XXXV. Rész

Mindenki gyászoljon! Az ÉN kedvenc blogomat bezárták.. össze vagyok törve, de mert szeretlek titeket megpróbáltam túltenni magam rajta és hozni nektek egy részt, hogy ti ne érezzétek azt amit én most. Nagyon rossz.. Ennyit az én lelki bajaimról. Remélem tetszeni fog a rész, ne felejts el komit hagyni magad után.. nem nehéz, de nekem sokat jelent.. JÓ OLVASÁST!

A gép bekapcsolása után egy kicsit megszédültem. Jobbnak láttam leülni egy kicsit, fogtam magam és törökülésbe felültem a mosógép tetejére, pontosan a szárító mellé. A hajam össze-visszaállt, a rövid haj se a legjobb, mert jobban kócolódik sajátos módján. Megpróbáltam a fejem tetejére fogni, de valahol mindig megpróbált kicsúszni. Mivel a bal karomon egy kisebb bizsubolt keletkezett e pár hónap alatt, nem volt nehéz két hajgumihoz hasonlító karikát találni. Nem láttam magam, mert nem voltam tükör közelébe, de eltudtam magam képzelni.. rövid vörös haj két oldalt egy-egy csurkába, már csak a farmer kantáros nadrág hiányzik és egy fű száll a számból. Én lennék a legbénább tehenész lány, de legalább tudnék gitározni, bár annyira nem szoktam olyan stílusú zenéket játszani, de zenének az is zene.  Calum nyitott be helységbe, a fülese a fülébe volt így nem vett egyből észre.

-  Elisa? – kérdezte kissé ijedten. Előre dűltem, fejemet a lehető legközelebb tettem a lábaimhoz és elkezdtem kuncogni. Nem tudtam, mit tudott a tegnapelőtti viselkedésemről s mit nem, de a helyzet mindenképp vicces volt, nekem legalábbis igen.

- Calum. – mondtam ki a nevét, még mindig kacagva. – hogy vagy? – próbáltam kiegyenesedni és a lehető legnormálisabban viselkedni. Tényleg, mindenemet bele adtam a dologba ám mikor tudatosult bennem, hogy most ő úgy lát engem, mint egy tehenész lányt újra előtört belőlem a nevethetnék. Jóízű nevetés volt, nem olyan nevetek, mert elment a maradék eszem is.

- Kösz jól, és te? Mi ez az új kislány stílus? Ha jól emlékszem van a konyhába egy nagy, színes nyalóka. – igaza volt, ha nem tehenész, akkor öt éves. Nézőpont kérdése az egész.

- Köszönöm, nem rég ettem gabonapelyhet és nem is nagyon ehetek édességet. Anya azt mondta, hogy ha sokat eszek, akkor kifognak lyukadni a fogaim és fogorvoshoz kell mennem. – pár pillanatra abbahagytam a nevetést és rákényszerítettem arcizmaimat, hogy pontosan ellenkező képen cselekedjenek, mint most. – én nagyon félek a fogorvostól. – szipogtam. – olyan rossz illatuk van és a számba matatnak.

- Ki szereti a fogorvost? – nevetett fel hangosan. – és mit is csinálsz amúgy a mosógép tetején? – tértünk át egy másik témára.

- Nem tudom hallottál-e róla, de tegnap előtt egy kicsit többet ittam a kelleténél..

- Arról mindenki hallott. – vágott a szavamba.

- Akkor nem is ragoznám túl a dolgokat. Elvileg lehánytam a ruhámat és Michael volt olyan kedves, hogy betette a mosógépbe kimosni, de arra már nem volt képe, hogy kivegye. Haza akartam menni, de az ő ruhája egy kicsikét nagy rám a sajátjaim pedig csurom vizesek voltak.. most pedig várom, hogy megszáradjanak a cuccaim és haza mehessek, szegény Steen már vagy ezerszer orra eshetett. – magyaráztam neki.

- Ha gondolod adok kölcsön ruhát. – ajánlotta fel. Nem hiszem, hogy ő annyival kisebb lenne a többieknél, én pedig jóval kisebb vagyok mindnél.

- Esetleg ha van olyan ruhád amit még 15 évesen hordtál akkor azt szívesen fogadom, de a mostaniak szerintem nagyok lennének rám.

- Meglehet.. akkor muszáj lesz megvárnod a saját ruháidat. – bepakolta a ruháit a gépbe amiről így muszáj volt leszállnom. Kivonultam onnan és hagytam, hogy még egy kicsit szórakozzon a program beállításával, nem nagyon ment neki, de nem akartam kötözködni nekem se szokott sikerülni egyből. Teli van értelmetlen jelzésekkel és világító gombokkal, kész idegbaj, míg sikerül normálisan beállítani, ez az oka annak, hogy ezt a feladatot meghagyom az én drága lakótársamnak. Nem volt kedvem visszamenni a szobájába csak szét akartam nézni a házba, semmi cél nem vezetet csak hagytam, hogy ebbe a hatalmas házba elvesszek. A ház többi része nem hasonlít a srácok szobáira, itt rend van és tisztaság. Meg se lepődtem rajta mikor a zene szobába lyukadtam ki..ez a földi mennyország, rengeteg gitár, erősítők, mikrofonok, és persze nem utolsó sorban ott van Ash dob szettje is és a sarokba még egy zongorát is bedugtak. Egy magam féle embernek ez maga a Kánaán. Minden részem arra biztatott, hogy fogjak meg egy hangszert és kezdjek el játszani, de ki tudna választani ezek közül. Kivettem a helyéről egy akusztikus gitárt, fekete dobján tükröződött kinézetem, amitől egy kicsit megijedtem. Leültem és elkezdtem keresgetni a dalok között, amik az asztalon voltak kipakolva. A saját dalaikat egyből félre is raktam, nagyon szeretem a dalaikat, de mégsem tudom eljátszani őket.. valahogy nem visz rá a lélek, hogy az ők zenéjüket játsszam, nem tudom megmagyarázni, hogy miért csak nem érzem magam teljesnek közben. A nagy lapozgatásban megakadt a szemem az I miss you című dalon. Szeretem a Blink 182 számait, még koncertjükön is voltam egyszer mikor felléptek London-ban, anya nem szívesen engedett el, de nem nagyon volt választása.. napokon át veszekedtünk miatta, de megérte mert egy fantasztikus koncerten vettem részt.

Hello there,

The angel from my nightmare,

The shadow in the background of the morgue.

The unsuspecting victim of darkness in the valley.

We can live like Jack and Sally

If we want.

Nem emlékeztem, hogy bármikor is eljátszottam volna ezt a dalt, ismertem mert ez az egyik legjobb számuk amit nagyon szeretek, de akkor se játszottam még el.

Don't waste your time on me.

You're already the voice inside my head.

(I miss you, miss you)

Don't waste your time on me.

You're already the voice inside my head.

(I miss you, miss you)

Nem akkor volt a legjobb hangom, éreztem, hogy olykor-olykor megcsuklik a hangom és nem birok kiénekelni egy hangot, de magamnak énekeltem és nem zavart a dolog.

- Remélem, nem rám gondolsz miközben ezt énekled. – lépet mögém Michel s kezeit vállamra gyengéden a vállamra tette.

- Nem, nem gondolok senkire csak megtetszett a dal és késztetést éreztem, hogy eljátsszam. – emeltem fel a fejem és kerestem a tekintetét. Láttam, hogy már nagyon gondolkozik egy jó beszóláson a fejem állapota miatt. – ne merd kritizálni a hajam! – parancsoltam rá.

- Miért nem? Te folyton szekálhatod az enyémet. „Nézd olyan a cipőm színe, mint a hajad” – idézett gúnyosan. – nem fair velem szemben.

- Megesik, hogy nem mindkét félnek kedvező a helyzet.. de tudod az én hajam nem kék, zöld, lila, rózsaszín, piros vagy egyéb más szivárvány, az én hajam természetes.

- Természetesen nagyon vicces.. – elhúzódott mert fél, hogy fejbe csapom. Meg is tettem volna, ha nem lett volna a kezembe gitár és nem lettem volna lusta.

- Ne strapáld magad Clifford, az én poénjaim sokkal viccesebbek. – letettem a gitárt és felálltam a székre, így magasabb lettem, mint ő – most lenézlek. – közöltem vele ezt az érdekfeszítő tényt. – te pedig felnézel rám. – mosolyra húztam a szám, de a mosoly egyből eltűnt mikor megragadta a derekam és megpörgetett saját tengelye körül. – te bolond! – ütögettem a hátát, reménykedve sikerül fájdalmat okozni neki és elérem, hogy újra visszakerüljek a saját lábaimra. –tudod, mit nem értek? Azt mondod dagadt vagyok, de folyton emelgetsz. Kezdem unni..

- Azt mondod, nem nézz ki jól a hajam. – úgy látszik a mai nap szócsatázni fogunk.

- Azt mondom, az enyém jobban néz ki. – a hitelesség kedvéért, megráztam a fejem.

- De én jobban nézek ki! – ezt ő se hitte el, a mondat közepén elröhögte magát. Táncversenyt is akart, a fejét úgy rázta meg, mint én az előbb.

- Akkor én pedig aranyosabb. – kinyújtottam a nyelvem és kezeimet a csípőmre tettem. Még egy jó ideig folytattuk ezt a kis csatát, amit egyikünknek se sikerült megnyerni. Én még szívesen folytattam volna ha nem esik be az ajtón Ashton lihegve.

- Megyünk haza! Igyekezz! – kiabált Michael-re aki hírtelen azt se tudta mi van, én se tudtam. Az arcáról semmit se lehetett leolvasni csak, hogy valami történt, de, hogy az jó vagy sem arról fogalmam se volt. – mozduljatok már! – kiáltott ismét ránk, és kisietett. Egymásra néztünk és vártuk, hogy valamelyikünk megmondja ez mi is volt. Ez nem történt meg. Megfogta a kezem és megpróbáltuk utolérni Ash-t.

- Hé! Várj már meg mi van? – már a többiek is kijöttek és együtt álltunk a nappaliba. Ashton a kezeit a térdére téve próbálta kifújni magát, mindenki bele értve magamat is csak nézte őt és várta a normális választ, ami megmagyarázza ezt a kis előadását. – beszélj már! Baj van? – kérdezte Michael, látszott rajta, hogy nagyon érdekli a dolog.

- Hallod? – szólt rá már Calum is. Ez pont olyan, mint a filmekben a hatás szünet, ami közbe minden ember szívverése felgyorsul, és szíve szerint legyilkolná azt a bizonyos illetőt aki magába tartja ezt a fontos információt.

- Megszületett.. – ezt az egy szót is sikerült oly halkan kinyögnie, hogy alig halljuk. Már megint én voltam az aki semmiről se tudd, de próbáltam mindig behozni a lemaradásom. A tényen nem lehet változtatni, sose leszek velük olyan jóban, mint ahogy szeretnék.

- Ki? Ki született meg? Nem mondod, hogy Hannah terhes lett tőled? – nézett hatalmas szemekkel Luke. Én is éreztem, hogy a szemem egyre inkább próbál kijönni a helyéről, nem tudtam még levegőt se venni. Ez a hír szinte sokkolt, nem biztos, hogy az volt mindenki első gondolata, de nekem egyből az ugrott be, hogy akkor mi lesz a bandával? A srácok élete a zene, de Ash csak nem tud dobolni, ha közben pelenkát kell cserélnie.

- Hannah, Calum csaja volt te idióta. – közölte semleges hangon Michael.

- Akkor Calum-nek lesz gyereke? – nézett össze vissza Luke, látszott rajta, hogy fáradt. A szemei alatt sötét karikák magyarázták az előbbi hülye kijelentéseit. A homlokára csapott és leült a kanapéra, rájött, hogy már teljesen elvesztette a fonalat.

- Nem! Egyikünk barátnője sem terhes. Mindenki rám nézett és várta a megerősítést.

- Nem vagyok az! – köptem ki a szavakat, hogy fordulhatott meg a fejükben ez a pocsék ötlet. Förtelmes anya lennék, az első napokba agyvérzést kapnék és a gyerekem éhen halna.

- Akkor meg ki szült meg? Miért nem tudsz normálisan beszélni? – jobbnak láttam senki pártját nem fogni ebbe a beszélgetésben. Bár igaz, lehetne egyértelműbe egy kicsit Ash, nem vagyunk mentalisták, hogy kitaláljuk mire gondol.

- Violett, a keresztlányom.. Cecy lánya, megszületett. – a többiek eljutottak a megértés szintjére és én is kezdtem össze pakolgatni az apró darabkákat, nehezen de sikerült felfognom most mi is történt. A többiek neki estek szegény gyereknek és úgy próbáltak gratulálni neki, hogy kinyomják belőle az összes még benne maradt levegőt. - elég lesz már! Pakoljatok össze, még ma haza megyünk. – adta ki a parancsot. A többiek nagy nehezen, de leszálltak róla. – beszéltem Louis-sal lemondta a kis koncertet, azaz áttette későbbre, de ne álljatok már itt, minden perc kincs! Kíváncsi vagyok a keresztlányomra!

Megvártam míg mindenki elszivárog a saját szobájába majd én is oda léptem gratulálni neki, ez azért nagy dolog és felelősség. Látszott rajta, hogy még mindig nem fogta fel a dolgot.. magára is hagytam. Visszamentem a szárítógéphez, ami szerencsére ennyi idő alatt megszárította a ruháimat. Levettem Mikey pólóját és bele bújtam saját cuccaimba, sokkal jobbak, mint az övé. Már saját ruháimba léptem be Mikey szobájába elbúcsúzni tőle. Egy nagy sporttáska hevert az ágyon körülötte pedig összegyűrt ruhák hevertek, de magába a táskába egy se volt. Oda léptem és elkezdtem bele pakolni, míg a tulajdonosa még mindig dobálta kifele a ruhákat a szekrényéből.

- Otthon nem lesz ruhád? – kérdeztem nevetve.

- Nem tudom mit kell felvenni, minden lehetőségre készen kell állnom, ami ruhám pedig otthon van azokat annyira nem szeretem azért is vannak otthon, és nem itt.

- És szerinted egy évre mentek? EZ rengetek ruha.. remélem, még visszajössz mielőtt én is haza megyek.

- Te nem jössz? – fordult meg.

- Nem. – én nem hagytam abba a pakolást ő viszont a dobálást igen, meg se fordult a fejembe, hogy elmegyek a világ másik végébe, oda ahol senkit se ismerek.

- De miért nem?

- Mert nem tartozom oda, és amúgy is dolgoznom kell. Tudod, én most akár Európában is koncerteznék, ha ott lennék se lépnék le csak mert megszületett egy olyan gyerek akit nem ismerek. – magyaráztam neki, tudtam, ha felhozom azt a bizonyos cselekedetét nem fog leállni veszekedni velem. – arról nem is beszélve, hogy a legjobb barátom most törte el a lábát, segítenem kell neki.

Segítettem a kocsiba is kipakolni nekik, majd megérdemelt jutalomként vitettem haza a fenekemet a szállodáig. Nyomtam egy csókot Mikey szájára, elköszöntem a többiektől és kiszálltam a kocsiból. Ash nem volt épp kommunikatív állapotba, sokk alatt volt és szerintem még egy darabig abba is maradt, minden egyes porcikája haza fele húzta, megértettem miért, ha nekem lenne otthon a kereszt lányom, akkor meg se vártam volna a többieket, ha kellett volna gyalog indultam volna neki az útnak. A szálloda, mint mindig nagyon nyugodt volt, szinte kihalt. Teljesen megszoktam, hogy más emberekkel lakok egy "házban", bár egy saját lakás azért valamivel jobb, de ez se olyan rossz. Nem tudtam, hogy halknak kell-e lennem, vagy az én barátocskám már ébren van-e. Nem hittem, hogy még alszik, de megpróbáltam nem nagy zajt kelteni bemenetelemmel.

Nem lett volna baj, ha elkiabáltam volna magam.. Steen már megint nem egyedül volt. Két ember társaságát élvezte, nem másét, mint Collins és Tayler társasságát. Ledobtam a cipőmet és Tayler nyakába ugrottam.

- Helló! - öleltem át szorosan, Steen itt volt a lakásba, de még mindig éreztem a hiányát ennek a majomnak is.

- Elisa! Hallottam kiütötted magad. - nevette el magát, majd huncut tekintettel kezdte el nézegetni a fejemet.

- Rengeteg dolog történt mióta átköltöztél a szomszéd lakásba, de igen ittam is talán kicsit többet a kelleténél. - magyaráztam a dolgokat. Leültettem őket a fotelbe én pedig kiugrottam a konyhába egy kis rágcsáért. Egy hatalmasat beszélgettünk, jót nevettünk, de voltak benne kevésbé vicces dolgok is. Elmeséltem a forgatást és ők is az övékét, Steen pedig mindig kiegészítette valami vicces dolgozós poénnal a történeteket.