VII. Rész

A héten ez a második rész.

Csúcsformában vagyok. :)

Köszönöm a felíratkozókat! 

Jó olvasást!

Visszavágtam magam az ágyba ugyanazzal a lendülettel, amellyel felültem. Az ajtó nem zárult be, vagyis még nem ment el. Miért nem ment el? Menjen már elfele, nem akarok vele beszélni. Hallottam a lépteit, majd éreztem, hogy megsüllyed az ágyam. Nagy késztetést éreztem, hogy kidugjam a fejem a takaró alól.

- Én is nagyon álmos vagyok, ha adnál, egy kis takarót azt megköszönném. – lefeküdt mellém és lehúzta a takarómat. Próbáltam nem kommentálni ezt a tettét. Pár percig csend volt, de nem tudtam mit tenni magammal, fogtam magam és oda fordultam hozzá. A haja pirosabbnak látszott a fehér párnákon és az arca sápadtabbnak.

- Miért jöttél? – csukva volt a szeme.

- Nem tudom, mondd meg te. – igen, pont ezt a kijelentést akartam elkerülni, nem akarok beszélni, most nem.

- Gondolom, nem aludni jöttél.

- Nem igazán, de mindig képes vagyok aludni, úgyhogy ha nem mondod el, amiért jöttem akkor aludni fogok. – komolyan elgondolkoztam azon a lehetőségen, hogy hagyom, itt aludni csak ne kelljen beszélnem.

- Akkor mond el, mit szeretnél hallani és lehetséges, hogy megválaszolom. – kinyitotta a szemét és rám mosolygott.

- Miért szaladtál el tegnap este? A frászt hoztad rám. –eltűnt a mosoly az arcáról és megkomolyodott.

- Nem tudom. – olyan hírtelen történt minden és nem, nem tudom.

- Akkor nem a csók miatt volt? – elkezdtem elhúzódni tőle, mert ő egyre közelebb jött. Nem voltam tisztában az ágy méretével, túl szélen voltam ezért lestem az ágyról és jól bevágtam a fejem.

- De! – meglepő módon sokkal könnyebb volt, úgy elmondani, hogy nem láttam a szemét. Lenézett és nem tudta eldönteni, hogy nevessen vagy ne.

- De én azt hittem…

- Kérhetek valamit?  Ha ezt megteszed, elmondok mindent. – valószínűleg azt hitte, kellőképpen beütöttem a fejem.

- Oké! Mit?

- Feküdj az ágy közepére, és bámuld a plafont. – most már biztos azt hiszi meghülyültem, de nem nagyon zavart.

- Oké…  Amúgy csini a pizsid. – megnéztem melyik pizsamám van rajtam, egy fekete alapon fehér bárányokkal teli pizsama. Sosem értettem miért jó egy hatalmas pólóba és bugyiba aludni, nem kényelmes és melegnek sem meleg.

- Köszi.

- Hallgatlak. – összegyűjtöttem minden erőmet, hogy pontosan meg tudjam fogalmazni a megfogalmazhatatlant.

- Igazából nem nagydolog, csak nem tudtam eddig még elmondani. – rájöttem, hogy hülyén viselkedtem és túldramatizáltam ezt az egészet.

- Vámpír vagy? – hajolt oda hozzám csillogó szemekkel.

- Nem! De nem akarok barátot. – fájdalmas volt, látni, ahogy lekonyul az arcáról a mosoly. Tayler benyitott az az idióta pedig megijedt és rám esett.

- Megzavartam valamit? – kérdezte nevetve.

- Összenyomod a tüdőmet. – nem látszott rajta hogy nagyon le akarna szállni rólam.

- Steen már nekem írt annyira beszélni akar veled. De megmondom, neki, hogy most nem érsz rá. – becsukta az ajtót és eltűnt, Michael pedig még mindig rajtam volt.

- Szállj már le rólam, nagyon nehéz vagy. – a fejem mellé tette a kezeit és a szemembe nézett.

- Tetszek neked? – nagyon mélyről tört rám a nevethetnék, ami keveredett azzal az élménnyel, hogy újra kapok levegőt.

- Igen, vonzódom a nagy piros kutyákhoz. – a nevetés átment köhögésbe, és már olyan hangokat adtam ki, amiket nem tudtam, hogy kitudok.

- Ez nem vicces! Nekem tetszel. – lassú voltam és nem tudtam elhúzni a fejem, és már megint sikerült megcsókolnia. Legyél erős! Nagy lendületet vettem és kigurultam alóla, ő pedig arccal a padlóra esett.

- Ez megérdemelted! Nem lehetnénk csak barátok? Szeretném, ha barátok lehetnénk. – ránéztem, de nem emelte fel a fejét a padlóról.

- Én nem akarok a barátod lenni. – szögezte le, még mindig a padlót nézve.

- Tudod, hol az ajtó. Nyugodtan kimehetsz akkor rajta, és úgy tehetünk, mintha nem is ismernénk egymást. – felkeltem a földről és lesepertem magamról a port. Ő nem mozdult, de nem akartam mást mondani neki ezért kimentem a szobából. Jelzett a hasam, hogy enni kéne. Meglepetésemre több kaja volt a konyhában, mint amikor utoljára itt jártam. Fogtam egy tála és tejet öntöttem bele, és megkerestem a gabonapelyhemet. Mikor már a tányér majdnem tele volt, megcéloztam a kanapét Taylor mellett.

- Ez gyors volt. – szögezte le.

- Fogd be és keress valami jó csatornát, nem szeretem ezt a csatornát, szar zenék mennek rajta. – kapcsolgatta fel-le a csatornákat majd megakadt az Anacondán. Felpattant és elkezdte rázni a fenekét.

- Még növesztened kell! – sértődötten ült vissza a kanapéra.

- Tegnap beszélem Collins-sal. – terelte el a témát.

- Mesélj, mi volt? – nem tudtam kivenni, az arcáról, hogy jó vagy rossz hírt közöl velem.

- Újra akarja kezdeni. – nem tűnt boldognak.

- De hisz ez jó, vagy nem? Miért nem örülsz? – levette a hangot a tévéről és felém fordult.

- Nem tudom, hogy én újra akarom-e kezdeni, nem akarok nyálas lenni, de nem vállalt fel és az első balhénál csak eldobott magától.

- Én részben ezért sem akarok kapcsolatot, de szereted még? – a pontos időzítések mestere is kijött végre a szobából.

- Én felvállallak!

- Oh ember, most nem rólad van szó! – akadt ki Tayler, ami nagyon vicces volt.

- Szereted, vagy nem? – már megint a nevetéssel küszködtem.

- Igen! – kiabálta.

- Akkor mond el neki. – Michael fogta magát és ledobta magát a mellettünk lévő fotelre, elkezdett kalimpálni a tévé felé, oda néztem és rájöttem mi baja. Ők mentek a tévében.

- Adjatok rá hangot ez jó dal! – pont akkor adtuk vissza a hangot rá, mikor vége lett a klipnek. A következő dalt utáltam ezért inkább elvettem a kapcsolót és kinyomtam a tévét, majd visszaültem folytatni az ebédemet.

- Neked nem kellene próbálnod? – kérdezte Tayler hangjában enyhe éllel.

- Nem, ma nincs semmi programom, ti mit csináltok?

- Én befejezem az ebédemet és visszavonulok a szobámba.

- Ne legyél már ennyire unalmas. – szinte egyszerre mondták, mintha ez annyira unalmas lenne.

- Igazatok van lehet, hogy az egész napot a tévé előtt töltöm, esetleg beszélgetek Stenn-nel. –a fejük nem változott, még mindig nem tetszett nekik az ötlet.

- Hallgatom a ti fantasztikus ötleteiteket! – néztem rájuk.

- Elmehetnénk valahova, mármint többen, hívhatnánk Grace-t is. De hova menjünk? – gondolkozott hangosan Tay.

- A vidámparkba!

- Én csak akkor megyek el veletek, ha te ott elhívod Collins-t is, különben itthon fogok pihenni.

- Nem tudom. – húzta az orrát.

- Menjél már, és beszélj vele! Felugrottam és kirángattam az ajtón. – miután sikeresen zavartam ki, és elértem, hogy be is kopogjon vissza mentem a nappaliba ahol Michael épp az ebédemet ette.

- Tedd már le! Ennyi erővel te is ide költözhetnél. – kivettem a kezéből és visszaültem a helyemre.

- Akkor megyünk vidámparkba?

- Elfogadod a feltételeimet, hogy csak barátok vagyunk? – próbáltam komoly képet vágni, de úgy állt a haja, hogy képtelenség volt komolyan nézni rá.

- Maradjunk annyiban, hogy megpróbálom elviselni. – úgy mondta, mintha kínozták volna.

- Akkor barátok. – felálltam kivinni az edényt a mosogatóba. Közben Tayler is visszatért.

- Barátok! – kiabálta ki.

- Barátok! – utánozta Tayler, rám mosolygott, ami annyit tett, hogy megyünk a vidámparkba!

Beletelt két órába mire mindenkit összeszerveztünk, a vidámpark előtt álltunk mind. Én, Grace, a barátja Adam, Tayler, Collins és Ashton. Michael elhívta a többieket is, de azt mondták akkor hamarabb találnának rájuk a rajongók, ami szerintem hülyeség, mert Michael elég feltűnő a piros hajával, de ők tudják.  

- Bemegyünk még ma? – kérdezte vidáman Grace.

- Nem voltál, még vidámparkba? – kérdeztem tőle.

- Ennyire feltűnő?

- Szegény Adam kezét fehérre szorítottad és ugrálsz, mint egy óvodás, de csak egy sejtés volt. – én nem sokszor voltam ilyen helyen, de nem is vonzott sohasem. Mamám mesélte egyszer, hogy kiskorában volt a városukban egy vidámpark és ő elment a testvérével, megnézni. A hintánál egy bohóc véletlenül fejbe rúgta és betört a feje, de viszont egy egész hónapig ingyen mehetett be és vihetett magával valakit. De az sem most volt, nem tudom. miért nem vonz az ilyen hely pedig nem félek tőlük, csak úgy szimplán nem érdekel. Az egyetlen aki miatt eljöttem, az Tayler.

A többiek sokkal jobban élvezték, de én is kezdtem átvenni a hangulatot, sok szerelmes pár volt itt, velünk egy korosztályúak.  Én a gondolataimba meredve sétáltam előre miközben a többiek folyton beszéltek és szaladgáltak. Csak néhány szó jutott el a tudatomig olyan, mint például horror ház, szerelem lagúna, tükrös trükkök, céllövölde.

- Te hova akarsz menni Elisa? – kérdezte Grace, aki már majd kiugrott a bőréből.

- Ahova a többiek megszavazzák. – kisebb veszekedés alakult ki, majd végül sorrendbe tették az eseményeket. Elsőnek a horror házba mentünk be, ahova Adam szeretett volna bemenni. Én megfogtam az előttem lévő ember kezét és csukott szemmel sétáltam végig, na jó a végén már kinyitottam, de azt is csak úgy, hogy közben dúdoltam egy dalt, ami segített megnyugodnom. A második megálló Grace kedvéért a körhinta volt. Azt élveztem, nagyon szeretek hintázni, de lusta vagyok hajtani magam a körhintánál pedig nincs szükség nagy energiához. Szerintem ez volt a legjobb a vidámparkozásban. Közben Collins-ék kezdtek újra összemelegedni, jó volt látni, hogy nem szégyellik felvállalni magukat. A következő megálló Michael választása volt, a hullámvasút.

- Na arra, én biztos fel nem ülők. – jelentettem ki magabiztosan.

- Dehogynem! – szögezte le Ashton,

- Én is felültem a körhintára, pedig azt hittem elhányom magam, ez pedig rohadt jó! – hallottam Tayler-t mögülem.

- Én nem ülök fel erre az izére! Nem tudtok rávenni! – Michael súgott valamit Ashton fülébe, ami nagyon nem tetszett nekem, majd előre szaladt a hullámvasúthoz.

- Ne nyávogj már! Jó muri lesz. – lökött meg Grace, kezdtem úgy érezni összefogtak ellenem.

- Neked, minden az mert először vagy itt én már voltam olyanon és hidd el nem olyan mókás. – befejeztem a mondatom és azt vettem észre, hogy Ashton közeledik felém. Konkrétan lebénultam, megfogta a derekamat és a vállára dobott.

- Mindenképp fel fogsz ülni a hullámvasútra. – nyugtázta.

- Tegyél már le! Szerinted, megengedik, hogy erőszakkal felvigyetek? Grace segítsél már! – mintha meg sem hallotta volna csak nevetett, ahogy a többiek is, elkezdtem ütögetni a hátát, de mintha meg sem érezte volna.

- Michael, megbeszélte a irányítóval, elfordítja a fejét. – hiába minden próbálkozásom, nem sikerült megúsznom a dolgot. Kiabáltam, mint egy kisgyerek, de senki se figyelt rám. Elindult a szörnyeteg és már nem volt energiám ellenkezni. Olyan erősen kapaszkodtam, hogy belefájdult a kezem. Előttem ültek Grace-ék  és Tayler- ék mögöttem pedig Michael-ék, megpróbált mellém ülni, de jobban járt, mert minden erőmmel azon lettem volna, hogy kiessen a kocsiból. Öt perc gyötrelem, csak ennyit tudtam mondani erről, leszállva azt hittem összeesek. Grace arcán látszódott, hogy már neki sem tetszik annyira az ötlet.

- Na, élvezted? – léptem oda mellé. – a hasát fogta, ami annyit jelentett nem volt oda a dologért.

- Jobb, ha kussolsz! – nyögte ki a szavakat, én már visszaszoktam a talajhoz és vártam a következő állomásunkat.

- Tisztában, vagytok vele, hogy meg fogom bosszulni ezt a kis merényletet ellenem. Mindegyikőtöknek, mert senki sem segített nekem. – mindenkinek a szemébe, néztem és láttam rajtuk a félelmet. Még nem tudom, hogy de ki fogok találni, valami nagyon jó dolgot.

- Merre megyünk, most? – kérdezte Collins.

- A céllövöldébe – én akartam oda menni, szerettem lövöldözni, bár nem tudtam. Jó pár dollárt, hagytam ott, és csak egy icurka-picurka plüss kulcstartót nyertem, de élveztem.

- Szerintem lassan mehetünk, hazafelé. – egyetértettem, kellőképpen kimerültem pedig nem sok mindent csináltam, de még a bosszúm hátra volt, ezért nem hagyhattam, hogy haza menjünk.

- Nem ülünk, be valahova fagyizni? – vetettem, fel az ötletet, több embernek is felcsillant a szeme.

- Akkor menjünk fagyizni, tudok is egy jó helyet. – nem volt sok idő míg elértünk egy eldugodt kis cukrászdába. Mondhatom, hogy szinte senki sem volt ott az eladókon kívül, ami nekem nagyon tetszett. Leültünk és elkezdtük nézegetni az ajánlatokat, én nutellás fagyit akartam enni, ezt már az elején eldöntöttem, csak azt nem tudtam, hogy tudok kicseszni velük. A fejükre boríthatnám, de egyszerre hat embernek nagyon macerás lenne, és akkor megláttam a sószorot és szinte megvilágosodtam.

- Megvan! – kiáltottam, fel büszkén. Mindenki engem bámult.

- Kitaláltad, milyen fagyit eszel? Nagyon ügyes vagy Elisa! – kötekedett Collins.

- Igen! Nutellás és csokis kelyhet fogok enni, és ti? – felírtam a tenyeremre ki milyet kér és oda léptem a pulthoz, közölni az eladóval, aki nem strapálta, magát, hogy oda jöjjön hozzánk. A pultnál vártam meg míg mindenkinek kihozzák, találtam még a pulton erős paprika port, borsot és sót is. Nagyon büszke voltam magamra. Erős paprikát Ashton és Michael kapott mert ők tervezték el, a másik három srác kapta a sót Grace pedig a borsot. Mázlim volt mert a tejszínhabot én nyomhattam rá, ezért nem látszódott a sok fűszer a fagyin. Fülig érő mosollyal tettem le eléjük a fagylaltjukat.

Grace-nek feltűnt, hogy túl jó kedvem van ezért nem nyúlt a fagylaltjához, én hatalmas büszkeséggel kezdtem kanalazni, és vártam ki milyen fejet vág.

- Fújj, az enyém megromlott. – a látvány leírhatatlan volt, egyik hülyébb fejet vágott, mint a másik.

- Bosszú édes bosszú, vagyis a ti esetekben paprikás és sós. – a felhők felett jártam, a többiek pedig az innivalójukért kapkodtak. De, túl szép volt, hogy ennyibe maradjon. Michael fogta a kelyhét és az arcomba nyomta.

- Te mocskos! – sajnáltam a fagyim, de a cél érdekében muszáj voltam feláldozni. A többiek azon gondolkoztak, beszálljanak-e, de nem kockáztatták a ruhájukat és az arcukat. Michael arcára került még Grace, Tayler és Collins fagylaltja is, az enyémre pedig a maradék kettő. Az eladó nem értékelte annyira, mint többiek és megkérte, hogy távozzunk. Azt sem engedte meg, hogy lemossuk az arcunkat.

Mindenki elindult hazafelé. Grace a pasijánál aludt, tehát a szállodához csak hárman mentünk. Egy kicsit lemaradtam, hadd tudjanak beszélgetni a szerelmesek, közben megpróbáltam lekaparni az arcomra száradt fagylaltot. Tayler nem ment vissza a másik házba, tehát még nem békültek ki, engem nem zavart, mert élveztem a társaságát. A lakásba érve Tayler mosolyogva.

- Neked tetszik az a srác! – most ezt miért kellett? Miért érdekel mindenkit az én érzéseim.

- Nem!

- Ne hazudj nekem, láttam, hogy néztetek egymásra.

- Rád is ugyanúgy nézek. – elkezdtem kancsítani, ami nem aratott nagy sikert.

- Ne hülyéskedj, miért nem adsz egy esélyt magatoknak?

- Nézd, tudom, mit csinálok, nekem a zene az első és semmi értelme nem lenne egy kapcsolatnak. Vége a versenynek és haza kell mennem, nem hiszek a távkapcsolatban és ő is folyton utazik. – elszorult a szívem, ahogy kimondtam az igazságot.

 - Tehát, tényleg tetszik én úgy tudtam! Bolond vagy, meg kellene próbálnod még, van több mint egy fél éved.

- Nem, én szeretek egyedül lenni és megbeszéltem vele a dolgokat csak barátok vagyunk. És ha most megbocsátasz, lemosom magamról a fagylaltot.

- Hányadika van ma? – kiabálta a konyhából Tayler.

- December másodika. – válaszoltam.

- Akkor már én öt, te pedig négy hónapja kint vagy! – el sem hiszi az ember, már négy hosszú hónapja vagyok itt. Az események felgyorsították az időt. Steen-nek hivatalosan is barátnője van, akit a családjának is bemutatott, Tayler kétszer jött újra össze a pasijával, de egyszer sem költözött el innen. Anyától még mindig kapom a leveleket, amiket már megnézek, de nem válaszolok vissza, mert nem volt még annyi erőm. A srácokkal nagyon jól sikerült összebarátkoznom, bár nem mondanám, hogy fényes a kapcsolatom mindegyikkel, de elviseljük egymást. Ami pedig Michael-t illeti, nagyon jóban vagyunk ő lett az egyik legjobb barátom amióta ide költöztem, Grace egyre kevesebbet foglalkozott velünk és egyre többet az új pasijával Eric-cel, aki szerintem elrontja őt. Már hat dalt sikerült feltennem a lemezemre. Voltak nagyobb balhék is  Eva-t kirúgták a programból, mert megcsalta Jordant, ami elég gátz, de én viccesen fogom fel az egészet. Szerelmi életem nulla, de boldogabb vagyok, mint valaha.

- Mikor jön át az a tuskó? – az a tuskó Michael, egyszer összefogkrémezte Taylert, ami miatt még most sem bocsátott meg neki.

- Olyan este hat körül, ha jól emlékszem Spanyolországban voltak fellépni, és ahogy haza értek jön.

- Minek is jön? – már a szobámban volt kezébe egy pohár vízzel.

- Segít dalt írni. – nehéz volt megszoknom, azt a sok segítséget, amit kapok, de idővel sikerült. Már kezdek bele jönni a zongorázásba is, de még mindig pocsék vagyok.

- És még mindig nem dugtok? – ez volt az egyetlen dolog, ami miatt gyűlöltem Tayler-t, mindig olyan helyzetbe hozott, amiből rosszuk jöttem ki, és minden áron össze akart minket hozni.

- Nem! – a kezembe nyomta a vizet.

- Még mindig hülye vagy konkrétan szikrázik köztetek a levegő, de nem szólok bele.

- Aha, látom! – bekaptam a gyógyszert és megittam a vizet. A múlthéten kellő képen megfáztam, ami miatt olyan a hangom akár egy démonnak, az orvos írt fel gyógyszert, ami nem sokat segített.

- Hagylak pihenni, úgyis be kell mennem a stúdióba.

- Mikorra érsz haza?

- Nyugi, megpróbálok nem megzavarni benneteket. – mosolygott, majd kilépett az ajtón. Megvártam míg becsapódik a bejárati ajtó és vissza feküdtem az ágyba. Kedd van azaz szabadnapom. Hamar felkeltem, mert felvettem az új dalt, de azt hamar letudtam így délre már itthon voltam, azóta aludtam három órát és most pedig úgy tervezem, még alszok vagy kettőt.

VI. Rész

Sziasztok! 

Hoztam nektek egy friss részt. 

Mondanám, hogy hetente jönnek a részek, de nem tudom

mikor, hogy érek rá. 

- Mit fogsz felvenni? – kérdezte Tayler miközben a cipőmet ráncigáltam fel a lábamra.

- Amiben most vagyok! Miért kellene átöltöznöm? – nem értettem miért nem jó estére ez a szerelés.

- Randira nem állíthatsz be egy ilyen szerelésben. – végignézett rajtam és elnevette magát.

- Nem randira megyek, csak kiváltom a gitáromat.

- És ezt ő is tudja? Na, menjél elfele a próbádra és addig keresek neked valami normális göncöt. – rám csapta a saját lakásom ajtaját. Kíváncsian várom, mit kell ma elénekelnem és, hogy mit fog szólni Jordan a dalokhoz, amiket tegnap írtam. Az estém nem volt valami nyugodt, ezért nem tudtam kialudni magamat, de mikor is volt már olyan, hogy rendesen kialudtam magam. A stúdióban nincsenek sokan, ami elég szokatlan, hisz reggel viszonylag sokan szoktak itt fel-alá járkálni.

Most már tudom, mikor hova kell mennem, de előfordul, hogy eltévedek. Elsőnek Jordan itteni irodáját keresem meg, hogy átolvashassa a dalokat, míg én énekórán vagyok. Az ajtó előtt veszek egy nagy levegőt mielőtt bekopognék. A válasz hamar jön, ezért benyitok. Jordan szakadt farmerben és fekete pólóban ül az asztala mögött, igen csak szokatlan nem öltönyben és ingben látnom őt.

- Szia Elisa! Mi szél hozott erre? – a hangja most is olyan dallamos, mint mindig.

- Hoztam neked két dalt, amit fel szeretnék venni az albumra. – letettem elé őket.

- Rendben még a mai napon megnézem, és ha megfelel, akkor hétfő reggel fel is énekelheted. Nézz vissza egy kicsit később és megtárgyaljuk.

- Köszönöm.

Második utam az énekterembe vezet ahol vár rám a kínok kínja. Reménykedem benne, hogy megúszom egy könnyebb dallal, amire nem sok esélyt látok. „Ha igazán jó akar lenni ifjú hölgy meg kell szenvednie érte.” Az első órán mondta nekem a tanár és az óta is a fülemben hallom a hangját. Volt olyan nap mikor mosollyal léptem ki a teremből, de olyan is, amikor majd kicsordult egy könnycsepp a szememből.

A terem üres, tehát időben vagyok. Ledobom a cuccaimat egy sarokba és megkezdem a beéneklést. Már épp a végén járok, mikor megjelenik a tanár. Most még egy kicsi mosoly sincs az arcán, ami nem sok jót sejtett.

- Jó reggelt. Látom megkezdte a beéneklést.

- Jó reggelt önnek is. Igen már be is fejeztem. – nem vagyok benne biztos, de mintha egy kisebb mosolyt sikerült volna az arcára csalnom.

- Akkor vágjunk is bele, ma két dalt hoztam magának, amivel remélem sikerül megbirkóznia. – elővett két kottát a bőrtáskájából és letette a kottatartóra. Csak a felső dalt láttam, amit nem ismertem fel, az alatta lévő pedig teljes mértékben takarásban volt, tehát esélyem sem volt meglesni.

- Készen áll?

- Igen.

- Akkor hadd haljam. – helyet foglalt velem szemben én pedig elkezdem énekelni. A dal egy kicsit magasnak bizonyult, de nem tört meg a hangom. Sikerült úgy végigénekelnem, hogy nem szakított félbe, ami vagy azt jelenti, hogy jó voltam vagy pedig elaludt. Egyszer se mertem még felnézni a kottából.

- Nem is olyan rossz. Most próbálja meg egy hanggal lejjebb. És ha sikerül, akkor kísérettel is megpróbálhatjuk. – ehhez a dalhoz nem nagyon való a gitár, én pedig csak azzal tudok játszani. Elkezdtem a dalt úgy ahogy mondta egy oktávval lejjebb ami tényleg jobb volt, mint az előbb.

- Remek! Most pedig üljön le a zongorához és próbálja meg előadni. – a szemem majd kieset a helyéről. Én zongorázni? Kiskoromban meg akartam tanulni, de a gitár mellett már nem volt időm rá.

- Én nem tudok zongorázni. – a fejét rázta ami nem tudom mit jelent.

- Kisasszony, zongorázni alap dolog. Meg kell tanulni, nincs vita.

- Jó, de most akkor sem tudok zongorázni, majd megtanulok. – felállt és átült a zongorához.

- Minden csütörtökön várom önt ugyanebbe az időpontban, most pedig kezdjük az elejétől.

Nehéz volt zongora kíséretével énekelni, de meg kell hagyni, hogy profi módon játszik.

- Most pedig tartunk öt perc szünetet, míg átnézi a másik dalt. – felállt és kiment a teremből. Első dolgom volt inni, azt hittem szomjan halok. Visszamentem és megnéztem a kottát, ezt a dalt ismertem, ez sem az én stílusom, de ismertem. Régi dal ez, apa énekelte mikor koncertfelvételeket néztünk. Azt mondta ő is tud úgy énekelni, ahogy a nagy sztárok csak sok idő míg bemelegszik a hangja. Nyáronként rendeztünk koncerteket anyának és a szomszédoknak, jegyeket árultam, amiket én rajzoltam meg. Az emlékezésemet az ajtó nyílása törte meg. Letelt az öt perc.

- Készen áll? – mindig ugyanazok a kérdések, ugyanazok a szavak, mintha egy robot lenne.

- Igen.

Ez a dalt nem tudtam olyan jól énekelni, mint az előzőt de nem volt olyan rossz sem, eltartott egy ideig de a végére kezdtem belejönni. Pontosan két órát voltam abban a teremben, kilépve onnan olyan volt, mintha egy kalitkából szabadult madár lennék. Egy énekes madár. Mindenki engem nézz mikor a saját hülyeségemen nevetek, azon ami a fejemben zajlik.

Kifele tartottam az épületből mikor megláttam egy fekete pólós ember és beugrott, hogy nekem Jorden-nél kellene lennem. Gyorsan fordultam meg és céloztam meg az irodáját. Pontosan, mint reggel, nagy levegő majd kopogás. Most nem kaptam egyből választ, ezért még egyszer kopogtam, most már hallottam a hangját.

- Szia, elolvastad? – támadtam le, de rájöttem, hogy nincs egyedül. Ott ült az ölébe Eva. Ekkor esett le a tantusz nem tud dalt írni viszont az ő pasija az egész dolog szervezője, ravasz dolog.

- Igen, gyere, ülj le.

- Köszönöm, de sietek, mert programom van. Felénekelhetem?

- Igen, nagyon tetszettek, csak arra kérlek, figyelj egy kicsit jobban oda a szöveg és a dallam illeszkedésére. – Az illeszkedésére? Ezek, pontosan így illeszkednek a legjobban, én írtam, tudom.

- Rendben, köszönöm. – fogam a dalokat és amilyen hamar csak tudtam leléptem onnan, nem voltam kíváncsi, hogyan nyalják, falják egymást és felidegesített, amit mondott, kössön bele a szövegbe vagy a dallamba, de ne abba, hogy illeszkedik egymásra a kettő.

Mire beértem a lakásba sikerült megnyugodnom, viszont ott meglepetés fogadott, vagyis inkább sok holmi, a sok holmi előtt pedig Tayler állt.

- Átpakoltad a holmiidat? – nekem nincs ennyi holmim összesen, ami most a nappaliba van.

- Csak azokat, amikre mindenképp szükségem van.

- Korcsolya? Erre most mindenképp szükséged van? – néztem rá.

- Ki tudja mikor lesz kedvem korcsolyázni, viszont van egy kis meglepim.

- Remélem nem az, hogy háziállatod is van, esetleg egy gorilla vagy egy elefánt? – forgattam a szemeim miközben ő a szobámba írányitott.

- Nem, sok szabad időm volt míg te próbáltál és nem volt semmi olyan amit felvehetnél estére ezért bátorkodtam venni neked valamit. – az ágyam szépen be volt ágyazva amit, biztos nem én tettem, mert emlékszem, hogy alig tudtam kimászni belőle nem, hogy beágyaztam volna, és rajta ott volt egy gyönyörű fekete csipkés hosszított felső.

- Ez gyönyörű, de nem túl szép egy koncertre? – megfogtam és megnéztem közelebbről, szinte szerelembe estem annyira szép volt.

- Nem hiszem, hogy a többi rajongóval fogsz az első sorba kapálózni, és nem mindegy mit veszel fel. – ebben én is reménykedem, hogy nem kell ott állnom ahol a rajongók össze vissza taposassák egymást csak, hogy közelebb kerülhessenek a rajongott emberükhöz.

- Igazad, lehet. Nagyon szép mennyibe került kifizetem. – vettem elő a tálcámat.

- Ne hülyéskedj már, ajándék.

- Nem fogadhatom el. – tiltakoztam, de az arckifejezéséből láttam, hogy hiába.

- Nem fogok leállni veled veszekedni. Mikorra jön érted a lovagod?

- Tayler! – szóltam komoran rá.

- Igen?

- Nem a lovagom, jó? És kérlek ne is említsd meg neki, mert nem szeretném, hogy az legyen. – láttam, ahogy leesik az álla.

- Nem tetszik? De olyan cukik vagytok egymás mellett.

- Én barátokat szeretnék szerezni, és hiszem, hogy ő egy nagyon jó barátom lehet. Amennyiben nem hozza rám folyton a frászt. – éreztem, ahogy megszorul a szívem, de próbáltam nem tudomás venni róla.

- Hülye vagy, de te tudod. Az biztos egy barátot máris szereztél. – büszkén mutatott magára, és igaza volt, de nem egyet, hanem kettőt, mert ott volt még Grace is, aki valószínűleg a barátjával van most is.

- Tudom. – letettem a felsőt és megöleltem.

- Ha már ennyire szeretsz, nem akarsz lemenni a kisboltba? Nincs semmilyen kaja itthon és én egész este a tévé előtt fogok dögleni, amihez sok kaja szükséges.

- De lemegyek, utána pedig befekszem a kádba, és magamra zárom az ajtót.

Kiléptem a szálloda ajtaján, de nem tudtam melyik boltba menjek, a közelben van egy de azt nem szeretem mert bunkó az eladó ezért inkább sétálok többet, de kedves eladótól veszem meg a kajámat.

- Elisa! Elisa várj! – körbenéztem, de nem hallottam ki kiabál nekem, ezért tovább siettem.

- Elisa Green az isten szerelmére állj már meg! – megálltam és rájöttem, hogy ki kiabál Collins szaladt mögöttem.

- Szia! – köszöntem kedvesen.

- Ne jó pofizz nekem drága, tudom, hogy nálad van Tayler. – nem vágtam az összefüggést.

- Igen, és ezzel mi a baj? Te dobtad ki nem?

- De ő az én pasim és nem adom neked! Jobban jársz, ha távol tartod magad tőle. – olyan hangnemet ütött meg amihez nem nagyon vagyok hozzászokva.

- Na jobb ha helyre teszed magad, engem nem érdekel te kivel vagy együtt vagy kivel nem. Ha Tayler vissza akar menni hozzád akkor vissza fog, mert én nem zártam be a lakásba. Ha csak annyit akartál mondani, akkor felesleges volt utánam szaladnod, inkább menj és beszéld meg ezt vele. – sarkon fordultam és folytattam az utamat, nem voltam paraszt csak elmondtam, amit akartam, ami nem nagyon tetszett neki. Igazából meglepett a viselkedése, mert én eddig csak kedvesnek láttam őt, mintha teljesen kifordult volna önmagából, lehet, hogy ezt a hatást váltja ki Rose az emberekből.

Lehet, hogy az egész boltot felvásároltam, de teljes mértékben megérte. Három hatalmas szatyorral sétáltam vissza a lakáshoz. Nem vagyok benne biztos, hogy van olyan is a szatyrokban, ami igazán laktató, de, hogy édességben nem leszünk híján az biztos.

- Te jó ég! Mit vettél? – kapta ki a kezemből a szatyrokat Tayler.

- Csak azt amit kellett. – levetettem magam a konyhapultra miközben ő elkezdte kipakolni a szatyrokat.

- És te panaszkodtál nekem, hogy minek nekem a korcsolya, mióta fontos dolog a nutella vagy épp a pillecukor?

- Ezek nagyon fontos dolgok, főleg ha magam alatt vagyok. Kóstoltad már a forró csokit nutellával és pillecukorral? Addig nem éltél még olyat nem ittál. – leugrottam a pultról kivettem a kezéből a nutellát és kibontottam.

- Neked nem épp fürdened kellene? Mindjárt hat óra. – sose érdekel az idő ameddig nem a megbeszélt időpont előtt tíz perccel van, na, akkor bele húzok és legjobb esetben pont elkészülök.

- De mindjárt megyek. Tayler te szégyellős vagy? – kérdeztem tőle a nappaliból.

- Nem, miért?

- Akkor nem zavar, ha melltartóba mászkálok? – álltam meg előtte fehérneműben, nutellával a kezemben.

- Ne feledkezz meg róla, hogy nem vonzódom a lányokhoz és már láttalak pucéron is.

- Most, hogy mondod találkoztam Collins-sal, megpróbált megfenyegetni, hogy hagyjalak békén.

- Nem érdekel! Te meg tedd le azt, és menj fürödni. – azt mondta nem érdekli, de a szeme teljesen mást mondott. Hiába mosolyog egész nap én láttam, hogy össze van törve és a kis fekete karikák is ezt sugallták a szeme alatt, ami Collins szeme alatt is ott volt. Próbáltam, nem bele avatkozni a szerelmi életébe ezért inkább bevonultam a fürdőbe. Még pontosan két órám van, hogy elkészüljek, ami azt jelenti, egy órán át fürödhetek. Megengedtem a vizet ledobtam magamról a maradék ruhát és befeküdtem a jó meleg vízbe.

A víz már szinte szobahőmérsékletű volt mikor kikászálódtam belőle. A hajam köré tekertem egy törölközőt majd bele bújtam a köntösömbe. A fürdőszobából kilépve egyből az órát kerestem, még fél órám van, ami nagyon jónak számít. Besiettem a szobámba és elkezdtem keresgetni egy megfelelő gatyát a felsőmhöz. A fekete farmeremet akartam felvenni, de rájöttem, hogy akkor szinte egybe olvad a felsőmmel, amit nem akartam ezért egy sima szakadt farmert cibáltam magamra. Visszasiettem a fürdőbe és elkezdtem megszárítani a hajam, a hajam néha napján pontosan úgy néz, ki mintha külön életet élne. A sminket hanyagolom, meglepő dolog, de sosem bírtam igazán a sminket, elsősorban azért mert elcsúnyítja az arcom, másodsorban pedig beduzzad tőle a szemem, csakis a szempillaspirált bírja, de az sem mindegy milyen. Kész, vagyis nem teljesen Steen kendője a tükör előtt volt összegyűrve, fogtam és a kezemre kötöttem, na, most már tényleg kész vagyok.

- Tayler, merre vagy? – kiabáltam egyik szobából a másikba rohangálva.

- A konyhában – kaptam meg a választ.

- Na, hogy festek? – megfordultam a tengelyem körül és vártam a kritikát.

- Igazi dög vagy, de minek az a kendő a kezedre? Amúgy hol lesz a koncert, mert nem hallottam, hogy a környéken lépnének fel.

- Nem veszem le, és fogalmam nincs, de remélem nem messze. – ahogy kimondtam az utolsó szót megszólalt a csengő. Az órára pillantottam utána pedig Tayler-re elég hülyén néztük egymást, még több mint negyed órám volt a megbeszélt találkozóig, addig néztük egymást, míg meg nem szólalt még egyszer a csengő. Kizökkentett a bambulásomból, az ajtóhoz léptem és kinyitottam. Meglepődtem, mert nem Michael állt az ajtóban, hanem valaki más.

- Szia Elisa. – köszönt Ashton.

- Hello, segíthetek? – teljesen elvesztem, a fejem megtelt hülyébbnél hülyébb kérdésekkel, amiket jobb, ha nem mondok ki hangosan.

- Michael azt mondta elhívott a mai fellépésünkre és megkért, hogy jöjjek érted. Elkészültél? – bepillantott a házba.

- Igen, várj, felveszek egy pulóvert és a táskámat. Gyere be addig. – nyitva hagytam az ajtót, berohantam a szobámba felkaptam az első pulóvert, ami a kezem ügyébe akadt a táskámat.

- Nálad van még a gitár?

- Igen, oda adjam?

- Igen, az a kedvenc gitárja annak a marhának, nem is értem miért adta oda neked. – már a küszöbön jártunk, mielőtt becsuktam az ajtót dobtam egy csókot Tayler-nek.

- Mert ő tönkre tette az én kedvenc, vagyis az egyetlen gitáromat, nektek pedig nem ez volt az egyetlen egy. – nehéz volt vele lépést tartani, ő két lépcsőfokot lépett miközben én egy felet.

- Jogos, de te se adnád oda egy idegennek a kedvencedet, még Luke se játszhatott eddig még rajta. – ez tényleg meglepő dolog, én senkinek sem adnám oda a gitáromat, akit nem ismerek és valljuk be, nem nagyon ismer még hisz alig ismerem négy napja.

- Én sem értem. – válaszoltam. Kocsival folytattuk az utunkat tovább, csendes útnak bizonyult, szerettem volna kérdezni néhány dolgot, de jobbnak láttam csendbe maradni. Nem tudom hova mentünk, de elhagytuk a várost ebbe biztos voltam. Nem jártam még ebbe a városban és valószínűleg bambultam mikor elhaladtunk a tábla mellet, amin a neve állt. A városban össze visszacikáztunk, míg el nem értünk egy nagyobb épülethez, annak is a hátuljához. Még innen is hallatszott a másik oldalt lévő rajongók hangja, akik a banda nevét kántálták. Ashton mutatta az utat az épületben, nagyon nagy volt és valami hülye szag terjengett, ami csiklandozta az orromat.

- Mikor kezdődik a koncert?

- Egy fél óra múlva, gyere, itt kell lefordulni majd egyenesen menni tovább nekem még meg kell néznem valamit, egyedül is oda találsz? – hallottam a gitárok hangját a folyosó végéről.

- Követem a zenét. – nyugtáztam és elindultam előre. Egyre közelebb érve kezdtek körvonalazódni a gitár mellett, az emberek hangja, nem nagyon voltam benne biztos mikor ki énekelt, de a Michael hangját olykor-olykor kihallottam. Bekopogtam, bár nem sok értelmét láttam.

- Sziasztok! - nyitottam be óvatosan nehogy valami olyat lássak, amit nem kellene. – mind a hárman harci kész harci öltözetben gitárral a kezükben ültek egy-egy széken. Bezártam magam mögött az ajtót és vettem egy mély levegőt.

- Elisa! – ugrott talpra Michael.

- Mennyi dezodort fújtatok magatokra, konkrétan harapni lehet a levegőt ebben a szobába. – elkezdtem köhögni.

- Ez nem csak dezodor van benne parfüm és hajlakk sok-sok hajlakk. – világosított fel Calum.

- Jól nézel, ki. – tett le a gitárt Luke. Meglepetésemre Michael oda lépett mellém és megölelt, nem tudtam hova tenni ezt a gesztust így hát viszonoztam. Próbáltam, nem hülye fejet vágni majd mikor elengedett levágtam magam, az első székre, amit találtam. Körbenéztem, és ahogy kezdtem átlátni a ködön észrevettem, hogy rettentő nagy a rendetlenség, egy pillanatra felismertem a saját szobámat benne. Bejött valaki, aki azt mondta, tíz perc és kezdünk, mintha megörültek volna szaladgáltak fel alá. Michael megfogta a kezemet és kiráncigált egyenesen a színpad mellé. Éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabban ver mikor összeért a kezünk. Közölnöm kell vele, hogy csak barátkozni akarok mielőtt túl késő, most vagy soha!

- Maradj itt! Remélem élvezni, fogod! – elengedte a kezem és máris a színpadon volt. Maradt a soha. Volt bennem egy érzés, milyen jó is lehet ott kint állni a színpadon annyi ember előtt, sütött róluk, hogy mindennél jobban élvezik. A fiúk, mint a fél örültek szaladgáltak össze vissza a színpadon, kezdtem érteni minek kell az a sok dezodor. Jó másfél órás koncertet adtak le, lefele menet úgy néztek ki, mint egy mosott rongy, de mosolyogtak. - Maradj itt! Remélem élvezni, fogod! – elengedte a kezem és máris a színpadon volt. Maradt a soha. Volt bennem egy érzés, milyen jó is lehet ott kint állni a színpadon annyi ember előtt, sütött róluk, hogy mindennél jobban élvezik. A fiúk, mint a fél örültek szaladgáltak össze vissza a színpadon, kezdtem érteni minek kell az a sok dezodor. Jó másfél órás koncertet adtak le, lefele menet úgy néztek ki, mint egy mosott rongy, de mosolyogtak. A közönség egyre hangosabban kántálta a nevüket, ők pedig vidáman várták a jelzést, mikor újra visszamehetnek a színpadra.

- Köszönjük, hogy ma is eljöttetek és akkor következzen az utolsó szám a mai napon, amit egy különleges ember előadásában szeretnénk előadni. – kezem, lábam elkezdett remegni, elindultam a fiúk felé mikor kimondták a nevem, de nem hallottam semmi mást, amit mondtak. Komolyan azt hiszik, tudok ennyi ember előtt énekelni, egyáltalán mit kellene énekelni? Értelmetlenül kerestem Michael tekintetét. Mikor végre találkozott a tekintetünk, azt hittem megölöm, ő csak ott állt és mosolygott rajtam.  Mellém lépett Luke és a fülembe súgta, hogy az én dalomat fogjuk elénekelni, amit ott hagytam egyszer a stúdióba. Köpni, nyelni nem tudtam, nem tudom mikor, de valaki felhozta a színpadra az én gitáromat, nem is látszott rajta, hogy teljesen össze volt törve. Azt hiszem most az lett volna a normális, ha lámpalázam lett volna, de semmi hasonlót nem éreztem. Amit éreztem az sokkal több volt, olyan mintha végre haza értem volna, mintha egész életemben rossz helyen lettem volna és most végre sikerült megtalálnom a jó utat. De ez sem volt igaz teljesen, mert amit éreztem nem lehetett leírni szavakkal. A fiúk elkezdték játszani a dallamot én pedig követtem őket, eddig csak Steen-nel játszottam együtt most pedig négy másik emberhez kellett igazodnom, de könnyedén felvettem a ritmust. Az egész olyan volt, mintha csak egy álom lenne, a dalt befejezve lesiettem a színpadról és hagytam, hogy elköszönjenek a közönségüktől. Nem tudtam mást csinálni csak mosolyogni. Hátra csaptam a gitáromat és megkerestem azt a szobát ahol a koncert előtt voltunk. Tombolt bennem az adrenalin nem tudtam, mit csináljak ülni nem voltam képes. Kinyílt az ajtó és belépet rajta Michael, ösztönösen ugrottam a nyakába lehet, hogy nem kellett volna, de nem tudtam végiggondolni mit teszek.

- Köszönöm! – csak ennyit tudtam kinyögni. Az egész teste izzott, nem válaszolt csak fogott és mosolygott.

- Hogy jutott ez az eszedbe? – próbáltam valamit kihúzni belőle, de erre sem reagált, nem tudtam mit csináljak, megpróbáltam eltávolodni tőle, de nem engedte. Majd megcsókolt. Belevesztem a csókba, éreztem a szívverését és az ajkai édes ízét. Ez az egész csak pillanatok voltak, gyönyörű pillanatok, amit az ajtó nyílása szakított meg, és akkor tudatosult bennem, mit csináltam. Felkaptam a gitárom és kisiettem a szobából, láttam magam előtt ki milyen fejet vághatott és mit gondolhatnak most rólam, de nem érdekelt.

Kisiettem az utcára és megpróbáltam kideríteni, merre is vagyok pontosan. Egy tábla segített az útbaigazításban huszonöt kilométerre vagyok Los Angeles-től, az nem is olyan sok. Keresnem kell egy buszpályaudvart. Megkerestem a telefonomat, megtudakoltam az időt, este tizenegy. A városon nem látszott az idő, emberek tömkelege rohangált most is. Megállítottam egy fiatal nőt és megkérdeztem merre van a legközelebbi autóbusz állomás. Kedvesebb volt, mint amilyennek gondoltam elmondta, hogy öt perc séta egyenesen majd balra, de lesz egy nagy tábla, amit minden bizonnyal észre fogok venni, és szólt, hogy tizenöt perc múlva indulnak az utolsó buszok tehát jobb, ha sietek.

Az én tempóm nem volt valami gyors kezdtem fáradni ezért az út végén már futottam, tényleg feltűnő volt, hol van az állomás. Megkerestem honnan indul az én buszom, a négyes állomásról. Majdnem lekéstem már bezárta a sofőr az ajtót előttem, de szóltak neki, hogy nyissa ki, nem tudom mit tettem volna, ha nem jutok haza. Nem voltunk sokan a buszon a sofőrrel együtt kilencen, ha lehettünk. Leültem egy szabad helyre és vártam mikor leszek már otthon. Negyvenöt perc tömör-gyönyör volt az utazásom, valamelyik megállónál felszállt egy öreg bácsika, aki mellé ült le, végig köhögte az utat voltak olyan pillanatok, amikor azt hittem itt fullad meg mellettem.

Fél egy körül lehetett mikor végre beestem a lakásba, próbáltam a lehető leghalkabb lenni, nehogy felkeltsem Tayler-t. A laptopon nézett valami animációs mesét valószínűleg azon aludt be, körülötte szemétdombok hevertek. Nem kelltettem fel, fogtam egy plédet és betakartam aztán pedig bementem a szobámba. Van két szabadnapom, vagyis már nincs két egész, addig írhatok és írhatok. Jó megoldásnak tűnik bezárkózni a szobába és nem kimenni, csak ha nagyon muszáj enni. Ledobtam magamról a ruháimat, és felvettem a pizsamámat. Végigfeküdtem az ágyon, azzal a lendülettel, hogy pillanatok belül elalszok, de nem jött álom a szememre. Álmos voltam, nagyon is, de nem tudtam elaludni, benyomtam a gépem és elkezdtem nézegetni az üzeneteimet. Két üzenetem volt, az egyik Steen a másik pedig az anyám. Olvasás nélkül archiváltam az üzenetét, majd megnyitottam a Steen-ét. Három oldalban foglalta össze nekem, milyen volt a randija és, hogy elviszi a lányt az egyik fellépésükre. Nem tudtam végig olvasni, mert a szemem nem volt képes befogadni már a betűket. Elindítottam egy filmet a gépről majd rákényszerítetem magam, hogy aludjak.

Most nem a nap keltett fel, hanem Tayler. Nem láttam a napot az ablakomban, ami azt jelentette, hogy elmúlt dél.

- Kellj fel! Keresnek. Az a srác aki a múltkor is itt volt. – fejemre húztam a párnát és próbáltam visszaaludni.

- Mondd azt neki, hogy nem vagyok itthon. – nyögtem ki.

- De már mondtam neki, hogy szólok. – semmi képen nem megyek ki vele beszélni.

- Akkor mond azt neki, hogy meghaltam vagy találj ki valamit, nem fogok, felkelni! És ha megbocsátasz, folytatnám csodás álmomat. – egy határozott mozdulattal fordítottam hátat neki. Halottam, ahogy becsapódik az ajtó mögötte, és meg voltam nyugodva, hogy nem kell felkelnem még egy darabig. De az ajtó újra kinyílt, felültem, hogy kizavarom a szobámból Tayler-t, de nem ő volt az ajtóban, hanem Michael.

V. Rész

Sziasztok! 

Bocsánat, hogy ennyire elhúztam az új részt de sűrű hetem volt.

De itt a rész. Remélem elnyeri a tetazéseteket. 

Véleményt szívesen fogadok megjegyzésbe! 

Jó olvasást. 

A ház túl csendes volt nekem, ezért kiültem a teraszra. Megszokásom volt a babzsákomban dalt írni, de most nem volt itt, ezért kitoltam egy fotelt. A nap lemenőben volt, felkapcsolták a fényeket, a város a sajátos módján nyugtatta meg az embert, azt semmiképpen sem lehetett rá mondani, hogy csendes kis városka is ez.

A mostani dal, ami már félig majdnem kész volt, az éjszakáról szólt, az élettel teli éjszakáról. Már teljesen megszoktam a város zaját ezért észrevettem, ha valami zaj támad körülöttem. Mintha egy mikrofon recsegését hallottam volna, de lehet,hogy csak képzeltem. Nem telt el öt perc mikor megint hallani kezdtem. Egyre sötétebb volt, felálltam és kihajoltam a korláton meglesni mi folyik odalent. Mindkét kezemmel a korláton kívül voltam ,nyakamban a gitárommal. Csoda, hogy ki nem estem annyira kihajoltam, mikor egy piros hajú srác lépett elő a semmiből kezében egy megafonnal.

- Hallóó Elisa! – kiabálta, ami miatt duplán ijedtem meg, reflexből ugrottam hátra ,de a gitár kifordult a nyakamból és kiesett az erkélyen.

- Francba, francba, francba. – mindent hátrahagyva vágtattam végig a lépcsőn és ki az ajtón. A gitárom széttört az egyetlen értékes dolgom, amit magammal hoztam, ami az enyém volt, ami számított.

Gondolkozás nélkül estem neki Michael-nek, torkom szakadtából ordítottam ameddig csak bírtam. Mondott valamit, de nem hallottam .A fülemben hallottam a saját szívverésemet, mikor már nem bírtam tovább szusszal a gitárom mellé térdeltem. Nem hiszem, hogy meg lehet csinálni. Meghalt.

- Ohh, te szerencsétlen. Tudod mennyit jelent nekem ez a gitár, amit tönkre tettél. Ő szimbolizálja az életemet. – éreztem, ahogy kicsordul a szememből egy könnycsepp.

- Én nem akartalak megijeszteni. – dünnyögte az orra alatt miközben a kezét simogatta, ami remélem, belilul neki.

- Egyáltalán minek jöttél ide? – igazából nem csak az ő hibája, ami történt és ezt tudtam is ,de nekem muszáj volt valakit utálnom.

- Nem tudom, beszélgetni. – felálltam és a szemébe néztem.

- Egy megafonnal? Jó kis beszélgetésnek indult volna.

- Ha nem így sült volna el, hidd el élvezted volna. – úgy nézett, mint egy kiskutya.

- Kinyomom a szemed, ha még egyszer így nézel rám. Ha ilyen jó ötleteid vannak, akkor elmondhatnád nekem, hogy hozod helyre a gitáromat?

- Veszek neked egyet. Egy sokkal jobbat. – vágta rá a választ .Mintha minden meg lenne oldva.

- Nem nekem ez a gitár kell, de most, rögtön mert éppen dalt írtam.

- Nem vagyok varázsló! – és már megint úgy nézett.

- Szólj, ha megcsináltad addig felmegyek és öngyilkos leszek. – belenyomtam a kezébe a gitárom maradványait és megcéloztam az ajtót.

- Várj! – fogta meg a kezem.

- Mi van? – tudtam, hogy kedvesebbnek kell lennem, de nem ment, tönkre tette a gitáromat.

- Kölcsön adok egyet, míg megcsinálják ezt. Gyere el hozzánk.

- Jó! De csak azért mert nagyon nagy szükségem van egy gitárra. – végig néztem magamon és rájöttem, hogy egy rövid gatyában vagyok és a lila tehenes zoknimban.

- Nekem, nincs semmi problémám az öltözékeddel, de lehet, hogy meg fogsz így fázni.

- Nagyon okos vagy Clifford, várj meg itt mindjárt jövök.

- De én szívesebben mennék be a jó melegbe. – hívatta be magát.

- Mondom, maradj itt! – kiabáltam vissza az ajtóból.

Nagyon gyors voltam, csak felkaptam egy pulóvert és felrángattam magamra egy gatyát, ja és belebújtam a bakancsomba. Épp olt álltam ahol az előbb a gitárom darabjai voltak, de most sem az, sem Michael nem volt ott. Biztos lelépet az a kis féreg.

- Itt vagyok! – kiabálta bele a megafonba az utca túl oldaláról. Miközben át szaladtam, majdnem sikerült elüttetnem magam egy taxival.

- Honnan van neked ez az izéd? – kivettem a kezéből miközben megindultunk az utcán.

- Látom nem nézted meg a videóinkat, Luke nem fog örülni ennek.

- TÉNYLEG NEM! – beszéltem bele a mikrofonba.

- Mostantól csak így kellene beszélned.

- Válaszolj már!

- A legújabb videó klipünkben kellett és én megtartottam, nagyon jó vele szórakozni hajnali háromkor, mikor a többiek már alszanak.

- Te vagy a leghülyébb ember, akit ismerek, és ha már itt járunk miért piros a hajad?

- Egyéniségemet tükrözi, sokszínű volt már. – kezembe nyomta a gitáromat és leintett egy taxit.

A taxi utat végig beszélte, ki faggatott mindenről, ami csak eszébe jutott. Kezdtem elviselni a jelenlétét, még élveztem is nagyon hülye, annyit nevettem, hogy alig tudtam kiszállni a taxiból. A taxi egy nagy ház elé tett le minket, azt hittem még sétálnunk kell, de nem. Ez a ház az ő házuk.

- Kik is laknak itt? – kérdeztem meg ijedve.

- Mi négyen. – megtorpantam, nem akartam bemenni, nem ismerem őket és kétlem, hogy annyira jó benyomást kelltettem volna mikor először megláttnak.

- Megijedtél Green? – kacagott rajtam és ez az egyetlen dolog, amit nem bírok.

- Nem! És ne hívj így Clifford! – berontottam az ajtón, mint aki megőrült. Akkora lendülettel mentem, hogy nem tűnt fel a másik ajtó, aminek szerencsésen neki mentem. Az ajtó erős ellenfélnek bizonyult, amit az orrom bánt.

- Jól vagy? – guggolt le mellém.

- Azt hiszem eltörtem az orromat. Ne röhögj már! – vágtam hasba.

- Gyere adok zsebkendőt és elállítjuk a vérzést. – észre sem vettem, hogy elindult az orrom vére, túlságosan lefoglalt a fájdalom.

- Tudod, mi jó ebben az egészben? – követtem őt lassan befele.

- Mi?

- Van bennünk valami közös. Pont ugyan olyan színű a vérem, mint a te hajad. – felmentünk az emeletre és ott egy ajtón, ami mögött egy fürdőszoba volt.

- És tényleg. Milyen jó már nekem. Vedd el a kezed itt van a vizes ruha.

- De tisztázzuk, ezt eltekintve még mindig utállak! – elkerekedett szemekkel nézett rám, miután kimondtam a szavakat.

- Utálsz?

- Tönkre tetted a gitáromat. Soha többé nem fog olyan jól szólni, mint egykor. Olyan mintha megölted volna.

- Ha egy törött kardot helyrehoznak, néha erősebb tud lenni a javításoknál, mint valaha volt.

- Most idéztél valahonnan? – konkrétan leesett az állam.

- Igen! A múltkor olvasta fel valahonnan Calum, most nagyon okosnak látszok? – kihúzta magát és beletúrt a hajába.

- Elrontottad a pillantot, mondhattad volna, hogy te olvastad.

- Amúgy én olvastam tegnap a kedvenc könyvemből.

- Jah persze. Melyikből? – közben elállt az orrom vérzése. Megkerestem a kukát és bele dobtam a vizes ruhát.

- Pillanat elfelejtettem a címét.

- Csillagainkban a hiba. – kiabálta valaki a folyosóról.

- Igen, az a kedvenc könyvem. Telis tele van harccal és izgalommal. – közben Calum jött be és nézte meg, ki van bent, alig kapott levegőt a nevetéstől.

- Besültél öregem. Veled meg mi történt? – nézett rám.

- Csak nagyon vagány csaj akart lenni, de egy ajtó megakadályozta benne. A Csillagainkban a hiba nem is harcos könyv ugye?

- Nem egy szerelmes regény, de majdnem elhittem. Hol a gitárom?

- Csak ideiglenes, ha utálsz, nem adom neked a gitáromat.

- Jó. Csak mutasd már. – elindultunk kifelé, majd mentünk még egy emeletet. Közbe mellém lépet Calum és megkérdezte, miért utálom őt, elmeséltem neki. Mire ő csak annyit vágott Michael fejéhez, hogy „gyökér”. A második emeleten nem voltak szobák csak egy nagy tér volt ahol hangszerek voltak, tömérdeknyi mennyiségben. Mind ott voltak már, Ashton a doboknál ült és gyakorolt, Luke pedig egy fotelbe ült és gépezett.

- Mi szél hozott erre, aláírást szeretnél kérni? – sajgott a fejem, de próbáltam viccesen felfogni a helyzetet ,hiszen fejel mentem a falnak.

- Igen. Most már én vagyok a legnagyobb rajongótok, de a legjobban téged szeretlek Luke. Alá írnád a pólómat? – oda léptem hozzá és felhúztam a pulóveremet.

- Ne hazudgálj már, meg sem hallgattad a dalainkat. – ugrott le a fotel szélére.

- És mi az már, hogy ő a kedvenced? Én vagyok a legcukibb, majd én, aláírlak.

- Nem kell te eleget tettél már értem, hiszen megjavítatod a gitáromat.

- Mehetsz haza! Vagy most leülsz és meghallgatod a zenénket.

- Nem vagy egy kicsit egoista. – beletrafáltam, és erre Ashton fokozta a hangulatot egy kis dobpergéssel.

- Választhatsz! – az arcára kiült az a fajta mosoly, ami csak akkor van, ha tudja az illető, hogy úgyis eléri ,amit akar.

- Téged is utállak! Menjetek arrébb. – fogtam és beültem Michael és Luke közé.

- Te mindenkit utálsz! – jelentette ki Michael kacagva.

- Nem, csak aki megérdemli, például őket nem utálom. – biccentettem a két srác felé.

- Ne járjon a szád, nézd a videót! – kaptam a parancsot.

Hosszú éjszaka elé néztem. Egyik videó után jött a másik és így tovább, mikor már azt hittem vége akkor tartottunk a felénél. Már szinte nem tudtam gondolkodni annyira fáradt voltam és éhes.

- Befejeztük? – néztem Luke-ra valószínűleg félkomásan ,mert csak nevetett.

- Nem, még van egy pár videó, ennyire rossz?

- Nem, de fáradt vagyok és ma alig ettem. – a hasam már szinte életre kelt a hasüregemben, éreztem, ahogy folyton csak ízzeg mozog odabent.

- Azon ne múljék, megyek, rendelek pizzát! – pattant fel mellőlem Michael.

Pizza

Michael  wants another slice

Michael  wants another slice

Michael  wants another slice

Pizza!

Pizza!

Michael  wants another slice

Michael  wants another slice

Michael  wants another slice

Pizza!

Pizza!

Now!

Pizza!

Gyorsan keltem fel, a dobhártyám kiszakadt Luke mellettem ordította Ashton pedig velem szemben püfölte a dobokat.

- Ez meg mi a franc volt? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

- Ez a mi pizza dalunk. Meglátszik, hogy nem ismersz minket. – közölte Luke ,miközben kikiabálta Michael-nek milyen pizzát akar enni.

- Imádom a pizzát. – csúszott be a szobába Michael ,de megakadt egy vezetékben ezért pont előttem terült el a földön.

- Ki gondolta volna, inkább azt mond milyet rendeltél? – kérdezte Calum, kezdtem felébredni, míg ők megvitatták milyen pizza van éppen úton. Nem nagyon szeretem a bolti pizzákat, inkább azt ,amit mi csinálunk otthon, de nagyon éhes vagyok tehát már éppenséggel mindegy mit eszek csak hadd ehessek. Ha jól vettem ki négy vagy öt fajta pizzát is rendeltek, de az sem volt elég, elkezdtek veszekedni, aminek az lett a vége, hogy nem csak Michael volt a földön, de Ashton is, vagyis ő Michael-en volt rajta pedig Calum majd Luke fejezte be a tornyot. Mikor teljes volt a rakás megszólalt a csengő, nagylelkűen felajánlottam, hogy lemegyek és átveszem. A pizza futár egy fiatal velem egyidős lány, hosszú szőke haja copfba volt fogra, az jutott eszembe, hogy ha nem sikerült volna eljönnöm, akkor nekem is dolgoznom kellene, úgyhogy szerencsésnek mondhatom magam. Kifizettem, a pizzát majd visszasiettem az emeletre. Meglepve tapasztaltam, hogy sikerült felkelniük, ami valószínűleg a kajának köszönhető. Michael valamit piszkált a kezében, amit nem tudtam kinézni, hogy mi, közelebb mentem és láttam, hogy a telefonomat piszkálgatja. Valószínűleg kiejtettem a zsebemből. Ledobtam a dobozokat a fotelbe, amin az előbb ültem és kikaptam a kezéből.

- Mit akarsz a telefonommal? Nem tanították meg neked, hogy ne nyúlj a másik holmijához? – nem voltam ideges, inkább fáradt, de az biztos, hogy nem csúnyán szóltam oda neki.

- Ki a háttérképed? – nem értettem a kérdését, azt sem tudtam hírtelen mi a hátterem. Megnéztem és eszembe jutott. Én és Steen a tavalyi karácsonykor, vettem neki egy pulóvert ,amire azt nyomtattam rá, hogy I <3 Elisa! Viccnek szántam, de megtetszett neki és hordani kezdte. Akkor fényképezte le mindet anya,amikor felpróbálta.

- Ő Steen. – a többiek megtámadták a pizzás dobozokat és én is így döntöttem, hiszen csak ott álltam Michael-el szembe és nem mondott semmit, kíváncsi lennék mit gondolt mikor meglátta a képet. Benyomtam négy hatalmas szelet pizzát miután már egy falat sem bírt lemenni a torkomon.

- Szerintem itt az ideje, hogy lelépjek. Köszönöm a pizzát. – elindultam a lépcső felé, mikor rájöttem miért is vagyok itt. A gitárért. Mint valami bolond fordultam meg és ültem vissza a helyemre.

- Nem mész? – kérdezte teli szájjal Ashton.

- Jó látni, hogy ennyire hiányoznék, de még nem kaptam, meg amiért eredetileg jöttem.

- A gitár! Gyere, oda adom. – követtem Michaelt a szoba túlsó végéhez ahol szebbnél szebb gitárok voltak felsorakoztatva. Levett egyet és a kezembe nyomta.

- Köszönöm, mikor kaphatom vissza az én gitáromat?

- Holnap, azaz ma elviszem és megkérdezem meg lehet-e még menteni. Gyere, kikísérlek. – mutatta az utat lefelé, nem kellet sok idő mire megállapítottam, hogy ő olyan ,mint egy hatalmas gyerek, de komolyan, folyamatosan olyan dolgokat tesz, amit csak egy tíz éves tenne meg, mert ők még nem tudják pontosan mit tesznek, de ő tudja és nem szégyelli magát. Ez az ami megtetszett benne olyan egyénisége van, ami különbözik a többi embertől és nem titkolja el ,ahogy sokan mások ,vállalja önmagát.

- Szóval Steen a te barátod?

- Igen! A legjobb barátom. – láttam, ahogy megcsillan a fény a szemében, ami nekem nagyon nem tetszett.

- Mindent értek. Ha tudok valamit a gitárodról, akkor szólok. – fogott nekem egy taxit és megpuszilta az arcomat. Ez nagyon meglepett el akartam húzni az arcomat, de nem sikerült. Elég közel hajolt hozzám, hogy érezzem a parfümje illatát és a pizzáét, amit evett.

- Jó, de ha lehet telefonon, mert még véletlenül ezt a gitárt is összetöröm. – beültem a kocsiba és visszamentem a szállodához. Egész úton az a puszi járt az eszemben, lehet, hogy tetszek neki vagy csak szégyelli magát, ami miatt összetörte a gitáromat. Ez a gondolat hamar eltűnt a gondolataim hálójában. Beestem az ajtón és egyből megkerestem az én puha ágyikómat ,majd bele dűltem. Szándékomban állt volna még lezuhanyozni és összébb pakolni azt a sok lomot, amit úgy hagytam mielőtt leléptem, de magával rántott az álom.

A nap égető fénye keltett fel az álmomból, felkaptam a telefonom megnézni az időt és csodálkozva állapítottam meg, hogy elkéstem. Dél van és nekem pontosan most a stúdióba kellene lennem, Grace-szel a hangfelvételnél. Megkért rá, hogy menjek el vele, mikor felveszi a második dalát. Ilyen dolgokban nagyon jó vagyok, ha valahonnan késésben vagyok, nem kell csak tíz perc, hogy elkészüljek. Mint a villám szaladgáltam össze vissza a lakásban és tizenöt perc múlva már a stúdióban álltam ahol épp Grace énekelt. Bár a tüdőmet valahol félúton elhagytam, de nem baj, mert nem késtem túl sokat. Leültem egy székre és vártam, hogy Grace kijöjjön a teremből. Nagyon érdekes hangja van, pontosan nem tudnám megmondani milyen és az sem, hogy mire emlékeztet, de olyan mintha már hallottam volna valahol, de a dal is rettentő jó volt. Pont annyi ideig volt még bent, hogy ki tudjam pihenni magam legalábbis már nem kapkodtam úgy a levegőt, mint nyolc perccel ezelőtt.

- Elkéstél! Milyen voltam? – most miközben néztem döbbentem rá, hogy nem láttam még sosem álmosnak ezt a csajt, de egy kicsit sem, mindig csak pörög, mintha kávé folyna az ereiben.

- Brutális jó a dal és hangod.

- Mi az oka annak, hogy elkéstél? – látni rajta, hogy dühös rám.

- Elaludtam, tegnap sokáig voltam fenn, és összetört a gitárom. Hosszú történet, de elmesélem, ha gondolod egy kávé mellett.

Elintézte még a többi dolgot, ami a dalhoz kellett , lementünk és kerestünk egy csendes kis kávézót. Mindent elmeséltem neki, hogy tegnap találkoztam egy sráccal majd, hogy miatta összetört a gitárom, ami helyett most kaptam tőle egy másikat. Nagyon tetszett neki a sztori leginkább az tetszett, mikor idegbeteget játszottam a gitárom miatt. Szerinte le kellett volna tepernem ott, és addig ütnöm, amíg lélegzik. A kávé nagyon jót tett nekem, szükségem volt erre az energia löketre, hogy be vagyis el tudjam kezdeni az új dalomat. Bő két órát beszélgettünk miután neki el kellett mennie, találkozni az új barátjával. Fogtam magam és visszasétáltam a lakásomba, közben kétszer is csörgött a telefonom anya hívott, de nem vettem fel. A fejemben volt egy dallam, amit muszáj volt leírnom, utána jött a következő és a következő és mikor észbe kaptam már kész is volt az új dalom. Most, hogy annyira belejöttem és nem volt semmi dolgom, elővettem a tegnapi dalomat és azt is befejeztem. Azt már egy kicsit több idő volt befejezni, de sikerült. Büszke voltam magamra, mert nem telt sok időbe és már két dalom is kész volt, amit már csak be kell mutatni Jorden-nek és ha neki is tetszik, akkor fel is énekelhetem. Megéheztem ebben a nagy munkába, de lusta voltam újra felöltözni és kitenni a lábam ezért inkább felhívtam egy kinaist, akinek a számát Collins-tól kaptam vagy másfél hete. Nagyon vicces mikor nem értik meg mit akarsz, mert ők is akcentussal beszélnek és te is. Amíg vártam a jól megérdemelt ebédemet így este hat fele leültem a géphez, mert az én barátocskám sms-ek kel bombázott, hogy menjek fel mert mesélni akar nekem valamit. Tisztában voltam vele, hogyha sikerül leülnöm és kényelembe helyeznem magam, akkor megszólal a csengőm, de meglepő fordulat volt mert nem a kajámat hozták. Tayler áll az ajtóm előtt. Nem sokat beszéltem még vele igazából senkivel, sem de Collins-t viszonylag megismertem, mert egyszer átjött, hogy kajáljunk együtt.

- Szia! Bemehetek? – valami nagy probléma lehet ha hozzám fordul, látszott a szemén hogy nem sokat aludt mostanság és az is lehet, hogy sírt.

- Persze, gyere csak be. – beinvitáltam, gyorsan leszedtem a ruháimat a fotelről mutattam neki, hogy üljön oda.

- Nem zavarok?

- Nem, de egy kicsit megleptél, nem számítottam rád.

- Gondolom, de nem tudtam hova menni és beszélni akartam valakivel. – jól esett, hogy úgy gondolja jó beszélgető társ vagyok, de még mindig nem értettem mi lehet akkora baj, hogy hozzám kellett fordulnia,

- Mi a baj?

- Igazából én sem tudom, úgy érzem, kicsúszik a lábam alól a talaj és szükségem van valakire, aki meghallgat egy olyan emberre, aki pártatlan. – nem igazán vagyok jó az ilyen ügyekben, főleg ha kiderül, hogy szerelemről van szó.

- Akkor kezdj el mesélni. De szólok, nem vagyok valami jó a tanácsadásban.

- Összevesztem Collins-al, de ez már a vége eredetileg úgy kezdődött, hogy kiderült, hogy mi együtt vagyunk és ezt megtudta Eva és azt mondta nem akar velünk barátkozni, többé mert nem vegyül „korcsokkal”. Itt kezdődött a balhé Collins nagyon megszerette őt és nem vette észre, hogy csak utánfutót keres magának és kidobott a házunkból és szerintem szakított velem. – ez hirtelen jött. Fogalmam nem volt róla, hogy ők úgy vannak együtt.

- Te hogy állsz az ilyen emberekkel? – a kérdés egy kicsit sértő volt, hiszen ők szekáltak engem az első pár héten és most pedig félre kell tennem mindezt, mert én nem vagyok olyan, mint ők.

- Nincsenek, előítéleteim mondanám, hogy ha ismernél tudnád, de nem nagyon volt alkalmunk megismerkedni miközben Eva-val épp rajtam röhögtetek.

- Igazad van nem is értem miért jöttem ide. – felállt, és szívem szerint hagytam is volna, de az a kis hang nem engedte. Utálom magam miatta.

- Ne menj, nem vagyok haragtartó csak néhány embert utálok, de akkor nagyon és te nem vagy rajta a listán. És mihez fogsz kezdeni most?

Láttam rajta, hogy jól esett neki, amit mondtam. – épp megszólalt volna, de a csengő gyorsabb volt.

- Szavad ne feledd. Szereted a kínait? – kifizettem majd visszarohantam a nappaliba. Nem tudom mennyi ideig hallgattam a történetét, de elszomorított. Neki se volt valami túl jó gyerekkora. Mikor megemlítette, hogy volt egy legjobb barátja akkor ugrott be, hogy Steen a gépnél vár rám. Gyorsan felugrottam és átrohantam a másik szobába a gépemért.

- Bocsi, bocsi, bocsi. Mostanság már azt sem tudom, hol áll a fejem. – könyörögtem neki, hogy ne haragudjon, de tudtam fontosat akart nekem mondani.

- Nálam is fontosabb? Ha azt mondod, hogy egy fiú volt az oka ennek akkor komolyan megverlek. – letettem a gépet az asztalra majd visszaültem a földre. Oda ült mellé Tayler, ami nem volt túl jó dolog.

- Szia! Én raboltam el a csajodat, de csak segítséget kértem ne aggódj nem nagyon illik hozzám. – belekacsintott a kamerába de Steen még a lányok jelzését sem érti nem hogy a srácokét.

- Nem a barátnőm! Nem tudom miért hiszi ezt mindenki, de erről akartam beszélni vele. Elisa emlékszel arra a csajra akiről azt állítottad, hogy folyton engem bámul.

- Az aki engem meg akart ölni a szemével? – kezdett izgalmas lenni a dolog.

- Igen, na már találkozgatunk egy ideje és megkértem, hogy legyen a barátnőm! – elkezdtem ujjongani nagyon örültem a hírnek Steen-nek még soha sem volt senkije, rossz volt nézni, hogy olyan magányos.

- Nyugi, nem tudom mit tegyek, hova vigyem el legközelebb mert ez már hivatalos és a fejem majd szét robban tetszik a csaj és nem akarom elszúrni.

- Ne hadarj így nem értelek, majd én segítek, mit vegyél fel és hova vidd. – válaszolta Tayler ami kissé meglepett, de tetszett. Míg befejeztem a kajálást addig megbeszélték mit, hogy csináljon. Kimentem a konyhába kidobtam a dobozt és bedobtam egy-egy bögre tejet a mikróba. Meglepve tapasztaltam magamon, hogy viszonylag jól bírom a strapát és ha épp nem kések el sehonnan akkor nem is vagyok annyira béna. A forró csoki az, amit mindenképpen vennem kellett mikor megérkeztem egy hatalmas dobozzal vettem, ami már azóta el is fogyott, de vettem egy másikat, ami még szinte tele van. Gyorsba összekevertem a port a tejjel és visszamentem a napaliba. Mintha ki se jöttem volna, ők még mindig nagyon jól elbeszélgettek.

- Hahó, én is itt vagyok. Neked meg hoztam forró csokit. –bele nyomtam a kezébe és magam felé fordítottam a monitort.

- Mesélj te is valamit. – azt hittem sosem hallom meg ezt a kijelentést.

- Remélem, ráérsz, mert sűrű két napom volt, ami alatt írtam két dalt is… várj megmutatom. – elővettem a gitárt és elkezdtem játszani, mindkét dalt eljátszottam és kíváncsian vártam mi lesz a reakciójuk a srácoknak.

- Te se vagy semmi, kisanyám. – „kisanyám” ez a szó mindig megnevettet.

- Jó volt, de hol a régi gitárod és ez honnan van? – ez felért egy lecseszéssel. A szemöldöke már megint az egekben volt. Letettem a gitárt és elmeséltem neki az egész történetet, amin csak jót nevetett.

- Kíváncsi vagyok meg csináltatja-e a gitárodat.

- Ha nem akkor megölöm. Viszont én nagyon elfáradtam srácok, ha nem haragudtok, lefeküdnék.

- Elisa várj egy pillanatot, az anyukád itt járt és írt neked egy levelet. – kezd az őrületbe kergetni ez a nő.

- Steen ezt már megbeszéltük, nem akarok róla még hallani sem, ha akarnák, akkor felvenném a telefont. Szeretlek! – és kikapcsoltam a chat ablakot.

- Gondolom, nem akarsz róla beszélgetni. – úgy gondolom, egy nagyon jó barátság kezdete ez Tayler-rel, de igaza van semmi kedvem nem volt elmesélni neki.

- Nem! És te mit fogsz most csinálni?

- Meg akartalak kérni, hogy hadd maradjak itt, míg vissza nem kérem a külön házamat a szállodától, de csak ha nem baj.

- Dehogy megkaphatod ezt a kanapét. – ütögettem meg a mellettem álló bútort.

- Tökéletes, és köszönöm szépen nem fogom elfelejteni, hogy befogadtál.

Kerestem ágyneműt és huzatot neki, majd beköltöztem a fürdőszobába. Tele engedtem a kádat forró vízzel, bekapcsoltam a zenémet majd befeküdtem a kádba. Nem sok kellet volna hozzá, hogy elaludjak ott a kádba.

- Elisa! Jött hozzád valaki. – nem hallottam mit kiabált Tayler de nem is nagyon foglalkoztatott túl lusta voltam kiszállni, de lehet, hogy jobban jártam volna.

Kinyílt az ajtó és ott álltak az ajtóban Tayler és Michael. Lebuktam a víz alá és a kezemmel igen csúnyát mutatva jeleztem, hogy kívül tágasabb. Ameddig bírtam levegővel lent maradtam majd feljöttem. Hála az égnek kimentek, kimásztam a kádból magam köré tekertem a köntösöm és kimentem, hogy megöljem mindkettőt.

- Remélem elmenekültetek, mert készen állok legyilkolni titeket!

- Nem, de nem láttunk semmit.

- Köszi, ezzel megnyugtattál. Mit keresel itt Clifford, úgy volt majd telefonálsz!

- Nem ismerem, régóta de csak akkor hív így, ha dühös rám. – súgta oda Tayler-nek.

- Igen az vagyok! Még a fürdőkádban sem lehetek egyedül.

- Nem is mentem bele, de ha gondolod, szívesen fürdök veled. – rám kacsintott

- Kinyögöd miért vagy itt? – megfogtam az ajtót sugallva vele, hogy nyugodtan elmehet, ha akar.

- Meg tudják csinálni a gitárodat, de csak akkor adom vissza, ha eljössz a holnapi koncertünkre.

- Érdekes felállás. Tehát eltörted a gitáromat, majdnem eltört az orrom miattad és rám nyitottál a fürdőben és még én tartozok neked? – hogy kimondtam rájöttem, igen csak izgalmas két napon vagyok túl.

- Jó meglátás volt, tudtam én, hogy okos csaj vagy. Akkor megbeszéltük? – fanyar mosoly ült ki az arcára.

- Jó, de csak a gitárom miatt.