XL. Rész

Sziasztok! Tudom, hogy régen hoztam új részt, de ma végre sikerült meghoznom következő, azaz a negyvenedik részt. Jó olvasást hozzá, és szépen kérlek titeket, hogy hagyjatok magatok után nyomot. Köszönöm.  

A stúdióba költözést teljes mértékben komolyan gondoltam. Minden egyes napomat ott töltöttem, reggel nyolctól este kilencig. Próbáltam a lehető legszorgalmasabb ember lenni a világon, a telefonomat kikapcsolva a kanapéra tettem minden egyes nap és csak délbe kapcsoltam be megnézni, történt-e valami nagyon, de nagyon sürgős dolog. Szerencsére sose volt olyan dolog, amit ne tudtak volna megoldani nélkülem. Egyre kevesebb nap maradt a fellépésig és nekem egyre kevesebb hajam volt. Nagyon izgultam, ami nem nagyon tett jót nekem. Mindenki igyekezett megnyugtatni, de hiába. Úgy festhettem, mint egy csöves aki betévedt egy nagy épületbe és próbál észrevehetetlen maradni. Megvolt a lista és a számok, mégis hiányzott valami amit nem tudtam megmondani, hogy mi.
Felraktam a fejemre a fejhallgatót, amit Steen-től vettem kölcsön, és elkezdtem hallgatni a saját zenémet. Elég érdekes érzés a saját zenédet visszahallani egy eszközről. Hallom a hangom és pontosan látom magam előtt azt a jelenetet mikor ott álltam az üvegfal mögött és igyekeztem a legjobb formámat adni, hogy egy normális hanganyaggal hagyhassam el az épületet. Kirázott a hideg ettől az egésztől. Pihenőt tartva végigfeküdtem a kanapén. A zene egyre hangosabban szólt a fülembe én pedig egyre kevésbé voltam képes odafigyelni rá. Az álom, mint profi tolvaj rabolt ez a napomból másfél órát. Álmomban a bárban álltam ahol napokon belül fellépésem lesz. Nem voltak sokan, de nem is vártam teltházra, hisz nem ismernek még sokan. Mikey egy kerek asztal mögött ült és mosolyogva kortyolt bele italába. Áradt belőle az büszkeség, még így a színpadról is éreztem, hogy büszke rám. Nem lehetett szavakba önteni, hogy mennyire jól esett látni őt itt. Megfogtam a székem és ráültem. A kezembe fogtam a gitáromat és elkezdtem játszani a húrokkal, ideges voltam, nagyon is.. Igyekeztem nem a cipőmet bámulni, de féltem felnézni az emberekre. Mély levegőt vettem és megragadtam a mikrofont. A szívem egyre hevesebben vert, nem tudtam tisztán énekelni, de ez nem tűnt fel senkinek, legalábbis nem mutatták jelét. Kínszenvedés volt azaz idő amit fent kellett töltenem, olyan semmilyenek éreztem magam. Mintha csak egy hang lennék a tömegből, jelentéktelen és elhanyagolható. Borzalmas érzés volt, még ha csak álom is volt.
Érdekes volt, hogy ennek ellenére nyugodtan ébredtem fel. Majdnem biztos voltam benne, hogy ilyen nem történhet meg, nem azért szenvedtem ennyi ideig, hogy az első élő megpróbáltatásnál elbukjak, ennél sokkal többre vagyok képes. Magam meggyőzése igen jól sikerült. Kikapcsoltam a zenét és a telefonomért nyúltam. Michael üzent, hogy hoz nekem ebédet. Nem egyszer mondtam neki, hogy foglalkozzon nyugodtan a saját életével és bandájával, de, mintha csak a falnak beszéltem volna. Nem esett rosszul az a sok törődés amit kaptam pont ellenkezőleg, de nem akartam, hogy elhanyagolja az életét miattam.
Igyekeztem a papírhegyeket minimálisra csökkenteni, hogy Michael el ne tévedjen a hozzá vezető úton. Még volt egy kis híja mikor valaki berontott az ajtón. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra mikor megláttam Jordan-t, az ajtó előtt.
- A kopogás luxus? - ez egy olyan kérdés volt amit nem hagyhattam ki.
- Jótól tanultam a dolgot. - kacsintott és a kezembe nyomott egy papírlapot. Egy diagram volt a lapon, kicsit értelmetlen volt, de nagyjából kiláttam a lényegét. A videoklip nézettségi szintjét mutatta a zenecsatornákon. - a hátulján van a Youtube adatok. - vette ki a kezemből és fordította meg a lapot, mintha én nem lettem volna rá képes. Ez is olyanokat mutatott, amit nem tudtam felfogni, a számadatok nekem igen keveset mondtak. Nem volt viszonyítás alapom, így nehéz volt eldönteni, hogy jónak számítottak-e a számok.
- Ha megkérlek, elmondod nekem, hogy ez jó-e rám nézve? - visszaadtam neki a lapot és hagytam, hogy elmutogassa nekem, pontosan, mi mit is jelent. Lenéző pillantást vetett rám, mintha mindenkinek értenie kellene azokat a sok vonalakat egy helyen valami felírattál a tetején.
- A tévés leadások teljesen szokványosak, sok ember nézte meg és üzenetekben kaptunk is véleményt, mikor lehetett róla véleményt mondani. A Youtube pedig jobb a vártnál, nem kimagaslóan, de jobb. Nem döntöttél rekordot, de közel álltál hozzá. Sok embernek nyerte el a tetszését, de voltam olyanok is akiknek nem tetszett, de ez már csak így van.. - semmi érzelem nem volt a hangjában, nem tudtam eldönteni büszke-e rám, vagy pont leszarja az egészet. Próbáltam úgy ránézni, hogy lássa várok még valamit.. Egy dicséretet, vagy akár egy lecseszést,bármit, csak azaz ő véleménye legyen. Megmagyarázhatatlanul érdekelt Jordan véleménye, még ha az nem is esett jól nekem. Talán a nem létező bátyámat láttam benne, nem tudnám megmondani, csak szükségem volt rá és kész. - nekem tetszik, sikeres lehetsz.. Most örülsz? - mintha harapófogóval húztam volna ki belőle a szavakat. De a lényeg, hogy kimondta. Vidáman ugrottam a nyakába. Hasonlítottam egy óvodáshoz, agyi szinten biztos, és kinézetre is nagyon. Mikor elengedtem nyílt ki az ajtó. Mikey ferde pillantást vetett ránk, nagyon érdekes fejet vágott, amin muszáj voltam nevetni. Jordan elviharzott és miután kiment az ajtón visszakiáltott Mikey-nek. - Ne aggódj még bottal se! - bár fájnia kellett volna, ennek a kijelentésnek mégis nevettem rajta. Én se tudnám magam elképzelni Jordan oldalán. Ő inkább a szőke cicákat szereti,én pedig minden vagyok csak az nem.
- Azért! Örülnél te annak, ha bottal hozzányúlhatnál! - hangzott a válasz, de hiába. Üres szavak voltak, Jordan már rég elhagyta az emeletet, de Őt nem zavarta. Muszáj volt megvédenie a szerelmét, ami nagyon aranyos volt tőle. Oda szaladtam hozzá, nyomtam egy csókot a szájára, amit ő másnak szánt, ezért megragadta a derekam és szorosan magához húzott. Jól esett, de csak addig a pillanatig, míg meg nem csapott az étel szaga. Abban a minutumba kibújtam a karjai közül és megragadva a szatyrot elszáguldottam a helység másik végébe. Örömmel állapítottam meg, hogy nem pizza volt a mai ebédem. Helyette inkább valami nem tudom mi. Barna tészta volt a dobozban és valami féle húz, de nem láttam s kóstoltam még ehhez hasonlót. Nem volt rossz, a tésztát ismertem ilyet adnak mindig a kínaihoz, de a hús újdonság volt számomra. Finom újdonság. Fűszeres bundába csomagolt húsi sok-sok sajttal. Egyre finomabb volt, minden rágással közelebb jutottam a mennyországhoz. Elvesztem az étel által nyújtott élvezetben, nem vettem észre, hogy Mikey mellém sétát és gonoszan elvette tőlem a dobozt.
- Héé!! - kiáltottam rá, teli szájjal. Nem volt szép dolog tőle, nekem szükségem volt arra a dobozra és a tartalmára is. - add vissza, most! - lenyeltem az utolsó falatot, és felálltam a dobozért.
- Én is szeretlek. Lecserélsz egy doboz ételre? - nagyon felháborodott a drága. Természetesen feleslegesen, hiszen ha választanom kellene közte és a doboz között ami a kezében van.. hát nehéz döntés lenne, de nagy hiszti után, szerintem, vagyis talán őt választanám. De nem vagyok benne biztos.
- Te is elcseréltél a múltkor egy doboz pizzára, mit vagy felháborodva? - ugrálva próbáltam elérni a kezét, de olyan magas hozzám képest, egy fikarcnyi esélyem se volt elérni azt a csodás ételt. - ez igaz volt, mikor bocsánatot kértem tőle képes volt otthagyni csak mert mellettem egy halom pizza volt.
- Az tíz doboz volt és nem akármi, hanem pizza! Érted? Pizza! - egyre rosszabb volt, mintha tényleg rosszat tettem volna. Feladtam a harcot és inkább otthagytam megfulladni saját dühébe.
- Akkor egyed! - kifordultam előle és a táskámért nyúlva kimentem a helységből. Hallottam, hogy utánam sietet, de nem adtam meg olyan könnyen magam. Kinyitottam a lépcsőház ajtaját és elkezdtem szaladni lefele. Hatalmas lábaival nem volt nehéz utolérnie az én törpe lábaimat. A fordulónál találkoztunk ahol szerveimet nem kímélve nyomott neki a falnak. Alig kaptam levegőt, de teljes mértékben megérte a hiánya. Mikor épp kaptam egy kis levegőt muszáj voltam beszólni neki.
- Akkor megehetem? - nem válaszolt. Csak újból ajkaimhoz nyomta ajkait. Azért egy tál tészta nem tud ilyen jól csókolni, ez már tény. Karjaimat a nyaka köré tekertem és hagytam, hogy elolvadjak a karjai között. Ha nem lett volna mögöttem a fal akkor biztos hátra estem volna. Kellett a támasz, aminek a fal nagyon jól megfelelt. - hagy jussak levegőhöz. - nagy energiát kellett befektetnem, hogy képes legyek eltolni magamtól.
- Ennyit a romantikus pillanatról. - húzta el a száját, mikor egy puszit akartam nyomni rá.
- Az romantikus, ha a falnak nyomva kinyomod belőlem az összes levegőt? E nélkül is elég romantikus a kapcsolatunk, nem tudom, hogy vagy vele, de simán lehetne a történetünk egy brazil szappanopera.. Nem is akármilyen, egy nagyon izgalmas szappanopera. - megragadtam a csuklóját és elindultam vele az emeletre. A terembe érve érte mentem a dobozért és folytattam lakomámat, míg Michael beszámolt a napjáról. Sokkal izgalmasabb volt, mint az enyém bár én csak ennek a szoba négy fala között töltöttem a napomat. Szavai az agyamban, mint egy film pörögtek le. Ahogy szalad a srácok elöl, mert megint valami hülyeséget csinált, vagy ahogy a konyhába magának készít valami kaját, ami egy normál embernek ehetetlen, de neki nagyon is ehető. Az ebédem elfogyasztása után, sikerült rávennie, hogy összepakolva a holmimat végre hazamenjek és pihenjek egy kicsit. Sok holmimat otthagytam, hisz másnap reggel, mint már két hete ott fogom kezdeni a napomat. Befeküdtünk az ágyamba és elindítottunk egy filmet. A fejemet a hasára tettem és hallgattam szíve ritmikus verését. Sokkal izgalmasabb volt, mint a film, aminek a címét se voltam képes megjegyezni annyira nem érdekelt. Bum-bum-bum. Mint egy tökéletes zene, szinte bele vesztem a figyelésébe. Karjával a hátamat simogatta, amivel csak segítette, hogy mihamarabb elaludjak. Nyugodt álmom volt, nyugodt és mély. Nem is emlékeztem az álmomra mikkor felébredtem belőle. Hajni három múlt mikor felkeltem, Mikey pontosan abban a pózban volt, mint mikor elaludtam. Karját lassan, de biztosan emeltem le a derekamról, hogy tiszta utat nyerjek a mosdóig.
Steen a kanapén nézet valami horror szerűséget. Feje néha, néha majd leesett a helyéről. Észre se vette, hogy elsétáltam mellette. Vicces látvány volt, de nem tudtam igazán kiélvezni, mert a pisilés fontosabb volt számomra.
Megkönnyebbülve húztam le a mosdót.
Megmostam a kezemet és az arcomat is a hideg vízzel, ami kellőképpen felkeltett. A tükörbe néztem és próbáltam megfejteni saját magamat. A kinézetemet nem is nagyon néztem.. Lassan már megint megnő a hajam, ami azt jelenti, hogy egyre kócosabb leszek. Szemeim igencsak beestek, a nem alvás következtében. Nem a külsőm érdekelt, hanem a belsőm, a belsőm amit nem sokan ismernek. Rátámaszkodtam a mosdókagylóra és előre hajoltam, farkas szemet néztem saját magammal. Azt mondják a szem a lélek tükre, hát nem tudom, hogy ki mit lát ki a másik szeméből, de hogy az enyémből semmi mást nem lehet megmondani, csak, hogy álmos vagyok, az biztos. Az önmegismerést eltoltam egy kis időre, rájöttem, hogy félek megismerni magamat. Félek tudni mit is akarok valójában és kivel, hogy ki is vagyok valójában. Ijesztő dolog. Félek saját magamtól. Beismerve saját gyengeségemet vissza sétáltam a szobámba ahol Mikey szuszogása törte meg a kinti csendet. Steen teljesen feladta a küzdelmet az álmossággal így végigfeküdt a kanapén. Felvettem az ágyam mellől egy plédet majd kivittem és ráterítettem. A tévét kikapcsoltam és hagytam, hogy a lakásra csend telepedjen. Rég voltam csendbe, nem az én műfajom a csend, de olykor mégis jól esik, most nagyon is jól esett a dolog. A fejem üres volt és csak bámultam ki a fejemből. Leültem az asztalom melletti székre és erősen az utcai lámpa fényére koncentráltam. Tényleg semmi se járt a fejemben, csak ültem és bámultam a lámpát. Olykor-olykor pislogtam egyet, de ez nem zavarta meg a cselekményem. Egy jó darabig még bámultam ki az ablakon, mikor meguntam a lámpát átváltottam a szomszédépületre ami pontosan annyira volt érdekes, mint a lámpa. Egyik pillanatba még a kivilágított ablakokat számoltam az épületem, majd a másikban épp a szőnyeget közelítem meg. Elszunnyadtam egy kicsit és lefordultam a székről. Szerencsésen a fejem találkozott először a padlóval, ami nem tett túl jót neki. Azt hittem felkeltettem az ágylakómat az akrobata mutatványommal, de tévedtem, csak átfordult a másik oldalára, mit sem törődve a földön fetrengő barátnőjével. Erőt véve magamon, felküzdöttem magam az ágyba és a bebújtam a takaróm alá. A lábujjamtól a fejem búbjáig be voltam takarva, nem tudtam volna megmagyarázni miért volt szükségem elbújni, de jól esett a dolog. Mocorogtam még egy kicsit, szórakoztattam magam. A levegő a takaró alatt egyre melegebb lett, összegyűlt az elhasznált levegőm, ekkor mindig lecsaptam a takarót a fejemről és vettem egy nagy tiszta, hűvös levegőt. Nagyon álmos voltam, mégse aludtam el még egy jó darabig. Úgy viselkedtem, mint egy kisgyerek akinek nincs kedve aludni. Mindent csináltam csak aludni, nem aludtam. Nem emlékszem mikor nyomott el az álom, de még napfelkelte előtt megtörtént a dolog.
Viszonylag nyugodt álmomat egy oldalba rúgás zavarta meg. Michael össze-vissza kapálózott, minek én is áldozata lettem. Gyorsan kellett kapcsolnom, mert már szinte reszketett az idegtől.
- Michael! - kiabáltam rá, miközben a karját rángattam, hogy sikerüljön felkeltenem. - kelj fel! - emeltem egyre jobban meg a hangom. Szaporán kapkodta a levegőt, mikor sikerült felkeltenem. Szeme kipattant, és könny szökött bele. - nincsen semmi baj. Gondolom rosszat álmodtál. - igyekeztem nyugodt hangon beszélni hozzá. Átöleltem és próbáltam megnyugtatni.. Nem kérdeztem semmit, csak öleltem és a hátát simogattam. A légzése kezdett visszaállni rendes ütemére. Az arcára néztem, majd letöröltem azt az egyetlen könnycseppet ami végigszaladt sápadt arcán.
- Rémálom. - mosolyodott el. Mély lélegzetet vettem majd a fejemet a vállára hajtottam.
- Megesik az emberekkel. - meg akartam kérdezni, hogy mit álmodott, de valahogy nem tartottam jónak az időzítést. Csak ültünk és nem szóltunk egy szót se. Nyugtató volt, de mégis frusztráló. Az oldalam egyre erősebben kezdett fájni, valószínűleg estére jó kis lila folt fog oda kerülni.
Michael törte meg a semmittevésünket. Felkelt és elkezdett öltözködni. Követtem őt ebben a tettében, tudtam, hogy már rég a Stúdióban kellene lennem. Két nap múlva lesz életem első igazi fellépése, aminek tökéletesnek kell lennie. Nem sokat beszéltünk, olyan volt, mintha sokk alatt lett volna. Ha kérdeztem tőle valami válaszolt, de csak tőmondatokba. Bementünk egy pékségbe ahol vettem neki és magamnak is egy tejeskávét, majd folytattuk az utunkat tovább. A Stúdió ajtajánál váltunk el egymástól. Kicsit idegesített a viselkedése, vagyis jobban átgondolva csak féltettem. Félre tettem ezeket a gondolataimat és átlépve az épület küszöbét újból csak a zenével foglalkoztam.
Mint kiderült, Michael-nek ritkán vannak rémálmai, de akkor olyan hatással vannak rá, hogy egy fél napig alig kommunikál a többi emberrel. Aznap estére már semmi baja nem volt, újra az a mosolygós, bolond srác volt aki mindig. Úgy döntöttem elfelejtem a témát és nem hozom többet szóba. Hosszú ideig telefonáltunk az este, rám jött a pánik és kellett egy kis segítség tőle. Nem mondanám, hogy sikerült megnyugtatnia, de elterelte a figyelmemet. Iszonyatos viccekkel próbát megnevetetni, amiktől kínomba nevettem.

XXXIX. Rész

Három nap három rész. Ez már haladás. A mai rész a leghosszabb közel 3000 szóból áll. Ha már a számoknál járunk akkor szeretném megköszönni a 20.000+ oldalmegjelenítést és az 56 féliratkozót is. Jó olvasást mindenkinek. 




- Tehát akkor két hétig nem fogsz kimozdulni a stúdióból? - kérdezve hitetlenkedve Calum.
- Valahogy úgy. Nem akarom elszúrni a dolgot. - míg én komoly beszélgetésbe elegyedtem Calum-el addig a többi srác shake ivó versenyt tartott. Intelligens tárasság az már biztos. Luke elkezdte ütögetni az asztal mikor már csak pár korty volt a pohara alján. Sikeresen itta meg azt is majd nevetve felkiáltott.
- Agyfagyás! - erre mindenki elnevette magát. - lehet, hogy hülyeséget mondok, de tudjátok be az agyleállásom miatt. - kezdett hadonászni maga előtt. - ez most csak úgy kipattant az agyamból. Ki hívlak egy versenyre. - nem nézett senkire se. Félő volt, hogy elment az esze és magába kezdett el beszélni.
- Luke, kit akarsz kihívni és mire? Még egy shake versenyt akarsz? - Ash nevetve ütögette meg barátja hátát.
- Nem! Mindenkit, otthon láttam egy kihívás szerűséget. Az volt a lényege, hogy összeírták mindenki nevét majd mindenki húzott egy nevet. Azzal a személye kellett töltenie az egész napot, meg kell mutatni mindent amit érdemes rólad tudni. Vagyis, hogy mi a kedvenc helyed, kajád, italod és minden márt. A nap végén összeülünk és megnézzük melyik páros ismerte legjobban meg egymást. - büszkén magyarázta hatalmas ötletét, aminek én nem sok értelmét láttam.
- Ti nem tudtok megülni a seggeteken? Mikor egy kicsit pihenhetnétek, kitaláltok valami bolondságot ami biztos nem hétköznapi, csakhogy egy pillanatra se szusszanjatok. Ez valami ausztrál életvitel? – komolyan nem értettem a dolgot, én örülök ha nyugodtan megcsinálhatok valamit és utána élvezhetem a nyugodt pihenést.
- Nem hiszem, hogy sok köze lenne a származásunkhoz, csak nem szeretünk egyhelyben ülni. – magyarázta Michael.
- Komolyan? – néztem rá hitetlenkedve. – ez még fel se tűnt.
- Ezek vagyunk mi, majd megszokod. Na akkor benne vagytok a játékba? – Luke nagyon akarhatta ezt a valamit, amiért én annyira nem voltam oda.
- Ez hülyeség, ti évek óta ismeritek egymást, nincs semmi értelme. - hoztam fel a negatív érveket. Most közöltem, hogy beköltözöm a stúdióba erre azt kéri pocsékoljak el egy napomat az ő hülyeségére.
- Nem biztos! Ha lenne valami tétje akkor bele mennél? - nagyon nincs kedvem ehhez a dologhoz. Kevés olyan dolgot tudna mondani ami miatt bele mennék.
- Nem tudsz olyat mondani.
- Ha benne vagy és sikerül nektek a legtöbbet megtudnotok egymásról akkor két héten át a koncerted napjáig segítek neked bármiben amiben csak akarod. - nagy csend támadt. Fejembe pakolgattam az érveket, hogy mennyire is éri meg nekem ez a dolog.
- Most felajánlottad Elisa-nak, hogy a csicskása leszel két teljes hétig? - csodálkozott Michael. - biztos bevállalnád ezt egy ostoba játékért? Ne hidd azt, hogy olyan egyszerű mellette az élet.
- Héé! - ütöttem oldalba. - rendben elfogadom, de akkor Steen is részt vesz a játékban. - kezet ráztunk és a szalvétákra felírtuk a nevünket. Calum sapkájába tettük őket majd jól megráztuk. Három páros lesz és egy páros biztos a bandából lesz. Ashton húzta ki a neveket a sapkából és hirdette ki a csapatokat.
- Khmm.. Akkor az első páros Calum és Luke. - megindult a szócsata. Sokkal könnyebb nekik, hisz régóta ismerik egymást, az lenne a legjobb, ha én Steen-nel lennék, mert akkor biztos lenne a győzelmem. - a második páros Elisa és - kérlek Steen-t mond! Kérlek! Kérlek! Kérlek! - és szerény személyem!
- Basszus! - rávágtam egy hatalmasat az asztalra.
- Ennyire nem kell nekem örülnöd.
- Bocsi, csak sokkal könnyebb lett volna ha Steen-t húzod ki a saját neved helyett, de te is megfelelsz. Remélem jó a memóriád, mert nyerni akarok. - kacsintottam rá. Ekkor esett le, hogy Steen Michael-el lesz együtt. Ez viccesebb, mint gondoltam. Az a két férfi akik a legközelebb állnak a szívemhez kötelezően össze lesznek zárva. Kíváncsi leszek, hogy fogadja ezt az egész dolgot Steen.
Még egy darabig a cukrászdába voltunk és átbeszéltünk mindent a holnappal kapcsolatban. Nyolc óra múlt mikor haza értem, Michael-re támaszkodva mentünk fel a lakásig. Az ájulás határán jártam, a nem alvás és a sok nevetgélés minden energiámat elszívta, amim csak volt. Körbe néztünk, de Steen nem volt otthon. Michel, mint egy igazi lovag ágyba bújtatott, betakart és nyomot egy csókot a homlokomra mielőtt lelépett volna. Nem kellett mesét mondania senkinek se, csak lecsuktam a szemeimet és már aludtam is.
Tizenegy óra alvás után, frissen és üdén ébredtem. Nem is olyan rossz dolog ha az ember minden második nap alszik csak. Első dolgom volt megkeresni barátomat és közölni a tényt, hogy ma egész nap Michael-el kell lennie. Ő kevésbé volt olyan fitt, mint én. Ennek lehet az volt az oka, hogy nem épp szokványos módon sikerült felkeltenem. Kezdtük a hagyományos kellegetésen, ami a szép szavakat tartalmazta. Ez nem nagyon akart beválni. Muszáj volt keményebb eszközökhöz folyamodni, az ugrálást túl ódivatúnak tartottam így a redőny felhúzást választottam és az ágyról lelökést. Ez volt a tökéletes módszer, bár lehet, hogy a lelökés előtt tehettem volna valami puhát a földre, de ez már részletkérdésnek bizonyult.
- Miért nem hagysz aludni? – nyöszörgött a földről. Ilyenkor büszke vagyok magamra, nincs jobb, mint viszonozni azt a sok korai keltést, amit ő adott nekem még anno iskolába menet. Egyszer még bele is harapott a karomba, csakhogy tuti fel kelljek.
- Ilyenkor már nem kell aludni. Csodaszép napunk van, ki kell élvezni. Van egy jó programom a számodra. – karórájára pillantott majd megpróbált hozzám vágni egy ruhadarabját, ami szerencsére elkerült.
- Hisz még csak nyolc óra! Nem szeretem mikor ilyen fejet vágysz, lappang benned egy pszichopata ami engem nagyon megrémiszt. – nagy nehezen, de felkelt a földről és magára húzott egy nadrágot. – ma amúgy sem érek rá, megyek a kórházba levetetni a gipszet.
- Már el is telt az öthét? – komolyan mondom, fel se tűnt. Gyorsan szalad mellettünk az idő, és ha nem figyelünk már a repülőn fogunk ülni ami az otthonunk felé tart. Rémisztő dolog. – de ez a program már le van fixálva és nem zavarja meg a gipszlevételedet se, sőt nem fogsz unatkozni. – szemeit dörzsölve próbálta értelmezni mondanivalómat, ami nem volt könnyűfeladat, hisz kora reggel nem a normál és érthető beszédemről vagyok híres. Neki láttam hát elmesélni neki miért is kell ma azt csinálnia, amit én mondok neki. Ezt úgy ahogy el is fogata míg ki nem mondtam Mikey nevét. Még mindig nem voltam képes felfogni mi az a dolog, ami miatt nem bírják elfogadni egymást, nem utálják egymást csak szimplán érezhető a feszültség, ha össze vannak zárva. Örök rejtély marad a számomra. – szó mi szó, nincs választásod. Nem kell megjegyezned róla semmit, mert én akarok győzni, csak annyi a dolgod, hogy beszélgess vele és élvezd a napot. Az se érdekel, ha végig játszatok az egész napot, csak este nyolcra érjetek oda hozzájuk. Oké?
- Ha már részt veszek ezen a baromságon akkor már hagy nyerjek. – ennyit arról, hogy könnyű lesz a dolgom. Már elkönyveltem, hogy elég egy csapatott túlszárnyalnom, de még így is több esélyt látok a mi győzelmünkre, mint az övékére.
- Nem kell győznöd. – a csengő zavarta meg beszélgetésünket. – ezek ők lesznek. – gyorsan felugrottam és énekelve nyitottam ki az ajtót. Az ajtóba két ifjú férfiú állt fülig érő mosollyal. –gyertek be. Most közöltem a dolgokat Steen-el, benne van a játékba.
- Mintha lenne választásom. – erre a kijelentésre csak egy aranyos mosollyal válaszoltam, ami annyit tett, hogy igazad van tényleg nincs választásod. – tíz perc és indulhatunk. – közölte Michael-el aki nem tudta hova és miért kell mennie. Élveztem a dolgot, hogy én vagyok közöttük az egyetlen aki mindent tud, még ha csak kis időre is akkor is én voltam a legokosabb. Mindenkivel mindent tisztáztam, elmondtam ki, hogy,mit s merre csinál és, hogy miért. A végén még én is belebonyolódtam a saját beszédembe.
- Luke és Calum egész nap otthon lesz és nem csinál semmit, ami nem is csoda, hisz a kezükben van a győzelem.
- Hékás! Mi fogunk győzni. Ez tény, semmi kétség nincs felőle. – magabiztosságom megvolt az már biztos. Visszaszaladtam a szobámba és a pizsamámat lecseréltem egy utcai viseletre. Nem tudtam merre fogunk menni, de mindenre fel voltam készülve. Egy kicsit ideges voltam, nem sokszor beszéltem még Ash-el kettesben, talán ő az akit a legkevésbé ismerek a csapatból, de itt a lehetőség, hogy mindent megtudjak róla. Míg én elkészültem a srácok kényelembe helyezték magukat a kanapén.
- Mozgás Irwin sok dolgunk lesz még ma! - Ash-nek szóltam mégis Michael-hez léptem oda. De érdekes is lett volna ha Ash-t csókolom meg Mikey helyett.
- Most már én is Green-nek hívjalak? - háborodott fel mellettünk.
- Ha ideges vagy ha próbál komoly lenni akkor mindenkit így hív. Ne akard tudni milyen hangsúllyal képest azt kimondani, hogy Clifford! Ijesztő. - megsimította combomat majd mikor megpróbáltam felállni megragadta a derekam és visszarántott maga mellé. - nem cserélhetnénk partnert? Egy teljes napot veled tölteni nem lenne túl rossz dolog. - sunyin kezdett el kacagni. Gyermeki jósággal vágtam pofon, majd végre sikeresen felálltam és az arcára adtam egy csókot ahol az előbb a kezem volt.
- Green! - ordította el magát Ash a bejárati ajtóba.
- Itt vagyok már! - szóltam vissza ugyan olyan hangerősséggel, mint ahogy azt ő tette. Csak, hogy stílusosak legyünk becsaptuk magunk után az ajtót, de úgy, hogy félő volt, hogy kiszakad a helyéről. Beültünk a kocsijába majd egymásra néztünk, fogalmam se volt, hogy is tovább. Az biztos volt, van mit bepótolnunk, ő se túl sokat tudhat rólam és ez a dolog kölcsönös. - merre menjünk?
- Te tudod, nekem a kanapétok is jó lett volna az információ átadásra. - fejét a kormányra helyezte és várta az ötleteimet, amiből nem volt túl sok.
- Van kedvenc helyed itt nem? - nem értette a kijelentésemet. - tudod ahova elmész mikor eleged van a világból, a filmekbe mindig oda viszi el a főszereplő a szerelmét, megmutatja milyen is ő valójában.
- Ez nem egy film, és a tudomásom szerint nem vagy a szerelmem, de ha lemaradtam valamiről világosíts fel.
- Látom neked is túl jó kedved van.
- Tudom milyen helyre gondolsz. - megerőltette magát és sikeresen rálépet a gázpedálra. - de akkor, előtte vegyünk valami kaját, ha ott akarod tölteni az egész napot, szerény személyemmel. - nem tudtam hova megyünk, de célunk elérése előtt beugrottunk egy kávézóba ahol vettünk magunknak egy-egy pohár kávét és pék sütit, majd egy boltba ahol felvásároltuk az édességrészleget.
Kíváncsian vártam, hol is találja meg a nyugalmát. Leparkoltunk egy bérház alá es gyalog folytatjuk az utunkat. Megkerültük az épületet, majd Ash felmászott a szemetes konténerre. Figyelmesen néztem, ahogy lehúzza a tűzlépcsőt.
- Hova megyünk? - félve húztam fel a szemöldököm.
- Megijedtél? Inkább add ide a szatyrot és kövess. - hozzá vágtam a szatyrot és megvártam, míg egy kicsit fentebb megy. Remegő lábakkal léptem rá a vasra. Sokkal kellemesebb volt, mikor már lépcsőkön folytattuk a felmenetelt. Felmentünk a tetőre ahol igazából semmi sem volt, csak galambürülék.
- Nem tudtál volna, olyan helyet választani ahol legalább van egy pad? Mióta jársz te ide?
- Most vagyok itt először. Te hivatkoztál a filmekre, hát a filmekbe mindig ilyen helyekre jönnek, csak ott nincs ennyi galambszar.
- Te se vagy egy normális ember. - hangos nevetésbe törtem ki, kinek jut ilyen az eszébe?
- Na, akkor itt egy info rólam nem vagyok normális. Akkor most te mondj valamit. - kerestünk egy olyan helyet ahova biztonságosan le lehetett ülni anélkül, hogy galambürülékes lett volna a nadrágunk.
- Akkor már ketten vagyunk. Én se vagyok normális. - hosszú beszélgetésbe kezdtünk, nagyon jól elvoltunk. Nem kellett sok idő, hogy a hasam elkezdjen fájni a nevetéstől, de teljesen megérte az áldozatot. Előkerültek az energiaitalos dobozok és a gumicukrok is idő közben. Nem tudom, így gondolta-e Luke azt az egészet, de az biztos sok mindent megtudtunk egymásról. Olyat is elmondtam neki amit még szerintem Mikey se tudott, de sok olyan dolog van amit ő nem tud rólam, és én se róla. Egy kapcsolatba mindig kell lennie titoknak, azok tartják fent a kapcsolatot.
- Tehát azt állítod, hogy az legjobb zene amit hallottál az a Gumimacik főcímdala? - kicsit hitetlenkedve kérdeztem vissza. Egy már híres ember akinek mindene a zene.. az ízléses zene, ilyet állít. - minden esetre érdekes ízlésed van az már biztos.
- Én csak azt mondtam, hogy kiskoromba ezt hittem. Kétlem, hogy te öt évesen Green Day-re csápoltál. - lassacskán elfogyott az összes rágcsánk.
- Nem, kérlek szépen én ACDC-re csápoltam.
- Ja, bocs. Nekem normális gyerekkorom volt. - néhány kijelentésen jókat veszekedtünk. Sok hülyeség került elő a múltból, amit jók volt felhozni. Pozitív csalódást éreztem miközben lemásztunk a tetőről, bár fájt a szívem, hisz már ma is gyakorolnom kellett volna. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy kiderült Aston-nak nincs is rossz hangja. Nem tudom miért, de eddig abban a hittben éltem, hogy nincs jó hangja, ám mikor bekapcsoltuk a rádiót és elkezdett énekelni rá kellett jönnöm, hogy hazugságban éltem eddig. Végig énekeltük a hazafelé vezető utat, nem azon a koncert tiszta hangon, hanem inkább, az a barátok között vagy nem ciki, ha hamisan énekelsz hangon. Azért egy kicsit érdekes volt, mikor Ash megpróbálta kinyomni a magas C-t, ami majdnem sikerült neki, de állítása szerint ha megcsinálta volna új ablakokat mellett volna venni.
Luke és Calum a tévé képernyője előtt játszott, nem vitték túlzásba a dolgot, pedig ez az egész Luke ötlete volt.
- Ennyire biztos vagytok a győzelmetekbe? - ugrott be melléjük Ash.
- Esélyetek sincs. - nagyon biztosak voltak magukban.
- Ezért fog rosszul esni, majd ha porig alázunk benneteket. Gondolom Steen-ék még nem értek célba. - ledobtam a cipőm és leültem, hogy nézzem, ahogy ezek unalmasan próbálják legyőzni egymást.
- Jó megállapítás Green!
- Ha még egyszer így hívsz Iwrin éjszaka leborotválom a hajad és a hátadra ragasztom.
Majd egy órán át bámultam a képernyőt mire megérkezett az utolsó csapat is. Steen kicsit bicegett, de lényeg az volt, túl élték egymás társaságát.
- Kezdjük, még mielőtt mindent elfelejtek amit Michael mondott. - pánikolva csapott a homlokára.
Körbe ültük az asztalt és vártuk, mi a következő lépés. Luke mindenki elé lerakott egy lapot amin kérdések voltak. Nem tűnt olyan nehéznek. Az első igen könnyű volt. Mikor született a párod? 1994. Július 4. Büszkén írtam be a helyes válaszokat a megadott helyekre. De volt olyan kérdés ami kifogott rajtam, miért osztotta volna meg velem, hogy volt-e lyukas foga. Ezeken csak jót nevettem és reménykedtem, hogy a többiek se tudják rá a választ. Steen tette le elsőnek a tollat majd Luke. Én voltam az utolsó aki befejezte az írást, de biztosra akartam menni. Mindenki oda adta a társának akiről írnia kellett. Nevetve javítottam ki a harminc kérdésből álló kérdőívet. Ashton szerint a kedvenc filmem a Titanic, hogy ezt honnan szülte arról fogalmam se volt, de távol állt az igazságtól. Huszonnégy a harmincból szerintem teljesen jó.
- Mindenki kijavította? - kérdezte meg Ash röhögve. Gondolom akkor nekem is sikerült néhány hülyeséget beírnom. - összesítsük. Elisa huszonhat pontot ért el.
- Én huszonnyolcat Calum pedig huszonkettőt. - kicsit csalódott volt Luke, de én élveztem a dolgot. A legjobb barátok, se tudhatnak mindent egymásról.
- Steen és én huszonhetet és ezzel a számmal porig aláztunk titeket. - felpattant a fotelba és ott járta el a győzelem táncát. - mi vagyunk a legjobbak! Gázok vagytok, gázok! - még az ő győzelmük is jobb volt, mint a Calum-éké, de azért egy kicsit szomorú voltam. Fáradságra hivatkozva elindultam haza. Egész úton faggattam Steen-t, hogy mit is csináltak, de ahogy Michael-ből úgy belőle se lehetett semmi infót kiszedni.
Haza érve lezuhanyoztam majd befeküdtem az ágyba, nem voltam álmod, de tudtam kemény hetek állnak előttem és ki kell minden egyes percet élveznem amíg aludhatok.
Épp mikor már viszonylag mélyen aludtam volna megcsörrent a telefonom.
- Tisztába vagy vele, hogy majd két órán át voltunk egy légtérben és alig szóltál hozzám, de most mikor jó messze vagyunk képes vagy felhívni! Hol a logika?
- Neked is szia. Gondolom, kedvességed annyit tesz, hogy sikerült felkelteni.
- Nagyon jó meglátásaid vannak. Mit szeretnél?
- Csak gondoltam elmondom, hogy hiányzol. Feltűnt, hogy elhanyagolsz így gondoltam közlöm veled a tényt. - kihangosítottam a telefont és letettem a mellettem lévő párnára.
- Ennek több oka is van. Például, hogy ha a közelembe voltál általában társasság is társult hozzád, tehát nem lehettem tapló és foglalkozhattam csak veled. Második apró megfigyelés, hogy a drága barátod kitalált egy hülye játékot, amibe bele mentem és az volt a dolgom, hogy Ashton-nal legyek egész nap. Harmadik dolog, hogy igyekszem célt érni amihez dolgoznom kell. Tudod, hogy nekem is hiányzol, de van életem amit élnem kell. - esti fáradtságnak köszönhetően rám jött a szófosás.
- De akkor még szeretsz? – ilyenkor mindig elgondolkozom ki a lány a kapcsolatban. Ha az érzelmekről van szó akkor Ő az aki jobban kitudja magát fejteni. Én tudom mit érzek és hajlamos vagyok magamban tartani az ilyen információkat.
- Hülye lennék nem szeretni. - nem volt szívem kikapcsolni a telefon. Amíg bírtam folytattam a beszélgetést majd felvetettem egy olyan témát amiről sokat tud beszélni. Úgy aludtam el, hogy az ő hangját hallottam kívánni se lehetett volna többet.

XXXVIII. Rész

Mire nem jó egy érettségi szünet? Rövidre fogom a szövegelést, jó olvasást mindenkinek és nagyon megköszönném a visszajelzéseket megjegyzés formájában.. Csók Zsuzsi!




Nem mondott semmit, csak rám nézett azzal a zöld szemeivel. Ilyenkor a csend a legrosszabb dolog amit tehet. Nem tudom mi lenne a jobb, ha veszekedne vagy csak simán beszállna a kocsiba ezzel közölve, hogy nem érdekelem. Ajkai elkezdtek mozogni, de egyből abba is maradt. Idegőrlő pillanatok teltek el, nem értettem miért is mondtam el mikor megbeszéltem magammal, hogy ez senkinek nem jelentett semmit.
- Mondj már valamit! - muszáj voltam megtörni a csendet. Fejét oldalra hajtotta majd egy mély lélegzetet vett.
- Ki az a Jamie? - hangja nyugodt volt, de tekintete teljesen másról árulkodott. Gyönyörű szemei egy fokkal sötétebb, ijesztőbb árnyalatba váltottak át.
- A szőke srác aki beszólt neked mikor részeg voltam. - lehet normálisabban is elmagyarázhattam volna.
- De az már hetekkel ezelőtt volt! Semmit se értek. - bedobta a táskáját a csomagtartóba, lecsapta az ajtaját és szólt a srácoknak, hogy mehetnek. Mi gyalog indultunk a nagy útnak. Elmeséltem neki mindent ő pedig figyelmesen hallgatta végig a mesémet. Kicsit remegett a hangom, de nem mutatta jelét annak, hogy szívesen elhagyna. Beszéltem és beszéltem, alig tudtam abba hagyni, igyekeztem a lehető legrészletesebben bemutatni a dolgot. Fél úton jártunk mikor befejeztem, felé fordultam és vártam a reakcióját.
- Éreztem én, hogy annak a kis köcsögnek be kellett volna húznom egyet, de ami késik nem múlik. - úgy jelentette ki, mintha teljesen normális dolog lenne.
- Akkor nem haragszol? - tapogatóztam a sötétben. Nem szeretek ezen az oldalt állni, most nála van a labda, Ő irányít ami nem a legjobb dolog. Szeretem tudni mi a következő lépés, ám most fogalmam sincs róla.
- Nem. Mindenki szívesen megcsókolna téged, viszont csak nekem lehet. Ezt majd közöld a szőke pasidnak. Most már mind a ketten hibáztunk, nem tudsz többet zsarolni a hibámmal mert te se vagy tökéletes. - ekkor jöttem rá, hogy sokkal nagyobb feneket kerítettem a dolognak, mint amit érdemelt. Nevetése megtörte a jeget a szívembe és rákényszerített, hogy én is mosolyogjak.
- Tisztalap mindkettőnknek! - apró kezemet hatalmas kezébe tettem és így kézen fogva sétáltunk el hozzájuk.
Boldogan hallgattam végig családi történeteit. Nyugodt lelki állapottal léptem be a házukba, érdekes érzés volt, hogy a házba csend honolt. Ők azok a srácok akik szinte soha sincsenek csendbe, de most mégis megtörtént a megtörténhetetlen.
- Biztos lefeküdtek. - suttogta Mikey. Halkan váltunk meg lábbelinktől és indultunk meg a szobája felé.
Az ágyra leülve valami megszúrta a fenekem. Felugrottam az ágyról, és megnéztem mi is volt amire ráültem. Az ágyon nem volt semmi. Kezemet a farzsebembe tettem és megéreztem a pendrievet amit Olívia nyomott a kezembe. El is feledkeztem róla. Ugrálva közöltem Michael-el, hogy elkészült a klipem. Kiviharzott a táskájáért amiben a gépe volt. Izgatottan vártam a véleményét, sokat számít nekem a véleménye.
- Nem tetszik. - lazán jelentette ki. Akkorát néztem, hogy a szemem majd kiesett a helyéről.
- Komolyan?
- Nem. - legszívesebben a gépét vágtam volna hozzá, de sajnáltam volna így megelégedtem egy párnával is. - ne hidd, hogy vicces vagy, mert nem vagy az Clifford!
- Mindenki tudja, hogy humoros vagyok. – kiabálta. Próbálta védeni az arcét, de túl jól céloztam.
- Én nem nevetek. – szólaltam meg komoly hangon.
- Mindjárt változtatunk a dolgon. – kivette a kezemből a párnát és a földre dobta. Hatalmas kezeit a derekamhoz közelítette, majd elkezdett csikizni. Több-kevesebb sikerrel megtalálta azt a pontot ahol igencsak csikis vagyok és hiába kiabáltam rá, hogy hagyja abba nem tette. Félővolt, hogy bele halok a nevetésbe. Már a gyomrom és az állkapcsom is fájt. Mikor sikerült kiszabadulnom kajai fogságából kiszaladtam a szobából reménykedve, hogy nem jön utánam. Nem is jött, halkan leindultam e lépcsőn és a konyhába töltöttem magamnak egy pohár hideg vizet. Ez a folyadék már nagyon kellett, lassan vattát köptem volna. Ma igencsak többet beszéltem a szokottnál, ami nagyon megterhelt, hisz nem vagyok egy nagyon beszédes típus. A poharat a csapba téve, elindultam visszafele. Figyelmesebben sétáltam így Luke szobája előtt meghallottam horkolását. Mint egy igazi medve, kuncogva mentem tovább.
- Luke igen hangosan horkol. – közöltem a tényt Michael-el aki már biztos megtapasztalta a dolgot, hisz egy jó ideje él vele egy fedél alatt. Nem kaptam választ a dologra, hátra fordultam és megláttam, hogy ő is beadta az unalmast. Elég érdekes pózban talált rá az álom. Fél feje lelógott az ágyról, és a jobb keze mintha eltört volna, kicsavarodva pihent a hasa mellett. Fejét rátettem a párnájára és egy pléddel betakartam őt.
Mindenkinek fárasztó napja volt. Írtam egy cetlit amit a homlokára ragasztottam majd halkan elhagytam a házukat. A lábam már nem bírta a gyaloglást így muszáj voltam telefonos segítséghez fordulni.
Nem volt még túl késő, az emberek, mint mindig most is össze-visszaszaladgáltak. Kikerülve őket nagy nehezen bejutottam a szálloda aulájába ahol viszont nagy csend volt. A lábaim már alig bírtak dolgozni, a lépcsőzés így külön élménynek számított. A korlátba kapaszkodva próbáltam felhúzni magamat, ami elég vicces látványt nyújthatott a nézelődőknek. A lakás előtt elgondolkoztam, hogy négykézláb mászok be a házba, de összeszedtem magam és a talpamon estem be a bejárati ajtón. Viszont ahogy ledobtam a cipőm elfogyott az utolsó csepp energiám is. Végig feküdtem a padlón és vártam a csodát. Egy jó tíz percet fetrengtem a földön mire sikerült felállnom és bemennem a nappaliba.
- Miért alszik mindenki? – háborodtam fel, mikor megláttam Steen-t a kanapén kinyúlva. Nagyon felidegesített, miért kell mindenkinek aludnia? A srácok kifáradtak a repüléstől meg a többi dologtól, de Steen? Egész nap itthon volt. Rájöttem, hogy senkit sem érdekel a hisztim így bevonultam a szobámba megfulladni saját hisztimbe. Ledobtam a farmergatyám és a kezembe vettem a gitárom. Unalmamban elkezdtem videókat nézegetni és megpróbáltam hallás után elgitározni egy-egy számot. Érdekes módon volt olyan ami egyből sikerült is, na akkor igen büszke voltam magamra. Egy jó két órát játszottam a gitárommal, majd kimentem valami laktatóért a konyhába. Igen érdekes dolgokat pakoltam össze. Édes kalácsot kentem meg margarinnal majd abba csípős szalámit és pirit ott hagymát tettem. Meglepő módon nagyon finomra sikerült, csináltam még egy szeletet majd visszavonultam a szobába. A kaja meghozta az ihletem az íráshoz. Törökülésbe vágtam magam és a ceruzával neki láttam megalkotni új dalomat.
Az elején még könnyű volt csak úgy jöttek a különféle dallamok, amiket gyorsan le is véstem a lapra, de ahogy szállt az idő egyre inkább hagyott alább az írás is. Kiszaladtam kávéért, hogy újult erővel folytathassam az írást, de nem sokat segített a koffein. Hat, azaz hat darab sort tudtam megírni szöveggel és dallammal együtt. Ez volt az összteljesítményem, szégyen, de igaz. Még egy jó darabig szenvedtem, aminek a gyümölcse még két sor lett. Írni nem tudtam viszont a kávé miatt aludni sem. Az órára pillantottam éjfél múlt húsz perccel, jól bírom a dolgot. Nyolcra mennem kell órára, de addig még el kell ütnöm az időt. Égett bennem a tettvágy, de a lustaság is. A gitárt lecseréltem a gépemre és elkezdtem kutakodni a neten. Elsőnek még képeket keresgettem és utána olvastam mi történt mostanság a nagyvilágban. Egyik sztár után jött a másik, amiket a videoklipek váltottak le. Jó pár klippel le voltam maradva, amit másfél óra alatt sikerült pótolnom. Már alig tudtam olvasni, a képernyőről a betűk egyesével ugráltak le. Nagyon az alvás határán jártam mikor megláttam egy vörös srác képét oldalt a cikksávban. Az volt oda írva, hogy jön a hatodik évad. Rákényszerítettem a szemem, hogy nyitva maradjon és elolvastam a cikket, egy sorozatról szólt amiről még nem is hallottam. Nagy hiba. Shameless volt a címe. Kezdett felszínre törni függőségem, az eddigi sorozataim most szünetet tartanak így egy jó ideje nem néztem fel ilyen oldalakra, ám most itt állt előttem a lehetőség. Rákerestem és megnéztem az első részt. Nem álltam meg ennyinél négy részt néztem végig, már mozogni se tudtam, de nem is kellett csak a szememet nyitva tartani. Olyan voltam, mint egy élőhalott, csak ültem és bámultam a képernyőt. Ez ment min addig míg az ébresztőm meg nem szólalt. Csodálkozva állapítottam meg, hogy fél hét múlt. Lecsaptam a gépem és megfontolt mozdulatokkal felálltam a földről. Olyan voltam, mint egy részeg,forgott velem a világ amin csak nevetni tudtam. Pár lila folt megszerzésével kijutottam a fürdőig ahol a fejemet bele nyomtam a hideg vízbe. Nem a legjobb megoldás, de célnak megfelelt. A kifésültem a hajam és egy hajráffal hátra fogtam. Rég volt már olyan, hogy egész este nem aludtam, bár így belegondolva aludtak helyettem mások. Legurítottam még egy csésze kávét majd átöltözve átsétáltam a stúdióba. Büszke voltam magamra, egyszer se ásítottam és nem is voltam annyira álmos. Felballagtam a másodikra és megvártam, míg bejön a tanár. Mivel már több mint fél éve tanít lazábbra fogta az órákat. Sokkal több önállóságot kapok, mint az elején. Hozhatok saját dalokat és olyanokat is amik csak úgy tetszenek. A zongorázással még mindig bajban vagyok, de nem zongoristának készülök így efelett szemet hunyt. Van egy-két darab, amit már elakadás nélkül eltudok játszani, de ha elém tesznek egy számomra ismeretlen kottát biztos nem tudom eljátszani. Nagy hévvel, e mint mindig most is pontosan rontott be az ajtón a tanár. Nem köszönt csak a kezembe nyomott egy kottát, hunyorogva néztem rá a lapra, a szememre nem hatott a koffein. Kellett egy kis idő még normálisan kiláttam a hangjegyeket és a szöveget is. Másfél óra alatt szinte kotta nélkül tudtam énekelni a dalt. Minden órán beleköt valamibe, amin javítanom kell. Múlthéten az volt a baja, hogy nem jó a tartásom, ami zavarja a hangok kiáramlását, most pedig a levegővétellel volt problémája. Ő az egyetlen ember, akinek nem merek visszaszólni, nem tudom miért de parázok tőle. Amúgy is tudom, hogy csak a javamat szolgálja az a sok kötekedés, amit minden órán kapok, viszont sokkal jobban esik ha ő megdicsér, amit meg kell mondani nagyon ritkán csinál.
Ugyan olyan hangulattal léptem ki a teremből, mint amilyennel be oda. Egész órán rezgett a zsebem a telefonom jóvoltából, de nem akartam elővenni. Kivéve egy kisebb könyv várt rám SMS formájában. Igen fontos ember lehetek ha ilyen sokan felkerestek pár óra alatt.
A legtöbb üzenetet Michael küldte. Sorba jöttek az üzenetek, mindegyikben egy-két szó állt. „Én is szeretlek! Találkozunk ma? Eljössz a próbára? Mikor mentél haza? Itt is aludhattál volna.” Én erre egy igencsak tömör válasszal válaszoltam letudva az összes üzenetet. „Igen, majd találkozunk.” Utána következett Steen aki az egyik kenőjét kereste rajtam, mert ma menne randira és az mindenképp kell a fejére. Mivelhogy a saját cuccaimat se tudom hova pakolom, így az övét se tudom, sajnálatos dolog, de a memóriám lassan kisebb egy aranyhalénál.
Folytattam az olvasást. Kaptam üzenetet Jordan-től is és anyától is. Jordan azt mondta jöjjek be a stúdióba, mert beszélni akar velem, ami vicces mert itt vagyok. Anyát hanyagolva visszatettem a telefont a zsebembe és elindultam az irodája felé. Ritka esett mikor egyből megtalálom őt, de ma lehet szerencsés napom van mert az irodájában volt.
- Megint elfelejtettél kopogni. – cseszett le. Szinte már direkt csinálom, élvezem, hogy szívhatom a vérét.
- De hivatalos belépőm van. – elővettem a telefonom és megmutattam az üzenetet amit írt. – egy, null nekem. – foglaltam helyet. – miért hívatott kapitány?
- Megkaptam a videódat. – pillanatnyi hatásszünetet tartott, hogy fokozza a hangulatot. – meg kell mondanom rosszabbra számítottam. Elküldtük néhány csatornának és feltettük a hivatalos youtube oldalunkra is, innentől kezdve már minden rajtad múlik.
- Szerintem nagy sikere lesz, tudod az a klip nagyon ott van. – elkezdtem fényezni magam, lehet néhol túlzásba estem, de mindent a cél érdekében.
- Igazi szupersztár vagy, mi tagadás. – nevette el magát. – hosszú éjszakád volt? Mintha a szemed alá táskák költöztek volna. – már otthon éreztem, hogy felkellet volna venni a napszemüveget.
- Ne is akard tudni. Ezért hívattál?
- Igen és meg, mert megkaptunk néhány helyszínt ahol felléphetnél, nem tudom mennyire vonz a dolog. – úgy tett, mintha ez teljesen jelentéktelen lenne. Kikaptam a kezéből a lapot és elkezdtem nézegetni az időpontokat. A legközelebbi két hét múlva április harmincadikán lesz. Már most alig várom! Ez a dolog igencsak feldobta a napom további részét. Bár nem olyan egyszerű, a dolog. Le kell adni a dall listát, és az elkövetkezendő hetekbe napi szinten kell bejárnom gyakorolni, és Jordan-t boldogítani jelenlétemmel. Majd megkérem Steen-t is, hogy segítsen gyakorolni.
Boldogan léptem ki az épületből és kész voltam mai napom hátralévő részét Michael-el tölteni.
Türelmesen hallgattam végig a próbájukat, a zene teljesen elfelejtette velem, hogy huszonnégy órája nem aludtam. Bő órán át gyakoroltam majd utána együtt elmentünk egy cukrászdába ahol Ash folyamatosan a gyönyörű keresztlányáról beszélt. Ők is nagyon fel voltak pörögve, teljes volt a boldogság mindenki részéről. Meghívtam őket a fellépésemre is amit egy újabb szelet süteménnyel ünnepeltünk meg. Egy orosz krém tortát rendeltem, aminek a fele rejtélyes módon Michael arcára került. Nem én voltam a ludas, mert az incidens közben én a mosdóban voltam. Mind a négyen mást mondtak. Volt olyan történet, hogy meg akarta nyalni a tetejét és Calum bele nyomta az arcát, de olyan is, hogy direkt csinálta. Sajnáltam a süteményem, mert az a fele ami megmaradt nagyon finomnak bizonyult.

XXXVII. Rész

Sziasztok! Pontosan hat hónappal ezelőtt tettem fel a blogomra az első bejegyzést. Sokkal többet értem el, mint amennyire számítottam. Köszönöm szépen mindenkinek aki megnyitotta, elolvasta, kommentált, pipált vagy bármivel hozzájárult az eddigi adatokhoz. Már megint nem akart jönni az ihlet, de a felénél megszállt a szentlélek és alig bírtam abba hagyni. Jó olvasást és ne felejtsetek el magatok után nyomot hagyni. Nagyon hálás lennék pár megjegyzésnek! 

Mondanám, hogy ez egy teljesen átlagos nap, de ez hazugság lenne. Nincs olyan, hogy átlagos nap. Mindig van valami, amitől ez a kijelentés már hazugság lesz. A srácok még mindig nem jöttek haza. Michael telefonja keltett, közölte, hogy ma estére érkezik meg a repülőjük arra a reptérre ahonnan elrabolt. Nem volt választásom, kijelentette, hogy ki kell menjek elé. Igazából nem is bántam a dolgot, nagyon hiányzott már. Miután felkeltett, nagy nehezen kivándoroltam a fürdőbe és befeküdtem a kádba. Kinyitottam a csapot és addig engedtem, hogy mozdulni se tudjak, mert egy nagyobb levegővételtől a kádban lévő víz a csempén landolt volna.

Alvás határán voltam, mikor Steen bevágtatott és elkezdte megmosni a fogát. Lebuktam a víz alá, megmostam a hajam majd kiszálltam a kádból. Gyorsan maga köré tekertem a törülközőm és a felmosóért nyúltam. Csak nem sikerült megúsznom a helység eláztatását, de gyakorolni fogok. Beálltam a mosdókagyló mellé szorosan Steen mellé és én is nekiláttam fogam megtisztításának. Próbálkoztam beszélgetést kezdeményezni vele, de nem volt rá vevő. Egy-egy hülye kérdésemnél a tükörbe pillantott majd elővette azt a bizonyos tekintetét, ami annyit tett, hogy ha nem fejezem be, akkor kiugrik az ablakon. A hajnali órák ellenére jobb kedvem volt, mint mostanság bármikor. Visszavonultam  a szobámba és kinyitva ruhásszekrényemet próbáltam eldönteni mit vegyek fel. Megakadt a szemem Michael felsőjén, de utána tovább is vándorolt tekintetem a The 1975 pólómra, ennek pedig nem más volt az oka, minthogy megszólalt a csengőhangom a Robbert-s. Kikapva a pólót a szekrényből megfordultam és egy kecses mozdulattal az ágyra vetettem magam. Még így is nyújtózkodnom kellett a telefonomért, ami a párnámon pihent. Elérve azt, meglestem a számot, de nem tudtam kié. Lassan, de biztosan emeltem a fülemhez a készüléket.

- Elisa Green. - szóltam bele. Kíváncsian vártam kinek a hangja fog visszaköszönni a vonal túlsó végéről.

- Szia Elisa. - ismerős férfihang szólal meg. Az agyam igyekezett a hanghoz képet is rendelni, de nem sikerült neki. - otthon vagy?

- Úgy hiszem. Mert? - nem akartam rákérdezni, hogy ki is ő. Tisztába voltam vele, hogy ismerem csak azt nem tudtam honnan és, hogy ki.

- Remek! Olívia azt mondta menjek le érted. Negyed óra múlva találkozzunk a parkolóban. - végre egy használható infó. Tehát a videós bandából valaki. Ez igen csak lecsökkenti a lehetőségek számát.

- Oké. - szóltam vissza még mindig érzelem mentes hangon.

- Segítek Jamie vagyok. - nevetett bele a telefonba, majd letette azt. Nagyon feltűnő lehettem, ha méh telefonon keresztül is rájött, hogy fogalmam sincs róla ki is ő..

Mosolyogva kaptam fel a felsőmet, majd a szürke farmergatyámat. Negyed óra pontosan elég volt, hogy viszonylag elfogadható kinézettel lépjek ki a nagyvilágba. A parkolóba álltam egy darabig, de sehol se láttam Jamie szőke fejét, kezdtem azt hinni, hogy csak szórakozott velem mikor egy elmebeteg sofőr egy éles kanyarral befordult a parkolóba. A smaragd zöld személykocsi egyre közelebb jött felém, tempóján nem változtatva. Átfutott az agyamon, egy gondolat, hogy jobb lenne bemennem még a két lábamon hagyom el a parkolót. Elém érkezve rálépett a fékre.

Két lehetőség volt adott. Most vagy megpróbál elrabolni és a szerveimet jó pénzért eladni, vagy pedig Jamie-nek elment a maradék esze is. A második lehetőség győzött, lehúzta a kocsi ablakát és nagymenő mosollyal megkérdezte itt rendeltek-e fuvart.

- Tudod, hogy nem te vagy a Taxi film főszereplője. - közöltem vele, majd beültem az anyós ülésre. Nem ez volt a legtisztább kocsi amivel rövid életem során találkoztam. Az egész kocsiba erős menta szag terjengett. Első dolgom volt, hogy bekapcsoljam a biztonsági övet, nem hittem, hogy miattam vissza fogja majd magát.

- Ne rontsd el az álmaimat, lehetek az új Halálos iramban sztárja is. - letolta a napszemüvegét, rám kacsintott és a gázra lépet. Az út végére kezem szorosan összenőtt a kapaszkodóval. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem a halál közeli élményt, de azért remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból.

- Tudod, hogy ez egyik szereplő autóbalesetben halt meg? - csaptam be az ajtót magam mögött. Körbe pillantottam, de nem tudtam hol vagyunk. Egy nagyobb méretű családi ház előtt álltunk. Modern ház volt, de mégis volt benne valami retro. - miért jöttünk ide? - fordultam újból a kocsi és Jamie felé.

- Jó pénzért eladlak rabszolgaként. - forgatta a szemeit. - itt lakik Olívia, mintha azt mondtam volna ő küldetett érted. Túl logikus nem, ifjú szupersztár?

- Ez fájt! Nekem teljesen jó a logikám, de te elég kiszámíthatatlan vagy. - sértődve fordítottam hátat neki és indultam meg a ház felé. Kinyitva a kis kerítést beléptem a kertnek nevezett területre. Mindenhol virágok díszítették az udvart, sok munka lehet ilyet szépnek megtartani. Jamie elém vágott és mutatta az utat. Nem mentünk be a házba, egyre távolabb kerültünk tőle, egy kis fa bódé vette az irányt, amihez átkellet vágni az egész kerten. Hatalmas kert volt, a kis köves út mellé lassacskán egy patak is csatlakozott és velünk együtt ment a bódéhoz. A fatető alatt ott szürcsölte Olívia a limonádéját. Ajkai mosolyra görbültek, majd mikor közelebb értünk felpattant és szorosan átölelt.

- Látom ide találtál. - felfoghatatlan a kedvessége, szinte érezhető ahogy árad belőle a kedvesség. Kész rejtély, én ilyen idős koromba kopasz, ráncos és undok öregasszony leszek. Nem, mintha ő öreg lenne, de én biztos negyven évesen is vagy száznak fogok kinézni.

- Nem volt nehéz, volt fuvarom. - elhúzódtam tőle. Leült én pedig követve őt leültem a mellette lévő székre.

- Akkor a fuvaros el is megy, ha nem gond.

- De! Még te se láttad a klipp-et teljesen. Kíváncsi vagyok a te véleményedre is, ülj le! - szinte parancsba adta neki, mit is tegyen. Oda húzta mellém a széket és együtt néztük a fekete monitort. Olivia elmagyarázta, mit, hogy csinált. Nem sokat értettem belőle, olyan nyelvet használt amihez én hülye vagyok. Hamarosan rájött, hogy semmit se értek belőle és bekapcsolva a gépet elindította a videót. Levegőt se mertem venni, hallottam a hangom és láttam magam, de nem hittem a szememnek. Mint egy gyönyörű álom, egy valóra vált álom. Kezdtem megérteni mit is beszélt az előbb Olivia, a kameraállásokról és a fényviszonyokról. Lement a szám és senki se szólalt meg. Jamie-t annyira nem érdekelte, hogy szavakat pazaroljon rá, Olívia a reakciómat várta én pedig, hát kerestem a megfelelő szavakat, de egyik szó se volt megfelelő erre az érzéshez.

- Szóhoz se jutok! Ez gyönyörű! - könnybe lábadt a szemem. Végre valami amit letettem az asztalra, ami megmutatja, tényleg érdemes volt eljönni. - eszméletlenek vagytok! - felálltam és hátulról átkaroltam Olívia-t és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. Elöntött egy rég érzett melegség, talán a valódi boldogság vagy a büszkeség érzése volt. Lényeg, hogy a felhők felett jártam, jó magasan a felhők fölött.

- Én is segítettem, ne felejtsd el. - emelte fel a kezét Jamie. Oda léptem hozzá és neki is adtam egy puszit.

- Köszönöm neked is a segítséget.

- Aranyosak lennétek együtt. - jelentette ki Olívia. Elnevettem magam, valahogy nem tudnám elképzelni magam mellette. Magam előtt láttam Mikey-t és Jamie-t. Két különböző világ, tűz és víz.

- Nem vagyok az esete. Tudod nekem természetes színű a hajam és nem vagyok irányítás mániás. - gyűlölettel mondta ki a szavakat. Kicsit zokon esett a dolog, nem is ismeri Michael-t mégis úgy beszél róla, mint aki ezer éve ismeri. Nem akartam balhét, így a lehető legkedvesebben reagáltam vissza erre a kijelentésére.

- Tényleg nem vagy az. Jobban szeretem azokat a férfiakat, akiknek van saját véleményük és megvédenek ha kell, ami meg a hajat illeti izgalmasabb egy szivárvány, mint egy sivatag. - sikerült megsértenem. Emelt főve távozott köreinkből, amit nem igazán bántam. Az én pasimat senki se szólja le, főleg egy ismeretlen valaki. - bocsánat, nem akartam balhét. - igyekeztem komolyan kimondani a szavakat, de túl boldog voltam. Jól esett amit mondtam neki, ami csak feljebb vitte a boldogság mutatómat.

- Semmi baj, a fiam már csak ilyen. Azt hiszi mindenkinél jobb, viszont szerintem tényleg össze illenétek.

- A fiad? Nem egy lányod van? - sejtésem se volt, hogy ő az anyja. Egy kicsit se hasonlítanak, biztos az apjától örökölt több gént.

- Van olyan sok probléma, mint egy lánnyal, de van lányom is. Két szép gyerekkel büszkélkedhetek. - dagadt a büszkeségtől. Jamie tényleg nem csúnya a lányról nem tudok véleményt alkotni, mert tudomásom szerint még nem láttam. Hangosan felnevetett és a kezembe nyomott egy pendriveot. - Jordan már látta és szerintem tetszett is neki, de nála semmi sem biztos. - büszkén szorítottam össze kezeimbe azt a kis darab fémet amin az életem volt.

Ezt a csodálatos pillanatot a hasam korgása zavarta meg. Nem fogta vissza magát a drága, nem lehetetlen, hogy a ház ablakai is beleremegtek a gyomrom korgásába. Gyorsan a hasamhoz kaptam a kezemet, ami nem sokat változtatott a dolgon, de legalább sikerült egy kicsit felfognom a kiszűrődő hangokból.

- Ez egy jelzés volt, hogy ideje indulnom.

- Maradhatnál ebédre. - karórájára pillantott. - azaz uzsonnára. Lassan három óra lesz, én pedig még semmit se csináltam ma.

- Akkor én mit mondjak, két órával ezelőtt még az ágyamban feküdtem. Köszönöm az ajánlatot, de ételt kell vinnem sánta lakótársamnak. - nem szívesen ültem volna le egy asztalhoz Jamie-vel. A hasam egyre hangosabban kezdett zenélni. Felpattantam, még egyszer megköszöntem a videót és elindultam az utca felé. Nem pont egy olyan környéken laknak ahol könnyen lehet taxit fogni. Szétnéztem merre is mehetnék, hogy haza jussak, de nem jutottam sokra.

- Szállj be haza viszlek. - kinyitotta a kocsit és beült a kormány mögé. Még mindig meg volt sértődve, hallatszott a hangján. Beültem mellé és felvettem a stílusát. Úgy tettem, mint akit nagyon megsértettek és ez okból fogva nem állok senkivel se szóba, pedig már annyira nem zavart a dolog. Félúton eszembe jutott, hogy otthon nem biztos, hogy találok kaját, ami elbírja az ebéd jelentését. Kiszedtem a táskámból a telefont és megcsörgettem Steen-t.

- Na merre vagy? - reggelhez képest sokkal vidámabb volt a hangja.

- Úton hazafelé. Mit vigyek ebédre? - rendes , megadtam a választási lehetőséget neki, ami nagy szó.

- Már teli ettem magam popcornal, de ha már ilyen aranyos vagy hozhatnál kínait.

- Jó választás, akkor egy adag panírozott macska rendel. - halottam, hogy Jamie kuncog így én is elnevettem magam.

- Pontosan. - letette a telefont én pedig visszadobtam a táskámba az enyémet.

- Tudsz valamerre kínait, ami útba esik és a koszt is ehető? - nem számítottam válaszra, nem tudtam mennyire tapostam bele az egójába.

- De. - ennyi volt, csak amit kinyögött. A semminél több azért be kell látni. Sokkal lassabban, szinte normális tempóba haladtunk az utakon. Furcsa is volt az előző száguldáshoz képest.

Mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból kapott el egy különös érzés. Nem tudom, miért, de késztetést éreztem, hogy bocsánatot kérjek tőle. Lehet szomorú tekintete vett rá erre a nem mindennapi dologra. Nem bírtam nézni, hogy ilyen halálomon vagyok, képet vág. A bulin sokat nevettünk együtt, többet is a kelleténél, nagyon szimpatikusnak tűnt már akkor is, és most is az, leszámítva azt a kos megjegyzését Michael-ről. Az agyam nem volt képes kimondatni velem a szavakat, igazam volt mikor azokat mondtam neki. Bementünk a kifőzdébe és vettem három nagy adag kínait főtt tésztával. Az agyam harcolt a lelkiismeretemmel, arra jutottam, hogy majd a szálloda előtt bocsánatot kérek, addig megpróbálom összeszedni magam. Nem sűrűn kérek bocsánatot emberektől, sokkal makacsabb vagyok annál, minthogy beismerjem tévedésem. Az ebéd megvétele után egy kisebb dugóba kerültünk melynek következménye az lett, hogy a maximum tíz perce utat dupla idő azaz húsz perc alatt tettük meg. A csend egyre inkább zavart, de nem tettem semmit se érte, hogy megszüntessem.

A parkolóba befordulva tudtam itt az idő könnyíteni lelkemen. Kiszálltam a kocsiból és reménykedtem benne, hogy ő is kiszáll, nem pedig elhajt köszönés nélkül. Érdekes helyzet alakult ki. Kinek kiszállt, de nem jött el az ajtótól, a kaját leraktam a motorháztetőre és elé álltam.

- Bocsánat, hogy olyan csúnyán reagáltam. - ő is majd két fejjel magasabb nálam így elég nehéz volt a szemébe néznem. Nem szólt egy szót sem, pedig azt hittem legalább egy semmi bajt kinyög. - tehát akkor most örök harag lesz köztünk? - kínos nevetésemmel próbáltam javítani a helyzeten.

- Szerinted annyira rossz lennék barátnak? - ohh jaj, jön az érzelmes része. Kellett nekem megsérteni az egóját, most önthetek bele lelket. Háromszoros hurrá magamnak.

- Én nem mondtam ilyet. Biztos nagyon jó párja leszel valakinek.. aranyos vagy, kedves, vicces és irtó jóképű. - ha tovább soroltam volna a tulajdonságokat rám szakadt volna az égből. - sok lány örülne, ha te lennél a barátjuk. - rám nézett én pedig bele remegtem a tekintetébe. Megragadta a derekamat és magához húzott. Ha akartam volna se tudtam ellenkezni, pedig megpróbáltam. Ajkait enyéimre tapasztotta, kellett egy kis idő, míg sikerült észhez kapnom. Nem tudom mennyi idő telt el, mennyi ideig voltam a karjai rabja, de azt tudtam, hogy nem éreztem ott jól magam. Jól csókol, de a gondolattól is felfordul a gyomrom. Eltoltam magamtól és a lehető leggyorsabban hagytam ott. Elindultam az ajtó fele, mire rájöttem, hogy az ebédem a kocsin maradt. Követve egyik életformám miszerint az étel mindennél fontosabb visszaszaladtam a szatyorért. Hallottam, ahogy a nevemet mondja, de nem voltam olyan állapotba, hogy szóba álljak vele. Sokk alatt voltam. A szatyorral együtt beszaladtam az ajtóm majd fel a lépcsőn a lakás ajtajáig. Nem volt energiám megkeresni a kulcsot a feneketlen táskámba ezért inkább a csengőre feküdtem és vártam, hogy Steen minél hamarabb kinyissa az ajtót.

- Van kulcsod, miért nem használod? - kezébe nyomtam a szatyrot és beviharzottam a fürdőszobába. Kinyitottam a csapot és jó hideg vízzel megmostam az arcom.

Steen kíváncsi tekintettel nézte végig arcmosásom az ajtófélfának támaszkodva.

- Mi történt már megint veled?

- Nem biztos, hogy képes vagyok beszélni róla. - csak bele gondoltam és kirázott a hideg, eddig azt hittem, hogy nem nagydolog, ha valaki megcsókolja a másikat, de most, hogy ez velem történt meg máshogy látom a helyzetet. Ez megcsalásnak számít? Most megcsaltam Michael-t? El kell mondanom neki! Az agyam egyre furább dolgokon kattogott.

- Föld hívja Elisa-t! - Steen integetett az arcom előtt. Ledobva a törülközőt kimentem a fürdőből. Kinyitottam az egyik dobozt és egy villával neki láttam megenni a tartalmát.

- Tudtad, hogy Jamie az Olivia fia? - még mindig gondolkozva kérdeztem meg Steen-től.

- Azt se tudom kik azok az emberek. Mi történt? Valamin nagyon gondolkozol, bajba kerültél? Remélem nem öltél meg senkit. – neki is teljesen normális gondolatai vannak.

- De sorozat gyilkosnak álltam. Segítened kellene eltemetni harminc hullát, mind az aulába vár ránk. – még a poénjaim se olyan jók, éreztem, ahogy az ideg megtámadta a fejem. Neki álltam elhadarni a mai nap történetét, olykor levegőt is vettem, de nem vittem túlzásba.

- És mit csináltál utána? – büszke voltam rá, visszakérdezés nélkül megértette a dolgot.

- Felszaladtam és most pedig itt vagyok. El kell mondanom Mikey-nek. Úgy érzem, hogy megcsaltam, pedig nem csináltam semmit. – egyre idegesebb lettem. Még három óra múlva száll, le a gépe addig biztos elmegyógyintézetbe kerülök.  A nagy beszédem közben az se tűnt fel, hogy megettem az összes ételt a tányérból. Elvettem a másik dobozt és annak is neki láttam.

- Én nem mondanám el. Te nem tettél semmi rosszat, a srác volt az aki megcsókolt. Ne is foglalkozz vele, felejtsd el. – ez volt a lehető legrosszabb tanács, amit valaha adott.

- Nem segítettél semmit, de azért kösz. – felálltam a dobozzal és bevonultam szobámba. Ha ideges vagyok sokkal többet eszek, mint alapjáraton. Kajálás után próbáltam normálisan elfoglalni magam, de nem sikerült semmi normálisat összehozni. Rendbe tettem a szekrényemet és még a szennyes ruhákat is kivittem. Az egyetlen, ami megnyugtatott az a fülembe üvöltő zene volt. Sikeres volt a tervem, mire mindennel elkészültem már indulhattam is kifele eléjük. Indulás előtt még a felsőmet lecseréltem egy másik pólóra.

Hamarabb kiszálltam a taxiból, mert kellett egy kis sétálás. Eldöntöttem, hogy nem mondom el neki a dolgot. Nem tettem semmi és főképp nem éreztem semmit mikor megcsókolt, nem vonhat kérdőre miatta. Jól meggyőztem magam és már majdnem én is elhittem a dolgot. Mire oda értem a srácok már a csomagjaikat pakolták be a kocsiba. Meglátva Michael-t idegességem átváltott egy nyugodtam érzéssé, a szerelemmé. Kitéptem a fülemből a fülest és lábaimat egyre gyorsabban tettem egymás után. Ők nem vettek észre, ami nem csoda, hisz háttal voltak nekem. Automatikusan ugrottam a hátára. Hírtelen jött neki, nem sok kellett, hogy be ne essen a csomagtartóba velem együtt.

Ha a kapcsolatunkról kellene, pár szót mondani biztos benne lenne az ugrálás, veszekedés, pizza és még sok más dolog, ami rendszeresen jellemző ránk. Lemásztam a hátáról és szembe fordult velem.

- Elkéstél. – nevette el magát. Szemébe néztem és az agyam a tudatom felé kerekedett.

- Jamie megcsókolt. – köptem ki a szavakat. A gyönyörű mosolya pillanatok alatt tűnt el arcáról. A srácok is hamar beszálltak a kocsiba, minket pedig kettesbe hagytak. Szívem egyre hevesebben vert, nem értettem minek mondtam el, mikor megbeszéltem magammal, hogy nem mondom el.