XXVII. Rész

Szia mindeni! Átléptük a negyvenes számot is, nem lehet szavakba önteni mennyire szeretlek titeket, így nem is próbálkozom meg vele. Meghoztam nektek a várva várt új részt és mindenki véleményére kíváncsi vagyok. Tehát ha meg szeretnéd osztani velem, akkor ne félj és meghallgatom akár pozitív akár negatív. Itt vagy facebook-on vagy akár személyesen bárhol bármikor szívesen. Nem is beszélek tovább.. Jó olvasást! Jaj és még valami. Nagyon szépen köszönöm az új külsőt a desing csoportnak aki hajlandó volt elvállalni engem és mondjuk meg nem akármilyen munkát végeztek a blogon. Csoda szép lett..

Face csoport:https://www.facebook.com/groups/315881435273550/?fref=ts

Nem nagyon erre számítottam. Az egész banda itt van a lakásomban. Lábaimat összeszorítva mozdulatlanul ülök a pulton. Mit keresnek itt? Úgy gondoltam, hogy Michael-t hamar haza zavarom és lesz időm szétválogatni a dalokat, amiket le kell adnom. De így, hogy hárommal többen vannak egy fokkal nehezebb és bunkóbb lenne a dolog. A pohár is kiürült.. Folyamatos csalódások, erőt kellett vennem magamon és lemásznom a pultról.

-Sziasztok.. – próbáltam bele dobni a poharat a kukába, de mellé ment. Biztos voltam benne, hogy nem guggolok le érte, mert amekkora szerencsém van, leesik rólam a törülköző. – merre voltatok? – mindenkinek szemet szúrt, hogy csak egy frottír darab van rám tekerve, mindenkit kivéve Steen-t. Neki ez természetes dolog nem egyszer látót már így.

- Erre.. arra. – válaszolt Steen a többiek pedig egymásra néztek, na, jó ez így elég kellemetlen. Fogtam magam és beviharzottam a szobámba, éreztem, ahogy ég az arcom. Felöltözhettem volna valami normális szerelésbe, de rájöttem, hogy én lusta vagyok újra átötözni, a házból már biztos nem teszem ki a lábam tehát teljesen mindegy, ha a pizsamámat veszem fel..

Kimentem és megkerestem a zajforrást, a srácok a tévé előtt ültek és nevetgéltek. Átverekedtem magam rajtuk és beleültem Michael ölébe.  A srácok megint filmet akarnak nézni, nem is akármilyet, horror filmet.

- És mi lenne, játszanánk valamit filmezés helyet? – vetettem fel az ötletet, nem akarok megint filmezni három pont elég volt mára. – activityzhetnénk. – nem nagyon tetszett nekik az ajánlatom.  – kezeimmel Mikey combját simogattam ezzel is rávenni, hogy az én oldalamon álljon.

- Vagy énekelhetnénk. – mosolygott Calum. Ez nagyobb sikert aratott, mint az én ötletem.

- Vagy maradhatnánk a filmezésnél, az túl gáz, ha az énekes csapat mindenhol énekel.. az activity-vel pedig az a baj, hogy nincs itt. Tehát nézzünk filmet. – húztak ki magát büszkém Steen. Ennyit arról, hogy nem nézünk filmet.

- Elisa, nem akarsz összedobni nekünk valamit? – nézett rám aranyosan Ash. Közben Steen és Michael szakadt a röhögéstől. Nem vagyok annyira béna a konyhába. A könyökömet a mögöttem ülő hasába nyomtam, hogy abbahagyja a nevetést. Felálltam és kivonultam a konyhába. Az addig okés is, hogy kimegyek a konyhába, de mit viszek be visszafelé? Átviharzottam a nappalin a szobámig és ugyanezt megcsináltam kifelé is a gépemmel a kezembe. Közben hallgattam a megjegyzéseket, hogy „hívjuk a tűzoltókat” vagy a másik jó még a „tojást előbb fel kell törni” beszólások bizonyultak. Beírtam a google-be, hogy egyszerű sütemények és vártam az isteni szikrát a fejemben. Vanilliás pudingos tejfölös csokis süti. Név alapján ez nem tűnik egyszerűnek, de a leírtak alapján nem tűnt annyira nehéznek. Összeírtam a hozzávalókat egy papír fecnire, vettem ki pénzt a kisdobozból és szépen aranyosan lezavartam Ash-t a kisboltba. Hogy miért? Mert neki volt ez a fenomenális ötlete.. annyira nem is ellenkezett. Gyorsan megjárta az utat, ledobta a szatyrokat a pultra és visszasietett a tévé elé. Nem tudom, hogy került oda innivaló, de már egy nagy kólát megittak a nagyfilmezés közben. Felfogtam a hajam és neki vágtam a feladatnak. Tojás tört, fakanál repült és a liszt is olyan helyekre került ahova nem kellett volna, de negyven perc múlva a tepsivel együtt a sütőben volt s tészta, rajta az oda szánt pudinggal. Büszke voltam magamra, bár a pizsamámnak annyi volt. Kakaó krém foltok voltak mindenhol, rákönyököltem a pultra és elolvastam a tejföl rávarázsolásának művészetét. Leegyszerűsítve cukor és tejföl egyenlő az a trutyi, amit rá kell tennem a tésztára öt perccel azelőtt, hogy elkészülne. Míg vártam a csoda elkészülését bekukkantottam mit is néznek azok a nagy emberek odabent. Lehúzva a redőnyt vak sötétben ültek síri csendben. Mind szeme a képernyőre tapadt.. egy baltás fickó épp sétált befele a hálószobába. Megvártam míg az idegeik a tetőfokra hág és bumm.. Luke nyakába ugrottam nagy hanggal. Mindegyik majd összecsinálta magát, de a leghatásosabb reakció Luke-nál volt. Felpattant a helyéről és elkezdett toporzékolni. Hasamat fogva nevettem rajtuk.

- A nagy hero-k! – csoszogtam vissza nevetve a konyhába. A süti szépen megnőtt és már szerintem volt olyan állapotban, hogy rákenjem a krémet. Sikeremre legyen mondva az összes tejföl a sütire került és csak egy ujjamat sütöttem meg a kelleténél jobban, de hát a sikerért áldozatott kell hozni.

Még tíz percig hagytam állni a drágát majd neki láttam kiműteni a tepsiből és nagy kockákra vágtam. Rádobáltam egy tányérra és letettem eléjük az asztalra.

- Ashton itt a süteményed.. – összecsaptam kezeimet és önelégült mosollyal vettem el az első szeletet. Bárki bármit mond, nekem nagyon ízlett ez süti. A többieknek is bejöhetett, mert pillanatok alatt elfogyott. Nem tudom a többiek, hogy voltak vele, de én kezdtem nagyon fáradt lenni.

- Srácok én elteszem magam holnapra.. – a cukor hatása alatt voltam és dúlt bennem a szeretet hormon, így mindenkinek adtam egyesével egy-egy cuppanós puszit. – holnap, ha bent lesztek a stúdióba, lehet, összefutunk. Én leszek az a csaj, aki fel-alá fog szaladgálni. – értetlen pillantásokat éreztem körülöttem. – holnap mondják, el ki mehet el turnézni egy bandával. – világosítottam fel őket. Luke meg akart szólalni, de Mikey lábon rúgta.. tehát tudnak valamit, amit én nem, érdekes, de túlfáradt vagyok, hogy ez érdekeljen. Beérkezve a szobába lecseréltem a tésztától ragacsossá vált pizsamám majd bedűltem az én pihe puha ágyamba. Az ajtón keresztül is beszivárgott a nevetésük, ami meglepő módon nem zavart meg a tervemben, miszerint én lefekszem és aludni fogok.

Nem ébredtem fel rá mikor Clifford az ágyamba mászott ezért ezzel a ténnyel csak reggel.. ébredéskor szembesültem, minden szándék megvolt bennem, hogy ne keltsem fel, de az is kevésnek bizonyult..

- Jó reggelt, te hogy kerültél az ágyamba? – néztem rá aranyos tekintettel, amiben volt egy kis kíváncsiság is.

- Steen azt mondta ne menjünk haza, mert egy kicsit már késő volt, pontosan olyan három óra lehetett mikor menni akarunk. Luke és Calum a kanapén kapott helyet Ash pedig Steen szobájába aludt.. Én pedig nem akartam a fürdőkádba aludni, így vettem a merszet és bejötte hozzád. – látszott rajta, hogy nem aludta kimagát. Elkezdte mutogatni, hogy mikor bejött milyen pozban feküdtem és, hogy milyen hadművelettel sikerült úgy forgatnija, hogy ő is felférjen az ágyra. Fel nem tudtam fogni, így csak nevettem rajta. Kimentem a szobából és megcsapott az igazi házi palacsinta illata. Követtem-e csodás illat útját, Ahs-be, botlottam, aki a gáztűzhely felett állt és épp feldobta a palacsintát, ami csodaszépen megfordul és visszaesett a serpenyőbe.

- Többször kellene itt aludnotok. – dűltem neki a pultnak és néztem, ahogy készül a következő palacsinta.

- Jó vicc, ezt is csak azért csinálom, mert tegnap te csináltál nekem sütit. – és a következő palacsinta is a tálba volt.

- Lehet én is rászokok a dologra.. – a másik oldalához léptem és elcsórtam egy töltetlen palacsintát. – attól függően mennyire finom ez, vajon lesz olyan jó, mint az én sütim? – beleharaptam és meg is tudtam a választ.. Igen, ez van olyan jó.. sőt talán jobb is, nem sokkal csak egy kicsit. Gyorsan vettem el a következőt még mielőtt rátette a még forró darabot. – igen, nagyon úgy tűnik, rá kell szoknom a sütésre. Csak ez az egyetlen baj vele, hogy nincs időm rá. Gyakorlatilag most is késésben vagyok, de nem tudom itt hagyni ezt a kaját. – mosolyogat mikor már a harmadikat nyomtam be.. Tényleg le kellene lépnem.. Tudatosítottam magam és visszasétáltam a szobámba, útközben már volt lelki erőm nem csak az ételre és annak illattára koncentrálni, így láttam, ahogy a két srác a kanapén és a földön alszanak, ha azt alvásnak lehetett nevezni, amit csináltak. Egyik viccesebb volt, mint a másik. Luke aludt a kanapén, egyik karja és lába pedig lelógott az ágyról. A keze pont Calum arcába volt. Annyira bámultam őket, hogy észre sem vettem, hogy a saját szobám helyett a Steen szobájába mentem be. Meg se lepődtem a dolgon, hogy ő is húzta a lóbőrt. Ugyan olyan lendülettel zártam be az ajtót és indultam el végre a saját kuckómba, ahol egy igazi medve horkolt. Na, vele már nem voltam aranyos.. fogtam magas és rámásztam. Persze csak úgy aranyosan, ahogy egy kifinomult nő csinálná a dolgot, semmi olyan nem történt, hogy rátérdeltem a kézfejére és semmi ehhez hasonló dolog.

- Az túl szép lett volna, ha hagysz aludni? – nyitotta ki azt a gyönyörű szemeit. Azok a szemek.. komolyan bármelyik ember én legalábbis mindenképp ölnék érte.

- Szeretem, mikor tisztán látod a dolgokat.. – nyomtam egy csókot kiszáradt szájára és ponosan olyan tehetséggel másztam volna le róla, ahogy fel, de megragadta a derekam és maga mellé rántott. – szeretnél, még mondani valami okosságot? – nevettem el magam.

- Palacsinta illatod van.. – jelentette ki és elkezdett szaglászni. Nem árt rólam tudni, hogy bizonyos körülmények között nagyon csikis tudok lenni. Na, ez pont egy olyan körülmény volt. Bár nagyon ideges voltam a mai nap miatt mégis nagyon jó kedvem lett ettől a reggeli palacsintázástól. Mikor már nem bírtam szusszal elmondtam, hogy kint van frissel sütve a csemege.. ezzel duplán jártam jól, nem csikizet tovább és sikerült rávennem magam, hogy felöltözzek.

Ez a folyamat egy jó fél órát vett igénybe, ami a hajam hibája volt. Már mindenki fent volt.. a szó szoros értelmében fent. Nem tudom, miért és, hogy de Calum a konyhapult tetején állt és a plafon fogdosta. Nem kérdezve semmi elloptam még egy palacsintát és elindultam a stúdióba. Sokkal hidegebbre sz ámítottam, a vastagabbik kabátom-vettem fel erre a rövidke útra, de elég volt ennyi idő is, hogy beleizzadjak. Szeretem, hogy már nem kell a portához szaladnom, megkérdezni, mit, hol találok. Teljesen önállóan mászkálok az épületben, és ez nagyon tetszik. Mosolyogva mentem végig a folyosókon, nem tudtam miért, de nagyon boldog voltam. Célom elérése előtt, ami Jordan irodája volt, még dalra is fakadtam.  Tudtam, hogy belépés előtt kopogni kell..

- Nyitva! – kaptam a választ. A mosoly egy pillanatra az arcomra fagyott mikor megláttam ki ül Jordan-el szemben. Most is pont ugyan olyan jól nézett ki, mint mindig. Louis hátra fordult, majd rám mosolygott, nehezen, de én is magamra erőltettem egyet és próbáltam visszanyelni a feltörő epét.

- Nem akartok zavarni, visszajöhetek később is. – reménykedtem, hogy nem kapok választ és kimehetek ebből a szobából.

- Nem zavarsz én úgyis menni készültem.. Akkor remélem mindent sikerült megbeszélnünk. – fordult vissza Jordan-hez aki egy bólintással el is intézte a válaszát. Mellém érve megsimította a kezem, nem volt szép dolog, de reflexből rántottam el a kezem. Nem utálom őt meg semmim ilyesmi, de akkor se tudok úgy ránézni, ahogy azt ő elvárná. Az ajtó becsukódása után kirázott a hideg és újra jó kedvem támadt, mintha lepergett volna rólam az ittléte. Minden esetre nem ezért jöttem ide, engem az érdekel, hogy ki megy el azzal a bizonyos bandával, kiknek kilétét még mindig fátyol fedi. Helyet foglaltam és felesleges körök futása nélkül rátértem a tárgyra.

- Megvan már az eredmény?

- Hol marad a „szia, hogy vagy.. nagyon jól nézel ki” bevezetések? – úgy látszik mégis kellett volna a felesleges körök.

- Szia, Jordan! – kezdtem előröl az egészet..- hogy vagy? Mondtam már, mennyire jól nézel ki? Esetleg el tudnád nekem mondani, hogy ki mehet el Európába? De csak miután elmondtam, mi annak a titka, hogy ennyire jól nézel ki. – végig nyúltam az asztalon és úgy tettem, aki majd elolvad a látványtól, reméltem megfelel neki ez a bevezetés.

- Na ez sokkal jobban tetszett.. és tudom, hogy csak rám kell nézni és elolvadnak a csajok, de lehetőleg ne nyálazd össze nekem az asztalt. – felkeltem és vártam a választ.. azt a választ, ami miatt itt vagyok és nem épp gyakorolok. – ami pedig érdekelne, arra én se tudom a választ. A srácok ma délután jönnek be. Neked is csak azt tudom mondani, amit a többieknek, gyere ide fél kettőre. – ezt miért nem lehetett hamarabb közölni velem? Felálltam és az ajtóhoz mentem.

- Amúgy annyira nem is vagy jóképű.. – közöltem vele és becsaptam az ajtót. Ma olyan nagyon színpadias kedvemben vagyok, ha ez az egész nem jön, össze beállok valamilyen társulathoz.

Még órák választottak el a célomtól, tudom, nem kellene annyira bele élnem magam, mert egy az öthöz eséllyel indulok én is, mint a többiek, de akkor is nagyon reménykedem benne. Annyi már kiderült, hogy fiúkról van szó.. nem sok, de ez is valami. Ha nagyon unatkoznék, még lehet ki is tudnám deríteni, de mivel nem unatkozom és már csak pár óra van, hogy megtudjam nem fáradozok ilyenekkel inkább gyakorlom az új számom zongora kísérettel.

Jobb kéz harmadik, bal szélső és végül bal hatodik.. és vége. Még mindig nem tartom magam egy zongorázós alkatnak, de a tanár szerint egy hangszer nem hangszer és mindenkinek tudnia kell játszani zongorán, ami műveltség alapjele. Inkább lennék műveletlen, de nem baj ezt a feladatott is megcsinálom és a végén már mikor simán érzékből nyúlok egyik billentyű után a másikhoz jót fogok nevetni. De míg nem járok ott addig sírok.. a gitározás csak nekem ennyire könnyebb? A húrokhoz érve szinte reflex szerűen jönnek a dallamok, mit és hogyan kell csináljak ahhoz a hanghoz amelyikre szükségem van. Itt viszont nem megy, pontosan úgy vagyok vele, mint egy hónapja az ujjaim össze visszaszáguldozna a billentyűkön néhol lenyomva azt, de semmi elfogadhatót nem add ki a dolog. Na jó de, de nem annyira jót amilyet elvárnék magamtól.  Újra és újra és újra és újra… Így ment ez egy jó darabig míg fel nem adtam a dolgot és váltottam a gitárra. Hatalmas váltás volt, pillanatok alatt nyugtatott le az a darabka csoda, amit én a gitáromnak hívok. Nem tudom elképzelni az életemet nélküle, ezerszer elmondtam már mindenkinek, de én tényleg így is gondolom.. ha egy lakatlan szigetre kellene mennem és választanom kellene bármit, amit magammal vihetek, ezt választanám. Hülye dolog, de igaz.  Csoda folytán észre vettem mikor kinyílt az ajtó és nem más lépett be rajta, mint az én drága barátnőm Grace. A stílusa, mint mindig most is elragadó volt. Vagy húszcentis sarkú cipő, hozzá egy földig érő, de combig kivágott bordó szoknya és egy fehér átlátszó felső.  Eszméletlen mennyire merész a csaj, minden tiszteletem az övé ilyen téren.  Egy kicsit se zavarja sőt még inkább élvezi, ha megbámulják az emberek, a saját kis világában ő a királynő és pont leszar mindenkit aki mást gondol, mint ő.

- Csá cica.. – ugrott oda mellé és nyomot puszit az arcomra. A gitár majd kifordult a kezeim közül oly sebességgel haladt a drága.

- Szia.. készülsz valahova? – ilyen ruhát még ő sem vesz fel csak úgy..

- Nem, vagyis ha sikerül nekem „nyerni” akkor ünnepelni, de ha te „nyersz” akkor is elmegyünk ünnepelni. Tudod ki a banda?

- Annyit tudok, hogy Michael ismeri őket és, hogy srácok. – húztam fel a vállam.

- Te még mindig együtt vagy azzal a piros gyerekkel? – nevetett fel. Én nem találtam annyira viccesnek a dolgot, miért nem lehet az embernek normális kapcsolata?

- Nem piros hanem kék. –javítottam ki. – és igen még mindig együtt vagyunk.

- Ahamm mindegy azt hittem már rég szakítottatok, de örülök, hogy nem így lett. Szerintem menjünk lassan mert már kint nagy a mozgolódás. Nagyon kíváncsi vagyok. – összébb pakoltam a cuccaimat és követtem a példáját. Annyira nem volt sok ember a folyosón nem értettem mire gondolt. Jordan irodája zárva volt.

- Akkor tehát még nincsenek itt. – állapítottam meg és fordultam vissza a másik irányba.

- Nézzünk szét. – kacsintott és éreztem, hogy kezd ötévesként viselkedni. Lassan a falnak simulva haladt előre a folyosón én pedig hülyének nézve őt teljesen normálisan sétáltam mellette. Egyik sarkon jobbra másikon balra mentünk, míg meg nem hallottuk Jordan hangját. Abban a pillanatban már én is a falnak simultam, vagyis pontosabban az ajtónak, ami mögül a hang hallatszott.

- Biztos őt akarjátok? – nem nagyon tudtam kivenni a többi szót, de nekem ez is elég volt.

- Ezer százalék.. – válaszolta vissza egy férfihang. Ismerősnek tűnt de akármennyire is gondolkoztam ki lehet az nem jutott eszembe a neve. – bent van most? Beszélhetek vele? – Grace-val összenéztünk és ekkor már teljesen lesüllyedtünk ovisok szintjére.

- Igen, ha jól tudom, bent van. – tehát én is lehetek az. Elvakított a győzelem édes íze és nem vettem észre, hogy nyílik az ajtó. Az ajtó, aminek neki voltunk támaszkodva, elvesztve egyensúlyom estem Jordan és az ismeretlen idegen lábai elé. Nem tudom mennyire volt elviselhetőbb a dolog, hogy nem csak én égtem hanem Grace is. Ártatlan mosollyal néztem fel rájuk és azonosítottam be a hanghoz az arcot.

- Basszus te.. te.. te Alex! – ez a mondat sehogy sem volt értelmes, de elnéztem magamnak a dolgot. Az All Time Low visz magával valakit. Per pillanat élveztem, hogy a földön vagyok, mert ha nem az előbb akkor most kerültem volna padlóra.

- Ja.. te pedig egy csaj aki a földön fekszik. – nyújtotta felé a kezét. Nem tudtam hova tenni a dolgot, teljesen más bolygón jártam. – te vagy Elisa. – hunyorított egy kicsit. Nem tudtam megszólalni csak bólogattam, mint egy idióta.

- Én pedig Grace. – zökkentett ki ebből a csodásállapotomból barátnőm.

- Te vagy az aki velünk jön. – mosolygott. A gyönyörű pillanat most ért véget, de csak nekem. Grace visongva ugrált és ugrott Alex ölébe, aki teljes mértékben megértette miért viselkedik így és vele együtt ugrált. Jobban zavart a dolog, minthogy örülni tudtam volna Grace boldogságának. Egyszer hopp máskor kopp, de örültem volna most egy kis hopp-nak is.