XXV. Rész

-     

     Sziasztok! Itt a megígért a második Michael szemszög.. Jó olvasást hozzá.. 

   

   - Jaj, csak te vagy az. Azt hittem a szeretőm érkezett meg. – hátat fordított nekem és érte nyúlt a pohárért. Nem tudtam hova tenni a dolgot, kicsit jobb fogadtatást vártam. Nem tudom mit, de ennél mindenképp jobbra. – oh, kit is álltatok? – eldobta a kávét és a nyakamba ugrott. Na, ilyen reakcióra vártam. Azt hittem hátra esünk. Egyik kezemmel tartottam a fenekét, nehogy lecsúszón rólam másikkal pedig a hajába túrtam. Léptem két lépést előre, így a hátát sikerült a gépnek támasztanom. Nem hagyta abba a csókot. Ajkai mentolosak voltak. Keze találkozott az enyémmel. Nagy erőbedobás kellet, hogy el tudjak szakadni tőle.

-  Ki a szerszeretőd? – néztem csillogó barna szemeibe.

- Nem tudom, telefonon rendeltem. – még mindig a nyakamba volt. Éreztem, hogy a cipőm alá befolyt a kávéja.

- Jobb nálam? Híres? Biztos nincs olyan jó csávó, mint én. – beszédem közben elkezdte levenni rólam a dzsekimet, de csak mert meglátta melyik felső van rajtam. Azt hittem más miatt.

- Sokkal helyesebb. Igazi álom pasi, Brad Pitt és Jonny Depp keveréke. Egy igazi isten. Kedves aranyos vicces... – nem hallgattam tovább, ajtait látván késztetést éreztem, hogy hozzájuk érjek. A számat, mint mágnes vonzotta az övé. – Bűzlesz.. – húzódott el tőlem.

- Nem is tudom miért, talán mert ebbe a felsőben voltam négy koncerten. Ha nem tudnád, gitáros vagyok egy igen csak híres bandában, és sokkal helyesebb vagyok azoknál a pasiknál, akiket az előbb felsoroltál. Mond meg a másik pasidnak, hogy nem vagyok hajlandó osztozkodni rajtad, te csak az enyém vagy. – kiszabadult a karjaim közül. Lehajolt és felvette az üres kávés poharat. Szájjal lefelé fordította és szomorúan állapította meg, hogy egy csepp életelixír sem maradt benne. Nem törődve a magunk után hagyott tócsáról bementünk kilencvenhetes számú szobába. A kanapéra vágódott, ami körül hatalmas papír kupacok hevertek. Egy jó darabja itt lehet már, állapítottam meg. Leültem a vele szemben lévő székre és néztem, ahogy próbálja folytatni a dalát.

- Ne bámulj már! – szólt rám. Kezeimmel eltakartam az arcom, hogy ne lássam de ez se tetszett neki. Hátat fordítottam, de az is zavarta. Vicces volt, látszott rajta, hogy nagyon nyűgös. Szemei alatt vastagon rajzolódott ki az álmosságát mutató karikák. Felálltam és kivettem a kezéből a gitárt.

- Ó Elisa! Mikor aludtál te utoljára? Gyönyörű arcod elcsúnyítja szemeid alatti táskák. Táskát a válladon hordj ne ott. – énekeltem neki. Sikeres volt a dolog, mert nem bírta abba hagyni a nevetést. A végén még röfögött is amitől nekem kellett nevetnem. – az én csajom egy kis malac, egy nagyon álmos kismalac. – folytattam a dalt.

-  Nem értem miért nem ezeket énekeled el a fellépéseken. Nagyon álmos vagyok azért kellett volna a kávé amit te kiborítottál. – ásított egy hatalmasat.

- Akkor menjünk haza. Van egy nagyon kényelmes ágyam, én is szívesen aludnék. – egy kicsit sem voltam álmos, de reménykedtem, hogy ennek az ajánlatnak nem tud ellenállni, hisz ki ne akarna velem aludni? Sunyi mosoly ült ki az arcomra. Ez akkor szokott megtörténni mikor az egóm felém kerekedik.

- Nagyon kecsegtető ajánlat, de még be kell fejeznem ezt a dalt. – hárította ki a dolgot.

-  Miután felkelsz is be tudod fejezni.

- Félek, hogy nem éppen aludni akarnál.

-  Esküszöm, hogy semmi olyan nem fog történni, amit te ne akarnál. – kezemet a mellkasomra tettem.

- A szíved a másik oldalt van, te bolond. – letette a papírt és elkezdett összepakolni. Annyi cucca volt, hogy minden lépésnél elhagyott egy lapot kifele menet. Fogtam egy taxit, míg ő megpróbálta magára rakni a kabátját. Nagyon esetlennek nézett ki. A papírok fele már a földön hevert és a feje is egyre inkább vörös lett. Mikor megunta a dolgot a földre dobta az összes holmiját és elkezdett ugrálni. Oda szaladtam és szorosan magamhoz öleltem, nem bírtam ki, hogy ne nevessek. Neki nem volt annyira vicces, a nevetés miatt pedig elkezdte ütögetni a karomat. Pont úgy, mint mikor széttört miattam a gitárja. Az nap azt, hittem megöl. De vállaltam volna a halált, hisz ha az én gitáromnak esett volna baja pontosan ugyan úgy reagáltam volna. Miután, úgy ahogy megnyugodott beszállt a taxiba én pedig felkapkodtam a papírjait a földről.

Nem mertem meg se szólalni egészen addig amíg ki nem szálltunk a kocsiból. Megkértem,hogy ne gyilkolja le a többieket, ha esetleg hozzá mernek szólni. Nagyon meglepett, hogy szinte kedves volt. Nem, mintha nem szokott volna az lenni, de nem olyankor mikor álmos. Mindenkit megölelt és még nevetett is Calum viccén, amin mondjuk meg, igen nehéz dolog. Mikor már majdnem eldűlt az álmosságtól karon ragadtam és felvezettem a szobámig.

Hát igen, nem nagyon mondanám azt, hogy rendet hagytam volna magam után. Nem zavarta, ledobta a pulóverét és bevágódott az ágyba. Mocorgott, de nem találta meg a kényelmes helyezettet. Felállt ledobta a nadrágját is, majd újra visszafeküdt. Az szája végre felfele görbült, én is megváltam a ruháimtól és befeküdtem mellé. Tényleg nem voltam álmos, csak bámultam a plafont. Újra elkezdet mocorogni, mellé pedig még nyöszörgött is. Megtalálta a hasam a hideg kezével, bele borzongtam mikor végig húzta apró kezeit rajtam. Szorosan hozzám bújt, fejét vállamra tette. Hosszú vörös haja betakarta az egész karom. Nem szóltam, pedig nagyon csikizett. Hamar elaludt, én pedig csak néztem, ahogy itt szuszog mellettem. Nyugalom áradt belőle. Addig néztem, míg én is el nem aludtam. Ritka esetek egyike, hogy nem mozgok alvás közben, de most levegőt is félve vettem nehogy felkeljen.

Nem aludtam sokat, de Elisa még mindig aludt. Nagyon el kell mennem a wc-re.  Nem akartam felkelteni, de ha itt maradok, összepisilem magam. Fejét a párnákra tettem lassan és megfontoltan majd, mint egy ninja elhagytam a szobám, csendes voltam és gyors. Lassan behúztam magam után az ajtót, majd miután meggyőződtem róla, hogy be van zárva elkezdtem rohanni.

 Megkönnyebbülve léptem ki a fürdőből. Visszaindultam a szobám felé majd rájöttem, hogy nem tudok vissza bújni hozzá. Megfordultam és megcéloztam a konyhát valami élelem reményében. Semmi.. elszomorító dolog, hogy ebben a hatalmas házban nincs semmi ehető dolog. A telefonom természetesen a gatyám zsebében maradt. Vezetékes telefon már nem divat ezért meg sem fordult a fejünkben, hogy beszereljünk egyet. Viszont nekem kell egy telefon. Luke biztos fenn van, a szobájába legalábbis remélem. Felfele menet a gyomrom jelét adta éhességének, ami gyorsaságra késztetett. Berontottam az ajtón, szemem gyorsan körbe járt a helységen. Ő se a rend híve, minden szerte szétdobálva az ágyát eltakarta a hatalmas ruhakupac. A ruhakupac tetején pedig ott ült Luke a telefonját nyomkodva.

-  Add ide a telefonod. – mintha utolsó szelet süteményért kellett volna megharcolni, vetettem magam az ágyra. Kikaptam a kezéből a telefont és már pötyögtem is a számot, igen már fejből tudom a kedvenc kajáldám számát. Törzsvásárlónak számítok, ott is a legjobbnak. Napi rendszerességed rendelünk kaját, ha éppen itthon vagyunk.

-  Persze, szívesen oda adom neked a telefonomat. Ne is zavarjon, hogy épp csináltam valamit. – magyarázott nekem, de engem a rendelés jobban lekötött. – legalább nekem is rendelj valamit. Egy hambi megteszi, dupla hússal és sajttal mustár nélkül. Mindenkinek rendeltem, a srácoknak hamburgert, magamnak pizzát Elisa-nak pedig egy gyros tálat. Bár szerintem ő estig nem kell fel, addig pedig az a gyros secc-perc alatt elfogy. Végig feküdtem az ágynak nem nevezhető ágyra és próbáltam nem a kajára gondolni.

-  Hol van Elisa?

- Alszik a szobámban, nagyon hulla volt. Szerintem napok óta nem aludt.

- Mi sem aludtunk még anno, nem minta most sokat aludnánk.

- Jah, de teljesen más a dolog. Mi aludtunk valamennyit, de ő nem. Csoda, hogy bele nem betegedett. – egyszer már volt emiatt beteg, nem az volt életem legjobb napja. Viszont vicces volt lázasan, úgy viselkedett, mint egy részeg. Őszinte volt és meggondolatlan.

- De most alszik az a lényeg. – egy darabig ott feküdtem, míg meg nem hallottam a csengőt. Életemben, nem voltam még ilyen gyors. A kaja illatára összegyűlt a nép. Mindenkihez hozzá vágtam a saját ételét majd el kezdtünk enni.

 Ash bekapcsolta a tévét, amin sok marhaság ment. A legértelmesebb dolog amit találtunk a Karib-tenger kalózai volt. Az egyik legjobb Jonny Depp film. Jack Sparrow kapitány, a világ legjobb beszólásaival. A pizza pillanatok alatt tűnt el a dobozból, bár Calum is segített benne, de egyedül is sikerült volna. A kanapén ülve szépen sorba néztük, ahogy egymással harcolnak a kalózok. Hat óra lett mikor Elisa a szemét dörzsölgetve lejött az emeletről, a film épp a vége felé járt. Nem szóltam csak a gyros tál felé mutattam. Értette a célzást, dobott egy csókot majd érte ment a kajájáért. Nem sok hely volt a kanapén, de őt ezt nem zavarta. Bele ült az ölembe és elkezdett enni.

-  Jól aludtál? – simogattam meg a hátát.

- Ühümm.. de nem eleget. Holnap kora reggel mennem kell a fotózásra. – nem tudtam miről beszél, de nem mertem rákérdezni, biztos mondta valamikor csak kihagy az agyam.

- Elkísérjelek? – ajánlottam fel a társaságomat. Egy jó darabig úgysincs semmi tenni valóm.

- Ha akarsz. Nyolcra kell mennem a város túlsó végébe. Legalább lesz ingyen fuvarom. – megfordult és a számba tömött egy sült krumplit.

- Megdolgozol érte. – elő vettem a sunyi mosolyomat.  Amire a válasz egy újjab hasábburgonya volt, de nem a számba. Az arcomba nyomta a tenyerével.

- Tessék, itt a fizetséged.

- Ezt is én fizettem. – kapartam le magamról a krumplit.

- Ez kellemetlen. Élvezheted a társaságom. Élsz a lehetőséggel?

- Nem vonz a társaságod életem, jobbal kell előhozakodnod. – letette az üres tányért és szembe fordult velem, ezzel eltakarva a tévét.

- Akkor én fogom a holmimat és haza megyek, vagy inkább felmegyek a szobádba és folytatom az alvást egyedül. – közelebb hajol hozzám, ajkait a fülemhez érintve. – egy szál takaróba. – a szívem elkezdett gyorsabban verni. A többiek ezt nem hallották, inkább a filmet nézték velünk pedig nem foglalkoztak.

Eltávolodott tőlem, lassan elindult felfele le nem véve rólam a tekintetét. Egész testem bele remegett a nézésébe. Vártam egy kicsit aztán utána mentem. Lassan és nyugodtan. Az ajtómhoz érve egy pillanatra az arcomra fagyott a mosoly, merthogy az ajtó zárva volt.

- Elisa! – kopogtattam, de semmi reakciót nem kaptam. – Elsia.. nyisd ki az ajtót.

- Nem hagysz aludni. – szivárgott ki a válasz az ajtó mögül.

- Nem is foglak, ha nem nyitod ki az ajtót. – ez a mondat teljes egészében értelmetlen volt. Még pár percig kellett könyörögnöm neki, míg közölte, hogy az ajtó alatt van a kulcs.

  Belépve megláttam nyakig betakarózva, csak a feje látszott ki és a lábfeje. Huncut mosoly ült ki az arcára. Oda léptem az ágyhoz és bebújtam a takaró alá. Ráhajoltam és végigsimítottam a kezemmel a jobb combját. Éreztem, ahogy a vágy felforrósítja a bőrünket. Tovább járattam a kezemet a testén, ahogy az oldalát megsimítottam, finoman elmosolyodott. Csikizte. Imádom azt a huncut mosolyt az arcán ilyenkor. Tovább simítottam a hasát, a karját, nem tudok betelni vele. A nyakához hajoltam és megcsókoltam azt. Kicsit még álmos hangon nyöszörgött egyet. Teljesen megőrjít. Nem volt már ő sem tétlen többé, a pólóm alá nyúlt és lerántotta rólam. Igyekeztem fékezni a bennem feltörő vágyat, de nagyon nehéz volt. Megcsókoltam és levettem a nadrágomat. Ráhajoltam meztelen testére és csókolgatni kezdtem. Mindenhol, ahol csak értem, nem bírtam betelni vele. Már láttam, hogy ő sem bírja sokáig, úgy vágyik rám, mint én őrá. Közelebb hajolt hozzám, heves csókba kezdtünk és nem bírtam tovább, éreztem felhevült testünket és újra magamévá tettem. Csak ő és én, az ágyamban, számtalanszor elképzeltem már, de ezt átélni sokkal fantasztikusabb. Minden fiúnak kell egy Elisa, aki úgy szereti, mint az enyém engem. Továbbra is éreztem forró leheletét és felhevült bőrét. Finom kis nyögések hagyták el száját a fülem mellett, amitől teljesen eszemet vesztettem. Nagyobb lendülettel tovább folytattam, míg végül nagy levegőt vettünk mindketten. Szétterültünk az ágyon. Majd éreztem, ahogy ráhajol a mellkasomra. Hozzám bújt, ez volt a legcsodálatosabb a világon. Iszonyú boldogság. Nagyon hiányzott, hogy nem volt velem. Bár még mindig nem voltam álmos hamar rám talált az álom.

  Nagy kapkodásra ébredtem. Elisa a nadrágját rángatta magára közbe nekem kiabált, hogy másszak ki az ágyból. Próbáltam nem is tudomást venni a dologról és visszaaludni.

- Ez fájt. – a nadrágom övcsatja találkozott az orrommal, nem volt kellemes érzés.

- Így is késésbe vagyok, ha jönni akarsz, akkor kellj fel. – a fotózás. Nagy nehezen, de vettem annyi erőt magamon, hogy kikeljek az ágyból. A szekrényhez mentem és kerestem valami tiszta felsőt. Mire én felöltöztem Elisa-nak már csak nyoma maradt. Nem lehetett lassítani a tempón, beugrottunk Ash kocsijába és neki vágtunk az útnak. Elisa a ujjait tördelte az idegességtől. Nem tudtam, miért ennyire ideges hisz ez csak egy fotózás. Próbáltam terelni a témát, felvetettem Steen-t és az anyukáját is. Nem nagyon értékelte a dolgot. Az anyukájáról sosem szeret beszélni, nem tudom ennek mi az oka, de rendszerint nem feszegetem a témát. Nagy nehezen, de oda találtunk a célunkhoz. Elisa kipattant a kocsiból és engem meg sem várva szaladt az ajtóhoz.  Én nem siettem, bezártam az ajtókat, megigazítottam a hajam és csak utána indultam utána. Az épület igen tágas volt belülről, még nem jártam itt, de azt tudom ki a fényképész. Csinált már rólunk egy fotó sorozatot még anno. Elég határozott jellem, nem nagyon szabad ellent mondani neki, mert kidob az utcára. De ha mindent úgy csinálunk, ahogy ő akarja akkor viszont rettentő jó fej. Itt már csak az a baj, hogy nem csak ő hanem Elisa is akaratos jellem, ha nem találják meg a közös hangot lehet, kitör a harmadik világháború. Szétnéztem, mindenhol emberek mászkáltak fel s alá.  Ott is van Elisa a épület túlsó végén, a vörös haja kirikít a sok szürke ember közül.  Céltudatosan haladtam át a termen, egy- két ember nemtörődöm stílussal rendelkezett. Teljesen természetes dolog volt számára, hogy felborítja az embert és nem kér utána bocsánatot. Elisa arca falfehér volt, keveredett a félelem az idegességgel. Mellé léptem és megfogtam a kezét ezzel egy kis erőt adva neki.

- Nagyon parázok. – közölte velem az amúgy is egyértelmű dolgot.

- Nem kell félned nem, lesz semmi baj, kétlem, hogy bárki is megenne.

- Te se mondjál bátorító beszédet senkinek. – fejét a vállamra hajtotta. Nem tudtam mit várunk, míg ki nem lépett a fotós az előttünk lévő ajtóból.  Próbáltam megállapítani milyen kedve van, de nem nagyon sikerült. Elisa keze elkezdett remegni. A negyvenes évei végén járó férfi észre se vett mindet, pedig ott álltunk szó szerint az orra előtt. A gépét nyomkodta, majd egy pillanat eltelte után ránk szegezte a tekintetét.

-  Kik vagytok? – hangja kimért volt. Egy lágy hang se hagyta el a száját szerintem életében. Nem nekem kell beszélnem, ezt Elisa-nak kell elintéznie magának. Lefagyott, meg sem szólalt, megszorítottam apró kezét, hogy észbe kapjon.

- Jó napot! Elisa Green vagyok, fotózásra jöttem. – a hangja robotos lett. Nagyon vicces volt a helyzet, akaratlanul is elmosolyodtam.

- Késtél. Nem érek rá egész nap veled szórakozni. Menj a csajok már biztos várnak, megpróbálnak valami használhatót alkotni. – ezzel fogta magát és lelépett.

 Elisa elkezdte szorítani a kezem, nagyon ideges lehetett, mert egy csepp vér sem maradt a kezembe. Kihúztam a kezem maradványait a kezei közül, rá néztem szemében égett a tűz. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy jobb lenne, ha lelépnék, mielőtt felrobban és megsemmisül az egész épület.

-  Nyugi, nincs semmi baj. Keressük, meg a sminkeseket. – javasoltam.

- Hogy ez mekkora egy beképzelt, sznobb fickó. Én is le tudok fényképezni bármit mégsem, hiszem azt magamról, hogy bárkinél is jobb vagyok... – ezt hallgattam mind addig, míg be nem ült a fodrászszékbe.

  Jobbnak láttam ott hagyni, míg a csajok befejezik rajta a munkát, ami nem volt sok idő, mert nem

engedte, hogy sok sminket feltegyenek rá. A haja viszont eszméletlen jó lett. Neki is nagyon tetszett, az amúgy is dús még dúsabbnak látszott. Végre mosolygott, bár még mindig látszott rajta a fáradság apró jelei, de sokkal jobban nézett ki, mint egy nappal ezelőtt.  Oda állt a szürke vászon elé és várta a fotóst. Az egész fotózást végig néztem, nem egy csípős beszólás hangzott el mindkettőjük szájából. Elisa már nem hagyta magát. Igazán jó képek készültek, nekem mind tetszett, hiszen mindegyiken ő volt. Nem értettem miért egy olyan képet választott végül az albumára, amin nem látszik az arca, konkrétan háttal áll.  A fotózás után leléptünk és kerestünk egy olyan helyet ahol le tudunk ülni beszélgetni és reggelizni. 

XXIV. Rész

Hellóka! Mivel nagyon hosszú lett ez a Michael-es szemszög ezért kettő darabot fogtok kapni a hétvége folyamán. Jó olvasást és ne felejtsetek el komizni.. 

Ez gyors volt. A képernyőre pillantottam negyvenkilenc másodperc. Ez villogott a jobb sarokban, ennyi idő alatt hadarta el Elisa mit csinált ma. Ezekből csak címszavak maradtak meg, ez se nagyon. Ledobtam a telefont a párnámra és kivonulok a többiekhez. Németország egy nagyon szép hely, de annyira sose érdekelt. Nem értem mit beszélnek és ez idegesít. A srácok a kanapén ülve nyomkodták a játékot.
- Na él még? – dobott felém egy párnát Calum.
- Úgy tűnt. – minden energiámat a dobásra összpontosítottam. - francba!
- Béna vagy, maradj inkább a gépes játékoknál, mindenki tudja, hogy szerencsétlen vagy. - még hogy szerencsétlen. Én? Inkább különlegesen ügyes. Igen, én különlegesen ügyes vagyok.
Kikaptam az egyik játékot Ash kezéből és elkezdtem nyomkodni. Fényévekkel jobb vagyok náluk, lehet én vagyok a legjobb játékos a világon. Míg én minden energiámmal a játékra koncentráltam a beszélgetés elterelődött Elisa-ra.
Nem szeretem mikor a szerelmi ügyeimbe vájkálnak ezért nem is szóltam közbe míg meg nem hallottam Luke megjegyzését.
- Vajon meddig tart ez a kalandja? Tehetnénk rá fogadásokat. Szerintem nem húzzák ki Valentin napig. - nem tudtam komolyan gondolta-e de idegesített.
- Miért ne bírnánk? - tettem le a játékot. Három röhögő marhával néztem szembe.
- Mindenki tudja, hogy a bandából te vagy a legnagyobb nőcsábász. - köhögte be Calum.
- Nem vagyok nőcsábász. - húztam fel magam. Közben ki nyílt az ajtó és Louis lépett be.
- Mi van Michael-el? - nézett fel a telefonjából. A nőcsábász szóról én juttottam az eszébe ez nem szép dolog.
- Nem vagyok. - próbáltam hangosabb lenni a nevetésektől, de nem nagyon ment.
- Ne beszélj félre az vagy. Pedig én sokkal jobban nézek ki. - vágta hátra a haját Ash.
- Mindenki tudja, hogy nekem van a legjobb stílusom. - húztam ki magam.
Ebből az egészből egy hatalmas ki a legjobb képű csata kezdődött eleinte csak szóval, majd tettel. Volt a cigarettázóasztalon egy pohár szörp amit felkaptam és mikor Luke elkezdte sorolni miért ő a legjobb pasi a világon pofán öntöttem.
Luka hamar észbe kapott és felém tartott egy pohár nem tudom mivel. Cal és Ash a kanapéról nézte a dolgokat elkezdtem hátrálni és kezeimet magam elé tettem. Sejtettem, hogy nem fogom megúszni a dolgot ezért inkább csak próbáltam menteni a menthetőt.
- Na jó lehetsz te a második leghelyesebb pasi. – próbáltam jobb belátásra téríteni. – de akkor se nekem volt a legtöbb csajom. – vontam vállat. Nem tudom, direkt vagy csak véletlenül került Cal lába az enyém mögé, de szerencsétlenül megbotlottam benne és seggre estem. Ezt követte a hideg zuhany amit Luke öntött a fejem tetejére.
- Neked volt a legtöbb és én vagyok a legszexibb. – húzta ki magát büszkén egy pillanatra majd oda esett a többiek közé és elkezdett röhögni.
Megnyaltam az ajkaimat megtudni mit is kaptam a fejemre, almalé. Szeretem, de jobban bírom, ha a számba kerül és nem a hajamra. Végig feküdtem a földön és elgondolkodtam hány csajom is volt. Ott volt Samantha de ő nem is volt annyira a barátnőm, de valami hasonló lehetett. Abigail akivel igen csúnyán váltunk el, nem is értem miért jöttem vele össze. Ki is volt még? Jah, persze Dorina. Az volt életem legjobb éve, azt a lányt igazán szerettem még akkor ismertem meg mikor nem voltunk egy kicsit se híresek. Azonos zenei ízlésünk volt és sok mindenbe egyet értettünk, de neki nem volt elég ennyi. Komolyabb kapcsolatot akart én pedig csak élveztem az életet lógtam a suliból és folyton csak zenéltem, ő viszont hiába volt nagyon laza a tanulás volt az élete. Szakított velem mikor eljöttünk a One Direction előzenekarra ként. Bántam, de a zene elfelejtette velem. Sok vicces élményem volt már eddig is pedig még csak tízen nyolc múltam. Imádom az izgalmakat és az adrenalin tart életben.
- Majd, ha kibohóckodtatok magatokat akkor kezdjetek el készülődni. – értetlenül pillantottunk Louis-ra. – az ország másig végébe lesz koncertetek, nem kevesebb, mint öt óra múlva. Mi lenne veletek nélkülem. – megforgatta a szemét és kivonult a konyhába.
Imádom ezt a nőt, emlékeztet anyukámra. Magabiztos és céltudatos. Felkeltem és megtámadtam a fürdőszobát. Piros hajamat az almalé nem nagyon értékelte. Úgy néztem ki, mint egy lenyalt hajú stréber akinek nagyon zsíros a haja. Bár nem sok ilyen helyes strébert láttam akinek piros a haja. Lassan hajszínt kellene váltani, de nem tudom milyen legyen, szinte már minden felé volt. Imádom a hajam bár ha így haladok életem közepére már nem sok marad, de akkor majd hordok parókát. Ledobtam a gönceimet és a lehető leggyorsabban lezuhanyoztam. Vissza vettem a fekete farmert és kerestem egy tiszta pólót. A többiek már harcra készen vártak rám. Össze dobáltam a holmijaimat és már indultunk is a kocsihoz. Az út pont olyan volt, mint máskor. A szálloda előtt rajongók vártak ránk. Mi mindenkinek akinek csak tudtunk oda mentünk, de lehetetlen mindenkivel foglalkoznunk. Megszakad a szívem, hogy ezek az emberek órákat töltenek el, hogy csak pár másodpercre is de lássanak minket. Bemásztunk a kocsiba és indultunk is. Nyűgös voltam ezért inkább bedugtam a fülem és végig aludtam az utat.
Imádom a zenélést, de a sok utazást inkább kihagynám. Bár minden hol más a kaja ami miatt mégis csak szeretem, de nagyon elfáraszt és hiányzik Elisa is. Igazából még mindig nem ismerem úgy ahogy akarom. Minden alkalommal más arcát mutatja. Nem mindegyiket szeretem, de magát a személyt annál inkább. Viszont azt nem biztos, hogy ő is elmondaná.
- Siessetek, meg kell nézni a színpadot. – kiabált ránk a mi anyánk. Inkább diktátor, mint anya. Mindig az idővel van baj. Vagy túl sok vagy túl kevés, kezd elegem lenni belőle. Ledobáltunk mindent a nappaliba és már mentünk is vissza a kocsihoz. Ash a kocsiban videót készített a rajongóknak. Minden második mondatába bele szóltam. Tudom, hogy ezzel a világból ki tudnám kergetni, mikor már kezdett vörösödni a feje letette a kamerát és Calum-on keresztül rám vetette magát. Az arcomat az ablaknak nyomta és valamit kiabált amit nem tudtam kivenni a saját nevetésemtől. Közben Calum is röhögött rajtunk, Luke pedig felvette az egészet.
- Inkább ezt tegyétek fel, biztos mindenki imádná. – Ash úgy ahogy megnyugodott és vissza ült a helyére. Megpróbálta újra a videózást amibe már nem szóltam bele, részben mert nem akartam meghalni, másrészt pedig mert Luke befogta a szám, nehogy ki tudjam nyitni. Mire sikerült megcsinálni a tökéletes felvételt teljesen össze nyálaztam Luke kezét és meg is érkeztünk az ulticélunkhoz. Még több rajongó. Ők nem tudták, hogy abba a kocsiba vagyunk ami lefordul a sarkon majd megállt a másik oldalt. Nem szeretek bujkálni, szeretem a rajongóinkat. Nem csak én mind a négyen hiszen miattuk tartunk ott, hogy most is felléphetünk itt németbe és nem egy kis tornaterembe kell dalolgatnunk. Vissza gondolva azok is jók voltak. Elkapott a nosztalgia és nem vettem észre az előttem lévő falat aminek sikeresen neki mentem. Mindenki nevetett körülöttem kivéve Louis-t gyorsan felálltam és bementünk a hátsó ajtón. Körbe néztük majd be vonultunk a saját kis öltözőnkbe.
- Egy óra múlva koncert! – ugrottam Luke nyakába. Már most érzem az energiát.
- Mi is hallottuk, te marha. – ütött a hátamra Ash. Luke-nak jobbam fájhatott, mint nekem. Jobbnak láttam leszállni róla mielőtt megszakad a gyerek. Gyorsan telt az idő, egyik pillanatba még egymást dobáltuk a felsőkkel most pedig már mehetünk is a színpadra. Az ereimben egyre jobban izzik a vér, hallom a rajongókat akik a nevünket kiáltják. Érzem ahogy minden egyes szavuk a szívemig jut és megdobban miattuk.
- Kéz és lábtörést. – kiálltja valaki utánunk. Felkapom az egyik gitáromat és várom, hogy Luke kiszaladjon a színpadra.
Ash hátulról már felment a színpadra és leült a dobjai mögé. Calum balról megy mi pedig jobbról. Az egyébként is hangos rajongótábor egyre hangosabb lesz ahogy meglát minket. A szívem majd kiugrik a helyéről. Lámpaláz,még mindig gyötör és fog is. Míg  érzem addig nem szálltam el magamtól. Napom legjobb másfél óráját töltöttem a színpadon. Hulla fáradtan és izzadtan másztam le a színpadról. Minden alkalommal mást érzek a színpadon. Szerintem életem végéig képes lennék felállni úgy a színpadra, hogy nem unom meg. Fél tíz volt mire végre megérkeztünk a szállodához, ami hozzánk képest nagyon jó időnek számít. Út közben beugrott Ash egy gyors kajáldába és mindenkinek vett egy-egy adag hatalmas sajtos gyros-t. Nem egy pizza, de a németek köztudottan nem csinálnak túl jó pizzát.
Benyomtam a gyros-t miközben elkezdtünk valami hülye filmet nézni. Még fáradtan is én voltam az első aki megette. Leöblítettem egy kis hideg kólával majd elkezdtem elböfögni az abc-t.
- Ebbe legalább jobb vagyok. – büfögött egy hatalmasat Luke. Igen, nem tudok nagyot büfögni, de az abc-t el tudom vinni az m-ig.
- Blööö.. – szált be a versenybe Calum is. Ash megragadta a két literes flakont és megitta a felét ami vagy négy deci lehetett. Nagy levegőt vett.. A legközelebb lévőtárgyat kaptam magam elé tudván, hogy jobb ha nem kerülök kereszt tűzben, ami most egy műanyag tálca volt, és vártam a robbanást. Nem telt bele egy fél perce és az egész világ megremegett. Még a tálca is megremegett a kezembe e csodás hang hallatán. Kijelenthetem, hogy Ashton tud a legnagyobbat büfögni köztünk. Mekkora dicsőség ez már neki, bele írhatja a nem létető önéletrajzába.
Utolsó koncertet adtuk itt Európában legalábbis ebben a hónapban. Itália volt az utolsó állomás. Holnap reggel indulunk vissza Los Angeles-be. Alig várom, hogy lássam az én dögös csajom. A rekord az egy nap volt. Addig bírtam, hogy ne hívjam fel. Azt róla nem lehetne elmondani, igen hamar lerázott mikor épp felvette a telefont. A videóklippijét tervezgetni,meg órákra jár, dalokat ír. Azt nem értem, hogy él még. Folyton csak rohan, fejemet tenném rá, hogy enni is elfejtett. Nem zavar, hogy ennyire vágyik a sikerre én is ilyen voltam, de nekem ott voltak a srácok együtt cipeltük azt a tehet amit a szóló énekesek egyedül visznek. Fel van pörögve mert valaki elmehet egy bandával a fél éves turnéjukra, nagyon vágyik rá, én pedig tudom, hogy nem szabadna, de azért imádkozom,hogy ne kapja meg. Tudom, hogy ez nem túl szép, de nem akarom, hogy ennél is távolabb legyen tőlem.
- Nem megyünk el valamerre? – zengett a ház Luke-tól. Ki akar bárhova is menni hajnali kettőkor? Ha nem szólal meg akkor lehet el is alszok.
- Holnap megyünk haza, hova akarnál menni? Minden zárva van, ha nem tűnt fel éjszaka közepe van. – világosította fel Ash a bolondot.
- Mit érdekel engem. Fel vagyok pörögve, muszáj valamit csinálnom különbem meghalok.
- Én a halál mellett szavaznék. – szóltam bele a beszélgetésbe. – te marha!! – rám ugrott én pedig lendületből vágtam fejbe mire ő a földre került és elkezdett röhögni.
- Ha nem nyugszol meg bezárunk az ágyba. – jelentette ki komolyan Ash. Luke nem hitt neki és el kezdet fel-alá rohangálni a szobába. Ezért szeretem, ha mindenkinek külön szobája van. A másik kettő elkezdte kergetni én pedig felkeltem és felnyitottam az ágyamat. Elkapták ami nem volt túl könnyű feladat és nagy nehezen de sikerült berakni az ágyamba őt. Vissza feküdtem és élveztem az ingyen hátmasszást ami igazából kiszabadulási kísérlet volt.
Már kezdtünk lenyugodni mikor megcsörrent Luke telefonja. A marhának ott volt a zsebébe. Fülemet az ágynak tapasztva hallgattam ki az aki ilyenkor hívja fel. Elmesélte annak a bizonyos személynek, hogy épp az ágyamban nyaral, mert mi nem akartunk elmenni vele bulizni. Jó ideig elbeszélgetett vele. Csak annyira jöttem rá, hogy egy srác mert Luke  így beszél ha nővel van dolga. Teljesen megváltozik a hangja.
- Az kérdezi Alex, hogy ismerünk-e Elisa Green nevű csajt. – kiabált ki. Egy percre megállt bennem az ütő. Ki az az Alex és honnan ismeri Elisa-t?
- Ki kérdezi? – szaggatottan vettem a levegőt. Lehet, hogy valami baj történt vele? Felugrott és kirángattam az ágyból Luke-ot vagyis csak a telefonját utána pedig kiviharzottam a szobából. – Mi van Elisa-val? – nem szólt bele senki a telefonba. – szólj már bele.
- Nyugi van Clifford, nem kell leharapni a fejem. Akkor a te csajod Elisa? – ismerős volt a hang, de nem sikerült archoz kapcsolnom.
- Igen. Ki vagy? – még mindig lihegtem az izgalomtól, de rájöttem,hogy nem történhetett baja.
- Alex vagyok te hülye. Tudod akivel együtt írtatok dalt. – Alex Gaskarth. Hamarabb is rájöhettem volna, de még mindig nem tudom mit akar tőle.
- Jó rájöttem. – rájöttem fel, ezzel leplezve még mindig el nem tűnő aggodalmam. – honnan ismered Elisa-t? – próbáltam teljesen átlagos hanglejtésbe feltenni a kérdést, de nagyon érdekelt a dolog.
- El kell vinnünk valakit a turnénkra és azt mondták ti ismeritek a csajt,gondoltam megkérdezem érdemes-e őt választani. Pár számába bele hallgattunk, nem rosszak, sőt igen csak jó.
Tudom. – vágtam a szavába. Nem akarom,hogy rajtam múljon a dolog. Szívem szerint nemet mondanék, de az eszem azt mondja igen. Némán állok a falnak támaszkodva és rágódtam a dolgon.
- Még ma ha lehet. Amúgy Luke ivott?
- Nem ivott semmit csak elmentek neki otthonról, szokásos öt perc.
- És mi legyen a másik üggyel. Nem muszáj válaszolnod, akkor majd Jack választ. Vagy ő vagy pedig Grace.
- Grace! Legyen ő. Nagyon jó a hangja megérdemli.- nem hazudtam mégis zokon esett saját magamnak ez a kijelentésem. Jól döntöttem próbáltam meggyőzi magam, de valahol nagyon mélyen, nagyon de nagyon mélyen tudtam, hogy nem ez volt a helyes döntés.
- Oké. Oda tudnád nekem adni a telefont Ash-nek? – ennyi volt, nem is kérdezett tovább a dologról és én is azon voltam, hogy elfelejtsem ezt a telefonhívást. Vissza tértem a szobába, a telefont Ash ölébe dobtam én pedig vissza feküdtem az ágyba. Nem beszéltem többet, a fal felé fordultam és hagytam, hogy elnyomjon az álom. A srácok meg voltak szeppenve, nem tudták mit akart Alex én pedig nem mondtam nekik semmit se róla.
Délelőtt tíz órákkor tört ránk Louis. Addig kiabált míg mindenki fel nem öltözött és el nem hagyta a szállodát. Ez nagyon megy neki, ha egyszer neki kezd kiabálni egy óráig minimum csinálja. Van, hogy olyan dolog miatt kiabál amihez nekünk semmi közünk csak már nem bírja abba hagyni. Nem értettem mire fel ez a nagy sietség, a gépünk még egy óráig meg sem mozdult pedig mi már rajta voltunk. Bedugtam a fülem, fejemre feltettem ülésemre helyezett szemfedőt és vissza mentem csodás álom világomba. Nem mertek felkelteni, ha valaki felkelt és nincs életveszélyben akkor majd én csinálok olyat, hogy életveszélyben legyen. Nagyon nyűgös tudok lenni olyankor. Simán aludtam végig a repülő utat, ami már csak azért volt jó, hogy így frissen és üdén mehetek Elisa-hoz.
Átvettem a felsőmet az ő általa dedikáltra és leszálltam a gépről. Haza se mentem. Külön taxiba ültem és megcéloztam a stúdiót. Tegnap reggel beszéltem vele azt mondta az egész napját bent fogja tölteni. Az órámra pillantok és szokatlanul állapítom meg, hogy itt még csak délután egy óra van. Akaratlanul is dúdolni kezdtem és mire a taxi megállt az épület előtt a sofőr teljes mértékben hülyének nézett. Minek is tagadni az vagyok. Kifizettem és beszáguldtam az épületbe. A másodikra rohantam, legtöbbször ott szokott lenni. Tévedtem, minden olyan terembe benéztem ahol lehetne de mind üres volt vagy épp nem ő volt bent. Akkor irány a harmadik. Kirontok a folyosóra, meg is van. Ott áll a kávé automatánál és táncol. Gondolom be van dugva a füle. Lassan de biztosan mögé lopóztam. Kezeimet a dereka köré tettem, megemeltem és megforgattam. Megijedt, ezt bizonyította a sikoly amivel fogadott. Hiányzott az illata és hiányzott mindene.
- Szép napot. – tettem le a talajra. Kihúzta a fülest majd felém fordult.

XXIII. Rész

Hello LA! Amúgy New York-ot akartam írni, de nem ott játszódik a történet..

Gondolkoztam egy Michael-es szemszögön. Ha szeretnétek, hogy legyen olyan akkor minimum három megjegyzést várok a rész alá. (három különböző embertől). Jó olvasást!
A facebbok csoport: https://www.facebook.com/groups/315881435273550/

- Kérsz kávét? - csapta be maga után az ajtót. - még friss, nincs két órája, hogy lefőztem.
- Mindenképp kérek ebből a nagyon friss kévéből. - kötekedtem. Szeretem húzni az agyát, ezzel fejezem ki szeretetemet iránta.
- Mellesleg most utáljam Louis-t? - a szobámból hallottam a hangját és a bögrék csörömpölését. Két napig nem voltam itthon és a szobámba két centis porréteg költözött. Az illat se volt valami kecsegtető, de mégis az enyém volt és hiányzott. A gitárom az ágyra volt dobva, annak is a szélére.
- Én használtam. - lépett mögém. - vissza akartam tenni a helyére, de akkor hívtál, hogy hazafelé tartasz. Arra nem válaszoltál, hogy utáljam-e a csajt.
- Nem kell, én se tudom, mit érzek iránta. Nem érdekel a dolog. - kortyoltam bele a kicsit erős kávémba.
- Mit szólt Michael mikor megtudta, hogy visszajössz?
- Basszus! - nyomtam a kezébe a bögrém és viharzottam ki a kabátomért. - azt a lyukas fejemet. Minden fontos dolgot elfelejtek, erre nincsen valami kapszula? - az utolsó zsebembe volt. Kikaptam és már telefonáltam is. Közben Steen mellém lépett és röhögve közölte, hogy nincs olyan gyógyszer, ami agyat adna nekem. Bokán rúgtam és vártam, hogy felvegyék a telefont.
- Hol vagy? - kiabált a vonal másik végéből Michael.
- Itthon. - kiabáltam vissza.
- Mi a ... - elemelhette a telefont a fejétől, mert csak szavakat hallottam a szídkozódásából. - hogy kerültél te haza? - szólt vissza normális hangon.
- Repülővel, hívni akartalak, de elfelejtettem.
- Miért mentél haza? - vajon el kellene mondanom, hogy a menedzsere kért meg rá? Vagy hazudjak valami hihetőt?
- Steen beteg lett, nem hagyhattam, hogy egyedül szenvedjen. - égett az arcom, nem szeretek hazudni, de nem tudtam jobbat. - ne haragudj.
- Jó... - dünnyögte. - gondolom, akkor nem jössz vissza.
- De hogyne. Most rögtön indulok is vissza. - nevettem bele a telefonba. - nem vagyok én postagalamb.
- Nem üzeneteket hordozol. De köszönöm az üzenetet a pólómon. - a dalom.
- Remélem nem dobtad ki.
- Abba voltam a koncerten, bele izzadtam.
- Fúj. Küld el a dalszöveget, a pólót pedig megtarthatod.
- Amúgy is az enyém, minden koncerten ebbe leszek.
- Mond azt, hogy legalább ott leszel melletted és rád csapom a telefont. - nem szeretem a túl sok romantikát.
- Legalább itt leszel... - ahogy mondtam. Megszakítottam a hívást és visszavettem a kávémat.
- Nem is tudtam, hogy beteg vagyok. Mi a bajom? Infruenza? Tüdőgyulladás? Ebola? - nem értékeltem a humorát. Megittam a maradék kávém és leültem a kanapéra. Próbáltam elterelni a figyelmet magamról és Nadia iránt kezdtem érdeklődni. Lehet, hogy csak a fáradtság volt az oka, de mintha már nem olyan szenvedéllyel beszélne róla, mint eddig. Az eszem minden fele járt, próbáltam Steen szavaira koncentrálni, de nem mindig jött össze. Csak úgy dőlt belőle a szó, egyik esemény a másik után. Nagyon parázott egyedül aludni a házba ezért inkább egész este filmezett, de másnap majdnem lefejelte a vendégek kajáját.
- Nem nagyon vagy itt velem. - integetett az arcom előtt.
- Bocsi. Hulla vagyok. - ez minden értelemben igaz volt rám. A beszélgetés, mint egy altató mese hatott rám, meg sem éreztem a kávé állítólagos hatását.
- Feküdj le. Holnap menned kell valamerre? - az agyam nem állt készen végig gondolni a jövő hetemet. Gyakorlás, órák, felvételek, megbeszélések és még ki tudja mi. Nem igen gondoltam én ezt az egész énekes dolgot át. Nyomtam egy cuppanós puszit az homlokára és bevonultam a szobámba. Ledobtam a farmeremet és levettem a melltartómat majd egy száll pólóba befeküdtem a takaróm alá.
Nem húztam el a függönyt, későn vettem ezt észre. Pontosabban tíz óra körül mikor a nap úgy döntött kisüti a retinámat csupán szeretetből. Kinyitottam a szemem, tehát már nem alszok vissza. Mit is kellene ma csinálnom? Órára kellene mennem, vagyis kellett, volna, de már egy órája ott kellene lennem. Nem, baj elvileg most Német országba kellene lennem. Egész héten lustulhatnék, ha utána dolgozik, mint egy örült. Vagy csinálhatom azt, ami mindenkinek a legjobb lenne. Lezuhanyozok, felveszek egy normális göncöt és átsétálok a szomszédba. Ott megkeresem Jordan-t és beszélek vele, hogy mit is kellene csinálnom. Utána felmegyek gyakorolni és neki állni az album összeállítására.
A zuhany nagyon sokat segített a kinézetemen, hajamat a fejem tetejére fogtam és felvettem egy kényelmes pulóvert és hozzá egy teljesen átlagos farmert. Steen nem volt otthon, nem aggódtam tudtam, hogy dolgozni ment. Már egy ideje ugyan az a beosztása mégsem tudom megtanulni, vagy megjegyezni, ezért ha nincs, itthon úgy vagyok vele, hogy dolgoz.
A kávéfőzőben volt még kávé, nem tudom, hogy ez ma főzte-e vagy még a tegnapi, de nekem megfelelt. Megittam a kávém egy vajas kenyér kíséretével. Felkaptam a kabátom és a telefonom és leszaladtam a lépcsőn. Mindenki mosolygott az épületben, ezért nekem is sokkal jobb lett a hangulatom. Még a hideg levegő sem viselt meg annyira, mint az szokott. Belépve az épületbe nagy csend volt, csak a portán szólt a rádió, amiben valami pocsék zene ment, ez kényszerített arra, hogy gyorsan kapkodjam a lábaimat fel a másodikra. Az illem már megint elhagyott, kopogás nélkül rontottam be az irodájába, de nem zavartam meg semmit maximum az alvását.
- Szia, bocsánat a zavarásért csak beszélni szerettem volna veled, ha ráérsz. – leültem a vele szemben lévő székre. Minden bizonnyal én keltettem fel, nem nagyon tudta hol is van. Az öltözéke egy igen nagy buliról árulkodott, inge jobb oldalán valami vörös folt kapott helyett, ami ha tippelnem kellene vörös bor lehetett még valamikor. Haja nem a megszokott irányba állt, össze vissza, ahogy csak tudott. Egy szóval, nem a legjobb formájában találtam rá. Kapkodott össze vissza, mire belőlem akaratlanul is feltört egy jó ízű nevetés.
- Ne nevess! Mit szeretnél beszélni? – ő is elnevette magát. Feladta a dolgot és a papírokat, amin az előbb még aludt lesöpörte az asztalról.
- Úgy mindent, nagyon sok a fekete folt a dolgaimmal kapcsolatban. – tudtam, hogy ebben a hónapban lesz egy fotózásom vagy mim, és, hogy le kell adni a számokat, amik az albumon, lesznek.
- Nálad túl sok a fekete folt.
- Nem én aludtam az irodámban, nem vagyok benne biztos, hogy mindenre emlékszel az estéddel kapcsolatban, úgyhogy ne te kötekedj a fekete foltjaimmal kapcsolatban. – az elején nem tudtam eldönteni, mennyire jó nekem az, hogy az állítólagos főnököm pár évvel idősebb nálam. Sok dolog miatt féltem ezzel kapcsolatban, de most már teljesen elvagyok vele és nem görcsölök, mikor beszélek vele.
- Jogos. Kimegyek, veszek magamnak egy kávét és utána mindent megbeszélünk. – felállt és megigazította magán a ruháit. – kérsz kávét?
- Igen, köszönöm. – nem kérdezte meg, hogy kérem csak kiment. Unalmamba jobban szemügyre vettem az irodáját. Nincsenek családi képek sehol sem. Azt tudom, hogy van egy húga és az apja valamilyen nagy fejes itt. Nem sok minden volt itt, a szoba közepén az asztal, ami előtt ülök mögötte csodás kilátás nyílt a városra. Az egyik sarokban volt egy kis üveges szekrény, amiben díjjak voltak. Az ajtó mellett pedig egy kanapé húzódott, ami nagyon kényelmesnek tűnt. Nem is értem miért nem ott aludt. A gondolatmeneteimből a telefonom csörgése zökkentett ki.
- Halihó!! – kiabálta bele a telefonba.
- Szia! – voltam én is olyan kedves beleordítani, amit lehet az egész emelet hallott.
- Merre vagy? Milyen volt az estéd? Mit csinálsz?
- Túl sok a kérdés. Nagyon fel vagy pörögve, ti merre vagytok?
- Csak szokásosan. Az ágyamban most keltem fel.
- És melyik országban van az ágyad?
- Németbe, ha jól sejtem.
- Mázlista, én Jordan irodájában vagyok, kiderítek néhány dolgot. Ott már koncerteztetek?
- Igen, ez este. Hatalmas buli volt. Megint a dalos felsődben léptem fel. – idő közben Jordan is megérkezett a kávékkal.
- Szerinted mi másért volt olyan jó? Szerencsét hozok nektek. Most mennem kell. – szerettem volna többet beszélni vele, de lesz még máskor is időm rá. Letettem a telefont és visszacsúsztattam a zsebembe.
Nem tudom milyen kávét ittam, de nagyon finom volt. Jordan elkezdett nekem kínaiul beszélni, hogy mit kellene csinálnunk. Biztos vagyok benne, hogy sokkal nehezebb, mint ahogy ő elmondja ezt.
- Akkor ezt most elmondanád nekem a saját nyelvünkön? – sok szám, dátum és egyéb más dolgok vetődtek fel.
- Hogy lehet valaki ennyire értetlen. Ebbe a hónapban nem lesz sok dolgunk csak pontosan egy hét múlva lesz egy fotózás, amire el kell menned. A februárod már egy kicsit neccesebb lesz, mert kezdődik a forgatás.
- De már? Még itt leszek egy fél évet. – vágtam a szavába.
- De az utolsó hónapban már csak azt várjuk, hogy sikerül a dolog. Most kell mindent megcsinálnunk. Egyeztettél már időpontot Juli-val? – nagyon nem tudom, mit beszél. Tényleg ennyire el vagyok maradva a dolgaimmal?
- Ki az a Juli? – égett az arcom, mindennel foglalkoztam mostanság csak a célommal nem.
- Juliann Fray a rendeződ. Megkérdezném mit csináltál mostanság, de úgy sejtem tudom ki foglalt le annyira. – ez nem segített, még jobban szégyelltem magam.
- Tudom, mikor kellett volna beszélnem vele? És mikor tudok a legközelebb? – a két kávé elkezdett dolgozni bennem, éreztem az ereimben száguldó koffeint.
- Ma, vagy minél hamarabb. – mindent megtudtam, amit akartam, és amit sikerül nem elfelejtenem.
- Akkor megyek is. Köszönöm a kávét és a felvilágosítást. – felálltam és elindultam az ajtó felé. Még mielőtt kimentem volna hallottam, ahogy azt mondja a szerelem mulandó és csak az álmaid megvalósítását akadályozzák. Ez minden téren igaz, de hiszem, hogy mind a kettővel meg tudok birkózni, ha oda figyelek, Ez az oda figyelés most egy kicsit nem jött össze, de nem történt semmi probléma.
A napom hátra lévő részészében elintéztem egy két dolgot. A fejem több információval volt teli, mint amennyit elbírt volna. Ugyan ezt nem mondhattam el a gyomromról, a mai adagom két kávé és kétmeggyes rétes volt. Beszéltem azzal a nővel, akit elég sok idő volt megtalálni és egyeztettünk egy időpontot részletesebben is megbeszélni ezt a klipes dolgot. Beszéltem anyámmal is, életjelet adva magamról. Michel-t is visszahívtam mikor volt egy szabad percem, persze akkor ő nem ért rá, de lóhalálában elhadartam neki az újonnan szerzett információkat, amin csak nevetett. Szó mi szó többet csináltam ma, mint ebben az évben összesen. Ez az egyik oka annak, hogy olyan vagyok, mint a mosott rongy. Haza érve még egyszer elmeséltem a napomat Steen-nek is, aki végre komolyan vette a dolgot és csinált nekem egy szendvicset is. Az ő napja sem volt semmi, majdnem kirúgták, mert megvédett egy vendéget, de végül sikerült megmenteni az állását. Benyomtam a sajtos szendvicset, amit nekem csinált majd befeküdtem az ágyamba. Nem akartam aludni csak pihenni, ezért le se öltöztem, de a testem ezt másképp gondolta és mikor felkeltem már újra reggel volt.
Az éjszaka folyamán megkaptam a dalom meglévő szövegét SMS- ben. Pontosabban hajnali két óra négy perckor. Akkor ma ezt befejezem és összeírom, milyen számok lesznek az albumon. Ez nyugodt és csak lelki aktivitást igényel. De mielőtt ezt megtenném, leszaladok valami ehető ételért Steen-nek, mindig ő szolgál ki engem pedig nem a rabszolgám. Itt az ideje, hogy egy kicsit viszonozzam a dolgot.
Finomabbnál finomabb dolgok voltak a pékségben. Vettem három fajta szendvicset és mártott csigát is. A kedvenc gyümölcsleve a narancslé, ami itt nem volt, de szeretem annyira, hogy átsétáltam a szomszéd kisboltba ahol volt 100%-os is. Nagyon büszke voltam magamra, nem minden nap vagyok ilyen kedves. Felmentem és még tálcára pakoltam a dolgokat, oda tettem egy kávét is, ha kellene. Duzzadtam a boldogságtól, fogtam a tálcát és bevittem a szobájába. Én mindent megtettem, hogy szépen és kedvesen keltsem fel, de az a módszer nem jött össze, ezért muszáj, voltam a régi jól bevált ráugrok és fel kell módszert alkalmazni.
- Az ist…. – tudtam, hogy ez beválik. Ez mindig sikerül.
- Hoztam neked reggelit. – mosolyogtam rá. Ő nem értékelte annyira a dolgot, vagy csak az nem tetszett neki, hogy a hasán fekszem.
- Remélem, nem te csináltad. Az ott narancslé? – ült fel, én pedig legurultam róla. Meg sem álltam, míg a fenekem nem érintette a szőnyeget, ami nem nagyon tetszett neki. De Steen-t nem nagyon érdekelte más csak a kaja és a narancsleve.
- Igen az, és a szemközti pékségben vettem őket. – dünnyögtem.
- Mire felkaptam ezeket? – vetett rám egy ferde pillantást ez egyik szendvics benyomása közben.
- Mert szeretlek. – csúnya pillantást vetettem rá, miközben felálltam a földről.
- Mit akarsz?
- Miért akarnék bármit is? Csak mert hoztam neked reggelit? Akkor add vissza. – szedtem ki a kezéből a szendvicset.
- Add vissza! – ugrott elém.
- Miért nem lehet az ember csak úgy simán kedves? – kezdtem felhúzni magam rajta. Jó, hogy nem szoktam nagyon kedves lenni, de azért néha az vagyok.
- Mert nem szoktál simán kedves lenni, gondolj bele, mikor voltál csak úgy simán kedves. Mostanság csak problémáid voltak és nyűgös voltál. Michael vagy éppen a siker miatt. Egy kis időd sem volt kedvesnek lenni, nem mintha megpróbálkoztál volna vele.
- Dehogy nem!
- Mikor tavaly, ide jöttem Michael miatt hisztiztél. Utána szenteste is, és mikor sikerült össze jönnötök csak vele vagy. Ha nem akkor meg miatta duzzogsz. – nagyon fájtak a szavai. – mikor rólam van, szó ide se figyelsz.
- Nem igaz! Azt is tudom, hogy Nadia-val mi van.
- Nadia-val napok óta szakítottunk. – kikapta a szendvicset a kezemből és kiviharzott. Ezt jól elbasztam!

XXII. Rész

Sziasztok, megint! Ez nem olyan hosszú rész, de nem tudom mikor tudok megint részt hozni ezért inkább hozok egy rövidebbet. Remélem nem gyilkoltok meg érte.. Jó olvasást mindenkinek, és szép hetet..

Nagyon jó kedvvel ébredtem fel a puha takarók között. Mint egy álom, ez volt az első dolog, ami az eszembe jutott, de a bal oldalamra fordultam és tudatosult bennem, hogy ez nem álom volt. Michael mellettem szuszogott. Mindig ki akartam próbálni, hogy egy cetlit hagyok magam után egy felejthetetlen este végén. De ez a dolog most nem volt kivitelezhető. Nem baj, ami késik, nem múlik, nyugtattam meg magam. Halkan kikeltem az ágyból és ki lopakodtam a konyhába. Mindenki aludt, még mert a házra nagy csend telepedett. Reménykedtem benne, hogy a hűtőbe több étel lesz, mint amennyi nálunk szokott lenni. Jack pott! A frigó telis tele volt minden féle finomsággal. Imádom ezt a helyett, nyugtáztam és ki pakoltam a pultra minden olyan dolgot, amiből enni akartam. Joghurt, szalámi, sajt, sütemény és minden, ami szem szájnak ingerre. Oda toltam egy széket és neki álltam a lakomának. Nem voltam valami túl nőies az biztos, de nagyon éhes voltam és ezek az ételek nagyon finomak voltak.

- Nekem is hagysz valamit? – hallottam egy mély hangot mögöttem.

- Az attól függ. – nem hagytam abba az evést teli szájjal válaszoltam, reménykedve kiérti mit habogtam össze. – mit akarsz enni és mennyire vagy éhes? – egy széket húzott oda mellém majd ráült.

-  Ezek nekem is megfelelnek, ha hajlandó vagy velem megosztani. – a fél szalámis szendvicsemet oda toltam elé. – Michael még alszik?

-  Úgy tudom, de ahogy téged elnézlek. - néztem végig rajta, barna göndör haja össze vissza állt, szeme alatt pedig fekete táskák kaptak helyet. – neked sem ártana még aludnod.

-  Nem vagyok álmos. Éhes vagyok, és köszi, a bókot.

-  Fáj az igazság Irwin? – kacagtam fel.

-  Ha te mondod, akkor igen. – ezt a kijelentését nem értettem, de nem is nagyon érdekelt. Folytattam reggelimet. Hazudhattam volna, hogy majd ki pukkantam mire elfogyott minden a pultról, de nem volt kedvem. Még kétszer ennyi belém fért volna. Amit Ashton-rol nem mondhattam volna el. Másfél kenyér után feladta velem a versenyt és visszavonult a szobájába. Ma egyiket se fogom nagyon látni. Nem jöttek elő hajnali kettő előtt, tehát még egy jó darabig nem fogom őket látni, utána pedig próba és koncert. Még nem voltam ilyen nagy koncertjükön, azaz még csak egy koncertjükön voltam a barátságunk elején, de ha jól sejtem ez sokkal nagyobb lesz.

Így lenne ötösöm egyszer. Még Michael sem kelt fel kettő előtt. Én kint jól el voltam a telefonomat piszkálva néztem az elém táruló várost.

-  Mikor keltél? – lépett mellém. A szemét dörzsölte és ekkor nagyon hasonlított a kishúgára. Aranyos és ártatlan.

-  Mikor a normális emberek. Fél tizenkettőkor. – ránéztem és éreztem, ahogy az ajkaim mosolyra húzódnak.

-  Az se túl normális, ha már itt tartunk. – szólt közbe Luke. Van valami kajánk, és kávé? Szétrobban a fejem.

-  Normálisabb, mint a kettő óra. Kaja a hűtőbe kávé nincs. Nem kell másnaposnak lenni és nem fog fájni. – jó hangosan beszéltem, hogy minden egyes szó fájjon neki.

-  Nagy buli volt, ti miért nem jöttetek? – a hangja elveszett mikor bedugta a fejét a hűtőbe.

-  Kettesbe akartunk lenni. - oda lépett a hűtőhöz és becsapta az ajtót. Luke egy igen trágár szóval illette-e cselekedetét. Szeretem nézni, ahogy azok az emberek, akik tegnap még nagyon menőek voltak részegen ma, hogy küszködnek a másnapossággal. Erre másik remek példa volt Calum. Mikor megláttam egy száll alsónadrágba fejére egy farmer kötve kitört belőlem a nevetés. Hiába próbálkoztam, mind nagyon nevetségesek voltak. Michael és Luke egymást kergették Calum pedig nem törődve semmivel levágta magát egy székre és a hideg asztallappal hűtötte a fejét. Túl zajosan nekem ezek az emberek, fogtam magam a telefonom társaságába és visszavonultam a szobámba. Befele menet meghallottam, hogy Ashton a kanapén lévő tejszínhab folt mi létéről érdeklődik.

Egyetlen egy napja voltunk a lakásba a szoba mégis kezdett nagyon az otthoni szobámra hasonlítani, ám ez most nem az én hibám volt. Legalábbis nem teljesen, alig van pár ruhadarabom tehát nem is csinálhatok vele nagy kuplerájt. De a szobatársamnak rengeteg holmija van, több mint nekem összesen. Leültem az ágyra és magam mellé dobtam az egyik ruhás bőröndjét, sok feliratos és bandás póló, fekete nadrágok rekord mennyisége és egy doboz hajlakk lapult meg ebbe a táskába. Jobban megnézve ez a nadrág még rám is jó lehet, ha felhajtom a szárának a felét. Kíváncsiságból azért bele bújtam és tényleg majdnem jó rám. Ha bevarrom a szárát, akkor még harisnyának is megfelelne, és kellene egy öv is, mert nem tudnák annyit enni, hogy ez a nadrág rám tapadjon. Gyorsan lekaptam magamról, míg be nem jön valaki. Unatkoztam, de lusta voltam bármit is csinálni. Kintről ijesztő hangok szűrődtek be ezért kizártam azt a lehetőséget, hogy kimenjek. Szeretem a srácokat, de túl nagy a helyzet előnyük. Ők négyen én egyedül és túl sok okot adtam, már ami miatt belém tudnak kötni. Egyedül, egyedül akarok lenni. Igazából otthon akarnék lenni és dolgozni a karrieremen, de ez a lehetőség is kizárható. A lehetőségek így lecsökkentek az alvásra, írásra vagy vergődésre. Írás! Pattant ki a fejemből egy dal címe. Párizsi éjszaka. Papír után kaptam, ami nem volt sehol, de a dal már a fejembe volt. Visszagondolva nem a legjobb ötletem volt, de az egyik fehér pólójára írtam le a dal refrénjét. A refrén egyre csak nőt a póló hátulján, és a betűk átszöktek az elejére. Nem írok valami szépen lapra sem, nemhogy textilre.

-  Louis itt van, és beszélni akar veled. – nyitott be Michael a szobába. A tollat a szoba másik végébe hajítottam a pólót pedig visszagyűrtem a táskába. –ügye nem a táskámba kutatsz? – nézett ferde szemmel rá.

-  Mi lenne a te táskádba, ami nekem kellene? – nevettem el magam és kimentem mellette. Mit akarhat tőlem az a nő? A fejembe listát csináltam, mi történt mióta itt vagyok. Semmi olyan nem jutott eszembe, ami miatt beszélni akarhatott volna velem. Mint mindig, most is bele volt bújva a telefonjába. Úgy nézett ki, mint egy modell. Az az alak, bárcsak nekem is olyanom lenne. Sötétkék mély dekoltázsú felső volt rajta melyen egy lenge fekete kabát és egy selyemsál volt. Hosszú lábait semmi sem takarta, mert egy térd feletti ceruza szoknya tapadt a lábához. Bárcsak én is tudnék így járni. Elkalandoztam a kinézetén és nem vettem észre, hogy nekem beszél.

- Tessék? Bocsánat elkalandoztam. - megráztam a fejem, hogy kiszálljon minden nem oda illő gondolat.

-  Mondom, el tudsz velem jönni?

-  Hova? – körbe pillantottam a szobán, Michael tekintetét keresve, de nem volt bent.

-  Még el kell intéznem ezt, azt, és utálok egyedül menni. A srácokat pedig nem vihetem magammal, mert túl. – kereste jó szót rá.

- Fiúk? – fejeztem be a mondatát. Nem vagyok túl nőies jellem, ha ilyesmi segítség kellene. – világosítottam fel a helyzetről.

-  Nekem csak egy csaj kell mellém, és ha jól gondolom. – végig nézett rajtam majd a szeme megakadt a mellemen. – te az vagy.

-  Remélem. – nevettem fel. – Akkor pedig szívesen elkísérlek.

-  Én biztos vagyok benne, hogy nő. – jelent meg immáron feleslegesen Michael.

-  Biztos vagy benne? - ez a mondatom után egy kicsit megrémült, én pedig elővettem gonosz mosolyomat. Visszamentem a szobába és magamra rángattam a szűk farmeremet. Bele néztem a tükörbe, de fölöslegesen. Nem tudok semmit se csinálni a kinézetemmel, egyetlen dolog, amivel javíthatok rajta, ha felfogom a loboncos és lemosom magamról a reggelim nyomait. Nem lett sokkal jobb, de az arcomba szín került a meleg víz hatására. Kisiettem felkaptam a kabátomat és már rohantam is a lépcsőn, Louis már nem volt a lakásba mire ki értem. A hotel ajtajánál telefonált. Nem értem mi szüksége rám, ha folyton csak telefonál, nem akarom a szatyrait hordozó pulikutyája lenni, remélem ezzel ő is tisztában van.

Nem lettem táskahordó pulikutya ez megnyugtatott, de még mindig nem tudtam miért kellettem ide. Járkáltunk össze-vissza a városba. Ügyeket intézett és sok papírt írt alá. Tetszik a stílusa és a munkamorálja is, szigorú és szakszerű. Jól elbeszélgettem vele, tanácsokat adott, hogy mit csináljak, majd ha egyszer én is koncertezni fogok. Barátságos volt, de még is távolság tartó, tudtam, hogy valamit mondani akar és csak azt vártam mikor mondja már ki. Egy jó két órába tellett mire mindent elintézett és végre elmondta mit is akar.

-  Szeretnélek kérni valamire.

-  Mégpedig? – vele lépést tartanom fel ért egy maratonnal. Megálltunk és felém fordult, a tüdőm maradékait összeszedve lihegtem.

-  Menj vissza Los Angeles-be. – Mi van? Miért? Nem mintha nem akarnék, de akkor is...

- Miért? – kezdett a légzésem visszaállni a normális állapotába.

-  Eltereled a fiaim figyelmét, főleg Michael-ét. Sok lánnyal láttam már és fogom is, de mind elég okos volt hamar rájöttek, hogy a kapcsolat nem az igazi. Ne értsd, félre szeretlek én, csak ne lógj folyton a nyakán. Sok minden van a hátuk mögött. Nem hagyhatom, hogy egy lány jöjjön, és mindent tönkre tegyen. - az arca rezzenéstelen maradt.

-  Ez most hirtelen jött. –hirtelen mit mondani. Nem akartam én rosszat senkinek se. De most már ne mondja nekem, hogy kedvel. Mert én nagyon nem. Nem mondanám, hogy nem küldeném el a búsba az előbbi miatt, de még mindig félek tőle. Ennyi akkor haza kell mennem. Jó móka volt, most pedig mehetek vissza dolgozni. Nem baj azt is kell.

-  Ne vedd magadra szívem, remélem, még egy jó darabig együtt lesztek. – aha, gondolom. Mosolyt erőltettem az arcomra, de a vak is látta volna, hogy legszívesebben elhánynám magam.

-  Mikor kell mennem? – úgy mondtam, mintha a halálos ítéletem időpontját tudnám meg, pedig annyira nem zavart.

-  Még ma. A legjobb, ha most egyből megyünk is a reptérre, mindent elintéztem.

-  Akkor felhívom Michael-t. – kaptam a telefonomért, de egyből rázni kezdte a fejét. De jó most már beszélni se beszélhetek vele?

-  Majd a koncert után beszéltek, amilyen bolond, nem engedné meg, hogy felszállj a repülőre. – ebbe igaza van. Na, jó akkor menjünk vissza. Nem vette a fáradtságot, hogy kikísérjen a reptérre. Kezembe nyomta a pénzt és azt mondta már várnak rám. Megölelt és jó utat kívánt. Én is kívántam neki valamit, de az nem volt jó. A repülő utat végig aludtam, nem hívtam fel a koncert után se őket. Majd ha haza értem és ki pihentem azt a két napot, amíg ott voltam. A reptéren várt az én legjobb barátom kezébe egy hatalmas sajtburgerrel.

-  Egyre jobban becsüllek. – ugrottam nyakába és kikaptam a zacskót a kezéből.

-  Én mást mondanék a viselkedésedre. Ha hosszú távon vagyunk, egy kontinensen fogod magad és egyik napról a másikra elrepülsz jó távol tőlem.

-  Ez nem igaz. – próbáltam mentegetőzni, de beszélni is elfelejtettem a burger illatának hatására. – na, jó, lehet egy kicsit elhanyagoltalak, de most már csak a tiéd vagyok, és a zenéé.

-  Ez a minimum. – elengedtem és kiindultunk az utcára. Fogtunk egy taxit és végre haza mentem. Csak egy nap volt, de olyan érzés volt, mintha hetek lettek volna. Steen teljesen elfelejtette velem, hogy nekem fel kellene hívnom Michael-t.

XXI. Rész

Bocsánat! Nem tudok géphez jutni, de mikor sikerül az első dolgom, hogy részeket tegyek fel az én drága olvasóim számára. Nem mellékesen az én drága olvasóim, írhatnának egy-két megjegyzést. Nagyon megköszönném őket.. Jó olvasást.. 

- Mi a fenét csinálsz? - ütögettem a hátát, de nem zavartatta magát. - tegyél már le! - már a repülőn voltunk, mindenki minket nézett, de senki sem volt hajlandó segíteni. Mikor végre letett az ajtó már zárva volt.

- Úgy látszik, velünk jössz. - nevetett Calum.

- Nem! Én nem megyek el innen. - mikor kimondtam megmozdult a föld alattam, vagyis elindultunk. - Ne, ne, ne, ne! - nem tudtam mit csináljak, de nem mehetek el.

- Már nem tudsz mit tenni, ez a repülő már felszállt. - jegyezte meg valamelyik okos.

- De.. - tényleg nem tudtam mit tenni, jobbnak láttam leülni és becsatolni az övet. Idő közben Louis is megjelent, aki eddig valószínűleg a kapitánnyal kommunikált.

- Másfél hét, három ország, négy koncert. Sima ügy. - végig nézett mindenkit és mikor rám pillantott megdörzsölte a szemét. - ti is látjátok itt Elisa-t? - tette fel a kérdést, mire mindenki elkezdett nevetni.

- Igen, Michael elrabolta. - magyarázta Luke és a fejére tette a fülhallgatót.

- Fel is jelentem mihelyt haza érek. - dünnyögtem.

- Te akartál világot látni, én csak segítek benne. - nagyon viccesnek tartotta a dolgot.

- De nem most, ezt, hogy mondom el Jordan-nek mi van, ha kicsapnak érte? - fordultam oda hozzá.

- Majd azt mondod beteg vagy, csak másfél hét, nem a világ vége. - nem értette mit tett, ha engem innen kicsapnak, haza kell mennem, nem akarok mindent elveszteni.

- Majd én elintézem. - jelentette ki Louis és a telefonját nyomogatva elvonult a repülő vége felé.

- Én pedig megyek hányni. - álltam fel, felfordult a gyomrom az idegességtől. Hallottam, hogy Michael követ, de nem fordultam meg, nem ezt akartam elérni mikor ide jöttem hozzá. Csak beszélni akartam vele, a kapcsolatunkról. Megfogtam a kilincset, de ekkor megfogta a szabad kezem és maga felé fordított.

- Mondjad? - néztem rá, de nem akart semmit sem mondani. Az ajtóhoz nyomot és megcsókolt. Próbáltam levegőt venni, de nem nagyon engedte. A kezemet a nyaka köré fontam. Megemelt, hogy egy magasságba legyünk. A lábamat a dereka köré fontam, hogy nehogy leesek, bár a karjai masszívan tartottak.

- Azt hittem nem akarsz velem lenni. - nyögtem mikor egy kis levegőhöz jutottam.

- Folyton csak rád gondoltam, azt hittem haragszol. - nem tudtam válaszolni, teljesen el voltam foglalva a méz édes ajkával. Kezei becsúsztak a pólóm alá. Nem tudom meddig mentünk volna el, de nem is fogom megtudni. Louis lépet oda hozzánk, nagyon kellemetlen volt a helyzet.

- Mindent elintéztem, egy kicsit dühös volt, de úgy tekinti gyakorlaton vagy. - magyarázta.

- Nagyon köszönöm megmentettél. - hálálkodtam.

- Nincs mit, viszont fogadjatok el egy tanácsot. Inkább a WC-be csináljátok, mint a WC előtt. És zárjátok be az ajtót. - éreztem, hogy az arcomat elöntötte a pír.

- Köszönjük. - kiáltotta utána Michael. - bemegyünk? - nevetett.

- Én igen, te nem. - mosolyogtam majd ott hagytam. Beléptem a mosdóba és elfordítottam a zárat, nem bíztam benne és jogosan, mert megpróbált bejönni.

Mikor kimentem még mindig ott volt, nem tudtam mit akar ezért jobbnak láttam levegőnek nézni és bementem a többiekhez. Nem akartam egyedül lenni, Michael pedig még nem jött be ezért körül néztem kihez társulhatnék. Calum és Luke zenét hallgatott és aludt Louis pedig valami nagy telefonbeszélgetésbe volt. Ashton viszont csak ott ült egyedül és nézet ki az ablakon, hátha nem veszi, zokon ha oda ülök mellé.

- Szia. - köszöntem, rám nézett és elmosolyodott.

- Szervusz, potyautas.

- Igen, az lettem. Potyautas. Unatkozol? - érdeklődtem.

- Nem, csak csodálom a felhőket. Szeretek repülni, és csak nézni a földet. Megnyugtat. - hát én nem épp ezen a véleményen vagyok, engem megrémiszt a magasság.

- Szép is, de nekem jobban tetszik a felhő, ha alulról nézhetem.

- Az se rossz. Mindent lefixáltatok? Maradsz velünk, amíg haza nem megyünk?

- Úgy hiszem. Azt se tudom merre mentek, vagyis megyünk. Csak annyit tudok, hogy Európa és, hogy három ország.

- Francia, Német és Olasz. Ilyen sorrendbe. Voltál már ott? - nem tudom melyikre értette.

- Egyik helyen se, nem hagytam még el Angliát csak mikor elutaztam Los Angelesbe.

- Kár, de most megnézheted. Sok időnk lesz szétnézni a városokba. - elmesélte, hogy őt nem a nagy látványosságok érdeklik. Oda szeret menni ahol senki, sincs, a városok nyugalmas pontját keresi, mert neki az a legszebb. Az egész utat végig beszéltük, elmesélte merre jártak már és hova szeretne eljutni. Neki is nagy álmai vannak, mint nekem. Remélem, mind a kettőnké valóra válhat egy kis segítséggel. Közben csatlakozott hozzánk Mikey is, akiről egy idő után kezdtem azt hinni beragadt a mosdóba, de őt nem kötötte le a dolog, a fejét a lábamra tette és elaludt.

Sokkal rövidebbnek éreztem az utat, pedig egy fél napot töltöttünk a levegőben. Nem voltam fáradt, Steen-en kattogott az agyam, nem szóltam neki, hogy kiruccanok a világ másik felére, és nem hiszem, hogy túlzottan értékeli a dolgot. A repülőn teljesen elfelejtkeztem róla, most pedig egy szabad kezem sincs, a srácok fejenként vagy hat táskát hoztak én pedig voltam olyan nagylelkű, hogy segítettem nekik a kocsiig cipekedni.

- Nekem egy ruhadarabom sincs. - esett le a dolog. Nem akartak jönni, csak a reptérre készültem. Csak a telefonom és egy kis apró van nálam, ami a taxi árából maradt.

- Majd veszünk. - mosolygott Michael és bedobta az utolsó csomagot a csomagtartóba. - most pedig ülj be a kocsiba. - adta ki az utasítást én pedig nem válaszolva megtettem, amit kért. Beültem az anyós ülésre és kihalásztam a zsebemből a telefonomat és felhívtam Steen-t.

- Merre vagy? - a hangjából áradt a feszültség.

- Francia országban. - suttogtam.

- Hol? - csörömpölést hallottam a háttérben. - mi a szert keresel te ott?

- Igen csak vicces történet. - kezdtem bele a történetbe, miközben az utcákon szlalomoztunk. Nem tudtam merre megyünk, nem mintha bármikor is jártam volna itt.

- Nagyon dühös vagyok. - válaszolta. - engem nem vittetek el. - nem hittem el, hogy tényleg csak ez zavarja. Én sem akartam velük jönni, bár belegondolva hogy ingyen és bérmentve járhatok más országokba, lehet még szerencsém is volt, azt leszámítva mennyit kell majd bepótolnom, ha vissza értünk.

- Majd, ha egyszer nekem lesz ilyen, akkor magamhoz láncollak, és mindenhova követni fogsz még a mosdóba is, jó? - dünnyögve, de sokkal jobb választ kaptam, mint az elején.

- Megérkeztünk. - kiabált Louis. - kifelé a kocsiból. - parancsolt ránk. Letettem a telefont és újból bele kapaszkodtam három nehéz táskába. A többiek beléptek a liftbe, de nekem eszem ágában sem volt oda bemennem. Bedobtam a táskákat hozzájuk és elindultam a lépcső felé. Ez a szálloda sokkal elegánsabb, mint amibe én lakom. Minden csillog, villog, az egész helység meleg sárga színű és festménynek lógnak a falon. Követtem a jelzéseket, míg meg nem találtam a lépcsőhöz vezető ajtót. A hetedikre kell felgyalogolnom, nem vagyok sportos alkat, de inkább gyalog, minthogy beragadjak egy liftbe. A tüdőm már alig kapott levegőt mire felértem a hetedikre. A többiek már bent voltak a lakásba, nem volt nehéz megtalálnom melyik az övék, hiszen tárva nyitva volt és úton útfélen egy egy táska volt elhagyva. Beléptem és próbáltam nem elesni a táskákba. Louis, mint mindig éppen telefonált a fiúk pedig a földön feküdtek.

- Ki fáradtatok a liftezésben? - lihegtem és az ajtónak dűltem.

- Nagyon fárasztó. - emelte fel Luke a bal kezét, majd tette vissza a feje felé.

- Majd ha kapok levegőt, akkor sajnállak titeket. Melyik az én szobám? - fordultam érdeklődve a telefont bújó nőhöz. A telefonját elemelte a fejétől és úgy válaszolt.

- Életem, te a pároddal alszol egy szobába. - bökött az állával Michael felé. Visszafordultam feléjük.

- Melyik párommal? - tettem fel nevetve a kérdésem. Három kéz emelkedett a magasba. Csak annak a keze maradt a földön, akire valószínűleg céloztak. - mi van, nem akarsz velem aludni? - emeltem fel a hangom mire már észbe kapott.

- Én nem aludni akarok veled egy szobába. - jelentette ki céljait, majd visszatette a fejét Ashton hasára.

- És melyik az a szoba, amelyikben nem aludni akarsz velem? - próbáltam kideríteni hova mehetek be.

- Teljesen mindegy, meny be egybe és tedd le a cuccaid.

- Nincsen mit. - jelentettem ki egy kicsit felháborodva.

- Várj egy órát és elmegyünk vásárolni. - ajánlotta fel a lehetőséget.

- Addig alszok, ha valaki keresne, az egyik szobába leszek. - befejeztem mondani valómat és elhagytam a nappalit. Sikerült egy födőszobába benyitnom, szoba helyett. De a második ajtó mögött egy igen puccos szoba lakozott. A falak krém fehérek voltak és hozzá illő gesztenye barna bútor sor szelte át a szoba bal oldalát, a francia ágy sem hiányozhatott. Az ággyal szembe egy hatalmas ablak mutatott csodaszép kilátást a városra, nem mondom, hogy Los Angeles nem szép, de Paris simán üti a kinézetét. Rájöttem, hogy a kilátásba a puha ágyból is lehet csodálkozni, ledobtam a bakancsomat és végig feküdtem az ágyon keresztbe. A kispárnát, aminek friss levendula illata volt a fejem alá gyűrtem és hagytam magam álomba ringatni. Már megint egy koncerten voltam álmomba, és megint ott álltam a színpad közepén csak azzal a különbséggel, hogy a stadion, ami eddig mindig tele volt most teljesen üres. Körbe néztem, de senkit sem láttam a színpad környékén sem. Rémet fogott el, most lenne koncertem? Ennyire nem jött be a dolog? A következő pillanatban Steen lépet oda mellém.

- Nem jön senki, szerintem jobb, ha haza megyünk. - a kezét a vállamra tette, a hangjából áradt a gyász. Jobban végig néztem rajta, tetőtől talpig feketébe volt, ahogy én is.

- Mi történt? - néztem bele a szemébe, ami nagyon meggyötörten nézett vissza rám.

- Meghalt. - hajtotta le a fejét.

- Ki? Ki halt meg? - a szívem egyre hevesebben zakatolt.

- Elisa. - mi van? Magamra néztem és nem tudtam ki vagyok.

- Elisa! Kelj fel. - Luke hangját véltem felfedezni, de sokk alatt voltam. Felkaptam a fejem, és sikerült lefejelnem őt. Megfogta a fejét és hátra tántorodott.

- Bocsi. - kaptam én is a fejemhez, de nem fájt.

- Mit álmodtál? - nézett rám értelmetlenül. Nem kiabáltam, nem szokásom.

- Semmit. Semmi olyat, amit eddig még soha. - javítottam ki magam, nem szeretek másoknak hazudni vagy másokat kétségek között hagyni, de elmondani se dolgokat, amiket még én sem értek.

- Ahhoz képest, elég rémült fejet vágtál, na de mindegy, akkor jössz szétnézni a városba? - tényleg a vásárlás. Hamar eltelt az az óra. A szobához saját fürdő dukált, felkeltem és megmostam az arcomat hideg vízzel. Nem mondanám, hogy teljes mértékben felkeltem, de már képes voltam felfogni, amit a másik mond. A többiek átöltözve vártak az ajtó előtt, azt hittem csak én és Michael megyünk, nem mintha zavarna a többiek társasága.

- Azt hittem, nem találsz ki a szobából. - fogott meg és nyomott egy csókot a számra.

- Ne itt nyáladztatok már. - húzta a száját Ash.

- Te is ezt csinálnád, ha lenne kivel. - vágtam vissza mosolyogva. - ne mondd, hogy nincs igazam.

- Szívem, tudnád, nekem hányszor lehetne ilyen alkalmam, el se hinnéd.

- Akkor meg nem értem miért zavar. - nevettem el magam. De erre már nem válaszolt, elindultunk az ajtó felé. Az út igen érdekes volt, minden úton útfélen meg kellett állni egy-egy autogramért vagy fényképért. Legtöbbször én voltam az a személy, aki a kamera másik oldalára szorult. Inkább viccesnek tartottam a dolgot, mint idegesítőnek. Nálam sokkal fiatalabb kis lányok léptek oda hozzánk, és nagyon kicsik voltak a srácokhoz képest. A fiúk nagyon élvezték, ami egyértelmű volt, én is élveztem volna, ha hozzám jönnek oda, de arra még várni kell egy keveset. Ők tudták merre kell menni, céltudatosan fordultak egyik utcáról a másikra. Engem néhányszor húzni kellett, mert leragadtam egy-egy épületnél, szobornál. Teljes mértékben úgy viselkedtem, mint egy turista, aki mindent meg akar nézni, tudni a városról. Egy bő fél órát sétálhattunk mire megérkeztünk egy pláza szerűséghez. Ott is járhattak már céltudatosan mentek fel a harmadik emeletre. Ott pedig szétvált a csapat, Michael és én egy boltba mentünk be, míg a többiek a kajálda felé vették az irányt.

- Segíthetek? - lépett oda az eladó nő, angolul beszélt.. Azon gondolkoztam minden kép angolul szólalt volna meg vagy ennyire sütött rólunk, hogy honnan jöttünk. Körbe néztem és sok olyan ruhát láttam, ami az én ízlésem volt.

- Még nézelődünk. - válaszolta Michael. Rá néztem és elmosolyodtam.

- Szóljanak, ha segíthetek. - és ezzel a kijelentéssel el is fordult tőlünk.

- Menjél, nézz szét. - engedte el a kezem. - én szétnézek a bolt jobb oldalán te pedig a balon. - nem szeretek vásárolni, de ezt még is élveztem. Találtam egy-egy olyan ruhát, amit életembe nem vennék fel és nevetve emeltem fel megmutatni neki. Ő is ugyan úgy csinált, piros csipke felsőt és bőrnadrágot mutatott. De voltak különösen tetszetős ruhadarabok is. Egy fekete kopott farmert néztem ki magamnak és vagy három mintás pólót.

- Gyere ide. – integetett. Odasiettem kezembe a kiválasztott ruhákkal. - Ezeket nézd meg. Ezekből mindből veszünk neked egyet. - egy egész sornyi bandás póló előtt álltunk. - főleg ebből, ebből kettőt is. - emelte fel azt a felsőt, amin a saját bandája szimbóluma volt. 

- Inkább hármat. Sőt most rögtön felveszek egyet. - vicceltem, de ő komolyan vette. Bezavart a próba fülkébe és felvetette azt a pólót. Nem hittem, hogy ezt komolyan meg kell tennem, de miért is ne.

- Tökéletes. - soha ne vedd le. Az eladó egy szót sem szólt érte, hogy rajtam maradt a póló, mindet szépen összehajtogatta és bele tette egy hatalmas szatyorba. Ennyi vásárlás elég is lesz nekem az elkövetkezendő fél évre, gondoltam magamba. Kimentünk és megkerestük a többieket, akik még mindig ettek. Rám néztek majd hangosan felnevettek.

- Michael találtál egy rajongót út közben és lecserélted Elisa-t? - kiabálta oda valaki.

- Igen, ez a csaj sokkal dögösebb. - kiáltott vissza. Felhúztam a szemöldököm és egy ferde pillantást vetettem rá. A következő pillanatba már ott tűnk mellettük. Én nem voltam éhes, de azért csipegettem a többiek kajájából mi közbe meg mutattam nekik az össze pólót, amit vettünk.  Kaptam még néhány megjegyzést a felsőmre, míg vissza nem értünk a szállodába. Kértem egy gitárt és leültem az egyik szobába játszani. Szokatlan volt, nem a sajátommal játszani, de ennek is jó hangzása volt. Nem konkrét dalt játszottam, csak úgy játszottam. Kellett egy kis nyugalom és mi más lehetne nagyobb nyugalmat, mint ez. A srácok elmentek még szétnézni, de nekem semmi kedvem nem volt. Egy jó darabig nem jelentek meg, tetszett a magány, de egy idő után meguntam, írtam egy üzenetet, hogy elmegyek megnézni a várost és leléptem. Még mindig nem volt pénzem, Michael felajánlotta, hogy add, de nem akartam, nem nagyon szoktam költekezni, ami meg kell, azt ők megveszik nekem. Kezdett besötétedni, a fejemre húztam a sapkám és kiléptem a szálloda ajtaján. A sapka minden képen kellett, nagyon hideg volt ahhoz képest, hogy január közepe van. A hó maradványai látszottak az utak szélén, ami a telet idézte fel. De már senkiben sem élt a tél hangulata. Azt állítják Párizs a szerelem városa, sose gondoltam még ebbe teljes igazából. Ebben a városban miért lenne több szerelmes, mint bárhol máshol, de most szétnézve mindent megértettem. Teljesen más a város hangulat árad belőle a melegség, még ha igazából majd meg fagyok a vékony vászonkabátomba. Nem tudtam merre megyek csak mentem előre és néztem az embereket, akik eljönnek mellettem. A nőket nem nagyon zavarta a mínusz hőmérséklet, mini szoknyákat viseltek és magas sarkú cipőket. Mikor megláttam egy ilyen nőt végig néztem magamon, és meg állapítottam, hogy nem vagyok valami túl nőies egyed. Addig sétáltam, fel-alá míg az Eiffel toronyhoz nem jutottam. Lélegzetelállító látvány volt, nem rég kapcsolhatták fel a fényeket. Itt sokkal több ember volt, mint másfele, ami egyértelműnek tűnt volna más embernek, de nem nekem. Oda sétáltam az egyik sarkához és megnéztem fel látok-e a tetejére. Gyönyörű, leírhatatlan látvány. Fogtam a telefonom és az ottani látószögben lefényképeztem a tornyot. Gondolkodás nélkül küldtem el a képet Steen-nek mire a válasz a nyelve volt. Én is ezt küldtem volna neki, ezért én is lefényképeztem a sajátomat és elküldtem neki. Így ment ez egy jó darabig érdekes képek születtek, amiket az ember csak a legjobb barátjának hajlandó megmutatni, hisz ő az, aki mindig tudja, hogy nézek ki. Mind addig folytattuk ezt a fajta kommunikációt, míg a telefonom ki nem jelentette, hogy le fog merülni ekkor jöttem rá, hogy ha nem lesz, telefonom nem tudok vissza jutni a szállodához. Még mielőtt le nem merült felhívtam Michael-t, hogy jöjjön elém. Nem telt bele negyed órába és már ott is volt. A sötétbe is világított a piros haja. Fekete bőrdzsekije alól a fekete fehér feliratos pulóvere.

- Nem tán eltévedtél?

- Nem csak, nem biztos, hogy egyedül képes lettem volna vissza találni. - nyugtattam meg.

- Azaz eltévedtél. - ujjait az ujjaim közé fogta. Az ő keze sokkal melegebb volt az enyémnél.

- Lehet. - rántottam fel a vállam. - hányszor jártatok már itt?

- Háromszor szerintem, de nem sokat töltöttünk a városba, mindig csak próbáltunk vagy felléptünk. De azért mikor volt egy kis időnk-eljöttünk ide. - állával a Szajna felé bökött.

- A Szajna. - állapítottam meg. - elindultam a folyó felé és magammal húztam. - szeretsz utazgatni? - szeretem mikor olyan idióta, mint általában, de vannak olyan pillanatok mikor nagyon komolyan tudnunk beszélgetni, amit úgy szint imádok benne.

- Szeretek, ha van kivel.

- A srácok mindig veled vannak, nem? - megálltunk a hídon. A szemébe néztem és remény csillogott benne. Tisztán láttam magam benne.

- De az nem ugyanolyan. Olyan, mint te. Veled szeretnék utazgatni. - nem voltam benne biztos, de mintha egy pillanatra a szája lekonyult volna.

- Mi a baj? - néztem rá gyengéden.

- Nem akarom, hogy külön legyünk, úgy érzem, szeretlek téged. - azta. Erre mit is mondatnék, kétlem, hogy mindenkinek a Szajna mellett vallott volna szerelmet. Lábujjhegyre álltam karjaimat a nyaka köré tettem, hogy nehogy elessek és megcsókoltam. Az ajkai édesek voltak, édesek és alkohol ízűek. Pontosan olyanok voltunk, mint mindenki ezen a hídon, szerelmesek és nyálasok. Elnevettem magam, pedig nem ez volt az az alkalom mikor nevetnem kellett volna.

- Nem pont erre a reakcióra vártam.

- Gondolom. - nem akartam kimondani. Éreztetni akarom vele, hogy szeretem és nem kimondani.  Tudom, hogy ennek a szónak nagy jelentőséget kerítenek, és pont ezért nem szeretem kimondani. Szeretem-e? Hogy ne szeretném, különben nem maradtam volna itt vele, vagy nem mentem volna el a reptérre. Ennél jobban már nem nagyon tudom kifejezni.

- A srácok egy bárban vannak, van kedved inni? - nem szeretem az alkoholt. Rossz emlékeim vannak róla.

- Inkább menjünk vissza a szállodába. - mosolyogtam. Igazán romantikusak voltunk, kézen fogva sétáltunk vissza a szállodáig. A szállodába ledobtam a kabátomat és a cipőmet így csak az új fantasztikus pólóm és a felette lévő farmer ing volt rajtam, ami kiderült nem túl meleg az itteni időjáráshoz. Jah, meg természetesen a nadrágom. Elindultam a szobánk felé és hallottam, hogy követ. Szembe fordultam vele és megkérdeztem mit akar csinálni. A válasz egy csók volt, ami igen sokat mondónak lehetett mondani.

Az ajtónak támasztott. Jobb kezét rásimította a bal combomra, majd lassan megemelte a csípőjéhez. Segítve neki, tudván mit akar a derekához tettem a jobb lábam. Ő dobott rajtam egyet, és máris az ölében voltam. Ekkor a kilincsre tette a kezét, hogy kinyithassa a szobánk ajtaját. Addig én a hajával játszottam és csavargattam.

- A francba! - szisszent fel, s erre én is oda figyeltem.

- Mi az?

- Nem nyílik az ajtó, nem tudom hol a kulcs. - mikor én kijöttem rá zártam, mert előtte is be volt zárva. Úgy találtam a legjobbnak, ha oda adom neki a kulcsot, mert bíztam benne, hogy nem annyira szerencsétlen, mint én. Én tudom magamról, hogy pillanatok alatt el tudnám hagyni, de azt hittem legalább ebben nem hasonlítunk.

- Nincs a kabát zsebedbe? - kérdeztem. Erre letett és kiment megnézni.

- Megvan, ne keresd. - felnevettem, mert eszem ágában nem volt neki állni, keresni.  Kinyitotta az ajtót és beléptünk az ajtón. Épphogy bejöttünk, már újra a karjai között voltam. Megfogta a derekam és szorosan magához húzott. Mélyen a szemembe nézett, mind ketten tudtuk, hogy itt nem állunk meg. Lehajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Bele feledkeztem a csókba így észre sem vettem, hogy megint a falhoz vagyok támasztva, testével szorosan, jobb keze a derekamat és a fenekemet simogatta, a bal keze pedig a hajamba túrt. Ösztönösen kaptam a nadrágja övéhez és kapcsoltam ki azt. Közben még mindig heves csókban voltunk. Nem bírt magával, újra felkapott és befordult velem a fürdőbe. Feltett a pultra, majd a szenvedélyes csók átalakult hevessé. Újra a nadrágjához nyúltam, hogy kigomboljam és lehúzzam a cipzárt. Eközben ő, ingem gombjait szépen lassan lentől felfelé kigombolta. Mikor befejezte, közelebb húztam magamhoz, érezni akartam minden egyes porcikáját.

- Nem akarom, hogy egy szállodai fürdőszobába történjen meg neked az elsőd. Különlegessé akarom tenni. - nézett rám komoly és bátortalan szemekkel, a heves érzelmeket, aggodalom váltotta fel.

- Ne aggódj miatta nem ez lesz az első. Attól lesz különleges, hogy veled vagyok. Most pedig csókolj meg. - nem foglalkoztam a reakciójával inkább én csókoltam meg. Nem tiltakozott felvette a ritmust, és újra a derekamra simította újait. Én pedig megkerestem a pólója alját majd benyúltam alá. Cirógattam ujjaimmal, mire bele nevetett a csókunkba. Ettől nekem is nevetnem kellett. Csikis a drága. Újra megírogattam, majd újra felnevetett.

- Ezt hagyd abba! - mosolygott rám.

- Mert mi lesz? - kekeckedtem.

- Mindjárt meglátod! - azzal a lendülettel felkapott, a vállára csapott és kivitt a fürdőből. Elsőre nem tudtam hova megyünk. De mikor valami hideget éreztem a combomon, éreztem, hogy ezzel valami nem stimmel. Ledobott a kanapéra, majd fekvő helyzetbe tett.

- Játszunk egy kicsit! Ha kibírod nevetés nélkül nyertél, ha nem akkor én nyertem. - felelte majd felhúzta az, hogy szabad utat kapjon a felső testemhez.

- Mit kell kibírnom?

- Csak ne nevess! - figyelmeztetett, majd a korábban a combomhoz érintett, mini hűtőből kivett tejszínhabot kezdte rázni. Tudtam, hogy nem fogom kibírni, de nyerni akartam. Elkezdte rám fújni, mi de nem tiszta tejszínhab volt. Majd mikor kifújta az összesét a flakonból, a nyelvével közelített a hasam felé. Elkezdte megenni rólam, nyaldosta, én pedig majd megpukkadtam annyira nevetnem kellett. Majd felnézett rám, mindenhol tejszínhab volt a feje. Ott volt végem, kitört belőlem a nevetés.

- Nyertem! - jegyezte meg, majd újra felkapott. Most csak az ölébe voltam, kezdett alább hagyni a nevetésem.

- Most hová viszel? - érdeklődtem, közben én is megkóstoltam a tejszínhabot, ami az arcán maradt.

- Fürödni, ilyen piszkosan nem feküdhetsz az ágyba. - közölte és betett a zuhanyfülkébe. ő is követett és bezárta maga mögött az ajtót. Oda hajolt, hogy kinyissa a csapott és a zuhany rózsából forró víz kezdett folyni ránk. Engem a víz nem zavart, csak a ruháim. Michael olvasott a gondolataimban, mert kezével megindult pólóm felé. Ekkor én is az ő pólója után nyúltam és lehúztam róla. Majd így tettünk a nadrágokkal és az alsó neműkkel is. A szemembe nézett és megcsókolt, bal kezével a hátamat simogatta és az utolsó ruhadarab ott is eltávolította rólam. Ekkor pedig olyat éreztem, amit még nem sokszor. Minden megszűnt körülöttünk létezni, és csak mi ketten léteztünk. A mozgásunk összeforrt, egy nagyobb és szebb erőben. Ez az igazi boldogság, a tiszta gyönyör érzése volt, amit csak mi ketten éreztünk.