Főoldal Szereplők Részek Díjak és Blogversenyek Cserék

2015. január 17., szombat

XX. Rész

Nem hittem, hogy még ma befejezem, de sikerült. Jó olvasást és éjszakát mindenkinek. UI: Ha tovább írnék lehet, hogy lefejelném a billentyűt. 

A vasárnap hamar eltelt egész nap az ágyba feküdtem, zenét hallgattam, filmeztem és aludtam. A telefonomra pillantottam párszor, de semmi olyat nem mutatott, amit én akartam. Nem tudtam mi van, ezért nem tudtam min idegeskedni. A hétfői napom izgalommal teli volt, mert végre újra voltak óráim. A tanárt, mintha teljesen kicserélték volna, türelmes volt és egy kicsit még kedves is. Élveztem azt a két órát, amit vele töltöttem. Utána elvonultam egy kicsit gyakorolni és gondolkozni a dolgokon, holnap megbeszélésem lesz Jordan-nel a jövőmet illetően, mit hogyan képzeltem el, ja és persze az album. Még mindig fogalmam sincs melyik dalt tegyem fel a lemezre, de szerintem ezt fogom amit Steen-nel énekeltem, azt jobban magamnak éreztem, mint a másikat. Még mindig nem kaptam egy hívást se, pénteken pedig lelépnek, a világ másik végébe, ha addig nem hív valószínűleg már nem is fog többet. Tayler közben úgy döntött vissza költözik Collins-hoz. Hiányozni fog, de nem mondhattam neki, hogy ne menjen, mert ezt neki kellett eldöntenie. Steen már nem nagyon szeretett bejárni, dolgozni Johanna miatt. Johanna elmondta mit érez iránta, Steen pedig nem tudta mit tegyen. Elmondta neki, hogy neki van egy barátnője, aki Európában él. Egy kicsit zokon esett neki, és Steen kellemetlenül érzi magát a közelébe. Nekem nincs semmi bajom Johanna-val, de a történések után nem nagyon kereste a társaságomat. Gondolom ez így van rendjén, nagyobb gondom is volt, mint ezzel foglalkozni. Az a megbeszélés igen érdekesre sikerült. Kaptam egy időpontot január végére, akkor lesz az album kép készítése. Elvileg addigra meg kellene lenni a daloknak, legalább lapon, a feléneklés nem érdekelte csak, hogy a szöveg meglegyen. Kis diktátor volt, megmondta mit, mikor, hogyan és kivel kell csinálnom. A megbeszélés inkább egy olyan ő beszél, én hallgatom dologgá alakult át, ami már azért sem zavart, mert nem biztos, hogy tudtam volna értelmes dolgokkal szolgálni. A költözés már biztos volt, Tayler már nem is aludt a lakásba csak a cuccai jelezték egykori jelenlétét. Hiányzott, pedig még alig két napja, hogy elment. Nem baj a lényeg, hogy nem szabad sehonnan sem elkésnem. Szerda van ami azt jelenti újra ének órám lesz, és utána mehetek gyakorolni, és ezt is, hogy két nap múlva indul a repülője egy SMS-t se kaptam tőle, ami zavart egy kicsit, de a sok más dolog elterelte annyira a figyelmemet, hogy ezen rágódjak. Az óra megint jól sikerült megengedte, hogy következő órára én vigyek dalt, nem sajátot hanem olyat a itt szívesen énekelnék és tükrözi a hangulatomat. Nehéz feladat, de majd a hétvégén kitalálom. Az óra után beültem a gitárommal a gyakorló terembe és addig ott maradtam, míg a takarító nő ki nem zavart azzal az indítékkal, hogy nemsoká bezár a stúdió. Életembe nem maradtam itt ilyen sokáig, viszont lett egy új dalom az albumra a "Fly" első dolgom volt megmutatni Steen-nek, akit felkeltettem, mert elaludt a tv előtt. Tetszett neki a szám, de elmerem, képzelni, hogy holnap nem fog rá emlékezni, hogy egyáltalán találkoztunk az este. De nekem tetszett és a többi nem érdekelt. Ledobtam a holmimat a takarításra váró szobámba és megcéloztam a fürdőt. A telefonomat minden hova cipeltem magammal még a WC-be is a kezembe volt, ha elfelejtettem bevinni lehúzott nadrággal szaladtam ki érte, de hiába. Egyszer még majdnem bele is ejtettem a WC-be, a szerencsétlenségemet mércével lehet mérni. Kiszámoltam, hogy ha most itt hajnal van, akkor otthon normális idő lehet, tehát telefonálhatok anyámnak. Miután Jordan közölte velem, hogy van ilyen lehetőség egyből hívtam és meséltem neki mindent. A reakciója ahhoz képest, hogy mennyire ellenezte ezt az egészet, jó volt. Megígértette velem, hogy a megbeszélés után hívjam fel, nehogy olyat írassanak alá velem, ami miatt pórul járhatnék. Nem számoltam jól, felkeltettem. Nem haragudott érte, részletesen el kellett mesélnem a nagy semmit. Miután megtudott mindent, kérdezett még két dolgot és kinyomta a telefont, igazán aggódó és aranyos anyuka. Nem baj, mindent elintéztem nincs más dolgom, csak pihenni és élvezni a jó meleg habfürdőt. Tegnap leszaladtam a kisboltba és szembe találtam magam egy nagydoboz fürdősóval, vesztetést éreztem, hogy megvegyem. Lehet, hogy a doboz felét bele borítottam, de legalább biztos lesz, hogy az egész testem rózsa illatú lesz. Ki nem szálltam, míg a víz ki nem hűlt és a hab el nem tűnt teljesen. A kezem olyan ráncos volt, mint egy száz éves öregasszonyé, de teljesen megérte. Mire kivánszorogtam a fürdőből Steen eltűnt a kanapéról, benéztem és az ágyába feküdt keresztbe a takarója pedig a földön hevert. A lehető leghalkabban közelítettem meg az ágyát, próbáltam semmiben sem el esni ami elég nehéz feladat volt a szoba kinézete miatt. Felkaptam a takaróját a földről és betakartam. Féltem, hogy fel kell, mert mikor rátettem elkezdett beszélni valamit, de nem kelt fel csak átfordult a másik oldalára. Éreztem magamon, hogy nekem is ideje lenne aludnom, ugyanolyan halkan mentem ki a szobából, mint ahogy az előbb bejöttem. Felkaptam magamra a pizsamám, amibe akkor is voltam, mikor Michael miatt leestem az ágyról, majd ő is leesett rám. Befeküdtem az ágyba, nem kellett film vagy zene, hogy el tudjak aludni pillanatok alatt elnyomott az álom. Reggel a telefon hangja keltett, rég nem pattantam ki olyan hamar az ágyból, mint most.
- A francba! – kiáltottam fel. Csak az ébresztő volt. Kezdek bele őrülni ebbe a semmit sem tudok dologba. Holnap reggel elutaznak, miért nem hív fel? Amúgy se vagyok normális nem, hogy most. El kellett gondolkodnom azon is milyen nap van ma, csütörtök. Akkor ma nem kell mennem sehova, ami annyit tesz, ki kell takarítanom a lakást. Tayler-nek egyre kevesebb dolga van itt, de ez azt is jelenti, hogy egyre nagyobb a kupleráj. Ki-be járkált ő és Collins a lakása és arra nem volt idejük, hogy lehúzzák a sáros cipőjüket így végig gyalogoltak mindenen a retkes cipővel, aminek én különösen örültem. De ha ők nem is járkálták volna össze, akkor is ki kellene takarítani az egész lakást, és bevásárolni se ártana. Bele gondolva mindenbe jobb lenne inkább aludni. Visszafeküdtem az ágyba, de nem tudtam vissza aludni. Dünnyögve másztam ki, hosszú nap elé nézek, ha ezeket tényleg meg akarom csinálni. Ledobtam a nem rég felett még meleg pizsamám és lecseréltem itthoni, hideg vackokra. A hajamat a fejem közepére fogtam fel, hogy ne lógjon bele semmibe se. Kész, úgy nézek ki, mint egy takarító nő, ha nem jön, össze az éneklés beállok valami takarító brigádba. Benéztem a másik szobába, pontosan úgy feküdt ott, ahogy hagytam pár órával ezelőtt. Akkor a zenehallgatás kilőve, mert én nagyon aranyos legjobb barát vagyok és nem keltem fel őt, most legalábbis nem. A csap alatt vannak azok a dolgok, amik a takarításhoz szükséges. Először is a fürdőszobát teszem rendbe és úgy haladok előre, így a Steen szobája marad utoljára. Felhúztam a kezemre a sárga gumikesztyűt és neki vetettem magam a munkának. Soha többet ilyen alapos munkát! Betettem egy mosást és kivettem a régit amit, nem tudtam mióta lehetett ott. Utána a fürdőkádat valami büdös vegyszerrel kitakarítottam, mert a rózsa illatú fürdősó megfogta egy kicsit az alját. Utána a türköt és a hozzá tartozó szekrényt is kívülről belülről és olyan dolgokat találtam, amiket jobb lett volna nem látni. A befejezés az volt, hogy felmostam az egész helységet. A következő állomás a konyha volt, na oda kellett aztán igazán a kesztyű, a gáztűzhely látványával gyerekeket lehetett volna ijesztgetni, de azután, hogy én kezelése vettem ami egy jó háromnegyed órába tellett, de teljesen megérte. Még egyszer nem vállalkoznék a feladatra, ez olyan dolog, amit életembe elég csak egyszer csinálni. A hűtő se volt gyerek játék, amit csak azért nem értettem, hogy hogyan lehet annyi szemét benne, ha konkrétan sose tettünk bele semmit. Az étkezésein nagyjából, gyors levesből, gabonapehelyből és fagyasztott ételekből áll. Hihetetlen pár hét alatt milyen kuplerájjá nem tud átalakulni a ház. Mikor Steen felkelt már a tévét takarítottam a nappaliba. Kaptam néhány megjegyzést arról, hogy elment az eszem és szerinte is elmehetek takarítónak. Közöltem vele, ha még egy ilyen poént elsüt, mindig ő fog takarítani ebben a lakásba, míg itt kell laknunk. Ő is belátta, hogy jobb ha csendbe marad. Már untam magam, nem akartam tovább csinálni, de még két szoba is hátra van. Nem tudtam eldönteni az enyém vagy a Steen-é a rosszabb. Egyetlen jó dolog volt azzal, hogy felkelt legálisan üvöltettem a zenét.


Hello Brooklyn, Hey LA
Take the streets all night 'cause we sleep all day
When the world comes crashing down who's ready to party?
Hello Brooklyn, Hey LA
Coast to coast I'll take you down in flames
Let the good times roll we can let go
Everybody knows there's a party at the end of the world.

Az All Time Low koncertet már a saját szobámba a koncertet. Így sokkal élvezhetőbb lett az egész takarítás. Steen kevésbé élvezte a dolgot, de nem nagyon izgatott a dolog. A szobámból három kupac szennyes ruha és két kisebb zacskó szemét került ki, nem értettem honnan jött ez a sok szemét mikor alig voltam bent a szobámba mostanság. Mire végig ment két album a szobám is csillogott- villogott. A Steen szobájához nem volt elég, egy All Time Low alum, ide sokkal, de sokkal több kellett. A daloknak igencsak jó hatással volt rám, igen csak hamar kitakarítottam a szobát, ami nem volt nehéz, mert a szobájába minden egy helyre volt pakolva az ágyára vagy az ágy alá.
- Kész! – kiáltottam el magam. Meghajoltam és ledobtam magamról a koszos pulóvert.
- Nagyon ügyes vagy. – állt meg előttem egy tál gabonapejjel. – és a jutalmad egy tál étel, és miért pont ez? Mert csak ez van itthon. - ez egy célzás volt. Nagyon csúnya célzás.
- Ha nem most mostam volna fel akkor a fejedre borítanám a tálat és a tartalmát. – magyaráztam neki, miközben kanalaztam magamba a kaját.
- Akkor mázlim van. – mosolygott. – de lemész valami normális kajáért is? – ezért a kérdéséért jól hasba vágtam majd a konyha pulthoz ballagtam és ott fogyasztottam el az ebédem maradékát. A nem igazán laktató étel után rájöttem, hogy ha én nem akkor senki sem megy le a boltba. Átöltöztem valami normális szagú és kinézetű ruhába és lemásztam a sarki kisboltba és jól tele pakoltam a kosaramat minden félé laktató étellel. A pénztálcám nagyobb tartalmát otthagytam, de egy darabig még nem kell lejönnünk a boltba.
Visszamentem a házba, kipakoltam a háromszatyornyi élelmet és csináltam magamnak egy hatalmas szendvicset tele minden féle jóval. Utána nem volt nehéz elaludnom, még be se mentem csak letettem a fejem a konyhapultra és már aludtam is. Egy fél óra múlva arra keltem fel, hogy iszonyatosan fáj a nyakam, így bementem a szobámba és végig feküdtem az ágyamon.
Reggel azzal a tudattal keltem fel, hogy ma megy el és nem hívott fel. Átmentem tanácsot kérni Steen-től aki lehülyézett.
- Miért várod el, hogy mindig ő lépjen elsőnek? – nem erre a válaszra vártam.
- Nem értelek.
- Karácsonykor is ő jött ide, mindig ő jön. Nem gondolod, hogy egyszer te is elmehetsz ő hozzá? – végig gondoltam a dolgot és igaza volt, nekem kell mennem. Felugrottam és átsiettem a szobámba és felcibáltam a tegnapi ruháimat. Cipőfelvétel közben már pötyögtem is a telefonomba Ash számát. Megkérdeztem, mikor és hol szállnak fel és megkértem ne szóljon senkinek se. Alig egy fél óra múlva indulnak. Mint egy őrült szaladtam le a lépcsőn majd az utcára, hogy foghassak egy taxit. Nem tudtam gondolkodni, mi van ha nem is akar látni? Akkor is megpróbáltam. Ezzel nyugtattam magam, míg a taxi meg nem állt a repülőtéren. Kifizettem és futottam tovább.
Ritkán vagyok ilyen pontos. Épp a repülőre szálltak fel mikor elkiáltottam magam.
- Michael Clifford! – a kiabálás a visításhoz hasonlított, de elértem a célom. Megfordult és körbe nézett ki kiabál, meglátott. Nem tudtam mit mondjak elindult felé, olyan volt az egész, mintha egy filmbe lennék.
- Mondjad. –lépett oda mellém. Nem akartam és nem is tudtam volna semmit se mondani, csak csókolni akartam. A nyakába ugrottam és megcsókoltam. - Remélem nem gondoltad, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem. – néztem a szemébe.
- Semmi pénzért. – válaszolta és szorosan magához ölelt.
- Most menned kell. – mutattam Louis felé, aki dühösen ütögette az órájára.
- Gyere velem. – engedett el.
- Ne hülyéskedj. – nevettem, de nem érdekelte a nyakába kapott és elindult a repülő felé. Kiabáltam nem akartam felszállni, de nem érdekelte. Becsukódott az ajtó mikor sikerült kiszabadulnom a karjai közül.

XIX. Rész


Sziasztok! Itt lenne az új rész, a véleményeteket szívesen fogadom. Jó olvasást!

Akkor, ha minden igaz másfél nap pihenőt kaptam, ami nekem igencsak csekély. De ha el akarok érni valamit meg kell küzdenem érte, vagy legalábbis meg kellene próbálnom.  Haza érve bevágódtam a gépem elé és videó klipeket nézegettem. Ezt egy jó óráig csináltam, és próbáltam bele gondolni milyen nehéz lehet egy egyszerűbb, de mégis jó videót leforgatni. A hátamon is felállt a szőr. Nem lepődtem meg, hogy a fiúk videó kippjét is felhozta a csatorna, kíváncsiságból megnéztem legrégebbi videókat, és amit találtam, az valami eszméletlen volt.  Az is érdekes, volt, hogy láttam őket a videókba, hogy néztek ki két-három évvel ezelőtt. Michael énekel, vagyis tátog, egy Justin Bieber szám alatt és igen csak vicces látványt nyújt. Annyit nevettem, hogy megfájdult a hasam, nem sok hiányzott, hogy leesek az ágyról.  Nem ez volt, az egyetlen ilyen videó, voltak ott még One Direction és HTC-is. Mennyire szeretem azt a számot, pár évvel ezelőtt, minden nap vagy ötvenszer meghallgattam.
- Uhh.. – kaptam észhez. Tegnap leráztam Michael-t és az óta fel sem hívtam.  Felálltam és a ruháimat szétdobálva kerestem a telefonom, ami zsebembe volt. Nem baj a szobán ez a kis dobálózás csak javítani tudott. Első csörgetés után kinyomta, ez nem sugall semmi jót. Kezdet az idegesség felém kerekedni, megpróbáltam még egyszer, de ugyan az történt.  Mit kellene tennem? Legszívesebben hagynám, hogy magától megbékéljen a dologgal, de lehet, hogy azzal csak rontanám a helyzetet. Én még nem kértem tőle sose bocsánatot, mindig csak én rágtam be. Valami igazán jó dolgot kell kitalálnom, valami Michael-eset.  Mi jut az embernek legelőször eszébe? Igazából, mindegy csak csináljak hülyét magamból, akkor biztos sikert aratok.  Ki is találtam, megvalósítani sem nehéz és igen csak örültnek kell lennem hozzá. Gondolom, nincs akkora mázlim, hogy egyedül lesz otthon, de nem baj a többiek úgyis idegbetegnek gondolnak.  Felvettem egy kapucnis pulóvert és a fejemre húztam a kapucnit és úgy fel a kabátot.  Végre valami hasznát is veszem a lenyúlt megafonnak. Kerestem egy pizzériát és rendeltem tíz óriás pizzát, mindet másféle ízesítésbe. A pultos csaj enyhén nézett hülyének, de nem érdekelt. A végén még viccesnek is találtam a dolgot. Az oda útón az foglalkoztatott, hogy is fogom csinálni, és egyáltalán mit fogok csinálni. Ennél már csak az lesz a legjobb, ha nincs is itthon, de miért is ne lenne, hisz még csak délután egy van. Beállok az ablaka alá és bocsánatot kérek, lehívom pizzát enni és szent a béke. Legalábbis azt hittem akkor még, de valahogy sose úgy sülnek el a dolgok, ahogy én akarom. Annyi megvolt, hogy az ablaka előtt megálltam, de eszembe jutott valami. Ott volt egy fa, én pedig tudok fára mászni, a frászt hozom rá, ha az ablakába megjelenek.  Ez mennyire romantikusabb lenne, ha ő csinálná? A famászás nem jött össze, mivel az egy rakat pizzát nem tudtam felakasztani a fülemre, így az a terv ugrott. Köveket kerestem, amivel elkezdtem dobálni az alakot, féltem normálisan megdobni, mert képes lettem volna betörni az ablakot.  Célomat elértem, mert kinyitotta az ablakot. Nem volt nehéz megállapítani, hogy most kelt fel, mert a szemét alig bírta nyitva tartani, valószínűleg sok volt neki a fény.
- Mit keresel itt? – kérdezte nyűgösen. – felkeltettél.
- Hüly.. – a megafont elfelejtettem, a számhoz emeltem és újra kezdtem. – hülyét akarok csinálni magamból, hogy tudd, sokat jelentesz nekem, és bocsánatot szeretnék kérni. – felcsillant a szeme és az ablakpárkányra könyökölt.
- Hallgatlak!
- Igazából, nem tudom, hogy kell ezt csinálni. Nem sokszor kérek bocsánatot emberektől, mert vagy én haragszok, meg vagy nem ismerem be ha neki volt igaza. Viszont tegnap, nem kellett volna rád csapnom a telefont és tudom, hogy nem volt szép tőlem. Ami miatt ma te is kinyomtad az én hívásaimat. Béke ajándéknak pedig hoztam neked tíz nagy pizzát minden más-más feltéttel. – becsapta az ablakot és eltűnt a közeléből is. Reménykedtem benne, hogy nem fogja magát és fekszik vissza az ágyába. Nem tudtam mit csináljak elég kínos volt ott állni miután így viselkedtem.  A pizzát hátra hagyva fordultam az utca felé és nagyon erősen azon gondolkoztam, hogy lelépek.
- Milyen pizzát kaptam? – emelt fel valaki hátulról és pörgetett meg, ijedtembe felkiáltottam.
- Csak a pizza érdekel? – néztem a hatalmas zöld szemeibe, miután letett.
- Mondjuk azt, hogy az is érdekel. – nevetett és mézédes ajkait az enyémhez tapasztotta.
- És mi érdekel még? – távolodtam el egy kicsit tőle.
- Te. – válaszolta és szorosan magához rántott. Tetszik a dolog, teljesen megérte a pizzát ez a dolog, bár a levegő vételi problémáim voltak, de annyira jó érzés volt, hogy szorosan ölelt, hogy nem érdekelt a levegő. Miután elengedett, megcélozta a pizzás dobozokat. Szerintem majdnem olyan érzéseket táplál a pizza iránt, mint irántam. Kinyitotta a legfelső tetejét és egy nagyot szippantott.
- Rám ne is figyelj egyed csak a kajádat, amiket nem mellesleg én hoztam. Tudod én akiről megfeledkeztél. – legyintgetek magam előtt.
- Ne feled, hogy én vagyok megsértődve. Nagyon éhes sértődött vagyok. – guggolt le és vette magához az összes dobozt.
Felkapta a pizzás dobozokat és engem észre se véve ment be a lakásba. Követtem,de csak tisztes távolságból nem akartam megzavarni a randevúját a pizzával. Calum és Ash a kanapén ülve bámulták a falra függesztett plazmatévét. Mihelyst elért odáig a pizza illata felkapták a fejüket, és megtámadták a barátjukat.
- Hééé!!! - kiáltott fel Michael. A szabad kezével az ételét védelmezte, mint a szülő a gyermekét.
- Ne mond már, hogy egyedül eszed meg az összeset. - húzta fel az orrát Calum.
- Fogadjunk! - emelte fel a tekintetét a pizzáról. - a kezével, amivel az előbb az ételt védelmezte Calum felé nyújtotta, majd kezet ráztam. A kézrázást Ashton vágta ketté.
- És mi a díj? - kérdeztem érdeklődve. Egymásra néztek és elgondolkodtak.
- Legyen egy csók tőled. - mutatott felém Calum. Még az kellene, hogy meg keljen csókolnom. Fúj, vagyis nem is fúj, csak hát az olyan fura lenne.
- Nem! - reagáltam a leggyorsabban, ahogy eljutott az összes információ az agyamig. Michael ferde pillantást vetett rám, amit nem tudtam mire vélni. - mi van? Te megengednéd, hogy megcsókoljon? - kérdeztem, félve a választól.
- Nem bízol bennem? - húzta fel az orrát.
- Benned igen, de a gyomrodba nem. - mutattam a hasára. Nagyon nem akartam ebbe az egészbe bele menni, de nem akartam, megint megsérteni. De ha nem fog nyerni, akkor igen pórul jár, de nem csak ő.
- Akkor él a fogadás? - érdeklődött Ash a háttérből. Michael zárta le ezt a kérdést.
 - Természetesen. Hol alázzalak porrá barátom? - mosolygott.
- A konyha nekem megfelel. - és elindult a konyha felé. Nem tudtam, csak engem zavar ez az egész? Miért én vagyok a "nyeremény"? És mi van ha tényleg nem Michael nyer? Én nem akarom megcsókolni Calum-et. Semmi képen nem akarom.
- Na akkor - kezdte el tisztázni a szabályokat Ashton. - Michael-nek egy órája van, hogy megegyen tíz doboz pizzát. Ha ezt nem teljesíti, akkor a barátnője - mutatott felém. - megcsókolja Calum-et. - ahányszor rá gondolok, kirázz a hideg.
 - Pontosan. Akkor kezdjed! - adta ki a parancsot Calum és elindította a telefonján a stopper órát. Nem siette el a dolgot lassan, de biztosan kezdte el magába pakolni a pizza szeleteket. - Ha nem eszed meg mindet, biztos vagyok benne, hogy megnyúzlak. - biztattam.
- Azért nem csókolok olyan rosszul. - jegyezte meg Calum.
- Nem is azt mondtam. - néztem rá. - csak nem akarlak megcsókolni. - magyaráztam. 
 - Megértelek, én se szívesen csókolnám meg őt. - szólt közbe csámcsogva Michael.
- Te ne szólalj meg, inkább egyél. - szóltam rá szigorúan.
- Jó.. - duzzogva fordította újra az összes energiáját a pizzára. Egy fél óra múlva már csak négy doboz pizza várta a halálát, kezdtem megnyugodni, talán mégis képes megenni mindet. Idő közben Luke is csatlakozott a szurkolók táborához. Elmeséltük neki az egészet, hogy bocsánatot akartam kérni Michael-től egy megafonnal és tíz doboz pizzával. A fogadásba is beavattuk.
- Én is fogadni akarok! - ugrott egyet örömébe.
- Meg a manókat, majd végig csókolok mindenkit, ha ez a tökkelütött nem lesz képes győzni. - ecseteltem nem tetszésemet, az egész dolog iránt.
- Akkor ez egy nem? - érdeklődött szomorúan Luke.
- Igen, ez egy határozott nem. - zártam le a témát, és folytattam a lelki támogatást. Már csak egy doboz és egy fél van hátra. Ami nagyon jó jel, de már csak hat perc, ami nem nagyon nyugtat meg. A tenyeremet a nadrágomba törölgettem olyan fél percenkként. Már csak egy doboz van, és négy perce van. Még van esélye, megnyerheti. Ezzel nyugtattam magad, de ez már szinte vesztett ügy volt a számomra. Ezért ki fogom csinálni, majd én is fogadok rá. Csókolja meg ő Calum-et.
- Vesztettél! - kiabálta el magát Calum. Michael az asztalra csapott, látszott rajta, hogy dühös, ami érthető is volt, de akkor én mit mondjam?
- Nem fog megcsókolni! - jelentette ki, elszántan. Calum tudta, hogy úgyse engedné meg, viszont én nem szoktam megszegni a szavam. Egyetlen porcikám se akarta, de az a majom vesztett és megígérte. Viselnie kell a következményét a tettének.
- De meg fogom. - válaszoltam, halkan. Nem voltam magamba biztos, de tudtam így lesz fair.
- Mi van? - nézet rám mindenki.
 - Most mit nem értettek? - kérdeztem vissza. Michael arca kezdett elvörösödni, Calum pedig elfehéredni. Igen érdekes dolgok folynak itt.
- Komolyan meg akarod csókolni? - nézett rám felháborodva.
- Nekem te ne pattogj, te vesztettél. Majd legközelebb magaddal fogadsz. - léptem oda Calum mellé. Alacsonyabb, mint Michael, de még így is magasabb. Nem kellett lábujjhegyre állnom. Magamhoz rántottam és megcsókoltam, nem csináltam még ilyet. Elöntött a magabiztosság, ujjaimmal a hajába túrtam és bele feledkeztem a csókjába. Kellett egy kis erő, hogy el tudjak távolodni tőle. Ő is olyan fejet vágott, mint akit jó párszor fejbe vágtak. Félve néztem Michael-re akinek a feje megegyezett a haja színével.
- Többet ne fogadj rám. - jegyeztem meg és elhagytam a konyhát. Halvány fogalmam nincs ezt, hogy dolgozza fel majd, de nem gondoltam, hogy nagy dobra veri. A többiek is ki jöttek és leültek  a kanapéra.
- Na, hogy csókol? - támadott le Luke aki szorosan mellém ült le. Michael velem szembe foglalt helyet.
- Luke! - emelte fel a hangját. - szerintem nem kellene ezt firtatni. - nem nagyon tetszett neki. De muszáj lesz vele megbékélnie, ő akarta ezt nem én.
- Jól van na, nem kell felkapni a vizet. - próbálta lenyugtatni.
- Ne legyél ideges. - szóltam rá, nem Luke hibája, sőt senkié se. Fogadtatok, vesztettél és megfizettél érte, ennyi. Nem hiszem, hogy te még nem csókolóztál még mással. - elkapott a hév. Nem nagy ügy egyikünk se halt bele.
- Jó. - dünnyögte az orra alatt. Még egy jó darabig rágódni fog ezen, de meg is érdemli. Akkor jutott eszembe, hogy el akartam mesélni nekik mi történt tegnap.
- Képzeljétek, tegnap felhívott Jordan. Azt mondta a szilveszteri partin, amin nektek is részt kellett volna vennetek. - jegyeztem meg. - voltak támogatók. Összegyűlt annyi pénz, hogy kippeket és plakátokat csináljanak.
- Ez csúcs! - szólt közbe Ash.
 - Tudom, és egy valaki, elmehet az egyik bandával a fél éves turnéjukra, mint elő zenekar. - Michael-t egy kicsit sem érdekelte, vagy nagyon jól titkolta azt.
- Az nagyon nagy lehetőség. - lökött oldalba Luke.
 - Tudom. - viszonoztam e szép gesztusát. - remélem minden jól sikerül. - még egy jó darabig ez volt a téma. Felajánlották, hogy segítenek bármiben, amiben csak kell, ami nagyon aranyos volt tőlük, de mégsem akarok miattuk előnybe kerülni. Fair versenyt szeretnék minden téren, legalábbis az én részemről. A többiek felől erre nem esküdnék meg. És itt Rose-ra gondoltam, de majd minden eldől. Michael még mindig húzta az orrát, de néha-néha már bele  a beszélgetésbe. Ekkor már sejtettem, hogy nem is a csók zavarja, valami más baja van de, hogy mi azt nem tudtam. A csapat lassacskán elszivárgott, mindenkinek volt értelmesebb dolga is már, mint engem hallgatnia. Már csak ketten maradtunk a nappaliba. Azon gondolkoztam rákérdek mi baja van, de nem biztos, hogy készen állok rá.
- Mi bajod van? - tört ki belőlem. Úgy látszik, mégiscsak készen állok. Felálltam és az ölébe ültem.
 - Semmi.. - válaszolta kedvtelenül.
- Akkor miért viselkedsz így? - megpiszkáltam az arcát, de semmit sem használt. Ugyanolyan fapofát vágott, mint eddig.
- Hogy? - nézett a szemembe.
- Ne csináld már. - álltam fel az öléből. - Elmondod vagy sem? - kérdeztem meg utoljára.
- Minden olyan gyorsan történik. - dünnyögte az orra alatt.
- Itt vagyok. - legyintgettem magam előtt. - nekem mond ne az orrodnak, ha lehetséges.
 - Minden olyan gyors. - ismételte meg.
- Mi? - nem értettem pontosan mire gondol. Sok minden történik, ami biztos nem lehet az a kapcsolatunk, mert az minden csak nem gyors.
- Ha neked összejön minden, sose fogunk találkozni. Nem akarlak elveszíteni. - mindenre gondoltam, de erre nem.
- Azt akarod, hogy ne sikerüljön elérni a célom? - kérdezte egy kicsit felháborodottan.
- Nem! Persze, hogy nem csak azt hittem lassabban fog menni.
- Nem értelek, még semmi se biztos. Lehet nem fog senkinek se tetszeni a stílusom.
- Dehogynem. Jó vagy, ezt mindenki tudja. - nem akartam folytatni ezt a beszélgetést, mert csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarja, hogy nekem sikerüljön, ami neki, és, hogy nekem igazam volt a kapcsolatunkat illetően.
- Na, akkor, én inkább elmegyek és hagylak gondolkodni a jövőnkkel kapcsolatba, ne feledd, hogy te akartad ezt minden áron. Tudtad mivel fog járni. - vártam valami választ, de nem kaptam választ. Fogtam magam és ott hagytam a nappaliba. Nem értettem ez tényleg csak a miatt van ami a stúdióba történt vagy több dolog játszik benne szerepet. Azért kíváncsian várom mikor hív fel. Nem sértődtem meg csak nem akartam felesleges köröket tenni, mikor ezt az egészet neki kell rendbe tenni magában az érzelmeket. Már csak azt nem értem miért most jött elő ez az egész, semmi különös dolgot nem tettünk, amivel felborítottuk volna a mindennapi életünket. Ezen kattogott az agyam egész haza úton, nem fogtam taxit, kellett egy kis friss levegő. Nem éreztem magam bánatosnak, csak zavartnak. Bedugtam a fülesemet a fülembe és elkezdtem zenét hallgatni. Mikor oda értem a szálloda elé, elment a kedvem, hogy felmenjek, és ott csináljak valamit. Hideg volt, de már melegebb az előző naphoz képest. Leültem egy padra a szállodával szembeni parknak nevezett kis zöldterületnél és néztem a nagyvilágot, ahogy az emberek elmennek egymás mellett, ki-kimosolyogva, vagy szomorúan. Vannak olyanok, akik észre se veszik a körülötte élőket, hogy lehet teljesen elzártan magányosan leélni egy életet? Tény, hogy szeretek egyedül lenni, de tudom, hogy Steen mindig mellettem van, ha baj van. Egy jó ideig ültem még azon a hideg padon és néztem ki a fejemből, pontosan addig, amíg a telefonom be nem adta az unalmasat és le nem merült. Ekkor hagytam ott a már felmelegített padot és vonultam fel a lakásomba. Nem tudom honnan volt energiám, de másodpercek alatt szaladtam fel az ajtóm elé. Úgy emlékeztem, hogy Steen dolgozni van, de tévedtem. Az egész ház az ő hangjától zengett. A fürdőszoba felől jött a hangzavar. A víz csobogása elhallgatott és a zene is alább fagyott mire nekem sikerült leműtenem magamról a kabátot és a cipőm.
- Halihó! - találkoztunk össze a konyhában.
- Szia. - mosolyogtam rá, imádom ilyenkor az illatát. A tusfürdője és a sok pipere vackának illatának keveredése nagyon kábító volt. A haja az ég felé állt és csillogott a víztől. Egy halász nadrág szerűséget kapott magára és ennyi volt az öltözete. Leültünk és elmesélte milyen volt a napja állítása szerint Johanna egész nap őt bámulta, vagyis kémkedett utána, ami neki egy kicsit kellemetlen volt, meg mesélt még Nadia-ról akivel ahogy kihallottam a szavaiból nagyon jól elvannak. Boldog  volt és ez tetszett, szeretem mikor vidám. Vagyis mindig az de nem mindig árad belőle így mint most. Kíváncsi voltam a véleményére, amit ma produkált Michael, de nagyon nehezen tudtam kiszedni belőle a véleményét.
- Hülye. - ennyi volt minden, amit mondott.
- Bővebben? - idegesítettem, hátha nyomás alatt többet beszél.

 - Nem tudok mit mondani erre, hülye és kész. Ha most szakít veled, akkor oltári nagy hülye. - szakítás. Utálom ezt a szót, eddig ebbe bele se gondoltam, mi van hamar megunt és eldob, mint egy használt rongyot. A gondolattól is kirázott a hideg. Még egy jó ideig beszélgettünk a konyha pultnál. Ő egy rövidnadrágban és pedig egy vastag kapucnis pulóverben és egy vastag fekete nadrágban. Vicces volt, mert nem volt melegem ahhoz képest, ahogy ő mellettem ült úgy néztem ki, mint egy eszkimó. Ez a nap is hamar eltelt. Holnap ki kellene pihennem magam, hogy új erővel vágja bele az új évi teendőkbe. Michael-t pedig el kell felejtenem egy darabig, remélhetőleg kis ideig.

2015. január 13., kedd

XVIII. Rész

Jó napot.. azaz estét minden kedves olvasónak! Egyre többet gondolkodom, Elisa és Michael kapcsolatán. Minden lefekvés előtt, azon gondolkodom mi legyen velük. Na most ezt álmodtam meg. Jó olvasást hozzá.. 

Az úton mind a ketten csendben voltunk. Mert is volna megszólalni, a fejem abba a pillanatba robbant volna fel. Kiszálltam és előre mentem, míg õ kifizette a taxist. Valami nagyon furcsa érzés támadt rám. Beléptem az ajtón és ledobtam a cipőm és a kabátom. Már természetes dolog volt, hogy simán bemegyek kopogás nélkül, de most igen csak nagy hiba volt. Belépve egy vödör lencse fogadott pontosan az arcomba, és hozzá három fiú ordítása is társult. - Boldog új évet! - a fejembe egyre mélyebbre és mélyebbre férkőzött
. - A francba! - ordítottam el magam. A fejembe nyílalt fájdalom és a lencse ilyen hatást váltott ki belőlem. De nem ez volt az egyetlen szó, ami még ki csúszott a számon. Addig dőlt belőlem a szó, míg Michael mögém nem lépett. Akkor kapcsoltam mit is csináltam, mind a hárman kutya szemekkel bámulták az idegbeteg vörös csajt, akinek mindenében lencse van. Belém ragadt a szó, bocsánatot kellene kérnem, de nem tudok. Az arcomat elöntötte a pír és kiutat kerestem a szobából.
 - Nem erre a reakcióra vártam. - ugrott le Ashton a fotelből és megvakarta a fejét.
 - Igen, de egyedibb volt, mint amit Mikey nyújtott volna. - válaszolt rá Calum.
 Az arcomat a tenyerembe temettem és így hallgattam végig az oltásokat az előbbi produkcióm után.
Még jó hosszú ideg hallgattam és hallgatni is fogom ezt a tettem. Ezzel már nem tudok mit tenni.
 - Akkor kaphatok gyógyszert? - próbálkoztam megszólalni, de észre se vették az egymás szekálása közben. - hahó, valaki! Nagyon fáj a fejem, kérhetnék gyógyszert? - kiabáltam el magam. Fantasztikus már megint ugyan azt csinálom, úgy viselkedek, mint egy elmebeteg.
Négyen egy ellen nem jó felállás. Be kell látnom, hogy túlerőben vannak. Valószínűleg még egy jó darabig nem fogok gyógyszer kapni, úgy döntöttem végig fekszem a kanapén és megvárom, míg lenyugodnak a kedélyek.
 - Emberkéim! - rontott be az ajtón egy fekete hajú, igen magas nő. A fejfájásom újra az egekbe szökött.
- Jobb ha csendbe maradsz mert.. Van köztünk egy idegileg labilis személy. - mutattak rám. De jó, el lettem könyvelve, mint idegbeteg. Felültem és magamra erőltettem egy mosolyt.
- Nem vagyok labilis idegileg. - nyugtattam meg a nőt. Nem tudtam kinézni hány éves lehet. Élete közepén járhat. Harminc és negyven között lehet, de nagyon jól tartja magát. Oda lépett mellém és a kezét nyújtotta felém.
- Louis Jean. - a fejfájás ellenére igen hamar kapcsoltam. Ô a srácok menedzsere.
- Én azt... azt hittem.. - habogtam magam elé.
- Hogy férfi vagyok? - vágott a szavamba, majd felnevetett. - igen, mindenki azt hiszi, de hidd, el nem vagyok az.
- Elhiszem. - kacagtam fel. - én pedig Elisa vagyok. - az arcából ítélve már hallott rólam. Nem is mertem reménykedni, hogy bármi belőle jó lenne.
- Te vagy Elisa Green? Az az Elisa, aki több napra kopra tette az egyik fiamat? - lehet, hogy a végén még meg is köveznek.
- Lehetséges.. attól függ, hogy mennyire utálod azt az Elisa-t. - a fiaira pillantott majd újra rám.
- Állj! - kiabálta el magát, egyből a fejemhez kaptam. - ha te itt vagy és õ is itt van és egyikőtök sem sír vagy halott, akkor.. szent a béke? - valami megcsillant a szemébe. Túl gyorsan gondolkodik mindenki és hangosan is.
- Nem csak, hogy teljes a béke, de teljes a szerelem is. - suttogta Calum. Tetszik a suttogás, pontosam megfelel ez a hangbevitel.
- Ennek örülnöm kell? - nézet felém ferde szemmel. Igen érdekes ez a nő, szimpatikus, de félek tőle.
- Én nem tudom, de ha akarod, szakítok vele csak adjon valaki egy fájdalom csillapítót. - nagy hangzavart hallottam a kanapé mögül. Hátra fordultam és Michael a földön hevert a konyha előtt.
- Nézd meg mennyire szeret ez a marha, elvakította a szerelem és orra esett. - nevettek fel a többiek. - Inkább a félelem. - javította ki őket Louis. - Minden marha mellé kell egy nő és nehéz jót találni. - magyarázta és a kezembe adott egy szem fehér kapszulát.
- Életmentő! - jelentettem ki és elindultam a konyhába, minden lépésemnél elhagytam pár szemlencsét. Nem törődve a földön heverő alakkal, léptem a csaphoz és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Nem vagyok gyógyszerpárti, nagyon nem, de most szükségem volt rá, és a világot mentettem meg magamtól, hogy bevettem.

Kellett egy jó óra, míg a fejfájásom teljesen elmúlt. Louis kifejtette a fél éves tervet, koncertek koncert hátán. Egyik helyszín messzebb volt, mint a másik. A szívem elszorult mikor meghallottam, mikor mennek el. Már csak nyolc hónapig vagyok itt, õ pedig majdnem hat hónapig nincs itt. Tudtam én, hogy ez nem fog jól elsülni, de nem baj. A jó dolgokra kell gondolnom.
- Mindenki titeket akar! Én mondtam, hogy ez lesz. Néhány helyszínt nem is tudtam beszorítani. Az áprilisi koncertig minden jegy elkelt. - áprilisig? Visszagondolva, hogy én nem is hallottam róluk. Elég nagy sikerük lett. Míg őket hallgattam megcsörrent a telefonom. Johanna hívott, teljesen elfelejtettem, hogy meg ígértem neki, hogy lemegyek hozzá.
- Nekem most mennem kell. - álltam fel. Ashton velem együtt állt fel.
- Elviszlek, ha gondolod. - miért is ne.
- Mindig jól jön az ingyen fuvar. - fogadtam el az ajánlatát. Mindenkitől elköszöntem és már siettem is ki. Ha jól számolom, másfél órás késésben vagyok. Mondanom sem kellett Ash a gázra lépett.
- Nagyon idegbetegnek gondolsz? - kezdtem el a beszélgetést.
- Az helyzettől függ.
- Ez nem túl bíztató. - húztam el a szám.
- Michael-nél nincs hülyébb ember még én se. Egy normális nő, ne vedd magadra, szóba se állna vele.
- Ettől nem lett jobb. - nevettem fel. - de én tényleg nem vagyok idegbeteg csak néha.
- Ha te mondod. - állította le a motort. Egy remek ötlet pattant ki a fejemből. Johanna valószínűleg utál és mi lehetne jobb ajándék, mint az egyik kedvenc bandájának dobosa.
- Mennyire szeretsz? - fordultam Ash felé. Rémületet láttam a szemébe.
- Michael megöl mind kettőnket, ha megcsalod velem.
- Nem erre gondoltam. - eltűnt a mosoly az arcáról, az enyémre viszont vissza került.
- Akkor viszont szeretlek, de el ne mond neki, hogy ezt mondtam. Úgyis letagadom. - nem mintha bárkinek dicsekednék vele.
- Szállj ki. - pattantam ki a kocsiból és vártam, hogy mellém érjen.
- Remélem, nem keversz bele semmibe. - aggodalom ült, ki az arcára.
- Ne félj már. - ütöttem meg a vállát. Tudtam merre kell menni, hogy egyből a kisházhoz jussunk. Az ajtó nyitva volt. A folyosón sétálva mindig elolvasok egy verset. Ash jobbra-balra kapta a fejét.
- Valami titkos szektához hoztál? - az ujjamat a szám elé téve mutattam neki, hogy maradjon csendbe. Nagyon kíváncsi vagyok Johanna reakciójára. Az ajtó előtt megálltam és közöltem Ashton-nal, hogy maradjon itt, míg nem szólok. Beléptem az ajtón, Johanna az ágyán feküdt fején egy neon zöld fejhallgató.
- Johanna! - integettem, hogy észrevegyen.
 - Azt hittem sose érsz ide. - mordult rám.
- Tudom, nagyon sajnálom viszont hoztam egy bocsánatkérő ajándékot. - nem kelltettem fel az érdeklődését.
- Nem szeretem a meglepetéseket.
 - De ezt imádni fogod. - kinyitottam az ajtót és Johanna arcát néztem, ahogy az unalmas képből átvált döbbenté. Én, mint egy kisgyerek ugráltam örömömbe.
- Atya ég!!! - kiabálta el magát. Ash értelmetlenül nézett és próbált rá jönni mit is keres itt. Egy igen csúnya pillantást vetett rám. Ami engem nem nagyon zavart a lencse incidens után.
- Igen. Ô az, na, milyen ajándékot hoztam? - kérdeztem. Ashton kezdte érteni a dolgot és karjait széttárva várta, hogy Johanna-t megölelje.
- Imádlak! - kezdet lenyugodni.
- Engem vagy Elisa-t? - kíváncsiskodott a szupersztár.
- Téged. - hallatszott a válasz. Erre megköszörültem a torkom. - téged is, de hisz õ Ashton az 5 SOS-ből. - nyugtázta.
- Pontosabban Ashton aki mindjárt megfullad. - lehet egy kicsit erősebben ölelték egymást. Szomorúan váltak el egymástól, legalábbis Johanna az volt.
Jó másfél órát beszélgettek egymással, körülbelül a felénél untam meg és feküdtem végig az ágyon és kölcsön véve a fejhallgatóját zártam ki a világot a fejemből. Épp elaludtam volna mikor Ashton elkezdett ráncigálni.
- Mi van? - vettem le a fejemről a fejhallgatót.
- Jössz haza, vagy maradsz? Próbára kell mennem. - magyarázkodott.
- Megyek. - dörzsöltem meg a szemem.
- Nálatok lesz a próba?
- Hol máshol? Na ha jössz, akkor mozdulj meg mert Calum megöl ha elkések.
- Én szinte minden honnan elkések. - nevettem fel. Feltápászkodtam és elindultam kifelé. Johanna a kocsi előtt megölelt és megköszönte ezt a csodás napot. Csodás? Nekem igen átlagos volt az az idő amit itt töltöttem.
Álmos voltam, ami nem is csoda, hisz már este van. Nem lehet teljesen ki aludni magunkat, ha valaki horkol mellettünk. Igazából nem is tudom, miért nem haza megyek és alszom ki magam. Idióta vagyok, hogy most még elmegyek hozzájuk, de ott is van, ágy majd alszok ott..
Eltökéltem, hogy nem megyek ma már haza, már ha ide jöttem, akkor lefekszem egy szobába és reggelig aludni fogok. Michael szobája sokkal rosszabb, mint az enyém. Egy hatalmas francia ágy van a szoba közepén, a falak halvány sárgák, amiket gitárok és plakátok vannak felakasztva. A földön mindenhol koszos ruhák, pizzás dobozok és zsebkendők hevernek. De legalább az ágya nagyok kényelmes kényelmesebb, mint az enyém.
Az ágyneműje átvette a tusfürdője illatát. Mélyen lélegzek és próbálom ezt az illatot örökre megőrizni.
- Nem jössz fel az emeletre? - nyitott be a szoba gazdája.
- Nem inkább alszok, ha nem gond. - be bújtam a takaró alá és onnan néztem ahogy az ajtófélfának dől.
- Álmodj rólam! - küldött egy csókot és bezárta az ajtót. Másodpercek alatt elnyomott az álom, de nem is csoda, hisz a fájdalomcsillapító mindig elálmosít.

Hosszú és pihentető álmom volt. Nem emlékszem mikor volt az utoljára, hogy magamtól keltem fel. Körbe néztem, de sehol senkit nem találtam a szobában. Lehet én is horkolok és kikergettem a szobából? Felkeltem és úgy döntöttem szét nézek, merre lehetnek az emberek. Az egész ház üres, azért ennyire nem lehetek hangos. Hiába próbáltam elérni őket egyik sem vette fel a telefont.
 Van itt valahol kulcs? Haza mennék, de ha nem tudom, bezárni a lakást nem hagyhatom itt. Gondolkozzak úgy, mint egy srác. Hova tehetem a kulcsomat? A kabátzsebbe! De valószínűleg kabátba mentek el akkor ez a lehetőség ugrott, hol máshol lehet? Haza ér, ledobja a kabátját utána vagy a szobájába megy vagy a konyhába. Nincs annyi pénz, hogy én átnézem a szobáikat, marad a konyha. Modern konyhájuk van, telis tele édességgel, még egy csoki automata is van itt .De nem is ez a lényeg, nekem a kulcs kell. Kihúzogattam a fiókokat és mindegyikbe bele néztem. Sehol semmi. A nagy keresés közben meg kordult a hasam. Benéztem a hűtőbe valami laktatóért, de nem sokra számítottam, hisz ezek folyton pizzát esznek.
Ahogy sejtettem nincs, semmi ehető, egy doboz tej amibe bele nézve rájöttem, hogy az a tej már nem épp folyékony halmazállapotú. Viszont az ajtóba ahol a normális emberek a tojást tartják ott volt magába egy kulcscsomó. Marha nagy szerencsének mondanám, hogy megtaláltam.
Írnom kellene egy cetlit, hogy leléptem, de ők is itt hagytak a saját házukba. Ha nem az lennék, aki vagyok, kirabolhatnám őket, az összes gitárt és hasonló dolgokat eladhatnám az ebay-en és csak többet kapnák érte, ha hozzá tenném kinek a tulajdona volt hajdanán. Egy jó darabig nem kellene dolgoznia Steen-nek vagy nekem. Nagyon érdekes dolgok jutottak még eszembe miközben elhagytam a házat és fogtam egy taxit a másik utcán.
A haza fele úton egyre éhesebb lettem, nem tudtam másra gondolni csak egy sonkás paradicsomos szendvicsre.

Az egy dolog, hogy hatalmas kupi volt a lakásba a parti szervezése miatt, de most már rendet tehettek volna. Bár én is összébb pakolhattam volna, de jobb őket hibáztatni. A konyha pulton ott volt valaki instant levese, amit én kérdezés nélkül takarítottam be, mint kiderült az Tayler reggelije volt csak ki kellett mennie, telefonálni.
- Kivel beszéltél? - kíváncsiskodtam, miközben megettem az utolsó kanál levest is.
- Jordan. - egyre többet beszélget vele, akaratlanul is elképzeltem őket együtt. Nem lennének rossz pár.
- És szabad tudnom mit beszéltetek? - úgy látszik, most olyat játszunk, hogy mindent harapó fogóval kell kiszedni belőle. Nem szeretem ezt a játékot.
- Meg fogod tudni te is, azt mondta téged is felhív. - mutogatott a telefonomra. Túl vidám ahhoz, hogy rossz hírt közöltek volna vele, tehát valami jóról lehet szó.
- Te nem mondhatod el? - néztem kíváncsian.
- De, de az nem lenne olyan.. - élvezi, hogy olyat tud, amit én nem, én kevésbé.
- Pukkadj meg! - ezt a vicces kijelentésemet egy még viccesebb hajhátra dobással koronáztam meg, ami vége az lett, hogy mind a ketten elkezdtünk nevetni. Ez ment addig, amíg meg ne szólalt a telefonom. Meg se néztem ki hív, mert biztos voltam benne, hogy Jordan.
- Igen?
- Merre vagy? - szólat meg egy másik férfihang. Elszomorított, mert másra számítottam.
- Itthon, de ne haragudj le kell tennem mert fontos hívást várok. - csaptam rá a telefont. Nem akartam ezért lemaradni a hívásról, mert Michael épp faggatni akar.
- Gondolom nem ő volt. - állapította meg ezt az amúgy is alapvető dolgot.
- Te egy mentalista vagy. - dicsértem meg az észrevételét.
A telefonom már megint megcsörrent és már megint ő hívott, nem gondolom, hogy nehéz volt felfogni amit az előbb mondtam neki. Gondolkodás nélkül nyomtam ki. Egyre inkább azon gondolkodom mi miatt ilyen vidám Tayler és miért nem hív Jordan, ha azt mondta hívni fog.
Nagyon vidám lehetett és már nem csak ő hanem Grace is a konyhába volt és együtt táncoltak. Egy kicsit megijesztettek és növelték a kíváncsiságomat. Grace majdnem elmondta, de Tayler befogta a száját. Szuggeráltam a telefonomat, hogy végre csörrenjen már meg. De hiába. Feladtam a dolgot és bevonultam a szobámba, már jó ideje nem is játszottam a gitáromon és szinte elvonási tüneteim voltak. Ahogy a kezeim közé veszem, minden más jelentéktelennek tűnik. Fura, de nekem még mindig a gitárom a legfontosabb a világon.
Mikor elkezdtem játszani Grace vágódott be az ajtón a telefonommal. Pont mikor már túltettem magam rajta.
- Tessék? - szóltam bele.
- Szia, a többiekkel már beszéltem. Több ember is támogatna titeket a cégével és összejött annyi pénz, hogy megérje befektetni. - nekem ez nagyon kínai.
- Ez pontosan mit is jelent?
- Videó klipp, plakátok, koncertek ilyen dolgok. Holnap, ha be tudsz te is jönni egyeztetnénk a dolgokat. - csak pislogtam. Koncert? Klipp? Ilyen hamar?
- Ott leszek.. mikorra kell mennem?
- A többieknek is kilencet mondtam, te is gyere akkorra. - az ő hangja pontosan olyan volt, mint máskor. Neki ez nem új dolog. Próbáltam megőrizni a nyugalmamat és higgadtan szóltam bele a telefonba.
- Akkor ott találkozunk.
- Igen. - és letette. Felvisítottam, ez annyira hihetetlen.
Viszonylag hamar lenyugodtam, és visszatértem a gitáromhoz. Kipateroltam Grace-t a szobámból és kikapcsoltam a telefonomat. Ez a hír egy hatalmas ihlet bombával dobott meg, amit muszáj voltam kihasználni. Hetek óta nem írta semmit, pedig igen sok minden történt velem.
Miért nem lehet minden olyan könnyű, mint a zene? Csak nekem létfontosságú a zene? Minden nap minden percében ott van a zene ez életemben, még ha csend van, akkor is. A fejembe sosincs csend. Felszabadító végre csak a gitárommal lenni.

Megvan az új kedvenc dalom. Ez az egyik legjobb dal, ami rólam szól.
Ezzel csak annyi a baj, hogy az egész napom ráment, de ennyit megér nekem. Kezdtem éhes lenni ezért kivonultam édes magányomból és meglátogattam a konyhát. A fiúk haza hozták a maradékokat, így teli van a hűtő minden féle jóval. Mindenből szedtem egy kicsit majd beültem a tv elé. Senki sincs itthon, és nagyon tetszik a dolog. Steen dolgozik, Tayler pedig… kitudja az a lényeg, hogy nincs itt.
A napom hátra lévő része elég unalmas volt, végignéztem a sorozatot, ami megtetszett a tv-bne, majd befeküdtem egy jó meleg fürdővízbe. Luxus álomkivitelben, senki se kötött bele, hogy üvölt a zene és fehérneműbe járkálok fel-alá.
Nem úgy akartam, mégis éjfél után sikerült az ágyba jutnom. Steen tíz óra körül ért haza, de egyből a szobájába ment, én pedig még gitároztam egy darabig.
- Kelj már fel! – mászott valaki rám. Oh ne megint megcsináltam elaludtam. A telefonom után kapok, ami még mindig ki van kapcsolva.
- Basszus! - lököm le magamról Steen-t és kapkodok a ruháim után. Nem válogattam, ami elsőnek a kezembe akadt és nem volt büdös, magamra kaptam.
- Hamarabb is kelthettél volna. - jegyzem meg miközben a hajamból tépem ki a kócokat.
- Örülj, hogy legalább felkeltettelek, nem vagyok ébresztő, csak tudom, hogy szerencsétlen vagy és mindenhonnan elkésel. - közbe befeküdt a takaróm alá.
- Te is tudod, hogy kell bókolni. - dobtam a fejére a pizsamám - ma nem mész dolgozni?
- Nem, egész nap pihenek.. amúgy szerintem bejövök Johanna-nak. - egy pillanatra megtorpantam e kijelentés hallatán majd folytattam a varázsoljunk normális fejet hadműveletet.
- Hírtelen váltás, miből gondolod? - érdeklődtem, de már a nappaliból hallgattam végig a mondanivalóját. Még vissza szaladtam a telefonomért, ami még mindig ki volt kapcsolva és úgy száguldottam végig a folyósokon majd az utcán, mintha puskából lőttek volna ki.
Tíz perc késés az nem sok, nyugtattam magam mikor az ajtóhoz értem. Alig kaptam levegőt és a hajam se pont úgy állt, ahogy kellet volna neki. Már nincs mit tenni, benyitottam és az első székre leültem, ami szabad volt. Már mindenki ott volt, és most már mindenki engem bámult.
- Bocsánat a késésért. - magyarázkodtam. - nem szólalt meg a telefonom, mikor kellett volna.
- Kikapcsolva nehezen fog. - vágott a szavamba Tayler. Nem értem ezt miért kellett, egy elég csúnya pillantással reagáltam.
- Akkor csak igazat mondtam, nem? Mindegy itt vagyok az a lényeg nem? Miről maradtam le? - vártam a befogadásra váró információkat, de senki se szólalt meg. - ennyi dolgot ne mondjatok egyszerre. - próbáltam feloldani a feszültséget, minek okát nem tudtam.
- Ne hidd, hogy humoros vagy Green. - hallottam meg Rosa hangját, de jobb napom lett volna, ha nem hallom meg.
- Az vagyok, csak te nem tudod értékelni. - mosolyogtam rá kedvesen. - mondjatok már valamit! - ez a kijelentésem az előttem ülő Jordan-nak szólt.
- Az a baj, hogy kiderült csak egy embernek tudnak koncerti lehetőséget nyújtani. Mert egy valaki elmehet egy zenekar elő zenekaraként az európai turnéjukra. - nem tudtam, mit mondani rá. Nagy lehetőség, de nem viselne meg, ha nem én lennék az, aki elmegy.
- De a video klipp? És itteni kis fellépések? - ezek annál jobban érdekeltek, mert azért valamit csak csinálni kellene.
- Azok meglesznek természetesen. - nyugtatott meg.
- Akkor miért van nagy baj? - csúszott ki a számon a kérdés.
- Hogy megint átvertek minket. - ugrott fel a székről Grace. - újra versenyeznünk kell egymás ellen. - a következő pillanatba már az ajtó csapódásra kaptam fel a fejem.
- Valaki bal lábbal kelt fel. - dünnyögte Collins. Visszafogtam magam és nem olvastam be neki, pedig nagyon jó dolgokat gondoltam ki amiket még lehet én is megbántam volna, ha kimondok.
- Akkor mi lesz? Nevezni kell megint rá? - hátradűltem és vártam, hogy mindent megbeszéljenek. Nekem csak oda kellett figyelnem. Mindenkinek az eddigi dalait az albumról meghallgatják a zenekar tagjai, akiknek a turné lesz, és ők döntik, el kit visznek magukkal. Engem csak a zenekar neve érdekelt nagyon, de hiába figyeltem nem mondta senki se.
Mindenki kap majd egy naptárat. Azt állítják nagyon pörgős januárunk lesz, de eddig se volt túl sok időnk unatkozni, nem tudom mások, hogy vannak vele. Persze, hogy megint én vagyok az utolsó, aki megkapja. Lehet, Jordan élvezi, hogy ezzel szívja a vérem. A szemem majd kiesett a helyéről.

Minden hétfőn és szerdán énekóra. Pénteken zongora, szerdánként enyém a gyakorló terem. Egyik szerdán megbeszélés, majd fényképezés, még több megbeszélés olyan emberekkel, akiket nem is ismerek. Fényképezés? Azt minek?
- Mire fel kell fényképezésre mennem majd kéthét múlva? - mutattam a menetrendemet neki.
- Album kép, plakátok. - úgy tett, mintha nekem ezt tudnom kellett volna. - készülj fel ez az év hajtás lesz, és nem erre a hónapra gondoltam. Februárba kezditek fogatni a klipet, egész nap dolgozni fogsz, és nem egyedül, hanem nyolc-kilenc ember társaságában. Pihend ki magad amíg tudod. - kárörvendő mosolyt virított, ami megijesztett.
- Sose alszom ki magam. - válaszoltam, majd elhagytam az irodáját. Kellően sikerült rám hoznia a frászt.

2015. január 6., kedd

XVII. Rész


Senki sem mondhatja, hogy nem voltam igazán jó. Hoztam nektek egy új részt. És megígértem, hogy ha meglesz a 30. feliratkozó akkor csinálok egy facebook csoportot. Tehát megcsináltam, ha tetszik a blog csatlakozz a csoporthoz, hogy mi előbb értesüljél a friss részekről. Csók mindenkinek. Jó olvasást!
A csoport: https://www.facebook.com/groups/315881435273550/

Három..Kettő..Egy..
- Boldog újévet mindenkinek! – hallatszott az erkélyről az ujjongás.
- Boldog újévet! – emeltem fel a poharamat a magasba majd megittam a tartalmát. Kezdtem érezni a fejembe azt a négy pezsgőt, haza kellene mennem. Felálltam majd ugyan azzal a lendülettel ültem vissza a székre. Úgy látszik, még nem megyek haza. Körbenéztem valami, tápláló után. Megakadt a szemem egy sonkás szendvicsen, a bal oldalamon. Nagy levegőt vettem és érte nyúltam, messzebb volt, mint ahogy én gondoltam. Nem azért mert ittam, hanem mert nem figyeltem oda, leestem a székről. Pontosan ekkor kellett mindenkinek bejönnie. Érdekes látvány lehettem, a földön fetrengtem a ruhám pedig a nyakamba tekeredett.
- Te mi a francot csinálsz? – segített fel Grace.
- Leestem a székről. – nevettem el magam. Komplett idiótának látszottam, de csak nevetni tudtam.
- Mennyit ittál? – nézett rám komolyan.
- Nem sokat, nyugi nem azért estem le mert részeg vagyok. – magyaráztam neki, igaz volt nem vagyok részeg józanul gondolkodom csak egy kicsit szédülök, ami elég vicces. Felsegített és pedig lesepertem magamról a port.
- Nem ártana haza menned. – javasolta.
- Tudom, menni is akartam csak előbb meg kell ennem azt a szendvicset. – mutattam rá az áldozatomra, oda léptem és bele haraptam. Finomabb, min ahogy gondoltam. Nem álltam meg egynél még ott volt egy halom, szinte kiáltoztak, hogy egyem meg őket. Egyik követte a másikat, míg a hasam teli nem lett.
- Ki fogsz pukkanni. – lépet oda mellén Steen, elkésett mert pont most fejeztem be a táplálkozást.
- Én nem! – jelentettem ki még teli szájjal – megszerezted már a modell számát? – jutott eszembe a fogadásunk.
- Nyugodj, meg addig nem megyek haza, míg meg nem szerzem. – kacsintott rám. Esélytelen a dolog, szinte biztos vagyok benne.
- Ne úgy legyen! – kacagtam fel. – Ha most megengeditek, én haza sétálok, kell egy kis levegő. – felkaptam a kabátomat és nyomtam egy puszit az arcukra. Lassan de biztosan indultam el a kijárta felé. Visszapillantottam és nyugodt szívvel könyveltem, hogy jó szervezők lennénk. Az ajtón kilépve túl nagy volt a csend, ami nekem személy szerint most nagyon jól esett, kell egy kis nyugi.
- Boldog újévet! – sétált el mellettem egy szerelmes pár. Rájuk nézve felfordult a gyomrom.
- Nektek is.
Az utca megtelt emberekkel, mindenki ünnepel, mindenki boldog. Nem akartam felmenni a házba, nem akarok egyedül lenni. A legjobb lehetőséget választottam, kerestem egy üres padot, amit nem hányt le senki, vagy épp nem erőszakolják éppen meg egymást. Tényleg nagyon hideg van, a leheletemmel játszok, mintha cigiznék. Olcsó játék hülye gyerekeknek. Elgondolkoztam rajta, én miért nem cigizek, cigiztem már életembe? Ki akarom próbálni. Kerestem egy kevésbé örült tekintetű embert, aki egy rózsaszín hajú nő lett. Így lenne ötösöm a lottón, nem mintha nem minden ember cigizne már ebben a világba. Mondhatni könnyen sikerült kérnem, bár lehet, holnap nem is fog emlékezni rá, hogy találkozott egy lánnyal, aki cigarettát csórt tőle.
Visszaültem a padomra és beleszívtam. Égette a légcsövemet, kisebb fulladási roham tört rám az elején, de már a közepénél járva kezdett hozzá szokni a tüdőm.
- Te most komolyan cigit szívsz? – ült le mellém Michael. A szeme majd ki esett a helyéről.
- Mint látod.  – válaszoltam és ráfújtam a füstöt. Az órámra néztem, nem rég múlt el egy óra.
- Nagyon dühös vagy? – lágyult el a hangja. Nincs rajta szmoking, miért nincs rajta szmoking? Nekem muszáj volt ruhába lennem órákon át és csak az a tudat vigasztalt, hogy szmokingba fogom látni.
- Miért lennék? – pontosan tudom mire gondolt, és igen dühösebb vagyok, mint ahogy ő el tudja képzelni. Viszont nem adom meg neki a lehetőséget, hogy hisztis picsának gondoljon, inkább vissza fogom magam.
- Mert nem értem ide időbe. Grace mesélte, hogy egy kicsit többet ittál, meg valami olyasmit, hogy lefordultál a székről. – pletykás vénasszony.
- Nem vagyok dühös. – hazudtam a szemébe. – milyen volt Tokió? – tereltem el a témát. Kivette a kezemből a cigit, bele szívott majd a földre dobta.
- Ne szokj rá. – nem is akartam, csak ki akartam próbálni. De annyira nem jött be a dolog. Elkezdte mesélni milyen szép, helyeken jártak és, hogy rengeteg rajongóval találkoztak. Áradt előle az élet, mikor a rajongóikról beszélt.
- Majd egyszer én is elmegyek oda. – jelentettem ki. Nagy álmom, hogy bejárom az egész világot, álom, ami lehet soha nem fog beteljesülni.
- Úgy legyen. – csókolt meg. Ez a csók, majdnem, mondom majdnem elfelejtette velem, hogy nem volt itt időbe.
Kezdtem érezni az alkoholaltató hatását.
- Szerintem én most már meglátogatom az ágyamat. – húzódtam el tőle. Felálltam, de nem volt annyi erőm, hogy el is induljak.
- Felvigyelek? – nevetett rám. Reméltem, hogy észreveszi, hogy erre várok. Na, de igen feltűnő célzásokat adtam rá.
- Kérni is akartalak. – válaszoltam és a következő pillanatban már az ölében voltam. – megtudnám, szokni, hogy mindenhova te viszel el. – nyújtottam ki a nyelvem. De komolyan, olyan érzés volt, mintha repülnék. Repülnék, de közben a közelemben érzem őt úgyhogy minden tökéletes.
- Azért nem vagyok olyan izmos, hogy folyton téged cipeljelek. Egy idő után nehéz vagy ám.
- Most lekövérsztél? – húztam fel a szemöldököm.
- Nem mernélek. – kötekedett. A beszélgetés közben megérkeztünk az ajtóig, konkrétan ledobott. Megkerestem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót. El is felejtettem, milyen kuplerájt hagytunk magunk után.
- Gondolom, nem szeretnél bejönni. – álltam meg az ajtóba.
- Rosszul gondolod, minden vágyam bejönni. – túl udvarias. Már megint nekem jött. Haladunk először lékővérez, utána ledob, most pedig nekem jön. Vehetne illem leckéket valakitől. Nagyon otthon érzi magát a kabátját ledobta a fotelbe és kérdés nélkül ment be a szobámba.
- Khmm.. – köszörültem meg a torkom. Ledobta a ruháit és befeküdt az ágyamba. Én pedig csak álltam és néztem mi a fenét csinál.
- Mi van? – nézet rám értetlenül. Mi az, hogy mi van? Minek feküdt be az ágyamba, alsónadrágba?!?
- Semmi. – kifordultam a szobából. Nem tudtam mire számít, de reménykedek benne, hogy semmire. Reménykedtem benne, hogy még egy darabig nem jönnek haza a többiek ezért nem mentem el a fürdőszobáig, hogy levegyem a ruhám. Bele bújtam a pizsamámba és félve indultam el a szobám ajtaja felé. Lenyomtam a kilincset mikor meghallottam, hogy valaki horkol. A szám elé kaptam a kezem, nehogy felkeltsem. Az én dicső lovagom, aki lekéste az újévi köszöntést, alsónadrágban fekszik az ágyamba és horkol. Mernék én többet kívánni ennél? Próbáltam halkan bebújni mellé az ágyba. Nagyon aranyosan horkolt a bal oldalán feküdt, és az arca a párnára tapadt. A legszívesebben megcsókoltam volna, de féltem, hogy felkel és elrontja ezt a csodás képet.  Kellett egy kis idő mire megszoktam a horkolást mellettem, de mihelyst sikerült elnyomott az álom.

Ő kevésbé volt, olyan kedves, mint én. Egy kicsit sem zavartatta magát mikor felkelt. Nyöszörgött és rám mászott, mint egy óvodás.
- Jó reggelt! – kiabálta a fülembe. Felemeltem a bal kezem és elnyomtam az arcom közeléből az ő arcát.
-  Hagyj békén.
- Hahóó, megismétlem még egyszer. Jó reggelt.
- Hallottam. Én is megismétlem, hagyj békén, még aludni akarok. Mennyi az idő? – érdeklődtem fáradtan.
- Már délután három. – zavar az engem, ha egész napomat az ágyban töltöm? Nem nagyon.
- Akkor még sok időm van aludni. – jelentetem ki, miközben a fejemre húztam a takarót. Éreztem, hogy mocorog, de különösebben nem érdekelt, pontosan addig amíg le nem húzta rólam a takarót.
 - Kelj fel vagy leöntelek egy pohár hideg vízzel. – ennél rosszabb dolgokkal is fenyegettek már, de senki sem tette még meg. Újra visszahúztam magamra a takarót kifejezve nem tetszésemet. A következő pillanatban újra leszedte rólam a takarót majd valami hideg csapódott nekem. Tényleg képes volt megtenni, leöntött vízzel.
- Mi a francot csinálsz? – förmedtem rá. Nagyon pipa lettem, leöntött hideg vízzel.
- Én mondtam, hogy kelj fel. –mosolygott rám. A hajam csupa víz. Ő pedig csak az ágy előtt összefont kézzel mosolygott. Felugrottam az ágyból és kiviharzottam. Tisztában voltam vele, hogy követni fog pontosan ezt akartam. A fürdőbe mentem, égtek az ereim, és fáztam is, nem is kicsit. Az ajtó mögé léptem a törülközőkhöz, megtöröltem az arcom és bezártam az ajtót. Szerintem tudta mit akarok, mert elkezdett hátrálni, de az ajtó kulcsa nálam volt.
- Ne csinálj semmi hülyeséget. – tartotta felém a kezét.
- Elkéstél. – kinyitottam a csapot és a zuhanyrózsát felé fordítottam. Az egész fürdőszoba ázott a víztől, ő is én is. Felém jött és kifordította a kezemből a zuhanyrózsát. Most már a vízsugár csak engem ért, felvisítottam a hideg víztől. Megpróbáltam a csaphoz menni és elzárni, de megcsúsztam. Bele estem a kádba és kellőképpen bevágtam a fejem. Nem zavartatta magát bemászott a kádba mellé és tovább locsolt.
- Ez a karma. – kiabálta. A sarkát a lefolyóra tette, így lassacskán megtelt a kád vízzel.
- Jó feladom! – tartottam fel a kezeimet a magasba. Nem sok esélyem lett volna már ebből jól kijönni, mind a ketten csurom vizesek voltunk és a kád már félig tele volt vízzel.
- Én vagyok a király! – csapta hátra vizes piros haját.
- Igen, te! – megpróbáltam kiszállni, de megfogta a lábam és visszahúzott a kádba. – most komolyan mit akarsz csinálni? – kérdeztem.
- Van néhány ötletem. – sunyi mosolyra húzta a száját, majd el kezdett közeledni felém.  Megcsókolt és elkezdte levenni rólam a vizes pizsama felsőm.
- Remélem, nem gondolod, hogy a fürdőkádba próbálsz meg lefektetni, miután eláztatunk mindent. – nevettem el magam.
- Fürdőkádba még sose csináltam. – nem állt le, bármit mondtam neki nem érdekelte. A nyakamat csókolgatta én pedig kezdtem leküzdeni az ellenkezést. Teljesen elengedtem magam és hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar. Sikerült valahogy leszednie rólam a vizes felsőmet és kidobta a kádból, a víz is lefolyt belőle és már csak én és ő voltunk benne.
- Jól vagy Elisa ? – kiabálta be valaki. Ezzel összetörve a csodálatos pillanatot.
- Igen.. Persze. – kaptam fel a fejem. Ellöktem magamtól és kiszálltam a kádból. Hozzá vágtam egy törülközőt és eltátogtam neki, hogy most ki fogunk menni. Ledobtam a nadrágomat és feltöröltem vele a vizet. Egy szál bugyiba álltam ott, míg nem találtam magamnak is egy törülközőt, körbe tekertem magamon majd a bugyimtól is megváltam. Michael ferde pillantásokat vetett rám, amire jobbnak láttam nem reagálni. Megvártam, míg ő is megtörli magát majd kinyitottam az ajtót.  Steen állt az ajtó mellett és teljesen elfehéredett.
- Mi van? – kérdeztem egy kicsit bunkón. Utána megláttam, hogy nem is engem hanem Michael-t nézi. Akkor jöttem rá mi a baja.
- Nyugi nem történt semmi. – mondta kicsit lehangolva. Nem mintha bárkinek bármi köze lett volna hozzá, ha történt volna is valami, végül is ez az én házam azt csinálok, amit akarok, akivel akarok. Dúltak bennem a hormonok, ami nem tette éppenséggel könnyűvé a beszélgetést velem.  Megkértem Steen-t, hogy adjon Michael-nek valami száraz ruhát, amíg én is felöltözök valamibe. Nehezen jött rám a nadrág, mert hiába töröltem a lábamat mindig vizes volt. A törülközővel felfogtam a fejem tetejére a hajamat és utána még egy pólóba is bele bújtam.  Nem nagyon volt kedvem kimenni, még mindig nagyon álmos voltam és a fejem is elkezdett fájni. Valaki dörömbölt az ajtómon.
- Gyere már ki sellő csaj. – a dörömböléshez hang is társult. Erőt vettem magamon is kimentem, a konyhát céloztam meg ott is a gyógyszeres fiókot, kerestem fájdalom csillapítót, de egy darab sem volt csak a papírja.
- Van valakinek fájdalom csillapítója? – fordultam feléjük.
- Nekem van otthon. – válaszolta Michael.
- Akkor érdemesebb lemennem a boltba közelebb van, mint a házatok.
- De a boltok nincsenek nyitva a házuk pedig igen. – okoskodott Steen. Tényleg, ma van január elseje minden zárva van. Akkor én miért nem aludhattam végig ezt a napot?
- Ma milyen nap is van? – érdeklődtem, valahogy mindent elfelejtettem. Elvesztettem a nem létező időérzékemet.
- 2015. január elseje, azaz csütörtök. Pontos idő négy óra huszonkilenc perc. – uh basszus jó gyorsan telik az idő.
- Amúgy jól áll Steen cucca. – dicsértem meg. Egy piros kockás inget kapott és egy fekete szakadt farmert. – bár a hajad kellőképpen bele olvad a felsőd színébe és egy picit hasonlít Luke stílusához, de amúgy dögös. – ebbe az egy mondatomba mindent bele tettem. Dicséretet, kötekedést és egyéb már dolgokat.
- Köszönöm, de remélem, azért jobban szereted a saját stílusomat.
- Ki mondta, hogy szeretem a stílusodat? – húztam ki magam.
- Szereted, mert én vagyok az egyetlen, aki fájdalom csillapítót tud neked adni. – vágott vissza. Igaz, ami igaz ő az egyetlen aki meg tud menteni attól, hogy felrobbanjon a fejem. Oda léptem mellé és átöleltem. Steen illata volt, ami érdekesnek mondható, mert testfelépítését nézve egy kicsit se hasonlítottak, vagy mégis? Hátrébb léptem, hogy szemügyre vegyem őket így egymás mellett. Mind a kettő nagyon magas, Michael izmosabb, viszont szerintem Steen jobban bírja a strapát. Steen fekete hajú és barna szemű, míg Michael mikor milyen és zöld szeme van. Arra a megállapításra jutottam, hogy sok hasonlóság van bennük, mint külsőleg, mint belsőben. De a belső több, hisz mind a kettőnek megfogott a stílusa. 

2015. január 5., hétfő

XVI: Rész


Sziasztok! Mire nem jó a betegség? Nem kell iskolába mennem és van időm nektek új részt hozni. Köszönöm szépen a 29 feliratkozót és a több mint 5000 oldalmegtekintést. Nagyon szépen köszönöm. Jó olvasást. 

Mikor egyedül vagyok és épp nincs mit tennem akaratlanul is rá gondolok. Az igazat megmondva mostanság nincs túl sok szabad időm, de ha mégis akkor ez van. Ma van a parti, az egész lakás romokban áll. Mindenkinek kis ajándékcsomagokat kellett összetenni. Összesen 94 fő lesz jelen a mai eseményen, plusz-mínusz három százalék. A biztonság kedvéért száz csomagot tettünk össze tegnap éjjel. A szó szoros értelmében hulla vagyok. Nekünk "rendezőknek" négyre kell bent lennünk, a fellépőknek pedig ötre. Pontosan annyi időm van, hogy nyugodt tempóba lezuhanyozzak, majd felöltözzek. Azt mondták muszáj ruhában menniük a nőknek, ettől a kijelentéstől felállt a hátamon a szőr. Azt utálom a világon a legjobban, hogy megszabják, kinek mit kell csinálnia. Ez az egyik oka, hogy nem hordok szoknyát és iszonyodok minden dologtól, amit elvárnak tőlem, csak mert nőnek születtem.
- Engem kettő dolog érdekelne. - viharzott be a szobámba Steen- Mit veszel fel és mit fogsz énekelni? - pont most másztam ki az ágyból, hogy végre valahára megmossam magam.
- A dalt majd ott megtudod, a ruha pedig ott lóg a szekrényen. - mutattam a hátam mögötti szekrényre. Én képes lettem volna nadrágban elmenni, de Grace megfenyegetett, hogy ha megteszem, ott mindenki előtt tépi le rólam. Nem vagyok lámpalázas, de nem szívesen mutatkoznék, egy száll bugyogóba mindenki előtt.
- Rohadt dögös leszel, nem láttalak még életembe, szoknyába.
- Ruhába leszek, nem ugyan az, és ne szokj, rá mert ez kivételes esett. – ha nem tartanak kést a torkomhoz, saját önszántamból biztos nem veszek fel hasonló ruhát. Én még a vásárlásánál se voltam jelen, Grace és Tayler vették meg. Maga a ruha tetszik, de nem rajtam.
- Nekem ugyan az. Na, megyek én is felöltözök. – az volt a minimum, hogy Steen is eljöhet az estére. Nekik valószínűleg rosszabb, mert szmokingba kell lenniük. Alig várom, hogy meglássam Michael-t szmokingba. Nekem se ártana meglátogatni a fürdőszobát.
Elhatároztam, hogy nem veszem addig fel a ruhámat, amíg a vendégek meg nem érkeznek. Bele bújtam egy kényelmes farmernadrágomba és egy sima pólómba.
- Indulhatunk? – kiabáltam a nappaliba. Már kabátban voltam a kezeimbe pedig egy-egy szatyor amiben a csomagok voltak amiket tegnap még nem tudtunk átvinni.
- Még meg kell keresnem a zakóm. – szaladgált fel-alá Steen. Hagyjam pánikolni vagy közöljem vele, hogy a szobámban van?
- Elisa szobájába tetted le. – rontotta el Tayler a vicces pillanatot. Pedig olyan vicces lett volna. Steen a homlokára csapott és besietett a szobámba.
- Miért mondtad el neki, elnéztem volna még egy darabig, ahogy felforgatja a házat.
- El fogunk késni. – mutatott a karórájára. Mi vagyunk az elsők, nem késhetünk el onnan így is három órával megyünk hamarabb a többieknél. Én már csak arra vagyok, kíváncsi Jordan mikor toppan be, hiszen ez az ő dolga lett volna nem is a miénk.
- Te mikor öltözöl át?
- Majd a főpróba után, addig nem fogok úgy kinézni, mint egy barbie baba. – bele gondolva nagyon szép baba lenne belőlem.
- Akkor mi mit mondjunk? – a pincérek jobban fognak kinézni, mint mi. Ebben van valami. Mind a hárman úgy néztünk ki, mint a málhás szamár. Steen hátára még felakasztottam a ruhámat is. Az aulába találkoztunk Grace-el, a rövid kabátja alól kikandikált az arany szegélyű fodros ruhájának az alja. Nem láttam az egész ruhát, de csak ennyiből is megállapítottam, hogy csodaszép. Irigylem érte, hogy ennyire jól áll neki minden ruha, és, hogy tudd magas sarkút hordani. Én majd egy balett cipőmbe leszek.
Szokatlan, hogy itt az emberek nem bámulnak meg, bármit csinálunk. Akár pucéron is végigmehetnék, az utcán akkor se néznének különösebben örültnek. Ha mindez otthon lenne, még ki is nevetnének, hogy ez jó vagy éppen rossz dolog az a körülményektől függ. Ha még egy percet kint kellett volna lennem oda fagyok a járdára. A stúdió legnagyobb terme a földszinten van a bejárattól nem is olyan messze. Belépve elmegyünk a recepcióhoz ott a bal oldali folyosón kell végig menni és az utolsó ajtó a mi party-nk helye. A terem csodálatosan nézett ki, a falakon lemezek voltak kivilágítva és felül égősorok futottak végig a színpadig. Fekete és fehér lufik lógtak néhol a falak mellett. Az ablakok alatt szorosan a fal mellett voltak az asztalok amiken már fogyasztásra készen álltak különbféle ételek.
- Mit is kell még csinálnunk? – kérdezte Tayler. Ledobta az ajándékcsomagokat az egyik székre és elkezdett fel-alá mászkálni.
- Ki kell pakolni a csomagokat és megnézni minden renden van-e. – úgy viselkedtem, mint egy diktátor. Mindenkinek ki adtam a parancsot ők pedig vissza se mertek szólni, az igazat megmondva nagyon élveztem a dolgot. 

Mire mindent leellenőriztük az egész helységet megérkeztek a fellépők is. Nagyon kíváncsi voltam kinek milyen a hangja. A sorrend már megvolt. Jordan tart egy beszédet és felkonferálja Tayler-t és Collins-t. Utánuk jön sorra a műsor és én leszek az utolsó. Ha minden igaz és Jordan is időben megérkezik, kilenckor kezdjük. Egy bő órának számítottuk, utána pedig lesz egy zenekar, aki szórakoztatja majd az embereket.
- Meddig kell itt lennem? – vonult be Rose. Mély dekoltázsú vörös estélyit viselt, hazudhatnám, hogy nem volt gyönyörű, de fölösleges lett volna. Viszont nem ő volt a legszebb Grace ruhája sokkal szebb volt az övénél.
- Akár most is elmehetsz, hidd el senkinek nem fogsz hiányozni. – vágta rá Grace, ami igen jó válasznak tűnt. A többiek próbálták visszafojtani a feltörő nevetést, nekem nem ment.
- Szilveszteri parti. Nem nehéz kitalálni minimum meddig lesznek itt az emberek. – próbáltam úgy válaszolni a feltett kérdésre, hogy senkinek a pártján ne álljak.
- Ez nem mindenkinek logikus Elisa. – mosolygott rám Grace.
- Akkor mindenkinek mondom, hogy kilenckor kezdődik a fellépés, ami maximum fél tízen egyig tart utána bárki elmehet, nem kötelező maradni senkinek, de aki itt marad, az nyugodtan egyen igyon, élvezze az estét és éjfélkor kimehetünk megnézni a tűzijátékot. – magyaráztam. – Most pedig ha már mindenki itt van, elpróbálhatnánk ki, mikor, ki után jön. – Steen bezavartam a technikák mögé, értenie kell hozzá, mert a bandájánál ő intézte az ilyen dolgokat. Sokan nem saját dallal lép fel. Van, aki gitárral, zongorával vagy éppen csak simán lép fel. Én zongorázni fogok, kerestem egy lassú számot, ami nem szomorú, hanem inkább elgondolkodtató és azt fogom előadni. Félek, mert még életemen nem zongoráztam csak az órákon, és félek, hogy elrontok valamit, ami elég nagy égés lenne.
Előttem már csak egy fiatal lány énekelt, bele vesztem a hangjába. Semmi hangszer csak a hangja, azt is bátran kijelentem, hogy a mikrofon is fölösleges számára a hangja így is bejárja ezt az egész termet. Elképesztő, néhány ember ilyen hanggal születik. Nekem sokat kellet rajta csiszolni, hogy ilyen legyen és még sokat kell, hogy jobb legyen.
- Te jössz. – csettintgetett előttem Tayler. A csaj hangja teljesen lesokkolt sokkal fiatalabb nálunk mégis sokkal tehetségesebb, mint itt néhányan. Felmentem a színpadra és leültem a zongora mögé. A szívem egyre hevesebben vert pedig most még nincsenek is sokan. Kiroppantottam a kezem és lágyan a billentyűkre tettem. Kapcsold ki a külvilágot. Rápillantottam a kissé gyűrött kottára és elkezdek játszani. Ezt a dalt már zongorára írtam ezért is vagyok kevésé magabiztos. A gitárt már rég óta forgatom a kezembe és minden egyes részét ismerem a gitáromnak, ám a zongora minden egyes alkalommal újabb és újabb dolgokat mutat nekem. Nincs két ugyan olyan zongora, ami megnehezíti a dolgom. Próbálok ellazulni, felpillantok és Steen-t keresem, ő add nekem nyugalmat. Megtalálva őt, kezdem megtalálni a nyugalmat. Mélyen a szemébe nézek és csak a zenére koncentrálok. A zongoránál lévő mikrofon jóval halkabb a másiknál, tehát itt hangosabban kell énekelnem, hogy teljes legyen a siker. Pillanatok alatt már vége is van a számnak, úgy telt el az a hat perc, hogy észre sem vettem. Félelmetes mire nem képes a zene. Nem várok tapsot, mert nem olyan helyen vagyunk, mégis tudom, hogy igazán jó voltam. Felálltam és lesétáltam a színpadról. Az órára néztem, mindjárt itt vannak az emberek. Grace hamarabb gondolkozott, mint én a ruhámmal a jobbján fogta meg a kezem és ráncigált be a legközelebbi mosdóba.
- Nem jön rám! – nyögdécseltem a mosdóból.
- Rád kell mennie! Húzd be a hasad. – kaptam a parancsot az ajtó másik oldaláról.
- Akkor meg megfulladok! – kinyitottam az ajtót, hogy bebizonyítsam nem jó rám a ruha. Olyan fejet vágott, mintha egy szörnyet látott volna meg.
- Sose hordtál még ruhát? Vedd le a melltartódat, ennek van, melltartó része nem kell alá még egy. – konkrétan letépte rólam a melltartómat. Honnan kellene nekem ilyet tudnom?
- Nem és most sem akarok. – hisztiztem neki. – a bugyimat is le kell vennem, mert akkor inkább nem megyek be oda.
- Azt magadon tarthatod még egy darabig. – nevetett fel miközben felhúzta a zipzáramat. Oda léptem a tükörhöz és végig néztem magamon.
- Nem is olyan rossz. – még mindig magamat bámultam, megakadt a szemem a hajamnak nevezett valamin. Rontotta a képet.
- Mert azt hitted olyan ruhát adok rád, amiben csúnyán nézel ki? – lépett újra mögém és elkezdte a hajamat piszkálni.
- Tudsz valami normálisat kihozni belőle? – igazi csoda lenne, egy enyhe madárfészekre hasonlítanám a hajamat, már csak egy madár kéne a fejem tetejére és tökéletes lenne.
- Átmehetek a kisboltba egy borotváért, ha gondolod.- ajánlotta fel nagylelkűen. – vagy ha nem szeretnél megválni ettől a lobonctól akkor választhatsz, befonom oldalra vagy csak a fejed tetejére felcsatoljuk, ami a szemedbe lógna.
- Csatold fel. – még a semmiből is tud csodát csinálni a csaj. Nem vagyok egy hú de csinos, és a hajamat is elég nehéz rendbe tartani, de most igen jól nézek ki.
- Kész is. – csapta össze a tenyerét.
- Kész kincs vagy. – bókoltam neki.
- Tudom életem, most pedig menjünk és mutassuk meg mindenkinek, milyen dögösek vagyunk. – bárcsak olyan maga biztos lennék, mint ő, de nekem minek is annak lennem? Senkinek sem kell megfelelnem vagy elhódítanom. Belépve a terembe meglepetésként ért mennyien is vannak már itt. De még a fele csapat hiányzik. Steen lépett oda a semmiből és kapott fel.
- Csodaszép vagy. – bókolt.
- Ne mondj ilyet. – kiszabadítottam magam az öleléséből és tovább fürkésztem a tömeget. Első sorban Jordan-t kerestem, hogy meg tudja köszönni, amit érte tettünk, másod sorban pedig a srácokat. Mindkettő hiába, de még csak fél nyolc sok idő van még éjfélig, nyugtattam magam.
- Tudjátok.. tudjátok kik vannak itt? – lépett oda lihegve Tayler.
- Nem láttad a listát? – kérdeztem tőle de hiába. Elkezdte sorolni a neveket.
- Mercedes, Katty, Miller, Ed és még sokan mások. – órákba tellett volna míg mindenki nevét elmondja de Grace féle szakította.
- Ed Sheeran?
- Ki más? – és mint az öt évesek elkezdtek ugrálni és visítani.
- Menjetek, köszönjetek neki. – küldte el tőlünk Steen őket. Szomorú vagyok, mert fogalmam nincs mit csináljak, járkálhatnék össze vissza és mindenkit megkérdezhetnék van-e valamire szüksége, de nem vagyok pincér és a modorom se megfelelő hozzá.
- Jól vagy? – nézett rám hatalmas szemekkel Steen.
- Persze csak kifárasztott ez az egész rendezés. – meséltem neki, de nem nagyon kötötte le a dolog. Megakadt a szeme egy szőke hajú nőn. Szó szerint lesett az álla, de nem is csoda az a nő egy modell. Olyan alakja volt, és az a ruha, ami rajta volt nem sokat takart. Mikor már elég feltűnő volt a bámulás hasba vágtam.
- Mi van? – förmedt rám. – mostanában rászoktál a hasamra.
- Neked van barátnőd, ne bámuld ilyen feltűnően. Nem mintha lenne esélyed nála. – lehet, hogy ezzel a kijelentéssel bele tapostam a lelkébe.
- Hűséget fogadtam nem vakságot. – húzta ki magát büszkén.
- Jah, én kérek elnézést.
- Mi az, hogy nem lenne esélyem nála? – emelte meg a bal szemöldökét.
- Néz már rá, ő egy modell te pedig, ne vedd magadra, de nem vagytok egy súlycsoport. – a hatás kedvéért a kezemmel szintkülönbséget.
- Mennyibe fogatsz velem, hogy parti végére megszerzem a számát? – hatalmas kezét nyújtotta felém. Mennyi esélyt látok rá? Igazából nem sokat, akkor mennyit tennék rá? Nehéz kérdés.
- 10 dollárt teszek rá, hogy nem szerzed meg a számát. – ráztam vele kezet.
- Most húztalak le 10 dolcsival. – nevetett rám.
- Ne légy annyira biztos. – neki vetette magát a szám megszerzésének én pedig leültem egy székre, hogy onnan csodáljam ezt a fantasztikus jelenetet. Meg se merte közelíteni, nagyon vicces volt. Közbe Grace és Tayler tollal és papírral a kezükben támadták le a hírességeket.
- Nekem vannak a világ legviccesebb barátaim. – jelentettem ki. Még szerencse, hogy nem volt mellettem senki sem.
- Kik a te barátaid? – ült le mellém egy idegen. Ennyit arról, hogy nincs a közelemben senki. Nem mertem ránézni, biztos hülyének nézett, hogy magamba beszélek.
- Azok, akik ott terrorizálják az embereket. – magyaráztam neki. Ismerős hangja volt, de nem tudtam honnan.
- Jah, hogy ők. Ők hozzám is oda jöttek, jaj de modortalan vagyok. Brendon Urie vagyok. - most tényleg azt mondta amit hallottam? Lassan oda fordítottam a fejem és tényleg ő volt az. Imádom a zenéjét. Nyugodtnak kell maradnom, nem lehetek hisztis rajongó, most nem. Oda nyújtottam a kezem neki.
- Én pedig Elisa Green. – most rögtön lehidalok, a Panic! at the Disco frontemberével beszélgetek.
- Örvendek Elisa Green. – mosolygott rám. Nem bírtam tovább.
- Imádom a zenéteket. – a szavak csak úgy maguktól jöttek ki a számon.
- Köszönjük. – most romoltam le az ideális képet a fejében, most azt gondolja én is olyan örült rajongó vagyok, mint a többiek.
- Ne haragudj, nem akartalak le támadni ez kikívánkozott. – elnevette magát. Én pedig teljesen elvörösödtem.
- Semmi baj. Te is zenész féle lennél? – elmeséltem neki mindent, még lehet, hogy többet is a kelleténél. De nem zavart, még most sem hiszem el, hogy vele beszélgettem. Mikor befejeztem a mondókámat megláttam az ajtón belépni Jordan-t.
- Ne haragudj, de most beszélnem kell Jordan-nal. – mutattam az ajtó felé.
- Örültem a szerencsének. – mosolygott rám én pedig átviharzottam a tömegen. Most Jordan öltözete bele olvadt a többi emberébe ezért olyan furcsának tűnt. Mielőtt bárkihez oda tudott volna menni letámadtam, és közöltem vele mennyi mindent tettünk érte és, hogy mi lesz a feladata pontosan tíz perc múlva. Jól elszállt az idő.
- Rendben, akkor most köszönök néhány embernek és utána rohanok is a színpadra. Rendben főnök? – igen, újra elfogott a diktátor hajlam. De ez érdekesebb volt, mert a főnökömre parancsoltam rá, de hála nem vette magára. Pontosan úgy tett, ahogy mondta addig összeszedtem a többieket is. Egyre idegesebb vagyok, most nem akárkik előtt fogok fellépni, hanem a példaképeim előtt és az őket fizetők előtt. Az egy óra szinte pillanatok alatt telt el. Az pedig csak fokozta a dolgokat, hogy Michael nincs itt mellettem. Miért nincs itt azt mondták vissza érnek. Tudtam, hogy ha fellépek a színpadra az összes idegesség a semmibe vész, de addig agyvérzést fogok kapni.
- Most pedig következzen az utolsó fellépőnk egy újabb angliai felfedezett Elisa Green. – a színpadról lefele jövet Jordan rám mosolygott, nem lettem volna a helyébe, mert nem éppen szép pillantást vetettem rá.
Próbáltam elkülöníteni a színpadot a nézőtértől, csak én vagyok és a zongora. Leültem és a terem zaja megszűnt létezni. A lélegzetem visszaállt a normálisnak mondhatóba és elkezdtem játszani. Az zongora előjátékot kétszer kelletett elkezdenem, mert elfelejtettem a szövegemet, egyetlen szerencsém, hogy nem túl hosszú ezért senki sem vehette észre, legalábbis remélem. 
Nem tudom, hogy csak azért tapsoltak meg ennyire, mert én voltam az utolsó vagy pedig azért is, mert nem voltam annyira rossz amennyire én hallottam saját magamat. Leérve egyből Steen nyakába borultam.
- Ezt jól elcsesztem. – dünnyögtem a vállába nyomva fejemet.
- Nem, nagyon jó voltál. – próbált vigasztalni, de hiába tudtam, hogy elrontottam és senki se tudta volna megértetni velem az ellenkezőjét.
Nem voltam már annyira összetörve mikor a harmadik idegen jött oda hozzám, hogy megdicsérjen. Visszaültem oda ahol az előbb beszélgettem Brendon-nal.
Saját magam és egy pohárpezsgő társaságában néztem az embereket. Steen már közelebb jutott a modell-hez Tayler pedig Collins-sal táncolt. Grace, Grace pedig letűnt, ha nem csal, a gyanúm épp egy helyes férfi társaságát élvezi valamerre. Teltek múltak a percek, beszélgettem néhány idegennel és tovább ittam a pezsgőm, ami már a negyedik lehetett.
- Emberek mindjárt éjfél! – kiabálta el magát valaki a tömegből. Hurrá mindjárt éjfél, ujjongtam magamba. Egyedül kezdhetem az új évemet egy új kontinensen. Megkezdődött a visszaszámlálás, mindenki ki vonult a teraszra, hogy együtt nézzék a tűzijátékot. Én pedig, mint egész lusta ember ott maradtam ahol voltam és hallgattam a tömeg hangját.
- Tizenkilenc.. tizennyolc.. tizenhét..tizenhat..