XXI. Rész

Bocsánat! Nem tudok géphez jutni, de mikor sikerül az első dolgom, hogy részeket tegyek fel az én drága olvasóim számára. Nem mellékesen az én drága olvasóim, írhatnának egy-két megjegyzést. Nagyon megköszönném őket.. Jó olvasást.. 

- Mi a fenét csinálsz? - ütögettem a hátát, de nem zavartatta magát. - tegyél már le! - már a repülőn voltunk, mindenki minket nézett, de senki sem volt hajlandó segíteni. Mikor végre letett az ajtó már zárva volt.

- Úgy látszik, velünk jössz. - nevetett Calum.

- Nem! Én nem megyek el innen. - mikor kimondtam megmozdult a föld alattam, vagyis elindultunk. - Ne, ne, ne, ne! - nem tudtam mit csináljak, de nem mehetek el.

- Már nem tudsz mit tenni, ez a repülő már felszállt. - jegyezte meg valamelyik okos.

- De.. - tényleg nem tudtam mit tenni, jobbnak láttam leülni és becsatolni az övet. Idő közben Louis is megjelent, aki eddig valószínűleg a kapitánnyal kommunikált.

- Másfél hét, három ország, négy koncert. Sima ügy. - végig nézett mindenkit és mikor rám pillantott megdörzsölte a szemét. - ti is látjátok itt Elisa-t? - tette fel a kérdést, mire mindenki elkezdett nevetni.

- Igen, Michael elrabolta. - magyarázta Luke és a fejére tette a fülhallgatót.

- Fel is jelentem mihelyt haza érek. - dünnyögtem.

- Te akartál világot látni, én csak segítek benne. - nagyon viccesnek tartotta a dolgot.

- De nem most, ezt, hogy mondom el Jordan-nek mi van, ha kicsapnak érte? - fordultam oda hozzá.

- Majd azt mondod beteg vagy, csak másfél hét, nem a világ vége. - nem értette mit tett, ha engem innen kicsapnak, haza kell mennem, nem akarok mindent elveszteni.

- Majd én elintézem. - jelentette ki Louis és a telefonját nyomogatva elvonult a repülő vége felé.

- Én pedig megyek hányni. - álltam fel, felfordult a gyomrom az idegességtől. Hallottam, hogy Michael követ, de nem fordultam meg, nem ezt akartam elérni mikor ide jöttem hozzá. Csak beszélni akartam vele, a kapcsolatunkról. Megfogtam a kilincset, de ekkor megfogta a szabad kezem és maga felé fordított.

- Mondjad? - néztem rá, de nem akart semmit sem mondani. Az ajtóhoz nyomot és megcsókolt. Próbáltam levegőt venni, de nem nagyon engedte. A kezemet a nyaka köré fontam. Megemelt, hogy egy magasságba legyünk. A lábamat a dereka köré fontam, hogy nehogy leesek, bár a karjai masszívan tartottak.

- Azt hittem nem akarsz velem lenni. - nyögtem mikor egy kis levegőhöz jutottam.

- Folyton csak rád gondoltam, azt hittem haragszol. - nem tudtam válaszolni, teljesen el voltam foglalva a méz édes ajkával. Kezei becsúsztak a pólóm alá. Nem tudom meddig mentünk volna el, de nem is fogom megtudni. Louis lépet oda hozzánk, nagyon kellemetlen volt a helyzet.

- Mindent elintéztem, egy kicsit dühös volt, de úgy tekinti gyakorlaton vagy. - magyarázta.

- Nagyon köszönöm megmentettél. - hálálkodtam.

- Nincs mit, viszont fogadjatok el egy tanácsot. Inkább a WC-be csináljátok, mint a WC előtt. És zárjátok be az ajtót. - éreztem, hogy az arcomat elöntötte a pír.

- Köszönjük. - kiáltotta utána Michael. - bemegyünk? - nevetett.

- Én igen, te nem. - mosolyogtam majd ott hagytam. Beléptem a mosdóba és elfordítottam a zárat, nem bíztam benne és jogosan, mert megpróbált bejönni.

Mikor kimentem még mindig ott volt, nem tudtam mit akar ezért jobbnak láttam levegőnek nézni és bementem a többiekhez. Nem akartam egyedül lenni, Michael pedig még nem jött be ezért körül néztem kihez társulhatnék. Calum és Luke zenét hallgatott és aludt Louis pedig valami nagy telefonbeszélgetésbe volt. Ashton viszont csak ott ült egyedül és nézet ki az ablakon, hátha nem veszi, zokon ha oda ülök mellé.

- Szia. - köszöntem, rám nézett és elmosolyodott.

- Szervusz, potyautas.

- Igen, az lettem. Potyautas. Unatkozol? - érdeklődtem.

- Nem, csak csodálom a felhőket. Szeretek repülni, és csak nézni a földet. Megnyugtat. - hát én nem épp ezen a véleményen vagyok, engem megrémiszt a magasság.

- Szép is, de nekem jobban tetszik a felhő, ha alulról nézhetem.

- Az se rossz. Mindent lefixáltatok? Maradsz velünk, amíg haza nem megyünk?

- Úgy hiszem. Azt se tudom merre mentek, vagyis megyünk. Csak annyit tudok, hogy Európa és, hogy három ország.

- Francia, Német és Olasz. Ilyen sorrendbe. Voltál már ott? - nem tudom melyikre értette.

- Egyik helyen se, nem hagytam még el Angliát csak mikor elutaztam Los Angelesbe.

- Kár, de most megnézheted. Sok időnk lesz szétnézni a városokba. - elmesélte, hogy őt nem a nagy látványosságok érdeklik. Oda szeret menni ahol senki, sincs, a városok nyugalmas pontját keresi, mert neki az a legszebb. Az egész utat végig beszéltük, elmesélte merre jártak már és hova szeretne eljutni. Neki is nagy álmai vannak, mint nekem. Remélem, mind a kettőnké valóra válhat egy kis segítséggel. Közben csatlakozott hozzánk Mikey is, akiről egy idő után kezdtem azt hinni beragadt a mosdóba, de őt nem kötötte le a dolog, a fejét a lábamra tette és elaludt.

Sokkal rövidebbnek éreztem az utat, pedig egy fél napot töltöttünk a levegőben. Nem voltam fáradt, Steen-en kattogott az agyam, nem szóltam neki, hogy kiruccanok a világ másik felére, és nem hiszem, hogy túlzottan értékeli a dolgot. A repülőn teljesen elfelejtkeztem róla, most pedig egy szabad kezem sincs, a srácok fejenként vagy hat táskát hoztak én pedig voltam olyan nagylelkű, hogy segítettem nekik a kocsiig cipekedni.

- Nekem egy ruhadarabom sincs. - esett le a dolog. Nem akartak jönni, csak a reptérre készültem. Csak a telefonom és egy kis apró van nálam, ami a taxi árából maradt.

- Majd veszünk. - mosolygott Michael és bedobta az utolsó csomagot a csomagtartóba. - most pedig ülj be a kocsiba. - adta ki az utasítást én pedig nem válaszolva megtettem, amit kért. Beültem az anyós ülésre és kihalásztam a zsebemből a telefonomat és felhívtam Steen-t.

- Merre vagy? - a hangjából áradt a feszültség.

- Francia országban. - suttogtam.

- Hol? - csörömpölést hallottam a háttérben. - mi a szert keresel te ott?

- Igen csak vicces történet. - kezdtem bele a történetbe, miközben az utcákon szlalomoztunk. Nem tudtam merre megyünk, nem mintha bármikor is jártam volna itt.

- Nagyon dühös vagyok. - válaszolta. - engem nem vittetek el. - nem hittem el, hogy tényleg csak ez zavarja. Én sem akartam velük jönni, bár belegondolva hogy ingyen és bérmentve járhatok más országokba, lehet még szerencsém is volt, azt leszámítva mennyit kell majd bepótolnom, ha vissza értünk.

- Majd, ha egyszer nekem lesz ilyen, akkor magamhoz láncollak, és mindenhova követni fogsz még a mosdóba is, jó? - dünnyögve, de sokkal jobb választ kaptam, mint az elején.

- Megérkeztünk. - kiabált Louis. - kifelé a kocsiból. - parancsolt ránk. Letettem a telefont és újból bele kapaszkodtam három nehéz táskába. A többiek beléptek a liftbe, de nekem eszem ágában sem volt oda bemennem. Bedobtam a táskákat hozzájuk és elindultam a lépcső felé. Ez a szálloda sokkal elegánsabb, mint amibe én lakom. Minden csillog, villog, az egész helység meleg sárga színű és festménynek lógnak a falon. Követtem a jelzéseket, míg meg nem találtam a lépcsőhöz vezető ajtót. A hetedikre kell felgyalogolnom, nem vagyok sportos alkat, de inkább gyalog, minthogy beragadjak egy liftbe. A tüdőm már alig kapott levegőt mire felértem a hetedikre. A többiek már bent voltak a lakásba, nem volt nehéz megtalálnom melyik az övék, hiszen tárva nyitva volt és úton útfélen egy egy táska volt elhagyva. Beléptem és próbáltam nem elesni a táskákba. Louis, mint mindig éppen telefonált a fiúk pedig a földön feküdtek.

- Ki fáradtatok a liftezésben? - lihegtem és az ajtónak dűltem.

- Nagyon fárasztó. - emelte fel Luke a bal kezét, majd tette vissza a feje felé.

- Majd ha kapok levegőt, akkor sajnállak titeket. Melyik az én szobám? - fordultam érdeklődve a telefont bújó nőhöz. A telefonját elemelte a fejétől és úgy válaszolt.

- Életem, te a pároddal alszol egy szobába. - bökött az állával Michael felé. Visszafordultam feléjük.

- Melyik párommal? - tettem fel nevetve a kérdésem. Három kéz emelkedett a magasba. Csak annak a keze maradt a földön, akire valószínűleg céloztak. - mi van, nem akarsz velem aludni? - emeltem fel a hangom mire már észbe kapott.

- Én nem aludni akarok veled egy szobába. - jelentette ki céljait, majd visszatette a fejét Ashton hasára.

- És melyik az a szoba, amelyikben nem aludni akarsz velem? - próbáltam kideríteni hova mehetek be.

- Teljesen mindegy, meny be egybe és tedd le a cuccaid.

- Nincsen mit. - jelentettem ki egy kicsit felháborodva.

- Várj egy órát és elmegyünk vásárolni. - ajánlotta fel a lehetőséget.

- Addig alszok, ha valaki keresne, az egyik szobába leszek. - befejeztem mondani valómat és elhagytam a nappalit. Sikerült egy födőszobába benyitnom, szoba helyett. De a második ajtó mögött egy igen puccos szoba lakozott. A falak krém fehérek voltak és hozzá illő gesztenye barna bútor sor szelte át a szoba bal oldalát, a francia ágy sem hiányozhatott. Az ággyal szembe egy hatalmas ablak mutatott csodaszép kilátást a városra, nem mondom, hogy Los Angeles nem szép, de Paris simán üti a kinézetét. Rájöttem, hogy a kilátásba a puha ágyból is lehet csodálkozni, ledobtam a bakancsomat és végig feküdtem az ágyon keresztbe. A kispárnát, aminek friss levendula illata volt a fejem alá gyűrtem és hagytam magam álomba ringatni. Már megint egy koncerten voltam álmomba, és megint ott álltam a színpad közepén csak azzal a különbséggel, hogy a stadion, ami eddig mindig tele volt most teljesen üres. Körbe néztem, de senkit sem láttam a színpad környékén sem. Rémet fogott el, most lenne koncertem? Ennyire nem jött be a dolog? A következő pillanatban Steen lépet oda mellém.

- Nem jön senki, szerintem jobb, ha haza megyünk. - a kezét a vállamra tette, a hangjából áradt a gyász. Jobban végig néztem rajta, tetőtől talpig feketébe volt, ahogy én is.

- Mi történt? - néztem bele a szemébe, ami nagyon meggyötörten nézett vissza rám.

- Meghalt. - hajtotta le a fejét.

- Ki? Ki halt meg? - a szívem egyre hevesebben zakatolt.

- Elisa. - mi van? Magamra néztem és nem tudtam ki vagyok.

- Elisa! Kelj fel. - Luke hangját véltem felfedezni, de sokk alatt voltam. Felkaptam a fejem, és sikerült lefejelnem őt. Megfogta a fejét és hátra tántorodott.

- Bocsi. - kaptam én is a fejemhez, de nem fájt.

- Mit álmodtál? - nézett rám értelmetlenül. Nem kiabáltam, nem szokásom.

- Semmit. Semmi olyat, amit eddig még soha. - javítottam ki magam, nem szeretek másoknak hazudni vagy másokat kétségek között hagyni, de elmondani se dolgokat, amiket még én sem értek.

- Ahhoz képest, elég rémült fejet vágtál, na de mindegy, akkor jössz szétnézni a városba? - tényleg a vásárlás. Hamar eltelt az az óra. A szobához saját fürdő dukált, felkeltem és megmostam az arcomat hideg vízzel. Nem mondanám, hogy teljes mértékben felkeltem, de már képes voltam felfogni, amit a másik mond. A többiek átöltözve vártak az ajtó előtt, azt hittem csak én és Michael megyünk, nem mintha zavarna a többiek társasága.

- Azt hittem, nem találsz ki a szobából. - fogott meg és nyomott egy csókot a számra.

- Ne itt nyáladztatok már. - húzta a száját Ash.

- Te is ezt csinálnád, ha lenne kivel. - vágtam vissza mosolyogva. - ne mondd, hogy nincs igazam.

- Szívem, tudnád, nekem hányszor lehetne ilyen alkalmam, el se hinnéd.

- Akkor meg nem értem miért zavar. - nevettem el magam. De erre már nem válaszolt, elindultunk az ajtó felé. Az út igen érdekes volt, minden úton útfélen meg kellett állni egy-egy autogramért vagy fényképért. Legtöbbször én voltam az a személy, aki a kamera másik oldalára szorult. Inkább viccesnek tartottam a dolgot, mint idegesítőnek. Nálam sokkal fiatalabb kis lányok léptek oda hozzánk, és nagyon kicsik voltak a srácokhoz képest. A fiúk nagyon élvezték, ami egyértelmű volt, én is élveztem volna, ha hozzám jönnek oda, de arra még várni kell egy keveset. Ők tudták merre kell menni, céltudatosan fordultak egyik utcáról a másikra. Engem néhányszor húzni kellett, mert leragadtam egy-egy épületnél, szobornál. Teljes mértékben úgy viselkedtem, mint egy turista, aki mindent meg akar nézni, tudni a városról. Egy bő fél órát sétálhattunk mire megérkeztünk egy pláza szerűséghez. Ott is járhattak már céltudatosan mentek fel a harmadik emeletre. Ott pedig szétvált a csapat, Michael és én egy boltba mentünk be, míg a többiek a kajálda felé vették az irányt.

- Segíthetek? - lépett oda az eladó nő, angolul beszélt.. Azon gondolkoztam minden kép angolul szólalt volna meg vagy ennyire sütött rólunk, hogy honnan jöttünk. Körbe néztem és sok olyan ruhát láttam, ami az én ízlésem volt.

- Még nézelődünk. - válaszolta Michael. Rá néztem és elmosolyodtam.

- Szóljanak, ha segíthetek. - és ezzel a kijelentéssel el is fordult tőlünk.

- Menjél, nézz szét. - engedte el a kezem. - én szétnézek a bolt jobb oldalán te pedig a balon. - nem szeretek vásárolni, de ezt még is élveztem. Találtam egy-egy olyan ruhát, amit életembe nem vennék fel és nevetve emeltem fel megmutatni neki. Ő is ugyan úgy csinált, piros csipke felsőt és bőrnadrágot mutatott. De voltak különösen tetszetős ruhadarabok is. Egy fekete kopott farmert néztem ki magamnak és vagy három mintás pólót.

- Gyere ide. – integetett. Odasiettem kezembe a kiválasztott ruhákkal. - Ezeket nézd meg. Ezekből mindből veszünk neked egyet. - egy egész sornyi bandás póló előtt álltunk. - főleg ebből, ebből kettőt is. - emelte fel azt a felsőt, amin a saját bandája szimbóluma volt. 

- Inkább hármat. Sőt most rögtön felveszek egyet. - vicceltem, de ő komolyan vette. Bezavart a próba fülkébe és felvetette azt a pólót. Nem hittem, hogy ezt komolyan meg kell tennem, de miért is ne.

- Tökéletes. - soha ne vedd le. Az eladó egy szót sem szólt érte, hogy rajtam maradt a póló, mindet szépen összehajtogatta és bele tette egy hatalmas szatyorba. Ennyi vásárlás elég is lesz nekem az elkövetkezendő fél évre, gondoltam magamba. Kimentünk és megkerestük a többieket, akik még mindig ettek. Rám néztek majd hangosan felnevettek.

- Michael találtál egy rajongót út közben és lecserélted Elisa-t? - kiabálta oda valaki.

- Igen, ez a csaj sokkal dögösebb. - kiáltott vissza. Felhúztam a szemöldököm és egy ferde pillantást vetettem rá. A következő pillanatba már ott tűnk mellettük. Én nem voltam éhes, de azért csipegettem a többiek kajájából mi közbe meg mutattam nekik az össze pólót, amit vettünk.  Kaptam még néhány megjegyzést a felsőmre, míg vissza nem értünk a szállodába. Kértem egy gitárt és leültem az egyik szobába játszani. Szokatlan volt, nem a sajátommal játszani, de ennek is jó hangzása volt. Nem konkrét dalt játszottam, csak úgy játszottam. Kellett egy kis nyugalom és mi más lehetne nagyobb nyugalmat, mint ez. A srácok elmentek még szétnézni, de nekem semmi kedvem nem volt. Egy jó darabig nem jelentek meg, tetszett a magány, de egy idő után meguntam, írtam egy üzenetet, hogy elmegyek megnézni a várost és leléptem. Még mindig nem volt pénzem, Michael felajánlotta, hogy add, de nem akartam, nem nagyon szoktam költekezni, ami meg kell, azt ők megveszik nekem. Kezdett besötétedni, a fejemre húztam a sapkám és kiléptem a szálloda ajtaján. A sapka minden képen kellett, nagyon hideg volt ahhoz képest, hogy január közepe van. A hó maradványai látszottak az utak szélén, ami a telet idézte fel. De már senkiben sem élt a tél hangulata. Azt állítják Párizs a szerelem városa, sose gondoltam még ebbe teljes igazából. Ebben a városban miért lenne több szerelmes, mint bárhol máshol, de most szétnézve mindent megértettem. Teljesen más a város hangulat árad belőle a melegség, még ha igazából majd meg fagyok a vékony vászonkabátomba. Nem tudtam merre megyek csak mentem előre és néztem az embereket, akik eljönnek mellettem. A nőket nem nagyon zavarta a mínusz hőmérséklet, mini szoknyákat viseltek és magas sarkú cipőket. Mikor megláttam egy ilyen nőt végig néztem magamon, és meg állapítottam, hogy nem vagyok valami túl nőies egyed. Addig sétáltam, fel-alá míg az Eiffel toronyhoz nem jutottam. Lélegzetelállító látvány volt, nem rég kapcsolhatták fel a fényeket. Itt sokkal több ember volt, mint másfele, ami egyértelműnek tűnt volna más embernek, de nem nekem. Oda sétáltam az egyik sarkához és megnéztem fel látok-e a tetejére. Gyönyörű, leírhatatlan látvány. Fogtam a telefonom és az ottani látószögben lefényképeztem a tornyot. Gondolkodás nélkül küldtem el a képet Steen-nek mire a válasz a nyelve volt. Én is ezt küldtem volna neki, ezért én is lefényképeztem a sajátomat és elküldtem neki. Így ment ez egy jó darabig érdekes képek születtek, amiket az ember csak a legjobb barátjának hajlandó megmutatni, hisz ő az, aki mindig tudja, hogy nézek ki. Mind addig folytattuk ezt a fajta kommunikációt, míg a telefonom ki nem jelentette, hogy le fog merülni ekkor jöttem rá, hogy ha nem lesz, telefonom nem tudok vissza jutni a szállodához. Még mielőtt le nem merült felhívtam Michael-t, hogy jöjjön elém. Nem telt bele negyed órába és már ott is volt. A sötétbe is világított a piros haja. Fekete bőrdzsekije alól a fekete fehér feliratos pulóvere.

- Nem tán eltévedtél?

- Nem csak, nem biztos, hogy egyedül képes lettem volna vissza találni. - nyugtattam meg.

- Azaz eltévedtél. - ujjait az ujjaim közé fogta. Az ő keze sokkal melegebb volt az enyémnél.

- Lehet. - rántottam fel a vállam. - hányszor jártatok már itt?

- Háromszor szerintem, de nem sokat töltöttünk a városba, mindig csak próbáltunk vagy felléptünk. De azért mikor volt egy kis időnk-eljöttünk ide. - állával a Szajna felé bökött.

- A Szajna. - állapítottam meg. - elindultam a folyó felé és magammal húztam. - szeretsz utazgatni? - szeretem mikor olyan idióta, mint általában, de vannak olyan pillanatok mikor nagyon komolyan tudnunk beszélgetni, amit úgy szint imádok benne.

- Szeretek, ha van kivel.

- A srácok mindig veled vannak, nem? - megálltunk a hídon. A szemébe néztem és remény csillogott benne. Tisztán láttam magam benne.

- De az nem ugyanolyan. Olyan, mint te. Veled szeretnék utazgatni. - nem voltam benne biztos, de mintha egy pillanatra a szája lekonyult volna.

- Mi a baj? - néztem rá gyengéden.

- Nem akarom, hogy külön legyünk, úgy érzem, szeretlek téged. - azta. Erre mit is mondatnék, kétlem, hogy mindenkinek a Szajna mellett vallott volna szerelmet. Lábujjhegyre álltam karjaimat a nyaka köré tettem, hogy nehogy elessek és megcsókoltam. Az ajkai édesek voltak, édesek és alkohol ízűek. Pontosan olyanok voltunk, mint mindenki ezen a hídon, szerelmesek és nyálasok. Elnevettem magam, pedig nem ez volt az az alkalom mikor nevetnem kellett volna.

- Nem pont erre a reakcióra vártam.

- Gondolom. - nem akartam kimondani. Éreztetni akarom vele, hogy szeretem és nem kimondani.  Tudom, hogy ennek a szónak nagy jelentőséget kerítenek, és pont ezért nem szeretem kimondani. Szeretem-e? Hogy ne szeretném, különben nem maradtam volna itt vele, vagy nem mentem volna el a reptérre. Ennél jobban már nem nagyon tudom kifejezni.

- A srácok egy bárban vannak, van kedved inni? - nem szeretem az alkoholt. Rossz emlékeim vannak róla.

- Inkább menjünk vissza a szállodába. - mosolyogtam. Igazán romantikusak voltunk, kézen fogva sétáltunk vissza a szállodáig. A szállodába ledobtam a kabátomat és a cipőmet így csak az új fantasztikus pólóm és a felette lévő farmer ing volt rajtam, ami kiderült nem túl meleg az itteni időjáráshoz. Jah, meg természetesen a nadrágom. Elindultam a szobánk felé és hallottam, hogy követ. Szembe fordultam vele és megkérdeztem mit akar csinálni. A válasz egy csók volt, ami igen sokat mondónak lehetett mondani.

Az ajtónak támasztott. Jobb kezét rásimította a bal combomra, majd lassan megemelte a csípőjéhez. Segítve neki, tudván mit akar a derekához tettem a jobb lábam. Ő dobott rajtam egyet, és máris az ölében voltam. Ekkor a kilincsre tette a kezét, hogy kinyithassa a szobánk ajtaját. Addig én a hajával játszottam és csavargattam.

- A francba! - szisszent fel, s erre én is oda figyeltem.

- Mi az?

- Nem nyílik az ajtó, nem tudom hol a kulcs. - mikor én kijöttem rá zártam, mert előtte is be volt zárva. Úgy találtam a legjobbnak, ha oda adom neki a kulcsot, mert bíztam benne, hogy nem annyira szerencsétlen, mint én. Én tudom magamról, hogy pillanatok alatt el tudnám hagyni, de azt hittem legalább ebben nem hasonlítunk.

- Nincs a kabát zsebedbe? - kérdeztem. Erre letett és kiment megnézni.

- Megvan, ne keresd. - felnevettem, mert eszem ágában nem volt neki állni, keresni.  Kinyitotta az ajtót és beléptünk az ajtón. Épphogy bejöttünk, már újra a karjai között voltam. Megfogta a derekam és szorosan magához húzott. Mélyen a szemembe nézett, mind ketten tudtuk, hogy itt nem állunk meg. Lehajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Bele feledkeztem a csókba így észre sem vettem, hogy megint a falhoz vagyok támasztva, testével szorosan, jobb keze a derekamat és a fenekemet simogatta, a bal keze pedig a hajamba túrt. Ösztönösen kaptam a nadrágja övéhez és kapcsoltam ki azt. Közben még mindig heves csókban voltunk. Nem bírt magával, újra felkapott és befordult velem a fürdőbe. Feltett a pultra, majd a szenvedélyes csók átalakult hevessé. Újra a nadrágjához nyúltam, hogy kigomboljam és lehúzzam a cipzárt. Eközben ő, ingem gombjait szépen lassan lentől felfelé kigombolta. Mikor befejezte, közelebb húztam magamhoz, érezni akartam minden egyes porcikáját.

- Nem akarom, hogy egy szállodai fürdőszobába történjen meg neked az elsőd. Különlegessé akarom tenni. - nézett rám komoly és bátortalan szemekkel, a heves érzelmeket, aggodalom váltotta fel.

- Ne aggódj miatta nem ez lesz az első. Attól lesz különleges, hogy veled vagyok. Most pedig csókolj meg. - nem foglalkoztam a reakciójával inkább én csókoltam meg. Nem tiltakozott felvette a ritmust, és újra a derekamra simította újait. Én pedig megkerestem a pólója alját majd benyúltam alá. Cirógattam ujjaimmal, mire bele nevetett a csókunkba. Ettől nekem is nevetnem kellett. Csikis a drága. Újra megírogattam, majd újra felnevetett.

- Ezt hagyd abba! - mosolygott rám.

- Mert mi lesz? - kekeckedtem.

- Mindjárt meglátod! - azzal a lendülettel felkapott, a vállára csapott és kivitt a fürdőből. Elsőre nem tudtam hova megyünk. De mikor valami hideget éreztem a combomon, éreztem, hogy ezzel valami nem stimmel. Ledobott a kanapéra, majd fekvő helyzetbe tett.

- Játszunk egy kicsit! Ha kibírod nevetés nélkül nyertél, ha nem akkor én nyertem. - felelte majd felhúzta az, hogy szabad utat kapjon a felső testemhez.

- Mit kell kibírnom?

- Csak ne nevess! - figyelmeztetett, majd a korábban a combomhoz érintett, mini hűtőből kivett tejszínhabot kezdte rázni. Tudtam, hogy nem fogom kibírni, de nyerni akartam. Elkezdte rám fújni, mi de nem tiszta tejszínhab volt. Majd mikor kifújta az összesét a flakonból, a nyelvével közelített a hasam felé. Elkezdte megenni rólam, nyaldosta, én pedig majd megpukkadtam annyira nevetnem kellett. Majd felnézett rám, mindenhol tejszínhab volt a feje. Ott volt végem, kitört belőlem a nevetés.

- Nyertem! - jegyezte meg, majd újra felkapott. Most csak az ölébe voltam, kezdett alább hagyni a nevetésem.

- Most hová viszel? - érdeklődtem, közben én is megkóstoltam a tejszínhabot, ami az arcán maradt.

- Fürödni, ilyen piszkosan nem feküdhetsz az ágyba. - közölte és betett a zuhanyfülkébe. ő is követett és bezárta maga mögött az ajtót. Oda hajolt, hogy kinyissa a csapott és a zuhany rózsából forró víz kezdett folyni ránk. Engem a víz nem zavart, csak a ruháim. Michael olvasott a gondolataimban, mert kezével megindult pólóm felé. Ekkor én is az ő pólója után nyúltam és lehúztam róla. Majd így tettünk a nadrágokkal és az alsó neműkkel is. A szemembe nézett és megcsókolt, bal kezével a hátamat simogatta és az utolsó ruhadarab ott is eltávolította rólam. Ekkor pedig olyat éreztem, amit még nem sokszor. Minden megszűnt körülöttünk létezni, és csak mi ketten léteztünk. A mozgásunk összeforrt, egy nagyobb és szebb erőben. Ez az igazi boldogság, a tiszta gyönyör érzése volt, amit csak mi ketten éreztünk.