II. Rész

Íme a második rész! Köszönöm a feliratkozókat.Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is és már nem kell sokat várni és benne lesz Michael is.

Jó olvasást mindenkinek! 

Az egyetem előtt áll egy hatalmas park, aminek a közepén egy szökőkút áll. Nem sok ember van most itt csak szerelmes párok és öreg emberek, akik a galambokat etetik különbféle magvakkal. Kedvem és energiám sem volt elmenni innen, bár rossz érzéssel töltött el hogy jövőre ide kell majd járnom és felfognom tényleg nem sikerült a verseny, de egész megnyugtató hallgatni a víz csobogását.

Ha nem lettem volna annyira önfejű és egoista, akkor már most kezdhetnék tanulni, nem tudom, mit fogok csinálni egy egész évig.

Hosszú idő óta itt ülök már a parkban. Szinte már mindenki elment és a hold is kezd felfele jönni, az idő is lehűlt már és kezdek fázni a vékony pulóveremben de inkább megfagyok itt minthogy haza kelljen mennem és végighallgatnom anyám hegyi beszédét hogy neki igaza volt és most már csak egy év késéssel tudok elkezdeni tanulni mert neki volt igaza. Mikor felkapcsolják a lámpákat erőt veszek magamon és elindulok hazafelé. Az úton megnézem a telefonomat és látom, hogy Steen vagy ötvenszer hívott. Legszívesebben csak kikapcsolnám a telefont és ugyanezt tenném magammal is, de nem vagyok ennyire gyenge. Ha felhívom Steent úgyis csak leordibálja a fejemet, hogy ő nem ilyennek ismer, akit ennyire megtör az, hogy egyszer elbukik, amiben van is valami csakhogy ezt nagyon szerettem volna. A hívás helyett inkább egy rövidke üzenetet küldök, hogy nincs semmi baj csak ki kellet szelőztetni a fejem.

Belépve az ajtón meglátom anyát, ahogy a kanapén ül és várja a fejleményeket.

- Na, sikerült bekerülnöd? – a hangja rosszabb, mint amire gondoltam. Nem az a kemény, mint általában szokott lenni inkább lágyabb és mintha egy kis félelmet is vélnék felfedezni a hangjában.

- Nem, de erre rájöhettél volna a kinézetemből is, nem épp úgy festek ki, mint akivel most közölték, hogy valóra válthatja az álmát. – lehetséges, hogy viszonoznom kellet volna a lágy hangnemet a feszültség elkerülése érdekében, de ez a dolog tudott meghatni a legkevésbé.

- Sajnálom. – megindult felém, gondolom, hogy megöleljen, de láttam az arcán hogy egy kicsit se hatja meg a dolog ezért inkább hátrébbléptem.

- Nem pont úgy nézel ki, mint aki komolyan sajnálja. És ha most megbocsájtasz, egyedül szeretnék lenni. – gyors léptekben siettem a szobámba nehogy hozzám tudjon szólni.

Legszívesebben szétvernék valamit, hogy levezessem az idegességemet, de túl racionális vagyok és tudom, semmi értelme nem lenne, csak megfájdulna a kezem tőle Ezért se próbáltam még meg felvenni a harcot a fallal. Egyetlen hatásos ideg levezetési módszer nálam a dalírás. Az íróasztalomon rendszerezve vannak a dalok. A jobb oldalon a normálisnak mondható dalok vannak, amiket megmutatnák embereknek is, a baloldalon pedig az olyanok, amelyek legtöbbje az idegességem szüleményei ide került be az Óda a pizzához is. Nem minden esetben rosszak az ilyen dalaim, van hogy az idegesség váltja ki belőlem a legjobb dalaimat.

Már akkor tudtam mi lesz a dalba mikor közölték velem nem kerültem be a parkban is folyton pörgött az agyam rajta ezért nem volt nehéz megírni.

Jó négy órámba került, míg a szöveghez megtaláltam a megfelelő dallamokat, de a végén teljes mértékbe büszke voltam magamra. Beosztás szerint ez a dal nagyon jónak számított pontosan ki tudtam vele fejezni az érzéseimet. Úgy döntöttem megmutatom Steen-nek is a dalt, ő volt az én személyi kritikai mondóm. Ha  ilyen dologról van szó mindig megmondja nekem az őszintét még ha utána legszívesebben megfojtanám. Míg bekapcsol a gépem megpróbálok lekommandózni a hűtőhöz egy kis narancsléért. Anya az dolgozó szobájába épp telefonál valakivel. A hangja lágyabb a szokottnál tehát olyan emberrel beszél, akitől akar valamit. Próbálom kitalálni kivel beszélhet de csak annyira jövök rá hogy egy nővel beszél akit Katarina Johnsnak hívnak. Biztos valamelyik üzlettársa lehet, mert nagyon ismerősnek tűnik a név. Visszafele majdnem elestem mikor belerúgtam a kanapéba, de nem csaptam akkora zajt, hogy anya kijöjjön vagy csak épp nem érdekelte ki van odakint. Mikor elmentem az szobája mellett már nem telefonált, bekukkantottam a résnyire nyitott ajtón, anyám arcán büszke mosoly ült tehát minden bizonnyal elérte a célját bármi is volt az.

A gép épp frissíti magát, ami még valószínűleg egy húsz perc lesz ezért jobbnak tartottam felhívni Steent. A harmadik csengés után fel is vette a telefont.

- Hali! Jól leléptél. Legalább szólhattál volna. – elég sokszor kaptam már lecseszés tőle így még telefonon keresztül és el tudtam képzelni milyen fejet vág. Ilyenkor a bal szemöldökét megemeli és próbál a lehető legkomolyabb lenni az erőlködés miatt pedig tikkel a bal szeme. Legtöbbször nem bírom ki, hogy ne nevessek, csak ha tényleg megérdemlem a dolgot, vagy ha úgy érzem nem a legmegfelelőbb pillanat kiröhögni.

- Igazad van. Viszont írtam egy szerintem nagyon jó dalt és érdekelne a véleményed. Gépen akartam volna átküldeni viszont épp frissít tehát egy jó darabig nem fogom tudni megmutatni.

- Hozd le. Úgyis halálra unom magam. – nem nagyon szeretek Steen-hez lemenni esténként mert az apukája mindig ferde szemmel nézz rám ha tíz után beállítok hozzájuk mintha meg akarnám rontani az ő kisfiát.

- Vagy lejöhetnél te. De csak akkor, ha be tudsz mászni az ablakon vagy nagyon halkan jössz fel a lépcsőn, de az ablak jobb megoldásnak tűnik. – a szobám épp az utcára nyílik és az ablakom előtt van egy régi tölgyfa, amire régen mindig felmásztunk a tetejéig és onnan néztük a szomszédokat mit csinálnak. Nem egyszer kétszer törtük el a kezünket. Az egyik nagyobb ága pontosan az ablakom előtt van ezért nem túl nehéz feladat bemászni onnan. Ha anya szobafogságra ítélt, mert rossz jegyet hoztam haza rendszeresen segítségemre volt a fa, hogy mégis elmehessek a barátaimmal szórakozni.

- Nem gondolod, hogy vagyok akkora, hogy leszakad alattam?

- Kétlem max halálra röhögöm magam, ha kitöröd a nyakad.

- Kedves vagy. Akkor megyek én, de ha meghalok kísérteni foglak, és hidd el nem lennék valami barátságos szellem.

- Nem félek a szellemektől. Majd csörgess meg, ha itt vagy és kinyitom az ablakot. – sok mindenbe hiszek, de a misztikus dolgok létezésében nem nagyon. Hiszem, hogy valaki megteremtette az embereket, de sok vallás van, és mindegyik mást mond, ezért nem kötöm magam egyik valláshoz se attól függetlenül hiszek benne, és abban is, hogy minden rossz dolgot egy jó követ csak türelmesnek kell lenni, míg megtörténik a jó. Kíváncsian várom mi lesz az a jó dolog, ami elfelejtetheti velem azt, hogy nem nyertem a versenyen.

Bámulok kifele a fejemből és azon tűnődöm mi fog velem majd történni ezután. Munkát kellene keresni, míg nem, tudok egyetemre járni. Lehet, hogy Jane felvenne dolgozni Steen mellé kiszolgálónak a büfébe. Kopogás töri meg a nagy gondolatmeneteimet. Steen az ablak túloldalán áll a faágon remegő lábbal egyik kezébe egy nagyobb méretű papírzacskóval. Felpattanok az ágyról és kinyitom neki az ablakot.

- Még jó hogy azt mondtam csörgess meg.

- Örülj, hogy fel tudtam mászni. – az arca fehérebb volt a szokottnál, mint akinek halál közeli élményben volt része, de ez hamar elmúlt mihelyst normális talaj volt a lába alatt. Ledobta a tornacipőjét az ablak elé és végigfeküdt az ágyon.

- Mi van a zacskóban, csak azt ne mond, hogy cseresznyés pite, mert rosszul leszek.

- Nem olasz fagyi a sarki kisboltból, nagyra értékelték, hogy zárás előtt öt perccel betoppantam, de a szomorúság ellen ez a legjobb gyógymód.

- Lehet, hogy igazad van. Az egyetlen probléma hogy megint le kell mennem kanálért, addig olvasd el a dalt. – a kezébe nyomtam a kottát és újfent elindultam lábujjhegyen a konyha felé. A dolgozó szobában már nem égett a villany tehát anya már elment lefeküdni. Az ő szobája az emelet másik végében van sokkal nagyobb, mint az enyém és ott külön fürdőszoba van.

Sikeresen kikerültem a kanapét is megőrizve a lábujjam eredeti formáját. Steen már gitárral a kezébe próbálta eljátszani a dalt.

- Tetszik? – oda adtam neki az egyik kanalat és leültem vele szembe az ágyra.

- Igen. De nem adtál neki címet? Vagy csak elfelejtetted ráírni? De a szövege is nagyon tetszik teljesen átjött a hangulata.

- Ott egy toll mögötted írd már rá a címét. Broken Dreams!

- Találó cím... Mondtam már, hogy pocsékul nézel ki?

- Oh, köszönöm, most már sokkal jobb a kedvem hogy tudom, pocsékul festek. De ha bele gondolok nem is értem miért hisz nem volt tétje a versenynek és kezdhetem az egyetemet is már holnap. Boldognak kellene lennem. – néhány szó ki tud akasztani, még ha nem is akarok olyan lenni, mint egy sárkány akkor is kitör belőlem az akaratom ellenére.

- Nem kell leharapni a fejemet. De legalább nem mész el. És ennek örülök. –most legszívesebben felképelném.

- Mi az, hogy te annak örülsz, ami nekem rossz? Tényleg jó barát vagy, egyre inkább kezdesz úgy viselkedni, mint az anyám. – és megtörtént. Kitört belőlem a sárkány, nem akartam megbántani Steen-t hisz csak jót akar nekem, de olyan idegesítő tudd ő is lenni. Lehet jobban jártam volna, ha nem is hívom át.

Nagyon higgadt ember, aki inkább elmegy, minthogy veszekednie keljen és most is azt tette fogta magát és lelépett. De nem érdekelt csak még dühösebb lettem és megettem az egész doboz fagylaltot egyedül. Hajnali három körül nyomott el az álom miközben épp a tv-t néztem a nappaliba.

A kávéfőző hangjára ébredtem fel. Anya fel alá mászkált a konyhába valószínűleg épp szendvicset készít magának.

- Jó reggelt. Mit néztél az este? – lehetséges, hogy csak én vagyok annyira dühös most a világra? Anya nagyon boldognak tűnik, és nem tudom, az okát ez egy kicsit fúrja az oldalamat.

- Nem tudom. Valami vígjáték lehetett, de nem volt annyira jó hogy ébren maradjak.

- Van egy jó hírem! – jó helyen is vagyunk tehát valamit szervezkedett és emiatt boldog annyira.

- Igen? És mi lenne az? – magamba kezdtem számolgatni, hogy elkerüljem az idegrohamot. Lehet, hogy csak valami jó hír az.

- Beszéltem tegnap este az egyetem igazgatójával elküldtem neki a bizonyítványaidat és az érettségid eredményét is, és mivel én is oda jártam és utaltam át egy kisebb adományt megengedte, hogy te is elkezdhesd a tanévet három hét múlva.

Köpni, nyelni nem tudtam. Lehet, hogy ez a legjobb dolog, amit anya mostanság értem tett.  Kicsit félek, mert nem tudom biztosan milyen lesz, az egyetem csak annyit tudok, hogy nagyon nehéz lesz.

- Köszönöm. – éreztem, ahogy megtelik könnyel a szemem. Nem tudom miért kezdtem el sírni, de megnyugtatatott, anya oda lépett és átölelt.

- Ne sírj drágám. Minden rendben lesz és te is rájössz, hogy így volt a legjobb. Semmi sem történik ok nélkül. –súgta a fülembe. És most az egyszer igazat adtam neki.

Visszagondolva még mindig fáj, hogy széttörtek az álmaim, de az idő segít. Holnap után kezdődik az egyetem. Holnap után lesz három hete hogy nem beszéltem Steen-nel, azóta mikor ráförmedtem. Nem voltam igazságos és tudom, hogy megbántottam, de nem sok időm lett volna megkeresni és egy kicsit haragszok, rá mert lenyúlta a dalomat, amit akkor írtam. De ha igazán fontos lennék neki, akkor ő is kereshetett volna. Sok minden történt az óta elmentem az egyetemre és beiratkoztam egy előkészítőre, ami elvileg segít, hogy beleszokjunk az egyetemi életbe. Sok emberrel is megismerkedtem ez idő alatt. Egyre kevesebbet írok, de nem hagytam abba a zenélést csak egy kicsit szüneteltetem. Nem rég jöttem el az egyetemről megkaptam a papírokat, hogy mit kell beszereznem és az órarendemet is. Több tantárgyat is felvettem anya is ajánlott néhányat, ami csak a javamra válhat. A kötelezők mellett felvettem a latint és a spanyol nyelvet is.

A viszonyom anyával, sokkal jobb lett. Kevesebbet veszekszünk és nincs annyi dührohamom sem. Ha lehet azt mondani jobbra fordult az életem. Kíváncsian várom milyen lesz az egyetem. Van egy lány, akivel együtt járok felkészítőre Sara. Felajánlotta, hogy elkísér bevásárolni mivel ő már megvett mindent. Nagyon jóba lettünk tudom, hogy ő volt a régi iskolájában a legjobb tanuló és tisztában van vele milyen lesz az egyetem mivel két bátya is itt végzet egyik pszichológia a másik pedig földrajz szakon. Azt beszéltük meg, hogy a központban találkozunk két óra múlva és akkor megveszünk minden fontos dolgot.

Két órám van, amit nem tudom, mivel töltsek el. Első gondolatom az volt, hogy beülök Jane-ékhez, de nem vagyok tisztába vele hogy hányadán állunk most Steen-nel. Jobbnak találtam, tehát ha beülök egy kávézóba és átnézem, miket kell megvenni. Van egy nagyon jó kávézó a Reisen Streeten iskolába menet mindig itt vettem kávét, ha késésben voltam. A tulaj egy öreg kis bácsika, aki saját recept alapján régi fajta gépekkel őrli meg és készíti el a kávét. Az egész hely sugározza magából az 1970-es évek stílusát. Mindig szívesen járok ide, most szinte teljesen üres a hely csak egy nő van épp a kasszánál. Mire belépek, az ajtón sietve megy el mellettem, mint aki épp késésben van. Oda lépek a pulthoz és rendelek egy extra nagy latte-t és egy csokis croisant majd helyet foglalok az ablak mellet. Csend van az egész helységben csak az öreg kávéfőző hangját lehet hallani ami szinte megnyugtatja az embert. Az óra rendemet nézegetve azon gondolkodom mennyi mindenben változtam meg egy hónap leforgása alatt. Nem biztos, hogy az akkori önmagam jó szemmel nézne rám. Próbálok rendesen viselkedni nem elkésni sehonnan és betartani az egyességet, amit anyával kötöttem. Boldog vagyok, de mégis ürességet érzek a szívemben mintha valamit elvesztettem volna, és hiába gondolkodom nem tudok rájönni mi az. Közben elkészült a kávém. Sok tantárgy neve még csak nem is ismerős számomra, úgyhogy azokhoz nem tudtam eldönteni milyen felszerelés szükséges. Sara és anya is azt mondta a legtöbb órára elég, ha lapokra írok, így nem kell több száz füzet és könnyebb lesz mappákban tartani a dolgaimat. Mire elfogyik a kávém magabiztos vagy és tisztába vagyok, mit kell megvennem. Kifizetem a számlát és indulok is, mert már így is késésben vagyok.

Sara a megbeszélt helyen várt rám. Ő egy kicsit magasabb, mint én vagyok rövid szőke haja és sötétbarna szeme nagyon különlegessé teszi őt. Akaratos és maximalista személyiség. Nem ismerem régóta de ezt elég hamar meg tudtam állapítani róla. Tisztában van vele mit akar és mit fog kezdeni az életével ami miatt nagyon irigylem őt.

- Késtél. – állapítja, meg mikor oda érek mellé.

- Igen, beültem egy kávézóba és elvesztettem az időérzékemet. Na és melyik boltba megyünk?

- Apámnak van egy ismerőse a papírírószer nagykereskedésben ezért egy helyen meg tudunk mindent venni. Gyors és egyszerű megoldás és marad időnk kipihenni magunkat iskola előtt.

- Mesze van? – nem voltam a legfittebb állapotomba napok óta rohangálok fel alá, hogy elintézzek mindent, ami az egyetemhez kell.

- Nem két utcával lentebb. Nem lett volna ésszerű olyan helyen találkozni, ami messze van a célállomásunktól. Nem gondolkozol elég racionálisan. – Sara sokszor beszél úgy, mint egy felnőtt, ami néha megijeszt, mert folyton arra a megállapításra jutok, hogy nagyon le vagyok maradva agyilag hozzá képest.

Tényleg nem kellet sokat sétálni. A nagyker egy udvarház háta mögött volt. Kívülről elég kicsinek tűnt ám belülről sokkal nagyobb volt, mint gondoltam. Nem voltam még nagykereskedésben, hiszen ahhoz valamiféle papír kell. Ez a hely olyan volt, mint egy nagy raktár. Öt részre volt osztva ahol a papírok és a füzetek vannak, az írószerek, táskák és tolltartók, mappák és dossziék és ahol a különbféle számológép és hasonló eszközök vannak.

Sara a kezembe nyomott egy nagyobb méretű kosarat és elindult céltudatosan előre. Biztosan járt már itt hisz pontosan tudta mi hol van, Egyik dolgot tette a másik után. Meg se kérdezte mi van felírva a lapomra, de mindent vett, amire szükségem lett volna.

Sokkal több időre számítottam, azt hittem több boltba bemegyünk, mire mindent megtalálunk, de tévedtem nem volt egy egész óra mikor befejeztük a vásárlást. Két hatalmas szatyorral mentem haza.

Anya még nem volt otthon, de ezzel tisztába voltam legtöbbször hét és kilenc óra között ér haza.

A kávé nem nagyon hatott nagyon álmos voltam nem szokta meg a szervezetem ehhez a folyamatos rohanáshoz. Mindent kipakoltam a helyére az íróasztalomat muszáj voltam átrendszerezni a dalokat betettem egy nagy dobozba és a szekrényem tetejére tettem. A fiókok teli voltak üres füzetekkel és jegyzettömbökkel. Valószínűleg egy egész évre való íróeszközt vettem, ami bele se fért a tolltartómba.

Feladtam a harcot a rendetlenséggel és inkább hagytam mindent ott ahol van és lefeküdtem aludni.

A terveim szerint legfeljebb nyolc órakor fel kellett volna kelnem a helyett fél tizenegykor keltem fel. Futólépésben pakoltam el a dolgokat, amit tegnap nem csináltam meg. Megnézve a telefonomat feltűnt, hogy van egy üzenetem. Steen írt. Azt akarja, hogy találkozunk, mert egy nagyon fontos dologról akar beszélni velem. Hírtelen nem tudtam hova tegyem ezt az egészet. De örültem, hogy ő kezdeményezett. Felvettem valami egy kopott csőnadrágot és a szürke kötött pulóveremet rá a széldzsekimet és már rohantam is át. Hetek óta nem tudok normális tempóba menni. Ha csinálok valamit próbálok a lehető leggyorsabb lenni.

Steen-ék háza a büféjük felett van. Nem túl nagy lakás, de nem is kicsi, három szoba van a szülők szobája Steen és a kisöccse szobája ezen kívül van egy kis konyha és egy nagy nappali meg egy fürdőszoba. A házba csakis a büfén keresztül lehet felmenni, ha oda, akarok menni legtöbbször a hátsó bejáraton, megyek, mert akkor nem kell átsétálnom a konyhán. Az egész ház üres Jorge vízilabda táborban van, a szüleik pedig valószínűleg dolgoznak. Bekopogok Steen szobájába és reménykedem, hogy itt van.

- Szabad! – Steen az ágya szélén ül ölébe a laptopja, viszonylag nagy szobája van a fal halványzöld az ágya az ablak mellet szorosan a falnál van az ajtó mellet pedig egy nagy beépített szekrénysor áll.

- Szia! Miért kellett átjönnöm?

- Rég nem beszéltünk. Ennek két oka is van, vagyis egy, na de mindegy. Igazad volt mikor azt mondtad, hogy nem akarom, hogy boldog legyél, vagyis nem hogy nem akarom csakhogy jobban örültem annak hogy nem mész el.

- A lényeget Steen!

- Persze. Na, gondolom feltűnt, hogy elvettem a dalodat vagyis nem is egyet többet is elvettem de nem is ez a lényeg hanem hogy szépen begépeltem és kinyomtattam a dalokat és találtam néhány hangfelvételt is. Ezeket összeszeretettem és elvittem a Stúdiónak, aki tartotta a versenyt sok időbe telt mire megtaláltam azt az embert, aki a versenyt szervezte, de sikerült és átadtam neki az anyagokat. – nem nagyon tudtam felfogni mit csinált látszott, hogy nagyon izgul remegett a hangja, ami csak megnehezítette a felfogást.

- De sikerült elintéznem, hogy bemehess a stúdióba és a producerek meghallgatnak élőben három dalodat és lehet, hogy te is kimehetsz Los Angelesbe. – kezdem felfogni a dolgokat, amiket mond, de még mindig nem tudtam elhinni.

- Mikor lenne a meghallgatás? – a szívem a torkomba dobog.

- Na, ez a necces a dologban holnap tizenegykor.

- Tessék? Holnap nekem akkor órám lesz! – és leesett. Ha elmegyek a meghallgatásra, akkor cserbenhagytam anyát és mindenkit, fölöslegesen jártam előkészítőre és igyekeztem annyira.

- Tudom. Ez a rossz az egészben. Választanod kell vagy jársz egyetemre és felhagysz a zenéléssel vagy megpróbálod még egyszer, ami nem garantálja, hogy sikerül kijutnod. Most pedig magadra hagylak, egy kicsit úgyis le kell mennem, dolgozni gondold át a dolgokat és majd gyere le.

Most érzem úgy, hogy semmit sem tudok, de mindent szeretnék. Steen becsukja, maga után az ajtót én pedig leülök a földre. Megbékéltem az egyetem gondolatával és feladtam, a zenei vágyaimat. Mi garantálja nekem, hogy most jobb leszek? De ha meg sem próbálom akkor nem tudnám meg mi lesz a vége.