Főoldal Szereplők Részek Díjak és Blogversenyek Cserék

2015. január 13., kedd

XVIII. Rész

Jó napot.. azaz estét minden kedves olvasónak! Egyre többet gondolkodom, Elisa és Michael kapcsolatán. Minden lefekvés előtt, azon gondolkodom mi legyen velük. Na most ezt álmodtam meg. Jó olvasást hozzá.. 

Az úton mind a ketten csendben voltunk. Mert is volna megszólalni, a fejem abba a pillanatba robbant volna fel. Kiszálltam és előre mentem, míg õ kifizette a taxist. Valami nagyon furcsa érzés támadt rám. Beléptem az ajtón és ledobtam a cipőm és a kabátom. Már természetes dolog volt, hogy simán bemegyek kopogás nélkül, de most igen csak nagy hiba volt. Belépve egy vödör lencse fogadott pontosan az arcomba, és hozzá három fiú ordítása is társult. - Boldog új évet! - a fejembe egyre mélyebbre és mélyebbre férkőzött
. - A francba! - ordítottam el magam. A fejembe nyílalt fájdalom és a lencse ilyen hatást váltott ki belőlem. De nem ez volt az egyetlen szó, ami még ki csúszott a számon. Addig dőlt belőlem a szó, míg Michael mögém nem lépett. Akkor kapcsoltam mit is csináltam, mind a hárman kutya szemekkel bámulták az idegbeteg vörös csajt, akinek mindenében lencse van. Belém ragadt a szó, bocsánatot kellene kérnem, de nem tudok. Az arcomat elöntötte a pír és kiutat kerestem a szobából.
 - Nem erre a reakcióra vártam. - ugrott le Ashton a fotelből és megvakarta a fejét.
 - Igen, de egyedibb volt, mint amit Mikey nyújtott volna. - válaszolt rá Calum.
 Az arcomat a tenyerembe temettem és így hallgattam végig az oltásokat az előbbi produkcióm után.
Még jó hosszú ideg hallgattam és hallgatni is fogom ezt a tettem. Ezzel már nem tudok mit tenni.
 - Akkor kaphatok gyógyszert? - próbálkoztam megszólalni, de észre se vették az egymás szekálása közben. - hahó, valaki! Nagyon fáj a fejem, kérhetnék gyógyszert? - kiabáltam el magam. Fantasztikus már megint ugyan azt csinálom, úgy viselkedek, mint egy elmebeteg.
Négyen egy ellen nem jó felállás. Be kell látnom, hogy túlerőben vannak. Valószínűleg még egy jó darabig nem fogok gyógyszer kapni, úgy döntöttem végig fekszem a kanapén és megvárom, míg lenyugodnak a kedélyek.
 - Emberkéim! - rontott be az ajtón egy fekete hajú, igen magas nő. A fejfájásom újra az egekbe szökött.
- Jobb ha csendbe maradsz mert.. Van köztünk egy idegileg labilis személy. - mutattak rám. De jó, el lettem könyvelve, mint idegbeteg. Felültem és magamra erőltettem egy mosolyt.
- Nem vagyok labilis idegileg. - nyugtattam meg a nőt. Nem tudtam kinézni hány éves lehet. Élete közepén járhat. Harminc és negyven között lehet, de nagyon jól tartja magát. Oda lépett mellém és a kezét nyújtotta felém.
- Louis Jean. - a fejfájás ellenére igen hamar kapcsoltam. Ô a srácok menedzsere.
- Én azt... azt hittem.. - habogtam magam elé.
- Hogy férfi vagyok? - vágott a szavamba, majd felnevetett. - igen, mindenki azt hiszi, de hidd, el nem vagyok az.
- Elhiszem. - kacagtam fel. - én pedig Elisa vagyok. - az arcából ítélve már hallott rólam. Nem is mertem reménykedni, hogy bármi belőle jó lenne.
- Te vagy Elisa Green? Az az Elisa, aki több napra kopra tette az egyik fiamat? - lehet, hogy a végén még meg is köveznek.
- Lehetséges.. attól függ, hogy mennyire utálod azt az Elisa-t. - a fiaira pillantott majd újra rám.
- Állj! - kiabálta el magát, egyből a fejemhez kaptam. - ha te itt vagy és õ is itt van és egyikőtök sem sír vagy halott, akkor.. szent a béke? - valami megcsillant a szemébe. Túl gyorsan gondolkodik mindenki és hangosan is.
- Nem csak, hogy teljes a béke, de teljes a szerelem is. - suttogta Calum. Tetszik a suttogás, pontosam megfelel ez a hangbevitel.
- Ennek örülnöm kell? - nézet felém ferde szemmel. Igen érdekes ez a nő, szimpatikus, de félek tőle.
- Én nem tudom, de ha akarod, szakítok vele csak adjon valaki egy fájdalom csillapítót. - nagy hangzavart hallottam a kanapé mögül. Hátra fordultam és Michael a földön hevert a konyha előtt.
- Nézd meg mennyire szeret ez a marha, elvakította a szerelem és orra esett. - nevettek fel a többiek. - Inkább a félelem. - javította ki őket Louis. - Minden marha mellé kell egy nő és nehéz jót találni. - magyarázta és a kezembe adott egy szem fehér kapszulát.
- Életmentő! - jelentettem ki és elindultam a konyhába, minden lépésemnél elhagytam pár szemlencsét. Nem törődve a földön heverő alakkal, léptem a csaphoz és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Nem vagyok gyógyszerpárti, nagyon nem, de most szükségem volt rá, és a világot mentettem meg magamtól, hogy bevettem.

Kellett egy jó óra, míg a fejfájásom teljesen elmúlt. Louis kifejtette a fél éves tervet, koncertek koncert hátán. Egyik helyszín messzebb volt, mint a másik. A szívem elszorult mikor meghallottam, mikor mennek el. Már csak nyolc hónapig vagyok itt, õ pedig majdnem hat hónapig nincs itt. Tudtam én, hogy ez nem fog jól elsülni, de nem baj. A jó dolgokra kell gondolnom.
- Mindenki titeket akar! Én mondtam, hogy ez lesz. Néhány helyszínt nem is tudtam beszorítani. Az áprilisi koncertig minden jegy elkelt. - áprilisig? Visszagondolva, hogy én nem is hallottam róluk. Elég nagy sikerük lett. Míg őket hallgattam megcsörrent a telefonom. Johanna hívott, teljesen elfelejtettem, hogy meg ígértem neki, hogy lemegyek hozzá.
- Nekem most mennem kell. - álltam fel. Ashton velem együtt állt fel.
- Elviszlek, ha gondolod. - miért is ne.
- Mindig jól jön az ingyen fuvar. - fogadtam el az ajánlatát. Mindenkitől elköszöntem és már siettem is ki. Ha jól számolom, másfél órás késésben vagyok. Mondanom sem kellett Ash a gázra lépett.
- Nagyon idegbetegnek gondolsz? - kezdtem el a beszélgetést.
- Az helyzettől függ.
- Ez nem túl bíztató. - húztam el a szám.
- Michael-nél nincs hülyébb ember még én se. Egy normális nő, ne vedd magadra, szóba se állna vele.
- Ettől nem lett jobb. - nevettem fel. - de én tényleg nem vagyok idegbeteg csak néha.
- Ha te mondod. - állította le a motort. Egy remek ötlet pattant ki a fejemből. Johanna valószínűleg utál és mi lehetne jobb ajándék, mint az egyik kedvenc bandájának dobosa.
- Mennyire szeretsz? - fordultam Ash felé. Rémületet láttam a szemébe.
- Michael megöl mind kettőnket, ha megcsalod velem.
- Nem erre gondoltam. - eltűnt a mosoly az arcáról, az enyémre viszont vissza került.
- Akkor viszont szeretlek, de el ne mond neki, hogy ezt mondtam. Úgyis letagadom. - nem mintha bárkinek dicsekednék vele.
- Szállj ki. - pattantam ki a kocsiból és vártam, hogy mellém érjen.
- Remélem, nem keversz bele semmibe. - aggodalom ült, ki az arcára.
- Ne félj már. - ütöttem meg a vállát. Tudtam merre kell menni, hogy egyből a kisházhoz jussunk. Az ajtó nyitva volt. A folyosón sétálva mindig elolvasok egy verset. Ash jobbra-balra kapta a fejét.
- Valami titkos szektához hoztál? - az ujjamat a szám elé téve mutattam neki, hogy maradjon csendbe. Nagyon kíváncsi vagyok Johanna reakciójára. Az ajtó előtt megálltam és közöltem Ashton-nal, hogy maradjon itt, míg nem szólok. Beléptem az ajtón, Johanna az ágyán feküdt fején egy neon zöld fejhallgató.
- Johanna! - integettem, hogy észrevegyen.
 - Azt hittem sose érsz ide. - mordult rám.
- Tudom, nagyon sajnálom viszont hoztam egy bocsánatkérő ajándékot. - nem kelltettem fel az érdeklődését.
- Nem szeretem a meglepetéseket.
 - De ezt imádni fogod. - kinyitottam az ajtót és Johanna arcát néztem, ahogy az unalmas képből átvált döbbenté. Én, mint egy kisgyerek ugráltam örömömbe.
- Atya ég!!! - kiabálta el magát. Ash értelmetlenül nézett és próbált rá jönni mit is keres itt. Egy igen csúnya pillantást vetett rám. Ami engem nem nagyon zavart a lencse incidens után.
- Igen. Ô az, na, milyen ajándékot hoztam? - kérdeztem. Ashton kezdte érteni a dolgot és karjait széttárva várta, hogy Johanna-t megölelje.
- Imádlak! - kezdet lenyugodni.
- Engem vagy Elisa-t? - kíváncsiskodott a szupersztár.
- Téged. - hallatszott a válasz. Erre megköszörültem a torkom. - téged is, de hisz õ Ashton az 5 SOS-ből. - nyugtázta.
- Pontosabban Ashton aki mindjárt megfullad. - lehet egy kicsit erősebben ölelték egymást. Szomorúan váltak el egymástól, legalábbis Johanna az volt.
Jó másfél órát beszélgettek egymással, körülbelül a felénél untam meg és feküdtem végig az ágyon és kölcsön véve a fejhallgatóját zártam ki a világot a fejemből. Épp elaludtam volna mikor Ashton elkezdett ráncigálni.
- Mi van? - vettem le a fejemről a fejhallgatót.
- Jössz haza, vagy maradsz? Próbára kell mennem. - magyarázkodott.
- Megyek. - dörzsöltem meg a szemem.
- Nálatok lesz a próba?
- Hol máshol? Na ha jössz, akkor mozdulj meg mert Calum megöl ha elkések.
- Én szinte minden honnan elkések. - nevettem fel. Feltápászkodtam és elindultam kifelé. Johanna a kocsi előtt megölelt és megköszönte ezt a csodás napot. Csodás? Nekem igen átlagos volt az az idő amit itt töltöttem.
Álmos voltam, ami nem is csoda, hisz már este van. Nem lehet teljesen ki aludni magunkat, ha valaki horkol mellettünk. Igazából nem is tudom, miért nem haza megyek és alszom ki magam. Idióta vagyok, hogy most még elmegyek hozzájuk, de ott is van, ágy majd alszok ott..
Eltökéltem, hogy nem megyek ma már haza, már ha ide jöttem, akkor lefekszem egy szobába és reggelig aludni fogok. Michael szobája sokkal rosszabb, mint az enyém. Egy hatalmas francia ágy van a szoba közepén, a falak halvány sárgák, amiket gitárok és plakátok vannak felakasztva. A földön mindenhol koszos ruhák, pizzás dobozok és zsebkendők hevernek. De legalább az ágya nagyok kényelmes kényelmesebb, mint az enyém.
Az ágyneműje átvette a tusfürdője illatát. Mélyen lélegzek és próbálom ezt az illatot örökre megőrizni.
- Nem jössz fel az emeletre? - nyitott be a szoba gazdája.
- Nem inkább alszok, ha nem gond. - be bújtam a takaró alá és onnan néztem ahogy az ajtófélfának dől.
- Álmodj rólam! - küldött egy csókot és bezárta az ajtót. Másodpercek alatt elnyomott az álom, de nem is csoda, hisz a fájdalomcsillapító mindig elálmosít.

Hosszú és pihentető álmom volt. Nem emlékszem mikor volt az utoljára, hogy magamtól keltem fel. Körbe néztem, de sehol senkit nem találtam a szobában. Lehet én is horkolok és kikergettem a szobából? Felkeltem és úgy döntöttem szét nézek, merre lehetnek az emberek. Az egész ház üres, azért ennyire nem lehetek hangos. Hiába próbáltam elérni őket egyik sem vette fel a telefont.
 Van itt valahol kulcs? Haza mennék, de ha nem tudom, bezárni a lakást nem hagyhatom itt. Gondolkozzak úgy, mint egy srác. Hova tehetem a kulcsomat? A kabátzsebbe! De valószínűleg kabátba mentek el akkor ez a lehetőség ugrott, hol máshol lehet? Haza ér, ledobja a kabátját utána vagy a szobájába megy vagy a konyhába. Nincs annyi pénz, hogy én átnézem a szobáikat, marad a konyha. Modern konyhájuk van, telis tele édességgel, még egy csoki automata is van itt .De nem is ez a lényeg, nekem a kulcs kell. Kihúzogattam a fiókokat és mindegyikbe bele néztem. Sehol semmi. A nagy keresés közben meg kordult a hasam. Benéztem a hűtőbe valami laktatóért, de nem sokra számítottam, hisz ezek folyton pizzát esznek.
Ahogy sejtettem nincs, semmi ehető, egy doboz tej amibe bele nézve rájöttem, hogy az a tej már nem épp folyékony halmazállapotú. Viszont az ajtóba ahol a normális emberek a tojást tartják ott volt magába egy kulcscsomó. Marha nagy szerencsének mondanám, hogy megtaláltam.
Írnom kellene egy cetlit, hogy leléptem, de ők is itt hagytak a saját házukba. Ha nem az lennék, aki vagyok, kirabolhatnám őket, az összes gitárt és hasonló dolgokat eladhatnám az ebay-en és csak többet kapnák érte, ha hozzá tenném kinek a tulajdona volt hajdanán. Egy jó darabig nem kellene dolgoznia Steen-nek vagy nekem. Nagyon érdekes dolgok jutottak még eszembe miközben elhagytam a házat és fogtam egy taxit a másik utcán.
A haza fele úton egyre éhesebb lettem, nem tudtam másra gondolni csak egy sonkás paradicsomos szendvicsre.

Az egy dolog, hogy hatalmas kupi volt a lakásba a parti szervezése miatt, de most már rendet tehettek volna. Bár én is összébb pakolhattam volna, de jobb őket hibáztatni. A konyha pulton ott volt valaki instant levese, amit én kérdezés nélkül takarítottam be, mint kiderült az Tayler reggelije volt csak ki kellett mennie, telefonálni.
- Kivel beszéltél? - kíváncsiskodtam, miközben megettem az utolsó kanál levest is.
- Jordan. - egyre többet beszélget vele, akaratlanul is elképzeltem őket együtt. Nem lennének rossz pár.
- És szabad tudnom mit beszéltetek? - úgy látszik, most olyat játszunk, hogy mindent harapó fogóval kell kiszedni belőle. Nem szeretem ezt a játékot.
- Meg fogod tudni te is, azt mondta téged is felhív. - mutogatott a telefonomra. Túl vidám ahhoz, hogy rossz hírt közöltek volna vele, tehát valami jóról lehet szó.
- Te nem mondhatod el? - néztem kíváncsian.
- De, de az nem lenne olyan.. - élvezi, hogy olyat tud, amit én nem, én kevésbé.
- Pukkadj meg! - ezt a vicces kijelentésemet egy még viccesebb hajhátra dobással koronáztam meg, ami vége az lett, hogy mind a ketten elkezdtünk nevetni. Ez ment addig, amíg meg ne szólalt a telefonom. Meg se néztem ki hív, mert biztos voltam benne, hogy Jordan.
- Igen?
- Merre vagy? - szólat meg egy másik férfihang. Elszomorított, mert másra számítottam.
- Itthon, de ne haragudj le kell tennem mert fontos hívást várok. - csaptam rá a telefont. Nem akartam ezért lemaradni a hívásról, mert Michael épp faggatni akar.
- Gondolom nem ő volt. - állapította meg ezt az amúgy is alapvető dolgot.
- Te egy mentalista vagy. - dicsértem meg az észrevételét.
A telefonom már megint megcsörrent és már megint ő hívott, nem gondolom, hogy nehéz volt felfogni amit az előbb mondtam neki. Gondolkodás nélkül nyomtam ki. Egyre inkább azon gondolkodom mi miatt ilyen vidám Tayler és miért nem hív Jordan, ha azt mondta hívni fog.
Nagyon vidám lehetett és már nem csak ő hanem Grace is a konyhába volt és együtt táncoltak. Egy kicsit megijesztettek és növelték a kíváncsiságomat. Grace majdnem elmondta, de Tayler befogta a száját. Szuggeráltam a telefonomat, hogy végre csörrenjen már meg. De hiába. Feladtam a dolgot és bevonultam a szobámba, már jó ideje nem is játszottam a gitáromon és szinte elvonási tüneteim voltak. Ahogy a kezeim közé veszem, minden más jelentéktelennek tűnik. Fura, de nekem még mindig a gitárom a legfontosabb a világon.
Mikor elkezdtem játszani Grace vágódott be az ajtón a telefonommal. Pont mikor már túltettem magam rajta.
- Tessék? - szóltam bele.
- Szia, a többiekkel már beszéltem. Több ember is támogatna titeket a cégével és összejött annyi pénz, hogy megérje befektetni. - nekem ez nagyon kínai.
- Ez pontosan mit is jelent?
- Videó klipp, plakátok, koncertek ilyen dolgok. Holnap, ha be tudsz te is jönni egyeztetnénk a dolgokat. - csak pislogtam. Koncert? Klipp? Ilyen hamar?
- Ott leszek.. mikorra kell mennem?
- A többieknek is kilencet mondtam, te is gyere akkorra. - az ő hangja pontosan olyan volt, mint máskor. Neki ez nem új dolog. Próbáltam megőrizni a nyugalmamat és higgadtan szóltam bele a telefonba.
- Akkor ott találkozunk.
- Igen. - és letette. Felvisítottam, ez annyira hihetetlen.
Viszonylag hamar lenyugodtam, és visszatértem a gitáromhoz. Kipateroltam Grace-t a szobámból és kikapcsoltam a telefonomat. Ez a hír egy hatalmas ihlet bombával dobott meg, amit muszáj voltam kihasználni. Hetek óta nem írta semmit, pedig igen sok minden történt velem.
Miért nem lehet minden olyan könnyű, mint a zene? Csak nekem létfontosságú a zene? Minden nap minden percében ott van a zene ez életemben, még ha csend van, akkor is. A fejembe sosincs csend. Felszabadító végre csak a gitárommal lenni.

Megvan az új kedvenc dalom. Ez az egyik legjobb dal, ami rólam szól.
Ezzel csak annyi a baj, hogy az egész napom ráment, de ennyit megér nekem. Kezdtem éhes lenni ezért kivonultam édes magányomból és meglátogattam a konyhát. A fiúk haza hozták a maradékokat, így teli van a hűtő minden féle jóval. Mindenből szedtem egy kicsit majd beültem a tv elé. Senki sincs itthon, és nagyon tetszik a dolog. Steen dolgozik, Tayler pedig… kitudja az a lényeg, hogy nincs itt.
A napom hátra lévő része elég unalmas volt, végignéztem a sorozatot, ami megtetszett a tv-bne, majd befeküdtem egy jó meleg fürdővízbe. Luxus álomkivitelben, senki se kötött bele, hogy üvölt a zene és fehérneműbe járkálok fel-alá.
Nem úgy akartam, mégis éjfél után sikerült az ágyba jutnom. Steen tíz óra körül ért haza, de egyből a szobájába ment, én pedig még gitároztam egy darabig.
- Kelj már fel! – mászott valaki rám. Oh ne megint megcsináltam elaludtam. A telefonom után kapok, ami még mindig ki van kapcsolva.
- Basszus! - lököm le magamról Steen-t és kapkodok a ruháim után. Nem válogattam, ami elsőnek a kezembe akadt és nem volt büdös, magamra kaptam.
- Hamarabb is kelthettél volna. - jegyzem meg miközben a hajamból tépem ki a kócokat.
- Örülj, hogy legalább felkeltettelek, nem vagyok ébresztő, csak tudom, hogy szerencsétlen vagy és mindenhonnan elkésel. - közbe befeküdt a takaróm alá.
- Te is tudod, hogy kell bókolni. - dobtam a fejére a pizsamám - ma nem mész dolgozni?
- Nem, egész nap pihenek.. amúgy szerintem bejövök Johanna-nak. - egy pillanatra megtorpantam e kijelentés hallatán majd folytattam a varázsoljunk normális fejet hadműveletet.
- Hírtelen váltás, miből gondolod? - érdeklődtem, de már a nappaliból hallgattam végig a mondanivalóját. Még vissza szaladtam a telefonomért, ami még mindig ki volt kapcsolva és úgy száguldottam végig a folyósokon majd az utcán, mintha puskából lőttek volna ki.
Tíz perc késés az nem sok, nyugtattam magam mikor az ajtóhoz értem. Alig kaptam levegőt és a hajam se pont úgy állt, ahogy kellet volna neki. Már nincs mit tenni, benyitottam és az első székre leültem, ami szabad volt. Már mindenki ott volt, és most már mindenki engem bámult.
- Bocsánat a késésért. - magyarázkodtam. - nem szólalt meg a telefonom, mikor kellett volna.
- Kikapcsolva nehezen fog. - vágott a szavamba Tayler. Nem értem ezt miért kellett, egy elég csúnya pillantással reagáltam.
- Akkor csak igazat mondtam, nem? Mindegy itt vagyok az a lényeg nem? Miről maradtam le? - vártam a befogadásra váró információkat, de senki se szólalt meg. - ennyi dolgot ne mondjatok egyszerre. - próbáltam feloldani a feszültséget, minek okát nem tudtam.
- Ne hidd, hogy humoros vagy Green. - hallottam meg Rosa hangját, de jobb napom lett volna, ha nem hallom meg.
- Az vagyok, csak te nem tudod értékelni. - mosolyogtam rá kedvesen. - mondjatok már valamit! - ez a kijelentésem az előttem ülő Jordan-nak szólt.
- Az a baj, hogy kiderült csak egy embernek tudnak koncerti lehetőséget nyújtani. Mert egy valaki elmehet egy zenekar elő zenekaraként az európai turnéjukra. - nem tudtam, mit mondani rá. Nagy lehetőség, de nem viselne meg, ha nem én lennék az, aki elmegy.
- De a video klipp? És itteni kis fellépések? - ezek annál jobban érdekeltek, mert azért valamit csak csinálni kellene.
- Azok meglesznek természetesen. - nyugtatott meg.
- Akkor miért van nagy baj? - csúszott ki a számon a kérdés.
- Hogy megint átvertek minket. - ugrott fel a székről Grace. - újra versenyeznünk kell egymás ellen. - a következő pillanatba már az ajtó csapódásra kaptam fel a fejem.
- Valaki bal lábbal kelt fel. - dünnyögte Collins. Visszafogtam magam és nem olvastam be neki, pedig nagyon jó dolgokat gondoltam ki amiket még lehet én is megbántam volna, ha kimondok.
- Akkor mi lesz? Nevezni kell megint rá? - hátradűltem és vártam, hogy mindent megbeszéljenek. Nekem csak oda kellett figyelnem. Mindenkinek az eddigi dalait az albumról meghallgatják a zenekar tagjai, akiknek a turné lesz, és ők döntik, el kit visznek magukkal. Engem csak a zenekar neve érdekelt nagyon, de hiába figyeltem nem mondta senki se.
Mindenki kap majd egy naptárat. Azt állítják nagyon pörgős januárunk lesz, de eddig se volt túl sok időnk unatkozni, nem tudom mások, hogy vannak vele. Persze, hogy megint én vagyok az utolsó, aki megkapja. Lehet, Jordan élvezi, hogy ezzel szívja a vérem. A szemem majd kiesett a helyéről.

Minden hétfőn és szerdán énekóra. Pénteken zongora, szerdánként enyém a gyakorló terem. Egyik szerdán megbeszélés, majd fényképezés, még több megbeszélés olyan emberekkel, akiket nem is ismerek. Fényképezés? Azt minek?
- Mire fel kell fényképezésre mennem majd kéthét múlva? - mutattam a menetrendemet neki.
- Album kép, plakátok. - úgy tett, mintha nekem ezt tudnom kellett volna. - készülj fel ez az év hajtás lesz, és nem erre a hónapra gondoltam. Februárba kezditek fogatni a klipet, egész nap dolgozni fogsz, és nem egyedül, hanem nyolc-kilenc ember társaságában. Pihend ki magad amíg tudod. - kárörvendő mosolyt virított, ami megijesztett.
- Sose alszom ki magam. - válaszoltam, majd elhagytam az irodáját. Kellően sikerült rám hoznia a frászt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése