XXV. Rész

-     

     Sziasztok! Itt a megígért a második Michael szemszög.. Jó olvasást hozzá.. 

   

   - Jaj, csak te vagy az. Azt hittem a szeretőm érkezett meg. – hátat fordított nekem és érte nyúlt a pohárért. Nem tudtam hova tenni a dolgot, kicsit jobb fogadtatást vártam. Nem tudom mit, de ennél mindenképp jobbra. – oh, kit is álltatok? – eldobta a kávét és a nyakamba ugrott. Na, ilyen reakcióra vártam. Azt hittem hátra esünk. Egyik kezemmel tartottam a fenekét, nehogy lecsúszón rólam másikkal pedig a hajába túrtam. Léptem két lépést előre, így a hátát sikerült a gépnek támasztanom. Nem hagyta abba a csókot. Ajkai mentolosak voltak. Keze találkozott az enyémmel. Nagy erőbedobás kellet, hogy el tudjak szakadni tőle.

-  Ki a szerszeretőd? – néztem csillogó barna szemeibe.

- Nem tudom, telefonon rendeltem. – még mindig a nyakamba volt. Éreztem, hogy a cipőm alá befolyt a kávéja.

- Jobb nálam? Híres? Biztos nincs olyan jó csávó, mint én. – beszédem közben elkezdte levenni rólam a dzsekimet, de csak mert meglátta melyik felső van rajtam. Azt hittem más miatt.

- Sokkal helyesebb. Igazi álom pasi, Brad Pitt és Jonny Depp keveréke. Egy igazi isten. Kedves aranyos vicces... – nem hallgattam tovább, ajtait látván késztetést éreztem, hogy hozzájuk érjek. A számat, mint mágnes vonzotta az övé. – Bűzlesz.. – húzódott el tőlem.

- Nem is tudom miért, talán mert ebbe a felsőben voltam négy koncerten. Ha nem tudnád, gitáros vagyok egy igen csak híres bandában, és sokkal helyesebb vagyok azoknál a pasiknál, akiket az előbb felsoroltál. Mond meg a másik pasidnak, hogy nem vagyok hajlandó osztozkodni rajtad, te csak az enyém vagy. – kiszabadult a karjaim közül. Lehajolt és felvette az üres kávés poharat. Szájjal lefelé fordította és szomorúan állapította meg, hogy egy csepp életelixír sem maradt benne. Nem törődve a magunk után hagyott tócsáról bementünk kilencvenhetes számú szobába. A kanapéra vágódott, ami körül hatalmas papír kupacok hevertek. Egy jó darabja itt lehet már, állapítottam meg. Leültem a vele szemben lévő székre és néztem, ahogy próbálja folytatni a dalát.

- Ne bámulj már! – szólt rám. Kezeimmel eltakartam az arcom, hogy ne lássam de ez se tetszett neki. Hátat fordítottam, de az is zavarta. Vicces volt, látszott rajta, hogy nagyon nyűgös. Szemei alatt vastagon rajzolódott ki az álmosságát mutató karikák. Felálltam és kivettem a kezéből a gitárt.

- Ó Elisa! Mikor aludtál te utoljára? Gyönyörű arcod elcsúnyítja szemeid alatti táskák. Táskát a válladon hordj ne ott. – énekeltem neki. Sikeres volt a dolog, mert nem bírta abba hagyni a nevetést. A végén még röfögött is amitől nekem kellett nevetnem. – az én csajom egy kis malac, egy nagyon álmos kismalac. – folytattam a dalt.

-  Nem értem miért nem ezeket énekeled el a fellépéseken. Nagyon álmos vagyok azért kellett volna a kávé amit te kiborítottál. – ásított egy hatalmasat.

- Akkor menjünk haza. Van egy nagyon kényelmes ágyam, én is szívesen aludnék. – egy kicsit sem voltam álmos, de reménykedtem, hogy ennek az ajánlatnak nem tud ellenállni, hisz ki ne akarna velem aludni? Sunyi mosoly ült ki az arcomra. Ez akkor szokott megtörténni mikor az egóm felém kerekedik.

- Nagyon kecsegtető ajánlat, de még be kell fejeznem ezt a dalt. – hárította ki a dolgot.

-  Miután felkelsz is be tudod fejezni.

- Félek, hogy nem éppen aludni akarnál.

-  Esküszöm, hogy semmi olyan nem fog történni, amit te ne akarnál. – kezemet a mellkasomra tettem.

- A szíved a másik oldalt van, te bolond. – letette a papírt és elkezdett összepakolni. Annyi cucca volt, hogy minden lépésnél elhagyott egy lapot kifele menet. Fogtam egy taxit, míg ő megpróbálta magára rakni a kabátját. Nagyon esetlennek nézett ki. A papírok fele már a földön hevert és a feje is egyre inkább vörös lett. Mikor megunta a dolgot a földre dobta az összes holmiját és elkezdett ugrálni. Oda szaladtam és szorosan magamhoz öleltem, nem bírtam ki, hogy ne nevessek. Neki nem volt annyira vicces, a nevetés miatt pedig elkezdte ütögetni a karomat. Pont úgy, mint mikor széttört miattam a gitárja. Az nap azt, hittem megöl. De vállaltam volna a halált, hisz ha az én gitáromnak esett volna baja pontosan ugyan úgy reagáltam volna. Miután, úgy ahogy megnyugodott beszállt a taxiba én pedig felkapkodtam a papírjait a földről.

Nem mertem meg se szólalni egészen addig amíg ki nem szálltunk a kocsiból. Megkértem,hogy ne gyilkolja le a többieket, ha esetleg hozzá mernek szólni. Nagyon meglepett, hogy szinte kedves volt. Nem, mintha nem szokott volna az lenni, de nem olyankor mikor álmos. Mindenkit megölelt és még nevetett is Calum viccén, amin mondjuk meg, igen nehéz dolog. Mikor már majdnem eldűlt az álmosságtól karon ragadtam és felvezettem a szobámig.

Hát igen, nem nagyon mondanám azt, hogy rendet hagytam volna magam után. Nem zavarta, ledobta a pulóverét és bevágódott az ágyba. Mocorgott, de nem találta meg a kényelmes helyezettet. Felállt ledobta a nadrágját is, majd újra visszafeküdt. Az szája végre felfele görbült, én is megváltam a ruháimtól és befeküdtem mellé. Tényleg nem voltam álmos, csak bámultam a plafont. Újra elkezdet mocorogni, mellé pedig még nyöszörgött is. Megtalálta a hasam a hideg kezével, bele borzongtam mikor végig húzta apró kezeit rajtam. Szorosan hozzám bújt, fejét vállamra tette. Hosszú vörös haja betakarta az egész karom. Nem szóltam, pedig nagyon csikizett. Hamar elaludt, én pedig csak néztem, ahogy itt szuszog mellettem. Nyugalom áradt belőle. Addig néztem, míg én is el nem aludtam. Ritka esetek egyike, hogy nem mozgok alvás közben, de most levegőt is félve vettem nehogy felkeljen.

Nem aludtam sokat, de Elisa még mindig aludt. Nagyon el kell mennem a wc-re.  Nem akartam felkelteni, de ha itt maradok, összepisilem magam. Fejét a párnákra tettem lassan és megfontoltan majd, mint egy ninja elhagytam a szobám, csendes voltam és gyors. Lassan behúztam magam után az ajtót, majd miután meggyőződtem róla, hogy be van zárva elkezdtem rohanni.

 Megkönnyebbülve léptem ki a fürdőből. Visszaindultam a szobám felé majd rájöttem, hogy nem tudok vissza bújni hozzá. Megfordultam és megcéloztam a konyhát valami élelem reményében. Semmi.. elszomorító dolog, hogy ebben a hatalmas házban nincs semmi ehető dolog. A telefonom természetesen a gatyám zsebében maradt. Vezetékes telefon már nem divat ezért meg sem fordult a fejünkben, hogy beszereljünk egyet. Viszont nekem kell egy telefon. Luke biztos fenn van, a szobájába legalábbis remélem. Felfele menet a gyomrom jelét adta éhességének, ami gyorsaságra késztetett. Berontottam az ajtón, szemem gyorsan körbe járt a helységen. Ő se a rend híve, minden szerte szétdobálva az ágyát eltakarta a hatalmas ruhakupac. A ruhakupac tetején pedig ott ült Luke a telefonját nyomkodva.

-  Add ide a telefonod. – mintha utolsó szelet süteményért kellett volna megharcolni, vetettem magam az ágyra. Kikaptam a kezéből a telefont és már pötyögtem is a számot, igen már fejből tudom a kedvenc kajáldám számát. Törzsvásárlónak számítok, ott is a legjobbnak. Napi rendszerességed rendelünk kaját, ha éppen itthon vagyunk.

-  Persze, szívesen oda adom neked a telefonomat. Ne is zavarjon, hogy épp csináltam valamit. – magyarázott nekem, de engem a rendelés jobban lekötött. – legalább nekem is rendelj valamit. Egy hambi megteszi, dupla hússal és sajttal mustár nélkül. Mindenkinek rendeltem, a srácoknak hamburgert, magamnak pizzát Elisa-nak pedig egy gyros tálat. Bár szerintem ő estig nem kell fel, addig pedig az a gyros secc-perc alatt elfogy. Végig feküdtem az ágynak nem nevezhető ágyra és próbáltam nem a kajára gondolni.

-  Hol van Elisa?

- Alszik a szobámban, nagyon hulla volt. Szerintem napok óta nem aludt.

- Mi sem aludtunk még anno, nem minta most sokat aludnánk.

- Jah, de teljesen más a dolog. Mi aludtunk valamennyit, de ő nem. Csoda, hogy bele nem betegedett. – egyszer már volt emiatt beteg, nem az volt életem legjobb napja. Viszont vicces volt lázasan, úgy viselkedett, mint egy részeg. Őszinte volt és meggondolatlan.

- De most alszik az a lényeg. – egy darabig ott feküdtem, míg meg nem hallottam a csengőt. Életemben, nem voltam még ilyen gyors. A kaja illatára összegyűlt a nép. Mindenkihez hozzá vágtam a saját ételét majd el kezdtünk enni.

 Ash bekapcsolta a tévét, amin sok marhaság ment. A legértelmesebb dolog amit találtunk a Karib-tenger kalózai volt. Az egyik legjobb Jonny Depp film. Jack Sparrow kapitány, a világ legjobb beszólásaival. A pizza pillanatok alatt tűnt el a dobozból, bár Calum is segített benne, de egyedül is sikerült volna. A kanapén ülve szépen sorba néztük, ahogy egymással harcolnak a kalózok. Hat óra lett mikor Elisa a szemét dörzsölgetve lejött az emeletről, a film épp a vége felé járt. Nem szóltam csak a gyros tál felé mutattam. Értette a célzást, dobott egy csókot majd érte ment a kajájáért. Nem sok hely volt a kanapén, de őt ezt nem zavarta. Bele ült az ölembe és elkezdett enni.

-  Jól aludtál? – simogattam meg a hátát.

- Ühümm.. de nem eleget. Holnap kora reggel mennem kell a fotózásra. – nem tudtam miről beszél, de nem mertem rákérdezni, biztos mondta valamikor csak kihagy az agyam.

- Elkísérjelek? – ajánlottam fel a társaságomat. Egy jó darabig úgysincs semmi tenni valóm.

- Ha akarsz. Nyolcra kell mennem a város túlsó végébe. Legalább lesz ingyen fuvarom. – megfordult és a számba tömött egy sült krumplit.

- Megdolgozol érte. – elő vettem a sunyi mosolyomat.  Amire a válasz egy újjab hasábburgonya volt, de nem a számba. Az arcomba nyomta a tenyerével.

- Tessék, itt a fizetséged.

- Ezt is én fizettem. – kapartam le magamról a krumplit.

- Ez kellemetlen. Élvezheted a társaságom. Élsz a lehetőséggel?

- Nem vonz a társaságod életem, jobbal kell előhozakodnod. – letette az üres tányért és szembe fordult velem, ezzel eltakarva a tévét.

- Akkor én fogom a holmimat és haza megyek, vagy inkább felmegyek a szobádba és folytatom az alvást egyedül. – közelebb hajol hozzám, ajkait a fülemhez érintve. – egy szál takaróba. – a szívem elkezdett gyorsabban verni. A többiek ezt nem hallották, inkább a filmet nézték velünk pedig nem foglalkoztak.

Eltávolodott tőlem, lassan elindult felfele le nem véve rólam a tekintetét. Egész testem bele remegett a nézésébe. Vártam egy kicsit aztán utána mentem. Lassan és nyugodtan. Az ajtómhoz érve egy pillanatra az arcomra fagyott a mosoly, merthogy az ajtó zárva volt.

- Elisa! – kopogtattam, de semmi reakciót nem kaptam. – Elsia.. nyisd ki az ajtót.

- Nem hagysz aludni. – szivárgott ki a válasz az ajtó mögül.

- Nem is foglak, ha nem nyitod ki az ajtót. – ez a mondat teljes egészében értelmetlen volt. Még pár percig kellett könyörögnöm neki, míg közölte, hogy az ajtó alatt van a kulcs.

  Belépve megláttam nyakig betakarózva, csak a feje látszott ki és a lábfeje. Huncut mosoly ült ki az arcára. Oda léptem az ágyhoz és bebújtam a takaró alá. Ráhajoltam és végigsimítottam a kezemmel a jobb combját. Éreztem, ahogy a vágy felforrósítja a bőrünket. Tovább járattam a kezemet a testén, ahogy az oldalát megsimítottam, finoman elmosolyodott. Csikizte. Imádom azt a huncut mosolyt az arcán ilyenkor. Tovább simítottam a hasát, a karját, nem tudok betelni vele. A nyakához hajoltam és megcsókoltam azt. Kicsit még álmos hangon nyöszörgött egyet. Teljesen megőrjít. Nem volt már ő sem tétlen többé, a pólóm alá nyúlt és lerántotta rólam. Igyekeztem fékezni a bennem feltörő vágyat, de nagyon nehéz volt. Megcsókoltam és levettem a nadrágomat. Ráhajoltam meztelen testére és csókolgatni kezdtem. Mindenhol, ahol csak értem, nem bírtam betelni vele. Már láttam, hogy ő sem bírja sokáig, úgy vágyik rám, mint én őrá. Közelebb hajolt hozzám, heves csókba kezdtünk és nem bírtam tovább, éreztem felhevült testünket és újra magamévá tettem. Csak ő és én, az ágyamban, számtalanszor elképzeltem már, de ezt átélni sokkal fantasztikusabb. Minden fiúnak kell egy Elisa, aki úgy szereti, mint az enyém engem. Továbbra is éreztem forró leheletét és felhevült bőrét. Finom kis nyögések hagyták el száját a fülem mellett, amitől teljesen eszemet vesztettem. Nagyobb lendülettel tovább folytattam, míg végül nagy levegőt vettünk mindketten. Szétterültünk az ágyon. Majd éreztem, ahogy ráhajol a mellkasomra. Hozzám bújt, ez volt a legcsodálatosabb a világon. Iszonyú boldogság. Nagyon hiányzott, hogy nem volt velem. Bár még mindig nem voltam álmos hamar rám talált az álom.

  Nagy kapkodásra ébredtem. Elisa a nadrágját rángatta magára közbe nekem kiabált, hogy másszak ki az ágyból. Próbáltam nem is tudomást venni a dologról és visszaaludni.

- Ez fájt. – a nadrágom övcsatja találkozott az orrommal, nem volt kellemes érzés.

- Így is késésbe vagyok, ha jönni akarsz, akkor kellj fel. – a fotózás. Nagy nehezen, de vettem annyi erőt magamon, hogy kikeljek az ágyból. A szekrényhez mentem és kerestem valami tiszta felsőt. Mire én felöltöztem Elisa-nak már csak nyoma maradt. Nem lehetett lassítani a tempón, beugrottunk Ash kocsijába és neki vágtunk az útnak. Elisa a ujjait tördelte az idegességtől. Nem tudtam, miért ennyire ideges hisz ez csak egy fotózás. Próbáltam terelni a témát, felvetettem Steen-t és az anyukáját is. Nem nagyon értékelte a dolgot. Az anyukájáról sosem szeret beszélni, nem tudom ennek mi az oka, de rendszerint nem feszegetem a témát. Nagy nehezen, de oda találtunk a célunkhoz. Elisa kipattant a kocsiból és engem meg sem várva szaladt az ajtóhoz.  Én nem siettem, bezártam az ajtókat, megigazítottam a hajam és csak utána indultam utána. Az épület igen tágas volt belülről, még nem jártam itt, de azt tudom ki a fényképész. Csinált már rólunk egy fotó sorozatot még anno. Elég határozott jellem, nem nagyon szabad ellent mondani neki, mert kidob az utcára. De ha mindent úgy csinálunk, ahogy ő akarja akkor viszont rettentő jó fej. Itt már csak az a baj, hogy nem csak ő hanem Elisa is akaratos jellem, ha nem találják meg a közös hangot lehet, kitör a harmadik világháború. Szétnéztem, mindenhol emberek mászkáltak fel s alá.  Ott is van Elisa a épület túlsó végén, a vörös haja kirikít a sok szürke ember közül.  Céltudatosan haladtam át a termen, egy- két ember nemtörődöm stílussal rendelkezett. Teljesen természetes dolog volt számára, hogy felborítja az embert és nem kér utána bocsánatot. Elisa arca falfehér volt, keveredett a félelem az idegességgel. Mellé léptem és megfogtam a kezét ezzel egy kis erőt adva neki.

- Nagyon parázok. – közölte velem az amúgy is egyértelmű dolgot.

- Nem kell félned nem, lesz semmi baj, kétlem, hogy bárki is megenne.

- Te se mondjál bátorító beszédet senkinek. – fejét a vállamra hajtotta. Nem tudtam mit várunk, míg ki nem lépett a fotós az előttünk lévő ajtóból.  Próbáltam megállapítani milyen kedve van, de nem nagyon sikerült. Elisa keze elkezdett remegni. A negyvenes évei végén járó férfi észre se vett mindet, pedig ott álltunk szó szerint az orra előtt. A gépét nyomkodta, majd egy pillanat eltelte után ránk szegezte a tekintetét.

-  Kik vagytok? – hangja kimért volt. Egy lágy hang se hagyta el a száját szerintem életében. Nem nekem kell beszélnem, ezt Elisa-nak kell elintéznie magának. Lefagyott, meg sem szólalt, megszorítottam apró kezét, hogy észbe kapjon.

- Jó napot! Elisa Green vagyok, fotózásra jöttem. – a hangja robotos lett. Nagyon vicces volt a helyzet, akaratlanul is elmosolyodtam.

- Késtél. Nem érek rá egész nap veled szórakozni. Menj a csajok már biztos várnak, megpróbálnak valami használhatót alkotni. – ezzel fogta magát és lelépett.

 Elisa elkezdte szorítani a kezem, nagyon ideges lehetett, mert egy csepp vér sem maradt a kezembe. Kihúztam a kezem maradványait a kezei közül, rá néztem szemében égett a tűz. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy jobb lenne, ha lelépnék, mielőtt felrobban és megsemmisül az egész épület.

-  Nyugi, nincs semmi baj. Keressük, meg a sminkeseket. – javasoltam.

- Hogy ez mekkora egy beképzelt, sznobb fickó. Én is le tudok fényképezni bármit mégsem, hiszem azt magamról, hogy bárkinél is jobb vagyok... – ezt hallgattam mind addig, míg be nem ült a fodrászszékbe.

  Jobbnak láttam ott hagyni, míg a csajok befejezik rajta a munkát, ami nem volt sok idő, mert nem

engedte, hogy sok sminket feltegyenek rá. A haja viszont eszméletlen jó lett. Neki is nagyon tetszett, az amúgy is dús még dúsabbnak látszott. Végre mosolygott, bár még mindig látszott rajta a fáradság apró jelei, de sokkal jobban nézett ki, mint egy nappal ezelőtt.  Oda állt a szürke vászon elé és várta a fotóst. Az egész fotózást végig néztem, nem egy csípős beszólás hangzott el mindkettőjük szájából. Elisa már nem hagyta magát. Igazán jó képek készültek, nekem mind tetszett, hiszen mindegyiken ő volt. Nem értettem miért egy olyan képet választott végül az albumára, amin nem látszik az arca, konkrétan háttal áll.  A fotózás után leléptünk és kerestünk egy olyan helyet ahol le tudunk ülni beszélgetni és reggelizni.