XVII. Rész

Senki sem mondhatja, hogy nem voltam igazán jó. Hoztam nektek egy új részt. És megígértem, hogy ha meglesz a 30. feliratkozó akkor csinálok egy facebook csoportot. Tehát megcsináltam, ha tetszik a blog csatlakozz a csoporthoz, hogy mi előbb értesüljél a friss részekről. Csók mindenkinek. Jó olvasást!
A csoport: https://www.facebook.com/groups/315881435273550/

Három..Kettő..Egy..

- Boldog újévet mindenkinek! – hallatszott az erkélyről az ujjongás.

- Boldog újévet! – emeltem fel a poharamat a magasba majd megittam a tartalmát. Kezdtem érezni a fejembe azt a négy pezsgőt, haza kellene mennem. Felálltam majd ugyan azzal a lendülettel ültem vissza a székre. Úgy látszik, még nem megyek haza. Körbenéztem valami, tápláló után. Megakadt a szemem egy sonkás szendvicsen, a bal oldalamon. Nagy levegőt vettem és érte nyúltam, messzebb volt, mint ahogy én gondoltam. Nem azért mert ittam, hanem mert nem figyeltem oda, leestem a székről. Pontosan ekkor kellett mindenkinek bejönnie. Érdekes látvány lehettem, a földön fetrengtem a ruhám pedig a nyakamba tekeredett.

- Te mi a francot csinálsz? – segített fel Grace.

- Leestem a székről. – nevettem el magam. Komplett idiótának látszottam, de csak nevetni tudtam.

- Mennyit ittál? – nézett rám komolyan.

- Nem sokat, nyugi nem azért estem le mert részeg vagyok. – magyaráztam neki, igaz volt nem vagyok részeg józanul gondolkodom csak egy kicsit szédülök, ami elég vicces. Felsegített és pedig lesepertem magamról a port.

- Nem ártana haza menned. – javasolta.

- Tudom, menni is akartam csak előbb meg kell ennem azt a szendvicset. – mutattam rá az áldozatomra, oda léptem és bele haraptam. Finomabb, min ahogy gondoltam. Nem álltam meg egynél még ott volt egy halom, szinte kiáltoztak, hogy egyem meg őket. Egyik követte a másikat, míg a hasam teli nem lett.

- Ki fogsz pukkanni. – lépet oda mellén Steen, elkésett mert pont most fejeztem be a táplálkozást.

- Én nem! – jelentettem ki még teli szájjal – megszerezted már a modell számát? – jutott eszembe a fogadásunk.

- Nyugodj, meg addig nem megyek haza, míg meg nem szerzem. – kacsintott rám. Esélytelen a dolog, szinte biztos vagyok benne.

- Ne úgy legyen! – kacagtam fel. – Ha most megengeditek, én haza sétálok, kell egy kis levegő. – felkaptam a kabátomat és nyomtam egy puszit az arcukra. Lassan de biztosan indultam el a kijárta felé. Visszapillantottam és nyugodt szívvel könyveltem, hogy jó szervezők lennénk. Az ajtón kilépve túl nagy volt a csend, ami nekem személy szerint most nagyon jól esett, kell egy kis nyugi.

- Boldog újévet! – sétált el mellettem egy szerelmes pár. Rájuk nézve felfordult a gyomrom.

- Nektek is.

Az utca megtelt emberekkel, mindenki ünnepel, mindenki boldog. Nem akartam felmenni a házba, nem akarok egyedül lenni. A legjobb lehetőséget választottam, kerestem egy üres padot, amit nem hányt le senki, vagy épp nem erőszakolják éppen meg egymást. Tényleg nagyon hideg van, a leheletemmel játszok, mintha cigiznék. Olcsó játék hülye gyerekeknek. Elgondolkoztam rajta, én miért nem cigizek, cigiztem már életembe? Ki akarom próbálni. Kerestem egy kevésbé örült tekintetű embert, aki egy rózsaszín hajú nő lett. Így lenne ötösöm a lottón, nem mintha nem minden ember cigizne már ebben a világba. Mondhatni könnyen sikerült kérnem, bár lehet, holnap nem is fog emlékezni rá, hogy találkozott egy lánnyal, aki cigarettát csórt tőle.

Visszaültem a padomra és beleszívtam. Égette a légcsövemet, kisebb fulladási roham tört rám az elején, de már a közepénél járva kezdett hozzá szokni a tüdőm.

- Te most komolyan cigit szívsz? – ült le mellém Michael. A szeme majd ki esett a helyéről.

- Mint látod.  – válaszoltam és ráfújtam a füstöt. Az órámra néztem, nem rég múlt el egy óra.

- Nagyon dühös vagy? – lágyult el a hangja. Nincs rajta szmoking, miért nincs rajta szmoking? Nekem muszáj volt ruhába lennem órákon át és csak az a tudat vigasztalt, hogy szmokingba fogom látni.

- Miért lennék? – pontosan tudom mire gondolt, és igen dühösebb vagyok, mint ahogy ő el tudja képzelni. Viszont nem adom meg neki a lehetőséget, hogy hisztis picsának gondoljon, inkább vissza fogom magam.

- Mert nem értem ide időbe. Grace mesélte, hogy egy kicsit többet ittál, meg valami olyasmit, hogy lefordultál a székről. – pletykás vénasszony.

- Nem vagyok dühös. – hazudtam a szemébe. – milyen volt Tokió? – tereltem el a témát. Kivette a kezemből a cigit, bele szívott majd a földre dobta.

- Ne szokj rá. – nem is akartam, csak ki akartam próbálni. De annyira nem jött be a dolog. Elkezdte mesélni milyen szép, helyeken jártak és, hogy rengeteg rajongóval találkoztak. Áradt előle az élet, mikor a rajongóikról beszélt.

- Majd egyszer én is elmegyek oda. – jelentettem ki. Nagy álmom, hogy bejárom az egész világot, álom, ami lehet soha nem fog beteljesülni.

- Úgy legyen. – csókolt meg. Ez a csók, majdnem, mondom majdnem elfelejtette velem, hogy nem volt itt időbe.

Kezdtem érezni az alkoholaltató hatását.

- Szerintem én most már meglátogatom az ágyamat. – húzódtam el tőle. Felálltam, de nem volt annyi erőm, hogy el is induljak.

- Felvigyelek? – nevetett rám. Reméltem, hogy észreveszi, hogy erre várok. Na, de igen feltűnő célzásokat adtam rá.

- Kérni is akartalak. – válaszoltam és a következő pillanatban már az ölében voltam. – megtudnám, szokni, hogy mindenhova te viszel el. – nyújtottam ki a nyelvem. De komolyan, olyan érzés volt, mintha repülnék. Repülnék, de közben a közelemben érzem őt úgyhogy minden tökéletes.

- Azért nem vagyok olyan izmos, hogy folyton téged cipeljelek. Egy idő után nehéz vagy ám.

- Most lekövérsztél? – húztam fel a szemöldököm.

- Nem mernélek. – kötekedett. A beszélgetés közben megérkeztünk az ajtóig, konkrétan ledobott. Megkerestem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót. El is felejtettem, milyen kuplerájt hagytunk magunk után.

- Gondolom, nem szeretnél bejönni. – álltam meg az ajtóba.

- Rosszul gondolod, minden vágyam bejönni. – túl udvarias. Már megint nekem jött. Haladunk először lékővérez, utána ledob, most pedig nekem jön. Vehetne illem leckéket valakitől. Nagyon otthon érzi magát a kabátját ledobta a fotelbe és kérdés nélkül ment be a szobámba.

- Khmm.. – köszörültem meg a torkom. Ledobta a ruháit és befeküdt az ágyamba. Én pedig csak álltam és néztem mi a fenét csinál.

- Mi van? – nézet rám értetlenül. Mi az, hogy mi van? Minek feküdt be az ágyamba, alsónadrágba?!?

- Semmi. – kifordultam a szobából. Nem tudtam mire számít, de reménykedek benne, hogy semmire. Reménykedtem benne, hogy még egy darabig nem jönnek haza a többiek ezért nem mentem el a fürdőszobáig, hogy levegyem a ruhám. Bele bújtam a pizsamámba és félve indultam el a szobám ajtaja felé. Lenyomtam a kilincset mikor meghallottam, hogy valaki horkol. A szám elé kaptam a kezem, nehogy felkeltsem. Az én dicső lovagom, aki lekéste az újévi köszöntést, alsónadrágban fekszik az ágyamba és horkol. Mernék én többet kívánni ennél? Próbáltam halkan bebújni mellé az ágyba. Nagyon aranyosan horkolt a bal oldalán feküdt, és az arca a párnára tapadt. A legszívesebben megcsókoltam volna, de féltem, hogy felkel és elrontja ezt a csodás képet.  Kellett egy kis idő mire megszoktam a horkolást mellettem, de mihelyst sikerült elnyomott az álom.

Ő kevésbé volt, olyan kedves, mint én. Egy kicsit sem zavartatta magát mikor felkelt. Nyöszörgött és rám mászott, mint egy óvodás.

- Jó reggelt! – kiabálta a fülembe. Felemeltem a bal kezem és elnyomtam az arcom közeléből az ő arcát.

-  Hagyj békén.

- Hahóó, megismétlem még egyszer. Jó reggelt.

- Hallottam. Én is megismétlem, hagyj békén, még aludni akarok. Mennyi az idő? – érdeklődtem fáradtan.

- Már délután három. – zavar az engem, ha egész napomat az ágyban töltöm? Nem nagyon.

- Akkor még sok időm van aludni. – jelentetem ki, miközben a fejemre húztam a takarót. Éreztem, hogy mocorog, de különösebben nem érdekelt, pontosan addig amíg le nem húzta rólam a takarót.

 - Kelj fel vagy leöntelek egy pohár hideg vízzel. – ennél rosszabb dolgokkal is fenyegettek már, de senki sem tette még meg. Újra visszahúztam magamra a takarót kifejezve nem tetszésemet. A következő pillanatban újra leszedte rólam a takarót majd valami hideg csapódott nekem. Tényleg képes volt megtenni, leöntött vízzel.

- Mi a francot csinálsz? – förmedtem rá. Nagyon pipa lettem, leöntött hideg vízzel.

- Én mondtam, hogy kelj fel. –mosolygott rám. A hajam csupa víz. Ő pedig csak az ágy előtt összefont kézzel mosolygott. Felugrottam az ágyból és kiviharzottam. Tisztában voltam vele, hogy követni fog pontosan ezt akartam. A fürdőbe mentem, égtek az ereim, és fáztam is, nem is kicsit. Az ajtó mögé léptem a törülközőkhöz, megtöröltem az arcom és bezártam az ajtót. Szerintem tudta mit akarok, mert elkezdett hátrálni, de az ajtó kulcsa nálam volt.

- Ne csinálj semmi hülyeséget. – tartotta felém a kezét.

- Elkéstél. – kinyitottam a csapot és a zuhanyrózsát felé fordítottam. Az egész fürdőszoba ázott a víztől, ő is én is. Felém jött és kifordította a kezemből a zuhanyrózsát. Most már a vízsugár csak engem ért, felvisítottam a hideg víztől. Megpróbáltam a csaphoz menni és elzárni, de megcsúsztam. Bele estem a kádba és kellőképpen bevágtam a fejem. Nem zavartatta magát bemászott a kádba mellé és tovább locsolt.

- Ez a karma. – kiabálta. A sarkát a lefolyóra tette, így lassacskán megtelt a kád vízzel.

- Jó feladom! – tartottam fel a kezeimet a magasba. Nem sok esélyem lett volna már ebből jól kijönni, mind a ketten csurom vizesek voltunk és a kád már félig tele volt vízzel.

- Én vagyok a király! – csapta hátra vizes piros haját.

- Igen, te! – megpróbáltam kiszállni, de megfogta a lábam és visszahúzott a kádba. – most komolyan mit akarsz csinálni? – kérdeztem.

- Van néhány ötletem. – sunyi mosolyra húzta a száját, majd el kezdett közeledni felém.  Megcsókolt és elkezdte levenni rólam a vizes pizsama felsőm.

- Remélem, nem gondolod, hogy a fürdőkádba próbálsz meg lefektetni, miután eláztatunk mindent. – nevettem el magam.

- Fürdőkádba még sose csináltam. – nem állt le, bármit mondtam neki nem érdekelte. A nyakamat csókolgatta én pedig kezdtem leküzdeni az ellenkezést. Teljesen elengedtem magam és hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar. Sikerült valahogy leszednie rólam a vizes felsőmet és kidobta a kádból, a víz is lefolyt belőle és már csak én és ő voltunk benne.

- Jól vagy Elisa ? – kiabálta be valaki. Ezzel összetörve a csodálatos pillanatot.

- Igen.. Persze. – kaptam fel a fejem. Ellöktem magamtól és kiszálltam a kádból. Hozzá vágtam egy törülközőt és eltátogtam neki, hogy most ki fogunk menni. Ledobtam a nadrágomat és feltöröltem vele a vizet. Egy szál bugyiba álltam ott, míg nem találtam magamnak is egy törülközőt, körbe tekertem magamon majd a bugyimtól is megváltam. Michael ferde pillantásokat vetett rám, amire jobbnak láttam nem reagálni. Megvártam, míg ő is megtörli magát majd kinyitottam az ajtót.  Steen állt az ajtó mellett és teljesen elfehéredett.

- Mi van? – kérdeztem egy kicsit bunkón. Utána megláttam, hogy nem is engem hanem Michael-t nézi. Akkor jöttem rá mi a baja.

- Nyugi nem történt semmi. – mondta kicsit lehangolva. Nem mintha bárkinek bármi köze lett volna hozzá, ha történt volna is valami, végül is ez az én házam azt csinálok, amit akarok, akivel akarok. Dúltak bennem a hormonok, ami nem tette éppenséggel könnyűvé a beszélgetést velem.  Megkértem Steen-t, hogy adjon Michael-nek valami száraz ruhát, amíg én is felöltözök valamibe. Nehezen jött rám a nadrág, mert hiába töröltem a lábamat mindig vizes volt. A törülközővel felfogtam a fejem tetejére a hajamat és utána még egy pólóba is bele bújtam.  Nem nagyon volt kedvem kimenni, még mindig nagyon álmos voltam és a fejem is elkezdett fájni. Valaki dörömbölt az ajtómon.

- Gyere már ki sellő csaj. – a dörömböléshez hang is társult. Erőt vettem magamon is kimentem, a konyhát céloztam meg ott is a gyógyszeres fiókot, kerestem fájdalom csillapítót, de egy darab sem volt csak a papírja.

- Van valakinek fájdalom csillapítója? – fordultam feléjük.

- Nekem van otthon. – válaszolta Michael.

- Akkor érdemesebb lemennem a boltba közelebb van, mint a házatok.

- De a boltok nincsenek nyitva a házuk pedig igen. – okoskodott Steen. Tényleg, ma van január elseje minden zárva van. Akkor én miért nem aludhattam végig ezt a napot?

- Ma milyen nap is van? – érdeklődtem, valahogy mindent elfelejtettem. Elvesztettem a nem létező időérzékemet.

- 2015. január elseje, azaz csütörtök. Pontos idő négy óra huszonkilenc perc. – uh basszus jó gyorsan telik az idő.

- Amúgy jól áll Steen cucca. – dicsértem meg. Egy piros kockás inget kapott és egy fekete szakadt farmert. – bár a hajad kellőképpen bele olvad a felsőd színébe és egy picit hasonlít Luke stílusához, de amúgy dögös. – ebbe az egy mondatomba mindent bele tettem. Dicséretet, kötekedést és egyéb már dolgokat.

- Köszönöm, de remélem, azért jobban szereted a saját stílusomat.

- Ki mondta, hogy szeretem a stílusodat? – húztam ki magam.

- Szereted, mert én vagyok az egyetlen, aki fájdalom csillapítót tud neked adni. – vágott vissza. Igaz, ami igaz ő az egyetlen aki meg tud menteni attól, hogy felrobbanjon a fejem. Oda léptem mellé és átöleltem. Steen illata volt, ami érdekesnek mondható, mert testfelépítését nézve egy kicsit se hasonlítottak, vagy mégis? Hátrébb léptem, hogy szemügyre vegyem őket így egymás mellett. Mind a kettő nagyon magas, Michael izmosabb, viszont szerintem Steen jobban bírja a strapát. Steen fekete hajú és barna szemű, míg Michael mikor milyen és zöld szeme van. Arra a megállapításra jutottam, hogy sok hasonlóság van bennük, mint külsőleg, mint belsőben. De a belső több, hisz mind a kettőnek megfogott a stílusa.