XLVII. Rész

De nagyon durva. :) Tényleg hoztam részt. Köszönöm a biztató hozzászólásokat. Jó olvasást!


Bár még mindig szokatlan volt rajtam ez a szerelés és egy kicsit idegesített, hogy ha leveszem, a kabátom a nem létező mellem majdnem teljesen kint van, de mindezektől eltekintve nagyon bejött a dolog, hogy valaki más vagyok. Tisztába voltam vele, hogy egy teljesen új helyre megyek ahol nem fognak ismerni, aminek most nagyon örültem. Most más lehetek, csak ez járt az eszembe.. nem tudom miért akartam más lenni, de ez a gondolat teljesen megmérgezte az elmémet.
- Hahó! – csettintgetett előttem Tyler. – Kiszállnánk a kocsiból, ha nem bánod. – látta, hogy vissza tértem a Földre és oldalba lökött. – Kifelé! – én pedig engedelmesen szó nélkül kiszálltam a kocsiból. Egy teljesen normális környéken voltunk, az emberek pont úgy néztek ki, mint általában szoktak. Próbáltam kiszűrni a kocsik zajától, hátha meghallok valami zeneféleséget, de nem hallottam semmit.
- Biztos jó helyre jöttünk? – fordultam feléjük. A taxi elhajtott és mi ott álltunk négyen az út mentén, mint a bolondok. Steen a tálcával egyensúlyozott, ami vicces látványt nyújtott, míg Tyler magabiztosan elsuhant mellettem. – Köszönöm a választ, akkor gondolom jó helyen vagyunk. Neki indultunk egy hosszú utcának. Steen-be nem tudtam kapaszkodni mert a süteményt fogta, így Collins-ba voltam kénytelen belekarolni. Nem mutatta jelét, hogy bánná, de nem is érdekelt annyira.. szükségem volt egy biztos pontra és ő volt az egyetlen lehetséges áldozat. Taylor olyan volt, mint aki Duracell nyuszit ebédelt volna csak úgy vágtatott előttünk.
- Miért nem maradtunk a taxiba? – kiabált előre Collins. Nekem is megfordult ez az eszembe mikor másodjára fordultunk le, de nem mertem szóvá tenni. Tayler nem válaszolt csak megtorpant egy kis utca előtt. Megvárta míg utolérjük majd megszólalt.
- Itt is vagyunk. – szembe fordult velünk. Komolynak tűnt, mintha valami fontosat akarna közölni. – Ez nem egy szokványos buli emberek.. titkos és a titok lényege, hogy nem adjuk tovább senkinek. Kapizs? Tehát nem idehívni a haverokat, és a haverok haverjait, mert csúnya vége lesz az estének. Jó szórakozást! – mosolyodott el és indult be a szűk utcába. Egymásra pillantottunk Steen-nel és elnevettük magunkat.
Az utca felénél volt egy kapu, amin besétáltunk. Szembe jött velem egy Vulkáni és tudtam, hogy már ott vagyunk. A járás egyre jobban ment, már szinte nem volt szükségem mankóra, de a biztonság kedvéért nem engedtem el. A zene egyre hangosabban szólt, ahogy egy tornaterem szerű épülethez közelítettünk. A ház falának dőlve emberek cigiztek, ittak vagy épp egymás torkát takarították.  Őket néztem, így észre se vettem a biztonsági őrt aki megragadta a kezem és rányomott egy pecsétet.  Kezemre néztem és visszanézett rám egy rajzolt szem nézett vissza rám. Felnéztem a biztonsági őrre, aki kedvtelen pofát vágott és rámosolyogtam, hogy ennyi jó legyen legalább az estéjébe. Kettőt léptünk előre, ahol egy kopasz csaj ült egy asztal tetején.
- Halihó.. Mindenki kap egy kis palackot, ezt lehetőleg ne hagyjátok el, még szükségetek lesz rá az est folyamán. Jó szórakozást. – neki láthatóan jobb kedve volt. Elvettem a kis palackot amin egy felírat állt „ Üzenet a palackba”. Eddig tetszett a dolog, bár még csak most érkeztünk, de úgy éreztem ez egy jó este lesz. Megérdemeljük ezt. Sokat dolgoztunk mostanság, és bár nem vagyok egy nagy bulios fajta megérdemlem, hogy bulizzak. Mindenki megérdemli.  Egyre bentebb mentünk. Meglepett, hogy nem egy nagy terem volt, hanem egy labirintus. Több folyosó össze-vissza, ilyen helyet se láttam még.
Most már segítség nélkül sétáltam a többiek után. Steen lepasszolta a sütit amit egy külön helységbe vittek. A csapat szétvált, de én szorosan Steen mellett maradtam.
- Félsz? – nézett rám.
- Mitől félnék? – néztem vissza rá. – Csak nem ismerek senkit  se csak téged. – magyaráztam.
- Persze, persze. Pedig félhetnél. Tudod, van egy meglepetésem. – nem tudtam mire gondol, de most nem is érdekelt. Tudtam, hogy csak hülyeséget beszél és nem volt kedvem tovább gondolkozni rajta.
- Rendben, akkor most inkább elmegyek, keresek valami innivalót, és közben iszonyatosan félek. Nem akartam egyedül maradni, de Steen nem nagyon értékelte a társaságomat így nem volt választásom. Fel- alá mászkáltam, hogy megtaláljam a bárt. A kis folyosókat ajtók szakították meg itt-ott ahol kis bulik voltak. Mindenhol más stílus volt, de egyik helyesen találtam meg amit kerestem. Mikor meguntam erőt vettem magamon és megkérdeztem egy csajtól, akinek egy pohár sör volt a kezébe, innen is gondoltam, hogy tud majd nekem segíteni.
- Szia! – próbáltam túlkiabálni a zenét, hogy meghalja amit mondok. Nem épp a legjózanabb embert választottam. Mikor rájött, hogy neki szóltam egyből a nyakamba ugrott.
- Szia csajszi! Mizujs?
- Nem sok.. azon gondolkoztam, hogy honnan szerezted a sört? – egy kicsit távolabb toltam magamtól, nem akartam a pohár tartalmát magamon találni.
- Ahhoz ki kell menni a főterembe. – ezzel nem lettem sokkal előrébb.
- És hol találom a főtermet? – mintha egy viccet mondtam volna, a képembe röhögött.
- Hát nem tudod? – kezdtem feladni a dolgot. Valószínűleg azért kérdeztem meg, mert nem tudom. – Kimész a szobából és mindig jobbra fordulsz. Mindig csak jobbra kell menned. Ha már ott jársz hozol nekem még egy sört?
- Hát persze. – mosolyogtam rá, és a lehető leggyorsabban  leléptem onnan. Mindig csak jobbra, ez nem olyan bonyolult. Követtem az utasításokat amíg egy hatalmas kivilágított ajtóhoz nem értem. Felette pedig a felírat Valhalla. Büszke voltam magamra, hogy sikerült megtalálnom.
A főterem, nem véletlenül viselte ezt a nevet. Egy hatalmas nagy terem volt, aminek a túlsó végén ott volt a bár, és még színpad is volt benne. Ott abba a pillanatba eldöntöttem, hogy az est további részét ebbe a terembe töltöm. Céltudatosan indultam meg a pulthoz.
- Egy vodka narancsot. – szóltam a pincérnek.
Boldogan kortyoltam bele az italomba, mikor megszólalt a telefonom. Michael. Soha jobbkor. A jobb fülemhez tettem a telefont a szabad kezemmel pedig befogtam a másik fülemet, hogy halljam a hangját.
Nem hallottam semmit se amit mondott.
- Michel! Nem hallak. Nem hallok semmit, majd visszahívlak! – és letettem a telefont. Nem telt bele fél percbe, de már kaptam is az üzenete, hogy mi történt. – A poharam társasságával indultam meg újra az ajtó felé. Nem volt épp a legjobb döntés sétálás közbe gépelni.. nem vettem észre, hogy vannak előttem és valakit szépen nyakon öntöttem. Égett a pofámon a bőr, éreztem, ahogy teljesen elvörösödök.
- Nagyon sajnálom. – kezdtem bele a magyarázkodásba. Lefutott az agyamon a két lehetőség. Vagy normális lesz és nem vág pofán, vagy pedig nekem esik.  Félve pillantottam fel a srácra, reménykedve az első lehetőségen. Nem tűnt dühösnek, az ingjét nézte, hogy felmérje a károkat. Nem szólt egy szót se, ami nem nyugtatott meg. – Kifizetem a jelmezt. – fogalmam sem volt, hogy mit kell mondanom, össze vissza beszéltem.
- Semmi baj Sandy, de a követező italom te állod. – egy hatalmas kő esett le a szívemről. Megúsztam a kiabálást.
- Természetesen. A következő kettőt is ha ezen múlik. Tényleg nem szándékos volt, ne haragudj. – megfogtam a karját és a bár felé húztam magam után. Teljesen kiment a fejemből, hogy merre tartottam. Mikor oda érünk felé fordultam és megkérdezem mit iszik. Magamnak is rendeltem egyet majd leültem vele szembe a bárszékre.
- Szerintem annyira nem feltűnő.
- Mi?
- A felsőd, azaz a folt. – teljesen hülyének éreztem magam.
- Ohh már lassan szokássá válik, hogy leöntenek. A vörös bor sokkal rosszabb ennél, de legalább ingyen piához jutok általa és ha mázlim van akkor egy szép csaj önt le nem egy részeg állat. – kedves volt, annak ellenére, hogy leöntöttem. A pulzusom újra normális lett és hagytam, hogy lefoglalja a figyelmemet.
- Jó csajozási módszer?
- El se hinnéd mennyire, csak a felsőim bánják a dolgot. – nevette el magát. A telefonom megállás nélkül rezget, nem mertem elővenni, nem akartam bunkónak tűni. Szorított az idő, tudtam, hogy vissza kéne írnom neki, és lassan megkellene keresnem Steen-éket, de nem tudtam felállni. Olyan csajozós dumákat hallgattam tőle, amiket még nem is ismertem. Mondtam neki, hogy van barátom, de nem zavartatta magát. Megitta a második italát is mikor erőt vettem magamon és felálltam.
- Na jó nekem mennem kell, még egyszer sajnálom, és örülök, hogy megismertelek.
- Várj! – felém nyújtotta a kezét. Tenyerére tettem a tenyerem. A kézfejemre írta a telefonszámát.
- Ezt nem a lányoknak kéne csinálni? – nevettem fel. Ő csak megrántotta a vállát és mosolygott.
- Hívj fel, ha már nem lesz barátod Sandy. – magabiztosan rám kacsintott.
- Mindenképp. –ahogy távolabb mentem elővettem a telefonom és megnéztem kiknek voltam ennyire fontos. Steen, Tyler és Mikey is keresett. Bele az életbe. Nem is tudtam melyiknek reagáljak. Kimenve a eremből igyekeztem megtalálni a kijáratot. Mindenkinek írtam egy SMS-t, hogy élek és virulok és kint a hátsó bejáratnál találkozunk. Hamarabb kiértem, mint ők. Bent jobb volt az idő, bár kint se volt túl hideg de ez a fekete szerelés nem nagyon melegített.. sőt.
- Elisa! – rontott ki Steen az ajtón. Látszott rajta, hogy ivott. Nem volt részeg, de én látam rajta, hogy már van benne pár pohár. – Elisa!
- Itt vagyok, ne kiabálj te. – nevettem el magam.
- Itt van srácok. – közelebb jött és megragadta a vállamat. – itt a meglepetésed. Csukd be a szemed. – parancsolt rám,én pedig teljesítettem kérését. – Jöhettek. Összeszorítottam a szemem és mindvégig azon voltam, hogy ne lessek, de nagyon nehéz volt tartanom magam. Pár másodpercig csend volt majd valaki átkarolta a derekam és ajkait az ajkaimhoz nyomta. Felismertem az illatát, és a csókja ízét. Átfutott rajtam egy ismerős melegség és a kajaiba dőltem. Michael itt volt előttem, végre hazajött. És abban a pillanatba eszembe jutott, hogy mennyire is hiányzott, és szorosabban magamhoz húztam.
- Haza jöttél. – jelentettem ki kábán. Egy újabb nagyon értelmes mondatot nyögtem ki a mai est folyamán.
- Haza jöttem. – mosolygott rám. Rövidebb volt a haja és megint kék és annyira, de annyira szexi. – te pedig ittál. – hatalmas mosoly ült ki az arcomra eszembe jutott a srác akit leöntöttem és, hogy megadta a számát.
- Mindent el kell mesélned! De előbb én mesélek. – leültünk kint egy padra és neki láttam elmesélni az estém, ő pedig csillogó szemmel hallgatta végig az egészet. Csak ült ott velem szembe nekem pedig be se állt a szám. Leírhatatlanul boldog voltam. Befejezve a sztorit vártam a reakcióját.
- Tehát rád mozdult egy indiáncsaj és bepasiztál még én távol voltam?  A dögös szerkódról és a sminkedről nem is beszélve. Megláttalak és azt hittem….
- Látom megragadt a lényeg. – vágtam a szavába. – na bemegyünk, vagy kint elmeséled milyenvolt otthon. Annyira felpörögtem, hogy itt vagy. - hadartam neki. – vagy elmehetünk bárhova, ahova csak akarod.
- Fogd már be egy kicsit. – csitított el, majd hogy biztosra menjen lefoglalta a szám. – látod mennyivel jobb ha csendbe vagy? – távolodott el egy kicsit tőlem, de nem hagytam,hogy messzire menjen visszahúztam magamhoz.
Így dőlt el, hogy nem megyünk vissza a buliba. Inkább hozzá mentünk. Útközbe igyekezettmindent elmesélni lerövidítve, én pedig csak csodáltam őt.

XLVI. Rész

Nézzétek csak ezer év után kit vitt arra a lélek, hogy írjon nektek. Hát engem. Bocsánat ezért a nagyobb szünetét. Jó  olvasást, és ne feledjétek, hogy a véleményeket mindig szívesen fogadom.

- Nézd csak mit találtam. - bújt ki az ablakon Steen és a kezembe nyomta a gépét.Ülő helyzetbe küzdöttem magam és megnéztem mit akart mutatni. Egy régi kép kettőnkről. A kép láttán kartalanul is megjelent egy aprócska mosoly az arcomon.
- Ez most, hogy jött? - mellém ült és így könnyedén tettem át az ő ölébe a gépet.

- Tudod csak kattintgattam és megtetszett. - lehajtotta a monitort és maga mellé tette. - nemsokára haza megyünk. Tudod már mi lesz utána? Mármint, hogy mit csinálsz vagy csinálunk? - a kedves és aranyos emlékezésből áttértünk a komor jövőre. De miért pont a komor szó jutott az eszembe? Inkább ismeretlen, ez a legjobb szó talán rá. Fejemet a vállára hajtottam és egy távoli fénycsóvát kezdtem nézni.

- Fogalmam sincs. Ami most valamiért megrémiszt, de igyekszem pozitívan hozzáállni.. - lassabban beszéltem. Minden szót elhúztam, úgy tűnt sose fejezem be a mondatot.

- Ebből kétlem, hogy túl rosszul jöhetnél ki. Ha másnak nem tapasztalatszerzésnek remek volt ez az év, de szerintem sokkal több volt.

- Igen. De inkább hagyjuk, beszéljünk másról.

- Az jó másnak, hogy Jamie-t, hogy leordítottad? - nevetett fel. - szegény srác a jelenet után meg öt percig fal fehér volt.

- Mit ne mondjak meg is érdemelte. Nagyon felidegesített. Ne akard tudni. - válaszoltam meg előre a benne felmerülő kérdéseket.

Jó ideig ültünk még kint a tűzlépcsőn. Volt mikor csak bámultunk magunk elé és hallgattuk a város zaját, de olykor felmerült egy-egy téma, amit kiveséztünk. Legszívesebben ott végigfeküdtem volna a rácson és kialudtam volna magam. De túl hideg volt és elnyomtam a fenekem. Zsibbadt hátsóval másztam vissza a lakásba. Könnyes búcsút vettem Steen-től és miután kiment átvedlettem a pizsimbe. Beugrottam az ágyba és magamra húztam a takarót. Kezembe vettem a telefont és elkezdtem olvasgatni az üzeneteimet. Két ember irkál nekem rendszeresen. Drága anyukám, aki rászokott az SMS írásra, ami miatt, napi tízet kapok, minden különösebb ok nélkül. A másik pedig Michael. Rájöhetett volna már, hogy nem vagyok oda az ilyen kommunikációért, de ha rá is jött, nem nagyon érdekelte. Az üzenetek tetejére tekertem és elkezdtem feldolgozni a sok infót. Ami megmaradt, hogy nemsokára haza jönnek, de pontos dátumot nem árul el, mert meg akar lepni. Rá hagytam a dolgot és inkább letettem a telefont. A jobb oldalamra fordultam és lehunytam a szemem. Nem jött rögtön álom a szememre, pedig igencsak fáradt voltam. Egy képzeletbeli világot alkottam magamnak és hagytam, hogy elragadjon, az álom mikor már észre se veszem.

A kinti zene üvöltése keltett. Nem bántam a dolgot, nem tudom mit álmodtam, de éreztem, hogy nem volt valami túl jó. Nyomasztó volt és ezért is jobb érzés volt felkelni. Ahogy kibújtam a meleg takaró öleléséből, megcsapott a saját testszagom. Bűzlöttem. Kimásztam az ágyból, a szekrényből kikaptam egy farmert és egy pólót majd megrohamoztam a fürdőt.

Steen észre se vett. A konyhába énekelve és táncolva kotyvasztott valamit.

Ledobtam magamról a pizsamám, a szennyesbe vágtam és beálltam a zuhany alá. Jó forró vízzel leégettem magamról a koszt és egy fél tubus tusfürdővel újra jó illatúvá varázsoltam magam. Az egész zuhanytálca habos volt, nem sok hiányzott, hogy az egész fürdőszobát ellepje a hab. Még mielőtt ez megtörténhetett volna abba hagytam a zuhanyzást. Tisztán és boldogan léptem ki a fürdőből. Steen még mindig egy sajátos produkción dolgozott. Leültem egy székre és néztem, ahogy egy fakanálnak énekel. Felkönyököltem az asztalra és vártam, hogy észrevegyen. A spanyol tudása hagyott némi kívánnivalót maga után, de az biztos, hogy nagyon vicces volt, ahogy megpróbálta Enrique Iglesias-t utánozni. Megvárta, míg vége a számnak és csak utána fordult felém.

- Reggelt. - kacagott vidáman. - tetszik a koncert? - belenyúlt a tálba és megkóstolta a tartalmát.

- Igen, bár nem vagy valami jó spanyolból. - az asztalra támaszkodtam, hogy bele lássak a tálba. Ínycsiklandó csokis krém köszönt vissza a tálból. Összefutott a nyál a számba. - mi jót kotyvaszt a spanyol szakos mesterszakácsunk? - letette az asztalra a tálat és felém tolta.

- Kóstold meg! - nem kellett kétszer szólnia. Belenyomtam az ujjam és egy hatalmas adag krémet nyomtam a számba. Elsőnek a narancs íze csapta meg az ízlelőbimbóim, aztán már egyre inkább az édes csokoládé megszokott íze. Összességében isteni finom valami volt. Nyúltam volna újra bele, de Steen elhúzta előlem a tálat. - nem azt mondtam, hogy zabáld fel, csak, hogy kóstold meg. - kiöltöttem a nyelvem majd durcásan visszaültem a székre.

- Finom egy valami, de mi ez a valami?

- Süti lesz egyszer, ha elkészül. - azt a csodás krémet tepsibe öntötte és berakta a sütőbe.

- Kinyalhatom? - csillant fel a szemem. Vállat vont, majd újra átcsúsztatta az asztalon a tálat. 

Ez a csokis narancsos ragacs lett a reggelim, mire befejeztem a tál tisztára nyalását az egész arcom és a jobb kezem is csokis volt. Ennyit ért a zuhanyzás, de legalább jó illatúan fogok mindenhez odaragadni.

- Mire felkészítesz sütit? - érdeklődtem miközben lemostam magamról a mázat.

- Lesz egy buli. Olyan nem tudom milyen az este. A srácok hívtak és azt mondták valami kaja a belépő és kedvet kaptam.

- Buli? Milyen buli? Hol? Ki szervezi? - sok kérdés merült fel bennem. Steen nem szokott buliba járni, ez felkeltette az érdeklődésemet, vajon mi vette rá, hogy elmenjen.

- Jelmezes. Nagyon izginek hangzik. Ne aggódj te is jössz. Ha kész a süti elmegyünk ruhát kölcsönözni. - nem akartam ellenkezni. Nem voltam még jelmezes bulin, érdekelt milyen lehet és már el is terveztem, minek akarok beöltözni.

- Oké. - zártam le a dolgot és átugráltam a szobámba. Nyitva hagytam az ajtót, hogy jól halljam a zenét. Dúdolgatva kapcsoltam be a gépem. Mint egy igazi kis kocka bújtam a világhálót. Semmi izgalmasra nem akadtam, de mégis elszórakoztam magamban. Jó két órát gépezhettem, mire elkészült a süti és Steen kiadta a felöltözési parancsot. Magamra rángattam egy vastag kötött pulóvert, ezt követte a sapkám, a cipellőm majd a kabátom. Az biztos, hogy én nem fogok megfázni, bár annyira még hidegnek sincs hideg, de én felkészültem egy véletlenszerű jégkorszakra is így belekezdvén az őszbe.

Jó ideig mászkáltunk a városba, míg megtaláltuk a boltot, amit kerestünk. Az oda menetel alatt részletesebben is beszámolt a ma estéről, az egészet Tyler találta ki.. Vagyis az ő valakijének lesz bulija, és így kerültünk mi a képbe. Meg se lepődtem mikor ez kiderült, annak a gyereknek annyi ismeretsége van, mint égen a csillag.

Az üzletben az egyik legjobb dolog a meleg volt, és, hogy nem fújt a szél. A kirakatba próbababákon más, más jellegű ruhák voltak. Volt kint Batman jelmez, Hamupipőke kék báli ruhája, Pán Péter zöld szettje és még sok más. Olyan ruha nem volt kirakva amilyenre én gondoltam.

- Szép napot! Segíthetek valamiben? - lépett elő a semmiből az eladó.

- Jelmezt szeretnénk kölcsönözni. - jelentette ki határozottan Steen. Én szorosan mögötte igyekeztem felfedezni a kisbolt rejtett kincseit, de mikor meghallottam, amit mondott elnevettem magam.

- Komolyan Steen? Szerinted a hölgy nem gondolta, hogy jelmezt akarunk kölcsönözni, egy jelmezboltból?

- Hahaha.. - igyekezett egy kamunevetést produkálni. A hölgy viszont elég kedves volt és megvédte őt.

- Ami azt illeti, volt, már aki megpróbált tejet venni itt. Nem tudom pontosan, hogy gondolta azt, de azt állította, hogy tejet kell vennie és azt hitte itt kapni fog.

- Látod? - fordult felém drága barátom és nevetett a képembe.

- És gondolom ez nagyon rendszeres. - dünnyögtem az orrom alatt, nem hallották meg, de nem is volt baj. Már a bolt közepe fele mutogatta a hölgy a jelmezeket, engem pedig otthagytak se szó se beszéd nélkül. Saját utamat járva indultam meg balra. Minden ruha nejlonba volt, hogy senki se tegyen kárt benne, de volt mindegyiken egy kép, hogy mi is lenne benne. Bár nem találtam olyat, amilyet reggel elképzeltem, de találtam kettő másikat, amik nagyon tetszettek. Leakasztottam a helyéről mind a kettőt és Steen-ékhez vittem.

- Remélem nem baj, hogy ide hoztam. - fordultam oda hozzájuk.

- Dehogy is, örülök, hogy sikerült egyedül feltalálnod magad. - mosolygott rám a nő. A lelkemet nyugtatja, mikor rájövök, hogy vannak még normális emberek a Földön, akik kedvesek is tudnak lenni.

- Jack leszek! - kiabálta el magát Steen, hogy mind a ketten rá figyeljünk.

- Melyik Jack? A tökkirály, a gitáros vagy a kalóz? - hirtelen csak ez a három jutott eszembe.

- A kalóz kapitány! Melyik másik is lehetnék. - úgy tett, mintha ez teljesen egyértelmű lett volna. - nem Halloween-i buli lesz. - forgatta meg a szemét.

- Bocs má! - szóltam vissza hasonló hangnemben. Letettem eléjük a két jelmezt és vártam míg Steen befejezi az önimádatát.

- És drága barátom, hogy lesz szakállad? Még jó pár év kellene, hogy egyáltalán megjelenjen egy szőrpihe az arcodon.

- Nem vagy vicces. Megoldom. Mert te mi leszel? - ránézett a képekre majd vissza rám. - Sandy? Mi a másik lehetőség?

- Nem viccnek szántam.. Nem nevetek, ha nem tűnt fel. - az eladó jól szórakozott a szócsatánkon, pont olyanok voltunk, mint két testvér, aki mindig marják egymást. - A másik pedig egy régi kosztümös ruha. Tessa lennék, de neked nem hiszem, hogy bármint mond ez a név. - megforgattam a szemeimet és vártam, hogy segítsenek dönteni.

- Szerintem legyél Tessa. Nagyon vicces lennél ebbe a ruhában.

- Szerintem pedig nagyon csinos lennél, de ahogy elnézlek, jobb lenne a Sandy jelmez. Illik hozzád, de mégis mássá tenne. - javasolta a nő, és igaza volt.

- Oké, akkor Sandy leszek. - csaptam össze a tenyereimet. Felkaptam a másik vállfát és visszavittem a helyére. Addig Steen kitöltötte a szükséges papírokat és kifizette a bérlés felét.

Mindketten megfogtuk a magunk ruháját és elhagytuk a boltot. Újra a szeles utcára kerültünk. Mielőtt haza mentünk volna beugrottam egy fodrászkellékesbe és megvettem mindent, ami a sminkhez kellhet. Nem tudtam, hogy fogom megoldani a dolgot, de bíztam benne, hogy egy egyszerűbb sminket és frizurát még nekem is sikerül megcsinálni.

A hidegen kívül kezdtem azt is érezni, hogy izgulok. Vajon milyen lesz? Bár az egy rossz dolog, hogy a srácok nem lesznek ott, de ez nem fogja elrontani a kedvem. Nélkülük is van életem, de közük is inkább csak Mikey hiányzik, de ez nem meglepő.

Steen telepatikusan érezhette, hogy rá gondolok.

- Te tudod, mikor jönnek haza a dalos pacsirták?

- Nem árulta el. Azt mondta meglepetés, bár jobban örülnék, ha tudnám.. - befordultunk a szálloda utcájára, mikor feljött ez a téma. Már alig éreztem az ujjaimat, a vállfa teljesen elszorította a vérkeringést az ujjamba.

- Vicces. - mosolygott bambán.

- Mi?

- Lehet, csak ellenőrizni akar.. - nem értettem a gondolatmenetét, de mostanság ez sokszor előfordult velem. - tudod. Egy pillanatba betoppan mikor nem várnád és lehet, olyan helyzetben talál, ami nem történt volna meg akkor, ha tudod, mikor jön.

- Pfuu.. Értem mire gondolsz viszont ez a mondatod durván értelmetlen volt.

- De megértetted ez a lényeg. - tartotta a tenyerét, hogy pacsizzunk, de inkább bementem az épület ajtaján. Nem érdemelte meg a pacsit. Felmásztam a lépcsőn s miután bejutottam a lakásba első dolgom volt folyadékot keresnem. Vattát tudtam volna köpni. Fel se tűnt, hogy Steen még egy jó ideig nem jött fel csak mikor már nem volt jobb dolgom és hozzá akartam szólni.

Végigterítettem a ruhát az ágyon és kerestem egy képet, hogy felmérjem a helyzet súlyosságát. A sminkkel nem lesz baj, viszont nem tudom, hogy fogok olyan hajat csinálni magamnak. Az biztos, hogy szőke nem leszek a buli miatt, jó leszek én vörös Sandy-nek is.

Muszáj volt újra lezuhanyoznom, de most nem kellett egy fél tubus tusfürdő. Gyorsan elintéztem a dolgot és felpróbáltam. Durván rám tapadt a bőrruci. Az első pár percben csak nevetne mászkáltam fel-alá a szobába. Valamikor megérkezett az elveszett bárány is, de le is lépet a srácokhoz, hogy segítsenek neki a sminkben.

A hajam elkészítése majdnem az őrületbe kergetett. Volt pár perc mikor le akartam vágni az egészet, de visszafogtam magam. Szerintem háromszor annyit foglalkoztam a hajammal, mint bármi mással, de megérte. Nem úgy néztem, ki, mint szoktam. A számon vérpiros rúzs ragyogott. A szemem vastagan feketével volt kikenve, mint akinek bevertek, de tetszett.

Miután kifordultam magamból és egy teljesen más ember lettem megint magamra pakoltam a kabátom. A magas sarkú okozott egy kis nehézséget, de sikerült nem orra esnem. Mire felöltöztem Steen is megjelent a többiekkel.

- Azta. - szólalt meg egyszerre Collins-sal.

- Tudom. - mosolyogtam, mint aki citromba harapott. - és ti kik lennétek? - néztem végig rajtuk. Steen-t is sikeresen kifestették, de ők is nagyon durván néztek ki.

- Én, kérlek.. - fordult körbe Tyler. - személyesen Andy Biersack még az arcfestős korszakából. Collins pedig valamelyik AHS szereplő. Mindig elfelejtem a nevét szegény gyereknek.

- Tate. - szólt közbe Collins.

- Mindegy. Nagyon jól néztek ki. Olyan Halloween hangulatom van, de tudom, hogy még nagyon messze van. - magyaráztam miközben átkaroltam Tyler-t. Ő volt az én mankóm, hogy ne essek el. Steen felkapta a sütit és elindultunk a bulira. A taxi már lent várt minket, nagyon felpörögtem és teljesen úgy éreztem teljesen más ember vagyok.

- Amúgy van egy meglepetésem. - kacsintott rám Steen. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Már megint nem érthető, de csak legyintett én pedig figyelmen kívül hagytam a dolgot.

XLV. Rész

Szép estét mindenkinek. Élet jelem igencsak halvány, de még van. Ezt már elmeséltem néhány embernek, hogy miért van, de a lényeg, hogy ma sikerült feltenni az új részt. Megint átlépünk egy szép kerek számot 30.000 megtekintést. Köszönöm szépen.
Egy kis kedvcsinálónak elárulom a következő blog címét. "Keserédes" Ha van sejtésetek, milyen lesz így címből nyugodtan osszátok meg velem. Jó olvasást. 

Imádom azt csinálni, amit akarok, és amit mindig is akartam. Bár az is igaz, hogy még sok mindent kell tennem, azaz tennünk, de kezdek ráérezni a dologra, és azt gondolom már jó úton járok.
Másnap felkelés után első dolgom volt berontani Steen szobájába és megosztani vele a klipp ötletemet, míg el nem felejtem. Kellett egy kis idő, még felfogta, hogy mit is csinálok rajta feküdve kora reggel de miután feldolgozta a traumát elmondta a véleményét az ötletemről. Pontosan idézve, „alacsony költségű és nagyon Elisa-s” Törekedtem a legegyszerűbb és legjobb dologra, ez lennék én. Mivel a lustaságom miatt sokszor sikerült már kitalálnom remek ötleteket, most is arra hagyatkoztam. A születésnapi partin amúgy is énekelni fogok, felvesszük videóra és rátesszük a stúdió változatát a dalnak, ami már egy ideje megvan. AZ egész estét levideózzuk és akkor egy remek videót tudunk összevágni klip gyanánt. Büszke voltam az ötletemre, az első klip ötletét Michael adta, ami nagy sikert ért el. Reménykedtem benne, hogy sikerül majd egy kicsi kibújni annak árnyékából és egy teljesen más szögből megmutatni a zenémet, az életemet.
Hiába igyekeztem mindent úgy szervezni, hogy tudjak találkozni vele, sose jött ki úgy a lépés. Mondhatnám, hogy az éppen elinduló karrierem miatt volt ez az egész, de inkább azért mert neki a karriere már elég magasan a csillagokban járt. Ki vagyok én, hogy megpróbáljam lerángatni a földre magam mellé. Mind a ketten igyekeztünk, de még az se volt elég, hogy heti legalább egyszer tudjunk találkozni, bár most ő szó szerint a világ másik végén volt, ami sokkal jobban megnehezítette a dolgunkat. Így vált a web kamera az életünké, de az se volt túl jó. Sokat gyakoroltak és nem zavarhattam meg minden egyes percüket, hisz a banda volt és még most is az élete. Steen-t nem érdekelte a szerelmi életem, minden percét azzal töltötte, hogy mindent elsimítson. Mindent elintézett a holnaputáni szülinapi bulira. Beszék Olvia-val és kirendelt egy tanoncát a bulira. Mindent lebeszélnie Emma apjával és engedélyt kért a felvétel készítésére. Már csak ajándékot kellett venni a születésnaposnak. Ez még akkor se szokott menni mikor a legjobb barátaimnak kell megvenni az ajándékot, pedig őket ismernem is kellene. De a lányról csak annyit tudok, hogy szereti a zenémet. Tudatlanul ültem a kanapén és lapozgattam az újságokat, amik tele voltak oltári nagy hülyeségekkel.
- Te mit vennél neki? – pillantottam fel az újságból és néztem lakótársamra.
- Semmit! – gyilkos pillantást vetettem rá és követeltem tőle egy rendes választ. – A kedvenc énekese elmegy a születésnapi bulijára és énekel neki, én ezzel teljesen megelégednék.
- De nem állítok be ajándék nélkül, nem vagyok olyan. Én pedig nem vagyok sziperszupersztár.
- Adj neki egy pólót az album képeddel. – egyik ötlete rosszabb volt, mint a másik.

- Hogyne egy önarcos ajándékcsomagot. Elisa-s bögre, póló és beszélő Elisa baba. Mindenki álma egy ilyen.
- Hát biztos jobban örülne, mint egy Violettás ajándékcsomagnak. – nevetett fel. Eszméletlen mennyire utálja azt a sorozatot. Unokatesója hatalmas rajongó és mindig ezzel terrorizálta őt, mikor össze voltak zárva. Én csak nevetni tudok rajta, a felnőtt amúgy is borzalmas szappanoperát levinni gyermek szintre, nevetséges mekkora sikere lett a nagy semminek.
- Még mindig ugyan ott vagyok. – végig feküdtem a kanapén és az arcomra tettem a kinyitott újságot. Vártam a megvilágosodást, és a nagy várakozásban sikerült elaludnom. Még sok dolgot el akartam intézni, amikre ne jutott idő mert átaludtam a napot. Hajnali háromkor keltem fel, mikor megakartam, fordulni és szerencsésen leestem a padlóra. A tíz órás alvás után ár nem volt kedvem bemászni a saját ágyamba és folytatni az alvást. Gondoltam hasznos dologgal fogom eltölteni a napomat és főzök valamit, legalábbis megpróbálok, és az eddigiekből kiindulva utána valószínűleg ki kell takarítani az egész konyhát. Jobban bele gondoltam és inkább lemondtam erről, fantasztikus ötletről. Kattogott az agyam mi is csináljak. Bámultam a velem szembe lévő széket és valami űrt kezdtem érezni a mellkasomba. Borzalmas érzés volt és egyre csak terjedt. A mellkasomból kiindulva terjedt mindenfelé, mintha valami ki akarna jönni belőlem. A mosogató felé hajoltam és próbáltam rájönni mi motoszkál bennem. Kinyitottam a csapot és megmostam az arcom, nem múlt az érzés, hiába mostam az arcom hideg vízzel úgy éreztem meggyulladok. Pár perccel ezelőtt még semmi bajom sem volt, most pedig a halálomon vagyok. Alig tartott három percig a szenvedésem, mégis úgy éreztem egy hét telt el a szenvedésemmel. Erőt vettem magamon és elcsoszogtam a kanapéig és végig feküdtem rajta. Fogalmam sem volt, mi volt azaz előbb, de soha többet nem akarok olyat érezni. Igyekeztem másra gondolni, lelassítani a szívverésem és egy kicsit lenyugodni. Behunytam a szemem, lelki szemeim haza vittek. A szobámban ültem a foltos babzsákomon és velem szemben volt Michael, a gitárommal a kezében. A húrokhoz lassan érintette ujjai hegyét, és megszólaltatott egy csodás dallamot. Csak ültem ott és néztem, ahogy nekem gitározik, néha-néha felpillantott és szemembe nézve elmosolyodott. Visszanéztem rá és megtaláltam hatalmas zöld szemeiben a békességet, a nyugalmat. Választásom sem volt, a képzeletem magával ragadott és az álmok világába csábított.
Frissen és üdén keltem fel, mintha a hajnali rosszullét csak egy rossz álom lett volna. Igyekeztem ebben a hitben tartani magam, és tudomást se venni róla. Nem keltem fel csak elkezdtem agyalni, ma lesz a születésnapi buli én pedig még semmit sem vettem neki.
Gondolkozz! Én minek örültem volna három évvel ezelőtt? Imádtam a zenét és az édességet. Na jó, most is ilyen vagyok. A zene mondhatni kipipálva, tehát marad az édesség. Egy tábla csokival elég ciki lenne beállítani, de tizenhat nagy tábla Milkával már sokkal menőbb lenne.
- Ez az! - ültem fel, amivel sikerült Steen-re hoznom a frászt. Kérdően nézet rám. - Kitaláltam mit kap ajándékba. - csaptam össze kezeimet.
- Fantasztikus. - forgatta hatalmas szemeit. - Akkor jobb ha mihamarabb megveszed, mert Olivia egyik gyakornoka órákon belül itt van és lassan.. - karórájára pillantott, majd elkezdte számolgatni az órákat. - Pontosabban négy óra múlva indulnunk kell.
- Igenis kapitány! - vágtam magam homlokon. - Mindennel elkészülve fogok az ajtóban állni, pontosan négy óra múlva. - gyorsan talpra álltam és berohantam a szobámba lecserélni a pizsamámat valami utcai göncre. A pizsimet bevágtam az ágyba és kinyitottam a ruhás szekrényem, amiben tegnap este sikerült végre rendet teremtenem. Kipillantottam az ablakon majd vissza fordultam a szekrény felé és kivettem a Gun's N Roses pólóm és egy szakadt rövidnadrágot. Pillanatok alatt magamra kaptam őket és átvágtattam a fürdőbe. Megmostam az arcomat és a hajamat a fejem közepére fogtam, amit hamar ki is bontottam. Felfogott hajjal jobban hasonlítok tíz éves önmagamhoz, és azt nagyon nem akartam így maradtam a kiengedett szénakazalnál.
Már csak két dologra volt szükségem. A pénztálcámra és Steen fejhallgatójára. Nem ártana lassan befektetni egy sajátra, de annyira jó érzés volt elvenni másét. Sunyi mosollyal az arcomon csaptam be magam mögött az ajtót.
A sarki kisboltba csak kis méretű táblát árultak így letudva a napi edzést lesétáltam a szupermarketben ahol szerencsémre nagy választékban volt olyan csoki amit szerettem volna. A kasszánál egy kicsit hülyének nézet az eladó, de nem zavartattam magam. Mosolyogva kifizettem a csokikat és indultam vissza otthonomba.
Becsomagoltam a csokikat és a pultra raktam őket, nehogy itthon maradjanak.
Vissza tértem az én kis kuckómba és kerestem egy másik nadrágot estére. A kedvenc kantáros gatyámat választottam. Beültem az ágyba és elkezdtem énekelni a dalt ami a telefonból szólt. Jó elfoglaltságnak tűnt. Egyik dal követte a másikat én pedig nem foglalkozva az idővel csak daloltam magamnak. A magán koncertemet Steen zavarta meg. Szó szerint letépte a fejemről a fejhallgatót és kicsit dühösen kezdett el beszélni nekem.
- Mindjárt indulunk! Ha lennél szíves és kiszakadnál a saját kis világodból és netán.. - aranyos beszédét a csengő zavarta meg. Soha jobbkor.
- Szavad ne feled.. - kuncogtam majd vidáman csoszogtam ki az ajtóig. Kinyitottam majd meglátva ki áll előttem gyorsan vissza is zártam. - Basszus.. Nem lehetett volna mást küldeni? Bárki mást. - beszéltem az ajtónak, majd erőt véve magamon újra kinyitottam az ajtót.
- Én is örülök a találkozásnak Elisa. - nézet rám hatalmas mosollyal az arcán. Szó nélkül léptem arrébb és hagytam, hogy beférjen az ajtón. Jamie nem tűnt egy kicsit se zavartnak, velem ellentétben. De miért voltam ennyire feszült? Hisz ő csókolt meg engem, nem pedig fordítva, és nekem semmit sem jelentett.
- Szia. - jött ki a szobámból Steen és elegyedett szóba Jamie-vel. Jól elbeszélgettek míg én idegesen össze pakoltam az összes cuccomat amire még szükségem lehetett. Hónom alá csaptam az ajándékot és indultunk is. Elég kellemetlen volt számomra, azaz idő amit a társaságában kellett töltenem, de szerencsére Steen jól elvolt vele. Azt hittem nem talál majd közös hangot vele, hisz mindenben Jamie ellentéte.
- Ha minden igaz itt lesz a buli. – fékezett le a kocsi és Steen pillanatok alatt kipattant a kocsiból és visszafordult felém. – Te maradj még itt, megkeresem az apját és beszélek vele. – becsapta a kocsi ajtaját és elviharzott engem egy kocsiba hagyva ezzel Jamie-vel. A pólóm alját kezdtem piszkálni, csakhogy ne keljen felemelni a fejem és tekintetünk biztos ne találkozzon. Mondhatni,hogy kínos csend telepedett a kocsiba.
- Nagyon szótlan vagy. – törte meg a csendet. A hangja vidám volt, kezdtem azt érezni,hogy évezi ezt a helyzetet.
- Mit kéne mondanom? – válaszoltam, e se véve tekintettem az amúgy roppant unalmas pólóvarrásról.
- Nem tudom. Mesélj, hogy vagy? Megvagytok még a kis szivárvánnyal? – a szivárvány szóért legszívesebben arcon vágtam volna egy csavarkulccsal, annyira irritálóan képes kimondani azt a szót, a hideg futkos a hátamon tőle.
- Michael. – hátra fordult és kérdően nézett rám. – A neve Michael. Neked is van neved ezért sem parasztnak hívlak, hanem Jamie-nek. – a mosoly még nagyobb lett az arcán, nem tudom miért, de nagyon nem tetszett a dolog. Mielőtt kimondhatta volna, amit akar Steen nyitott be a kocsiba. Hála Istennek, még két perc vele és biztos az egyikünket halottas kocsival szállítják el innen.
- Gyertek, minden kész és nemsoká az ünnepelt is megérkezik. – adta ki a parancsszót mi pedig szó nélkül másztunk ki a kocsiból. Bennem még mindig megvolt az a kényelmetlen érzés, amit nagyon szerettem volna eltüntetni, mert Jamie túlságosan is élvezte ezt a helyzetet. Szorosan Steen mellett maradtam, míg ő kipakolta a cuccait a csomagtartóból.
- Ha kettesbe mersz hagyni vele, máglyán égetlek el. – mosolyogtam rá. Tudtam, hogy nem kéne vele foglalkoznom, de mégsem tudtam megállni a dolgot. Egy hatalmas épület fele vettük az irányt, ez lakó háznak túl nagy volt, ahhoz pedig túlságosan elvan dugva, hogy valami állami iroda legyen. Belépve megcsapott a légkondi által varázsolt hűvös időjárás. Egyből egy hatalmas terembe csöppentünk, ami szépen fel volt, díszítve a bulihoz. Színes lufik lógtak le a mennyezetről és fekete betűkkel volt közberagasztgatva a fal. Hamar ránk terelődött az emberek figyelme. Minden féle korú emberek voltak, de a legtöbben fiatalak voltak. Tizenöt-tizenhat éves korosztály. Ránk néztek és mintha fény csillant volna a szemeikben, de, hogy most az azért volt mert sejtették, hogy kik vagyunk, vagy csak mert a mögöttem álló két pasi igencsak helyesnek mondhatták magukat. Az ajándékot szorongatva léptem egyre beljebb. Kezdtem egy kicsit fázni, kint nagyon meleg volt ehhez az hőmérséklethez képest. Steen elém vágott és mutatta az irányt a szülőkhöz. Ilyen nem sűrűn csináltam még, így kicsit rettegtem.
Mint kiderült nem volt okom a félelemre, mindenki nagyon aranyos volt. Elmondták, mit, hogy kell csinálnom. Minden a helyén volt mikor megérkezett az ünnepelt. A fények felkapcsolódtak és izzósorok színes fényei töltötték meg a termet fénnyel. Megszólalt a Happy Birthsday és egy hatalmas tortát toltak be. Szegény köpni nyelni nem tudott, még ilyen távolról is látszódott, hogy könny gyűlt a szemeibe. Hirtelen rám tört a nagy szeretet, fékezni kellett magam, hogy ne vágtassak át a tömegen és öleljem meg. A családja egyesével ment oda hozzá és köszöntötték fel, majd őket a barátai követték miközben és a színpad sarkán ültem és vártam a sorom. Én voltam a meglepetés, amit a végére tartogattak, eldöntöttem, hogy fel se állok az elején a színpadra, hanem inkább itt ülve kezdem az éneklést, csak a végén nehogy orra essek, mikor megpróbálok felállni. Szépen lassan, de mindenkinek sikerült felköszöntenie az ünnepeltet. Az apukája oda jött hozzám és szólt, hogy kezdhetek, ha akarok. Jamie beállított mindent kamerát én pedig úgy éreztem magam, mint egy kis hercegnő. Lekapcsolódtak a fények és csak a felettem lévő izzó égett halványan. Mély levegőt vettem és mikor meghallottam a zeném dallamát elkezdtem énekelni. Az emberek, akik eddig háttal álltak, most mind engem néztek. Pillanatok alatt tört utat magának a dal gazdája, már ha lehetett így nevezni őt. Alig tudtam énekelni, annyira mosolyogtam, hogy nehezemre esett tiszt hangot megszólaltatnom. Felkeltem a színpad sarkáról és a színpad közepére álltam, közben a fények is visszatértek. Az időzítés remek volt, de ezen nem lepődtem meg. A lassú kezdés hamar felperdül és igazán szép és ritmusos dal lett belőle. Kár, hogy ilyen hamar eltelt. Tudtam, hogy még énekelni fogok, de muszáj voltam lemenni és felköszönteni az ünnepeltet.
Még oda se léptem mikor megszólalt.
- Komolyan nekem énekeltél? – szám elé kaptam a kezem, hogy eltakarjam nevetésem. Olyan aranyos volt, és tisztán láttam magam benne.
- Nem, csak eltévedtem. Amúgy egy díjátadóra készültem, tudod, szupersztár vagyok. - dobtam hátra viszonylag már megint hosszú hajam. Nem bírtam sokáig és karjaim széttárva átöleltem őt. – Boldog születésnapot. – mondtam nevetve.
- Ennél boldogabb nem igen lehetne. Köszönöm. – elengedtem és oda adtam neki az ajándékát. Pontosan ilyen reakcióra vártam. Nagyon jól éreztem magam, leszámítva Jamie jelenlétét. Az este folyamán mindig elejtett egy-egy megjegyzést, ami miatt legszívesebben felképeltem volna, de több volt a jó élményem és ez segített féken tartani magam.
Tizenegy múlt mikor rám tört a mehetnék. Az apraja még most kezdte a partit, de rám egy olyan álmosság telepedett, amin nem tudtam uralkodni. Kómásan sokkal könnyebb volt elviselni Jamie jelenlétét, amit muszáj voltam elviselni mivel ő hozott minket ide. Egy pillanatra lecsuktam a szemem és a következő pillanatban már Steen lökdösött, hogy keljek fel.
- Nem aludhatok itt? – beszéltem az orrom alatt. Halottam, hogy mind a ketten rajtam nevetnek, de nem érdekelt álmos voltam és nem volt annyi energiám, hogy lábra álljak.
- Ha ezt megtudná az urad, nem lenne épp a legjobb vége. – jegyezte meg, amivel egy kicsi löketett adott, hogy kimásszak.
- Mi a franc bajod van? –kezdtem el kiabálni. – Veled egy légtérben is lenni szenvedés, mert nem vagy képes normális kommunikációra, csak Michael cukkolására, hát tudd meg ezerszer jobb, mint te. És nem mellesleg jobban is csókol, úgyhogy jobb ha befogod. – emelt fővel indultam el az ajtó felé, de útközben rájöttem, hogy nem fejeztem be a mondanivalóm így visszafordultam. – Ha legközelebb teheted, inkább cserélj mással és küldjetek mást segíteni nekem. Nem bírom a beképzelt barmokat. – már csak a meghajolás hiányzott a csodálatos előadásomról, de azt már nem vállaltam be. Steen ott maradt vele, míg én felszenvedtem magam a lépcsőn. A leglogikusabb az lett volna, hogy bedűlök az ágyba, de már ahhoz is elment a kedvem. Kinyitottam a szobám ablakát és kimásztam a tűzlépcsőre és végig feküdtem rajra. Mivel pár emelet rácsa eltakarta a csillagokat, így beértem a fekete égbolttal és a felettem lévő vasráccsal. A város zaja megnyugtatott és segített kiüríteni mindent a fejemből. Túl sok minden történt velem és ennek napokon belül vége. Megkapom a teljesítményemet kiértékelő lapot és haza repülök. Mindent megtettem, de már nem rajtam múlik, hogy szerződést kötnek-e velem, vagy hagyják, hogy szabad úszó legyek. Igazából mind a kettőtől félek. Ha szerződést kötnek, akkor ketrecbe leszek zárva és megszabnak majd mindent, de ha nem kapok, szerződést az azt jelenti, nem vagyok elég jó nekik, és nem vagyok benne biztos, hogy a saját lábaimon mankó nélkül is sikerülne megállnom. Még nem tudok egyedül meglenni, pedig az ítélet napja egyre közelebb van.