XVI: Rész

Sziasztok! Mire nem jó a betegség? Nem kell iskolába mennem és van időm nektek új részt hozni. Köszönöm szépen a 29 feliratkozót és a több mint 5000 oldalmegtekintést. Nagyon szépen köszönöm. Jó olvasást. 

Mikor egyedül vagyok és épp nincs mit tennem akaratlanul is rá gondolok. Az igazat megmondva mostanság nincs túl sok szabad időm, de ha mégis akkor ez van. Ma van a parti, az egész lakás romokban áll. Mindenkinek kis ajándékcsomagokat kellett összetenni. Összesen 94 fő lesz jelen a mai eseményen, plusz-mínusz három százalék. A biztonság kedvéért száz csomagot tettünk össze tegnap éjjel. A szó szoros értelmében hulla vagyok. Nekünk "rendezőknek" négyre kell bent lennünk, a fellépőknek pedig ötre. Pontosan annyi időm van, hogy nyugodt tempóba lezuhanyozzak, majd felöltözzek. Azt mondták muszáj ruhában menniük a nőknek, ettől a kijelentéstől felállt a hátamon a szőr. Azt utálom a világon a legjobban, hogy megszabják, kinek mit kell csinálnia. Ez az egyik oka, hogy nem hordok szoknyát és iszonyodok minden dologtól, amit elvárnak tőlem, csak mert nőnek születtem.
- Engem kettő dolog érdekelne. - viharzott be a szobámba Steen- Mit veszel fel és mit fogsz énekelni? - pont most másztam ki az ágyból, hogy végre valahára megmossam magam.
- A dalt majd ott megtudod, a ruha pedig ott lóg a szekrényen. - mutattam a hátam mögötti szekrényre. Én képes lettem volna nadrágban elmenni, de Grace megfenyegetett, hogy ha megteszem, ott mindenki előtt tépi le rólam. Nem vagyok lámpalázas, de nem szívesen mutatkoznék, egy száll bugyogóba mindenki előtt.
- Rohadt dögös leszel, nem láttalak még életembe, szoknyába.
- Ruhába leszek, nem ugyan az, és ne szokj, rá mert ez kivételes esett. – ha nem tartanak kést a torkomhoz, saját önszántamból biztos nem veszek fel hasonló ruhát. Én még a vásárlásánál se voltam jelen, Grace és Tayler vették meg. Maga a ruha tetszik, de nem rajtam.
- Nekem ugyan az. Na, megyek én is felöltözök. – az volt a minimum, hogy Steen is eljöhet az estére. Nekik valószínűleg rosszabb, mert szmokingba kell lenniük. Alig várom, hogy meglássam Michael-t szmokingba. Nekem se ártana meglátogatni a fürdőszobát.
Elhatároztam, hogy nem veszem addig fel a ruhámat, amíg a vendégek meg nem érkeznek. Bele bújtam egy kényelmes farmernadrágomba és egy sima pólómba.
- Indulhatunk? – kiabáltam a nappaliba. Már kabátban voltam a kezeimbe pedig egy-egy szatyor amiben a csomagok voltak amiket tegnap még nem tudtunk átvinni.
- Még meg kell keresnem a zakóm. – szaladgált fel-alá Steen. Hagyjam pánikolni vagy közöljem vele, hogy a szobámban van?
- Elisa szobájába tetted le. – rontotta el Tayler a vicces pillanatot. Pedig olyan vicces lett volna. Steen a homlokára csapott és besietett a szobámba.
- Miért mondtad el neki, elnéztem volna még egy darabig, ahogy felforgatja a házat.
- El fogunk késni. – mutatott a karórájára. Mi vagyunk az elsők, nem késhetünk el onnan így is három órával megyünk hamarabb a többieknél. Én már csak arra vagyok, kíváncsi Jordan mikor toppan be, hiszen ez az ő dolga lett volna nem is a miénk.
- Te mikor öltözöl át?
- Majd a főpróba után, addig nem fogok úgy kinézni, mint egy barbie baba. – bele gondolva nagyon szép baba lenne belőlem.
- Akkor mi mit mondjunk? – a pincérek jobban fognak kinézni, mint mi. Ebben van valami. Mind a hárman úgy néztünk ki, mint a málhás szamár. Steen hátára még felakasztottam a ruhámat is. Az aulába találkoztunk Grace-el, a rövid kabátja alól kikandikált az arany szegélyű fodros ruhájának az alja. Nem láttam az egész ruhát, de csak ennyiből is megállapítottam, hogy csodaszép. Irigylem érte, hogy ennyire jól áll neki minden ruha, és, hogy tudd magas sarkút hordani. Én majd egy balett cipőmbe leszek.
Szokatlan, hogy itt az emberek nem bámulnak meg, bármit csinálunk. Akár pucéron is végigmehetnék, az utcán akkor se néznének különösebben örültnek. Ha mindez otthon lenne, még ki is nevetnének, hogy ez jó vagy éppen rossz dolog az a körülményektől függ. Ha még egy percet kint kellett volna lennem oda fagyok a járdára. A stúdió legnagyobb terme a földszinten van a bejárattól nem is olyan messze. Belépve elmegyünk a recepcióhoz ott a bal oldali folyosón kell végig menni és az utolsó ajtó a mi party-nk helye. A terem csodálatosan nézett ki, a falakon lemezek voltak kivilágítva és felül égősorok futottak végig a színpadig. Fekete és fehér lufik lógtak néhol a falak mellett. Az ablakok alatt szorosan a fal mellett voltak az asztalok amiken már fogyasztásra készen álltak különbféle ételek.
- Mit is kell még csinálnunk? – kérdezte Tayler. Ledobta az ajándékcsomagokat az egyik székre és elkezdett fel-alá mászkálni.
- Ki kell pakolni a csomagokat és megnézni minden renden van-e. – úgy viselkedtem, mint egy diktátor. Mindenkinek ki adtam a parancsot ők pedig vissza se mertek szólni, az igazat megmondva nagyon élveztem a dolgot. 
Mire mindent leellenőriztük az egész helységet megérkeztek a fellépők is. Nagyon kíváncsi voltam kinek milyen a hangja. A sorrend már megvolt. Jordan tart egy beszédet és felkonferálja Tayler-t és Collins-t. Utánuk jön sorra a műsor és én leszek az utolsó. Ha minden igaz és Jordan is időben megérkezik, kilenckor kezdjük. Egy bő órának számítottuk, utána pedig lesz egy zenekar, aki szórakoztatja majd az embereket.
- Meddig kell itt lennem? – vonult be Rose. Mély dekoltázsú vörös estélyit viselt, hazudhatnám, hogy nem volt gyönyörű, de fölösleges lett volna. Viszont nem ő volt a legszebb Grace ruhája sokkal szebb volt az övénél.
- Akár most is elmehetsz, hidd el senkinek nem fogsz hiányozni. – vágta rá Grace, ami igen jó válasznak tűnt. A többiek próbálták visszafojtani a feltörő nevetést, nekem nem ment.
- Szilveszteri parti. Nem nehéz kitalálni minimum meddig lesznek itt az emberek. – próbáltam úgy válaszolni a feltett kérdésre, hogy senkinek a pártján ne álljak.
- Ez nem mindenkinek logikus Elisa. – mosolygott rám Grace.
- Akkor mindenkinek mondom, hogy kilenckor kezdődik a fellépés, ami maximum fél tízen egyig tart utána bárki elmehet, nem kötelező maradni senkinek, de aki itt marad, az nyugodtan egyen igyon, élvezze az estét és éjfélkor kimehetünk megnézni a tűzijátékot. – magyaráztam. – Most pedig ha már mindenki itt van, elpróbálhatnánk ki, mikor, ki után jön. – Steen bezavartam a technikák mögé, értenie kell hozzá, mert a bandájánál ő intézte az ilyen dolgokat. Sokan nem saját dallal lép fel. Van, aki gitárral, zongorával vagy éppen csak simán lép fel. Én zongorázni fogok, kerestem egy lassú számot, ami nem szomorú, hanem inkább elgondolkodtató és azt fogom előadni. Félek, mert még életemen nem zongoráztam csak az órákon, és félek, hogy elrontok valamit, ami elég nagy égés lenne.
Előttem már csak egy fiatal lány énekelt, bele vesztem a hangjába. Semmi hangszer csak a hangja, azt is bátran kijelentem, hogy a mikrofon is fölösleges számára a hangja így is bejárja ezt az egész termet. Elképesztő, néhány ember ilyen hanggal születik. Nekem sokat kellet rajta csiszolni, hogy ilyen legyen és még sokat kell, hogy jobb legyen.
- Te jössz. – csettintgetett előttem Tayler. A csaj hangja teljesen lesokkolt sokkal fiatalabb nálunk mégis sokkal tehetségesebb, mint itt néhányan. Felmentem a színpadra és leültem a zongora mögé. A szívem egyre hevesebben vert pedig most még nincsenek is sokan. Kiroppantottam a kezem és lágyan a billentyűkre tettem. Kapcsold ki a külvilágot. Rápillantottam a kissé gyűrött kottára és elkezdek játszani. Ezt a dalt már zongorára írtam ezért is vagyok kevésé magabiztos. A gitárt már rég óta forgatom a kezembe és minden egyes részét ismerem a gitáromnak, ám a zongora minden egyes alkalommal újabb és újabb dolgokat mutat nekem. Nincs két ugyan olyan zongora, ami megnehezíti a dolgom. Próbálok ellazulni, felpillantok és Steen-t keresem, ő add nekem nyugalmat. Megtalálva őt, kezdem megtalálni a nyugalmat. Mélyen a szemébe nézek és csak a zenére koncentrálok. A zongoránál lévő mikrofon jóval halkabb a másiknál, tehát itt hangosabban kell énekelnem, hogy teljes legyen a siker. Pillanatok alatt már vége is van a számnak, úgy telt el az a hat perc, hogy észre sem vettem. Félelmetes mire nem képes a zene. Nem várok tapsot, mert nem olyan helyen vagyunk, mégis tudom, hogy igazán jó voltam. Felálltam és lesétáltam a színpadról. Az órára néztem, mindjárt itt vannak az emberek. Grace hamarabb gondolkozott, mint én a ruhámmal a jobbján fogta meg a kezem és ráncigált be a legközelebbi mosdóba.
- Nem jön rám! – nyögdécseltem a mosdóból.
- Rád kell mennie! Húzd be a hasad. – kaptam a parancsot az ajtó másik oldaláról.
- Akkor meg megfulladok! – kinyitottam az ajtót, hogy bebizonyítsam nem jó rám a ruha. Olyan fejet vágott, mintha egy szörnyet látott volna meg.
- Sose hordtál még ruhát? Vedd le a melltartódat, ennek van, melltartó része nem kell alá még egy. – konkrétan letépte rólam a melltartómat. Honnan kellene nekem ilyet tudnom?
- Nem és most sem akarok. – hisztiztem neki. – a bugyimat is le kell vennem, mert akkor inkább nem megyek be oda.
- Azt magadon tarthatod még egy darabig. – nevetett fel miközben felhúzta a zipzáramat. Oda léptem a tükörhöz és végig néztem magamon.
- Nem is olyan rossz. – még mindig magamat bámultam, megakadt a szemem a hajamnak nevezett valamin. Rontotta a képet.
- Mert azt hitted olyan ruhát adok rád, amiben csúnyán nézel ki? – lépett újra mögém és elkezdte a hajamat piszkálni.
- Tudsz valami normálisat kihozni belőle? – igazi csoda lenne, egy enyhe madárfészekre hasonlítanám a hajamat, már csak egy madár kéne a fejem tetejére és tökéletes lenne.
- Átmehetek a kisboltba egy borotváért, ha gondolod.- ajánlotta fel nagylelkűen. – vagy ha nem szeretnél megválni ettől a lobonctól akkor választhatsz, befonom oldalra vagy csak a fejed tetejére felcsatoljuk, ami a szemedbe lógna.
- Csatold fel. – még a semmiből is tud csodát csinálni a csaj. Nem vagyok egy hú de csinos, és a hajamat is elég nehéz rendbe tartani, de most igen jól nézek ki.
- Kész is. – csapta össze a tenyerét.
- Kész kincs vagy. – bókoltam neki.
- Tudom életem, most pedig menjünk és mutassuk meg mindenkinek, milyen dögösek vagyunk. – bárcsak olyan maga biztos lennék, mint ő, de nekem minek is annak lennem? Senkinek sem kell megfelelnem vagy elhódítanom. Belépve a terembe meglepetésként ért mennyien is vannak már itt. De még a fele csapat hiányzik. Steen lépett oda a semmiből és kapott fel.
- Csodaszép vagy. – bókolt.
- Ne mondj ilyet. – kiszabadítottam magam az öleléséből és tovább fürkésztem a tömeget. Első sorban Jordan-t kerestem, hogy meg tudja köszönni, amit érte tettünk, másod sorban pedig a srácokat. Mindkettő hiába, de még csak fél nyolc sok idő van még éjfélig, nyugtattam magam.
- Tudjátok.. tudjátok kik vannak itt? – lépett oda lihegve Tayler.
- Nem láttad a listát? – kérdeztem tőle de hiába. Elkezdte sorolni a neveket.
- Mercedes, Katty, Miller, Ed és még sokan mások. – órákba tellett volna míg mindenki nevét elmondja de Grace féle szakította.
- Ed Sheeran?
- Ki más? – és mint az öt évesek elkezdtek ugrálni és visítani.
- Menjetek, köszönjetek neki. – küldte el tőlünk Steen őket. Szomorú vagyok, mert fogalmam nincs mit csináljak, járkálhatnék össze vissza és mindenkit megkérdezhetnék van-e valamire szüksége, de nem vagyok pincér és a modorom se megfelelő hozzá.
- Jól vagy? – nézett rám hatalmas szemekkel Steen.
- Persze csak kifárasztott ez az egész rendezés. – meséltem neki, de nem nagyon kötötte le a dolog. Megakadt a szeme egy szőke hajú nőn. Szó szerint lesett az álla, de nem is csoda az a nő egy modell. Olyan alakja volt, és az a ruha, ami rajta volt nem sokat takart. Mikor már elég feltűnő volt a bámulás hasba vágtam.
- Mi van? – förmedt rám. – mostanában rászoktál a hasamra.
- Neked van barátnőd, ne bámuld ilyen feltűnően. Nem mintha lenne esélyed nála. – lehet, hogy ezzel a kijelentéssel bele tapostam a lelkébe.
- Hűséget fogadtam nem vakságot. – húzta ki magát büszkén.
- Jah, én kérek elnézést.
- Mi az, hogy nem lenne esélyem nála? – emelte meg a bal szemöldökét.
- Néz már rá, ő egy modell te pedig, ne vedd magadra, de nem vagytok egy súlycsoport. – a hatás kedvéért a kezemmel szintkülönbséget.
- Mennyibe fogatsz velem, hogy parti végére megszerzem a számát? – hatalmas kezét nyújtotta felém. Mennyi esélyt látok rá? Igazából nem sokat, akkor mennyit tennék rá? Nehéz kérdés.
- 10 dollárt teszek rá, hogy nem szerzed meg a számát. – ráztam vele kezet.
- Most húztalak le 10 dolcsival. – nevetett rám.
- Ne légy annyira biztos. – neki vetette magát a szám megszerzésének én pedig leültem egy székre, hogy onnan csodáljam ezt a fantasztikus jelenetet. Meg se merte közelíteni, nagyon vicces volt. Közbe Grace és Tayler tollal és papírral a kezükben támadták le a hírességeket.
- Nekem vannak a világ legviccesebb barátaim. – jelentettem ki. Még szerencse, hogy nem volt mellettem senki sem.
- Kik a te barátaid? – ült le mellém egy idegen. Ennyit arról, hogy nincs a közelemben senki. Nem mertem ránézni, biztos hülyének nézett, hogy magamba beszélek.
- Azok, akik ott terrorizálják az embereket. – magyaráztam neki. Ismerős hangja volt, de nem tudtam honnan.
- Jah, hogy ők. Ők hozzám is oda jöttek, jaj de modortalan vagyok. Brendon Urie vagyok. - most tényleg azt mondta amit hallottam? Lassan oda fordítottam a fejem és tényleg ő volt az. Imádom a zenéjét. Nyugodtnak kell maradnom, nem lehetek hisztis rajongó, most nem. Oda nyújtottam a kezem neki.
- Én pedig Elisa Green. – most rögtön lehidalok, a Panic! at the Disco frontemberével beszélgetek.
- Örvendek Elisa Green. – mosolygott rám. Nem bírtam tovább.
- Imádom a zenéteket. – a szavak csak úgy maguktól jöttek ki a számon.
- Köszönjük. – most romoltam le az ideális képet a fejében, most azt gondolja én is olyan örült rajongó vagyok, mint a többiek.
- Ne haragudj, nem akartalak le támadni ez kikívánkozott. – elnevette magát. Én pedig teljesen elvörösödtem.
- Semmi baj. Te is zenész féle lennél? – elmeséltem neki mindent, még lehet, hogy többet is a kelleténél. De nem zavart, még most sem hiszem el, hogy vele beszélgettem. Mikor befejeztem a mondókámat megláttam az ajtón belépni Jordan-t.
- Ne haragudj, de most beszélnem kell Jordan-nal. – mutattam az ajtó felé.
- Örültem a szerencsének. – mosolygott rám én pedig átviharzottam a tömegen. Most Jordan öltözete bele olvadt a többi emberébe ezért olyan furcsának tűnt. Mielőtt bárkihez oda tudott volna menni letámadtam, és közöltem vele mennyi mindent tettünk érte és, hogy mi lesz a feladata pontosan tíz perc múlva. Jól elszállt az idő.
- Rendben, akkor most köszönök néhány embernek és utána rohanok is a színpadra. Rendben főnök? – igen, újra elfogott a diktátor hajlam. De ez érdekesebb volt, mert a főnökömre parancsoltam rá, de hála nem vette magára. Pontosan úgy tett, ahogy mondta addig összeszedtem a többieket is. Egyre idegesebb vagyok, most nem akárkik előtt fogok fellépni, hanem a példaképeim előtt és az őket fizetők előtt. Az egy óra szinte pillanatok alatt telt el. Az pedig csak fokozta a dolgokat, hogy Michael nincs itt mellettem. Miért nincs itt azt mondták vissza érnek. Tudtam, hogy ha fellépek a színpadra az összes idegesség a semmibe vész, de addig agyvérzést fogok kapni.
- Most pedig következzen az utolsó fellépőnk egy újabb angliai felfedezett Elisa Green. – a színpadról lefele jövet Jordan rám mosolygott, nem lettem volna a helyébe, mert nem éppen szép pillantást vetettem rá. Próbáltam elkülöníteni a színpadot a nézőtértől, csak én vagyok és a zongora. Leültem és a terem zaja megszűnt létezni. A lélegzetem visszaállt a normálisnak mondhatóba és elkezdtem játszani. Az zongora előjátékot kétszer kelletett elkezdenem, mert elfelejtettem a szövegemet, egyetlen szerencsém, hogy nem túl hosszú ezért senki sem vehette észre, legalábbis remélem. 
Nem tudom, hogy csak azért tapsoltak meg ennyire, mert én voltam az utolsó vagy pedig azért is, mert nem voltam annyira rossz amennyire én hallottam saját magamat. Leérve egyből Steen nyakába borultam.
- Ezt jól elcsesztem. – dünnyögtem a vállába nyomva fejemet.
- Nem, nagyon jó voltál. – próbált vigasztalni, de hiába tudtam, hogy elrontottam és senki se tudta volna megértetni velem az ellenkezőjét.
Nem voltam már annyira összetörve mikor a harmadik idegen jött oda hozzám, hogy megdicsérjen. Visszaültem oda ahol az előbb beszélgettem Brendon-nal.
Saját magam és egy pohárpezsgő társaságában néztem az embereket. Steen már közelebb jutott a modell-hez Tayler pedig Collins-sal táncolt. Grace, Grace pedig letűnt, ha nem csal, a gyanúm épp egy helyes férfi társaságát élvezi valamerre. Teltek múltak a percek, beszélgettem néhány idegennel és tovább ittam a pezsgőm, ami már a negyedik lehetett.
- Emberek mindjárt éjfél! – kiabálta el magát valaki a tömegből. Hurrá mindjárt éjfél, ujjongtam magamba. Egyedül kezdhetem az új évemet egy új kontinensen. Megkezdődött a visszaszámlálás, mindenki ki vonult a teraszra, hogy együtt nézzék a tűzijátékot. Én pedig, mint egész lusta ember ott maradtam ahol voltam és hallgattam a tömeg hangját.
- Tizenkilenc.. tizennyolc.. tizenhét..tizenhat..