XXIII. Rész

Hello LA! Amúgy New York-ot akartam írni, de nem ott játszódik a történet..

Gondolkoztam egy Michael-es szemszögön. Ha szeretnétek, hogy legyen olyan akkor minimum három megjegyzést várok a rész alá. (három különböző embertől). Jó olvasást!
A facebbok csoport: https://www.facebook.com/groups/315881435273550/

- Kérsz kávét? - csapta be maga után az ajtót. - még friss, nincs két órája, hogy lefőztem.
- Mindenképp kérek ebből a nagyon friss kévéből. - kötekedtem. Szeretem húzni az agyát, ezzel fejezem ki szeretetemet iránta.
- Mellesleg most utáljam Louis-t? - a szobámból hallottam a hangját és a bögrék csörömpölését. Két napig nem voltam itthon és a szobámba két centis porréteg költözött. Az illat se volt valami kecsegtető, de mégis az enyém volt és hiányzott. A gitárom az ágyra volt dobva, annak is a szélére.
- Én használtam. - lépett mögém. - vissza akartam tenni a helyére, de akkor hívtál, hogy hazafelé tartasz. Arra nem válaszoltál, hogy utáljam-e a csajt.
- Nem kell, én se tudom, mit érzek iránta. Nem érdekel a dolog. - kortyoltam bele a kicsit erős kávémba.
- Mit szólt Michael mikor megtudta, hogy visszajössz?
- Basszus! - nyomtam a kezébe a bögrém és viharzottam ki a kabátomért. - azt a lyukas fejemet. Minden fontos dolgot elfelejtek, erre nincsen valami kapszula? - az utolsó zsebembe volt. Kikaptam és már telefonáltam is. Közben Steen mellém lépett és röhögve közölte, hogy nincs olyan gyógyszer, ami agyat adna nekem. Bokán rúgtam és vártam, hogy felvegyék a telefont.
- Hol vagy? - kiabált a vonal másik végéből Michael.
- Itthon. - kiabáltam vissza.
- Mi a ... - elemelhette a telefont a fejétől, mert csak szavakat hallottam a szídkozódásából. - hogy kerültél te haza? - szólt vissza normális hangon.
- Repülővel, hívni akartalak, de elfelejtettem.
- Miért mentél haza? - vajon el kellene mondanom, hogy a menedzsere kért meg rá? Vagy hazudjak valami hihetőt?
- Steen beteg lett, nem hagyhattam, hogy egyedül szenvedjen. - égett az arcom, nem szeretek hazudni, de nem tudtam jobbat. - ne haragudj.
- Jó... - dünnyögte. - gondolom, akkor nem jössz vissza.
- De hogyne. Most rögtön indulok is vissza. - nevettem bele a telefonba. - nem vagyok én postagalamb.
- Nem üzeneteket hordozol. De köszönöm az üzenetet a pólómon. - a dalom.
- Remélem nem dobtad ki.
- Abba voltam a koncerten, bele izzadtam.
- Fúj. Küld el a dalszöveget, a pólót pedig megtarthatod.
- Amúgy is az enyém, minden koncerten ebbe leszek.
- Mond azt, hogy legalább ott leszel melletted és rád csapom a telefont. - nem szeretem a túl sok romantikát.
- Legalább itt leszel... - ahogy mondtam. Megszakítottam a hívást és visszavettem a kávémat.
- Nem is tudtam, hogy beteg vagyok. Mi a bajom? Infruenza? Tüdőgyulladás? Ebola? - nem értékeltem a humorát. Megittam a maradék kávém és leültem a kanapéra. Próbáltam elterelni a figyelmet magamról és Nadia iránt kezdtem érdeklődni. Lehet, hogy csak a fáradtság volt az oka, de mintha már nem olyan szenvedéllyel beszélne róla, mint eddig. Az eszem minden fele járt, próbáltam Steen szavaira koncentrálni, de nem mindig jött össze. Csak úgy dőlt belőle a szó, egyik esemény a másik után. Nagyon parázott egyedül aludni a házba ezért inkább egész este filmezett, de másnap majdnem lefejelte a vendégek kajáját.
- Nem nagyon vagy itt velem. - integetett az arcom előtt.
- Bocsi. Hulla vagyok. - ez minden értelemben igaz volt rám. A beszélgetés, mint egy altató mese hatott rám, meg sem éreztem a kávé állítólagos hatását.
- Feküdj le. Holnap menned kell valamerre? - az agyam nem állt készen végig gondolni a jövő hetemet. Gyakorlás, órák, felvételek, megbeszélések és még ki tudja mi. Nem igen gondoltam én ezt az egész énekes dolgot át. Nyomtam egy cuppanós puszit az homlokára és bevonultam a szobámba. Ledobtam a farmeremet és levettem a melltartómat majd egy száll pólóba befeküdtem a takaróm alá.
Nem húztam el a függönyt, későn vettem ezt észre. Pontosabban tíz óra körül mikor a nap úgy döntött kisüti a retinámat csupán szeretetből. Kinyitottam a szemem, tehát már nem alszok vissza. Mit is kellene ma csinálnom? Órára kellene mennem, vagyis kellett, volna, de már egy órája ott kellene lennem. Nem, baj elvileg most Német országba kellene lennem. Egész héten lustulhatnék, ha utána dolgozik, mint egy örült. Vagy csinálhatom azt, ami mindenkinek a legjobb lenne. Lezuhanyozok, felveszek egy normális göncöt és átsétálok a szomszédba. Ott megkeresem Jordan-t és beszélek vele, hogy mit is kellene csinálnom. Utána felmegyek gyakorolni és neki állni az album összeállítására.
A zuhany nagyon sokat segített a kinézetemen, hajamat a fejem tetejére fogtam és felvettem egy kényelmes pulóvert és hozzá egy teljesen átlagos farmert. Steen nem volt otthon, nem aggódtam tudtam, hogy dolgozni ment. Már egy ideje ugyan az a beosztása mégsem tudom megtanulni, vagy megjegyezni, ezért ha nincs, itthon úgy vagyok vele, hogy dolgoz.
A kávéfőzőben volt még kávé, nem tudom, hogy ez ma főzte-e vagy még a tegnapi, de nekem megfelelt. Megittam a kávém egy vajas kenyér kíséretével. Felkaptam a kabátom és a telefonom és leszaladtam a lépcsőn. Mindenki mosolygott az épületben, ezért nekem is sokkal jobb lett a hangulatom. Még a hideg levegő sem viselt meg annyira, mint az szokott. Belépve az épületbe nagy csend volt, csak a portán szólt a rádió, amiben valami pocsék zene ment, ez kényszerített arra, hogy gyorsan kapkodjam a lábaimat fel a másodikra. Az illem már megint elhagyott, kopogás nélkül rontottam be az irodájába, de nem zavartam meg semmit maximum az alvását.
- Szia, bocsánat a zavarásért csak beszélni szerettem volna veled, ha ráérsz. – leültem a vele szemben lévő székre. Minden bizonnyal én keltettem fel, nem nagyon tudta hol is van. Az öltözéke egy igen nagy buliról árulkodott, inge jobb oldalán valami vörös folt kapott helyett, ami ha tippelnem kellene vörös bor lehetett még valamikor. Haja nem a megszokott irányba állt, össze vissza, ahogy csak tudott. Egy szóval, nem a legjobb formájában találtam rá. Kapkodott össze vissza, mire belőlem akaratlanul is feltört egy jó ízű nevetés.
- Ne nevess! Mit szeretnél beszélni? – ő is elnevette magát. Feladta a dolgot és a papírokat, amin az előbb még aludt lesöpörte az asztalról.
- Úgy mindent, nagyon sok a fekete folt a dolgaimmal kapcsolatban. – tudtam, hogy ebben a hónapban lesz egy fotózásom vagy mim, és, hogy le kell adni a számokat, amik az albumon, lesznek.
- Nálad túl sok a fekete folt.
- Nem én aludtam az irodámban, nem vagyok benne biztos, hogy mindenre emlékszel az estéddel kapcsolatban, úgyhogy ne te kötekedj a fekete foltjaimmal kapcsolatban. – az elején nem tudtam eldönteni, mennyire jó nekem az, hogy az állítólagos főnököm pár évvel idősebb nálam. Sok dolog miatt féltem ezzel kapcsolatban, de most már teljesen elvagyok vele és nem görcsölök, mikor beszélek vele.
- Jogos. Kimegyek, veszek magamnak egy kávét és utána mindent megbeszélünk. – felállt és megigazította magán a ruháit. – kérsz kávét?
- Igen, köszönöm. – nem kérdezte meg, hogy kérem csak kiment. Unalmamba jobban szemügyre vettem az irodáját. Nincsenek családi képek sehol sem. Azt tudom, hogy van egy húga és az apja valamilyen nagy fejes itt. Nem sok minden volt itt, a szoba közepén az asztal, ami előtt ülök mögötte csodás kilátás nyílt a városra. Az egyik sarokban volt egy kis üveges szekrény, amiben díjjak voltak. Az ajtó mellett pedig egy kanapé húzódott, ami nagyon kényelmesnek tűnt. Nem is értem miért nem ott aludt. A gondolatmeneteimből a telefonom csörgése zökkentett ki.
- Halihó!! – kiabálta bele a telefonba.
- Szia! – voltam én is olyan kedves beleordítani, amit lehet az egész emelet hallott.
- Merre vagy? Milyen volt az estéd? Mit csinálsz?
- Túl sok a kérdés. Nagyon fel vagy pörögve, ti merre vagytok?
- Csak szokásosan. Az ágyamban most keltem fel.
- És melyik országban van az ágyad?
- Németbe, ha jól sejtem.
- Mázlista, én Jordan irodájában vagyok, kiderítek néhány dolgot. Ott már koncerteztetek?
- Igen, ez este. Hatalmas buli volt. Megint a dalos felsődben léptem fel. – idő közben Jordan is megérkezett a kávékkal.
- Szerinted mi másért volt olyan jó? Szerencsét hozok nektek. Most mennem kell. – szerettem volna többet beszélni vele, de lesz még máskor is időm rá. Letettem a telefont és visszacsúsztattam a zsebembe.
Nem tudom milyen kávét ittam, de nagyon finom volt. Jordan elkezdett nekem kínaiul beszélni, hogy mit kellene csinálnunk. Biztos vagyok benne, hogy sokkal nehezebb, mint ahogy ő elmondja ezt.
- Akkor ezt most elmondanád nekem a saját nyelvünkön? – sok szám, dátum és egyéb más dolgok vetődtek fel.
- Hogy lehet valaki ennyire értetlen. Ebbe a hónapban nem lesz sok dolgunk csak pontosan egy hét múlva lesz egy fotózás, amire el kell menned. A februárod már egy kicsit neccesebb lesz, mert kezdődik a forgatás.
- De már? Még itt leszek egy fél évet. – vágtam a szavába.
- De az utolsó hónapban már csak azt várjuk, hogy sikerül a dolog. Most kell mindent megcsinálnunk. Egyeztettél már időpontot Juli-val? – nagyon nem tudom, mit beszél. Tényleg ennyire el vagyok maradva a dolgaimmal?
- Ki az a Juli? – égett az arcom, mindennel foglalkoztam mostanság csak a célommal nem.
- Juliann Fray a rendeződ. Megkérdezném mit csináltál mostanság, de úgy sejtem tudom ki foglalt le annyira. – ez nem segített, még jobban szégyelltem magam.
- Tudom, mikor kellett volna beszélnem vele? És mikor tudok a legközelebb? – a két kávé elkezdett dolgozni bennem, éreztem az ereimben száguldó koffeint.
- Ma, vagy minél hamarabb. – mindent megtudtam, amit akartam, és amit sikerül nem elfelejtenem.
- Akkor megyek is. Köszönöm a kávét és a felvilágosítást. – felálltam és elindultam az ajtó felé. Még mielőtt kimentem volna hallottam, ahogy azt mondja a szerelem mulandó és csak az álmaid megvalósítását akadályozzák. Ez minden téren igaz, de hiszem, hogy mind a kettővel meg tudok birkózni, ha oda figyelek, Ez az oda figyelés most egy kicsit nem jött össze, de nem történt semmi probléma.
A napom hátra lévő részészében elintéztem egy két dolgot. A fejem több információval volt teli, mint amennyit elbírt volna. Ugyan ezt nem mondhattam el a gyomromról, a mai adagom két kávé és kétmeggyes rétes volt. Beszéltem azzal a nővel, akit elég sok idő volt megtalálni és egyeztettünk egy időpontot részletesebben is megbeszélni ezt a klipes dolgot. Beszéltem anyámmal is, életjelet adva magamról. Michel-t is visszahívtam mikor volt egy szabad percem, persze akkor ő nem ért rá, de lóhalálában elhadartam neki az újonnan szerzett információkat, amin csak nevetett. Szó mi szó többet csináltam ma, mint ebben az évben összesen. Ez az egyik oka annak, hogy olyan vagyok, mint a mosott rongy. Haza érve még egyszer elmeséltem a napomat Steen-nek is, aki végre komolyan vette a dolgot és csinált nekem egy szendvicset is. Az ő napja sem volt semmi, majdnem kirúgták, mert megvédett egy vendéget, de végül sikerült megmenteni az állását. Benyomtam a sajtos szendvicset, amit nekem csinált majd befeküdtem az ágyamba. Nem akartam aludni csak pihenni, ezért le se öltöztem, de a testem ezt másképp gondolta és mikor felkeltem már újra reggel volt.
Az éjszaka folyamán megkaptam a dalom meglévő szövegét SMS- ben. Pontosabban hajnali két óra négy perckor. Akkor ma ezt befejezem és összeírom, milyen számok lesznek az albumon. Ez nyugodt és csak lelki aktivitást igényel. De mielőtt ezt megtenném, leszaladok valami ehető ételért Steen-nek, mindig ő szolgál ki engem pedig nem a rabszolgám. Itt az ideje, hogy egy kicsit viszonozzam a dolgot.
Finomabbnál finomabb dolgok voltak a pékségben. Vettem három fajta szendvicset és mártott csigát is. A kedvenc gyümölcsleve a narancslé, ami itt nem volt, de szeretem annyira, hogy átsétáltam a szomszéd kisboltba ahol volt 100%-os is. Nagyon büszke voltam magamra, nem minden nap vagyok ilyen kedves. Felmentem és még tálcára pakoltam a dolgokat, oda tettem egy kávét is, ha kellene. Duzzadtam a boldogságtól, fogtam a tálcát és bevittem a szobájába. Én mindent megtettem, hogy szépen és kedvesen keltsem fel, de az a módszer nem jött össze, ezért muszáj, voltam a régi jól bevált ráugrok és fel kell módszert alkalmazni.
- Az ist…. – tudtam, hogy ez beválik. Ez mindig sikerül.
- Hoztam neked reggelit. – mosolyogtam rá. Ő nem értékelte annyira a dolgot, vagy csak az nem tetszett neki, hogy a hasán fekszem.
- Remélem, nem te csináltad. Az ott narancslé? – ült fel, én pedig legurultam róla. Meg sem álltam, míg a fenekem nem érintette a szőnyeget, ami nem nagyon tetszett neki. De Steen-t nem nagyon érdekelte más csak a kaja és a narancsleve.
- Igen az, és a szemközti pékségben vettem őket. – dünnyögtem.
- Mire felkaptam ezeket? – vetett rám egy ferde pillantást ez egyik szendvics benyomása közben.
- Mert szeretlek. – csúnya pillantást vetettem rá, miközben felálltam a földről.
- Mit akarsz?
- Miért akarnék bármit is? Csak mert hoztam neked reggelit? Akkor add vissza. – szedtem ki a kezéből a szendvicset.
- Add vissza! – ugrott elém.
- Miért nem lehet az ember csak úgy simán kedves? – kezdtem felhúzni magam rajta. Jó, hogy nem szoktam nagyon kedves lenni, de azért néha az vagyok.
- Mert nem szoktál simán kedves lenni, gondolj bele, mikor voltál csak úgy simán kedves. Mostanság csak problémáid voltak és nyűgös voltál. Michael vagy éppen a siker miatt. Egy kis időd sem volt kedvesnek lenni, nem mintha megpróbálkoztál volna vele.
- Dehogy nem!
- Mikor tavaly, ide jöttem Michael miatt hisztiztél. Utána szenteste is, és mikor sikerült össze jönnötök csak vele vagy. Ha nem akkor meg miatta duzzogsz. – nagyon fájtak a szavai. – mikor rólam van, szó ide se figyelsz.
- Nem igaz! Azt is tudom, hogy Nadia-val mi van.
- Nadia-val napok óta szakítottunk. – kikapta a szendvicset a kezemből és kiviharzott. Ezt jól elbasztam!