XIII. Rész

Sziasztok!Ezzel a "kis" résszel szeretnék mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni. Remélem mindenkinek tetszik majd ez a rész. Jó olvasást! 

Telnek a napok, mindjárt itt a karácsony én pedig semmit sem haladtam előre. Ma jön vissza Jordan Angliából, ez az egyetlen értelmes dolog a hetemben, az összes próbám elmarad, mert a tanárnak most fontosabb dolga volt, mint én. Steen még nem állt rá a munkára teljesen ezért nem ajánlatos hozzá szólni. Ha épp nem a munkába siet, akkor Nadia-val beszélget skypon. Kissé feleslegesen érzem magam otthon ,ezért minden időmet a stúdióban töltöm,  jó kis figyelem elterelés mindenről. Az élet elszalad mellettem, én pedig nem tudom, mit csináljak. Az alvásproblémáim sem javultak, alig alszok három órát naponta, ami a modoromon látszik meg a leginkább. Délután öt van, én pedig ha jól emlékszem reggel tíz óta a zongoraszobában vagyok és gyakorlok. Azt mondta a recepciós Jordan olyan hét fele jön ezért addig nem szándékoztam kimozdulni szobából. Eredetileg már négy napja itt kellene lennie, azaz kedd óta, de mindig közbe jött neki valami, ha ma sem jön, akkor az engedélye nélkül teszem fel a dalokat a lemezemre.

Telnek, múlnak a percek és Jordan még mindig sehol. Ennek annyi haszna volt, hogy van egy szám, amit teljesen egyedül el tudok játszani a zongorán. Próbálom nem folyamatosan az órát nézni, de nem tudok ellene mit tenni. Úgy döntök, hogy maximum nyolcig várok, azaz még egy órát többet biztos nem. Fáradt vagyok, és ha addig nem jön ide, akkor már nem is fog. Holnap pedig nem dolgoznak, se pedig vasárnap, a következő lehetőségem csak hétfő lenne, mert kedden szenteste és elvileg megint el kell repülni. Kezdem, úgy érezni, jobban tudom a programját, mint ő maga.  A zongorázást egy életre meguntam, de még mindig előtte ültem. Alig tudtam leütni egy-egy billentyűt annyira fáradt voltam, mégsem voltam hajlandó elmozdulni előle, kitaláltam, hogy írok egy dalt,, amit zongorával kell kísérni. Majd az ünnepek után. Sose volt nagy karácsonyunk, anya vetettet egy kisebb fát, amit feldíszítettem és körülbelül itt ki is merült a karácsony fogalma. Mindig megkaptam az ajándékot, amit akartam, de egyszer se próbálta elhitetni velem, hogy a Jézuska hozza. Fogta és betette a fa alá, amit nem is bántam sohasem. Az ajándékokkal még mindig bajban vagyok, egy fikarcnyi ötletem sincs, mit vehetnék nekik, bár amennyit mostanság találkozunk,lehet nem is tartunk karácsonyt. Legtöbbször senki sincs otthon mikor haza érek, vagy már alszanak. Két emberrel beszélgetek egy keveset, Grace-el és Johanna-val. Velük se túl sokat, napjaim legnagyobb részét a stúdióban töltöttem, mert akkor csak a zenére gondoltam. Feladtam a zongorázást és gitározni sem volt kedvem már, így végig feküdtem a szobában lévő műbőrkanapén, ami kényelmes volt, ha nem érintkezett konkrétan bőrrel, mert akkor hozzá tapadt. A telefonomat piszkálva feküdtem ott és vártam, hogy teljen az idő. Érdekes dolog, hogy anyám a facebbok-on keresztül beszélget velem, amit sikerült pár nap alatt megszoknom, de az hogy  olyan szleng szavakat használ és „matricákat” küld, azt nem fogom felfogni egy darabig. A fejem felett van a telefonom, nem tudom már, hogy fogni. Valahogy sikerült anyát leráznom, miután elmeséltem neki két oldalban az egész hetemet. Kinyílt az ajtó én pedig ijedtembe elejtettem a telefont, ami homlokon csapott. Szitkozódva keltem fel a kanapéról. Jorden a szokásos ruházatában állt az ajtóban és rajtam röhögött.

- Kösz az együttérzést. – vágom a fejéhez köszönés helyett.

- Neked is, szia Elisa, hallottam napok óta csak rám vágysz.

- Igazából nem rád, csak kell az engedélyed.

- Akkor csak én kellek neked, nem? – néz rám elég érdekesen, amitől még a hátamon is feláll a szőr.

- Fogjuk rá. Meghallgatod, akkor a dalokat vagy már sietsz is vissza nem tudom hová? – felpattantam és elő vettem a laptopomat a táskámból. Elindítom a zenét és végig az arcát figyelem ,minden egyes kis rezzenését figyelem. Annyira idegesítő, hogy sose tudok rájönni mikor mit gondol.

Nem várom meg a véleményét és elindítom a másikat is, amit Tayler-rel énekelek. Az ujjaimat ropogtatom idegességemben, nem tudom tetszett-e neki vagy nem. Vége a számnak és csak ott ül mellettem csendben.

- Ennyire rossz? – mindig a pesszimistán állok az ilyen dolgokhoz, mert akkor csak pozítivan csalódhatok.

- Nem. Mind a kettő nagyon jó, viszont kettő duett nagyon sok lesz az albumra. Egyet tegyél fel csak. – melyiket? Nekem mind a kettő nagyon tetszik, és ha nekem kell döntenem, akkor nem biztos, hogy jól jövök ki ebből az egészből.

- Szerinted melyik a jobb? – valami értelmes választ várnék tőle, elvégre ő profi, tudnia kell melyiket érdemesebb feltenni az albumra.

- Én a Tayler-eset tenném fel, viszont neki is lesz egy saját albuma. Kettőn áll a vásár ,ami biztos, hogy az a dal sokkal jobb, mint a másik, tartalmilag mindenképp. – nem sokat segített, csak elmondta azt ,amit eddig is tudtam. Végre van valami, ami idegesíthet, hogy ennek mennyire örülök.

- Nem sokat segítettél. – jelentem ki.

- Nem az én lemezemre kerül fel. Neked kell döntened. Ha most megbocsátasz, még van két halomnyi papírmunkám, amit reggelig be kell fejeznem. – felállt és kisietett az ajtón. Azért vártam rá, hogy véleményt mondjon és engedélyezze a dalokat. Ennek jól kellett volna elsülnie, helyette választhatok, kit bántok meg és kit nem.

Összepakoltam a holmiimat és elindultam haza. Szinte az egész épület üres volt lehet, hogy csak Jordan lesz itt és a recepciós egész este. Az órámra pillantva pillanatokon belül kilenc óra. Nem mernék rá mérget venni, de ha jól emlékszem ma estére kell mennie Steen-nek. Az agyam lassan kettéválik, egyik a dalokon gondolkodik a másik pedig a karácsonyon. Szerdán lesz szent este, addig be kell szereznem négy ember ajándékát. Már csak jövőre kell bemennem a stúdióba ,úgyhogy lesz időm mindenre. Úgy lépek be a házba, hogy eldöntöttem a holnapomat és a holnaputánomat is vásárlással fogom tölteni, egyedül.

Steen cipője és kabátja sincs itt tehát igazam volt. Tayler kabátja viszont a konyhapulton hever. Levetem jó meleg kabátomat és belépek a konyhába. Megfogom a kabátját és a helyére akasztom. Miután ezt megtettem úgy döntöttem megkeresem Tayler-t beszélhetnékem van és rég nem beszéltem már vele. A nappali üres, és a fürdő is, tehát ha tényleg itthon van, amiről a kabátja árulkodott a szobájában van. Telitalálat!

- Szia, bejöhetek? – nyitom ki normálisan az ajtót. Tayler az ágya előtt a földön fekszik hasán egy köteg papírral.

- Gyere nyugodtan. – mosolyog rám. Leülök mellé és az ágynak támasztom a hátam. Igen sajátos illata van ennek a szobának. Nem mondanám rá, hogy büdös, hanem valami más. A férfi parfüm tömény illata keveredik valami más illattal.

- Dalt írtál? – kérdezem tőle és próbálom kivenni, mi van a papírra firkálva.

- Nem, levelet írnék csak nem nagyon sikerül. – felül, és ő is neki dűl az ágynak.

- Milyen levelet?

- A családomnak, karácsony miatt vettem nekik egy kis apróságot és szeretnék hozzá csatolni egy levelet is, hogy megnyugodjanak, jól vagyok, csak nem sikerül semmi értelmeset összehoznom.

- Nem szoktál velük beszélni? – húzom fel a szemöldökömet.

- De, de nem eleget. Amit nem is bánok, de a karácsony a kedvenc ünnepem, amikor együtt ünneplünk, anya kacsát süt és boldogok vagyunk, még ha csak pár nap erejéig is. – nem bírom nézni, ahogy beszél, és a mosolya lekanyarodik az arcáról. Nem tudom ,mit kellene erre mondanom, és sose vittem túlzásba a karácsonyt, felesleges ünneplésnek  tartottam, amikor egymásnak ajándékokat adunk, de neki nem az. Beszéd helyett inkább átöleltem, ami egy kicsit önző dolog volt tőlem, mert nekem nagyobb szükségem volt rá, mint neki. Nem szívesen, de elengedtem magamtól. Rám mosolygott, amitől nekem is jobb kedvem támadt. Valakinek mosolyt csaltam az arcára, ami mostanság igen ritkán fordult elő velem.

- Régen volt együtt a banda nem gondolod? – felcsillant valami a szemébe.

- Mindenki nagyon elfoglalt, nehéz összeegyeztetni egy időpontot mikor mindenki itthon van, vagy ráér. – magyaráztam neki, mintha csak ennyi lenne az egész.

- Igazad lehet. Mit fogsz ma még csinálni?

- Lezuhanyozok és beülök a tévé elé megnézni milyen borzasztó filmeket adnak.

- Vagy lezuhanyozhatnál és utána elmehetnénk valahova, ha nem vagy nagyon fáradt.

- Én mindig fáradt vagyok, de sose tudok aludni, jó ha hajnali egykor el fogok tudni aludni előbb nem nagyon hiszem.

- Akkor egy óra múlva indulunk. – nem kérdeztem hova. Céltudatosan megcéloztam a fürdőszobát és beálltam a zuhany alá. Megkérdezhettem volna, szerinte melyik dalt kellene feltennem. Próbáltam úgy zuhanyozni, hogy a hajam ne legyen vizes, legalábbis ne annyira, mert nem volt kedvem megszárítani, ha pedig vizes hajjal megyek ki, pillanatok alatt megfagyok. Igen gyors voltam csak ötvenöt perc kellett, hogy elkészüljek. Tayler már az ajtóba várt rám felöltözve. Felkaptam a kabátom és neki vágtunk az utcáknak.

Fel alá sétáltunk. Sok ötlet jött fel. Elsőnek be akartunk ülni egy moziba, de mikor megláttuk mik mennek, inkább elvetettük ezt az ötletet. Felmentünk a városközpontba, és ott sétálgattunk és beszélgettünk. Bár majd meg fagytam nagyon jól esett a kimozdulás. Végig néztük a vásárt is ahol Tayler-nek megtetszett egy feliratos póló. Már ezért megérte, hogy megtudtam mit fogok neki megvenni holnap. Vettünk forró csokit is ,ami tetejére dupla tejszínhabot kaptunk, mert az eladó- lánynak nagyon megtetszett Tayler. Milyen haszna nincs annak, hogy helyes a lakótársad. Órákon át sétáltunk. Éjfél körül értünk haza, igazából  nem néztem az időt ,mert annyira fáradt voltam. Nem kellett esti mesét olvasgatni. Bevágtam magam az ágyba és már aludtam is.

Elégé kifáraszthattam magam, mert nyolcig fel sem keltem. Úgy keltem ki az ágyból, ahogy már hetek óta nem sikerült, kipihenten. Nem tudom miért, de jó kedvem volt. Kimásztam a meleg ágyamból és felöltöztem, felkészültem a legnagyobb hidegre is, két vastag pulóvert vettem fel és a nadrágom alá is felvettem egy harisnyát. Nem volt meglepő, hogy senki sincs még fenn. Steen hajnalba jöhetett haza, Tayler pedig ha jól sejtem délig nem fog kimászni az ágyából.

Zene be, világ ki. Kiléptem az ajtón és neki vágtam a nagy bevásárlásnak. A fülembe közbe szólt a zene. Első dolgom volt megvenni azt a pólót, amit tegnap Tayler kinézett magának. Így hamar le is tudtam az ő ajándékát.  Egyik boltból mentem a másikba, minden kis apróságot megnéztem. Biztos vagyok benne, ha nem szól a zene a fülembe már elüttettem volna magam, de így nyugodt voltam. Nehéz feladat ajándékot vásárolni valami olyan kell, aminek örül és nincs is neki. Minek örülne Steen? Legyen kockás és köze a zenéhez. Vajon mennyire örülne egy skót szoknyának?

Érdekes dolog a hülyeség, mikor a saját gondolataidon nevetsz, ami miatt az emberek hülyének néznek. Most még ez sem zavart, ha már hülye vagyok, legyek vicces hülye. Lassan, de sikerült elfogadnom, hogy nincsenek jó ötleteim, hogy Steen nem örülne a skót szoknyának, Grace pedig egy golflabda szettnek. De nem is akármilyet láttam, hanem olyat, ami sárga volt és smileik voltak rajtuk. Dél körül úgy döntöttem meg érdemlek valami kaját ennyi séta után. Vettem egy hamburgert, majd kerestem egy olyan padot, amire leülhetek. Annyira fáj a lábam, hogy már az sem zavart, hogy a fenekem valószínűleg odafagy a padhoz. Az étel remek energiaforrásnak bizonyult, amit megkoronáztam egy adag, forró kávéval. Elég energiát gyűjtöttem, hogy folytassam az utamat.

Nem hiszem el, hogy még a huszonötödik boltban sem árulnak olyat, ami megfelelő lenne nekik.

Nem sokon múlt, hogy fel ne adjam és vegyek nekik ajándékutalványt, ami elég gáz lett volna. Elsétáltam egy drogéria mellett és majd kiszúrta a szemem az új Lady Gaga parfüm. Grace sokszor beszél róla, hogy imádja a stílusát és a zenéjét is, ez a legjobb ajándék, amit vehetek neki. Konkrétan berontottam a boltba és céltudatosan indultam el a hatalmas pult felé, ami tele volt, Gaga parfümökkel. Levettem a legelsőt és már a kaszánál is voltam. Még egy letudva, már csak Steen ajándékát kell megvennem. Azt hinné az ember, neki a legkönnyebb, de nem igaz. Őt kellene a legjobban ismernem, mégsem tudom eldönteni, mit veszek neki, aminek igazán örülne. Még mindig sétálok és várom az égi jelet ,ami segít nekem dönteni. Az agyamban hülyébbnél hülyébb ötletek futnak végig, amik több óra séta után már kevésbé viccesek. A végtagjaim egyre kevésbé mozognak. Nagyon gáz lenne az ajándékutalvány? Igen az lenne. Kezd besötétedni, én pedig már a halálomon vagyok. Valószínűleg az utolsó pillanatba jutott eszembe egy ötlet.

- Keresnem kell egy antikváriumot! – jelentettem ki hangosan. A helyzet igen kínosnak látszott, . Most bejátszhattam volna, hogy fülhallgatón beszélgetek valakivel, de inkább próbáltam minél hamarabb lelépni onnan. Fogalmam nem volt, merre lehet errefelé egy antikvárium. Próbáltam rájönni magam ,de elég hamar feladtam, így maradt az a lehetőség, hogy megállítok valakit és megpróbálom megkérdezni.  Elsőnek sikerült kifognom egy olyan embert, aki nem is értett angolul, pedig igen angolos feje volt. Nem mernék rá mérget venni ,de mintha olaszul beszélt volna valamit. Még az is lehet, hogy szitkozódott valamit, de semmit sem értettem meg, amit mondott csak kalimpált össze vissza azzal a hatalmas kezeivel. Másodjára sokkal ügyesebb voltam. Olyan emberhez mentem oda, akit hallottam beszélni és értettem is, amit mond. Egy fiatalos nőhöz mentem, aki kedvesen útbaigazított. Nem itt van a közelben ennyit biztosan megértettem. Valahogy úgy hangzott az egész, hogy egyenesem majd forduljon balra ott még egyszer balra majd jobbra és menjen egyenesen egy nagy tábláig, amire az van felírva „szerencse”, ott ismét forduljon le jobbra és meg fogja találni. Megköszöntem és el is indultam magamba ismételgettem az útvonalat. Egy jó fél órás séta volt, de megtaláltam. Az üzletvezető már sepregetett felfele, de még nyitva voltak, így bementem. Tudtam mit akarok és láttam is a bolt túlsó végén a dobozt, ami nekem kellett. Próbáltam a lehető leggyorsabb lenni, hogy ne zavarjak. Sok, nagyon sok lemez van itt és szinte egyik sincs meg Steen-nek. Nagy nehezen a sokat leszűkítettem hat darab lemezre. Ez tökéletes ajándék lesz neki, olyan régi előadók albumai, amiket biztos, hogy szeret. Büszkén léptem oda a kasszához ,és ki fizettem  őket. Egyre sötétebb volt, amit csak a sok karácsonyi lámpa akadályozott meg. Fogalmam nem volt, merre vagyok, ezért próbáltam visszaemlékezni az útbaigazításra és pontosan visszafelé menni rajta. Miután ugyan oda visszakerültem, tiszta sor volt merre kell mennem. Eszembe jutott, hogy taxit hívok, és akkor nem kell gyalogolnom, de egy centem se maradt készpénzben, automatát meg lusta voltam keresni, ezért inkább maradt a gyaloglás.

 Az épület lépcsője olyan volt számomra, mintha üvegszilánkokon gyalogolnék. Minden egyes mozdulatom fájt. Kezemben három szatyorral és a hátamon volt a kis hátizsákom. Az ajtón konkrétan beestem. Egy ícike- picike energiám se maradt, csakis az én puha ágyamra tudtam gondolni. Ledobtam a cipőt a lábamról és megcéloztam a szobámat. Megcéloztam, de nem jutottam odáig, a fiúk a nappaliban épp tévét néztek, és leálltam velük beszélgetni. Próbáltam a lehető leggyorsabbra fogni. Megbeszéltük, holnap veszünk egy kisebb karácsonyfát. Folytattam úti célom a szobámba, a szatyrokat bedobtam a ruhás szekrényem aljába, én pedig végig feküdtem az ágyon. Hiába voltam rettentően álmos, nem tudtam elaludni, ami most a szokottnál is jobban felidegesített. Elkezdtem vergődni, mint egy öt éves. Jó húsz percembe került lenyugodni, bekapcsoltam a gépem és elindítottam egy filmet ,amit már milliószor láttam, hogy halálra unjam magamat. A halálra unom terv be is vált, de az alvás még mindig elkerült. Végig néztem az egész filmet és majd felrobbantam. Másik lehetőség, hogy visszadugom a fülembe a fülest és megpróbálok elaludni rajta. Ez pedig ott akadt meg, hogy egyik számhoz sem volt kedvem, ami épp megszólalt. Valami értelmessel kell elfoglalnom magam. Felkeltem és kinyitottam a ruhás szekrényemet. Lehajoltam és kivettem az ajándékokat, amiket két órával ezelőtt dobtam be. Megkerestem a ragasztót és a csomagolópapírt és neki láttam becsomagolni az ajándékokat. Persze, ha normális dolgot csinálnék, aminek haszna is van, egyből elalszok.

Fájó nyakkal keltem fel a földről. Párnának Tayler karácsonyi ajándékát használtam, amit most moshatok ki a nyál folt miatt. A lábam bele gabalyodott a piros rénszarvasos csomagolópapírba. Igazán jó reggelnek bizonyul, viszont ,akkor ennél már csak jobb lehet. Már csak Tayler pólóját kell becsomagolni mihelyst, megszárad. Attól nem félek, hogy meglátja a szennyes között, mert szerintem azt sem tudja, hogy van olyan. Az ajándékok már megint a szekrényem legalján landoltak, még szerencse, hogy eszembe jutott, hogy a parfüm törékeny és nem úgy dobtam be, mint a lemezeket. Már elég intenzíven süt a nap, úgyhogy olyan kilenc, tíz óra lehet. A fiúk sehol sincsenek, valószínűleg a szobájukba vannak. Így bele gondolva elég lusta bagázs vagyunk, ha időnk engedi, egész nap a szobánkban vagyunk. Bedobom a pólót a mosógépbe és megpakolom még színes ruhákkal így el is tudtam indítani.

Benézek a hűtőbe, hátha találok valami ehetőt, de az egyetlen értelmes dolog, amit találok az a tej. Kieséses alapon ma gabonapelyhet fogok reggelizni. Kiöntöttem a tejet és a pelyhet is mikor kinyílik a bejárati ajtó. Az én két drága lakótársam vállukon egy igen nagy karácsonyfával lépnek be az ajtón.

- Nem úgy volt, hogy együtt vesszük meg? – fájó szívvel és teli szájjal vontam kérdőre őket.

- De, de túlizgatottak voltunk, te pedig a földön aludtál, gondoltuk nem keltünk fel úgyse alszol valami túl sokat. – igazuk volt, ez még se segített, hogy jobban legyek, én is el akartam kísérni őket.

- Viszont cserébe hoztunk neked pék sütit és egy köteg újságot. – leteszik a fát, majd a konyha asztalra dob Steen egy köteg újságot. Rég nem olvastam tini újságot, legtöbbször lényegtelen, vagy valóságtól nagyon eltérő dolgokat írnak, de a reggelihez jó elfoglaltságnak tűnik.

- Lehet, hogy megbocsátok nektek.

- Túl rendes vagy hozzánk. – vág vissza Steen miközben a fát próbálják felállítani.

- Ne élj vissza jószívűségemmel. – kiabálok rá.

- Igaza van, ne légy ennyire öntelt. – kötekszik már Tayler is.

- Hahaha.. Amúgy nagyobb fát nem találtatok? Ha gondoljátok, kérhetünk engedélyt a felső szomszédtól, hogy kifúrjuk a plafonunkat, és akkor közösen lehet egy hatalmas fánk. – a fa igen dús volt és nem csak magas, de szélességre is széles.

- Nagyon jó ötleteid vannak így kora reggel, de inkább egyél.

- Még mielőtt folytatom a reggelimet elárulja valamelyikkőtök mit fogunk a fára tenni? – ezzel a kérdéssel megfogtam őket. Mihelyst sikerült egyenesbe tenniük a fát, indultak is díszeket venni rá. Ahogy kiléptek az ajtón, elkezdtem lapozgatni az újságokat. Sok-sok értelmetlen dolog. Ő összeveszet vele, ő ezt tette a színpadon, ő pedig csináltatott egy tetoválást. Gyorsan és mosolyogva lapozgattam az újságot a huszon hetedik oldalig. A kanál csörömpölve esett ki a kezeim közül. Köpni nyelni nem tudtam csak a képet néztem és a hozzá tartozó cikket. „A 5 Seconds of Summer gitárosára rátalált a szerelem” , és ha ez nem lett volna elég, ott volt egy kép is ami biztosította ezt. A szívem egyre hevesebben vert és nagyon ki akart jönni a helyéről. Levegő után kapkodtam, de hiába, mozdulni sem tudtam, teljesen lefagytam. Örülnöm kellene nem? Ez volt a célom, hogy elfelejtsen és boldog legyen. Nehéz szembe nézni a legrosszabb dologgal ,amit el tudsz képzelni, még a legrosszabb ellenségemnek sem kívántam ezt az érzést, amit akkor éreztem. A szívem egyre kisebb és kisebb darabra tört, míg már nem volt csak az üresség. Nem tudtam letenni az újságot csak olvastam a cikket, és próbáltam elhitetni magammal, hogy ez csak hazugság. De a kép igazi volt, és ez az egész is.

Az ajtó megint kinyílt és a srácok kacagva léptek be két-két szatyor dísszel a kezükbe. Akkor kapcsoltam, hogy mi is van. Fogtam magam és berohantam a szobámba. Hallottam Steen hangját, de nem érdekelt, egyedül akartam lenni és valahogy mégsem. A lényeg, hogy beszélni semmiképp nem akartam, becsaptam az ajtót és elfordítottam a kulcsot a zárba. Beestem az ágyamba, próbáltam nem a képet látni magam előtt, ahol Clifford egy másik lányt csókol.

- Elisa! – dübögött az ajtómon Steen.

- Mi van? – a lehető legbunkóbb voltam, pedig nem neki szántam, hanem magamnak.

- Engedj be. – nem vette magára. Valószínűleg tudja mi a bajom, mert az újságot ott hagytam nyitva.

- Nem foglak! – próbáltam visszább fogni magam, de nagyon nehéz volt. Szét akartam verni valamit, akármit, csakhogy levezessem a dühömet. Felálltam és szembe álltam az ajtóval.

- Kérlek szépen. – hallottam Steen-t, de a szívverésem elnyomta a hangját. Teljes erőmből elkezdtem rugdosni az ajtót. Igazából teljesen tisztában voltam vele, hogy ez az egész csak fölösleges hiszti, de ha nem adom ki magamból a feszültséget, akkor csak rosszabb lesz, mert belülről emészt fel. Miután befejeztem az őrjöngést, az ajtóm alja egy kicsit behorpadt.

- Most már beengedsz? Nem fogok elmenni innen, ha kell, kiszerelem a zárat is az ajtódból.

- Próbáld meg! – elgondolkodtam a dolgon és jobbnak találtam kinyitni az ajtót, de kinyitva hamar rájöttem, hogy nem akarom látni őt és azt a tekintetét, amivel rám néz, engem ne sajnáljon senki sem. Még mielőtt meg szólalhatott volna becsaptam az ajtót, amit egy hangos nyögéssel pecsételt meg.

- Rácsaptad az ajtót a lábamra! – kiabálta.

- Fáj annyira, mint az én szívem? – próbáltam humorosra venni a dolgot, de nem sikerült. Leültem az ágyra és csak bámultam ki a fejemből. Gondolkozol, tehát létezel! Én ezek alapján nem létezek, hosszú percek teltek el én pedig csak a falon lévő hajszálrepedést bámultam,semmire sem gondolva. Miután ezt meguntam, ami még egy jó kis időbe beletelt, úgy döntöttem zenével próbálom meggyógyítani magam.

Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon ölemben a gépemmel, fülemben a fülhallgatóval. Ilyenkor az első dal, amit mindenképp meghallgatok az, az Up in the Air, pontosan elég nagy a hangja, hogy ha akarnék se tudnék másra gondolni, csak is Jared hangjára. Utána már csak sorba jönnek a számok a listán egyik a másik után, közben érzem, hogy az arcomon legördül egy-egy könnycsepp, amiről próbálok tudomást sem venni, ami elég nehéz dolog. Nem tudok magammal mit kezdeni, belülről égetnek fel a gondolataim. Akarva és akaratlanul is csak őt látom magam előtt, majd a kép átmegy abba mikor mással csókolózik. Magam mellé tettem a gépet és csak a zenére koncentráltam, próbáltam minden egyes dalban meghallani a hangszereket és a belső mondanivalóját. Négy vagy öt szám telt el mire elnyomott a kegyetlen álom.

A fejem jobban fájt, mint mikor egyszer full részegre ittam magam Steen születésnapján. A szemem alig bírtam nyitva tartani, de muszáj volt. Felálltam és megközelítettem az ajtót, majd egy egyszerű mozdulattal hátat fordítottam neki.

Nem megyek ki! Határoztam el magamban, minden egyes embert a pokol legmélyebb bugyrába kívánok és látni se bírok egyet se. A kajálást meg lehet oldani, mert a nadrágzsebeimbe mindig vannak cukrok, és ha jól emlékszem még, van vagy két tábla csokim a szekrényemben. Tehát nem a kajálással lesz a problémám, nem is a vízzel, hanem inkább a víz kiürítésével. Elég hosszú ideig képes vagyok vissza tartani, de örökké nem. Majd pisilek üvegbe, de lehet, hamarabb halok éhen, minthogy ez megtörténne. Céltudatosan vágtam magam vissza az ágyba. Most nem volt problémám az alvással, bánatra egyik legjobb módszerem az alvás, most pedig, hogy tudok aludni, napokig bent lehetek az ágyamban és aludhatok.

Pontosan így történt ez két hosszú napig. Na, jó pisilni háromszor is ki mentem, de csak hajnali kettő után mikor már mindenki aludt. Ekkor sikerült egy kis kaját is bepakolnom a szobámba, nem sokat, mert sok nem is volt itthon.

- Ma van Szenteste, ha ma sem jössz ki a szobádból, beköltöztetem az egész karácsonyt a szobádba! – Steen magabiztos hangja keltett fel szépséges álmomból. Felültem és elképzeltem a dolgot. A szobámba egy lépést sem lehetett tenni úgy, hogy el ne essen az ember.

- Érdekes elképzelés.

- Tíz perced van, kitolni a seggedet ezen az ajtón, vagy pórul jársz! – elégé ijesztő hangja volt. Két egész napot és egy felet töltöttem az én csodás szobám magányában. Fájó búcsút kell vennem tőle, pedig olyan szép két nap volt. Fejemre vettem a takarót és megcéloztam az ajtót.

- Jó, de nem csinálok semmit! – ezzel a kijelentésemmel viharoztam el mellette és ültem le a konyha pult mellé.

- A szobádból dögszag árad, nem nagyon szeretném tudni milyen állatka vált az áldozatoddá. – hurrá, Tayler is itt van. Nálam még kora reggel van, de a normális embereknél már délután egy óra.

- Mindenki jobban jár. – nem vagyok képes az értelmes kommunikációra, ez tény. De el kell viselniük, ha mindenképp élvezni akarják a társaságomat. Fejemet a hideg konyhapultra tettem és folytattam az önsajnálatomat. Közben a férfiak mellettem intenzív beszélgetésbe merültek a mai vacsorát illetően. Tayler felvetette a pizza ötletét, amit Steen egyből elvetett, mivelhogy az nem karácsonyi koszt. Ezért maradtak a sült kacsánál, amit Steen fog elkészíteni. Rám valami saláta készítést bíztak, amit nem éreztem feladatomnak, mert nem vállaltam el, tehát ha nem csinálom meg, nem vonhatnak kérdőre. Minden feladat alól ki lehet bújni valahogy csak meg kell találni azt a bizonyos kiskaput.

- Grace is átjön vacsorára, most elmegyünk, bevásárolunk mindent, mire haza jövünk öltözz fel valami normálisba. – adta ki az utasítást az én legjobb barátom.

- És fürödj is meg. – tette hozzá Tayler.

- Nem vagytok a szüleim.

- Maximum két órád van, drágám én a helyedben sietnék. – ezt a kijelentést egy kézlegyintéssel tudtam le. Az ajtó csukódása után egy belső hang tört fel nagyon mélyről. Az a belső hang arra késztetett, hogy próbáljak normális emberként viselkedni, legalább ma és utána folytathatom a világ utálatot.

Minden energiámat összeszedtem és felemeltem a fejemet. Ledobtam a takarómat magamról és becsoszogtam a fürdőbe. A tükör előtt megállva a látvány nagyon kiábrándító volt, az ogre hozzám képest világszépség. Gyors tempóban engedtem tele a fürdőkádat meleg vízzel és feküdtem bele. Nem olyan, mint a meleg takaróm, de a semminél mégis jobb, de innen is ki kell szállni. Miért nem lehet megállítani az időt?

A ruhatáram nagyobbik százaléka nem volt épp jó illatú ezért maradtam a PATD pólómnál és egy bemelegítőnél. Mire sikerült egy normális kinézetet magamra erőltetni a fiúk is megérkeztek.

- Látod, megy ez neked, csak kényszeríteni kell. – kacsintott rám Tayler.

- Ha nem kíméltek meg a beszólásaitoktól vissza is mehetek a szobámba.

- Új külső, ugyan az a depis csaj. – elindultam a szobám felé, bebizonyítva tényleg bemehetek, ha csak szekálni tudnak, de nem engedték. Már négy óra volt és semmi nem volt kész az ünnepi vacsorához. Tayler elkezdte darabolni a zöldségeket, Steen pedig a kacsa takarítását. Hű maradtam magamhoz és a telefonommal a kezembe leültem a konyha sarkába, és ez így ment még másfél hosszú óráig. Az idő egyre lassabban telt, én pedig már nem tudtam mit csináljak magammal, ezért muszáj voltam megcsinálni a salátát. Nem nehéz feladat feldarabolni pár szem paradicsomot és lilahagymát nekem mégis sikerült megvágnom az ujjamat. Az össz-vissz csak húsz perc volt. Még mindig csak hat óra, Steen berakta a kacsát a sütőbe tehát már senki sem csinál semmit, mert mindenki a kaja elkészülését várja.

- Remélem, nem ebben akarsz vacsorázni. – mutatott végig rajtam Steen. Ha nem kötne belém, akkor lehet bele is halna.

- Ha jól tudom, nem a királynőt várjuk vacsorára, úgyhogy de.

- Most komolyan mi bajod van? Tudjuk megviselt, hogy mással láttad, de ezt akartad. Adtunk neked két napot, hogy gyászold a nem létező kapcsolatodat vele ,de vissza térhetnél a valódi önmagadhoz, kezdlek unni.

- Muszáj, leszel megszokni, mert eszem ágában nincs másképp viselkedni. – tudattam vele a tényt.

- De nem azt akartad, hogy elfelejtsen?

- De.. vagyis nem.. nem tudom.. lehet. – nem tudtam mit mondani, minden szó olyan hülyén hangzott. És már megint ott voltam ahol tegnapelőtt, hogy rá gondolok. Eddig sikerült elrejtenem a képét, de már késő.

- Akko menj és beszélj vele. – szinte már kiabált ,és a feje is kezdett hasonlítani a piros pólójához.

- Biztos, hogy nem.

- Hogy mindig nekem kell megmentenem a hatalmas segged a szartól. – felkapta a kabátját, és elviharzott. Az agyam nem volt képes felfogni semmit, amit az előbb beszéltünk, úgyhogy nem foglalkozva semmivel folytattam semmit tevésem, miközben Tayler már a terítékek elhelyezésénél járt.

- Elisa! – lépett be kiabálva Steen az ajtón, a lépett be enyhe kifejezés, inkább rontott be. Azt hittem megáll a szívem úgy megijedtem.

- Mondjad! – felálltam és oda siettem mellé, azt hittem rosszul van, de nem volt semmi baja. Megfogta a kezemet és a nappali felé húzott.

- Kint baleset történt, látnod kell. – és már a teraszon voltam. Nagyon nagy dolog történhetett, ha ennyire meg kell néznem. Kihajoltam és mindent szemügyre vettem, de semmit sem láttam. Nem értettem mire ez a nagy felhajtás. Még egy ideig bámultam a nagy semmit, majd mikor már kezdtem fázni, úgy döntöttem vissza megyek. A kilincset megpróbáltam lenyomni, de nem sikerült, zárva volt. Elkezdtem dübögni, de csak Steen vigyorát láttam, és ahogy az ajkai a „szeretlek” szót formálják. Nem nagyon értettem, mit akart ez jelenteni, de nagyon nem tetszett a dolog. Kezdtem nagyon fázni, de az ajtó még mindig zárva volt. Kiabáltam, hogy miért zártak ki, de egyik sem méltatott válaszra csak mosolyogtak. Körül néztem, hátha találok valami tárgyat, amivel betörhetem az ablakot, de semmi sem volt az erkélyen. A nagy keresésben gitárhúrok hangjára lettem figyelmes. Lassacskán kezdett összeállni a dolog, Steen kirohanása, kizárás az erkélyre. Félve közelítettem meg a korlátot reménykedve benne, hogy csak hallucinálok, de nem, ott állt a gitárjával a kezébe és énekelt. Próbáltam nem a szemébe nézni, de hetek óta nem láttam és rá kellett döbbennem még mindig rohadt jól néz ki és még mindig piros a haja. Kellet egy kis idő, hogy leszálljak a földre és kapcsoljak. Nem szabad néznem! Maga a látványa is fizikai fájdalmat okoz nekem. A dal sem segített valami sokat, ilyenkor egy normális ember arról énekel, hogy örökre együtt leszünk, vagy valami ilyesmiről ,de ő, nem. Ő arról énekel, hogy távol vagyunk egymástól, és, hogy meg éri ez nekünk. Ezzel csak nekem ad igazat. Megpróbálkoztam még egyszer kinyitni az ajtót de hiába. Nem bírtam tovább hallgatni ezt a dalt.

- Tudod, hogy ezzel nekem adsz igazat? – kiabáltam le neki. Egy pillanatra abba hagyta.

- Nem! Várd ki a végét. – akaratlanul is elmosolyodtam.

- Nem érdekel! Kihívom a rendőrséget. – fenyegetőztem, de mintha meg sem hallotta volna, újra elkezdett énekelni. Mintha ugyan azt a dalt vagy százszor énekelte volna. Már a hideg csempén ültem fejemet a térdemre hajtottam és vártam, hogy vége legyen. Meghallgatták a könyörgésemet, mert végre valahára abba hagyta az éneklést. Nekem viszont annyi energiám sem volt, hogy felálljak, de hiába is álltam volna fel, mert az ajtó még mindig zárva volt. Teltek múltak a percek én pedig kezdtem teljesen megfagyni mikor kinyílt az ajtó, de mire felálltam már újra zárva volt. Már nem egyedül voltam kint, hanem Michael társaságában. Nem tudta eldönteni mosolyogjon, vagy éppen ne tegye , ezért a kettő közötti állapotban ragadt. Levette a kabátját és felém nyújtotta.

- Nem kell! – utasítottam vissza az életemet megmentő kabátot.

- Meg fogsz fagyni. – próbálkozott meg még egyszer, de hiába ,csökönyös vagyok.

- Ennél a helyzetnél a halál is jobb, mit keresel itt? – próbáltam nem rá nézni, de hiába.

- Én vagyok a karácsonyi ajándékod, bocsi a masni a taxiba maradt, de majd azt is megkapod. – nem volt humor érzékem a poénjaihoz.

- Utálom az ajándékom, remélem, megvan a blokkod, mert vissza küldelek a feladóhoz.

- Nem értem, miért te vagy felháborodva, te hazudtál nekem és mégis én jöttem bocsánatot kérni. – förmedt rám.

- Nem hazudtam és senki se kérte, hogy ide gyere. Menj vissza a barátnődhöz. – a vége csak kicsúszott a számon nem akartam, mert tudtam, hogy csak rosszul sül el a dolog. Erre a mondatomra csak egy keserű nevetést kaptam.

- Féltékeny vagy.

- Kire lennék? – húztam fel az orrom.

- Az állítólagos barátnőmre.

- Állítólagos? – kezdtem elfelejteni azt a kevés időt mikor nem láttam.

- Mondtam én, hogy féltékeny vagy. – csapta össze a tenyereit. Nem kommentáltam, mert igaza volt és ezt én is tudtam. Nem tudom mire várt, de nem történt semmi mind a ketten ott álltunk kint a teraszon, én pedig egyre inkább kezdtem nem érezni a karjaimat.

- Elisa Green féltékeny! – ordította el magát.

- Fogd már be! – förmedtem rá.

- Hülye vagy. Eltaszítottál magadtól, mert félsz egy kapcsolattól, de nem engeded meg, hogy mással boldog legyek?

- Én nem félek semmitől!

- Bizonyítsd be.

- Mivel? – elöntött a bizonyítási szellem. Szinte bármit képes lettem volna megcsinálni.

- Csókolj meg.

- Nyálasabb nem is lehetnél Clifford, azt hiszed, ez bejön nekem? – elnevettem magam és megtörtem az elméletileg romantikus pillanatot.

- Miért kell elrontanod mindent? – lépett oda hozzám nevetve. Meg akartam szólalni, de túlságosan közel volt és elhagyott minden erőm, amivel ellen tudtam volna neki állni.

- Megszoksz vagy megszöksz. – nyögtem ki. Olyan közel volt, hogy már a lélegzet vételét is hallottam.

- Megszoklak. – válaszolt és megcsókolt. Az ajkai energiával töltöttek fel, energiával, amire már hosszú ideje szükségem volt. Jóval magasabb nálam ezért lábujjhegyre kellett állnom, hogy egy magasságba kerüljünk. Már szinte megfagyott kezeimet a nyaka köré tettem és még közelebb húztam magamhoz. Egyre inkább azt éreztem nem akarok elválni tőle soha többet és a boldogságot a valóság rémsége rontotta el, hogy a kapcsolatunk sose lehet normális. Az összes energiámra szükség volt, hogy eltaszítsam magamtól.

- Mi a baj? – nézet rám értetlenül azzal a gyönyörű zöld szemeivel.

- Én tényleg nem hiszek benne, hogy működhet köztünk ez a dolog. – nem mertem rá se nézni ,látni milyen arcot vág, inkább a papucsomat néztem.

- De én igen és szeretlek, és nem érdekel merre vagy szeretni foglak.

- Ezek csak szavak, semmi sem tudja biztosítani, hogy nem ununk egymásra vagy unjuk meg, hogy sose lehetünk együtt, mert neked el kell utaznod.

- Kockázatot kell vállalni, én vállalom már csak az a kérdés te szeretsz-e annyira, hogy bevállalod. – szeretem annyira? Mennyire kell szeretni egy embert, hogy ezt vállalja? Sokat szenvedtem már így is miatta. A lista nagyon hosszú és az érzéseim vegyesek iránta.

- Egyszer élünk. – erőltettem magamra egy kevésbé őszinte mosolyt és csókoltam meg. A csók egyre édesebb lett. Az ajakainak csoki és alkohol íze volt. A nagy szerelmes pillanatot a zár fordulása zavarta meg. Elengedtem és amilyen hamar csak lehetett berohantam a jó melegre.

- Te hülye barom! – förmedtem Steen-re.

- Szívesen. – hajolt meg.

- Legalább egy pulóvert adhattál volna ki nekem. – folytattam a kiabálást, a többiek pedig csak nevettek rajtam.

- Megmentettem a szerelmi életedet és téged csak a pulóver zavar?

- Hogy legyek szerelmes, ha közben megfagyok?

- Fűtsön a szerelem.

- Akkor költözz ki az utcára pucéron ,mert te nagyon szerelmes vagy nem értem minek vagy ennyire felöltözve. – közben Michael is betalált az ajtón és nevetett rajtam.

- Még mindig szívesen. Nem szeretlek annyira, hogy még egyszer kockára tegyem az életem tudni illik elmentem hozzájuk és ott hárman is be akarták törni az orromat. – mutatott Michael felé ,aki már a fotelban ült és nézte a körülötte történő eseményeket. Kíváncsi pillantást vettetem rá és vártam, hogy megmagyarázza a dolgot.

- Luke azt mondta a jegyese vagy és amúgy is bevert egyet Calum-nek. – úgy mondta, mintha ezért simán lapossá verhették volna Steen-t. Oda léptem Steen-hez és egy hatalmas cuppanós puszit nyomtam az arcára.

- Jól áll neked a boldogság Elisa, többször kéne annak lenned. – közölte Tayler akiről már teljesen megfeledkeztem.

- Köszönöm. Na, most, hogy van egy kis életkedvem, mit segítsek?

- Khm.. – hívta fel magára a figyelmet Michael.

- Igen?

- Nekem haza kellene mennem, mert az egész családom, sőt mindenki családja ott van és várnak a vacsorával.

- Akkor minek jöttél el? – kérdezte Tayler.

- Mert szeretem azt a dögös vöröst, ott melletted. – kacsintott rám. Ettől a kijelentéstől még a hideg is kirázott.

- Soha.. Soha többé ne hívj így.

- Jó.. Volna kedved elkísérni a családi vacsorára? – nem nézek ki pont, úgy.

- Nem is tudom, nem korai ez még? – mosolygok rá. Komolyan nem tudtam mit kellene mondanom. Valószínűleg mindenki utál, mert össze törtem a fiúk vagy a barátjuk szívét.

- Ne hisztizz már ,inkább menj be a szobádba és vegyél fel valami normális göncöt. – valaki megfogta hátul a derekamat és benyomott a szobámba. El van döntve, megyek a kivégzésemre. Ilyen alkalmakkor mit szoktak felvenni? Nem sok elegáns ruhám van. Az ágyamra dobáltam az összes ruhámat, amit fel vehetnék. Végül úgy gondoltam nem viszem túlzásba és a fekete csipkés felsőmet veszem fel, amit Tayler vett nekem a fekete farmeremmel és egy világos blézerrel. Nem a legjobb, de egynek megteszi. Próbáltam a hajamat kifésülni és normálisan megcsinálni, aminek az lett a vége, hogy kevésbé néztem ki úgy, mint akinek madárfészek van a fején. Lassan, de biztosan léptem ki  a szobámból.

- Mehetünk? – nézett rám Michael.

- Igen.. Vagyis nem. – visszaszaladtam a szobámba és a szekrény aljából elő halásztam az ajándékokat. Steen kezébe nyomtam őket.

- Mindenkinek rajta van a neve, de majd csak vacsora után bontsátok ki. – mintha meg sem hallotta volna, dobta oda Tayler-nek a sajátját és az én gyönyörű csomagolásomat észre se véve tépte le az ajándékáról. Tayler követte Steen-t. Vicces volt látni őket, mint két kis gyerek, akinek fogalma sincs mit kap, de már most tetszik neki.

- Ohh köszönöm. – mosolygott rám Steen és ölelt át. Utána pedig Tayler követte őt.

- Én is köszönöm. – Lépett mellém Michael és ölelt meg. Utána pedig nyomott egy puszit a számra. A fiúkra nézett és majd ki pukkadva a büszkeségtől jelentette ki, hogy neki ezt is szabad.

- El vagy szállva magadtól. – jegyeztem meg, és megfogtam a kezét és elindultam a bejárati ajtóhoz.

Éreztem magamon, hogy nem lesz az így jó túl sok boldogság volt ez kevés idő alatt. A kezem konkrétan remegett az idegességtől és a félelemtől azért inkább bedugtam a kabát zsebembe. Kimentünk az utcára és Michael fogott egy taxit. Féle ültem be, nagyon nem akartam elmenni de áldozatott hoztam mert így lesz jó mindenkinek.