XL. Rész

Sziasztok! Tudom, hogy régen hoztam új részt, de ma végre sikerült meghoznom következő, azaz a negyvenedik részt. Jó olvasást hozzá, és szépen kérlek titeket, hogy hagyjatok magatok után nyomot. Köszönöm.  

A stúdióba költözést teljes mértékben komolyan gondoltam. Minden egyes napomat ott töltöttem, reggel nyolctól este kilencig. Próbáltam a lehető legszorgalmasabb ember lenni a világon, a telefonomat kikapcsolva a kanapéra tettem minden egyes nap és csak délbe kapcsoltam be megnézni, történt-e valami nagyon, de nagyon sürgős dolog. Szerencsére sose volt olyan dolog, amit ne tudtak volna megoldani nélkülem. Egyre kevesebb nap maradt a fellépésig és nekem egyre kevesebb hajam volt. Nagyon izgultam, ami nem nagyon tett jót nekem. Mindenki igyekezett megnyugtatni, de hiába. Úgy festhettem, mint egy csöves aki betévedt egy nagy épületbe és próbál észrevehetetlen maradni. Megvolt a lista és a számok, mégis hiányzott valami amit nem tudtam megmondani, hogy mi.
Felraktam a fejemre a fejhallgatót, amit Steen-től vettem kölcsön, és elkezdtem hallgatni a saját zenémet. Elég érdekes érzés a saját zenédet visszahallani egy eszközről. Hallom a hangom és pontosan látom magam előtt azt a jelenetet mikor ott álltam az üvegfal mögött és igyekeztem a legjobb formámat adni, hogy egy normális hanganyaggal hagyhassam el az épületet. Kirázott a hideg ettől az egésztől. Pihenőt tartva végigfeküdtem a kanapén. A zene egyre hangosabban szólt a fülembe én pedig egyre kevésbé voltam képes odafigyelni rá. Az álom, mint profi tolvaj rabolt ez a napomból másfél órát. Álmomban a bárban álltam ahol napokon belül fellépésem lesz. Nem voltak sokan, de nem is vártam teltházra, hisz nem ismernek még sokan. Mikey egy kerek asztal mögött ült és mosolyogva kortyolt bele italába. Áradt belőle az büszkeség, még így a színpadról is éreztem, hogy büszke rám. Nem lehetett szavakba önteni, hogy mennyire jól esett látni őt itt. Megfogtam a székem és ráültem. A kezembe fogtam a gitáromat és elkezdtem játszani a húrokkal, ideges voltam, nagyon is.. Igyekeztem nem a cipőmet bámulni, de féltem felnézni az emberekre. Mély levegőt vettem és megragadtam a mikrofont. A szívem egyre hevesebben vert, nem tudtam tisztán énekelni, de ez nem tűnt fel senkinek, legalábbis nem mutatták jelét. Kínszenvedés volt azaz idő amit fent kellett töltenem, olyan semmilyenek éreztem magam. Mintha csak egy hang lennék a tömegből, jelentéktelen és elhanyagolható. Borzalmas érzés volt, még ha csak álom is volt.
Érdekes volt, hogy ennek ellenére nyugodtan ébredtem fel. Majdnem biztos voltam benne, hogy ilyen nem történhet meg, nem azért szenvedtem ennyi ideig, hogy az első élő megpróbáltatásnál elbukjak, ennél sokkal többre vagyok képes. Magam meggyőzése igen jól sikerült. Kikapcsoltam a zenét és a telefonomért nyúltam. Michael üzent, hogy hoz nekem ebédet. Nem egyszer mondtam neki, hogy foglalkozzon nyugodtan a saját életével és bandájával, de, mintha csak a falnak beszéltem volna. Nem esett rosszul az a sok törődés amit kaptam pont ellenkezőleg, de nem akartam, hogy elhanyagolja az életét miattam.
Igyekeztem a papírhegyeket minimálisra csökkenteni, hogy Michael el ne tévedjen a hozzá vezető úton. Még volt egy kis híja mikor valaki berontott az ajtón. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra mikor megláttam Jordan-t, az ajtó előtt.
- A kopogás luxus? - ez egy olyan kérdés volt amit nem hagyhattam ki.
- Jótól tanultam a dolgot. - kacsintott és a kezembe nyomott egy papírlapot. Egy diagram volt a lapon, kicsit értelmetlen volt, de nagyjából kiláttam a lényegét. A videoklip nézettségi szintjét mutatta a zenecsatornákon. - a hátulján van a Youtube adatok. - vette ki a kezemből és fordította meg a lapot, mintha én nem lettem volna rá képes. Ez is olyanokat mutatott, amit nem tudtam felfogni, a számadatok nekem igen keveset mondtak. Nem volt viszonyítás alapom, így nehéz volt eldönteni, hogy jónak számítottak-e a számok.
- Ha megkérlek, elmondod nekem, hogy ez jó-e rám nézve? - visszaadtam neki a lapot és hagytam, hogy elmutogassa nekem, pontosan, mi mit is jelent. Lenéző pillantást vetett rám, mintha mindenkinek értenie kellene azokat a sok vonalakat egy helyen valami felírattál a tetején.
- A tévés leadások teljesen szokványosak, sok ember nézte meg és üzenetekben kaptunk is véleményt, mikor lehetett róla véleményt mondani. A Youtube pedig jobb a vártnál, nem kimagaslóan, de jobb. Nem döntöttél rekordot, de közel álltál hozzá. Sok embernek nyerte el a tetszését, de voltam olyanok is akiknek nem tetszett, de ez már csak így van.. - semmi érzelem nem volt a hangjában, nem tudtam eldönteni büszke-e rám, vagy pont leszarja az egészet. Próbáltam úgy ránézni, hogy lássa várok még valamit.. Egy dicséretet, vagy akár egy lecseszést,bármit, csak azaz ő véleménye legyen. Megmagyarázhatatlanul érdekelt Jordan véleménye, még ha az nem is esett jól nekem. Talán a nem létező bátyámat láttam benne, nem tudnám megmondani, csak szükségem volt rá és kész. - nekem tetszik, sikeres lehetsz.. Most örülsz? - mintha harapófogóval húztam volna ki belőle a szavakat. De a lényeg, hogy kimondta. Vidáman ugrottam a nyakába. Hasonlítottam egy óvodáshoz, agyi szinten biztos, és kinézetre is nagyon. Mikor elengedtem nyílt ki az ajtó. Mikey ferde pillantást vetett ránk, nagyon érdekes fejet vágott, amin muszáj voltam nevetni. Jordan elviharzott és miután kiment az ajtón visszakiáltott Mikey-nek. - Ne aggódj még bottal se! - bár fájnia kellett volna, ennek a kijelentésnek mégis nevettem rajta. Én se tudnám magam elképzelni Jordan oldalán. Ő inkább a szőke cicákat szereti,én pedig minden vagyok csak az nem.
- Azért! Örülnél te annak, ha bottal hozzányúlhatnál! - hangzott a válasz, de hiába. Üres szavak voltak, Jordan már rég elhagyta az emeletet, de Őt nem zavarta. Muszáj volt megvédenie a szerelmét, ami nagyon aranyos volt tőle. Oda szaladtam hozzá, nyomtam egy csókot a szájára, amit ő másnak szánt, ezért megragadta a derekam és szorosan magához húzott. Jól esett, de csak addig a pillanatig, míg meg nem csapott az étel szaga. Abban a minutumba kibújtam a karjai közül és megragadva a szatyrot elszáguldottam a helység másik végébe. Örömmel állapítottam meg, hogy nem pizza volt a mai ebédem. Helyette inkább valami nem tudom mi. Barna tészta volt a dobozban és valami féle húz, de nem láttam s kóstoltam még ehhez hasonlót. Nem volt rossz, a tésztát ismertem ilyet adnak mindig a kínaihoz, de a hús újdonság volt számomra. Finom újdonság. Fűszeres bundába csomagolt húsi sok-sok sajttal. Egyre finomabb volt, minden rágással közelebb jutottam a mennyországhoz. Elvesztem az étel által nyújtott élvezetben, nem vettem észre, hogy Mikey mellém sétát és gonoszan elvette tőlem a dobozt.
- Héé!! - kiáltottam rá, teli szájjal. Nem volt szép dolog tőle, nekem szükségem volt arra a dobozra és a tartalmára is. - add vissza, most! - lenyeltem az utolsó falatot, és felálltam a dobozért.
- Én is szeretlek. Lecserélsz egy doboz ételre? - nagyon felháborodott a drága. Természetesen feleslegesen, hiszen ha választanom kellene közte és a doboz között ami a kezében van.. hát nehéz döntés lenne, de nagy hiszti után, szerintem, vagyis talán őt választanám. De nem vagyok benne biztos.
- Te is elcseréltél a múltkor egy doboz pizzára, mit vagy felháborodva? - ugrálva próbáltam elérni a kezét, de olyan magas hozzám képest, egy fikarcnyi esélyem se volt elérni azt a csodás ételt. - ez igaz volt, mikor bocsánatot kértem tőle képes volt otthagyni csak mert mellettem egy halom pizza volt.
- Az tíz doboz volt és nem akármi, hanem pizza! Érted? Pizza! - egyre rosszabb volt, mintha tényleg rosszat tettem volna. Feladtam a harcot és inkább otthagytam megfulladni saját dühébe.
- Akkor egyed! - kifordultam előle és a táskámért nyúlva kimentem a helységből. Hallottam, hogy utánam sietet, de nem adtam meg olyan könnyen magam. Kinyitottam a lépcsőház ajtaját és elkezdtem szaladni lefele. Hatalmas lábaival nem volt nehéz utolérnie az én törpe lábaimat. A fordulónál találkoztunk ahol szerveimet nem kímélve nyomott neki a falnak. Alig kaptam levegőt, de teljes mértékben megérte a hiánya. Mikor épp kaptam egy kis levegőt muszáj voltam beszólni neki.
- Akkor megehetem? - nem válaszolt. Csak újból ajkaimhoz nyomta ajkait. Azért egy tál tészta nem tud ilyen jól csókolni, ez már tény. Karjaimat a nyaka köré tekertem és hagytam, hogy elolvadjak a karjai között. Ha nem lett volna mögöttem a fal akkor biztos hátra estem volna. Kellett a támasz, aminek a fal nagyon jól megfelelt. - hagy jussak levegőhöz. - nagy energiát kellett befektetnem, hogy képes legyek eltolni magamtól.
- Ennyit a romantikus pillanatról. - húzta el a száját, mikor egy puszit akartam nyomni rá.
- Az romantikus, ha a falnak nyomva kinyomod belőlem az összes levegőt? E nélkül is elég romantikus a kapcsolatunk, nem tudom, hogy vagy vele, de simán lehetne a történetünk egy brazil szappanopera.. Nem is akármilyen, egy nagyon izgalmas szappanopera. - megragadtam a csuklóját és elindultam vele az emeletre. A terembe érve érte mentem a dobozért és folytattam lakomámat, míg Michael beszámolt a napjáról. Sokkal izgalmasabb volt, mint az enyém bár én csak ennek a szoba négy fala között töltöttem a napomat. Szavai az agyamban, mint egy film pörögtek le. Ahogy szalad a srácok elöl, mert megint valami hülyeséget csinált, vagy ahogy a konyhába magának készít valami kaját, ami egy normál embernek ehetetlen, de neki nagyon is ehető. Az ebédem elfogyasztása után, sikerült rávennie, hogy összepakolva a holmimat végre hazamenjek és pihenjek egy kicsit. Sok holmimat otthagytam, hisz másnap reggel, mint már két hete ott fogom kezdeni a napomat. Befeküdtünk az ágyamba és elindítottunk egy filmet. A fejemet a hasára tettem és hallgattam szíve ritmikus verését. Sokkal izgalmasabb volt, mint a film, aminek a címét se voltam képes megjegyezni annyira nem érdekelt. Bum-bum-bum. Mint egy tökéletes zene, szinte bele vesztem a figyelésébe. Karjával a hátamat simogatta, amivel csak segítette, hogy mihamarabb elaludjak. Nyugodt álmom volt, nyugodt és mély. Nem is emlékeztem az álmomra mikkor felébredtem belőle. Hajni három múlt mikor felkeltem, Mikey pontosan abban a pózban volt, mint mikor elaludtam. Karját lassan, de biztosan emeltem le a derekamról, hogy tiszta utat nyerjek a mosdóig.
Steen a kanapén nézet valami horror szerűséget. Feje néha, néha majd leesett a helyéről. Észre se vette, hogy elsétáltam mellette. Vicces látvány volt, de nem tudtam igazán kiélvezni, mert a pisilés fontosabb volt számomra.
Megkönnyebbülve húztam le a mosdót.
Megmostam a kezemet és az arcomat is a hideg vízzel, ami kellőképpen felkeltett. A tükörbe néztem és próbáltam megfejteni saját magamat. A kinézetemet nem is nagyon néztem.. Lassan már megint megnő a hajam, ami azt jelenti, hogy egyre kócosabb leszek. Szemeim igencsak beestek, a nem alvás következtében. Nem a külsőm érdekelt, hanem a belsőm, a belsőm amit nem sokan ismernek. Rátámaszkodtam a mosdókagylóra és előre hajoltam, farkas szemet néztem saját magammal. Azt mondják a szem a lélek tükre, hát nem tudom, hogy ki mit lát ki a másik szeméből, de hogy az enyémből semmi mást nem lehet megmondani, csak, hogy álmos vagyok, az biztos. Az önmegismerést eltoltam egy kis időre, rájöttem, hogy félek megismerni magamat. Félek tudni mit is akarok valójában és kivel, hogy ki is vagyok valójában. Ijesztő dolog. Félek saját magamtól. Beismerve saját gyengeségemet vissza sétáltam a szobámba ahol Mikey szuszogása törte meg a kinti csendet. Steen teljesen feladta a küzdelmet az álmossággal így végigfeküdt a kanapén. Felvettem az ágyam mellől egy plédet majd kivittem és ráterítettem. A tévét kikapcsoltam és hagytam, hogy a lakásra csend telepedjen. Rég voltam csendbe, nem az én műfajom a csend, de olykor mégis jól esik, most nagyon is jól esett a dolog. A fejem üres volt és csak bámultam ki a fejemből. Leültem az asztalom melletti székre és erősen az utcai lámpa fényére koncentráltam. Tényleg semmi se járt a fejemben, csak ültem és bámultam a lámpát. Olykor-olykor pislogtam egyet, de ez nem zavarta meg a cselekményem. Egy jó darabig még bámultam ki az ablakon, mikor meguntam a lámpát átváltottam a szomszédépületre ami pontosan annyira volt érdekes, mint a lámpa. Egyik pillanatba még a kivilágított ablakokat számoltam az épületem, majd a másikban épp a szőnyeget közelítem meg. Elszunnyadtam egy kicsit és lefordultam a székről. Szerencsésen a fejem találkozott először a padlóval, ami nem tett túl jót neki. Azt hittem felkeltettem az ágylakómat az akrobata mutatványommal, de tévedtem, csak átfordult a másik oldalára, mit sem törődve a földön fetrengő barátnőjével. Erőt véve magamon, felküzdöttem magam az ágyba és a bebújtam a takaróm alá. A lábujjamtól a fejem búbjáig be voltam takarva, nem tudtam volna megmagyarázni miért volt szükségem elbújni, de jól esett a dolog. Mocorogtam még egy kicsit, szórakoztattam magam. A levegő a takaró alatt egyre melegebb lett, összegyűlt az elhasznált levegőm, ekkor mindig lecsaptam a takarót a fejemről és vettem egy nagy tiszta, hűvös levegőt. Nagyon álmos voltam, mégse aludtam el még egy jó darabig. Úgy viselkedtem, mint egy kisgyerek akinek nincs kedve aludni. Mindent csináltam csak aludni, nem aludtam. Nem emlékszem mikor nyomott el az álom, de még napfelkelte előtt megtörtént a dolog.
Viszonylag nyugodt álmomat egy oldalba rúgás zavarta meg. Michael össze-vissza kapálózott, minek én is áldozata lettem. Gyorsan kellett kapcsolnom, mert már szinte reszketett az idegtől.
- Michael! - kiabáltam rá, miközben a karját rángattam, hogy sikerüljön felkeltenem. - kelj fel! - emeltem egyre jobban meg a hangom. Szaporán kapkodta a levegőt, mikor sikerült felkeltenem. Szeme kipattant, és könny szökött bele. - nincsen semmi baj. Gondolom rosszat álmodtál. - igyekeztem nyugodt hangon beszélni hozzá. Átöleltem és próbáltam megnyugtatni.. Nem kérdeztem semmit, csak öleltem és a hátát simogattam. A légzése kezdett visszaállni rendes ütemére. Az arcára néztem, majd letöröltem azt az egyetlen könnycseppet ami végigszaladt sápadt arcán.
- Rémálom. - mosolyodott el. Mély lélegzetet vettem majd a fejemet a vállára hajtottam.
- Megesik az emberekkel. - meg akartam kérdezni, hogy mit álmodott, de valahogy nem tartottam jónak az időzítést. Csak ültünk és nem szóltunk egy szót se. Nyugtató volt, de mégis frusztráló. Az oldalam egyre erősebben kezdett fájni, valószínűleg estére jó kis lila folt fog oda kerülni.
Michael törte meg a semmittevésünket. Felkelt és elkezdett öltözködni. Követtem őt ebben a tettében, tudtam, hogy már rég a Stúdióban kellene lennem. Két nap múlva lesz életem első igazi fellépése, aminek tökéletesnek kell lennie. Nem sokat beszéltünk, olyan volt, mintha sokk alatt lett volna. Ha kérdeztem tőle valami válaszolt, de csak tőmondatokba. Bementünk egy pékségbe ahol vettem neki és magamnak is egy tejeskávét, majd folytattuk az utunkat tovább. A Stúdió ajtajánál váltunk el egymástól. Kicsit idegesített a viselkedése, vagyis jobban átgondolva csak féltettem. Félre tettem ezeket a gondolataimat és átlépve az épület küszöbét újból csak a zenével foglalkoztam.
Mint kiderült, Michael-nek ritkán vannak rémálmai, de akkor olyan hatással vannak rá, hogy egy fél napig alig kommunikál a többi emberrel. Aznap estére már semmi baja nem volt, újra az a mosolygós, bolond srác volt aki mindig. Úgy döntöttem elfelejtem a témát és nem hozom többet szóba. Hosszú ideig telefonáltunk az este, rám jött a pánik és kellett egy kis segítség tőle. Nem mondanám, hogy sikerült megnyugtatnia, de elterelte a figyelmemet. Iszonyatos viccekkel próbát megnevetetni, amiktől kínomba nevettem.