Főoldal Szereplők Részek Díjak és Blogversenyek Cserék

2014. november 29., szombat

VI. Rész








Sziasztok! 
Hoztam nektek egy friss részt. 
Mondanám, hogy hetente jönnek a részek, de nem tudom
mikor, hogy érek rá. 










- Mit fogsz felvenni? – kérdezte Tayler miközben a cipőmet ráncigáltam fel a lábamra.
- Amiben most vagyok! Miért kellene átöltöznöm? – nem értettem miért nem jó estére ez a szerelés.
- Randira nem állíthatsz be egy ilyen szerelésben. – végignézett rajtam és elnevette magát.
- Nem randira megyek, csak kiváltom a gitáromat.
- És ezt ő is tudja? Na, menjél elfele a próbádra és addig keresek neked valami normális göncöt. – rám csapta a saját lakásom ajtaját. Kíváncsian várom, mit kell ma elénekelnem és, hogy mit fog szólni Jordan a dalokhoz, amiket tegnap írtam. Az estém nem volt valami nyugodt, ezért nem tudtam kialudni magamat, de mikor is volt már olyan, hogy rendesen kialudtam magam. A stúdióban nincsenek sokan, ami elég szokatlan, hisz reggel viszonylag sokan szoktak itt fel-alá járkálni.
Most már tudom, mikor hova kell mennem, de előfordul, hogy eltévedek. Elsőnek Jordan itteni irodáját keresem meg, hogy átolvashassa a dalokat, míg én énekórán vagyok. Az ajtó előtt veszek egy nagy levegőt mielőtt bekopognék. A válasz hamar jön, ezért benyitok. Jordan szakadt farmerben és fekete pólóban ül az asztala mögött, igen csak szokatlan nem öltönyben és ingben látnom őt.
- Szia Elisa! Mi szél hozott erre? – a hangja most is olyan dallamos, mint mindig.
- Hoztam neked két dalt, amit fel szeretnék venni az albumra. – letettem elé őket.
- Rendben még a mai napon megnézem, és ha megfelel, akkor hétfő reggel fel is énekelheted. Nézz vissza egy kicsit később és megtárgyaljuk.
- Köszönöm.
Második utam az énekterembe vezet ahol vár rám a kínok kínja. Reménykedem benne, hogy megúszom egy könnyebb dallal, amire nem sok esélyt látok. „Ha igazán jó akar lenni ifjú hölgy meg kell szenvednie érte.” Az első órán mondta nekem a tanár és az óta is a fülemben hallom a hangját. Volt olyan nap mikor mosollyal léptem ki a teremből, de olyan is, amikor majd kicsordult egy könnycsepp a szememből.
A terem üres, tehát időben vagyok. Ledobom a cuccaimat egy sarokba és megkezdem a beéneklést. Már épp a végén járok, mikor megjelenik a tanár. Most még egy kicsi mosoly sincs az arcán, ami nem sok jót sejtett.
- Jó reggelt. Látom megkezdte a beéneklést.
- Jó reggelt önnek is. Igen már be is fejeztem. – nem vagyok benne biztos, de mintha egy kisebb mosolyt sikerült volna az arcára csalnom.
- Akkor vágjunk is bele, ma két dalt hoztam magának, amivel remélem sikerül megbirkóznia. – elővett két kottát a bőrtáskájából és letette a kottatartóra. Csak a felső dalt láttam, amit nem ismertem fel, az alatta lévő pedig teljes mértékben takarásban volt, tehát esélyem sem volt meglesni.
- Készen áll?
- Igen.
- Akkor hadd haljam. – helyet foglalt velem szemben én pedig elkezdem énekelni. A dal egy kicsit magasnak bizonyult, de nem tört meg a hangom. Sikerült úgy végigénekelnem, hogy nem szakított félbe, ami vagy azt jelenti, hogy jó voltam vagy pedig elaludt. Egyszer se mertem még felnézni a kottából.
- Nem is olyan rossz. Most próbálja meg egy hanggal lejjebb. És ha sikerül, akkor kísérettel is megpróbálhatjuk. – ehhez a dalhoz nem nagyon való a gitár, én pedig csak azzal tudok játszani. Elkezdtem a dalt úgy ahogy mondta egy oktávval lejjebb ami tényleg jobb volt, mint az előbb.
- Remek! Most pedig üljön le a zongorához és próbálja meg előadni. – a szemem majd kieset a helyéről. Én zongorázni? Kiskoromban meg akartam tanulni, de a gitár mellett már nem volt időm rá.
- Én nem tudok zongorázni. – a fejét rázta ami nem tudom mit jelent.
- Kisasszony, zongorázni alap dolog. Meg kell tanulni, nincs vita.
- Jó, de most akkor sem tudok zongorázni, majd megtanulok. – felállt és átült a zongorához.
- Minden csütörtökön várom önt ugyanebbe az időpontban, most pedig kezdjük az elejétől.
Nehéz volt zongora kíséretével énekelni, de meg kell hagyni, hogy profi módon játszik.
- Most pedig tartunk öt perc szünetet, míg átnézi a másik dalt. – felállt és kiment a teremből. Első dolgom volt inni, azt hittem szomjan halok. Visszamentem és megnéztem a kottát, ezt a dalt ismertem, ez sem az én stílusom, de ismertem. Régi dal ez, apa énekelte mikor koncertfelvételeket néztünk. Azt mondta ő is tud úgy énekelni, ahogy a nagy sztárok csak sok idő míg bemelegszik a hangja. Nyáronként rendeztünk koncerteket anyának és a szomszédoknak, jegyeket árultam, amiket én rajzoltam meg. Az emlékezésemet az ajtó nyílása törte meg. Letelt az öt perc.
- Készen áll? – mindig ugyanazok a kérdések, ugyanazok a szavak, mintha egy robot lenne.
- Igen.
Ez a dalt nem tudtam olyan jól énekelni, mint az előzőt de nem volt olyan rossz sem, eltartott egy ideig de a végére kezdtem belejönni. Pontosan két órát voltam abban a teremben, kilépve onnan olyan volt, mintha egy kalitkából szabadult madár lennék. Egy énekes madár. Mindenki engem nézz mikor a saját hülyeségemen nevetek, azon ami a fejemben zajlik.
Kifele tartottam az épületből mikor megláttam egy fekete pólós ember és beugrott, hogy nekem Jorden-nél kellene lennem. Gyorsan fordultam meg és céloztam meg az irodáját. Pontosan, mint reggel, nagy levegő majd kopogás. Most nem kaptam egyből választ, ezért még egyszer kopogtam, most már hallottam a hangját.
- Szia, elolvastad? – támadtam le, de rájöttem, hogy nincs egyedül. Ott ült az ölébe Eva. Ekkor esett le a tantusz nem tud dalt írni viszont az ő pasija az egész dolog szervezője, ravasz dolog.
- Igen, gyere, ülj le.
- Köszönöm, de sietek, mert programom van. Felénekelhetem?
- Igen, nagyon tetszettek, csak arra kérlek, figyelj egy kicsit jobban oda a szöveg és a dallam illeszkedésére. – Az illeszkedésére? Ezek, pontosan így illeszkednek a legjobban, én írtam, tudom.
- Rendben, köszönöm. – fogam a dalokat és amilyen hamar csak tudtam leléptem onnan, nem voltam kíváncsi, hogyan nyalják, falják egymást és felidegesített, amit mondott, kössön bele a szövegbe vagy a dallamba, de ne abba, hogy illeszkedik egymásra a kettő.
Mire beértem a lakásba sikerült megnyugodnom, viszont ott meglepetés fogadott, vagyis inkább sok holmi, a sok holmi előtt pedig Tayler állt.
- Átpakoltad a holmiidat? – nekem nincs ennyi holmim összesen, ami most a nappaliba van.
- Csak azokat, amikre mindenképp szükségem van.
- Korcsolya? Erre most mindenképp szükséged van? – néztem rá.
- Ki tudja mikor lesz kedvem korcsolyázni, viszont van egy kis meglepim.
- Remélem nem az, hogy háziállatod is van, esetleg egy gorilla vagy egy elefánt? – forgattam a szemeim miközben ő a szobámba írányitott.
- Nem, sok szabad időm volt míg te próbáltál és nem volt semmi olyan amit felvehetnél estére ezért bátorkodtam venni neked valamit. – az ágyam szépen be volt ágyazva amit, biztos nem én tettem, mert emlékszem, hogy alig tudtam kimászni belőle nem, hogy beágyaztam volna, és rajta ott volt egy gyönyörű fekete csipkés hosszított felső.
- Ez gyönyörű, de nem túl szép egy koncertre? – megfogtam és megnéztem közelebbről, szinte szerelembe estem annyira szép volt.
- Nem hiszem, hogy a többi rajongóval fogsz az első sorba kapálózni, és nem mindegy mit veszel fel. – ebben én is reménykedem, hogy nem kell ott állnom ahol a rajongók össze vissza taposassák egymást csak, hogy közelebb kerülhessenek a rajongott emberükhöz.
- Igazad, lehet. Nagyon szép mennyibe került kifizetem. – vettem elő a tálcámat.
- Ne hülyéskedj már, ajándék.
- Nem fogadhatom el. – tiltakoztam, de az arckifejezéséből láttam, hogy hiába.
- Nem fogok leállni veled veszekedni. Mikorra jön érted a lovagod?
- Tayler! – szóltam komoran rá.
- Igen?
- Nem a lovagom, jó? És kérlek ne is említsd meg neki, mert nem szeretném, hogy az legyen. – láttam, ahogy leesik az álla.
- Nem tetszik? De olyan cukik vagytok egymás mellett.
- Én barátokat szeretnék szerezni, és hiszem, hogy ő egy nagyon jó barátom lehet. Amennyiben nem hozza rám folyton a frászt. – éreztem, ahogy megszorul a szívem, de próbáltam nem tudomás venni róla.
- Hülye vagy, de te tudod. Az biztos egy barátot máris szereztél. – büszkén mutatott magára, és igaza volt, de nem egyet, hanem kettőt, mert ott volt még Grace is, aki valószínűleg a barátjával van most is.
- Tudom. – letettem a felsőt és megöleltem.
- Ha már ennyire szeretsz, nem akarsz lemenni a kisboltba? Nincs semmilyen kaja itthon és én egész este a tévé előtt fogok dögleni, amihez sok kaja szükséges.
- De lemegyek, utána pedig befekszem a kádba, és magamra zárom az ajtót.
Kiléptem a szálloda ajtaján, de nem tudtam melyik boltba menjek, a közelben van egy de azt nem szeretem mert bunkó az eladó ezért inkább sétálok többet, de kedves eladótól veszem meg a kajámat.
- Elisa! Elisa várj! – körbenéztem, de nem hallottam ki kiabál nekem, ezért tovább siettem.
- Elisa Green az isten szerelmére állj már meg! – megálltam és rájöttem, hogy ki kiabál Collins szaladt mögöttem.
- Szia! – köszöntem kedvesen.
- Ne jó pofizz nekem drága, tudom, hogy nálad van Tayler. – nem vágtam az összefüggést.
- Igen, és ezzel mi a baj? Te dobtad ki nem?
- De ő az én pasim és nem adom neked! Jobban jársz, ha távol tartod magad tőle. – olyan hangnemet ütött meg amihez nem nagyon vagyok hozzászokva.
- Na jobb ha helyre teszed magad, engem nem érdekel te kivel vagy együtt vagy kivel nem. Ha Tayler vissza akar menni hozzád akkor vissza fog, mert én nem zártam be a lakásba. Ha csak annyit akartál mondani, akkor felesleges volt utánam szaladnod, inkább menj és beszéld meg ezt vele. – sarkon fordultam és folytattam az utamat, nem voltam paraszt csak elmondtam, amit akartam, ami nem nagyon tetszett neki. Igazából meglepett a viselkedése, mert én eddig csak kedvesnek láttam őt, mintha teljesen kifordult volna önmagából, lehet, hogy ezt a hatást váltja ki Rose az emberekből.
Lehet, hogy az egész boltot felvásároltam, de teljes mértékben megérte. Három hatalmas szatyorral sétáltam vissza a lakáshoz. Nem vagyok benne biztos, hogy van olyan is a szatyrokban, ami igazán laktató, de, hogy édességben nem leszünk híján az biztos.
- Te jó ég! Mit vettél? – kapta ki a kezemből a szatyrokat Tayler.
- Csak azt amit kellett. – levetettem magam a konyhapultra miközben ő elkezdte kipakolni a szatyrokat.
- És te panaszkodtál nekem, hogy minek nekem a korcsolya, mióta fontos dolog a nutella vagy épp a pillecukor?
- Ezek nagyon fontos dolgok, főleg ha magam alatt vagyok. Kóstoltad már a forró csokit nutellával és pillecukorral? Addig nem éltél még olyat nem ittál. – leugrottam a pultról kivettem a kezéből a nutellát és kibontottam.
- Neked nem épp fürdened kellene? Mindjárt hat óra. – sose érdekel az idő ameddig nem a megbeszélt időpont előtt tíz perccel van, na, akkor bele húzok és legjobb esetben pont elkészülök.
- De mindjárt megyek. Tayler te szégyellős vagy? – kérdeztem tőle a nappaliból.
- Nem, miért?
- Akkor nem zavar, ha melltartóba mászkálok? – álltam meg előtte fehérneműben, nutellával a kezemben.
- Ne feledkezz meg róla, hogy nem vonzódom a lányokhoz és már láttalak pucéron is.
- Most, hogy mondod találkoztam Collins-sal, megpróbált megfenyegetni, hogy hagyjalak békén.
- Nem érdekel! Te meg tedd le azt, és menj fürödni. – azt mondta nem érdekli, de a szeme teljesen mást mondott. Hiába mosolyog egész nap én láttam, hogy össze van törve és a kis fekete karikák is ezt sugallták a szeme alatt, ami Collins szeme alatt is ott volt. Próbáltam, nem bele avatkozni a szerelmi életébe ezért inkább bevonultam a fürdőbe. Még pontosan két órám van, hogy elkészüljek, ami azt jelenti, egy órán át fürödhetek. Megengedtem a vizet ledobtam magamról a maradék ruhát és befeküdtem a jó meleg vízbe.
A víz már szinte szobahőmérsékletű volt mikor kikászálódtam belőle. A hajam köré tekertem egy törölközőt majd bele bújtam a köntösömbe. A fürdőszobából kilépve egyből az órát kerestem, még fél órám van, ami nagyon jónak számít. Besiettem a szobámba és elkezdtem keresgetni egy megfelelő gatyát a felsőmhöz. A fekete farmeremet akartam felvenni, de rájöttem, hogy akkor szinte egybe olvad a felsőmmel, amit nem akartam ezért egy sima szakadt farmert cibáltam magamra. Visszasiettem a fürdőbe és elkezdtem megszárítani a hajam, a hajam néha napján pontosan úgy néz, ki mintha külön életet élne. A sminket hanyagolom, meglepő dolog, de sosem bírtam igazán a sminket, elsősorban azért mert elcsúnyítja az arcom, másodsorban pedig beduzzad tőle a szemem, csakis a szempillaspirált bírja, de az sem mindegy milyen. Kész, vagyis nem teljesen Steen kendője a tükör előtt volt összegyűrve, fogtam és a kezemre kötöttem, na, most már tényleg kész vagyok.
- Tayler, merre vagy? – kiabáltam egyik szobából a másikba rohangálva.
- A konyhában – kaptam meg a választ.
- Na, hogy festek? – megfordultam a tengelyem körül és vártam a kritikát.
- Igazi dög vagy, de minek az a kendő a kezedre? Amúgy hol lesz a koncert, mert nem hallottam, hogy a környéken lépnének fel.
- Nem veszem le, és fogalmam nincs, de remélem nem messze. – ahogy kimondtam az utolsó szót megszólalt a csengő. Az órára pillantottam utána pedig Tayler-re elég hülyén néztük egymást, még több mint negyed órám volt a megbeszélt találkozóig, addig néztük egymást, míg meg nem szólalt még egyszer a csengő. Kizökkentett a bambulásomból, az ajtóhoz léptem és kinyitottam. Meglepődtem, mert nem Michael állt az ajtóban, hanem valaki más.
- Szia Elisa. – köszönt Ashton.
- Hello, segíthetek? – teljesen elvesztem, a fejem megtelt hülyébbnél hülyébb kérdésekkel, amiket jobb, ha nem mondok ki hangosan.
- Michael azt mondta elhívott a mai fellépésünkre és megkért, hogy jöjjek érted. Elkészültél? – bepillantott a házba.
- Igen, várj, felveszek egy pulóvert és a táskámat. Gyere be addig. – nyitva hagytam az ajtót, berohantam a szobámba felkaptam az első pulóvert, ami a kezem ügyébe akadt a táskámat.
- Nálad van még a gitár?
- Igen, oda adjam?
- Igen, az a kedvenc gitárja annak a marhának, nem is értem miért adta oda neked. – már a küszöbön jártunk, mielőtt becsuktam az ajtót dobtam egy csókot Tayler-nek.
- Mert ő tönkre tette az én kedvenc, vagyis az egyetlen gitáromat, nektek pedig nem ez volt az egyetlen egy. – nehéz volt vele lépést tartani, ő két lépcsőfokot lépett miközben én egy felet.
- Jogos, de te se adnád oda egy idegennek a kedvencedet, még Luke se játszhatott eddig még rajta. – ez tényleg meglepő dolog, én senkinek sem adnám oda a gitáromat, akit nem ismerek és valljuk be, nem nagyon ismer még hisz alig ismerem négy napja.
- Én sem értem. – válaszoltam. Kocsival folytattuk az utunkat tovább, csendes útnak bizonyult, szerettem volna kérdezni néhány dolgot, de jobbnak láttam csendbe maradni. Nem tudom hova mentünk, de elhagytuk a várost ebbe biztos voltam. Nem jártam még ebbe a városban és valószínűleg bambultam mikor elhaladtunk a tábla mellet, amin a neve állt. A városban össze visszacikáztunk, míg el nem értünk egy nagyobb épülethez, annak is a hátuljához. Még innen is hallatszott a másik oldalt lévő rajongók hangja, akik a banda nevét kántálták. Ashton mutatta az utat az épületben, nagyon nagy volt és valami hülye szag terjengett, ami csiklandozta az orromat.
- Mikor kezdődik a koncert?
- Egy fél óra múlva, gyere, itt kell lefordulni majd egyenesen menni tovább nekem még meg kell néznem valamit, egyedül is oda találsz? – hallottam a gitárok hangját a folyosó végéről.
- Követem a zenét. – nyugtáztam és elindultam előre. Egyre közelebb érve kezdtek körvonalazódni a gitár mellett, az emberek hangja, nem nagyon voltam benne biztos mikor ki énekelt, de a Michael hangját olykor-olykor kihallottam. Bekopogtam, bár nem sok értelmét láttam.
- Sziasztok! - nyitottam be óvatosan nehogy valami olyat lássak, amit nem kellene. – mind a hárman harci kész harci öltözetben gitárral a kezükben ültek egy-egy széken. Bezártam magam mögött az ajtót és vettem egy mély levegőt.
- Elisa! – ugrott talpra Michael.
- Mennyi dezodort fújtatok magatokra, konkrétan harapni lehet a levegőt ebben a szobába. – elkezdtem köhögni.
- Ez nem csak dezodor van benne parfüm és hajlakk sok-sok hajlakk. – világosított fel Calum.
- Jól nézel, ki. – tett le a gitárt Luke. Meglepetésemre Michael oda lépett mellém és megölelt, nem tudtam hova tenni ezt a gesztust így hát viszonoztam. Próbáltam, nem hülye fejet vágni majd mikor elengedett levágtam magam, az első székre, amit találtam. Körbenéztem, és ahogy kezdtem átlátni a ködön észrevettem, hogy rettentő nagy a rendetlenség, egy pillanatra felismertem a saját szobámat benne. Bejött valaki, aki azt mondta, tíz perc és kezdünk, mintha megörültek volna szaladgáltak fel alá. Michael megfogta a kezemet és kiráncigált egyenesen a színpad mellé. Éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabban ver mikor összeért a kezünk. Közölnöm kell vele, hogy csak barátkozni akarok mielőtt túl késő, most vagy soha!
- Maradj itt! Remélem élvezni, fogod! – elengedte a kezem és máris a színpadon volt. Maradt a soha. Volt bennem egy érzés, milyen jó is lehet ott kint állni a színpadon annyi ember előtt, sütött róluk, hogy mindennél jobban élvezik. A fiúk, mint a fél örültek szaladgáltak össze vissza a színpadon, kezdtem érteni minek kell az a sok dezodor. Jó másfél órás koncertet adtak le, lefele menet úgy néztek ki, mint egy mosott rongy, de mosolyogtak. - Maradj itt! Remélem élvezni, fogod! – elengedte a kezem és máris a színpadon volt. Maradt a soha. Volt bennem egy érzés, milyen jó is lehet ott kint állni a színpadon annyi ember előtt, sütött róluk, hogy mindennél jobban élvezik. A fiúk, mint a fél örültek szaladgáltak össze vissza a színpadon, kezdtem érteni minek kell az a sok dezodor. Jó másfél órás koncertet adtak le, lefele menet úgy néztek ki, mint egy mosott rongy, de mosolyogtak. A közönség egyre hangosabban kántálta a nevüket, ők pedig vidáman várták a jelzést, mikor újra visszamehetnek a színpadra.
- Köszönjük, hogy ma is eljöttetek és akkor következzen az utolsó szám a mai napon, amit egy különleges ember előadásában szeretnénk előadni. – kezem, lábam elkezdett remegni, elindultam a fiúk felé mikor kimondták a nevem, de nem hallottam semmi mást, amit mondtak. Komolyan azt hiszik, tudok ennyi ember előtt énekelni, egyáltalán mit kellene énekelni? Értelmetlenül kerestem Michael tekintetét. Mikor végre találkozott a tekintetünk, azt hittem megölöm, ő csak ott állt és mosolygott rajtam.  Mellém lépett Luke és a fülembe súgta, hogy az én dalomat fogjuk elénekelni, amit ott hagytam egyszer a stúdióba. Köpni, nyelni nem tudtam, nem tudom mikor, de valaki felhozta a színpadra az én gitáromat, nem is látszott rajta, hogy teljesen össze volt törve. Azt hiszem most az lett volna a normális, ha lámpalázam lett volna, de semmi hasonlót nem éreztem. Amit éreztem az sokkal több volt, olyan mintha végre haza értem volna, mintha egész életemben rossz helyen lettem volna és most végre sikerült megtalálnom a jó utat. De ez sem volt igaz teljesen, mert amit éreztem nem lehetett leírni szavakkal. A fiúk elkezdték játszani a dallamot én pedig követtem őket, eddig csak Steen-nel játszottam együtt most pedig négy másik emberhez kellett igazodnom, de könnyedén felvettem a ritmust. Az egész olyan volt, mintha csak egy álom lenne, a dalt befejezve lesiettem a színpadról és hagytam, hogy elköszönjenek a közönségüktől. Nem tudtam mást csinálni csak mosolyogni. Hátra csaptam a gitáromat és megkerestem azt a szobát ahol a koncert előtt voltunk. Tombolt bennem az adrenalin nem tudtam, mit csináljak ülni nem voltam képes. Kinyílt az ajtó és belépet rajta Michael, ösztönösen ugrottam a nyakába lehet, hogy nem kellett volna, de nem tudtam végiggondolni mit teszek.
- Köszönöm! – csak ennyit tudtam kinyögni. Az egész teste izzott, nem válaszolt csak fogott és mosolygott.
- Hogy jutott ez az eszedbe? – próbáltam valamit kihúzni belőle, de erre sem reagált, nem tudtam mit csináljak, megpróbáltam eltávolodni tőle, de nem engedte. Majd megcsókolt. Belevesztem a csókba, éreztem a szívverését és az ajkai édes ízét. Ez az egész csak pillanatok voltak, gyönyörű pillanatok, amit az ajtó nyílása szakított meg, és akkor tudatosult bennem, mit csináltam. Felkaptam a gitárom és kisiettem a szobából, láttam magam előtt ki milyen fejet vághatott és mit gondolhatnak most rólam, de nem érdekelt.
Kisiettem az utcára és megpróbáltam kideríteni, merre is vagyok pontosan. Egy tábla segített az útbaigazításban huszonöt kilométerre vagyok Los Angeles-től, az nem is olyan sok. Keresnem kell egy buszpályaudvart. Megkerestem a telefonomat, megtudakoltam az időt, este tizenegy. A városon nem látszott az idő, emberek tömkelege rohangált most is. Megállítottam egy fiatal nőt és megkérdeztem merre van a legközelebbi autóbusz állomás. Kedvesebb volt, mint amilyennek gondoltam elmondta, hogy öt perc séta egyenesen majd balra, de lesz egy nagy tábla, amit minden bizonnyal észre fogok venni, és szólt, hogy tizenöt perc múlva indulnak az utolsó buszok tehát jobb, ha sietek.
Az én tempóm nem volt valami gyors kezdtem fáradni ezért az út végén már futottam, tényleg feltűnő volt, hol van az állomás. Megkerestem honnan indul az én buszom, a négyes állomásról. Majdnem lekéstem már bezárta a sofőr az ajtót előttem, de szóltak neki, hogy nyissa ki, nem tudom mit tettem volna, ha nem jutok haza. Nem voltunk sokan a buszon a sofőrrel együtt kilencen, ha lehettünk. Leültem egy szabad helyre és vártam mikor leszek már otthon. Negyvenöt perc tömör-gyönyör volt az utazásom, valamelyik megállónál felszállt egy öreg bácsika, aki mellé ült le, végig köhögte az utat voltak olyan pillanatok, amikor azt hittem itt fullad meg mellettem.
Fél egy körül lehetett mikor végre beestem a lakásba, próbáltam a lehető leghalkabb lenni, nehogy felkeltsem Tayler-t. A laptopon nézett valami animációs mesét valószínűleg azon aludt be, körülötte szemétdombok hevertek. Nem kelltettem fel, fogtam egy plédet és betakartam aztán pedig bementem a szobámba. Van két szabadnapom, vagyis már nincs két egész, addig írhatok és írhatok. Jó megoldásnak tűnik bezárkózni a szobába és nem kimenni, csak ha nagyon muszáj enni. Ledobtam magamról a ruháimat, és felvettem a pizsamámat. Végigfeküdtem az ágyon, azzal a lendülettel, hogy pillanatok belül elalszok, de nem jött álom a szememre. Álmos voltam, nagyon is, de nem tudtam elaludni, benyomtam a gépem és elkezdtem nézegetni az üzeneteimet. Két üzenetem volt, az egyik Steen a másik pedig az anyám. Olvasás nélkül archiváltam az üzenetét, majd megnyitottam a Steen-ét. Három oldalban foglalta össze nekem, milyen volt a randija és, hogy elviszi a lányt az egyik fellépésükre. Nem tudtam végig olvasni, mert a szemem nem volt képes befogadni már a betűket. Elindítottam egy filmet a gépről majd rákényszerítetem magam, hogy aludjak.
Most nem a nap keltett fel, hanem Tayler. Nem láttam a napot az ablakomban, ami azt jelentette, hogy elmúlt dél.
- Kellj fel! Keresnek. Az a srác aki a múltkor is itt volt. – fejemre húztam a párnát és próbáltam visszaaludni.
- Mondd azt neki, hogy nem vagyok itthon. – nyögtem ki.
- De már mondtam neki, hogy szólok. – semmi képen nem megyek ki vele beszélni.
- Akkor mond azt neki, hogy meghaltam vagy találj ki valamit, nem fogok, felkelni! És ha megbocsátasz, folytatnám csodás álmomat. – egy határozott mozdulattal fordítottam hátat neki. Halottam, ahogy becsapódik az ajtó mögötte, és meg voltam nyugodva, hogy nem kell felkelnem még egy darabig. De az ajtó újra kinyílt, felültem, hogy kizavarom a szobámból Tayler-t, de nem ő volt az ajtóban, hanem Michael.


1 megjegyzés:

  1. Kedves Zsuzsanna!
    A kért kritikát már olvashatod is a blogon, de ide is írnák egy kis véleményt.
    Szóval egyszerűen imádom ahogy írsz és amit írsz. Olyan dolgot adsz kis a kezeid közül ami csodálatos, nem az, az unalmas sablonokkal teli szar amit csak azért olvasnak sokan mert 5SOS fiúk vannak benne.
    Viszont arra figyelj, hogy több lírást tegyél bele. Mert amikor a fiúk házában "jártunk" csak annyit tudtunk meg, hogy mivel gazdagok ezért nem kis ócska házat vettek hanem aminek több emelet van, és ennyi. Engem érdekeltek volna a színek esetleges szobai elrendezések a berendezések színei is.
    És kicsit több érzelem kifejtés is jól jönne. A főszereplő leányunkról tudjuk, hogy dühös sokszor, sok mindenért na meg örül és körülbelül ennyi. Mondjuk a csókos részt jobban kilehetett volna fejteni... mit érzett miért tette és ilyesmik. Ha ezekre figyelsz a történet még tökéletesebb lesz.
    Már fel is iratkoztam. Hagyok még nyomot magam után a későbbiekben is xx Maya

    VálaszTörlés