XII. Rész

Sziasztok! Ez egy egész érdekes résznek bizonyult, de a következő lehetőleg sokkal jobb lesz. Ez nem azt jelenti, hogy ez rossz csak arra nagyobb hangsúlyt fektettem és sokkal pörgősebb lett. 

Jó olvasást!

Nagy nehezen, de sikerült kiszállnom a kádból. Megtörölköztem és a vizes hajamat össze fogtam a fejem tetejére. Az egyetlen oka, hogy nem szeretem a hosszú hajamat, hogy nehéz megszárítani. A fürdőszobából már felöltözve léptem ki a fekete farmeremet és a bandás pulóveremet vettem fel, amit Grace-l vettem. A szobába mentem megkeresni a fésűmet. Nem értem miért van egyre nagyobb rendetlenség, mikor szinte bent sem vagyok a szobában, ha igen akkor pedig az ágyamban ülök. A ruhák egymás hegyén- hátán vannak a sarokban lévő széken. A szekrényen papír kupacok. Az ágyam se mondható valami felemelő látványnak, a lepedő és a takaró is összegyűrve, félig a földön lóg, és taknyos papír zsebkendők lepik el a párnát. Kiskorom óta csak úgy tudtam elaludni, ha zsebkendő volt a kezemben. Lényeg a lényegbe nem szívesen engednék be ide senkit. Ha lesz energiám,az órám után nekiállok és kitakarítom. A fésű keresése egy jó tíz perces művelet, a kupi megmaradt csak néhány dolog átköltözött. A fésű az ágybetét alá csúszott be valahogy. Büszkén mentem vissza a fürdőszobába és álltam meg a tükör előtt. Kibontottam a csurkát, majd neki láttam a kóctalanításnak. Mire kész lettem, már majdnem teljesen megszáradt az a pár hajszálam, ami még a fejemen volt. Három nagy köteg hajat dobtam ki a kukába.

A ház csendes volt mikor bezártam magam után az ajtót. Nehéz dolog elképzelni most milyen lenne, ha nem lakna velem senki. Szeretem a magányt, de csak mértékkel és tudni, hogy sose vár itthon senki, az azért szomorú dolog engem pedig két ember is vár, nem is akármilyenek. A városrész nyugodnak mondható, nem volt nagy dugó és az emberek se rohangáltak fel-alá. Mintha ma minden és mindenki megnyugodott volna. Én is nyugodt voltam addig a percig, míg rá nem jöttem, hogy nem hoztam magammal saját dalt. Vége a nyugodt pillanatoknak, fogtam magam vettem egy száznyolcvan fokos fordultatott és haza szaladtam. Minden voltam csak csendes nem, az ajtót nyitva hagytam magam után és megcéloztam a szobám, nem vettem észre hogy Tayler épp kifele jön a szobámból, ezért neki futottam és mind a ketten a földre estünk.

- Jó reggelt neked is! – nyögte mellőlem a földön.

- Mit kerestél a szobámban? – feltápászkodtam a földről, és oda nyújtottam a kezem neki, hogy segítsek.

- Kerestem valamit. – szívesen megkérdeztem volna, mit keresett, de az idő telt és nekem pedig nem itt kellene lennem. Az egyetlen szerencsém, hogy hamarabb akartam menni ezért van egy kis esély arra, hogy nem kések el. Oda léptem a papírhegy mellé és egy jó köteget megfogtam. Ugyanazzal a lendülettel siettem el Tayler mellett, aki kábultan bámult rám. Jó időbe vagyok, még minimum nyolc percem van a tanár érkezéséig. Az pont elég idő arra, hogy kiválasszam, melyik dalt próbáljuk el. Nehezebb a dolog, mint amilyennek látszik. Nem akarom elveszteni az életkedvemet, pedig ez elkerülhetetlen, ha nem tetszik neki a dal. Ha olyat adok a kezébe, ami nem tetszik neki, olyan kis előadást fog tartani nekem, hogy öröm lesz nézni. Jordan kedvesen mondja el ,ha nem tetszik neki valami, de ez a tanár nagyon ritkán kedves, akkor is csak akkor ha nem vagyok a közelébe. Hat dalt fogtam meg az előbb, olyanok is vannak köztük, amiket még otthon írtam. Most megnézve ég és föld a különbség, a mostaniak és azok között. Sokat változott az írásmódom és lehet, hogy én is. A zenei képességeim fejlődtek, de vajon én is? Nincs időm ezen gondolkozni, dalt kell választanom, mielőtt késő lenne. Nagy nehezen, de sikerült kiválasztanom egyet. Tartalmilag egész jó, és még tetszhet is neki. Nem a szerelemről szól, inkább a választásokról és az esélyekről. Az órámra néztem, három perce elmúlt kilenc óra és még a tanár sehol. Lehet, elmarad az óra? De akkor szóltak volna. Úgy döntök még várok öt percet ,és ha addig nem jön akkor haza megyek. Már a negyedik percnél tartottam, mikor berontott az ajtón. A haja össze-visszaállt, a fehér hajszálak most sokkal jobban látszottak, eredetileg a fekete hajában. Szaladt, legalábbis nagyon gyors volt ,a szemüvege még mindig párás volt.

- Jó reggelt.. Bocsánat a késésért, családi problémák merültek fel. – nagyon vicces volt, még életemben nem láttam elkésni őt, és az érzés leírhatatlan volt.

- Semmi probléma, addig gyakoroltam egy kicsit. – próbáltam kihasználni a helyzeti előnyőmet és a lehető legokosabbnak látszani.

- Akkor meg is mutathatja, addig én kifújom magam. – nagy lendülettel esett be a fotelbe előttem. A legnehezebb dolog volt visszatartani a nevetésem.

- Gitárral vagy zongorával? – a dal megvolt, reménykedtem benne, hogy gitárt mond. Próbáltam szuggerálni, hogy azt mondja féltem a zongorától.

- Először gitár aztán zongora. Ma hamarabb be kell fejeznünk, de bepótoljuk. – leültem a kezemben a gitárral. A kotta előttem volt, bár tudtam a dallamot és a szöveget is. Nem láttam, hogy egy kicsit is figyelt volna rám, ami zokon esett, de nem tettem szóvá, inkább csak folytattam. Szerintem igen csak jól sikerült, nem tévesztettem hangot és tisztán énekeltem. Utána szó nélkül ültem át a zongoraszékre. Még a szék is kényelmetlen, próbálok kényelmesen elhelyezkedni benne, de nem nagyon sikerül. Mikor megtaláltam a lehető legkényelmesebb kényelmetlen pontot, az ujjaimat a billentyűkre teszem és megpróbálom az egészet megszakítás nélkül eljátszani még éneklés nélkül. Csak kétszer álltam meg pár másodpercre, úgyhogy legálisan is büszke lehetek magamra. Még egyszer nekikezdek már magabiztosabban és már csak egyszer álltam meg. Kezdtem úgy gondolni mégsem olyan borzasztó a zongorázás. Már negyedjére játszottam el és a dalt is sikerült hozzá énekelnem, teljesen megfeledkeztem a tanár jelenlétéről. Meg sem szólalt csak nézet rám, én pedig teljesen bele éltem magam a zenébe.

- Nagyon jó Elisa. – megdöbbenve néztem rá. Most komolyan megdicsért?

- A dal sem volt túl rossz, és látható a fejlődése a játékban is. – és tényleg megdicsért. Akkor tényleg tudhatok valamit. Kezdett előtörni belőlem a régen látott boldogság. Bár nem volt az igazi, mégis boldog voltam és tetszett ez az érzés.

- Köszönöm. – reagáltam mihelyst végre újra a földön voltam lelkileg.

- Most ha nem bánja el kell mennem, a következő óránk is elmarad, de ön jöjjön be gyakorolni, az sosem árt. – felállt és ugyanazzal a lendülettel távozott, amelyikkel bejött. Kíváncsian néztem az ajtót, vajon milyen dolga lehet, ami ennyire fontos?  Még pár percig ott ültem egyedül a csendes teremben majd, teli vidámsággal úgy döntöttem haza megyek.

Már fél tizenegy, de még mindig nagyon hideg van azt hittem csak azért volt olyan nagyon hideg mikor jöttem, mert nagyon korán volt, de meg kell barátkoznom azzal a tudattal, hogy tél van. Már teljesen átfagytam mikor beértem a szálloda ajtaján. Mire felkocogtam a lépcsőn, már kezdtem érezni a végtagjaimat. Vidáman léptem be az ajtón. A ház ugyan olyan csendes volt, mint eddig, nem tudtam, hol lehetnek a fiúk. Ledobtam a cipőm majd megcéloztam Steen szobáját. Még mindig aludt. Elgondolkoztam rajta, hogy hagyjam-e aludni vagy sem, hülye gondolat volt. A lehető leghalkabban mentem oda az ágya mellé, majd ugrottam rá.

- Jó reggelt! – kiabáltam a fülébe. Próbálta nem észrevenni, de ezt nem lehetett nem észrevenni. Megismételtem önmagam, mire muszáj volt felkelnie.

- Neked is. Hidd el szép temetést fogok szervezni neked Tayler. – vettem a célzást, de eszem ágában sem volt leszállni róla.

- Ne álmodozz, még egy jó darabig nem fogok leszállni rólad. Túl kényelmes vagy!

- Vagy de, de az nem lesz neked kényelmes. – megfogta a derekamat és maga mellé lökött. Nem sok hiányzott, hogy ne a földre esek le.

- Majdnem leestem! – háborodtam fel. Kicsit sem érdekelte, átfordult a másik oldalára és próbált tovább aludni. Ezt semmi képen nem hagyhattam. Újra rá másztam és az ajkaimat a füléhez tettem.

- KELJ FEL! – Ha erre nem kell fel, akkor semmire. Másik lehetőség volt még, hogy reflexből fog és orrba csap, de nem tette meg.

- Jó felkeltem! Most már boldog vagy?

- A lehető legboldogabb! – vágtam vissza neki.

- Miért kellet felkelnem? – nézett rám álmos szempárával.

- Fogalmam sincs, de jól esett felkelteni. – túl őszinte vagyok.

- Akkor gyorsan találj ki valamit, mert nekem este hatra kell mennem dolgozni, és addig nem akartam kikelni az ágyamból. – elgondolkodtam mit is akartam csinálni ma, és egyikhez sem lett volna létfontosságú Steen jelenléte, de tényleg felkeltettem ezért lógtam neki.

- Meghívlak reggelizni. Vagyis lassan ebédelni mindegy, amelyik jobban tetszik. Elmesélheted, hol fogsz dolgozni.

- Ez a minimum, amit megtehetsz értem. – felállt, és rám dobta a takaróját. Még meleg volt úgy döntöttem befekszem a helyére, míg felöltözik.

- Túl rendes vagyok, hova menjünk kajálni?

- Ahol rohadt finom a kaja és sokat adnak, most egy egész sertést be tudnék nyomni. – a hasára ütött.

- Mitől fáradtál ki ennyire? – ha sokáig öltözik, lehet, elalszok.

- Inkább azt mond meg nekem mi váltott ki ilyen jó hangulatot belőled. – már rajta volt a farmer nadrágja és egy fél pár zokni is.

- Meg dicsért a zenetanárom, úgyhogy én is büszke vagyok magamra. – tényleg kezdtem bealudni.

- El ne aludj már! – hozzám vágta az egyik piszkos zokniját, ami tényleg nagyon büdös volt.

- Fúj! Te nem ismered a mosógépet? – dobtam vissza neki. Még egy jó fél órába tellett míg Steen teljesen elkészült. Addig nekem is sikerült, kimásznom a puha ágyából és még a cipőmet is felhúztam.

- Mondtam én, hogy ebédelni megyünk a te tempódba. – löktem oldalba a lépcsőn lemenet.

- Nem kell beszólni! – lökött vissza. Az ajtón kilépve újra megcsapott a téli hideg. Nem akarom elfogadni a hideget. Már pontosan tudtam, hova fogunk menni még oda nem mentem Steen-nel ,de biztos voltam benne, hogy tetszeni fog neki a hely.

Maga az épület nem túl nagy, de otthonos. Nálam lényeg a jó hangulat és csak utána a kaja. Eddig itt ettem Los Angeles-ben a legfinomabb gyrosa tálat. És nem is olyan drága a mennyiséghez képest. Ez az egyik kedvenc helyem, nem is tudom, hogy találtunk rá, de az óta ha lehet csak itt eszem a gyrost.

Megrendeltem két XXL-es tálat dupla sajttal míg Steen kiment a mosdóba. A helység majdnem üres volt, rajtunk kívül csak egy öreg bácsika evett, ha jól láttam, akkor spagettit. A falak enyhén narancssárgás árnyalatba pompáztak és itt-ott idézetek voltak felírva valamilyen versekből. Már sokszor elolvastam őket, de van olyan, amit még mindig nem tudtam értelmezni.

Megszülettünk és mindenki mosolyog
Pár embernek te vagy a legszebb dolog
Te vagy az egyetlen aki sírsz
Torkod szakadtából ordítsz
Mikor első lépteidet megtetted
Mások életét betöltötted.

Ez az egyik kedvencem a sok közül. Ezt értem, de nem ismerős az írás. Vajon a tulajdonos írta?

- Min gondolkozol ennyire? – törte meg a gondolat menetemet Steen.

- A verseket olvasgattam. – fejemmel az épp elolvasott vers felé biccentettem. Oda fordult majd hangosan felolvasta.

- Különlegessé teszi a helyet, fentebb emeli a szokványos kajáldáktól és értelemmel tölti be a teret. – nagyon szépen fogalmazta meg azt, ami nekem nem ment.

- Én sem mondhattam volna szebben. – elkezdett nevetni, majd abba hagyta mikor egy ötven év körüli férfi kihozta az ételeinket.

- Jó étvágyat! – tette le elénk a két hatalmas adag ételt. Már majdnem elment mikor Steen utána szólt.

- Uram! Meg tudná mondani, ki írta azokat a verseket, amik a falon vannak. – elmosolyodott és visszalépett mellénk.

- Persze, néhányat a feleségem és a legtöbbet a lányunk, várjatok le is hívom a lányomat. – nagyon örült, hogy rákérdeztünk. Aranyos volt, és áradt belőle a büszkeség. Nem mertünk és nem is tudtunk volna szólni neki, hogy nem kell fáradni, mert már el is szaladt. Majd vissza egy velünk egy idős leányzóval jött. Vállig érő fekete haja volt, melynek a vége világoskéken pompázott. Talán egy kicsit magasabb nálam ,de ezt így ülve nem tudnám megmondani. Vastag keretű fekete szemüvege dobott a kinézetén, és a virágos ruha is nagyon szépen kiemelte az alakját.  

- Ő a mi költőnk. – nyomta mellénk az apja a lányt, aki nem nagyon örült neki.

- Szia. – köszöntünk egyszerre Steen-nel, érdekes helyzet alakult ki nem nagyon tudtam mit kellene tennem.

- Johanna vagyok. – mutatkozott be, s közben az apja el is tűnt mellőlünk, így már csak mi hárman voltunk és a két hatalmas tányér étel.

- Én Elisa ő pedig Steen. – böktem Steen felé.

- Nem is zavarok, nem értem minek kellett ide rángatnia apának, bocsánat a zavarásért. – felállt, hogy elmenjen. Nem tűnt túl barátságosnak, nagyon szerénynek tűnt engem pedig érdekelt a költészete, ezért nem hagyhattam elmenni.

- Ha nincs semmi programod akkor itt maradhatnál beszélgetni velünk. – fogtam meg a kezét.

- Nem akarok zavarni. – nézett mélyen a szemembe.

- Nem zavarsz. – válaszolt helyettem Steen. Sikerült rávennünk, hogy maradjon, míg megesszük az édesapja által készített ételt. Kiderült, hogy szinte egyáltalán nincsenek barátai, szeret inkább egyedül üldögélni és írni. Ebben teljesen egyet értek, de akkor is kell az ember mellé egy olyan személy, aki mindig ott van, ha nagyobb baj történne. Ő is befejezte a középiskolát és beiratkozott művészeti szakra az egyetemre. Nagy szeretettel mesélt a tanulmányairól olyan szenvedéllyel, amilyennel én a zene iránt érzek. Elég sok idő volt mire feloldódott a köreinkben, de végül is sikerült.

- Ti nem vagytok Los Angeles-iek. Honnan jöttetek? – már addig is eljutottunk, hogy kérdezni is mert. Steen elmesélte neki az egész történetet, hogy mikor jöttünk ide és miért.

- Jaj, hallottam erről a dologról és te nagyon ismerősnek tűntél nekem, akkor már tudom is honnan. – miért lennék ismerős neki, hisz még sosem léptem fel és nem adtak ki egy dalomat se.

- Ezt, hogy érted? – néztem rá kíváncsi tekintettel.

- Gyertek ,megmutatom. – felállt mi pedig szépen lassan követtük ki az ajtón, majd az udvarra és bementünk egy másik épületbe, egy két szobás épületbe. Első látásra olyan volt, mint egy nyári házikó ,de belülről már teljesen másképp nézett ki. Ez az ő saját ki háza. Apró konyhával és egy szobával. Belépve megcsapott a karácsony édes illata, fenyő és fahéj illata keveredett egymással. Végig mentünk egy rövidke folyosón, ami ki volt plakátozva versekkel, nem csak a sajátja már híres írok költeményei is kint voltak.

Azt hittem a szobájába beérve még több verset fogok látni, esetleg könyvhalmokat, de tévedtem. A szoba a zene birodalma volt. Régi lemezek és poszterek lógtak a falakon. Volt ott Lady Gaga, Demi Lovato, Rita Ora, Black Veil Brides, Linkin Park és még sok egyéb más előadó. Leült az íróasztalához és benyomta a számítógépe monitorját és elkezdett rajta keresgetni.

- Már egy ideje töltött fel egy csaj egy videót, amin te is szerepelsz. Nem túl jó a minősége, de most, hogy mondtad miért vagy itt szinte biztos vagyok, hogy te vagy rajta. – mellé hajoltam és vártam a videó betöltődését nem emlékszem.

Azt hittem ott helyben seggre ülök,mikor megláttam. Tényleg nem volt túl jó minőségű, de én emlékeztem rá, de még hogy. Erősen elkapott a szédülés, megkapaszkodtam Johanna székében, de azt hittem elájulok. Az agyam még nem fogta fel teljesen.

-  Te énekeltél a 5 Second of Summer-rel! – kiabálta el magát. Steen-re pillantottam, de ő is le volt döbbenve lehet, hogy nem osztottam meg vele ezt az aprócska részletet. Próbáltam kiegyenesedni és úgy tenni, mintha nem lepne meg a dolog.

- Igen, egyszer énekeltem velük. Fogalmam nem volt, hogy ezt felteszik a netre.

- Ezt nem is mondtad! – csattant fel teljesen jogosan Steen.

- Milyen volt? És, hogy kerültél oda? – jobbról és balról is jöttek a kérdések, én pedig csak a monitort bámultam és Michael-t kerestem a szememmel. A szívem hevesebben kezdett verni mikor megláttam őt a gitárjával a kezében. Az agyam kiabált, hogy ne nézzem, de önzőbb vagyok annál, minthogy rá hallgassak.

- Föld hívja Elisat! – csettintgetett az orrom előtt Steen.

- Itt vagyok, igen énekeltem egyszer az én dalomat, még szeptember végén. Nem meséltem, mert nem nagyon beszélgettünk akkor még, új voltam itt és nem szoktam meg a tempót. Igen ismerem őket, de jobb lenne, ha nem. – hirtelen már a szavak maguktól hagyták el a számat, reméltem minden kérdésre válaszoltam. Néhány másodpercig kellemetlen csend telepedett a szobára.

- Kurva jó hangod van! – ugrott fel Johanna és megölelt. Hirtelen jött, de jól esett.

- Köszönöm. – viszonoztam az ölelést. Még egy jó ideig kaptam kérdéseket, mint tőle, mint Steen-től majd vissza mentünk a kajáldába rendezni a számlát.

Felajánlottam Johanna-nak, hogy bármikor átjöhet hozzánk, ha van kedve és beszélgethettünk akár írhatunk is vagy bármit. Lassan, de sikerült vissza jutnunk a saját házunkba Steen egy kicsit zokon vette, hogy nem szóltam neki ,de órák kérdése és már emlékezni sem fog rá.

- Három óra múlva nekem a város túlsó végén kell lennem, addig visszafeküdnék egy órára pihenni. Köszi az ebédet. – vagy lehet, hogy mégsem, nem értettem miért olyan nagy szám, alig látszok rajta és amúgy se miattam készült a felvétel, de úgy döntöttem megvárom, míg megbékél a dologgal.

Éreztem, hogy az agyam egész úton kattogott egy dalon, ami már szinte kész is volt a fejembe, be- siettem a szobámba a gitárért majd vissza a nappaliba. Letelepedtem a szőnyegen és elkezdtem lejegyzetelni a dalt. Leírva már kevésbé tetszett a dolog, át kellett egy két helyen dolgoznom. Mire befejeztem már Steen lelépett, még mindig húzta az orrát bár próbálta letagadni.

Már megint egyedül voltam a házban,Tayler-ről nem is tudtam merre van. Még egy darabig ültem egyedül a nappaliban majd úgy döntöttem inkább bent folytatom a semmittevést. A dal nem készült el, a vége sehogy sem akart összeállni, de túlfáradt voltam hozzá, hogy folytassam. Bekapcsoltam a gépemen egy filmet, majd végig feküdtem az ágyon.

Mihelyst le csuktam a szemem Őt láttam magam előtt, ami nem könnyítette meg az elalvásomat. Nagyon fájt a szívem és a legszívesebben sírtam volna de nem tudtam így maradtam a filmemnél míg el nem nyomott az álom.