XIV. Rész

Sziasztok! Meghoztam nektek a XIV. részt. Remélem mindenkinek jól telt a karácsonya és szívesen olvassátok ezt a részt is. Jó olvasást! 

- Meggondoltam magam inkább haza szeretnék menni. – próbáltam bent maradni a taxiban. Egész úton csöndben ültem és próbáltam nem arra gondolni, hogy hova kell mennem.

- Ne hülyéskedj már, nem lesz semmi baj. – rángatott ki a taxiból. Mire megfordultam elment az utolsó lehetőségem és már az utca végén járt.

- Nem akarok bemenni, nem ismerek senkit és ők sem engem, nem bírom az idegeneket.

- Ők a családom, nem lesz semmi baj.

- Korai ez még, majd ha jövő karácsonykor mutatsz be nekik, is megfelel, ha addig még együtt leszünk.

- Ez egyértelmű és nem úgy mutatlak be, mint a jegyesem, sőt még azt se kell tudniuk, hogy tetszel, csak gyere már. – nagy nehezen, de beadtam a derekamat. Michael nem hagyta, hogy hátul menjek, szerinte kitelik tőlem, hogy elszaladok, amiben lehetett is volna lehetőség. Kezemet a kilincsre teszem, és hátra fordulok hozzá egy kis erősítésért. Nála ez egy pusziban teljesült ki, nem volt sokkal jobb a helyzet. Nagy levegőt vettem és benyitottam.

Pozitív csalódás volt számomra, hogy nem fel alá szaladgáló embereket láttam. Ehelyett kellemes karácsonyi illatok ütötték meg az orromat miden egyes lépésnél, ahogy bentebb mentem. Kezdtem feleslegesnek érezni az aggodalmamat. Michael már mellettem volt mikor levettem a cipőmet.

- Látod, még mindig élsz.

- De meddig? – kacagtam el magam.

- Az majd kiderül.

- Jaj, tényleg most akkor játsszam el a hisztis barátnőt vagy így is eléggé utálnak?

- Így is eléggé utálnak. - súgta a fülembe és megfogta a kezem. Én persze egyből elrántottam, mert ezt mondta. Pontosan tudtam merre kell mennem az étkezőig, de őt ez teljesen hidegen hagyta úgy kaptam az útbaigazításokat, mintha egyszer sem jártam volna ebben a házba. Ahogy közeledtünk a célhoz nőt a hangzavar is, és a szívverésem is felgyorsult.

- Sziasztok! – emelte fel a hangját Michael mellettem, mire mindenki elcsendesedett. Vagy húszan lehettek az asztal körül és mind engem néztek, ami igen frusztráló volt. Michael bemutatott mindenkinek, de egy nevet se tudtam megjegyezni. Nem értettem miért vagyok ideges ennyire az egy dolog, hogy nem szeretek idegenek között lenni, de ennyire nem szokott zavarni. Egy kedvesen mosolygó hölgy felállt és hozott nekem egy terítéket Michael terítéke mellé. Minél hamarabb próbáltam elvegyülni köztük, az egyetlen szerencsém, hogy pont Luke mellett ültem, aki biztatóan mosolygott rám. Éhes voltam, de nem mertem hozzá nyúlni semmihez, inkább beszélgetésbe elegyedtem Luke-kal, míg Michael jóízűen beszélgetett a családjával tudomást sem véve rólam. A vacsora nagy része így telt el, amit nem igazán bántam. Egyszer kétszer Calum-ra néztem és mit ne mondjak nem éppen szép pillantásokat kaptam vissza. A desszert elfogyasztása után, ami különb féle sütemények voltak a gyerekeket, azaz mindet átzavarták egy másik szobába. Mindenki egyszerre pattant fel és kezdet átszaladni a nappaliba. Igazat meg mondva nem nagyon tudtam mit kellene tennem, Michael felkapta a kishúgát Lisa-t és vele együtt szaladt. Én szépen lassan indultam el, mire oda értem mindenki kényelembe vágta magát és a dvd-ket nézegettek.

- Reszkessetek betörők! – kiabálta be valaki.

- Nem az olyan uncsi inkább legyen a Grincs. – vetette fel nevetve Lisa.

- Mert az nem uncsi? – háborodott fel egy számomra úgyszintén idegen, nálunk pár évvel fiatalabb srác, aki nagyon hasonlított Ashton-ra. Ez a vita még egy jó ideig eltartott, én pedig jobbnak tartottam nem részt venni benne.

- Amúgy te ki is vagy? – terelődött rám a szó a nagy vitába.

- Elisa – jelentettem ki.

 Az tudom, mert Mikey mondta, de ki vagy és mit keresel itt nem mintha zavarnál, csak úgy kérdem. Legyek magabiztos. De miben? Mit kellene mondanom?

- A srácok egyik közeli ismerőse vagyok. – hírtelen ez tűnt a legértelmesebbnek, ami Michael-nek nem nagyon tetszett.

- És ezért vagy itt nálunk Szenteste? Nincs jobb dolgod, mint velük tölteni? – mintha egy kihallgatáson lennék, miért nem lehet inkább valami szar filmet nézni és békén hagyni? Na ha ezt hangosan mondtam volna ki, lehet még jobban elástam volna magam.

- Oh, te ostoba ő a tesóm csaja, erre tényleg ilyen nehéz volt rájönni? – elég meglepő volt Lisa kijelentése, de bevált mindenki elkezdett nevetni és viszonylag feloldódott a hangulat. Végül mégiscsak a Grincs-et indították el.

A csapat három részre volt felosztva. Azok, akik a kanapén ültek vagy feküdtek, akik a kanapé előtt ültek vagy feküdtek, vagy akik egy, egy fotelbe ültek vagy feküdtek. Én a kanapé előtt ültem Michael mellett és az ölembe pedig Lisa feküdt. Nem emlékszem mit mondott Michael, öt vagy hat éves. De korához képest nagyon értelmes kiscsaj, a szeme ugyan olyan gyönyörű zöld, mint a testvéréé, a haja pedig világos barna és a derekát veri. Szó mi szó nagyon szép kiscsaj.

A film végére Lisa elaludt a lábamon, amit már nem nagyon éreztem, de inkább meg sem mozdultam, nehogy felkeljen. Nem ő volt az egyetlen, aki kinyúlt a filmen. Körbenéztem és társaság java része aludt bele értve Michael-t is. Pontosítva csak én voltam ébren és Calum. A lehető legóvatosabban emeltem fel Lisa-t és tettem le egy üres helyre a kanapén. Leporoltam magam és úgy döntöttem haza megyek. Nyomtam egy puszit Michael arcára és elindultam az ajtóhoz. A cipőmet húztam mikor Calum lépett be az előtérbe. Ránéztem, majd folytattam a cipőm felvételét, s próbáltam nem tudomást venni a jelenlétéről.

- Elisa.

- Mond. – nem tudom miért, de annyira nem érdekelt. Lehet, hogy azért mert le szajházott vagy csak úgy unszimpatikus.

- Szeretnék bocsánatot kérni. – na, erre a kijelentésre már ránéztem. Azt hittem most jön az, hogy mekkora szemét vagyok, és mit keresek itt, de erre a kijelentésére nem számítottam.

- Hát izé.. köszi. – na, igen nem ez volt életem legértelmesebb válasza, de sokk alatt voltam és csak ez tudtam produkálni.

- Boldog karácsonyt! – odalépett mellém és megölelt. Én pedig megmerevedtem, eltelt pár másodpercbe, míg rájöttem, hogy viszonoznom kellene ezt a gesztust.

- Neked is. – még mindig ölelt, ami már elég kellemetlen volt nekem. Megpróbáltam kiszabadulni a karjaiból, de olyan nagy karjai vannak, hogy bele telt egy időbe. Utána kikísért és fogott nekem egy taxit.

A taxiban jött rám a fáradtság, elég hosszú napom volt, és tele volt izgalmakkal. Ha valaki reggel azt mondta volna nekem, hogy szerenádot fogok kapni, és pont tőle, akkor valószínűleg az arcába csapom az ajtót és kiröhögöm. De megtörtént és most visszagondolva nem is volt olyan rossz. A szívemben lévő üresség kezdett megszűnni, lehet, hogy visszatérek végre a boldogabbik énemhez. Mikor a sofőrt fizettem a szemem a műszerfalon lévő órára tévedt. Mindjárt tízenegy óra. Csak reménykedni mertem, hogy a srácok még ébren vannak és még esetleg Grace is ott van.

Bejött. A srácok a nappaliba voltak és még csak most bontogatták ki a még meglévő ajándékokat. Grace pont az én ajándékomat csomagolta kifele, nem úgy, mint Steen, sokkal kulturáltabban. Ledobtam a kabátomat a szobámba és odaültem melléjük.

- Köszike! – ugrott a nyakamba.

- Reménykedtem ebben a reakcióba.

- A te ajándékaid ott vannak. – Tayler a kanapéra mutatott, ahol három kisebb nagyobb doboz volt egymás mellett. Én hanyagoltam a kultúrát és csak úgy letéptem a csomagolást.

- Imádom. – jelentettem ki. Az egyikben, amit valószínűleg Grace-től kaptam, egy faládika volt telis tele ékszerekkel. A másik egy pulóver volt, amin egy gitározó lány volt, akinek nem látszott az arca és felette egy felírat „Music is my life!”. A harmadikban pedig, ami minden valószínűség szerint Steen-től kaptam a kedvenc édességeim voltak, amiket csak Angliában lehet kapni és egy notesz, amibe valószínűleg az új dalaim fognak kerülni.

- Na, most, hogy te is megkaptad az ajándékaidat és mindenki teli ette magát meséld csak el mi történt , míg nem voltam itt, mert a srácok elmondták, de szerintem egy kicsit kiszínezték a dolgokat. – elmeséltem neki az egész történetet teljesen addig, amíg be nem ültem a taxiba.

- Ez olyan romantikus, nekem senki sem csinált még ilyet. – jegyezte meg Grace.

- De én meg is szenvedtem érte és a végén a dicső lovagom elaludt a rajzfilmen.

- De elvitt a családi vacsira, mindegy az a lényeg, hogy szerencsés vagy, hogy ilyen udvarlód van. – az udvarló szón elgondolkoztam, nekem nem udvarolt Michael, sőt meg se kért, hogy legyek a barátnője, tehát még nem vagyok az. Csak csókolóztunk. Ez egy remek lehetőség, amivel szekálhatom majd.

- Igazad lehet. –tértem vissza a való világba.

- Még csak éjfél! Mit csináljunk?- kérdezte Tayler, aki a beszélgetés közben lelépett és négy bögre forralt borral tért vissza közénk.

- Mi is nézhetnénk valami karácsonyi valamit. – semmi kedvem nincs a karácsonyhoz, még mindig nem rajongok annyira érte, mint a szobában mindenki.

- Vagy nézhetnénk valami olyat, ami nem karácsonyi. – vetettem fel az ötletet, ami nem nyerte meg az emberek tetszését. Míg itt újra elkezdődött a vita, mit is nézzünk, a telefonom folyamatosan rezget a zsebembe. Három új üzenetem jött csak úgy a semmiből. Michael felkelt ezzel tisztában vagyok, mert a három lassacskán nőt, még meg se tudtam nézni máris hatot mutatott a telefonom. Nem sok hiányzott, hogy ki ne kapcsoljam, de inkább visszafogtam magam. Az üzenetek rövidségéből arra mertem következtetni, hogy egy kicsit álmos a gyerek és a helyesírásával is voltak problémák. Az üzenetek összefoglalva annyit tartalmaztak, hogy miért mentem el, miért nem keltettem fel és, hogy hiányzom neki. Nem igazán vagyok az a túl nyálasan romantikus fajta, ezért nem tudtam mit írjak neki vissza. Próbálkoztam a lehető legnormálisabban visszaírni. „Bocsi, de nem akartalak felkelteni majd holnap találkozunk” Első ránézésre nem túl szerelmes, de egynek megteszi. Hamar jött a válasz rá. „ Én foglak kelteni”. Erre már nem reagáltam, de kíváncsian várom, mit fog szólni, mikor Grace-t találja majd az ágyamban mellettem. Visszacsúsztattam a telefont a zsebembe és kíváncsian vártam milyen filmet indítottak el. Bele-bele szürcsöltem a forralt boromba, míg gondolkoztam. Egy viszonylag karácsonyinak mondható filmet választottak, amit nagyon szeretek az első Harry Potter-t. Ami durván egy jó két órás film, felálltam és kihoztam a takarómat, mert kezdett fázni a lábam. Igen a többiek lusták voltak ugyan ezt megtenni, ezért az én kis takarómat rabolták el, nem lett sokkal jobb, de mivel én voltam középen boldogan jelenthetem ki, hogy én voltam a leginkább betakarva. Elég jól bírtam és szokásomhoz híven, pont a legvégén aludtam el, az a jelenet még megvolt mikor sakkoztak, de utána semmi.

Édes férfi parfüm illatra keltem fel és, hogy valaki puszilgat. Kinyitottam a szemem és egy piros hajú srác feküdt mellettem a földön. A többiek valószínűleg bementek a szobákba, engem pedig kint hagytak, na szép.

- Remélem Grace-t is így keltetted fel. – mosolyogtam rá kicsit még kábán.

- Nem az egy kicsit extrémebb volt, amiért hozzám vágott valami kemény dolgot. Legközelebb szólhatnál, hogy nem te vagy az ágyadban. – felültem, miközben elmesélte hogyan is kelltette fel Grace-t.

- Ha engem keltettél volna így lehet,hogy rosszabbul jártál volna.

- Akkor lehet még jobban jártam, mit fogsz ma csinálni?

- Fogalmam nincs, kipaterolom Grace-t a szobámból és valószínűleg megpróbálom átaludni a karácsonyt. – magyarázom neki, miközben a konyha felé haladok.

- Hogy lehet átaludni a karácsonyt? – nézett rám furán.

- Hidd, el én nagyon jó vagyok benne, meg is mutatom mihelyst ittam egy kávét. – felült a konyhapultra és onnan leste mit csinálok, mintha sose látta volna még, hogyan csinálnak kávét.

- És mi van, ha nem hagylak aludni?

- Akkor fejbe csaplak, mert mit akartál csinálni? – nem éreztem túl nagy különbséget most, hogy együtt vagyunk, Pontosan ugyanúgy viselkedünk egymással, ahogyan egy hónappal ezelőtt.

- Hát a család ma repül vissza, kikísérjük őket utána pedig fogalmam nincs még, de biztos nem fogunk aludni.

- Tedd ezt. – nyomtam a kezébe a bögrét és felültem mellé a pultra.

- Most jut eszembe lesz egy karácsonyi buli szerűség nem is tudom kinél, elmehetnénk oda.

- Engem nem vonz az ilyen dolog, de te menjél nyugodtan. – felhajtotta a bögre tartalmát, leugrott a pultról és a lábamnak támaszkodott.

- Ne legyél, már ilyen passzív, végre együtt vagyunk. Élvezzünk ki minden percet és bulizz velem. Elmehetünk bárhova ahova akarsz, miénk az egész nap.

- Igazából nem vagyunk együtt. – vetettem fel neki.

- De.. Együtt vagyunk! – nézett rám komolyan.

- Ha szakszerűek akarunk lenni, akkor nem, mert meg se kérdezted akarok-e lenni a barátnőd és nem is randiztunk. – megittam az utolsó korty kávémat, és én is leszálltam a pultról.

- Azt hittem téged nem vonzanak az ilyen dolgok. – húzta fel a szemöldökét.

- De lányból vagyok.

- Fel sem tűnt. – hasba vágtam ezért a kijelentéséért. Megindult az ajtó felé majd el is tűnt. Nem is mondott semmit csak lelépett. Pillanatok múlva megcsörrent a telefonom.

- Hova mentél? – vettem fel.

- Öltözz fel valami szépbe és kényelmesbe.

- Mert? Aludni jó a pizsamám is.

- Elviszlek az első randinkra. – nem is tudtam mit mondani, mert rám csapta a telefont. Kinéztem az ablakon ő pedig épp elfele szaladt isten tudja, mire készül. Végig néztem magamon, még mindig a tegnapi szerelés volt rajtam. Ha ki akarom tenni a lábamat, le kell zuhanyoznom, ezért egyből a fürdő- szobát céloztam meg, végig azon gondolkozva merre fogunk menni. Próbáltam az ő fejével gondolkodni, de ez egy igen nehéz feladatnak bizonyult.

Gyorsan lezuhanyoztam, nem tudtam mennyi időm van, hajat nem is mostam pedig ráfért volna egy mosás. Berontottam a szobámba, Grace az ágyon feküdt keresztbe fején a kispárnám. Próbáltam halk lenni és nem felkelteni. Csak felkaptam a farmeremet és már ki is jöttem. A karácsonyi ajándékomat vettem fel. Nagyon szeretem a kapucnis pulóvereket, nagyon kényelmesek. Nem telt el egy fél óra mire teljesen elkészültem. Még tíz percet vártam rá mire sikeresen megérkezett kezében egy csokor kék rózsával.

- Mi van nem volt vörös rózsa?

- Nem akartam lehetőséget adni neked egy újabb poénra a hajszínem miatt. – kacagott és a kezembe nyomta a virágcsokrot.

- Pedig biztos ki találtam volna valami nagyon jót. – megcsókoltam, majd elindultam keresni egy vázát. Igazából még ebben a házban sosem láttam vázát, és nem is találtam most sem ezért teli engedtem a konyha csapot vízzel és abba állítottam bele a rózsát.

- Készen állsz életed legjobb első randijára?

- Kétlem, hogy túl tudsz tenni az első randimon. – felvettem a kabátomat és neki vágtunk a nagyvilágnak, közben elmeséltem neki az legeslegelső randimat. Még kilencedikes voltam mikor az egyik évfolyamtársam elhívott randira. Nagyon izgatott voltam és fogalmam sem volt, hogy kell viselkednem. Nagyon izgultam, mert akkor még ennyire se voltak barátaim Steen-t még nem ismertem és a volt osztályom minden egyes tagját utáltam. Eljött elém a házunkhoz, én próbáltam a lehető legcsinosabb lenni az összes dolgot, ami szebbé tehet, felvettem, tényleg nagyon vicces volt. Elmentünk csónakázni egy közeli tóhoz. Én akkor viseltem életemben utoljára szoknyát. Beültünk a hajóba és beevezett a tó közepére, minden teljesen normálisan ment, beszélgettünk és nevetgéltünk, majd meg akart csókolni. Nagyon féltem nem tudtam mit tegyek. Tényleg nagyon ideges voltam, és mindenem remegett. A többi dolog már pillanatok alatt történtek jobbra dűltem, jobban, mint kelletett volna. Bele estem a vízbe. Nagyon ciki volt, a srác pedig kiröhögött. Kimásztam a vízből és csurom vizesen egyedül sétáltam haza, mindenki hülyének nézett, és másnapra az egész iskola tudta, ami igazából nem rontott az imadzsemen, mert nem is volt olyanom.

- Ne nevessél már! – löktem meg. Fogalmam nem volt merre megyünk csak sétáltam mellette és meséltem a történetet.

- Megnéztelek volna olyan idősen, és csupa vizesen is. Volt alga a fejeden?

- Nem szeretnék róla beszélni jó? Amúgy hova megyünk? – érdeklődtem kíváncsian. Az órájára pillantott majd rám nézett.

- Nem szeretnék róla beszélni. – átölelt azokkal a hatalmas kezeivel. Hosszú utat tettünk meg mire megérkeztünk az állítólagos célunkhoz. Egy hatalmas szürke épület előtt álltunk meg, körülötte nem voltak bérházak se üzletek. Körbenéztem és még emberek se mászkáltak az utcán, akkor kapcsoltam, hogy karácsony első napja van. De akkor mi lesz nyitva?

- Remélem, nem akarsz megölni? Steen tudja, hogy veled jöttem el. – komolyan fogalmam nem volt, milyen randi helyszín lehet egy elhagyatottnak látszott ház.

- Túl híres vagyok hozzá, hogy lecsukjanak. – kacsintott rám. Elindultunk az ajtó felé, érdekes érzések kavarogtak a gyomromba. Belépve még mindig az elhagyatott ház érzetét keltette. A falakról a fehér festék már kopott lefele és helyenként egy-egy csokis papír vagy újságpapír hevert összegyűrve. Szorosan Michael-hez bújtam és vártam, hogy valaki előugrik egy baltával a kezében.

- Egyáltalán,honnan ismersz ilyen helyeket? – vetettem fel.

- Itt szoktam megölni a barátnő jelöltjeimet. Sajnálom drágám, te lettél a következő áldozatom.

- Simán legyőzlek egy verekedésbe, úgyhogy neked kellene félned. – húztam ki magam, de még mindig nem engedtem el őt, kellett az a biztonság, amit ő nyújtott nekem.

- Két fejjel magasabb vagyok, és izmosabb is nálad. Nem kérdéses, hogy én győznék. – beszélgetés közben megérkeztünk egy ajtóhoz. Mint egy igazi úriember nyitotta ki előttem az ajtót. Beléptem a szobába, nem voltak ablakok, amik beengedték volna a téli nap sugarait. Így az egész szoba sötétségben úszott. Becsukódott mögöttem az ajtó és már végképp semmit sem láttam. Hátra fordultam és próbáltam megkeresni Michael-t, de nem találtam csak a falat. Már az ajtót sem találtam. Michael nevét kezdtem suttogni.

- Michael, ha megijesztesz, leütlek az első dologgal, ami a kezem ügyébe akad. – egy ideig nem kaptam választ. Ott álltam a nagy sötétségben , és vártam mi sül ki ebből.

- Próbálj egy kicsit ellazulni. Nem kell mindig rosszra gondolni, ha rólam van szó. – a hangja a terem másik végéből jött. Megpróbáltam a fal mentén oda jutni, de valami nagy szerkezet az utamat állta. Kezdtem magam egy horror filmben érezni magam.

- Michael én nagyon romantikus tudok lenni, de kezdek félni. – kimondtam és hirtelen nagy fényözön támadta meg a szemem. Olyan volt, mint a fogorvosnál a vakító lámpák. A kezemet a szemem elé tettem, nem álltam készen ennyi fényre hirtelen. Lassan kezdte megszokni a szemem a világosságot. Az első biztos dolog, amit ki tudtam venni az Michael rikító haja volt. Utána már szinte mindent láttam, és a lélegzetem is elállt. Egy parkban voltunk, ahol két-háromcentis hó fedett mindent. Minden teljesen élethű volt a fák a bokrok és minden más, ami egy parkban szokott lenni, még egy kis patak is volt ott, ami átszelte a parkot.

- Egy forgatási helyszín. – jelentettem ki és a szám elé kaptam a kezem. A látvány leírhatatlan volt. Közben Michael elindult felém.

- Na, megfelel első randinak? – még mindig sokk alatt voltam, elindultam felé és a nyakába ugrottam.

- Igen! – azt hittem felborulunk, de nem sikerült. Megcsókoltam, hogy igazán romantikus legyek.

- Én pedig elég romantikus voltam? – kérdeztem tőle, még mindig a nyakában voltam. Nem is szándékoztam leszállni innen, olyan jó érzés volt itt tudni mellettem, ilyen közel.

- Mind ketten kitettünk magunkért úgy hiszem. – elég bizonytalanul, de elindult az egyik pad felé. Nem hiszem, hogy túl könnyű vagyok, de ebben a helyzetben egy kicsit sem zavart. Nagy nehezen sikerült úgy leülnie, hogy én még mindig az ölébe voltam.

- És most mit fogunk csinálni? – kíváncsiskodtam. Hátra fordult és felmutatott az emelvényre ,ahol minden féle technikai ketyerék voltak. Néztem, mit ismerek fel és megláttam egy projektort világítani.

- Filmezés a parkban, ahol hó van és mégis meleg. Csodás dolgokra vagyok képes. – büszkélkedett. Nem tudtam betelni vele, és az édes ajkaival, legszívesebben egész nap csak csókoltam volna.

- Már csak valami kaja hiányzik. – kötekedtem, mert végül is ez vagyok én. Az a csaj, aki mindenbe beleköt. Nem telt el egy fél perc és kinyílt az ajtó, amin az előbb mi jöttünk be. Ash lépett be rajta egy kosárral.

- Haver nem vagyok futárszolgálat legközelebb, ha ilyen ötleteid vannak, szervezd meg magadnak. Amúgy, szia Elisa. – akaratlanul is elnevettem magam és Michael vállára tettem a fejem. Elég kényelmetlen lehetett neki ide jönni, csak, hogy mi együnk. Az sincs kizárva, hogy Michael keltette fel, mert még nagyon álmos feje volt.

- Szia. – köszöntem neki, de a fejemet még mindig nem emeltem fel a válláról. Nem akartam a szemébe nézni.

- Jövök neked eggyel.

- Nem eggyel vagy öttel minimum. Amúgy a család repülője ötkor indul, ha nem megterhelő feladat és ráértek eljöhetnétek elköszönni tőlük. – basszus, tényleg arról meg is feledkeztem, hogy neki még ki kell kísérnie őket. De még van négy és fél óránk, abba simán belefér egy hosszú film is.

- Ott leszünk. – jelentette ki Michael. Ashton letette a kosarat mellém, majd lelépett.

- Ez cikki volt. – emeltem fel a fejem és néztem a szemébe.

- Miért lett volna az?

- Mert.. Nem tudom csak az volt.

- Tudnád én hányszor segítettem ki őt.. – elképzeltem a jeleneteket.

- Mindig ide hozzátok a csajaitokat?

- Nem! Te vagy az egyetlen, és valószínűleg az utolsó, mert aki ide beengedett egy kicsit csípős kedvében volt. De teljes mértékben megérte a kockázatott. – a hajamba túrt és magához húzott. Egyik kezével a hajammal játszott, a másikkal pedig a derekamat simogatta. Olyan érzésem volt, mint amikor valami nagyon finomat eszünk és nem tudunk betelni vele. Pontosan ugyan így éreztem ,nem tudtam betelni vele, én is bele túrtam a piros hajába és élveztem a pillantott. A csók közben a keze egyre fentebb csúszott. Már a pólóm alatt volt a jéghideg keze, amitől kirázott a hideg, de nem zavart. Mikor már a keze elérte a melltartóm csatját éreztem, hogy abba kell hagyni. Fájó szívvel vettem el az ajkaimat az övéről.

- Filmezni jöttünk, nem?

- De! – lemásztam róla, hogy fel tudjon állni és el tudja indítani a filmet. Addig én bele kukkantottam a kosárba. Minden féle jó dolgok voltak benne, amik valószínűleg a tegnapi vacsorából maradtak ki. Az ételek láttára megéheztem. Michael még fenn piszkálta a technikát, én pedig neki álltam enni. Sunyiban ettem a finom rántott húst hozzá rizskása volt a dobozban és kukoricasaláta. Életmentő volt ez a falatnyi mennyország.

- Héé ne edd meg a kaját nélkülem! – kiabált le az emelvényről.

- Nem tudom, miről beszélsz. Mikor indítod már a filmet? – tereltem el a témát, és bekaptam az utolsó falatot is, ami a dobozban volt.

- Segíthetnél. – dünnyögve, de felálltam, és felmásztam a létraszerű lépcsőn. Arrébb nyomtam és megnéztem a laptopot.

- Ohh, te zseni gyerek. Nem dugtad össze a gépet a projektorral így nehezen lesz kapcsolat köztük.

- Tudtam, hogy össze kell tenni, csak kíváncsi voltam te észre veszed-e. – ölelt át.

- Jah, gondolom. – toltam el magamtól. Sikeresen összetettem minden vezetéket és el is indítottam a filmet, ami igazából mese. Az öt legenda. Hallottam már róla, de sose vonzott annyira, hogy meg is nézzem. Lemásztunk és visszaültünk a padra. Olyan volt, mintha moziba lennénk.

- Megetted az összes húst? – zavarta meg a koncentrációmat.

- Lehetséges, de csak a rántottat a sült húsból nem ettem. – magyaráztam neki, miközben még mindig a mesét néztem. Nagyon megfogott. Úgy néztem végig az egészet, hogy nem is figyeltem Michael-re.

Mikor vége lett a filmnek oda fordultam hozzá, de még mindig evett.  

- Nem fogsz kiférni az ajtón. – nevettem el magam.

- Kiütjük a falat. – mondta teli szájjal, nagyon gusztusos volt. Látszott a félig megrágott rakott tészta a szájában. Az órára pillantottam, ami már majdnem négy órát mutatott. Michael felé fordítottam a telefont.

- De még nem is ettük meg a sütit. Ash anyukája csinálja a világ legfinomabb sütijeit.

- Még fér beléd bármi is?

- Még rengeteg minden fér belém, a gyomrom egy fekete lyuk. – kikaparta a dobozban maradt tésztát és nyúlt volna a sütikért, de rácsaptam a kezére.

- Ha azt el kezded enni, el fogunk késni. – bevágta a dúrcát ,de abba hagyta az evést. Össze- pakoltam amíg ő kikapcsolta a gépet. Nem tudom, miért telt olyan gyorsan az idő. Még az előbb volt dél aztán máris négy óra. Gyorsra fogtuk a tempót, próbáltunk rendet hagyni magunk után. Lekapcsoltuk a világítást és már el is mentünk.

- Nagyon jó nap volt, köszönöm.

- Még nincs vége. Este bulizni megyünk. – nem szeretem a bulikat. Hangulatom sincs hozzá, de olyan vidámnak látszik, nem akarom elrontani a kedvét.

- Mikor? – próbáltam, úgy tenni mintha érdekelne is.

- Nyolcra kell ott lennünk.

- Akkor én most haza megyek és értem fordultok, az úgy jó?

- Nem, most eljössz velem a reptérre.

- Nem sok kedvem van, inkább átöltöznék és pihennék egy kicsit. – nem hatotta meg a dolog. El volt döntve, elkísérem a reptérre. A családok magánrepülővel mentek vissza Ausztráliába. Próbáltam háttérbe maradni, de nem nagyon sikerült. Mindenki oda jött hozzám is, mintha ismernének, kellemes ünnepeket kívántak és meg is pusziltak. Lisa a fülembe súgta, hogy vigyázzak a bátyjára. Mindenki felszállt a gépre és a létszám lecsökkent öt főre. A repülőtértől már kocsival mentünk tovább. Sikerült rábeszélnem Michael-t, hogy tegyenek ki a szállodánál, mert ha olyan helyre megyünk ahol sok ember lesz, akkor át kell öltöznöm. Megbeszéltük, hogy fél nyolcra legyek ott náluk teljes harci öltözetben.

XIII. Rész

Sziasztok!Ezzel a "kis" résszel szeretnék mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni. Remélem mindenkinek tetszik majd ez a rész. Jó olvasást! 

Telnek a napok, mindjárt itt a karácsony én pedig semmit sem haladtam előre. Ma jön vissza Jordan Angliából, ez az egyetlen értelmes dolog a hetemben, az összes próbám elmarad, mert a tanárnak most fontosabb dolga volt, mint én. Steen még nem állt rá a munkára teljesen ezért nem ajánlatos hozzá szólni. Ha épp nem a munkába siet, akkor Nadia-val beszélget skypon. Kissé feleslegesen érzem magam otthon ,ezért minden időmet a stúdióban töltöm,  jó kis figyelem elterelés mindenről. Az élet elszalad mellettem, én pedig nem tudom, mit csináljak. Az alvásproblémáim sem javultak, alig alszok három órát naponta, ami a modoromon látszik meg a leginkább. Délután öt van, én pedig ha jól emlékszem reggel tíz óta a zongoraszobában vagyok és gyakorlok. Azt mondta a recepciós Jordan olyan hét fele jön ezért addig nem szándékoztam kimozdulni szobából. Eredetileg már négy napja itt kellene lennie, azaz kedd óta, de mindig közbe jött neki valami, ha ma sem jön, akkor az engedélye nélkül teszem fel a dalokat a lemezemre.

Telnek, múlnak a percek és Jordan még mindig sehol. Ennek annyi haszna volt, hogy van egy szám, amit teljesen egyedül el tudok játszani a zongorán. Próbálom nem folyamatosan az órát nézni, de nem tudok ellene mit tenni. Úgy döntök, hogy maximum nyolcig várok, azaz még egy órát többet biztos nem. Fáradt vagyok, és ha addig nem jön ide, akkor már nem is fog. Holnap pedig nem dolgoznak, se pedig vasárnap, a következő lehetőségem csak hétfő lenne, mert kedden szenteste és elvileg megint el kell repülni. Kezdem, úgy érezni, jobban tudom a programját, mint ő maga.  A zongorázást egy életre meguntam, de még mindig előtte ültem. Alig tudtam leütni egy-egy billentyűt annyira fáradt voltam, mégsem voltam hajlandó elmozdulni előle, kitaláltam, hogy írok egy dalt,, amit zongorával kell kísérni. Majd az ünnepek után. Sose volt nagy karácsonyunk, anya vetettet egy kisebb fát, amit feldíszítettem és körülbelül itt ki is merült a karácsony fogalma. Mindig megkaptam az ajándékot, amit akartam, de egyszer se próbálta elhitetni velem, hogy a Jézuska hozza. Fogta és betette a fa alá, amit nem is bántam sohasem. Az ajándékokkal még mindig bajban vagyok, egy fikarcnyi ötletem sincs, mit vehetnék nekik, bár amennyit mostanság találkozunk,lehet nem is tartunk karácsonyt. Legtöbbször senki sincs otthon mikor haza érek, vagy már alszanak. Két emberrel beszélgetek egy keveset, Grace-el és Johanna-val. Velük se túl sokat, napjaim legnagyobb részét a stúdióban töltöttem, mert akkor csak a zenére gondoltam. Feladtam a zongorázást és gitározni sem volt kedvem már, így végig feküdtem a szobában lévő műbőrkanapén, ami kényelmes volt, ha nem érintkezett konkrétan bőrrel, mert akkor hozzá tapadt. A telefonomat piszkálva feküdtem ott és vártam, hogy teljen az idő. Érdekes dolog, hogy anyám a facebbok-on keresztül beszélget velem, amit sikerült pár nap alatt megszoknom, de az hogy  olyan szleng szavakat használ és „matricákat” küld, azt nem fogom felfogni egy darabig. A fejem felett van a telefonom, nem tudom már, hogy fogni. Valahogy sikerült anyát leráznom, miután elmeséltem neki két oldalban az egész hetemet. Kinyílt az ajtó én pedig ijedtembe elejtettem a telefont, ami homlokon csapott. Szitkozódva keltem fel a kanapéról. Jorden a szokásos ruházatában állt az ajtóban és rajtam röhögött.

- Kösz az együttérzést. – vágom a fejéhez köszönés helyett.

- Neked is, szia Elisa, hallottam napok óta csak rám vágysz.

- Igazából nem rád, csak kell az engedélyed.

- Akkor csak én kellek neked, nem? – néz rám elég érdekesen, amitől még a hátamon is feláll a szőr.

- Fogjuk rá. Meghallgatod, akkor a dalokat vagy már sietsz is vissza nem tudom hová? – felpattantam és elő vettem a laptopomat a táskámból. Elindítom a zenét és végig az arcát figyelem ,minden egyes kis rezzenését figyelem. Annyira idegesítő, hogy sose tudok rájönni mikor mit gondol.

Nem várom meg a véleményét és elindítom a másikat is, amit Tayler-rel énekelek. Az ujjaimat ropogtatom idegességemben, nem tudom tetszett-e neki vagy nem. Vége a számnak és csak ott ül mellettem csendben.

- Ennyire rossz? – mindig a pesszimistán állok az ilyen dolgokhoz, mert akkor csak pozítivan csalódhatok.

- Nem. Mind a kettő nagyon jó, viszont kettő duett nagyon sok lesz az albumra. Egyet tegyél fel csak. – melyiket? Nekem mind a kettő nagyon tetszik, és ha nekem kell döntenem, akkor nem biztos, hogy jól jövök ki ebből az egészből.

- Szerinted melyik a jobb? – valami értelmes választ várnék tőle, elvégre ő profi, tudnia kell melyiket érdemesebb feltenni az albumra.

- Én a Tayler-eset tenném fel, viszont neki is lesz egy saját albuma. Kettőn áll a vásár ,ami biztos, hogy az a dal sokkal jobb, mint a másik, tartalmilag mindenképp. – nem sokat segített, csak elmondta azt ,amit eddig is tudtam. Végre van valami, ami idegesíthet, hogy ennek mennyire örülök.

- Nem sokat segítettél. – jelentem ki.

- Nem az én lemezemre kerül fel. Neked kell döntened. Ha most megbocsátasz, még van két halomnyi papírmunkám, amit reggelig be kell fejeznem. – felállt és kisietett az ajtón. Azért vártam rá, hogy véleményt mondjon és engedélyezze a dalokat. Ennek jól kellett volna elsülnie, helyette választhatok, kit bántok meg és kit nem.

Összepakoltam a holmiimat és elindultam haza. Szinte az egész épület üres volt lehet, hogy csak Jordan lesz itt és a recepciós egész este. Az órámra pillantva pillanatokon belül kilenc óra. Nem mernék rá mérget venni, de ha jól emlékszem ma estére kell mennie Steen-nek. Az agyam lassan kettéválik, egyik a dalokon gondolkodik a másik pedig a karácsonyon. Szerdán lesz szent este, addig be kell szereznem négy ember ajándékát. Már csak jövőre kell bemennem a stúdióba ,úgyhogy lesz időm mindenre. Úgy lépek be a házba, hogy eldöntöttem a holnapomat és a holnaputánomat is vásárlással fogom tölteni, egyedül.

Steen cipője és kabátja sincs itt tehát igazam volt. Tayler kabátja viszont a konyhapulton hever. Levetem jó meleg kabátomat és belépek a konyhába. Megfogom a kabátját és a helyére akasztom. Miután ezt megtettem úgy döntöttem megkeresem Tayler-t beszélhetnékem van és rég nem beszéltem már vele. A nappali üres, és a fürdő is, tehát ha tényleg itthon van, amiről a kabátja árulkodott a szobájában van. Telitalálat!

- Szia, bejöhetek? – nyitom ki normálisan az ajtót. Tayler az ágya előtt a földön fekszik hasán egy köteg papírral.

- Gyere nyugodtan. – mosolyog rám. Leülök mellé és az ágynak támasztom a hátam. Igen sajátos illata van ennek a szobának. Nem mondanám rá, hogy büdös, hanem valami más. A férfi parfüm tömény illata keveredik valami más illattal.

- Dalt írtál? – kérdezem tőle és próbálom kivenni, mi van a papírra firkálva.

- Nem, levelet írnék csak nem nagyon sikerül. – felül, és ő is neki dűl az ágynak.

- Milyen levelet?

- A családomnak, karácsony miatt vettem nekik egy kis apróságot és szeretnék hozzá csatolni egy levelet is, hogy megnyugodjanak, jól vagyok, csak nem sikerül semmi értelmeset összehoznom.

- Nem szoktál velük beszélni? – húzom fel a szemöldökömet.

- De, de nem eleget. Amit nem is bánok, de a karácsony a kedvenc ünnepem, amikor együtt ünneplünk, anya kacsát süt és boldogok vagyunk, még ha csak pár nap erejéig is. – nem bírom nézni, ahogy beszél, és a mosolya lekanyarodik az arcáról. Nem tudom ,mit kellene erre mondanom, és sose vittem túlzásba a karácsonyt, felesleges ünneplésnek  tartottam, amikor egymásnak ajándékokat adunk, de neki nem az. Beszéd helyett inkább átöleltem, ami egy kicsit önző dolog volt tőlem, mert nekem nagyobb szükségem volt rá, mint neki. Nem szívesen, de elengedtem magamtól. Rám mosolygott, amitől nekem is jobb kedvem támadt. Valakinek mosolyt csaltam az arcára, ami mostanság igen ritkán fordult elő velem.

- Régen volt együtt a banda nem gondolod? – felcsillant valami a szemébe.

- Mindenki nagyon elfoglalt, nehéz összeegyeztetni egy időpontot mikor mindenki itthon van, vagy ráér. – magyaráztam neki, mintha csak ennyi lenne az egész.

- Igazad lehet. Mit fogsz ma még csinálni?

- Lezuhanyozok és beülök a tévé elé megnézni milyen borzasztó filmeket adnak.

- Vagy lezuhanyozhatnál és utána elmehetnénk valahova, ha nem vagy nagyon fáradt.

- Én mindig fáradt vagyok, de sose tudok aludni, jó ha hajnali egykor el fogok tudni aludni előbb nem nagyon hiszem.

- Akkor egy óra múlva indulunk. – nem kérdeztem hova. Céltudatosan megcéloztam a fürdőszobát és beálltam a zuhany alá. Megkérdezhettem volna, szerinte melyik dalt kellene feltennem. Próbáltam úgy zuhanyozni, hogy a hajam ne legyen vizes, legalábbis ne annyira, mert nem volt kedvem megszárítani, ha pedig vizes hajjal megyek ki, pillanatok alatt megfagyok. Igen gyors voltam csak ötvenöt perc kellett, hogy elkészüljek. Tayler már az ajtóba várt rám felöltözve. Felkaptam a kabátom és neki vágtunk az utcáknak.

Fel alá sétáltunk. Sok ötlet jött fel. Elsőnek be akartunk ülni egy moziba, de mikor megláttuk mik mennek, inkább elvetettük ezt az ötletet. Felmentünk a városközpontba, és ott sétálgattunk és beszélgettünk. Bár majd meg fagytam nagyon jól esett a kimozdulás. Végig néztük a vásárt is ahol Tayler-nek megtetszett egy feliratos póló. Már ezért megérte, hogy megtudtam mit fogok neki megvenni holnap. Vettünk forró csokit is ,ami tetejére dupla tejszínhabot kaptunk, mert az eladó- lánynak nagyon megtetszett Tayler. Milyen haszna nincs annak, hogy helyes a lakótársad. Órákon át sétáltunk. Éjfél körül értünk haza, igazából  nem néztem az időt ,mert annyira fáradt voltam. Nem kellett esti mesét olvasgatni. Bevágtam magam az ágyba és már aludtam is.

Elégé kifáraszthattam magam, mert nyolcig fel sem keltem. Úgy keltem ki az ágyból, ahogy már hetek óta nem sikerült, kipihenten. Nem tudom miért, de jó kedvem volt. Kimásztam a meleg ágyamból és felöltöztem, felkészültem a legnagyobb hidegre is, két vastag pulóvert vettem fel és a nadrágom alá is felvettem egy harisnyát. Nem volt meglepő, hogy senki sincs még fenn. Steen hajnalba jöhetett haza, Tayler pedig ha jól sejtem délig nem fog kimászni az ágyából.

Zene be, világ ki. Kiléptem az ajtón és neki vágtam a nagy bevásárlásnak. A fülembe közbe szólt a zene. Első dolgom volt megvenni azt a pólót, amit tegnap Tayler kinézett magának. Így hamar le is tudtam az ő ajándékát.  Egyik boltból mentem a másikba, minden kis apróságot megnéztem. Biztos vagyok benne, ha nem szól a zene a fülembe már elüttettem volna magam, de így nyugodt voltam. Nehéz feladat ajándékot vásárolni valami olyan kell, aminek örül és nincs is neki. Minek örülne Steen? Legyen kockás és köze a zenéhez. Vajon mennyire örülne egy skót szoknyának?

Érdekes dolog a hülyeség, mikor a saját gondolataidon nevetsz, ami miatt az emberek hülyének néznek. Most még ez sem zavart, ha már hülye vagyok, legyek vicces hülye. Lassan, de sikerült elfogadnom, hogy nincsenek jó ötleteim, hogy Steen nem örülne a skót szoknyának, Grace pedig egy golflabda szettnek. De nem is akármilyet láttam, hanem olyat, ami sárga volt és smileik voltak rajtuk. Dél körül úgy döntöttem meg érdemlek valami kaját ennyi séta után. Vettem egy hamburgert, majd kerestem egy olyan padot, amire leülhetek. Annyira fáj a lábam, hogy már az sem zavart, hogy a fenekem valószínűleg odafagy a padhoz. Az étel remek energiaforrásnak bizonyult, amit megkoronáztam egy adag, forró kávéval. Elég energiát gyűjtöttem, hogy folytassam az utamat.

Nem hiszem el, hogy még a huszonötödik boltban sem árulnak olyat, ami megfelelő lenne nekik.

Nem sokon múlt, hogy fel ne adjam és vegyek nekik ajándékutalványt, ami elég gáz lett volna. Elsétáltam egy drogéria mellett és majd kiszúrta a szemem az új Lady Gaga parfüm. Grace sokszor beszél róla, hogy imádja a stílusát és a zenéjét is, ez a legjobb ajándék, amit vehetek neki. Konkrétan berontottam a boltba és céltudatosan indultam el a hatalmas pult felé, ami tele volt, Gaga parfümökkel. Levettem a legelsőt és már a kaszánál is voltam. Még egy letudva, már csak Steen ajándékát kell megvennem. Azt hinné az ember, neki a legkönnyebb, de nem igaz. Őt kellene a legjobban ismernem, mégsem tudom eldönteni, mit veszek neki, aminek igazán örülne. Még mindig sétálok és várom az égi jelet ,ami segít nekem dönteni. Az agyamban hülyébbnél hülyébb ötletek futnak végig, amik több óra séta után már kevésbé viccesek. A végtagjaim egyre kevésbé mozognak. Nagyon gáz lenne az ajándékutalvány? Igen az lenne. Kezd besötétedni, én pedig már a halálomon vagyok. Valószínűleg az utolsó pillanatba jutott eszembe egy ötlet.

- Keresnem kell egy antikváriumot! – jelentettem ki hangosan. A helyzet igen kínosnak látszott, . Most bejátszhattam volna, hogy fülhallgatón beszélgetek valakivel, de inkább próbáltam minél hamarabb lelépni onnan. Fogalmam nem volt, merre lehet errefelé egy antikvárium. Próbáltam rájönni magam ,de elég hamar feladtam, így maradt az a lehetőség, hogy megállítok valakit és megpróbálom megkérdezni.  Elsőnek sikerült kifognom egy olyan embert, aki nem is értett angolul, pedig igen angolos feje volt. Nem mernék rá mérget venni ,de mintha olaszul beszélt volna valamit. Még az is lehet, hogy szitkozódott valamit, de semmit sem értettem meg, amit mondott csak kalimpált össze vissza azzal a hatalmas kezeivel. Másodjára sokkal ügyesebb voltam. Olyan emberhez mentem oda, akit hallottam beszélni és értettem is, amit mond. Egy fiatalos nőhöz mentem, aki kedvesen útbaigazított. Nem itt van a közelben ennyit biztosan megértettem. Valahogy úgy hangzott az egész, hogy egyenesem majd forduljon balra ott még egyszer balra majd jobbra és menjen egyenesen egy nagy tábláig, amire az van felírva „szerencse”, ott ismét forduljon le jobbra és meg fogja találni. Megköszöntem és el is indultam magamba ismételgettem az útvonalat. Egy jó fél órás séta volt, de megtaláltam. Az üzletvezető már sepregetett felfele, de még nyitva voltak, így bementem. Tudtam mit akarok és láttam is a bolt túlsó végén a dobozt, ami nekem kellett. Próbáltam a lehető leggyorsabb lenni, hogy ne zavarjak. Sok, nagyon sok lemez van itt és szinte egyik sincs meg Steen-nek. Nagy nehezen a sokat leszűkítettem hat darab lemezre. Ez tökéletes ajándék lesz neki, olyan régi előadók albumai, amiket biztos, hogy szeret. Büszkén léptem oda a kasszához ,és ki fizettem  őket. Egyre sötétebb volt, amit csak a sok karácsonyi lámpa akadályozott meg. Fogalmam nem volt, merre vagyok, ezért próbáltam visszaemlékezni az útbaigazításra és pontosan visszafelé menni rajta. Miután ugyan oda visszakerültem, tiszta sor volt merre kell mennem. Eszembe jutott, hogy taxit hívok, és akkor nem kell gyalogolnom, de egy centem se maradt készpénzben, automatát meg lusta voltam keresni, ezért inkább maradt a gyaloglás.

 Az épület lépcsője olyan volt számomra, mintha üvegszilánkokon gyalogolnék. Minden egyes mozdulatom fájt. Kezemben három szatyorral és a hátamon volt a kis hátizsákom. Az ajtón konkrétan beestem. Egy ícike- picike energiám se maradt, csakis az én puha ágyamra tudtam gondolni. Ledobtam a cipőt a lábamról és megcéloztam a szobámat. Megcéloztam, de nem jutottam odáig, a fiúk a nappaliban épp tévét néztek, és leálltam velük beszélgetni. Próbáltam a lehető leggyorsabbra fogni. Megbeszéltük, holnap veszünk egy kisebb karácsonyfát. Folytattam úti célom a szobámba, a szatyrokat bedobtam a ruhás szekrényem aljába, én pedig végig feküdtem az ágyon. Hiába voltam rettentően álmos, nem tudtam elaludni, ami most a szokottnál is jobban felidegesített. Elkezdtem vergődni, mint egy öt éves. Jó húsz percembe került lenyugodni, bekapcsoltam a gépem és elindítottam egy filmet ,amit már milliószor láttam, hogy halálra unjam magamat. A halálra unom terv be is vált, de az alvás még mindig elkerült. Végig néztem az egész filmet és majd felrobbantam. Másik lehetőség, hogy visszadugom a fülembe a fülest és megpróbálok elaludni rajta. Ez pedig ott akadt meg, hogy egyik számhoz sem volt kedvem, ami épp megszólalt. Valami értelmessel kell elfoglalnom magam. Felkeltem és kinyitottam a ruhás szekrényemet. Lehajoltam és kivettem az ajándékokat, amiket két órával ezelőtt dobtam be. Megkerestem a ragasztót és a csomagolópapírt és neki láttam becsomagolni az ajándékokat. Persze, ha normális dolgot csinálnék, aminek haszna is van, egyből elalszok.

Fájó nyakkal keltem fel a földről. Párnának Tayler karácsonyi ajándékát használtam, amit most moshatok ki a nyál folt miatt. A lábam bele gabalyodott a piros rénszarvasos csomagolópapírba. Igazán jó reggelnek bizonyul, viszont ,akkor ennél már csak jobb lehet. Már csak Tayler pólóját kell becsomagolni mihelyst, megszárad. Attól nem félek, hogy meglátja a szennyes között, mert szerintem azt sem tudja, hogy van olyan. Az ajándékok már megint a szekrényem legalján landoltak, még szerencse, hogy eszembe jutott, hogy a parfüm törékeny és nem úgy dobtam be, mint a lemezeket. Már elég intenzíven süt a nap, úgyhogy olyan kilenc, tíz óra lehet. A fiúk sehol sincsenek, valószínűleg a szobájukba vannak. Így bele gondolva elég lusta bagázs vagyunk, ha időnk engedi, egész nap a szobánkban vagyunk. Bedobom a pólót a mosógépbe és megpakolom még színes ruhákkal így el is tudtam indítani.

Benézek a hűtőbe, hátha találok valami ehetőt, de az egyetlen értelmes dolog, amit találok az a tej. Kieséses alapon ma gabonapelyhet fogok reggelizni. Kiöntöttem a tejet és a pelyhet is mikor kinyílik a bejárati ajtó. Az én két drága lakótársam vállukon egy igen nagy karácsonyfával lépnek be az ajtón.

- Nem úgy volt, hogy együtt vesszük meg? – fájó szívvel és teli szájjal vontam kérdőre őket.

- De, de túlizgatottak voltunk, te pedig a földön aludtál, gondoltuk nem keltünk fel úgyse alszol valami túl sokat. – igazuk volt, ez még se segített, hogy jobban legyek, én is el akartam kísérni őket.

- Viszont cserébe hoztunk neked pék sütit és egy köteg újságot. – leteszik a fát, majd a konyha asztalra dob Steen egy köteg újságot. Rég nem olvastam tini újságot, legtöbbször lényegtelen, vagy valóságtól nagyon eltérő dolgokat írnak, de a reggelihez jó elfoglaltságnak tűnik.

- Lehet, hogy megbocsátok nektek.

- Túl rendes vagy hozzánk. – vág vissza Steen miközben a fát próbálják felállítani.

- Ne élj vissza jószívűségemmel. – kiabálok rá.

- Igaza van, ne légy ennyire öntelt. – kötekszik már Tayler is.

- Hahaha.. Amúgy nagyobb fát nem találtatok? Ha gondoljátok, kérhetünk engedélyt a felső szomszédtól, hogy kifúrjuk a plafonunkat, és akkor közösen lehet egy hatalmas fánk. – a fa igen dús volt és nem csak magas, de szélességre is széles.

- Nagyon jó ötleteid vannak így kora reggel, de inkább egyél.

- Még mielőtt folytatom a reggelimet elárulja valamelyikkőtök mit fogunk a fára tenni? – ezzel a kérdéssel megfogtam őket. Mihelyst sikerült egyenesbe tenniük a fát, indultak is díszeket venni rá. Ahogy kiléptek az ajtón, elkezdtem lapozgatni az újságokat. Sok-sok értelmetlen dolog. Ő összeveszet vele, ő ezt tette a színpadon, ő pedig csináltatott egy tetoválást. Gyorsan és mosolyogva lapozgattam az újságot a huszon hetedik oldalig. A kanál csörömpölve esett ki a kezeim közül. Köpni nyelni nem tudtam csak a képet néztem és a hozzá tartozó cikket. „A 5 Seconds of Summer gitárosára rátalált a szerelem” , és ha ez nem lett volna elég, ott volt egy kép is ami biztosította ezt. A szívem egyre hevesebben vert és nagyon ki akart jönni a helyéről. Levegő után kapkodtam, de hiába, mozdulni sem tudtam, teljesen lefagytam. Örülnöm kellene nem? Ez volt a célom, hogy elfelejtsen és boldog legyen. Nehéz szembe nézni a legrosszabb dologgal ,amit el tudsz képzelni, még a legrosszabb ellenségemnek sem kívántam ezt az érzést, amit akkor éreztem. A szívem egyre kisebb és kisebb darabra tört, míg már nem volt csak az üresség. Nem tudtam letenni az újságot csak olvastam a cikket, és próbáltam elhitetni magammal, hogy ez csak hazugság. De a kép igazi volt, és ez az egész is.

Az ajtó megint kinyílt és a srácok kacagva léptek be két-két szatyor dísszel a kezükbe. Akkor kapcsoltam, hogy mi is van. Fogtam magam és berohantam a szobámba. Hallottam Steen hangját, de nem érdekelt, egyedül akartam lenni és valahogy mégsem. A lényeg, hogy beszélni semmiképp nem akartam, becsaptam az ajtót és elfordítottam a kulcsot a zárba. Beestem az ágyamba, próbáltam nem a képet látni magam előtt, ahol Clifford egy másik lányt csókol.

- Elisa! – dübögött az ajtómon Steen.

- Mi van? – a lehető legbunkóbb voltam, pedig nem neki szántam, hanem magamnak.

- Engedj be. – nem vette magára. Valószínűleg tudja mi a bajom, mert az újságot ott hagytam nyitva.

- Nem foglak! – próbáltam visszább fogni magam, de nagyon nehéz volt. Szét akartam verni valamit, akármit, csakhogy levezessem a dühömet. Felálltam és szembe álltam az ajtóval.

- Kérlek szépen. – hallottam Steen-t, de a szívverésem elnyomta a hangját. Teljes erőmből elkezdtem rugdosni az ajtót. Igazából teljesen tisztában voltam vele, hogy ez az egész csak fölösleges hiszti, de ha nem adom ki magamból a feszültséget, akkor csak rosszabb lesz, mert belülről emészt fel. Miután befejeztem az őrjöngést, az ajtóm alja egy kicsit behorpadt.

- Most már beengedsz? Nem fogok elmenni innen, ha kell, kiszerelem a zárat is az ajtódból.

- Próbáld meg! – elgondolkodtam a dolgon és jobbnak találtam kinyitni az ajtót, de kinyitva hamar rájöttem, hogy nem akarom látni őt és azt a tekintetét, amivel rám néz, engem ne sajnáljon senki sem. Még mielőtt meg szólalhatott volna becsaptam az ajtót, amit egy hangos nyögéssel pecsételt meg.

- Rácsaptad az ajtót a lábamra! – kiabálta.

- Fáj annyira, mint az én szívem? – próbáltam humorosra venni a dolgot, de nem sikerült. Leültem az ágyra és csak bámultam ki a fejemből. Gondolkozol, tehát létezel! Én ezek alapján nem létezek, hosszú percek teltek el én pedig csak a falon lévő hajszálrepedést bámultam,semmire sem gondolva. Miután ezt meguntam, ami még egy jó kis időbe beletelt, úgy döntöttem zenével próbálom meggyógyítani magam.

Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon ölemben a gépemmel, fülemben a fülhallgatóval. Ilyenkor az első dal, amit mindenképp meghallgatok az, az Up in the Air, pontosan elég nagy a hangja, hogy ha akarnék se tudnék másra gondolni, csak is Jared hangjára. Utána már csak sorba jönnek a számok a listán egyik a másik után, közben érzem, hogy az arcomon legördül egy-egy könnycsepp, amiről próbálok tudomást sem venni, ami elég nehéz dolog. Nem tudok magammal mit kezdeni, belülről égetnek fel a gondolataim. Akarva és akaratlanul is csak őt látom magam előtt, majd a kép átmegy abba mikor mással csókolózik. Magam mellé tettem a gépet és csak a zenére koncentráltam, próbáltam minden egyes dalban meghallani a hangszereket és a belső mondanivalóját. Négy vagy öt szám telt el mire elnyomott a kegyetlen álom.

A fejem jobban fájt, mint mikor egyszer full részegre ittam magam Steen születésnapján. A szemem alig bírtam nyitva tartani, de muszáj volt. Felálltam és megközelítettem az ajtót, majd egy egyszerű mozdulattal hátat fordítottam neki.

Nem megyek ki! Határoztam el magamban, minden egyes embert a pokol legmélyebb bugyrába kívánok és látni se bírok egyet se. A kajálást meg lehet oldani, mert a nadrágzsebeimbe mindig vannak cukrok, és ha jól emlékszem még, van vagy két tábla csokim a szekrényemben. Tehát nem a kajálással lesz a problémám, nem is a vízzel, hanem inkább a víz kiürítésével. Elég hosszú ideig képes vagyok vissza tartani, de örökké nem. Majd pisilek üvegbe, de lehet, hamarabb halok éhen, minthogy ez megtörténne. Céltudatosan vágtam magam vissza az ágyba. Most nem volt problémám az alvással, bánatra egyik legjobb módszerem az alvás, most pedig, hogy tudok aludni, napokig bent lehetek az ágyamban és aludhatok.

Pontosan így történt ez két hosszú napig. Na, jó pisilni háromszor is ki mentem, de csak hajnali kettő után mikor már mindenki aludt. Ekkor sikerült egy kis kaját is bepakolnom a szobámba, nem sokat, mert sok nem is volt itthon.

- Ma van Szenteste, ha ma sem jössz ki a szobádból, beköltöztetem az egész karácsonyt a szobádba! – Steen magabiztos hangja keltett fel szépséges álmomból. Felültem és elképzeltem a dolgot. A szobámba egy lépést sem lehetett tenni úgy, hogy el ne essen az ember.

- Érdekes elképzelés.

- Tíz perced van, kitolni a seggedet ezen az ajtón, vagy pórul jársz! – elégé ijesztő hangja volt. Két egész napot és egy felet töltöttem az én csodás szobám magányában. Fájó búcsút kell vennem tőle, pedig olyan szép két nap volt. Fejemre vettem a takarót és megcéloztam az ajtót.

- Jó, de nem csinálok semmit! – ezzel a kijelentésemmel viharoztam el mellette és ültem le a konyha pult mellé.

- A szobádból dögszag árad, nem nagyon szeretném tudni milyen állatka vált az áldozatoddá. – hurrá, Tayler is itt van. Nálam még kora reggel van, de a normális embereknél már délután egy óra.

- Mindenki jobban jár. – nem vagyok képes az értelmes kommunikációra, ez tény. De el kell viselniük, ha mindenképp élvezni akarják a társaságomat. Fejemet a hideg konyhapultra tettem és folytattam az önsajnálatomat. Közben a férfiak mellettem intenzív beszélgetésbe merültek a mai vacsorát illetően. Tayler felvetette a pizza ötletét, amit Steen egyből elvetett, mivelhogy az nem karácsonyi koszt. Ezért maradtak a sült kacsánál, amit Steen fog elkészíteni. Rám valami saláta készítést bíztak, amit nem éreztem feladatomnak, mert nem vállaltam el, tehát ha nem csinálom meg, nem vonhatnak kérdőre. Minden feladat alól ki lehet bújni valahogy csak meg kell találni azt a bizonyos kiskaput.

- Grace is átjön vacsorára, most elmegyünk, bevásárolunk mindent, mire haza jövünk öltözz fel valami normálisba. – adta ki az utasítást az én legjobb barátom.

- És fürödj is meg. – tette hozzá Tayler.

- Nem vagytok a szüleim.

- Maximum két órád van, drágám én a helyedben sietnék. – ezt a kijelentést egy kézlegyintéssel tudtam le. Az ajtó csukódása után egy belső hang tört fel nagyon mélyről. Az a belső hang arra késztetett, hogy próbáljak normális emberként viselkedni, legalább ma és utána folytathatom a világ utálatot.

Minden energiámat összeszedtem és felemeltem a fejemet. Ledobtam a takarómat magamról és becsoszogtam a fürdőbe. A tükör előtt megállva a látvány nagyon kiábrándító volt, az ogre hozzám képest világszépség. Gyors tempóban engedtem tele a fürdőkádat meleg vízzel és feküdtem bele. Nem olyan, mint a meleg takaróm, de a semminél mégis jobb, de innen is ki kell szállni. Miért nem lehet megállítani az időt?

A ruhatáram nagyobbik százaléka nem volt épp jó illatú ezért maradtam a PATD pólómnál és egy bemelegítőnél. Mire sikerült egy normális kinézetet magamra erőltetni a fiúk is megérkeztek.

- Látod, megy ez neked, csak kényszeríteni kell. – kacsintott rám Tayler.

- Ha nem kíméltek meg a beszólásaitoktól vissza is mehetek a szobámba.

- Új külső, ugyan az a depis csaj. – elindultam a szobám felé, bebizonyítva tényleg bemehetek, ha csak szekálni tudnak, de nem engedték. Már négy óra volt és semmi nem volt kész az ünnepi vacsorához. Tayler elkezdte darabolni a zöldségeket, Steen pedig a kacsa takarítását. Hű maradtam magamhoz és a telefonommal a kezembe leültem a konyha sarkába, és ez így ment még másfél hosszú óráig. Az idő egyre lassabban telt, én pedig már nem tudtam mit csináljak magammal, ezért muszáj voltam megcsinálni a salátát. Nem nehéz feladat feldarabolni pár szem paradicsomot és lilahagymát nekem mégis sikerült megvágnom az ujjamat. Az össz-vissz csak húsz perc volt. Még mindig csak hat óra, Steen berakta a kacsát a sütőbe tehát már senki sem csinál semmit, mert mindenki a kaja elkészülését várja.

- Remélem, nem ebben akarsz vacsorázni. – mutatott végig rajtam Steen. Ha nem kötne belém, akkor lehet bele is halna.

- Ha jól tudom, nem a királynőt várjuk vacsorára, úgyhogy de.

- Most komolyan mi bajod van? Tudjuk megviselt, hogy mással láttad, de ezt akartad. Adtunk neked két napot, hogy gyászold a nem létező kapcsolatodat vele ,de vissza térhetnél a valódi önmagadhoz, kezdlek unni.

- Muszáj, leszel megszokni, mert eszem ágában nincs másképp viselkedni. – tudattam vele a tényt.

- De nem azt akartad, hogy elfelejtsen?

- De.. vagyis nem.. nem tudom.. lehet. – nem tudtam mit mondani, minden szó olyan hülyén hangzott. És már megint ott voltam ahol tegnapelőtt, hogy rá gondolok. Eddig sikerült elrejtenem a képét, de már késő.

- Akko menj és beszélj vele. – szinte már kiabált ,és a feje is kezdett hasonlítani a piros pólójához.

- Biztos, hogy nem.

- Hogy mindig nekem kell megmentenem a hatalmas segged a szartól. – felkapta a kabátját, és elviharzott. Az agyam nem volt képes felfogni semmit, amit az előbb beszéltünk, úgyhogy nem foglalkozva semmivel folytattam semmit tevésem, miközben Tayler már a terítékek elhelyezésénél járt.

- Elisa! – lépett be kiabálva Steen az ajtón, a lépett be enyhe kifejezés, inkább rontott be. Azt hittem megáll a szívem úgy megijedtem.

- Mondjad! – felálltam és oda siettem mellé, azt hittem rosszul van, de nem volt semmi baja. Megfogta a kezemet és a nappali felé húzott.

- Kint baleset történt, látnod kell. – és már a teraszon voltam. Nagyon nagy dolog történhetett, ha ennyire meg kell néznem. Kihajoltam és mindent szemügyre vettem, de semmit sem láttam. Nem értettem mire ez a nagy felhajtás. Még egy ideig bámultam a nagy semmit, majd mikor már kezdtem fázni, úgy döntöttem vissza megyek. A kilincset megpróbáltam lenyomni, de nem sikerült, zárva volt. Elkezdtem dübögni, de csak Steen vigyorát láttam, és ahogy az ajkai a „szeretlek” szót formálják. Nem nagyon értettem, mit akart ez jelenteni, de nagyon nem tetszett a dolog. Kezdtem nagyon fázni, de az ajtó még mindig zárva volt. Kiabáltam, hogy miért zártak ki, de egyik sem méltatott válaszra csak mosolyogtak. Körül néztem, hátha találok valami tárgyat, amivel betörhetem az ablakot, de semmi sem volt az erkélyen. A nagy keresésben gitárhúrok hangjára lettem figyelmes. Lassacskán kezdett összeállni a dolog, Steen kirohanása, kizárás az erkélyre. Félve közelítettem meg a korlátot reménykedve benne, hogy csak hallucinálok, de nem, ott állt a gitárjával a kezébe és énekelt. Próbáltam nem a szemébe nézni, de hetek óta nem láttam és rá kellett döbbennem még mindig rohadt jól néz ki és még mindig piros a haja. Kellet egy kis idő, hogy leszálljak a földre és kapcsoljak. Nem szabad néznem! Maga a látványa is fizikai fájdalmat okoz nekem. A dal sem segített valami sokat, ilyenkor egy normális ember arról énekel, hogy örökre együtt leszünk, vagy valami ilyesmiről ,de ő, nem. Ő arról énekel, hogy távol vagyunk egymástól, és, hogy meg éri ez nekünk. Ezzel csak nekem ad igazat. Megpróbálkoztam még egyszer kinyitni az ajtót de hiába. Nem bírtam tovább hallgatni ezt a dalt.

- Tudod, hogy ezzel nekem adsz igazat? – kiabáltam le neki. Egy pillanatra abba hagyta.

- Nem! Várd ki a végét. – akaratlanul is elmosolyodtam.

- Nem érdekel! Kihívom a rendőrséget. – fenyegetőztem, de mintha meg sem hallotta volna, újra elkezdett énekelni. Mintha ugyan azt a dalt vagy százszor énekelte volna. Már a hideg csempén ültem fejemet a térdemre hajtottam és vártam, hogy vége legyen. Meghallgatták a könyörgésemet, mert végre valahára abba hagyta az éneklést. Nekem viszont annyi energiám sem volt, hogy felálljak, de hiába is álltam volna fel, mert az ajtó még mindig zárva volt. Teltek múltak a percek én pedig kezdtem teljesen megfagyni mikor kinyílt az ajtó, de mire felálltam már újra zárva volt. Már nem egyedül voltam kint, hanem Michael társaságában. Nem tudta eldönteni mosolyogjon, vagy éppen ne tegye , ezért a kettő közötti állapotban ragadt. Levette a kabátját és felém nyújtotta.

- Nem kell! – utasítottam vissza az életemet megmentő kabátot.

- Meg fogsz fagyni. – próbálkozott meg még egyszer, de hiába ,csökönyös vagyok.

- Ennél a helyzetnél a halál is jobb, mit keresel itt? – próbáltam nem rá nézni, de hiába.

- Én vagyok a karácsonyi ajándékod, bocsi a masni a taxiba maradt, de majd azt is megkapod. – nem volt humor érzékem a poénjaihoz.

- Utálom az ajándékom, remélem, megvan a blokkod, mert vissza küldelek a feladóhoz.

- Nem értem, miért te vagy felháborodva, te hazudtál nekem és mégis én jöttem bocsánatot kérni. – förmedt rám.

- Nem hazudtam és senki se kérte, hogy ide gyere. Menj vissza a barátnődhöz. – a vége csak kicsúszott a számon nem akartam, mert tudtam, hogy csak rosszul sül el a dolog. Erre a mondatomra csak egy keserű nevetést kaptam.

- Féltékeny vagy.

- Kire lennék? – húztam fel az orrom.

- Az állítólagos barátnőmre.

- Állítólagos? – kezdtem elfelejteni azt a kevés időt mikor nem láttam.

- Mondtam én, hogy féltékeny vagy. – csapta össze a tenyereit. Nem kommentáltam, mert igaza volt és ezt én is tudtam. Nem tudom mire várt, de nem történt semmi mind a ketten ott álltunk kint a teraszon, én pedig egyre inkább kezdtem nem érezni a karjaimat.

- Elisa Green féltékeny! – ordította el magát.

- Fogd már be! – förmedtem rá.

- Hülye vagy. Eltaszítottál magadtól, mert félsz egy kapcsolattól, de nem engeded meg, hogy mással boldog legyek?

- Én nem félek semmitől!

- Bizonyítsd be.

- Mivel? – elöntött a bizonyítási szellem. Szinte bármit képes lettem volna megcsinálni.

- Csókolj meg.

- Nyálasabb nem is lehetnél Clifford, azt hiszed, ez bejön nekem? – elnevettem magam és megtörtem az elméletileg romantikus pillanatot.

- Miért kell elrontanod mindent? – lépett oda hozzám nevetve. Meg akartam szólalni, de túlságosan közel volt és elhagyott minden erőm, amivel ellen tudtam volna neki állni.

- Megszoksz vagy megszöksz. – nyögtem ki. Olyan közel volt, hogy már a lélegzet vételét is hallottam.

- Megszoklak. – válaszolt és megcsókolt. Az ajkai energiával töltöttek fel, energiával, amire már hosszú ideje szükségem volt. Jóval magasabb nálam ezért lábujjhegyre kellett állnom, hogy egy magasságba kerüljünk. Már szinte megfagyott kezeimet a nyaka köré tettem és még közelebb húztam magamhoz. Egyre inkább azt éreztem nem akarok elválni tőle soha többet és a boldogságot a valóság rémsége rontotta el, hogy a kapcsolatunk sose lehet normális. Az összes energiámra szükség volt, hogy eltaszítsam magamtól.

- Mi a baj? – nézet rám értetlenül azzal a gyönyörű zöld szemeivel.

- Én tényleg nem hiszek benne, hogy működhet köztünk ez a dolog. – nem mertem rá se nézni ,látni milyen arcot vág, inkább a papucsomat néztem.

- De én igen és szeretlek, és nem érdekel merre vagy szeretni foglak.

- Ezek csak szavak, semmi sem tudja biztosítani, hogy nem ununk egymásra vagy unjuk meg, hogy sose lehetünk együtt, mert neked el kell utaznod.

- Kockázatot kell vállalni, én vállalom már csak az a kérdés te szeretsz-e annyira, hogy bevállalod. – szeretem annyira? Mennyire kell szeretni egy embert, hogy ezt vállalja? Sokat szenvedtem már így is miatta. A lista nagyon hosszú és az érzéseim vegyesek iránta.

- Egyszer élünk. – erőltettem magamra egy kevésbé őszinte mosolyt és csókoltam meg. A csók egyre édesebb lett. Az ajakainak csoki és alkohol íze volt. A nagy szerelmes pillanatot a zár fordulása zavarta meg. Elengedtem és amilyen hamar csak lehetett berohantam a jó melegre.

- Te hülye barom! – förmedtem Steen-re.

- Szívesen. – hajolt meg.

- Legalább egy pulóvert adhattál volna ki nekem. – folytattam a kiabálást, a többiek pedig csak nevettek rajtam.

- Megmentettem a szerelmi életedet és téged csak a pulóver zavar?

- Hogy legyek szerelmes, ha közben megfagyok?

- Fűtsön a szerelem.

- Akkor költözz ki az utcára pucéron ,mert te nagyon szerelmes vagy nem értem minek vagy ennyire felöltözve. – közben Michael is betalált az ajtón és nevetett rajtam.

- Még mindig szívesen. Nem szeretlek annyira, hogy még egyszer kockára tegyem az életem tudni illik elmentem hozzájuk és ott hárman is be akarták törni az orromat. – mutatott Michael felé ,aki már a fotelban ült és nézte a körülötte történő eseményeket. Kíváncsi pillantást vettetem rá és vártam, hogy megmagyarázza a dolgot.

- Luke azt mondta a jegyese vagy és amúgy is bevert egyet Calum-nek. – úgy mondta, mintha ezért simán lapossá verhették volna Steen-t. Oda léptem Steen-hez és egy hatalmas cuppanós puszit nyomtam az arcára.

- Jól áll neked a boldogság Elisa, többször kéne annak lenned. – közölte Tayler akiről már teljesen megfeledkeztem.

- Köszönöm. Na, most, hogy van egy kis életkedvem, mit segítsek?

- Khm.. – hívta fel magára a figyelmet Michael.

- Igen?

- Nekem haza kellene mennem, mert az egész családom, sőt mindenki családja ott van és várnak a vacsorával.

- Akkor minek jöttél el? – kérdezte Tayler.

- Mert szeretem azt a dögös vöröst, ott melletted. – kacsintott rám. Ettől a kijelentéstől még a hideg is kirázott.

- Soha.. Soha többé ne hívj így.

- Jó.. Volna kedved elkísérni a családi vacsorára? – nem nézek ki pont, úgy.

- Nem is tudom, nem korai ez még? – mosolygok rá. Komolyan nem tudtam mit kellene mondanom. Valószínűleg mindenki utál, mert össze törtem a fiúk vagy a barátjuk szívét.

- Ne hisztizz már ,inkább menj be a szobádba és vegyél fel valami normális göncöt. – valaki megfogta hátul a derekamat és benyomott a szobámba. El van döntve, megyek a kivégzésemre. Ilyen alkalmakkor mit szoktak felvenni? Nem sok elegáns ruhám van. Az ágyamra dobáltam az összes ruhámat, amit fel vehetnék. Végül úgy gondoltam nem viszem túlzásba és a fekete csipkés felsőmet veszem fel, amit Tayler vett nekem a fekete farmeremmel és egy világos blézerrel. Nem a legjobb, de egynek megteszi. Próbáltam a hajamat kifésülni és normálisan megcsinálni, aminek az lett a vége, hogy kevésbé néztem ki úgy, mint akinek madárfészek van a fején. Lassan, de biztosan léptem ki  a szobámból.

- Mehetünk? – nézett rám Michael.

- Igen.. Vagyis nem. – visszaszaladtam a szobámba és a szekrény aljából elő halásztam az ajándékokat. Steen kezébe nyomtam őket.

- Mindenkinek rajta van a neve, de majd csak vacsora után bontsátok ki. – mintha meg sem hallotta volna, dobta oda Tayler-nek a sajátját és az én gyönyörű csomagolásomat észre se véve tépte le az ajándékáról. Tayler követte Steen-t. Vicces volt látni őket, mint két kis gyerek, akinek fogalma sincs mit kap, de már most tetszik neki.

- Ohh köszönöm. – mosolygott rám Steen és ölelt át. Utána pedig Tayler követte őt.

- Én is köszönöm. – Lépett mellém Michael és ölelt meg. Utána pedig nyomott egy puszit a számra. A fiúkra nézett és majd ki pukkadva a büszkeségtől jelentette ki, hogy neki ezt is szabad.

- El vagy szállva magadtól. – jegyeztem meg, és megfogtam a kezét és elindultam a bejárati ajtóhoz.

Éreztem magamon, hogy nem lesz az így jó túl sok boldogság volt ez kevés idő alatt. A kezem konkrétan remegett az idegességtől és a félelemtől azért inkább bedugtam a kabát zsebembe. Kimentünk az utcára és Michael fogott egy taxit. Féle ültem be, nagyon nem akartam elmenni de áldozatott hoztam mert így lesz jó mindenkinek.

XII. Rész

Sziasztok! Ez egy egész érdekes résznek bizonyult, de a következő lehetőleg sokkal jobb lesz. Ez nem azt jelenti, hogy ez rossz csak arra nagyobb hangsúlyt fektettem és sokkal pörgősebb lett. 

Jó olvasást!

Nagy nehezen, de sikerült kiszállnom a kádból. Megtörölköztem és a vizes hajamat össze fogtam a fejem tetejére. Az egyetlen oka, hogy nem szeretem a hosszú hajamat, hogy nehéz megszárítani. A fürdőszobából már felöltözve léptem ki a fekete farmeremet és a bandás pulóveremet vettem fel, amit Grace-l vettem. A szobába mentem megkeresni a fésűmet. Nem értem miért van egyre nagyobb rendetlenség, mikor szinte bent sem vagyok a szobában, ha igen akkor pedig az ágyamban ülök. A ruhák egymás hegyén- hátán vannak a sarokban lévő széken. A szekrényen papír kupacok. Az ágyam se mondható valami felemelő látványnak, a lepedő és a takaró is összegyűrve, félig a földön lóg, és taknyos papír zsebkendők lepik el a párnát. Kiskorom óta csak úgy tudtam elaludni, ha zsebkendő volt a kezemben. Lényeg a lényegbe nem szívesen engednék be ide senkit. Ha lesz energiám,az órám után nekiállok és kitakarítom. A fésű keresése egy jó tíz perces művelet, a kupi megmaradt csak néhány dolog átköltözött. A fésű az ágybetét alá csúszott be valahogy. Büszkén mentem vissza a fürdőszobába és álltam meg a tükör előtt. Kibontottam a csurkát, majd neki láttam a kóctalanításnak. Mire kész lettem, már majdnem teljesen megszáradt az a pár hajszálam, ami még a fejemen volt. Három nagy köteg hajat dobtam ki a kukába.

A ház csendes volt mikor bezártam magam után az ajtót. Nehéz dolog elképzelni most milyen lenne, ha nem lakna velem senki. Szeretem a magányt, de csak mértékkel és tudni, hogy sose vár itthon senki, az azért szomorú dolog engem pedig két ember is vár, nem is akármilyenek. A városrész nyugodnak mondható, nem volt nagy dugó és az emberek se rohangáltak fel-alá. Mintha ma minden és mindenki megnyugodott volna. Én is nyugodt voltam addig a percig, míg rá nem jöttem, hogy nem hoztam magammal saját dalt. Vége a nyugodt pillanatoknak, fogtam magam vettem egy száznyolcvan fokos fordultatott és haza szaladtam. Minden voltam csak csendes nem, az ajtót nyitva hagytam magam után és megcéloztam a szobám, nem vettem észre hogy Tayler épp kifele jön a szobámból, ezért neki futottam és mind a ketten a földre estünk.

- Jó reggelt neked is! – nyögte mellőlem a földön.

- Mit kerestél a szobámban? – feltápászkodtam a földről, és oda nyújtottam a kezem neki, hogy segítsek.

- Kerestem valamit. – szívesen megkérdeztem volna, mit keresett, de az idő telt és nekem pedig nem itt kellene lennem. Az egyetlen szerencsém, hogy hamarabb akartam menni ezért van egy kis esély arra, hogy nem kések el. Oda léptem a papírhegy mellé és egy jó köteget megfogtam. Ugyanazzal a lendülettel siettem el Tayler mellett, aki kábultan bámult rám. Jó időbe vagyok, még minimum nyolc percem van a tanár érkezéséig. Az pont elég idő arra, hogy kiválasszam, melyik dalt próbáljuk el. Nehezebb a dolog, mint amilyennek látszik. Nem akarom elveszteni az életkedvemet, pedig ez elkerülhetetlen, ha nem tetszik neki a dal. Ha olyat adok a kezébe, ami nem tetszik neki, olyan kis előadást fog tartani nekem, hogy öröm lesz nézni. Jordan kedvesen mondja el ,ha nem tetszik neki valami, de ez a tanár nagyon ritkán kedves, akkor is csak akkor ha nem vagyok a közelébe. Hat dalt fogtam meg az előbb, olyanok is vannak köztük, amiket még otthon írtam. Most megnézve ég és föld a különbség, a mostaniak és azok között. Sokat változott az írásmódom és lehet, hogy én is. A zenei képességeim fejlődtek, de vajon én is? Nincs időm ezen gondolkozni, dalt kell választanom, mielőtt késő lenne. Nagy nehezen, de sikerült kiválasztanom egyet. Tartalmilag egész jó, és még tetszhet is neki. Nem a szerelemről szól, inkább a választásokról és az esélyekről. Az órámra néztem, három perce elmúlt kilenc óra és még a tanár sehol. Lehet, elmarad az óra? De akkor szóltak volna. Úgy döntök még várok öt percet ,és ha addig nem jön akkor haza megyek. Már a negyedik percnél tartottam, mikor berontott az ajtón. A haja össze-visszaállt, a fehér hajszálak most sokkal jobban látszottak, eredetileg a fekete hajában. Szaladt, legalábbis nagyon gyors volt ,a szemüvege még mindig párás volt.

- Jó reggelt.. Bocsánat a késésért, családi problémák merültek fel. – nagyon vicces volt, még életemben nem láttam elkésni őt, és az érzés leírhatatlan volt.

- Semmi probléma, addig gyakoroltam egy kicsit. – próbáltam kihasználni a helyzeti előnyőmet és a lehető legokosabbnak látszani.

- Akkor meg is mutathatja, addig én kifújom magam. – nagy lendülettel esett be a fotelbe előttem. A legnehezebb dolog volt visszatartani a nevetésem.

- Gitárral vagy zongorával? – a dal megvolt, reménykedtem benne, hogy gitárt mond. Próbáltam szuggerálni, hogy azt mondja féltem a zongorától.

- Először gitár aztán zongora. Ma hamarabb be kell fejeznünk, de bepótoljuk. – leültem a kezemben a gitárral. A kotta előttem volt, bár tudtam a dallamot és a szöveget is. Nem láttam, hogy egy kicsit is figyelt volna rám, ami zokon esett, de nem tettem szóvá, inkább csak folytattam. Szerintem igen csak jól sikerült, nem tévesztettem hangot és tisztán énekeltem. Utána szó nélkül ültem át a zongoraszékre. Még a szék is kényelmetlen, próbálok kényelmesen elhelyezkedni benne, de nem nagyon sikerül. Mikor megtaláltam a lehető legkényelmesebb kényelmetlen pontot, az ujjaimat a billentyűkre teszem és megpróbálom az egészet megszakítás nélkül eljátszani még éneklés nélkül. Csak kétszer álltam meg pár másodpercre, úgyhogy legálisan is büszke lehetek magamra. Még egyszer nekikezdek már magabiztosabban és már csak egyszer álltam meg. Kezdtem úgy gondolni mégsem olyan borzasztó a zongorázás. Már negyedjére játszottam el és a dalt is sikerült hozzá énekelnem, teljesen megfeledkeztem a tanár jelenlétéről. Meg sem szólalt csak nézet rám, én pedig teljesen bele éltem magam a zenébe.

- Nagyon jó Elisa. – megdöbbenve néztem rá. Most komolyan megdicsért?

- A dal sem volt túl rossz, és látható a fejlődése a játékban is. – és tényleg megdicsért. Akkor tényleg tudhatok valamit. Kezdett előtörni belőlem a régen látott boldogság. Bár nem volt az igazi, mégis boldog voltam és tetszett ez az érzés.

- Köszönöm. – reagáltam mihelyst végre újra a földön voltam lelkileg.

- Most ha nem bánja el kell mennem, a következő óránk is elmarad, de ön jöjjön be gyakorolni, az sosem árt. – felállt és ugyanazzal a lendülettel távozott, amelyikkel bejött. Kíváncsian néztem az ajtót, vajon milyen dolga lehet, ami ennyire fontos?  Még pár percig ott ültem egyedül a csendes teremben majd, teli vidámsággal úgy döntöttem haza megyek.

Már fél tizenegy, de még mindig nagyon hideg van azt hittem csak azért volt olyan nagyon hideg mikor jöttem, mert nagyon korán volt, de meg kell barátkoznom azzal a tudattal, hogy tél van. Már teljesen átfagytam mikor beértem a szálloda ajtaján. Mire felkocogtam a lépcsőn, már kezdtem érezni a végtagjaimat. Vidáman léptem be az ajtón. A ház ugyan olyan csendes volt, mint eddig, nem tudtam, hol lehetnek a fiúk. Ledobtam a cipőm majd megcéloztam Steen szobáját. Még mindig aludt. Elgondolkoztam rajta, hogy hagyjam-e aludni vagy sem, hülye gondolat volt. A lehető leghalkabban mentem oda az ágya mellé, majd ugrottam rá.

- Jó reggelt! – kiabáltam a fülébe. Próbálta nem észrevenni, de ezt nem lehetett nem észrevenni. Megismételtem önmagam, mire muszáj volt felkelnie.

- Neked is. Hidd el szép temetést fogok szervezni neked Tayler. – vettem a célzást, de eszem ágában sem volt leszállni róla.

- Ne álmodozz, még egy jó darabig nem fogok leszállni rólad. Túl kényelmes vagy!

- Vagy de, de az nem lesz neked kényelmes. – megfogta a derekamat és maga mellé lökött. Nem sok hiányzott, hogy ne a földre esek le.

- Majdnem leestem! – háborodtam fel. Kicsit sem érdekelte, átfordult a másik oldalára és próbált tovább aludni. Ezt semmi képen nem hagyhattam. Újra rá másztam és az ajkaimat a füléhez tettem.

- KELJ FEL! – Ha erre nem kell fel, akkor semmire. Másik lehetőség volt még, hogy reflexből fog és orrba csap, de nem tette meg.

- Jó felkeltem! Most már boldog vagy?

- A lehető legboldogabb! – vágtam vissza neki.

- Miért kellet felkelnem? – nézett rám álmos szempárával.

- Fogalmam sincs, de jól esett felkelteni. – túl őszinte vagyok.

- Akkor gyorsan találj ki valamit, mert nekem este hatra kell mennem dolgozni, és addig nem akartam kikelni az ágyamból. – elgondolkodtam mit is akartam csinálni ma, és egyikhez sem lett volna létfontosságú Steen jelenléte, de tényleg felkeltettem ezért lógtam neki.

- Meghívlak reggelizni. Vagyis lassan ebédelni mindegy, amelyik jobban tetszik. Elmesélheted, hol fogsz dolgozni.

- Ez a minimum, amit megtehetsz értem. – felállt, és rám dobta a takaróját. Még meleg volt úgy döntöttem befekszem a helyére, míg felöltözik.

- Túl rendes vagyok, hova menjünk kajálni?

- Ahol rohadt finom a kaja és sokat adnak, most egy egész sertést be tudnék nyomni. – a hasára ütött.

- Mitől fáradtál ki ennyire? – ha sokáig öltözik, lehet, elalszok.

- Inkább azt mond meg nekem mi váltott ki ilyen jó hangulatot belőled. – már rajta volt a farmer nadrágja és egy fél pár zokni is.

- Meg dicsért a zenetanárom, úgyhogy én is büszke vagyok magamra. – tényleg kezdtem bealudni.

- El ne aludj már! – hozzám vágta az egyik piszkos zokniját, ami tényleg nagyon büdös volt.

- Fúj! Te nem ismered a mosógépet? – dobtam vissza neki. Még egy jó fél órába tellett míg Steen teljesen elkészült. Addig nekem is sikerült, kimásznom a puha ágyából és még a cipőmet is felhúztam.

- Mondtam én, hogy ebédelni megyünk a te tempódba. – löktem oldalba a lépcsőn lemenet.

- Nem kell beszólni! – lökött vissza. Az ajtón kilépve újra megcsapott a téli hideg. Nem akarom elfogadni a hideget. Már pontosan tudtam, hova fogunk menni még oda nem mentem Steen-nel ,de biztos voltam benne, hogy tetszeni fog neki a hely.

Maga az épület nem túl nagy, de otthonos. Nálam lényeg a jó hangulat és csak utána a kaja. Eddig itt ettem Los Angeles-ben a legfinomabb gyrosa tálat. És nem is olyan drága a mennyiséghez képest. Ez az egyik kedvenc helyem, nem is tudom, hogy találtunk rá, de az óta ha lehet csak itt eszem a gyrost.

Megrendeltem két XXL-es tálat dupla sajttal míg Steen kiment a mosdóba. A helység majdnem üres volt, rajtunk kívül csak egy öreg bácsika evett, ha jól láttam, akkor spagettit. A falak enyhén narancssárgás árnyalatba pompáztak és itt-ott idézetek voltak felírva valamilyen versekből. Már sokszor elolvastam őket, de van olyan, amit még mindig nem tudtam értelmezni.

Megszülettünk és mindenki mosolyog
Pár embernek te vagy a legszebb dolog
Te vagy az egyetlen aki sírsz
Torkod szakadtából ordítsz
Mikor első lépteidet megtetted
Mások életét betöltötted.

Ez az egyik kedvencem a sok közül. Ezt értem, de nem ismerős az írás. Vajon a tulajdonos írta?

- Min gondolkozol ennyire? – törte meg a gondolat menetemet Steen.

- A verseket olvasgattam. – fejemmel az épp elolvasott vers felé biccentettem. Oda fordult majd hangosan felolvasta.

- Különlegessé teszi a helyet, fentebb emeli a szokványos kajáldáktól és értelemmel tölti be a teret. – nagyon szépen fogalmazta meg azt, ami nekem nem ment.

- Én sem mondhattam volna szebben. – elkezdett nevetni, majd abba hagyta mikor egy ötven év körüli férfi kihozta az ételeinket.

- Jó étvágyat! – tette le elénk a két hatalmas adag ételt. Már majdnem elment mikor Steen utána szólt.

- Uram! Meg tudná mondani, ki írta azokat a verseket, amik a falon vannak. – elmosolyodott és visszalépett mellénk.

- Persze, néhányat a feleségem és a legtöbbet a lányunk, várjatok le is hívom a lányomat. – nagyon örült, hogy rákérdeztünk. Aranyos volt, és áradt belőle a büszkeség. Nem mertünk és nem is tudtunk volna szólni neki, hogy nem kell fáradni, mert már el is szaladt. Majd vissza egy velünk egy idős leányzóval jött. Vállig érő fekete haja volt, melynek a vége világoskéken pompázott. Talán egy kicsit magasabb nálam ,de ezt így ülve nem tudnám megmondani. Vastag keretű fekete szemüvege dobott a kinézetén, és a virágos ruha is nagyon szépen kiemelte az alakját.  

- Ő a mi költőnk. – nyomta mellénk az apja a lányt, aki nem nagyon örült neki.

- Szia. – köszöntünk egyszerre Steen-nel, érdekes helyzet alakult ki nem nagyon tudtam mit kellene tennem.

- Johanna vagyok. – mutatkozott be, s közben az apja el is tűnt mellőlünk, így már csak mi hárman voltunk és a két hatalmas tányér étel.

- Én Elisa ő pedig Steen. – böktem Steen felé.

- Nem is zavarok, nem értem minek kellett ide rángatnia apának, bocsánat a zavarásért. – felállt, hogy elmenjen. Nem tűnt túl barátságosnak, nagyon szerénynek tűnt engem pedig érdekelt a költészete, ezért nem hagyhattam elmenni.

- Ha nincs semmi programod akkor itt maradhatnál beszélgetni velünk. – fogtam meg a kezét.

- Nem akarok zavarni. – nézett mélyen a szemembe.

- Nem zavarsz. – válaszolt helyettem Steen. Sikerült rávennünk, hogy maradjon, míg megesszük az édesapja által készített ételt. Kiderült, hogy szinte egyáltalán nincsenek barátai, szeret inkább egyedül üldögélni és írni. Ebben teljesen egyet értek, de akkor is kell az ember mellé egy olyan személy, aki mindig ott van, ha nagyobb baj történne. Ő is befejezte a középiskolát és beiratkozott művészeti szakra az egyetemre. Nagy szeretettel mesélt a tanulmányairól olyan szenvedéllyel, amilyennel én a zene iránt érzek. Elég sok idő volt mire feloldódott a köreinkben, de végül is sikerült.

- Ti nem vagytok Los Angeles-iek. Honnan jöttetek? – már addig is eljutottunk, hogy kérdezni is mert. Steen elmesélte neki az egész történetet, hogy mikor jöttünk ide és miért.

- Jaj, hallottam erről a dologról és te nagyon ismerősnek tűntél nekem, akkor már tudom is honnan. – miért lennék ismerős neki, hisz még sosem léptem fel és nem adtak ki egy dalomat se.

- Ezt, hogy érted? – néztem rá kíváncsi tekintettel.

- Gyertek ,megmutatom. – felállt mi pedig szépen lassan követtük ki az ajtón, majd az udvarra és bementünk egy másik épületbe, egy két szobás épületbe. Első látásra olyan volt, mint egy nyári házikó ,de belülről már teljesen másképp nézett ki. Ez az ő saját ki háza. Apró konyhával és egy szobával. Belépve megcsapott a karácsony édes illata, fenyő és fahéj illata keveredett egymással. Végig mentünk egy rövidke folyosón, ami ki volt plakátozva versekkel, nem csak a sajátja már híres írok költeményei is kint voltak.

Azt hittem a szobájába beérve még több verset fogok látni, esetleg könyvhalmokat, de tévedtem. A szoba a zene birodalma volt. Régi lemezek és poszterek lógtak a falakon. Volt ott Lady Gaga, Demi Lovato, Rita Ora, Black Veil Brides, Linkin Park és még sok egyéb más előadó. Leült az íróasztalához és benyomta a számítógépe monitorját és elkezdett rajta keresgetni.

- Már egy ideje töltött fel egy csaj egy videót, amin te is szerepelsz. Nem túl jó a minősége, de most, hogy mondtad miért vagy itt szinte biztos vagyok, hogy te vagy rajta. – mellé hajoltam és vártam a videó betöltődését nem emlékszem.

Azt hittem ott helyben seggre ülök,mikor megláttam. Tényleg nem volt túl jó minőségű, de én emlékeztem rá, de még hogy. Erősen elkapott a szédülés, megkapaszkodtam Johanna székében, de azt hittem elájulok. Az agyam még nem fogta fel teljesen.

-  Te énekeltél a 5 Second of Summer-rel! – kiabálta el magát. Steen-re pillantottam, de ő is le volt döbbenve lehet, hogy nem osztottam meg vele ezt az aprócska részletet. Próbáltam kiegyenesedni és úgy tenni, mintha nem lepne meg a dolog.

- Igen, egyszer énekeltem velük. Fogalmam nem volt, hogy ezt felteszik a netre.

- Ezt nem is mondtad! – csattant fel teljesen jogosan Steen.

- Milyen volt? És, hogy kerültél oda? – jobbról és balról is jöttek a kérdések, én pedig csak a monitort bámultam és Michael-t kerestem a szememmel. A szívem hevesebben kezdett verni mikor megláttam őt a gitárjával a kezében. Az agyam kiabált, hogy ne nézzem, de önzőbb vagyok annál, minthogy rá hallgassak.

- Föld hívja Elisat! – csettintgetett az orrom előtt Steen.

- Itt vagyok, igen énekeltem egyszer az én dalomat, még szeptember végén. Nem meséltem, mert nem nagyon beszélgettünk akkor még, új voltam itt és nem szoktam meg a tempót. Igen ismerem őket, de jobb lenne, ha nem. – hirtelen már a szavak maguktól hagyták el a számat, reméltem minden kérdésre válaszoltam. Néhány másodpercig kellemetlen csend telepedett a szobára.

- Kurva jó hangod van! – ugrott fel Johanna és megölelt. Hirtelen jött, de jól esett.

- Köszönöm. – viszonoztam az ölelést. Még egy jó ideig kaptam kérdéseket, mint tőle, mint Steen-től majd vissza mentünk a kajáldába rendezni a számlát.

Felajánlottam Johanna-nak, hogy bármikor átjöhet hozzánk, ha van kedve és beszélgethettünk akár írhatunk is vagy bármit. Lassan, de sikerült vissza jutnunk a saját házunkba Steen egy kicsit zokon vette, hogy nem szóltam neki ,de órák kérdése és már emlékezni sem fog rá.

- Három óra múlva nekem a város túlsó végén kell lennem, addig visszafeküdnék egy órára pihenni. Köszi az ebédet. – vagy lehet, hogy mégsem, nem értettem miért olyan nagy szám, alig látszok rajta és amúgy se miattam készült a felvétel, de úgy döntöttem megvárom, míg megbékél a dologgal.

Éreztem, hogy az agyam egész úton kattogott egy dalon, ami már szinte kész is volt a fejembe, be- siettem a szobámba a gitárért majd vissza a nappaliba. Letelepedtem a szőnyegen és elkezdtem lejegyzetelni a dalt. Leírva már kevésbé tetszett a dolog, át kellett egy két helyen dolgoznom. Mire befejeztem már Steen lelépett, még mindig húzta az orrát bár próbálta letagadni.

Már megint egyedül voltam a házban,Tayler-ről nem is tudtam merre van. Még egy darabig ültem egyedül a nappaliban majd úgy döntöttem inkább bent folytatom a semmittevést. A dal nem készült el, a vége sehogy sem akart összeállni, de túlfáradt voltam hozzá, hogy folytassam. Bekapcsoltam a gépemen egy filmet, majd végig feküdtem az ágyon.

Mihelyst le csuktam a szemem Őt láttam magam előtt, ami nem könnyítette meg az elalvásomat. Nagyon fájt a szívem és a legszívesebben sírtam volna de nem tudtam így maradtam a filmemnél míg el nem nyomott az álom.