XXXVII. Rész

Sziasztok! Pontosan hat hónappal ezelőtt tettem fel a blogomra az első bejegyzést. Sokkal többet értem el, mint amennyire számítottam. Köszönöm szépen mindenkinek aki megnyitotta, elolvasta, kommentált, pipált vagy bármivel hozzájárult az eddigi adatokhoz. Már megint nem akart jönni az ihlet, de a felénél megszállt a szentlélek és alig bírtam abba hagyni. Jó olvasást és ne felejtsetek el magatok után nyomot hagyni. Nagyon hálás lennék pár megjegyzésnek! 

Mondanám, hogy ez egy teljesen átlagos nap, de ez hazugság lenne. Nincs olyan, hogy átlagos nap. Mindig van valami, amitől ez a kijelentés már hazugság lesz. A srácok még mindig nem jöttek haza. Michael telefonja keltett, közölte, hogy ma estére érkezik meg a repülőjük arra a reptérre ahonnan elrabolt. Nem volt választásom, kijelentette, hogy ki kell menjek elé. Igazából nem is bántam a dolgot, nagyon hiányzott már. Miután felkeltett, nagy nehezen kivándoroltam a fürdőbe és befeküdtem a kádba. Kinyitottam a csapot és addig engedtem, hogy mozdulni se tudjak, mert egy nagyobb levegővételtől a kádban lévő víz a csempén landolt volna.

Alvás határán voltam, mikor Steen bevágtatott és elkezdte megmosni a fogát. Lebuktam a víz alá, megmostam a hajam majd kiszálltam a kádból. Gyorsan maga köré tekertem a törülközőm és a felmosóért nyúltam. Csak nem sikerült megúsznom a helység eláztatását, de gyakorolni fogok. Beálltam a mosdókagyló mellé szorosan Steen mellé és én is nekiláttam fogam megtisztításának. Próbálkoztam beszélgetést kezdeményezni vele, de nem volt rá vevő. Egy-egy hülye kérdésemnél a tükörbe pillantott majd elővette azt a bizonyos tekintetét, ami annyit tett, hogy ha nem fejezem be, akkor kiugrik az ablakon. A hajnali órák ellenére jobb kedvem volt, mint mostanság bármikor. Visszavonultam  a szobámba és kinyitva ruhásszekrényemet próbáltam eldönteni mit vegyek fel. Megakadt a szemem Michael felsőjén, de utána tovább is vándorolt tekintetem a The 1975 pólómra, ennek pedig nem más volt az oka, minthogy megszólalt a csengőhangom a Robbert-s. Kikapva a pólót a szekrényből megfordultam és egy kecses mozdulattal az ágyra vetettem magam. Még így is nyújtózkodnom kellett a telefonomért, ami a párnámon pihent. Elérve azt, meglestem a számot, de nem tudtam kié. Lassan, de biztosan emeltem a fülemhez a készüléket.

- Elisa Green. - szóltam bele. Kíváncsian vártam kinek a hangja fog visszaköszönni a vonal túlsó végéről.

- Szia Elisa. - ismerős férfihang szólal meg. Az agyam igyekezett a hanghoz képet is rendelni, de nem sikerült neki. - otthon vagy?

- Úgy hiszem. Mert? - nem akartam rákérdezni, hogy ki is ő. Tisztába voltam vele, hogy ismerem csak azt nem tudtam honnan és, hogy ki.

- Remek! Olívia azt mondta menjek le érted. Negyed óra múlva találkozzunk a parkolóban. - végre egy használható infó. Tehát a videós bandából valaki. Ez igen csak lecsökkenti a lehetőségek számát.

- Oké. - szóltam vissza még mindig érzelem mentes hangon.

- Segítek Jamie vagyok. - nevetett bele a telefonba, majd letette azt. Nagyon feltűnő lehettem, ha méh telefonon keresztül is rájött, hogy fogalmam sincs róla ki is ő..

Mosolyogva kaptam fel a felsőmet, majd a szürke farmergatyámat. Negyed óra pontosan elég volt, hogy viszonylag elfogadható kinézettel lépjek ki a nagyvilágba. A parkolóba álltam egy darabig, de sehol se láttam Jamie szőke fejét, kezdtem azt hinni, hogy csak szórakozott velem mikor egy elmebeteg sofőr egy éles kanyarral befordult a parkolóba. A smaragd zöld személykocsi egyre közelebb jött felém, tempóján nem változtatva. Átfutott az agyamon, egy gondolat, hogy jobb lenne bemennem még a két lábamon hagyom el a parkolót. Elém érkezve rálépett a fékre.

Két lehetőség volt adott. Most vagy megpróbál elrabolni és a szerveimet jó pénzért eladni, vagy pedig Jamie-nek elment a maradék esze is. A második lehetőség győzött, lehúzta a kocsi ablakát és nagymenő mosollyal megkérdezte itt rendeltek-e fuvart.

- Tudod, hogy nem te vagy a Taxi film főszereplője. - közöltem vele, majd beültem az anyós ülésre. Nem ez volt a legtisztább kocsi amivel rövid életem során találkoztam. Az egész kocsiba erős menta szag terjengett. Első dolgom volt, hogy bekapcsoljam a biztonsági övet, nem hittem, hogy miattam vissza fogja majd magát.

- Ne rontsd el az álmaimat, lehetek az új Halálos iramban sztárja is. - letolta a napszemüvegét, rám kacsintott és a gázra lépet. Az út végére kezem szorosan összenőtt a kapaszkodóval. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem a halál közeli élményt, de azért remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból.

- Tudod, hogy ez egyik szereplő autóbalesetben halt meg? - csaptam be az ajtót magam mögött. Körbe pillantottam, de nem tudtam hol vagyunk. Egy nagyobb méretű családi ház előtt álltunk. Modern ház volt, de mégis volt benne valami retro. - miért jöttünk ide? - fordultam újból a kocsi és Jamie felé.

- Jó pénzért eladlak rabszolgaként. - forgatta a szemeit. - itt lakik Olívia, mintha azt mondtam volna ő küldetett érted. Túl logikus nem, ifjú szupersztár?

- Ez fájt! Nekem teljesen jó a logikám, de te elég kiszámíthatatlan vagy. - sértődve fordítottam hátat neki és indultam meg a ház felé. Kinyitva a kis kerítést beléptem a kertnek nevezett területre. Mindenhol virágok díszítették az udvart, sok munka lehet ilyet szépnek megtartani. Jamie elém vágott és mutatta az utat. Nem mentünk be a házba, egyre távolabb kerültünk tőle, egy kis fa bódé vette az irányt, amihez átkellet vágni az egész kerten. Hatalmas kert volt, a kis köves út mellé lassacskán egy patak is csatlakozott és velünk együtt ment a bódéhoz. A fatető alatt ott szürcsölte Olívia a limonádéját. Ajkai mosolyra görbültek, majd mikor közelebb értünk felpattant és szorosan átölelt.

- Látom ide találtál. - felfoghatatlan a kedvessége, szinte érezhető ahogy árad belőle a kedvesség. Kész rejtély, én ilyen idős koromba kopasz, ráncos és undok öregasszony leszek. Nem, mintha ő öreg lenne, de én biztos negyven évesen is vagy száznak fogok kinézni.

- Nem volt nehéz, volt fuvarom. - elhúzódtam tőle. Leült én pedig követve őt leültem a mellette lévő székre.

- Akkor a fuvaros el is megy, ha nem gond.

- De! Még te se láttad a klipp-et teljesen. Kíváncsi vagyok a te véleményedre is, ülj le! - szinte parancsba adta neki, mit is tegyen. Oda húzta mellém a széket és együtt néztük a fekete monitort. Olivia elmagyarázta, mit, hogy csinált. Nem sokat értettem belőle, olyan nyelvet használt amihez én hülye vagyok. Hamarosan rájött, hogy semmit se értek belőle és bekapcsolva a gépet elindította a videót. Levegőt se mertem venni, hallottam a hangom és láttam magam, de nem hittem a szememnek. Mint egy gyönyörű álom, egy valóra vált álom. Kezdtem megérteni mit is beszélt az előbb Olivia, a kameraállásokról és a fényviszonyokról. Lement a szám és senki se szólalt meg. Jamie-t annyira nem érdekelte, hogy szavakat pazaroljon rá, Olívia a reakciómat várta én pedig, hát kerestem a megfelelő szavakat, de egyik szó se volt megfelelő erre az érzéshez.

- Szóhoz se jutok! Ez gyönyörű! - könnybe lábadt a szemem. Végre valami amit letettem az asztalra, ami megmutatja, tényleg érdemes volt eljönni. - eszméletlenek vagytok! - felálltam és hátulról átkaroltam Olívia-t és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. Elöntött egy rég érzett melegség, talán a valódi boldogság vagy a büszkeség érzése volt. Lényeg, hogy a felhők felett jártam, jó magasan a felhők fölött.

- Én is segítettem, ne felejtsd el. - emelte fel a kezét Jamie. Oda léptem hozzá és neki is adtam egy puszit.

- Köszönöm neked is a segítséget.

- Aranyosak lennétek együtt. - jelentette ki Olívia. Elnevettem magam, valahogy nem tudnám elképzelni magam mellette. Magam előtt láttam Mikey-t és Jamie-t. Két különböző világ, tűz és víz.

- Nem vagyok az esete. Tudod nekem természetes színű a hajam és nem vagyok irányítás mániás. - gyűlölettel mondta ki a szavakat. Kicsit zokon esett a dolog, nem is ismeri Michael-t mégis úgy beszél róla, mint aki ezer éve ismeri. Nem akartam balhét, így a lehető legkedvesebben reagáltam vissza erre a kijelentésére.

- Tényleg nem vagy az. Jobban szeretem azokat a férfiakat, akiknek van saját véleményük és megvédenek ha kell, ami meg a hajat illeti izgalmasabb egy szivárvány, mint egy sivatag. - sikerült megsértenem. Emelt főve távozott köreinkből, amit nem igazán bántam. Az én pasimat senki se szólja le, főleg egy ismeretlen valaki. - bocsánat, nem akartam balhét. - igyekeztem komolyan kimondani a szavakat, de túl boldog voltam. Jól esett amit mondtam neki, ami csak feljebb vitte a boldogság mutatómat.

- Semmi baj, a fiam már csak ilyen. Azt hiszi mindenkinél jobb, viszont szerintem tényleg össze illenétek.

- A fiad? Nem egy lányod van? - sejtésem se volt, hogy ő az anyja. Egy kicsit se hasonlítanak, biztos az apjától örökölt több gént.

- Van olyan sok probléma, mint egy lánnyal, de van lányom is. Két szép gyerekkel büszkélkedhetek. - dagadt a büszkeségtől. Jamie tényleg nem csúnya a lányról nem tudok véleményt alkotni, mert tudomásom szerint még nem láttam. Hangosan felnevetett és a kezembe nyomott egy pendriveot. - Jordan már látta és szerintem tetszett is neki, de nála semmi sem biztos. - büszkén szorítottam össze kezeimbe azt a kis darab fémet amin az életem volt.

Ezt a csodálatos pillanatot a hasam korgása zavarta meg. Nem fogta vissza magát a drága, nem lehetetlen, hogy a ház ablakai is beleremegtek a gyomrom korgásába. Gyorsan a hasamhoz kaptam a kezemet, ami nem sokat változtatott a dolgon, de legalább sikerült egy kicsit felfognom a kiszűrődő hangokból.

- Ez egy jelzés volt, hogy ideje indulnom.

- Maradhatnál ebédre. - karórájára pillantott. - azaz uzsonnára. Lassan három óra lesz, én pedig még semmit se csináltam ma.

- Akkor én mit mondjak, két órával ezelőtt még az ágyamban feküdtem. Köszönöm az ajánlatot, de ételt kell vinnem sánta lakótársamnak. - nem szívesen ültem volna le egy asztalhoz Jamie-vel. A hasam egyre hangosabban kezdett zenélni. Felpattantam, még egyszer megköszöntem a videót és elindultam az utca felé. Nem pont egy olyan környéken laknak ahol könnyen lehet taxit fogni. Szétnéztem merre is mehetnék, hogy haza jussak, de nem jutottam sokra.

- Szállj be haza viszlek. - kinyitotta a kocsit és beült a kormány mögé. Még mindig meg volt sértődve, hallatszott a hangján. Beültem mellé és felvettem a stílusát. Úgy tettem, mint akit nagyon megsértettek és ez okból fogva nem állok senkivel se szóba, pedig már annyira nem zavart a dolog. Félúton eszembe jutott, hogy otthon nem biztos, hogy találok kaját, ami elbírja az ebéd jelentését. Kiszedtem a táskámból a telefont és megcsörgettem Steen-t.

- Na merre vagy? - reggelhez képest sokkal vidámabb volt a hangja.

- Úton hazafelé. Mit vigyek ebédre? - rendes , megadtam a választási lehetőséget neki, ami nagy szó.

- Már teli ettem magam popcornal, de ha már ilyen aranyos vagy hozhatnál kínait.

- Jó választás, akkor egy adag panírozott macska rendel. - halottam, hogy Jamie kuncog így én is elnevettem magam.

- Pontosan. - letette a telefont én pedig visszadobtam a táskámba az enyémet.

- Tudsz valamerre kínait, ami útba esik és a koszt is ehető? - nem számítottam válaszra, nem tudtam mennyire tapostam bele az egójába.

- De. - ennyi volt, csak amit kinyögött. A semminél több azért be kell látni. Sokkal lassabban, szinte normális tempóba haladtunk az utakon. Furcsa is volt az előző száguldáshoz képest.

Mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból kapott el egy különös érzés. Nem tudom, miért, de késztetést éreztem, hogy bocsánatot kérjek tőle. Lehet szomorú tekintete vett rá erre a nem mindennapi dologra. Nem bírtam nézni, hogy ilyen halálomon vagyok, képet vág. A bulin sokat nevettünk együtt, többet is a kelleténél, nagyon szimpatikusnak tűnt már akkor is, és most is az, leszámítva azt a kos megjegyzését Michael-ről. Az agyam nem volt képes kimondatni velem a szavakat, igazam volt mikor azokat mondtam neki. Bementünk a kifőzdébe és vettem három nagy adag kínait főtt tésztával. Az agyam harcolt a lelkiismeretemmel, arra jutottam, hogy majd a szálloda előtt bocsánatot kérek, addig megpróbálom összeszedni magam. Nem sűrűn kérek bocsánatot emberektől, sokkal makacsabb vagyok annál, minthogy beismerjem tévedésem. Az ebéd megvétele után egy kisebb dugóba kerültünk melynek következménye az lett, hogy a maximum tíz perce utat dupla idő azaz húsz perc alatt tettük meg. A csend egyre inkább zavart, de nem tettem semmit se érte, hogy megszüntessem.

A parkolóba befordulva tudtam itt az idő könnyíteni lelkemen. Kiszálltam a kocsiból és reménykedtem benne, hogy ő is kiszáll, nem pedig elhajt köszönés nélkül. Érdekes helyzet alakult ki. Kinek kiszállt, de nem jött el az ajtótól, a kaját leraktam a motorháztetőre és elé álltam.

- Bocsánat, hogy olyan csúnyán reagáltam. - ő is majd két fejjel magasabb nálam így elég nehéz volt a szemébe néznem. Nem szólt egy szót sem, pedig azt hittem legalább egy semmi bajt kinyög. - tehát akkor most örök harag lesz köztünk? - kínos nevetésemmel próbáltam javítani a helyzeten.

- Szerinted annyira rossz lennék barátnak? - ohh jaj, jön az érzelmes része. Kellett nekem megsérteni az egóját, most önthetek bele lelket. Háromszoros hurrá magamnak.

- Én nem mondtam ilyet. Biztos nagyon jó párja leszel valakinek.. aranyos vagy, kedves, vicces és irtó jóképű. - ha tovább soroltam volna a tulajdonságokat rám szakadt volna az égből. - sok lány örülne, ha te lennél a barátjuk. - rám nézett én pedig bele remegtem a tekintetébe. Megragadta a derekamat és magához húzott. Ha akartam volna se tudtam ellenkezni, pedig megpróbáltam. Ajkait enyéimre tapasztotta, kellett egy kis idő, míg sikerült észhez kapnom. Nem tudom mennyi idő telt el, mennyi ideig voltam a karjai rabja, de azt tudtam, hogy nem éreztem ott jól magam. Jól csókol, de a gondolattól is felfordul a gyomrom. Eltoltam magamtól és a lehető leggyorsabban hagytam ott. Elindultam az ajtó fele, mire rájöttem, hogy az ebédem a kocsin maradt. Követve egyik életformám miszerint az étel mindennél fontosabb visszaszaladtam a szatyorért. Hallottam, ahogy a nevemet mondja, de nem voltam olyan állapotba, hogy szóba álljak vele. Sokk alatt voltam. A szatyorral együtt beszaladtam az ajtóm majd fel a lépcsőn a lakás ajtajáig. Nem volt energiám megkeresni a kulcsot a feneketlen táskámba ezért inkább a csengőre feküdtem és vártam, hogy Steen minél hamarabb kinyissa az ajtót.

- Van kulcsod, miért nem használod? - kezébe nyomtam a szatyrot és beviharzottam a fürdőszobába. Kinyitottam a csapot és jó hideg vízzel megmostam az arcom.

Steen kíváncsi tekintettel nézte végig arcmosásom az ajtófélfának támaszkodva.

- Mi történt már megint veled?

- Nem biztos, hogy képes vagyok beszélni róla. - csak bele gondoltam és kirázott a hideg, eddig azt hittem, hogy nem nagydolog, ha valaki megcsókolja a másikat, de most, hogy ez velem történt meg máshogy látom a helyzetet. Ez megcsalásnak számít? Most megcsaltam Michael-t? El kell mondanom neki! Az agyam egyre furább dolgokon kattogott.

- Föld hívja Elisa-t! - Steen integetett az arcom előtt. Ledobva a törülközőt kimentem a fürdőből. Kinyitottam az egyik dobozt és egy villával neki láttam megenni a tartalmát.

- Tudtad, hogy Jamie az Olivia fia? - még mindig gondolkozva kérdeztem meg Steen-től.

- Azt se tudom kik azok az emberek. Mi történt? Valamin nagyon gondolkozol, bajba kerültél? Remélem nem öltél meg senkit. – neki is teljesen normális gondolatai vannak.

- De sorozat gyilkosnak álltam. Segítened kellene eltemetni harminc hullát, mind az aulába vár ránk. – még a poénjaim se olyan jók, éreztem, ahogy az ideg megtámadta a fejem. Neki álltam elhadarni a mai nap történetét, olykor levegőt is vettem, de nem vittem túlzásba.

- És mit csináltál utána? – büszke voltam rá, visszakérdezés nélkül megértette a dolgot.

- Felszaladtam és most pedig itt vagyok. El kell mondanom Mikey-nek. Úgy érzem, hogy megcsaltam, pedig nem csináltam semmit. – egyre idegesebb lettem. Még három óra múlva száll, le a gépe addig biztos elmegyógyintézetbe kerülök.  A nagy beszédem közben az se tűnt fel, hogy megettem az összes ételt a tányérból. Elvettem a másik dobozt és annak is neki láttam.

- Én nem mondanám el. Te nem tettél semmi rosszat, a srác volt az aki megcsókolt. Ne is foglalkozz vele, felejtsd el. – ez volt a lehető legrosszabb tanács, amit valaha adott.

- Nem segítettél semmit, de azért kösz. – felálltam a dobozzal és bevonultam szobámba. Ha ideges vagyok sokkal többet eszek, mint alapjáraton. Kajálás után próbáltam normálisan elfoglalni magam, de nem sikerült semmi normálisat összehozni. Rendbe tettem a szekrényemet és még a szennyes ruhákat is kivittem. Az egyetlen, ami megnyugtatott az a fülembe üvöltő zene volt. Sikeres volt a tervem, mire mindennel elkészültem már indulhattam is kifele eléjük. Indulás előtt még a felsőmet lecseréltem egy másik pólóra.

Hamarabb kiszálltam a taxiból, mert kellett egy kis sétálás. Eldöntöttem, hogy nem mondom el neki a dolgot. Nem tettem semmi és főképp nem éreztem semmit mikor megcsókolt, nem vonhat kérdőre miatta. Jól meggyőztem magam és már majdnem én is elhittem a dolgot. Mire oda értem a srácok már a csomagjaikat pakolták be a kocsiba. Meglátva Michael-t idegességem átváltott egy nyugodtam érzéssé, a szerelemmé. Kitéptem a fülemből a fülest és lábaimat egyre gyorsabban tettem egymás után. Ők nem vettek észre, ami nem csoda, hisz háttal voltak nekem. Automatikusan ugrottam a hátára. Hírtelen jött neki, nem sok kellett, hogy be ne essen a csomagtartóba velem együtt.

Ha a kapcsolatunkról kellene, pár szót mondani biztos benne lenne az ugrálás, veszekedés, pizza és még sok más dolog, ami rendszeresen jellemző ránk. Lemásztam a hátáról és szembe fordult velem.

- Elkéstél. – nevette el magát. Szemébe néztem és az agyam a tudatom felé kerekedett.

- Jamie megcsókolt. – köptem ki a szavakat. A gyönyörű mosolya pillanatok alatt tűnt el arcáról. A srácok is hamar beszálltak a kocsiba, minket pedig kettesbe hagytak. Szívem egyre hevesebben vert, nem értettem minek mondtam el, mikor megbeszéltem magammal, hogy nem mondom el.