VII. Rész

A héten ez a második rész.

Csúcsformában vagyok. :)

Köszönöm a felíratkozókat! 

Jó olvasást!

Visszavágtam magam az ágyba ugyanazzal a lendülettel, amellyel felültem. Az ajtó nem zárult be, vagyis még nem ment el. Miért nem ment el? Menjen már elfele, nem akarok vele beszélni. Hallottam a lépteit, majd éreztem, hogy megsüllyed az ágyam. Nagy késztetést éreztem, hogy kidugjam a fejem a takaró alól.

- Én is nagyon álmos vagyok, ha adnál, egy kis takarót azt megköszönném. – lefeküdt mellém és lehúzta a takarómat. Próbáltam nem kommentálni ezt a tettét. Pár percig csend volt, de nem tudtam mit tenni magammal, fogtam magam és oda fordultam hozzá. A haja pirosabbnak látszott a fehér párnákon és az arca sápadtabbnak.

- Miért jöttél? – csukva volt a szeme.

- Nem tudom, mondd meg te. – igen, pont ezt a kijelentést akartam elkerülni, nem akarok beszélni, most nem.

- Gondolom, nem aludni jöttél.

- Nem igazán, de mindig képes vagyok aludni, úgyhogy ha nem mondod el, amiért jöttem akkor aludni fogok. – komolyan elgondolkoztam azon a lehetőségen, hogy hagyom, itt aludni csak ne kelljen beszélnem.

- Akkor mond el, mit szeretnél hallani és lehetséges, hogy megválaszolom. – kinyitotta a szemét és rám mosolygott.

- Miért szaladtál el tegnap este? A frászt hoztad rám. –eltűnt a mosoly az arcáról és megkomolyodott.

- Nem tudom. – olyan hírtelen történt minden és nem, nem tudom.

- Akkor nem a csók miatt volt? – elkezdtem elhúzódni tőle, mert ő egyre közelebb jött. Nem voltam tisztában az ágy méretével, túl szélen voltam ezért lestem az ágyról és jól bevágtam a fejem.

- De! – meglepő módon sokkal könnyebb volt, úgy elmondani, hogy nem láttam a szemét. Lenézett és nem tudta eldönteni, hogy nevessen vagy ne.

- De én azt hittem…

- Kérhetek valamit?  Ha ezt megteszed, elmondok mindent. – valószínűleg azt hitte, kellőképpen beütöttem a fejem.

- Oké! Mit?

- Feküdj az ágy közepére, és bámuld a plafont. – most már biztos azt hiszi meghülyültem, de nem nagyon zavart.

- Oké…  Amúgy csini a pizsid. – megnéztem melyik pizsamám van rajtam, egy fekete alapon fehér bárányokkal teli pizsama. Sosem értettem miért jó egy hatalmas pólóba és bugyiba aludni, nem kényelmes és melegnek sem meleg.

- Köszi.

- Hallgatlak. – összegyűjtöttem minden erőmet, hogy pontosan meg tudjam fogalmazni a megfogalmazhatatlant.

- Igazából nem nagydolog, csak nem tudtam eddig még elmondani. – rájöttem, hogy hülyén viselkedtem és túldramatizáltam ezt az egészet.

- Vámpír vagy? – hajolt oda hozzám csillogó szemekkel.

- Nem! De nem akarok barátot. – fájdalmas volt, látni, ahogy lekonyul az arcáról a mosoly. Tayler benyitott az az idióta pedig megijedt és rám esett.

- Megzavartam valamit? – kérdezte nevetve.

- Összenyomod a tüdőmet. – nem látszott rajta hogy nagyon le akarna szállni rólam.

- Steen már nekem írt annyira beszélni akar veled. De megmondom, neki, hogy most nem érsz rá. – becsukta az ajtót és eltűnt, Michael pedig még mindig rajtam volt.

- Szállj már le rólam, nagyon nehéz vagy. – a fejem mellé tette a kezeit és a szemembe nézett.

- Tetszek neked? – nagyon mélyről tört rám a nevethetnék, ami keveredett azzal az élménnyel, hogy újra kapok levegőt.

- Igen, vonzódom a nagy piros kutyákhoz. – a nevetés átment köhögésbe, és már olyan hangokat adtam ki, amiket nem tudtam, hogy kitudok.

- Ez nem vicces! Nekem tetszel. – lassú voltam és nem tudtam elhúzni a fejem, és már megint sikerült megcsókolnia. Legyél erős! Nagy lendületet vettem és kigurultam alóla, ő pedig arccal a padlóra esett.

- Ez megérdemelted! Nem lehetnénk csak barátok? Szeretném, ha barátok lehetnénk. – ránéztem, de nem emelte fel a fejét a padlóról.

- Én nem akarok a barátod lenni. – szögezte le, még mindig a padlót nézve.

- Tudod, hol az ajtó. Nyugodtan kimehetsz akkor rajta, és úgy tehetünk, mintha nem is ismernénk egymást. – felkeltem a földről és lesepertem magamról a port. Ő nem mozdult, de nem akartam mást mondani neki ezért kimentem a szobából. Jelzett a hasam, hogy enni kéne. Meglepetésemre több kaja volt a konyhában, mint amikor utoljára itt jártam. Fogtam egy tála és tejet öntöttem bele, és megkerestem a gabonapelyhemet. Mikor már a tányér majdnem tele volt, megcéloztam a kanapét Taylor mellett.

- Ez gyors volt. – szögezte le.

- Fogd be és keress valami jó csatornát, nem szeretem ezt a csatornát, szar zenék mennek rajta. – kapcsolgatta fel-le a csatornákat majd megakadt az Anacondán. Felpattant és elkezdte rázni a fenekét.

- Még növesztened kell! – sértődötten ült vissza a kanapéra.

- Tegnap beszélem Collins-sal. – terelte el a témát.

- Mesélj, mi volt? – nem tudtam kivenni, az arcáról, hogy jó vagy rossz hírt közöl velem.

- Újra akarja kezdeni. – nem tűnt boldognak.

- De hisz ez jó, vagy nem? Miért nem örülsz? – levette a hangot a tévéről és felém fordult.

- Nem tudom, hogy én újra akarom-e kezdeni, nem akarok nyálas lenni, de nem vállalt fel és az első balhénál csak eldobott magától.

- Én részben ezért sem akarok kapcsolatot, de szereted még? – a pontos időzítések mestere is kijött végre a szobából.

- Én felvállallak!

- Oh ember, most nem rólad van szó! – akadt ki Tayler, ami nagyon vicces volt.

- Szereted, vagy nem? – már megint a nevetéssel küszködtem.

- Igen! – kiabálta.

- Akkor mond el neki. – Michael fogta magát és ledobta magát a mellettünk lévő fotelre, elkezdett kalimpálni a tévé felé, oda néztem és rájöttem mi baja. Ők mentek a tévében.

- Adjatok rá hangot ez jó dal! – pont akkor adtuk vissza a hangot rá, mikor vége lett a klipnek. A következő dalt utáltam ezért inkább elvettem a kapcsolót és kinyomtam a tévét, majd visszaültem folytatni az ebédemet.

- Neked nem kellene próbálnod? – kérdezte Tayler hangjában enyhe éllel.

- Nem, ma nincs semmi programom, ti mit csináltok?

- Én befejezem az ebédemet és visszavonulok a szobámba.

- Ne legyél már ennyire unalmas. – szinte egyszerre mondták, mintha ez annyira unalmas lenne.

- Igazatok van lehet, hogy az egész napot a tévé előtt töltöm, esetleg beszélgetek Stenn-nel. –a fejük nem változott, még mindig nem tetszett nekik az ötlet.

- Hallgatom a ti fantasztikus ötleteiteket! – néztem rájuk.

- Elmehetnénk valahova, mármint többen, hívhatnánk Grace-t is. De hova menjünk? – gondolkozott hangosan Tay.

- A vidámparkba!

- Én csak akkor megyek el veletek, ha te ott elhívod Collins-t is, különben itthon fogok pihenni.

- Nem tudom. – húzta az orrát.

- Menjél már, és beszélj vele! Felugrottam és kirángattam az ajtón. – miután sikeresen zavartam ki, és elértem, hogy be is kopogjon vissza mentem a nappaliba ahol Michael épp az ebédemet ette.

- Tedd már le! Ennyi erővel te is ide költözhetnél. – kivettem a kezéből és visszaültem a helyemre.

- Akkor megyünk vidámparkba?

- Elfogadod a feltételeimet, hogy csak barátok vagyunk? – próbáltam komoly képet vágni, de úgy állt a haja, hogy képtelenség volt komolyan nézni rá.

- Maradjunk annyiban, hogy megpróbálom elviselni. – úgy mondta, mintha kínozták volna.

- Akkor barátok. – felálltam kivinni az edényt a mosogatóba. Közben Tayler is visszatért.

- Barátok! – kiabálta ki.

- Barátok! – utánozta Tayler, rám mosolygott, ami annyit tett, hogy megyünk a vidámparkba!

Beletelt két órába mire mindenkit összeszerveztünk, a vidámpark előtt álltunk mind. Én, Grace, a barátja Adam, Tayler, Collins és Ashton. Michael elhívta a többieket is, de azt mondták akkor hamarabb találnának rájuk a rajongók, ami szerintem hülyeség, mert Michael elég feltűnő a piros hajával, de ők tudják.  

- Bemegyünk még ma? – kérdezte vidáman Grace.

- Nem voltál, még vidámparkba? – kérdeztem tőle.

- Ennyire feltűnő?

- Szegény Adam kezét fehérre szorítottad és ugrálsz, mint egy óvodás, de csak egy sejtés volt. – én nem sokszor voltam ilyen helyen, de nem is vonzott sohasem. Mamám mesélte egyszer, hogy kiskorában volt a városukban egy vidámpark és ő elment a testvérével, megnézni. A hintánál egy bohóc véletlenül fejbe rúgta és betört a feje, de viszont egy egész hónapig ingyen mehetett be és vihetett magával valakit. De az sem most volt, nem tudom. miért nem vonz az ilyen hely pedig nem félek tőlük, csak úgy szimplán nem érdekel. Az egyetlen aki miatt eljöttem, az Tayler.

A többiek sokkal jobban élvezték, de én is kezdtem átvenni a hangulatot, sok szerelmes pár volt itt, velünk egy korosztályúak.  Én a gondolataimba meredve sétáltam előre miközben a többiek folyton beszéltek és szaladgáltak. Csak néhány szó jutott el a tudatomig olyan, mint például horror ház, szerelem lagúna, tükrös trükkök, céllövölde.

- Te hova akarsz menni Elisa? – kérdezte Grace, aki már majd kiugrott a bőréből.

- Ahova a többiek megszavazzák. – kisebb veszekedés alakult ki, majd végül sorrendbe tették az eseményeket. Elsőnek a horror házba mentünk be, ahova Adam szeretett volna bemenni. Én megfogtam az előttem lévő ember kezét és csukott szemmel sétáltam végig, na jó a végén már kinyitottam, de azt is csak úgy, hogy közben dúdoltam egy dalt, ami segített megnyugodnom. A második megálló Grace kedvéért a körhinta volt. Azt élveztem, nagyon szeretek hintázni, de lusta vagyok hajtani magam a körhintánál pedig nincs szükség nagy energiához. Szerintem ez volt a legjobb a vidámparkozásban. Közben Collins-ék kezdtek újra összemelegedni, jó volt látni, hogy nem szégyellik felvállalni magukat. A következő megálló Michael választása volt, a hullámvasút.

- Na arra, én biztos fel nem ülők. – jelentettem ki magabiztosan.

- Dehogynem! – szögezte le Ashton,

- Én is felültem a körhintára, pedig azt hittem elhányom magam, ez pedig rohadt jó! – hallottam Tayler-t mögülem.

- Én nem ülök fel erre az izére! Nem tudtok rávenni! – Michael súgott valamit Ashton fülébe, ami nagyon nem tetszett nekem, majd előre szaladt a hullámvasúthoz.

- Ne nyávogj már! Jó muri lesz. – lökött meg Grace, kezdtem úgy érezni összefogtak ellenem.

- Neked, minden az mert először vagy itt én már voltam olyanon és hidd el nem olyan mókás. – befejeztem a mondatom és azt vettem észre, hogy Ashton közeledik felém. Konkrétan lebénultam, megfogta a derekamat és a vállára dobott.

- Mindenképp fel fogsz ülni a hullámvasútra. – nyugtázta.

- Tegyél már le! Szerinted, megengedik, hogy erőszakkal felvigyetek? Grace segítsél már! – mintha meg sem hallotta volna csak nevetett, ahogy a többiek is, elkezdtem ütögetni a hátát, de mintha meg sem érezte volna.

- Michael, megbeszélte a irányítóval, elfordítja a fejét. – hiába minden próbálkozásom, nem sikerült megúsznom a dolgot. Kiabáltam, mint egy kisgyerek, de senki se figyelt rám. Elindult a szörnyeteg és már nem volt energiám ellenkezni. Olyan erősen kapaszkodtam, hogy belefájdult a kezem. Előttem ültek Grace-ék  és Tayler- ék mögöttem pedig Michael-ék, megpróbált mellém ülni, de jobban járt, mert minden erőmmel azon lettem volna, hogy kiessen a kocsiból. Öt perc gyötrelem, csak ennyit tudtam mondani erről, leszállva azt hittem összeesek. Grace arcán látszódott, hogy már neki sem tetszik annyira az ötlet.

- Na, élvezted? – léptem oda mellé. – a hasát fogta, ami annyit jelentett nem volt oda a dologért.

- Jobb, ha kussolsz! – nyögte ki a szavakat, én már visszaszoktam a talajhoz és vártam a következő állomásunkat.

- Tisztában, vagytok vele, hogy meg fogom bosszulni ezt a kis merényletet ellenem. Mindegyikőtöknek, mert senki sem segített nekem. – mindenkinek a szemébe, néztem és láttam rajtuk a félelmet. Még nem tudom, hogy de ki fogok találni, valami nagyon jó dolgot.

- Merre megyünk, most? – kérdezte Collins.

- A céllövöldébe – én akartam oda menni, szerettem lövöldözni, bár nem tudtam. Jó pár dollárt, hagytam ott, és csak egy icurka-picurka plüss kulcstartót nyertem, de élveztem.

- Szerintem lassan mehetünk, hazafelé. – egyetértettem, kellőképpen kimerültem pedig nem sok mindent csináltam, de még a bosszúm hátra volt, ezért nem hagyhattam, hogy haza menjünk.

- Nem ülünk, be valahova fagyizni? – vetettem, fel az ötletet, több embernek is felcsillant a szeme.

- Akkor menjünk fagyizni, tudok is egy jó helyet. – nem volt sok idő míg elértünk egy eldugodt kis cukrászdába. Mondhatom, hogy szinte senki sem volt ott az eladókon kívül, ami nekem nagyon tetszett. Leültünk és elkezdtük nézegetni az ajánlatokat, én nutellás fagyit akartam enni, ezt már az elején eldöntöttem, csak azt nem tudtam, hogy tudok kicseszni velük. A fejükre boríthatnám, de egyszerre hat embernek nagyon macerás lenne, és akkor megláttam a sószorot és szinte megvilágosodtam.

- Megvan! – kiáltottam, fel büszkén. Mindenki engem bámult.

- Kitaláltad, milyen fagyit eszel? Nagyon ügyes vagy Elisa! – kötekedett Collins.

- Igen! Nutellás és csokis kelyhet fogok enni, és ti? – felírtam a tenyeremre ki milyet kér és oda léptem a pulthoz, közölni az eladóval, aki nem strapálta, magát, hogy oda jöjjön hozzánk. A pultnál vártam meg míg mindenkinek kihozzák, találtam még a pulton erős paprika port, borsot és sót is. Nagyon büszke voltam magamra. Erős paprikát Ashton és Michael kapott mert ők tervezték el, a másik három srác kapta a sót Grace pedig a borsot. Mázlim volt mert a tejszínhabot én nyomhattam rá, ezért nem látszódott a sok fűszer a fagyin. Fülig érő mosollyal tettem le eléjük a fagylaltjukat.

Grace-nek feltűnt, hogy túl jó kedvem van ezért nem nyúlt a fagylaltjához, én hatalmas büszkeséggel kezdtem kanalazni, és vártam ki milyen fejet vág.

- Fújj, az enyém megromlott. – a látvány leírhatatlan volt, egyik hülyébb fejet vágott, mint a másik.

- Bosszú édes bosszú, vagyis a ti esetekben paprikás és sós. – a felhők felett jártam, a többiek pedig az innivalójukért kapkodtak. De, túl szép volt, hogy ennyibe maradjon. Michael fogta a kelyhét és az arcomba nyomta.

- Te mocskos! – sajnáltam a fagyim, de a cél érdekében muszáj voltam feláldozni. A többiek azon gondolkoztak, beszálljanak-e, de nem kockáztatták a ruhájukat és az arcukat. Michael arcára került még Grace, Tayler és Collins fagylaltja is, az enyémre pedig a maradék kettő. Az eladó nem értékelte annyira, mint többiek és megkérte, hogy távozzunk. Azt sem engedte meg, hogy lemossuk az arcunkat.

Mindenki elindult hazafelé. Grace a pasijánál aludt, tehát a szállodához csak hárman mentünk. Egy kicsit lemaradtam, hadd tudjanak beszélgetni a szerelmesek, közben megpróbáltam lekaparni az arcomra száradt fagylaltot. Tayler nem ment vissza a másik házba, tehát még nem békültek ki, engem nem zavart, mert élveztem a társaságát. A lakásba érve Tayler mosolyogva.

- Neked tetszik az a srác! – most ezt miért kellett? Miért érdekel mindenkit az én érzéseim.

- Nem!

- Ne hazudj nekem, láttam, hogy néztetek egymásra.

- Rád is ugyanúgy nézek. – elkezdtem kancsítani, ami nem aratott nagy sikert.

- Ne hülyéskedj, miért nem adsz egy esélyt magatoknak?

- Nézd, tudom, mit csinálok, nekem a zene az első és semmi értelme nem lenne egy kapcsolatnak. Vége a versenynek és haza kell mennem, nem hiszek a távkapcsolatban és ő is folyton utazik. – elszorult a szívem, ahogy kimondtam az igazságot.

 - Tehát, tényleg tetszik én úgy tudtam! Bolond vagy, meg kellene próbálnod még, van több mint egy fél éved.

- Nem, én szeretek egyedül lenni és megbeszéltem vele a dolgokat csak barátok vagyunk. És ha most megbocsátasz, lemosom magamról a fagylaltot.

- Hányadika van ma? – kiabálta a konyhából Tayler.

- December másodika. – válaszoltam.

- Akkor már én öt, te pedig négy hónapja kint vagy! – el sem hiszi az ember, már négy hosszú hónapja vagyok itt. Az események felgyorsították az időt. Steen-nek hivatalosan is barátnője van, akit a családjának is bemutatott, Tayler kétszer jött újra össze a pasijával, de egyszer sem költözött el innen. Anyától még mindig kapom a leveleket, amiket már megnézek, de nem válaszolok vissza, mert nem volt még annyi erőm. A srácokkal nagyon jól sikerült összebarátkoznom, bár nem mondanám, hogy fényes a kapcsolatom mindegyikkel, de elviseljük egymást. Ami pedig Michael-t illeti, nagyon jóban vagyunk ő lett az egyik legjobb barátom amióta ide költöztem, Grace egyre kevesebbet foglalkozott velünk és egyre többet az új pasijával Eric-cel, aki szerintem elrontja őt. Már hat dalt sikerült feltennem a lemezemre. Voltak nagyobb balhék is  Eva-t kirúgták a programból, mert megcsalta Jordant, ami elég gátz, de én viccesen fogom fel az egészet. Szerelmi életem nulla, de boldogabb vagyok, mint valaha.

- Mikor jön át az a tuskó? – az a tuskó Michael, egyszer összefogkrémezte Taylert, ami miatt még most sem bocsátott meg neki.

- Olyan este hat körül, ha jól emlékszem Spanyolországban voltak fellépni, és ahogy haza értek jön.

- Minek is jön? – már a szobámban volt kezébe egy pohár vízzel.

- Segít dalt írni. – nehéz volt megszoknom, azt a sok segítséget, amit kapok, de idővel sikerült. Már kezdek bele jönni a zongorázásba is, de még mindig pocsék vagyok.

- És még mindig nem dugtok? – ez volt az egyetlen dolog, ami miatt gyűlöltem Tayler-t, mindig olyan helyzetbe hozott, amiből rosszuk jöttem ki, és minden áron össze akart minket hozni.

- Nem! – a kezembe nyomta a vizet.

- Még mindig hülye vagy konkrétan szikrázik köztetek a levegő, de nem szólok bele.

- Aha, látom! – bekaptam a gyógyszert és megittam a vizet. A múlthéten kellő képen megfáztam, ami miatt olyan a hangom akár egy démonnak, az orvos írt fel gyógyszert, ami nem sokat segített.

- Hagylak pihenni, úgyis be kell mennem a stúdióba.

- Mikorra érsz haza?

- Nyugi, megpróbálok nem megzavarni benneteket. – mosolygott, majd kilépett az ajtón. Megvártam míg becsapódik a bejárati ajtó és vissza feküdtem az ágyba. Kedd van azaz szabadnapom. Hamar felkeltem, mert felvettem az új dalt, de azt hamar letudtam így délre már itthon voltam, azóta aludtam három órát és most pedig úgy tervezem, még alszok vagy kettőt.