XXII. Rész

Sziasztok, megint! Ez nem olyan hosszú rész, de nem tudom mikor tudok megint részt hozni ezért inkább hozok egy rövidebbet. Remélem nem gyilkoltok meg érte.. Jó olvasást mindenkinek, és szép hetet..

Nagyon jó kedvvel ébredtem fel a puha takarók között. Mint egy álom, ez volt az első dolog, ami az eszembe jutott, de a bal oldalamra fordultam és tudatosult bennem, hogy ez nem álom volt. Michael mellettem szuszogott. Mindig ki akartam próbálni, hogy egy cetlit hagyok magam után egy felejthetetlen este végén. De ez a dolog most nem volt kivitelezhető. Nem baj, ami késik, nem múlik, nyugtattam meg magam. Halkan kikeltem az ágyból és ki lopakodtam a konyhába. Mindenki aludt, még mert a házra nagy csend telepedett. Reménykedtem benne, hogy a hűtőbe több étel lesz, mint amennyi nálunk szokott lenni. Jack pott! A frigó telis tele volt minden féle finomsággal. Imádom ezt a helyett, nyugtáztam és ki pakoltam a pultra minden olyan dolgot, amiből enni akartam. Joghurt, szalámi, sajt, sütemény és minden, ami szem szájnak ingerre. Oda toltam egy széket és neki álltam a lakomának. Nem voltam valami túl nőies az biztos, de nagyon éhes voltam és ezek az ételek nagyon finomak voltak.

- Nekem is hagysz valamit? – hallottam egy mély hangot mögöttem.

- Az attól függ. – nem hagytam abba az evést teli szájjal válaszoltam, reménykedve kiérti mit habogtam össze. – mit akarsz enni és mennyire vagy éhes? – egy széket húzott oda mellém majd ráült.

-  Ezek nekem is megfelelnek, ha hajlandó vagy velem megosztani. – a fél szalámis szendvicsemet oda toltam elé. – Michael még alszik?

-  Úgy tudom, de ahogy téged elnézlek. - néztem végig rajta, barna göndör haja össze vissza állt, szeme alatt pedig fekete táskák kaptak helyet. – neked sem ártana még aludnod.

-  Nem vagyok álmos. Éhes vagyok, és köszi, a bókot.

-  Fáj az igazság Irwin? – kacagtam fel.

-  Ha te mondod, akkor igen. – ezt a kijelentését nem értettem, de nem is nagyon érdekelt. Folytattam reggelimet. Hazudhattam volna, hogy majd ki pukkantam mire elfogyott minden a pultról, de nem volt kedvem. Még kétszer ennyi belém fért volna. Amit Ashton-rol nem mondhattam volna el. Másfél kenyér után feladta velem a versenyt és visszavonult a szobájába. Ma egyiket se fogom nagyon látni. Nem jöttek elő hajnali kettő előtt, tehát még egy jó darabig nem fogom őket látni, utána pedig próba és koncert. Még nem voltam ilyen nagy koncertjükön, azaz még csak egy koncertjükön voltam a barátságunk elején, de ha jól sejtem ez sokkal nagyobb lesz.

Így lenne ötösöm egyszer. Még Michael sem kelt fel kettő előtt. Én kint jól el voltam a telefonomat piszkálva néztem az elém táruló várost.

-  Mikor keltél? – lépett mellém. A szemét dörzsölte és ekkor nagyon hasonlított a kishúgára. Aranyos és ártatlan.

-  Mikor a normális emberek. Fél tizenkettőkor. – ránéztem és éreztem, ahogy az ajkaim mosolyra húzódnak.

-  Az se túl normális, ha már itt tartunk. – szólt közbe Luke. Van valami kajánk, és kávé? Szétrobban a fejem.

-  Normálisabb, mint a kettő óra. Kaja a hűtőbe kávé nincs. Nem kell másnaposnak lenni és nem fog fájni. – jó hangosan beszéltem, hogy minden egyes szó fájjon neki.

-  Nagy buli volt, ti miért nem jöttetek? – a hangja elveszett mikor bedugta a fejét a hűtőbe.

-  Kettesbe akartunk lenni. - oda lépett a hűtőhöz és becsapta az ajtót. Luke egy igen trágár szóval illette-e cselekedetét. Szeretem nézni, ahogy azok az emberek, akik tegnap még nagyon menőek voltak részegen ma, hogy küszködnek a másnapossággal. Erre másik remek példa volt Calum. Mikor megláttam egy száll alsónadrágba fejére egy farmer kötve kitört belőlem a nevetés. Hiába próbálkoztam, mind nagyon nevetségesek voltak. Michael és Luke egymást kergették Calum pedig nem törődve semmivel levágta magát egy székre és a hideg asztallappal hűtötte a fejét. Túl zajosan nekem ezek az emberek, fogtam magam a telefonom társaságába és visszavonultam a szobámba. Befele menet meghallottam, hogy Ashton a kanapén lévő tejszínhab folt mi létéről érdeklődik.

Egyetlen egy napja voltunk a lakásba a szoba mégis kezdett nagyon az otthoni szobámra hasonlítani, ám ez most nem az én hibám volt. Legalábbis nem teljesen, alig van pár ruhadarabom tehát nem is csinálhatok vele nagy kuplerájt. De a szobatársamnak rengeteg holmija van, több mint nekem összesen. Leültem az ágyra és magam mellé dobtam az egyik ruhás bőröndjét, sok feliratos és bandás póló, fekete nadrágok rekord mennyisége és egy doboz hajlakk lapult meg ebbe a táskába. Jobban megnézve ez a nadrág még rám is jó lehet, ha felhajtom a szárának a felét. Kíváncsiságból azért bele bújtam és tényleg majdnem jó rám. Ha bevarrom a szárát, akkor még harisnyának is megfelelne, és kellene egy öv is, mert nem tudnák annyit enni, hogy ez a nadrág rám tapadjon. Gyorsan lekaptam magamról, míg be nem jön valaki. Unatkoztam, de lusta voltam bármit is csinálni. Kintről ijesztő hangok szűrődtek be ezért kizártam azt a lehetőséget, hogy kimenjek. Szeretem a srácokat, de túl nagy a helyzet előnyük. Ők négyen én egyedül és túl sok okot adtam, már ami miatt belém tudnak kötni. Egyedül, egyedül akarok lenni. Igazából otthon akarnék lenni és dolgozni a karrieremen, de ez a lehetőség is kizárható. A lehetőségek így lecsökkentek az alvásra, írásra vagy vergődésre. Írás! Pattant ki a fejemből egy dal címe. Párizsi éjszaka. Papír után kaptam, ami nem volt sehol, de a dal már a fejembe volt. Visszagondolva nem a legjobb ötletem volt, de az egyik fehér pólójára írtam le a dal refrénjét. A refrén egyre csak nőt a póló hátulján, és a betűk átszöktek az elejére. Nem írok valami szépen lapra sem, nemhogy textilre.

-  Louis itt van, és beszélni akar veled. – nyitott be Michael a szobába. A tollat a szoba másik végébe hajítottam a pólót pedig visszagyűrtem a táskába. –ügye nem a táskámba kutatsz? – nézett ferde szemmel rá.

-  Mi lenne a te táskádba, ami nekem kellene? – nevettem el magam és kimentem mellette. Mit akarhat tőlem az a nő? A fejembe listát csináltam, mi történt mióta itt vagyok. Semmi olyan nem jutott eszembe, ami miatt beszélni akarhatott volna velem. Mint mindig, most is bele volt bújva a telefonjába. Úgy nézett ki, mint egy modell. Az az alak, bárcsak nekem is olyanom lenne. Sötétkék mély dekoltázsú felső volt rajta melyen egy lenge fekete kabát és egy selyemsál volt. Hosszú lábait semmi sem takarta, mert egy térd feletti ceruza szoknya tapadt a lábához. Bárcsak én is tudnék így járni. Elkalandoztam a kinézetén és nem vettem észre, hogy nekem beszél.

- Tessék? Bocsánat elkalandoztam. - megráztam a fejem, hogy kiszálljon minden nem oda illő gondolat.

-  Mondom, el tudsz velem jönni?

-  Hova? – körbe pillantottam a szobán, Michael tekintetét keresve, de nem volt bent.

-  Még el kell intéznem ezt, azt, és utálok egyedül menni. A srácokat pedig nem vihetem magammal, mert túl. – kereste jó szót rá.

- Fiúk? – fejeztem be a mondatát. Nem vagyok túl nőies jellem, ha ilyesmi segítség kellene. – világosítottam fel a helyzetről.

-  Nekem csak egy csaj kell mellém, és ha jól gondolom. – végig nézett rajtam majd a szeme megakadt a mellemen. – te az vagy.

-  Remélem. – nevettem fel. – Akkor pedig szívesen elkísérlek.

-  Én biztos vagyok benne, hogy nő. – jelent meg immáron feleslegesen Michael.

-  Biztos vagy benne? - ez a mondatom után egy kicsit megrémült, én pedig elővettem gonosz mosolyomat. Visszamentem a szobába és magamra rángattam a szűk farmeremet. Bele néztem a tükörbe, de fölöslegesen. Nem tudok semmit se csinálni a kinézetemmel, egyetlen dolog, amivel javíthatok rajta, ha felfogom a loboncos és lemosom magamról a reggelim nyomait. Nem lett sokkal jobb, de az arcomba szín került a meleg víz hatására. Kisiettem felkaptam a kabátomat és már rohantam is a lépcsőn, Louis már nem volt a lakásba mire ki értem. A hotel ajtajánál telefonált. Nem értem mi szüksége rám, ha folyton csak telefonál, nem akarom a szatyrait hordozó pulikutyája lenni, remélem ezzel ő is tisztában van.

Nem lettem táskahordó pulikutya ez megnyugtatott, de még mindig nem tudtam miért kellettem ide. Járkáltunk össze-vissza a városba. Ügyeket intézett és sok papírt írt alá. Tetszik a stílusa és a munkamorálja is, szigorú és szakszerű. Jól elbeszélgettem vele, tanácsokat adott, hogy mit csináljak, majd ha egyszer én is koncertezni fogok. Barátságos volt, de még is távolság tartó, tudtam, hogy valamit mondani akar és csak azt vártam mikor mondja már ki. Egy jó két órába tellett mire mindent elintézett és végre elmondta mit is akar.

-  Szeretnélek kérni valamire.

-  Mégpedig? – vele lépést tartanom fel ért egy maratonnal. Megálltunk és felém fordult, a tüdőm maradékait összeszedve lihegtem.

-  Menj vissza Los Angeles-be. – Mi van? Miért? Nem mintha nem akarnék, de akkor is...

- Miért? – kezdett a légzésem visszaállni a normális állapotába.

-  Eltereled a fiaim figyelmét, főleg Michael-ét. Sok lánnyal láttam már és fogom is, de mind elég okos volt hamar rájöttek, hogy a kapcsolat nem az igazi. Ne értsd, félre szeretlek én, csak ne lógj folyton a nyakán. Sok minden van a hátuk mögött. Nem hagyhatom, hogy egy lány jöjjön, és mindent tönkre tegyen. - az arca rezzenéstelen maradt.

-  Ez most hirtelen jött. –hirtelen mit mondani. Nem akartam én rosszat senkinek se. De most már ne mondja nekem, hogy kedvel. Mert én nagyon nem. Nem mondanám, hogy nem küldeném el a búsba az előbbi miatt, de még mindig félek tőle. Ennyi akkor haza kell mennem. Jó móka volt, most pedig mehetek vissza dolgozni. Nem baj azt is kell.

-  Ne vedd magadra szívem, remélem, még egy jó darabig együtt lesztek. – aha, gondolom. Mosolyt erőltettem az arcomra, de a vak is látta volna, hogy legszívesebben elhánynám magam.

-  Mikor kell mennem? – úgy mondtam, mintha a halálos ítéletem időpontját tudnám meg, pedig annyira nem zavart.

-  Még ma. A legjobb, ha most egyből megyünk is a reptérre, mindent elintéztem.

-  Akkor felhívom Michael-t. – kaptam a telefonomért, de egyből rázni kezdte a fejét. De jó most már beszélni se beszélhetek vele?

-  Majd a koncert után beszéltek, amilyen bolond, nem engedné meg, hogy felszállj a repülőre. – ebbe igaza van. Na, jó akkor menjünk vissza. Nem vette a fáradtságot, hogy kikísérjen a reptérre. Kezembe nyomta a pénzt és azt mondta már várnak rám. Megölelt és jó utat kívánt. Én is kívántam neki valamit, de az nem volt jó. A repülő utat végig aludtam, nem hívtam fel a koncert után se őket. Majd ha haza értem és ki pihentem azt a két napot, amíg ott voltam. A reptéren várt az én legjobb barátom kezébe egy hatalmas sajtburgerrel.

-  Egyre jobban becsüllek. – ugrottam nyakába és kikaptam a zacskót a kezéből.

-  Én mást mondanék a viselkedésedre. Ha hosszú távon vagyunk, egy kontinensen fogod magad és egyik napról a másikra elrepülsz jó távol tőlem.

-  Ez nem igaz. – próbáltam mentegetőzni, de beszélni is elfelejtettem a burger illatának hatására. – na, jó, lehet egy kicsit elhanyagoltalak, de most már csak a tiéd vagyok, és a zenéé.

-  Ez a minimum. – elengedtem és kiindultunk az utcára. Fogtunk egy taxit és végre haza mentem. Csak egy nap volt, de olyan érzés volt, mintha hetek lettek volna. Steen teljesen elfelejtette velem, hogy nekem fel kellene hívnom Michael-t.